Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-24 / 254. szám
1988. OKTÓBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Hogyan teremtsünk eleven politikai közéletet? (Folytatás az 1. oldalról) tagdíjbevételek összegéből, így a költségvetési kiadás itt ■nem nyirbálható, s a honvédelmen sem lehet takarékoskodni. Andics Jenő rámutatott: Kezd gyakorlattá válni, hogy ha valami nem megy — sztrájkolunk. Ez hosszú távon nem jelenthet megoldást. mert hangulati alapon nem szabad a magyar népgazdaságot destabilizálni. A politikai munka irányultságát illetően elmondta: A munkásmilliók határozzák meg a tényleges társadalmi mozgásokat, a pártnak tehát rájuk kell a politikai tevékenységét összpontosítania. A szerveződő mozgalmakról szólva Andics Jenő egy szellemes hasonlattal élt: „Hozzászokott a párt, hogy egy futballpályán eleddig egyedül kergette a labdát és az egyik kapuba gólt, a másikba öngólt rúgott, olyan döntetlen színezetű mérkőzésen. Elterjedt a híre, hogy az ellenfél már az öltözőben van, mire sokan azt mondják: döntetlen. De hát a meccset le kell játszani!” Az előadó szólt a tulajdon- viszonyok átrendeződéséről, a magántulajdon látszólagos előretöréséről. Erről úgy vélekedett, hogy jelenleg nem indokoltak azok a félelmek, amelyek a magántulajdon ellenőrizhetetlen térnyerésétől tartanak. Az engedélyezésekbe számtalan „fék” is beépült, melyet szükség esetén az állam működésibe léptethet. Ezt követően Szabó István, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára a megye előtt álló politikai, társadalmi és gazdasági tennivalókról szólt — igazán nem kendőzve el a hibákat, nehézségeket. Véleménye szerint, a társadalomban sokan vannak olyanok, akik kiábrándultak, tétlenek és várakozóak. A kommunisták egy része is ezek közé tartozik. A pártalapszervezetek még mindig — vagy továbbra is — deffenzívában vannak. Innen kiindulva kell tehát egy élő politikai közéletet teremteni. Nem sikerült elfogadtatni azt, hogy az országos pártértekezlet történelmi fordulópontot jelentett, így azok az érzelmi motívumok kerültek előtérbe, melyek városi, megyei pártértekezlet megtartásától várják az elmaradt fordulat megtételét. Tudatosítani kell hát, hogy valójában mi is történt 1988 májusában! Baj az is. hogy a vezetők jó része nem tud szót érteni a párttagsággal. Ritka az az irányító, aki vállalkozik a politizálásra: hogy testközelben találkozzon azzal a közösséggel, mely gondjaira van bízva. Nyomasztja a pártirányítókat a vezetőellenes hangulat is — jóllehet sokukkal szemben jogos a kritika. Szó esett a sajtó, a tömegkommunikáció munkásairól is, akik. Szabó István szerint, eddig nem bizonyultak igazi szövetségesnek a párt politikai tevékenységében. A hibák tükröztetése mennyiségében túltengett és elfedte a kétségtelenül meglévő eredményeket, így nemzedékek nem lelik fel emberöltőn át végzett munkájuk eredményét. Feladat tehát az, hogy a sajtó találja meg a helyes arányt a tények bemutatásában. Politikai hiba volt a párt- bizottságok és az alapszervezetek önállóságának az a gyakorlata, melynek során valójában — irányítás híján — magukra maradtak. A politikai bátortalanságot jelzi, hogy a pártbizottságok tagjai nem mindig élnek azzal a lehetőséggel, miszerint testületük saraiból megköszönjék azok ténykedését, akik a teljes értékű politikai munkára nem alkalmasak. A pártmunka nem hatotta át a mozgalom egészét, sokan úgy érzik a párttagok közül hogy sorsfordító tennivalókból maradtak ki, ők azok hát, akik a csodavárás illúziójával követelik a pártértekezletek megtartását. A taggyűlések formálisak voltak, nem maradt idő és energia a mélyreható politizálásra, az összefüggések elemzésére, feltárására, mert az egy-másfélórás összejövetel végeztével mindenki rohan a vonathoz, buszhoz, mivel otthon várja a munka. A kedvezőtlen politikai közhangulat megváltoztatását tehát, a pártalapszervezetek- ben kell kezdeni. A pártapparátusról a társadalomban kialakult túlzóan torzkép a hivatásos pártmunkások soraiban egzisztenciális nyugtalanságot kelt. Miként sok mindenben, itt is a nyilvánosság segíthet eloszlatni a félreértéseket. A megyei pártbizottság első titkára elmondta, hogy a párt programjának kidolgozásában körültekintő és alapos lesz, s ennek végső fóruma majd a 3CIV. kongresz- szus. Szükség lesz az elmúlt négy évtized munkájának kritikus elemzésére, mert egy sor illúzióval le kell számolni. Ügy tűnik, először a képviselői és tanácsválasztáson kell túl lenni és csak utána tartani pártkongresz- szusf. A felkészülés időszakában aztán jobban kell támaszkodni azokra, akik a választások során a szavazók bizalmát elnyerik. A párt politizálásának színtere így a jelenleginél jobban kinyílik a lakóterületek felé. Az ifjúság helyzetét tekintve szinte egyetlen olyan dolgot sem tudott említeni az előadó, ahol véleménye szerint megnyugtató lenne a helyzet. Bírálni lehetne a KISZ tevékenységét — ám a kritikák egy része visszahullna a pártirányításra — mondotta. Az ifjúsági mozgalom érzi, hogy veszített népszerűségéből, ám baj lenne, ha a fiatalok körében keltendő szimpátiáért végig nem gondolt politikai kalandokba bocsátkoznának. Az előadások után Andics Jenő és Szabó István válaszolt a résztvevők kérdéseire. majd az elhangzottak végiggondolása, feldolgozása folyt a szekcióüléseken — egyszóval a muníció birtokában politizáltak a résztvevők tovább. Palágyi Béla Kell egy jő Csapat Néhány kérdés Andics Jenőhöz — ön a nyilvánosság-vita kereszttüzében áll. Áz érvei közül hiányolom, hogy soha nem hangzik el: a szocialista pluralizmus intézményrendszerét. a nyilvánosság mai ideológiáját szinte nekünk kell elsőként kitalálni. — Valóban, sok kapaszkodónk nincs. Korábban voltak politikai koncepcióink, ezek azonban működés közben nem bizonyultak életrevalónak. Segíthetnének a viták az elvek megfogalmazásában, ám ezekben sok az indulati elem. A nyilvánosság gyakorlatának azért van előzménye, mondjuk a polgári társadalmak pluralizmusában. Az igaz, hogy így, az egy pártrendszeren belül minta nincs előttünk, de hát én nagyon óvatosan bánnék a sémákkal. Feltett szándékunk, hogy semmiképp nem kívánjuk sablonokba erőltetni a Valóságot; meggyőződésünk, hogy a pluralizmus csak valós érők mozgása során jöhet létre, és nem mutatós ideológiai kópiák kidolgozásával. — Jól látom én azt, hogy a pártnak az a magabiztossága, amely most például az ön előadásából is kihallatszott nincs benne a mindennapok levegőjében? Ügy tűnik, a pártvezetés a napi kérdésekre is megadja a választ, ám mintha a társadalomig eljutva elsikkadnának ezek az irány- mutatások. — Én is nagyon fontosnak tartom, hogy a párt a saját tagjai és a társadalom számára is határozottabban és gyorsabban fogalmazza meg a politikai céljait és reagáljon a felvetésekre. Azok a hiányok, amelyek ma érezhetők, csak részben vezethetők vissza politikai, ideológiai tevékenységünk fogyatékosságaira. Előfordul, hogy olykor a politikai válaszok is késnek; vagy azért, mert a tapasztalatok összegzése hosszabb időt vesz igénybe, de oka lehet az is, hogy miközben megújuló- han van a politikai gyakorlat, fennmaradtak még kényelmességre késztető tendenciák. — Érdekes az ön hasonlata az egycsapatos fut- balljátékkal kapcsolatban — ám mialatt az ellenfeleket vette számba, úgy láttam, mintha lett volna némi fenntartása velük szemben. Ezek szerint nyugod- tabb lenne, ha továbbra is egy csapat játszana két kapura? — Egyáltalán nem, hiszen az egypártrendszer- ből kiindulva éppen a párt kezdeményezésére jön létre a pluralizmus. Ha körvonalazódnak a párthoz képest eltérő politikai, ideológiai felfogások, szorgalmazzuk, hogy az állam tegye intézményessé ezeket, és tekintse a szerveződő mozgalmakat a párt ellenfeleknek akkor is, ha bírálnak. Egyszóval vállaljuk őket partnernek a politikai versenyben. És visszatérve hasonlathoz: ha a pályán lesznek, rúgjunk több gólt, mint ők! Ez nem a politikai versenytárs eltaposá- sát jelenti, hanem a saját erőnk felbecsülését. De azért ugyanazt a jogot kell a pártnak saját maga számára fenntartani, mint minden más politikai mozgalomnak. Nézetek, eszmék. politikai tapasztalatok küzdjenek meg egymással. — Ehhez tehát a párt színeiben kell egy jó Csapat. — Igen, ehhez valóban kell egy jó Csapat. És ha lesz ellenfél is — állni sem lehet majd a pályán. — pb — Beszéljünk róla! Konzekvencia, vonja lel Az az érzésem, kevés olyan tanácskozás volt és lesz a világon, mint amilyet nemrégiben alma materükben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem diákjai (régiek és mostaniak) rendeztek. A szimpózium egyik fő témája a kupa volt. Az egyetem ugyanis folytatója a selmeci, soproni hagyományoknak. Köztudomású, hogy e városokban valamikor együtt „lélegzett” az erdő-, a bánya-, és a kohómérnöki kar, míg idővel ez utóbbi kettő képezte alapját a Rákosi Mátyás Műszaki Egyetemnek, amely Néhézipari-vá módosult. Most, hogy jogászokat, közgazdászokat, sőt műszaki fordítókat is képez az intézmény könnyen oda futhat ki a gondolat: lám miként változik a világ — a „Nehézipari” titulus is egyre könnyebbé válik. De ne erről, a „lélegzésről”, a hagyományokról legyen most szó. A nagyhírű egyetem mostani balekjai (másodévesek) firmái és öreg diákjai fújták együtt a cantus praeses vezényletére a selmeci dalokat, azon a szakestélyen, amelyen kupát méltattak és avattak az elődök a hagyományok emlékére, tiszteletére az említett tanácskozás után. A kupát, a szervezők szellemességét bizonyítja az immár tiszteletbeli firmává avatott dr. Kupa Mihály pénzügyminisztériumi főosztályvezető méltatta s avatta fel. Amiért szóba hozom az eseményt annak oka nem csupán az, hogy az egyetem igen sok jó mérnököt adott a megyének, közöttük találni vezérigazgatót, sőt városi tanácselnököt is. Szóval, nem csupán ezért, hanem a szakestély néhány „egyetemes” mozzanata miatt. Az ilyen összejövetelen, mint amiről beszélünk, a történéseket, ahogyan az élet megannyi területén, elnök irányítja, legfeljebb annyiban téréi „székbekerülése” a szokásos szavazástól, hogy ülve és közfelkiáltással választják meg. Az elnök, mint sok más hasonló társa, teszi a dolgát. Irányít. Nem merül el apró és felesleges részletekben, s minthogy asztalára az átlagosnál több fény esik, tevékenysége kellő nyilvánosság előtt zajlik. Ez utóbbiról gondoskodik még egy „intézmény”, a neve: kontra punkt. Ami annyit tesz, hogy egy ember ül szemben az elnökkel, valahol távolabb tőle, és hogy érthetőbb legyen az esemény legmagasabb poszton ülő emberének szava,, hangosan kiforgatja azt. Amíg az elnök le nem váltja. Beszélhetnénk még a tisztségviselőkről, a háznagyról, a balekcsőszről, de most engedtessék meg, hogy egy különleges megbízatásról szóljunk részletesebben, ez a konzekvencia. Több évtized tapasztalata csiszolta, pontosi tóttá e funkcióban lévő ténykedési köttét. Miről van szó? Ha az elnök téved, s erre magától rájön vagy figyelmeztetik rá — kiadja az utasítást, egy az erre a feladatra kijelölt egyénnek: Vonja le a konzekvenciát! Tehát mondjuk ha A helyett B-t mond az elnök vagy ha eltéveszt egy számot, s valami nem 15 például hanem annál több, kiadja az utasítást: Konzekvencia, vonja le! Az intézmény kitűnően bevált. Van ennek a megoldásnak egyszerűségén, szellemességén túl valami hűvös eleganciája. Az életre nevel. Talán nem is jut eszembe, ha egy mérnökkel, aki a szakestély egyik résztvevője volt, a szünetben, nem a borsodi Dacia- szerelő üzemről váltunk szót. Azt mondja, lám, csak sikerült végre megoldást találni. Még ha nem is tudjuk, milyen ellentételezésért, mennyiért, de úgy tűnik, végül csak pont kerül az ügy végére. Pont, mint punkt, ha nem is kontra. Mellettünk állt a fiatalember, akinek szerepe szerint a konzekvencia levonása lett volna a dolga, de mint említettem éppen szünet volt. Talán még ez a kis beszélgetés is kihull a gondolat rostáján hangtalanul — mert mint tudjuk ami a fejből kirepül soha nem ad semmilyen hangot — ha éppen a diskurzus egyik tagja nem figyelmeztet rá, hogy szőkébb hazámban pont — nem mint punkt — akkor építettek ki egy di- zeljavító bázist, milliárdot meghaladó összegért, amikor külhonban tetőzött az olajár. Beszélgetésünknek ebben a szakaszában a Konzekvencia éppen odébb állt, ahogyan fél füllel hallottam, a társaság ahová fordult az Adria-kőölajvezetékről beszélgetett. Pedig maradhatott volna még, mert akkor a fülébe jut a hír: felvetődött szakemberek körében vajon alkalmas lenne-e ez a járműjavító bázis technikai lehetőségeinél fogva gépkocsik összeszerelésére. Sőt, hallhatta volna azt a ihírt is, amit egy Tiszafüredről elszármazott mérnök mesélt a Ganz-Danubius helyi gyárának önállósodásáról. Szép számmal akadt téma, megbeszélni való, hiszen az ország minden részéből érkezett öreg diák és friss diplomás. Már véget ért a szünet, amikor úgy tűnt a Konzekvencia eltűnt. Könnyű lett volna kijelölni valaki mást, aki „majd levonja”. De mit ért volna így az egész? Szerencsére, ezen a szakestélyen előkerült. Hajnal József Rekordtermés várható kukoricából Szép őszidőben dolgos hétvége Igyekeznek a mezőgazdák kihasználni a szép őszidőt, a hétvégén is teljes volt a nagyüzem a megye téeszei- ben, állami gazdaságaiban. A két fontos iparinövény, a kukorica és a cukorrépa betakarítása a félidejéhez érkezett és jó ütemben haladnak a talajelőkészítési munkákkal is. Az eddig betakarított 25 ezer hektárnyi kukorica hét tonnát közelítő átlaghozama alapján előreláthatólag rekordtermést takarítanak be az idén a takarmánynövényből. Annak ellenére, hogy a tenyészidő legkritikusabb időszakában, júliusban és augusztusban tizenhat illetve tizenhét úgynevezett hőségnapon harminc Celsdus-fok- nál magasabb hőmérséklet sanyargatta a kukoricát. Már ahol sanyargatta, mert a 45 ezer hektár termőterületnek már csaknem a felét öntözték idén, nagyobbrészt a KITE és a Mezővíz szuperinAz Üjszászi Vegyesipari Kisszövetkezet lakatosüzemében különböző típusú lakókonténereket gyártanak. A termékből, melynek belsejét a megrendelő igényei szerint alakítják ki, ebben az évben több mint százat készítenek (Fotó: D. G.) tenzív technológiájával. Cukorrépából 36,8 tonna az eddig betakarított átlagtermés és az utóbbi napokban beszállított gyökérben már 15 százalékosnál magasabb cukortartalmat mértek a szolnoki és a hatvani gyárban. Gyakorlatilag befejezték a 6700 hektáron termett rizs betakarítását is a nagyüzemek. A 3,7 tonnás átlagterméssel elégedettek a termelők, ugyanúgy a rizs minőségével is a felvásárlók. Az utóbbi évek legjobb átlagtermését érték el a nagyüzemi és a háztáji fűszerpaprika területeken is: a nagyobbrészt a Tiszazugban termesztett „piros aranyból” átlagosan 15 tonna termett hektáronként. A kertészetekben sem sók termést találnak már kinp, ha netán beköszönnek az őszi fagyok. A téli almának a 80 százalékát, a szőlőnek a 90 százalékát leszedték a kertészek, a diákok és a honvédség segítségével. A mostani kedvező időjárás révén az elmúlt évinél jobb ütemben és jobb minőségben végezhetik a gazdaságok a talajmunkálkat. őszi vetések alá történő szántás már csak ott várát magára, ahonnan még nem takarították be az előveteményt, a kukoricát, a cukorrépát. A talajt a tavasziaknak előkészítő mélyszántást a tervezett 181 ezer hektár felén már befejezték, őszi búza vetést 133 ezer hektáron terveztek a megye nagyüzemeiben, a terület 72 százalékán már földbe is került a mag. A hónap elején elvetett búzák már sorolnak, a korábbi vetésű kalászosok az árpa és a rozs is szépen fejlődik. A hét végén dolgozó vetőgépeket viszont már megyeszerte jókora porfelhő kísérte. Miután a jól előrehaladt betakarítási munkákat már különösebben nem veszélyezteti, jól jönne a térségben a kelesztő csapadék a friss vetésekre.
