Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-25 / 255. szám

Ära: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIX. évf. 255. sz., 1988. okt., 25., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA Moszkvában, a Kremlben Megkezdődtek Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl tárgyalásai Hétfőn hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezett Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja. A nyugatné­met vezetőt Moszkva Vnukovói repülőterén Nyikolaj Rizs- kov szovjet kormányfő üdvözölte. Ezt követően Mihail Gor­bacsov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnök­ségének elnöke a Kreml György-termében ünnepélyesen fo­gadta a nyugatnémet politikust, majd röviddel ezután meg­tartották első négyszemközti megbeszélésüket. A két politikus rendkívül nyílt, őszinte szellemben te­kintette át a kétoldalú vi­szony helyzetét, valamint a nemzetközi politika fő kér­déseit. Mihail Gorbacsov azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a látogatást megelőző elmélyült gondolkodást és komoly előkészítés igazolta önmagát, a két ország kap­csolatainak legnehezebb idő­szaka lezárult. Hozzátette: ez megteremti az előfeltételeket ahhoz, hogy a kétoldalú vi­szonyt új szintre emeljék. A szovjet és a nyugatnémet vezető megkülönböztetett fi­gyelmet fordított a leszerelés kérdéseire. Egyetértettek ab­ban, hogy az európai hagyo­mányos fegyverzet és fegy­veres erők csökkentéséről szóló tárgyalásokat haladék­talanul meg kell kezdeni. Gorbacsov ezzel együtt nyíl­tan szóvá tette azt a meg nem értést, amellyel a Szov­jetunióban fogadják az • NSZK kormányának és más NATO-tagállamoknak az európai nukleáris fegyverek­kel kapcsolatos álláspontját és azokat az ismert törekvé­seket, amelyek ellentmonda­nak a KHR-HHR megálla­podás nyitotta távlatoknak. Gorbacsov és Kohl széles körű és alapos eszmecserét folytatott a gazdasági együtt­működés kérdéseiről. Mind­ketten hangsúlyozták orszá­gaik azon szándékát hogy kiaknázzák azokat a lehető­ségeket, amelyeket a szovjet átalakítás teremt. A rendkívül nyílt légkörű­nek és eredményesnek minő­sített eszmecsere után Gor­bacsov és Kohl a Kremlben nyugatnémet üzletemberek­kel találkozott és rövid be­szédeket mondott. Helmut Kohl bemutatta vendéglátó­jának a kíséretében Moszk­vába érkezett vezető nyugat­német üzletembereket, akik­kel Gorbacsov a kétoldalú együttműködés lehetőségeiről váltott szót röviden. Az esti órákban a szovjet vezetés a Kremlben díszva­csorát adott Helmut Kohl kancellár tiszteletére. A dísz­vacsorán, amelyen részt vett ,a legfelsőbb szovjet vezetés több tagja is, Gorbacsov és Kohl mondott pohárköszön­tőket. Helmut Kohl mostani moszkvai látogatása és Mi­hail Gorbacsov jövő évi bonni útja a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok új szakaszát hi­vatott megnyitni — hangoz­tatta hétfői moszkvai esz­mecseréjén Eduard Sevard- nadze és Hans-Dietrich Gen­(Folytatás a 2. oldalon) A Dóra­majorban ’88-ban Biotechnika a minőségi termelés szolgálatában Tízéves az üllői kutatóbázis Pontosan tíz esztendeje alakították ki a Pest megyei Üllő határában, a Dóra-ma­jorban — Közép-Európában elsőként — a hazai biotech­nika kutatás bázisát. Jelen­leg az ország hat regionális állattenyésztő vállalatának és az Állatorvostudományi Egyetemnek Biotech Állat- tenyésztő Kutatási és Fej­lesztési Társaság nevet vise­lő gazdasági társaságaként te­vékenykedik az embriológiai állomás. Hol tart jelenleg nálunk a biotechnika? — er­re kerestük a választ a fél­száz dolgozót, közöttük hét szakállatorvost foglalkoztató kutatóbázison. Az embriológiai állomás egyik vezető állatorvosa így összegezte a kérdésre adható választ: nemzetközi átlagban jó közepes eredményeket tudhat magáénak a kollektí­va; mindent tudnak a Dóra- majorban, amit mondjuk egy amerikai rutin embriológus. Az eddig elvégzett átülteté­seknek a sikeres vemhesülés­sel mért eredményessége is ezt bizonyítja. A tenyészkos élőexportnál mintegy 25 szá­zalékkal olcsóbb embrióex­portból származó ausztrál juhembriók átültetését 46 százalékos sikerrel hajtották végre. Hazai, tehát az álló- máson nyert embriók átülte­tése esetében ez az arány 51 és fél százalékos volt. Szar- vasmarha-embrióátültetés- nél az import embriók eseté­ben 41 százalékos, a hazai embriók esetében pedig 40 százalékos vemhesülést ér­tek el. Az embriológiai állomás tíz esztendei fennállása óta kevés híján négyezer átülte­tést végeztek. Az import embriókkal az üllői bázison, a hazaiakkal a juh-, illetve a szarvasmarhatartó gazdasá­gokban dolgoznak. Nemzet­közi együttműködésben a so­roltaknál jobb eredményeket is elértek már. Csehszlová­kiában például kanadai kol­légáikkal közösen végzett vörös-tarka holstein friez szarvasmarha embriók átül­tetése 70 százalékos vemhe­sülést eredményezett. A nagy értékű tenyészállatoktól nyert embriók mínusz 197 Celsíus-fokon gyakorlatilag korlátlan ideig történő meg­őrzésének lehetőségét — a tenyésztési feladatokon túl — őshonos állataink örökítő anyagainak „konzerválására” is hasznosítják. Bugacról és a (Folytatás a 3. oldalon) Sikerrel végeznek az üllői állomás szakállatorvosai embriódarabolást manipulátor segítsé­gével. Belső fotónkon: génmegőrzés céljából az embriológiai állomáson tartott magyar szürke donorok (Fotó: T. F.) Grósz Károly Iránba utazik Grósz Károly, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke Mir Ho- szein Muszavi-nak, az Iráni Iszlám Köztársaság minisz­terelnökének meghívására kedden hivatalos látogatás­ra Iránba utazik. A PFSZ felhívása az izraeli választókhoz Külpolitikai tudósításunk a 2. A Compakt Kereskedelmi Csomagoló Vállalat tiszaroffi gyá­ra húsz éve működik a községben. Kétszázfős gárdája évi 900 millió forint termelési értéket állít elő. Nemrég fejező­dött be egy 50 millió forintos beruházás. Többek között új SZK 25-ös szennyvíztisztítót, s a telep Tisza felőli oldalán kerítést építettek (Fotó: T. Z.) A kőbányai vásárvárosban Megnyílt az ASIA világkongresszusa Grósz Károly köszöntötte a vendégokot A kőbányai vásárváros kongresszusi csarnokká át­alakított D-pavilonjában hétfőn ünnepélyes külsősé­gek között hivatalosan meg­nyitották az Amerikai Uta­zási Irodák Szövetségének (ASTA) 58. világkongresz- $zusát. Az ünnepség húsz- perces filmvetítéssel kezdő­dött: az ASTA vezetőinek kalauzolásával ismerkedhet­tek meg a kongresszus részt­vevői Budapest látnivalói­val, legérdekesebb színfolt­jaival. A filmbemutató vi­haros tetszést aratott a ven­dégek körében. Earlene Cau­sey asszony, az ASTA jelen­legi kongresszusának elnöke rövid beszédében megnyi­tottalak nyilvánította a je­lentős eseménysorozatot, majd a 100 tagú Cigányze­nekar tolmácsolásában el­hangzott a magyar és az amerikai himnusz. Ezt követően &rósz Ká­roly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke üd­vözölte a több ezres külföl­di vendégsereget. Mint mon­dotta, különösen kedvező le­hetőség Magyarország szá­Grósz Károly az ASTA vezérkarával a megnyitó ünnepség előtt (MTI — Telefotó) mára, hogy az ASTA ná­lunk rendezi kongresszusát, hiszen így a világ legkülön­bözőbb tájairól érkezett szakemberek előtt mutathat­juk meg, mit tudunk nyúj­tani az ide érkező turisták­nak; nyugalmat, biztonsá­got, a kulturális világörök­ség részeként számon tartott szép tájakat, páratlan mű­emlékeket, s vendégszerető embereket. Utalt rá: az Egyesült Államok csaknem kétmillió magyart fogadott be, s hogy az ASTA-kong- resszus bizonyára elősegíti, hogy a nem magyar szárma­zású amerikaiak közül is minél többen kíváncsiak le­gyenek országunkra. Grósz Károly emlékezte­tett: az utóbbi időben mind több erőfeszítést tettünk an­nak érdekében, hogy a ma­gyar gazdaságban a vállal­kozói szellem, a verseny váljék uralkodóvá. Ezt segí­tik azok az új jogszabályok is, amelyek kedveznek a külföldi tőke beáramlásá­nak, a vegyesvállalatok alapításának. Kifejezte re­ményét, hogy ez a kongresz- szus is alkalmat teremt a magyar—amerikai kapcso­latok elmélyítésére, s jól szolgálja a közvetlen szak­mai kapcsolatokat az ide­(Folytatás a 2. oldalon) A Magyar ENSZ Társaság ünnepi ülése A biztonság érdekegyeztetést kivan Az ENSZ napja alkalmából ünnepi ülést tartott hétfőn Budapesten a Magyar ENSZ Társaság. Negyvenhárom évvel ezelőtt, 1945. október 24-én lépett érvénybe az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, s a neveze­tes dátumót 1948 óta a nemzetközi szervezet születésnap­jaként ünnepelik világszerte. E megemlékezésekhez csat­lakozott hétfőn megtartott tanácskozásával a Magyar ENSZ Társaság. A testület tagjai elsőként Várkonyi Péter külügymi­niszter tájékoztatóját hall­gatták meg az ENSZ-köz- gyúlés 43. ülésszakának ed­digi tapasztalatairól. Az ok­tóber közepén befejeződött plenáris tanácskozás tapasz­talatait összegezve a ma­gyar diplomácia vezetője három olyan kérdést emelt ki, amely közvetlenül érinti hazánkat. Az egyik ilyen kérdéscsoport a nemzetközi béke és biztonság problema­tikája. A nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszeré­vel kapcsolatban a szocia­lista országok már két éve közös határozati javaslatot nyújtottak be. A kezdemé­nyezés abból indul ki, hogy a kölcsönös és sokrétű füg­gőség korszakában a nem­zetközi biztonság kérdése komplex módon merül fel, nem lehet azt egyszerűen ka­tonai területre szűkíteni. Ma egyetlen állam biztonsága sem garantálható kizárólag katonai eszközökkel, és sem­miképpen sem teremthető meg más állam vagy álla­mok rovására. A biztonság fogalmába ma a világgazda­sági, környezetvédelmi és emberi jogi, humanitárius témák is szervesen beletar- tomak. A biztonság megte­remtése feltételezi az érde­kek sokoldalú és folyamatos egyeztetését, összehangolá­sát. A szocialista országok kezdeményezésének tovább­fejlesztése a 43. ülésszakon most azt szolgálja, hogy e kérdés részesüljön súlyának megfelelő figyelemben, s a tagállamok széles körét von­ják be a koncepció kidolgo­zásába bármely tagállam ér­dekeinek sérelme nélkül. A másik kérdéskör az európai együttműködés, ezen belül a bécsi utótalálkozó si­keres befejezése, amely utat nyithat' az európai hagyo­mányos leszerelési tárgyalá­sok elé. A hagyományos fegy­veres erők és a fegyverzet korlátozása napjainkban az egész leszerelési folyamat egyik legfontosabb összete­vőjévé vált. Az előrelépés ezen a területen ösztönözheti a haladást más területe­ken is, A harmadik kérdéskör az emberi jogok témája. En­nek a korábbiaknál nagyobb teret szentelt a világszerve­zet tanácskozásán elhang­zott beszédében a magyar külügyminiszter. Az ENSZ munkája új di­menziót adott az emberi jo­gok területén a többoldalú együttműködésnek: a többi között az emberi jogok ka­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents