Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-29 / 259. szám

1988. OKTÓBER 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Támogatott szabadidős közösségek A Jászkun Horizont pályázatának nyertesei Kulturális vállalkozásaink Nem kecsegtetnek busás haszonnal, de... A megye ifjúsági — első­sorban kulturális tevékeny­séggel és sporttal foglalkozó — közösségeinek anyagi tá­mogatására létrehozott Jász­kun Horizont szabadidős alapból valamivel több mint félmillió forintot osztott fel nemrégiben az alap szakér­tői bizottsága. Az ez év ta­vaszán meghirdetett pályá­zat elbírálása után megma­radt pénzösszeget a lapunk­ban is közzétett újabb pá­lyázat útján ítélte oda a ku­ratórium összesen 15 közös­ségnek: művelődési házban működő klubnak, egyesület­nek, szakkörnek. A legnagyobb, 70 ezer fo­rintos összeget a többféle el­képzelést is benyújtó Tisza- püspöki Közösségi Ház kap­ta meg, természetesen több célú felhasználásra: minde­nekelőtt a Tiszán egy vízi- túra szakosztály létrehozá­sára. A vállalkozásra is. kész közösségtől 20 ezer fórint visszatérítését kérte a kura­tórium. 6|J ezer forintot nyert el technikai felszere­lésének javítására a hátrá­nyos helyzetben lévő nagy- ■révi művelődési ház, 60 ezer forinttal támogatja az alap a Szolnokon nemrégiben megalakult, fiatal hegymá­szókból álló egyesületet. A vállalkozásokba befektetett pénz felét kell majd az egyesületnek az alapba visz- szatérítenie. A kuratórium 50—50 ezer forinttal segíti még ebben az évben a jászdózsai művelő­dési otthon honismereti szakköre, a jászberényi ka­marazenekar és a Lehel tár­sastáncklub munkáját. E két utóbbinak elsősorban a kis- telpülésekre szervezett mű­sorokhoz, koncertekhez ad­ták a pénzt. 30 ezer forintot kapott a jászkiséri szabad­idő klub, 20 ezer forintot, il­letve annál nagyobb össze­get nyert el négy pályázó: a jászapáti ifjúsági klub, a kisújszállási képzőművészek baráti társasága, a KISZ me­gyei bizottságának politikai casinója, valamint a zagy- varékasi nyolcadikosok klubjából alakult ifjúsági klub. Végül 10—10 ezer fo­rintos támogatásban része­sült a kunhegyesi kerékpá­ros klub, a Kisújszállási Tú­ramotoros Sportegyesület, a Megyei Gyermek- és Ifjú­ságvédő Intézet és a Tisza Antal Üttörőház közös klub­ja, valamint az összefogás igen szép példáját nyújtó bogarasi közösség. A szabdidős alap jövő évi összege a korábbiaknak megfelelően két forrásból tevődik össze: a megyében erre elkülönített pénzből, valamint az ÁISH és a KISZ KB által nyújtott támogatás­ból. Ez utóbbira — és ez nem kevés kockázattal járó újdonsága az ifjúsági közös­ségi letéti- számlának — min­den mégyének, az itt műkö­dő szakértői bizottságoknak kell pályáznia, mert a ren­delkezésre álló 16 millió fo­rintból jövőre differenciál­tan részesülnek a kuratóri­umok. A megyei közösségtá­mogató program már elké­szült, a Jászkun Horizont be­nyújtotta pályázatát az ÁISH-hoz illetve a KISZ KB-hoz. A megyék közötti „versenytárgyalásra” a kö- zéljövőben kerül sor. — b. j. — Iskolák társbérletben Vágyak és lehetőségek Tiszafüreden Tiszafüred legszebb iskoláját tavaly szeptemberben vették birtokukba a diákok. Az új létesítmény a IV-es számú általános iskola és a 630-as számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet otthona, de a 4500 négyzetméter alap- területű épületbe költözött később a városi könyvtár is. így a múzeum szomszédságában egy újabb kulturális központ alakult ki, amely a közeljövőben az épület egyedi stílusához jól illeszkedő tornacsarnokkal bővül. Az új intézmény avatása nem kis örömet okozott a városban. Az épület szép, sajátos hangulatot áraszt, kí­vülről sem, belülről sem em­lékeztet iskolára. A létesít­ményben járva egy fedett „mini városban” érzi magát az ember. A széles, egymást keresztező folyosók mintha utcák lennének, jobbra is balra is. mint a házak, úgy sorakoznak a tantermek, a tetőn át besüt a nap. Az épület egyedisége, szép­sége a tiszafürediek számá­ra azonban a kisebbik öröm. Igazából az összefogás, a kö­zös erőfeszítés, munka, — amellyel a létesítmény meg­valósult — tölti el jó érzés,- sel a lakosságot, s a város vezetőit. A létesítmény több mint száz millió forintba ke­rült, ebből 15 milliót tesz ki a lakosság által megvásárolt kötvények összege, „beépült” az intézménybe a tehó, a vállalatok, üzemek több mint 20 millió forinttal se­gítették a megvalósulást. Az épület létrejöttével megszűntek a szükségtan­termek, megoldódott a könyvtár sorsa, felszámol­hatták a szakmunkásképzés mostoha körülményeit. A városban százéves múltra tekinthet vissza a szakmaok­tatás, de önálló intézmény nem volt. Az utóbbi évek­ben a karcagi szakmunkás- képző intézet kihelyezett ta­gozata működött Tiszafüre­den, amely az új iskolában önálló intézménnyé fejlő­dik. — Hétfőn iskolai ünnepsé­gen emlékezünk meg arról, hogy a városban pontosan egy évszázaddal ezelőtt kez­dődött el a szakképzés, főb­ből az alkalomból kiállítás is nyílik — mondja magya­rázatul az irodájában látha­tó darumakettekről Kis Pál igazgató. — A jövőben sze­retnénk ebből hagyományt teremteni, s két évenként így vennénk számba ered­ményeinket, gondjainkat to­vábbi teendőinket. — Gondjaikat? — Az új épület egy részé­nek birtokbavétele megvál­tás volt számunkra. Előtte két ^kölcsönzött” tanterem­ben váltott műszakban dol­goztunk százötven tanuló­val. Jelenleg hat tanterem a miénk. Kétszáztíz diákot ta­nítunk géplakatos, esztergá­lyos, szerkezetlakatos, he­gesztő, központifűtés- és csőhálózatszerelő, valamint nőiruha-készítő szakmában. — Tanműhelyek? — Az iskolában nincsenek. A tanulók gyakorlati képzé­sét többek között a daru­gyár tanműhely-komplexu­mában. a Hámán Kató Ter­melőszövetkezet varrodájá­nak, a Városi Tanács Költ­ségvetési üzemének tanmű­helyében oldjuk meg. A var­roda a tanműhely korszerű­sítésére illetve fejlesztésére a közelmúltban nyert egy or­szágos pályázaton 1,2 millió forintot. — A szakemberek véle­ménye erősen megoszlik a gyakorlati képzés helyét il­letően. Sokan úgy vélik, hogy a nyugati országok mintájára már elsőtől kezd­ve közvetlenül a termelési folyamatokban kellene a ta­nulóknak elsajátítani a vá­lasztott szakma fortélyait. — Én úgy gondolom, hogy egy év tanműhelyi gyakorlat után — ha a tanműhely fel­szerelése megfelel a kor il­letve a jövő színvonalának — részt vehetnének a diákok a termelésben. Jelenleg erre csak az utolsó évben nyílik lehetőség, s ez valóban ke­vés. Van persze ellenkező példa is. Egyeken például le­értékelt áruként adják el azokat az itt-ott hibás ter­mékeket, amelyeket a diák­jaink készítettek. Hogy a szakképzés színvonala növe­kedjen, véleményem szerint nemcsak az iskola munkájá­nak minőségét kell javítani, hanem a munkahelyeket is érdekeltté kell tenni az ok­tatásban való részvételben. S hogy mit tehetnénk mi a minőség érdekében? Sajnos nem sok biztatót mondha­tok: a következő tanévben 110—120 első osztályost vá­runk, s kevés lesz a hat tan­terem, pontosabban újra váltott műszakban kell dol­goznunk. Ráadásul a diákok fele bejáró. — Üjabb „honfoglalásra” vagy bővítésre gondol? — kérdezem, amikor belép az irodába a másik „érdekelt fél”, Hajdú István, az álta­lános iskola igazgatója, s szinte egyszerre mondják: „bővíteni” kellene az isko­lát, majd sorolják az indo­kokat. Az épületben összesen 19 tanterem van, úgy, hogy hármat más célra tervezett helyiségből alakítottak ki. Az általános iskola négy­százharminc diákja tizenhá­rom tanteremben tanul, de egyetlenegyet sem tudná­nak átadni a szakmunkás- képzőnek. Hogy közösen használjanak helyiségeket? Nem, az nem nagyon lehet­séges, a szaktantermek amúgy is csak most alakul­gatnak. — Hány tanteremmel kel­lene bővíteni az intézményt? Kis Pál azt mondja elég három. Hajdú István szerint viszont öt kellene. Egy évvel az avatás után máris bővítés? — morfondí­rozom, ismerve az intéz­ményért tett erőfeszítéseket, sejtem, hogy nem lesz túl népszerű a kérdés az újabb építés ügyében Rente Fe­rencnél, a városi tanács el­nökénél. — Nem. bővítésről szó sem lehet — szögezi le. — Az új létesítménnyel — egyébként a felszabadulás óta először épült a városban általános iskola — csak azt a célt tud­tuk elérti, hogy megszün­tethessük a szükségtanter­meket. -Sajnos anyagiak hí­ján csak ennyi lehetett a cé­lunk. Nem tudok mást java­solni, mint hogy a két iskola állítsa össze úgy az óraren­deket, hogy felváltva tudják használni a tantermek egy részét. Véleményem szerint ez megoldható, s akkor nem kell két műszakban dolgoz­ni. Az adott lehetőségek kö­zött sok igazság van abban, amit a tanács elnöke java­sol, hiszen a hatalmas épü­letben van 19 tanterem, könyvtár, olvasóterem zene­szobával, nemsokára elké­szül a tornacsarnok, s a je­lenlegi felvonulási épületei is a tervek szerint átengedik az iskolának. Ennyi helyiség valószínűleg elég lesz a két iskola jövőre várható hét- százhatvan diákjának. Tál Gizella Hosszú éveken keresztül hozzászoktunk a gondolat­hoz, hogy a kulturális javak­hoz szinte ingyen és bér­mentve, illetve minimális el­lenszolgáltatással jutunk hozzá. Jelszavak hirdették és erősítették meg azt az alapelvet, hogy kultúrálód- ni, művelődni mindenkinek jogában áll, de a köz mégis azt várta titkon, lehetőség szerint mindezt ingyen kap­ja meg. Igen, a közelmúltig a központi költségvetés sze­leteiből még bőségesen fu­totta kultúrára, csakhogy „balszerencséjére” ez a szfé­ra tipikusan abba a 'kategó­riába soroltatik, amelyikben nem látványosan térül meg a befektetett tőke. A dolog első' látásra úgy fest,, mint­ha a sivatagba állandóan vi­zet öntenénk, de a {lomok csak inná, inná az éltető ne­dűt, s alig történne Valami. Napjainkra gyökeresen ■megváltoztak viszonyaink; a kultúrára szánt összegek mérséklődnek. Az állami tá­mogatások visszafogása (né­hol megszüntetése) arra ösz­tönzi a kultúra ügyét felvál­laló intézményeket, egyesü­leteket, csoportokat, hogy — a kisebb-nagyobb, s főleg életképes gazdasági integrá­ciókhoz hasonlóan — leg­alább önfinanszírozó vállal­kozásba fogjanak. A helyzet azonban csak ránézésre tű­nik egyszerűnek, hiszen a gazdasági intézmények ön­fenntartásra irányuló, sike­res működésére számtalan példa kínálkozik, ám a kul­túra területén dolgozók pél­dául korántsem léphetnek kitaposott ösvényekre, ha a szükség szabta kényszer mé­gis erre sarkallná őket. Hallani olyan felsőoktatá­si intézményről, amelyiknek számítógép-programozással foglalkozó tanszéke, részle­ge hasznos programokat szerkeszt megrendelésre vagy ajánl fel termelő cé­geknek. Ismeretesek mosta­nában azok a fel-felbukka- nó, új könyvkiadók, friss alapítású lapok, amelyek a rájuk jellemző rugalmasság­gal, gyorsasággal és nyitott­sággal ugyancsak hézagpót­lónak számítanak a maguk műfajában. Meglehetne em­líteni még az egészséges konkurenciát előrevetítő, bővülő hazai filmforgalma­zók körét mint pozitív pél­dát. A felsorolt néhány ada­lék arra enged következtet­ni, hogy a kultúra terüle­tén is egyre inkább benépe­sül a vállalkozók rögös útja — mégha a nyereség nem is kecsegtet olyan mesésnek hitt összegekkel, mint mond­juk egynémely tisztes hasz­not lefölöző gazdasági cég esetében. Az országos körkép a kul­turális vállalkozásokat ille­tően tehát fokozott élénkü­lést mutat. Kézenfekvő a kérdés: szőkébb pátriánk­ban tapasztalható-e hasonló pezsgés? Lehetőleg ingyen Szükség szabta kényszer Önfenntartás a cél Elérhetővé tenni az értékeket A jelek kétségkívül bizta­tóak, bár az esetek többsé­gében tágabban kell értel­meznünk a vállalkozás fo­galmát. Már csak azért is. mert intézményeink, cso­portjaink egy része nem elsősorban és kifejezetten a mindenáron való nyereség- szerzést tűzte zászlajára, ha­nem alapvetően az önfenn­tartásra törekszik, s ezen túlmenően — ha módjában áll — természetesen megcé­lozza a bevétel növelését is. A jól menedzselt Jászsági Népi Együttes például évek óta megrendezi Jászberény­ben a nemzetközi néptánc- és népzenei tábort, amely bizonyos összegű keményva­lutát is jelent a csoportnak, illetve az államkasszának. Jó példával szolgál még a Szolnoki Lakóterületi SE, a közelmúltban alakult túr- kevei ÁRGO gmk (művé­szek egy csoportja), a Szol­noki Galéria Baráti Köre, és előremutató 'elképzelések születtek a Mozi,üzemi Vál­lalatnál is. Űjabban pedig a Tiszavárkonyi Népművészeti Alkotóház táplál vérmes re­ményeket, ugyanis kulturá­lis kínálatát, szolgáltatásait szeretné a várhatóan növek­vő idegenforgalommal össze­kapcsolni. Márpedig ha igaz (és miért ne lenne az?) az a közgazdász távprognózis, amely szerint a jövő egyik vezető „iparága” a turizmus lesz, akkor mindenképp megalapozottnak tűnik a várkonyi elgondolás. Ha az alkotóházat önálló intézmé­nyi és gazdasági jogkörrel ruházzák fel, a megye egyik első számú valutatermelő kulturális létesítményévé léphet elő. No, persze jelen­tős fejlesztésre szükség lesz, hiszen a nemzetközi turiz­mus általános mércéjéhez mérve bővítésre szorul pél­dául a szolgáltatások köre, az infrastruktúra stb. A Tiszaligeti Sportcsarnok már régóta vállalkozik bi­zonyos kulturális rendezvé­nyek felkarolására. Van, amikor egyszerűen bérbe adják, a csarnokot koncer­tekre, de esetenként beszáll­nak ők is az üzletbe. Igaz, a vállalkozás minden esetben magában hordozza a bukás kockázatát is. A fővárosi Csillagfény diszkó program- sorozat például hatszámje- gjrű veszteséggel járt. De ,a vezetőség nem adta fel; újabb tárgyalások nyomán moslmár bizonyossá vált, hogy lesznek ismét színes rendezvények, amelyekkel ezúttal a megye más telepü­léseire is ellátogatnak. És vajon mi a helyzet a mű­velődési házakkal? Az már szinte bizonyos, hogy a kis­települések „egyszemélyes” kultúrházai mindinkább ne­hezebb . helyzetbe kerülnek, számukra már megfizethe­tetlen egy-egy rangosabb produkció. Marad a bál a diszkó, amely talán rentábi­lis lehet. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ háziatáján szélesítik a közhasznú tan- folyarriok körét, amelyek jó­részt önköltségesek, illetve kis nyereséggel működnek. Programjaikat ma már úgy tervezik meg, hogy legalább annyit hozzanak a konyhá­ra, mint amennyit elvisznek. Annál is inkább szükség van erre, mert túl vannak azon az időszakon, amikor mindegy volt, hogy mennyi­be kerül egy rendezvény. Most már a megtérülés a lé­nyeg, s ha lehet, növeked­jen a bevétel. Kimondottan vállalkozása lett volna a háznak — az alaptevékenységeken túl — az előcsarnokban elhelye­zendő, a kulturális profil­hoz igazodó butiksor. ame­lyet maszekoknak adtak vol­na bérbe. Ám az ügy elakadt a szövevényes engedélyezte­tés: eljárás során. De még nem lefutott dologról ■ van szó. Szóval vállalkozunk, vál­lalkozunk, de előbb meg kellene valahogyan szaba­dulnunk a meglévő túlszabá­lyozottságtól, aztán meg kellene tanulnunk üzletelni. Igen, még a kultúra munká­sainak is. Így talán elérhető­vé válik, hogy a jövőben rá­fizetés nélkül tudjuk von­zóvá tenni kulturális érté­keinket. Jurkovics János A jászberényi városi könyvtárnak mintegy négy és féleser felnőtt olvasója van. So­kan látogatják az olvasótermet is, ahol a heti és havi folyóiratok közül válogathat­nak az olvasók __ nzs __

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents