Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-22 / 253. szám

Io Nyugdíjasok fóruma 1988. OKTOBER 22. Történt Xör öles ge tit gw iic loson 1988. szeptember 26-án Bemutattak 92 műsorszámot, színpadra álltak kétszáznál többen Kaptak: tömérdek tapsot és 63 aján­dékot. Emléksorok és képek az első Szolnok megyei Ki mit tud-ról % o a & yßl w KI- MIT TUD-j Áprilisban, — amikor az ország fiatalsága már javá­ban készült az idei Ki mit tud-ra — a Törökszentmik­lósi Művelődési Központban megyei találkozót rendeztek a nyugdíjasklubok vezetői­nek. Félszáznál több klub képviseletében legalább száz­ötven idős em^er érkezett az egésznapos programra. Ott jelentették be, hogy a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága, a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Központ, s házigazdaként a Török­szentmiklósi Városi Művelő­dési Központ Ki mit tud-ra várja a nyugdíjasokat az őszön. A szervezők négy ka­tegóriában hirdették meg a vetélkedőt. A felhívást a Nyugdíjasok fóruma is kö­zölte, s a nyár végén már kiderült: az érdeklődés igen nagy, a megye számos vá­rosából, de annál is több fa­luból érkeznek a nevezések. És vele az érdeklődés: a föl­lépő személyeket, csoporto­kat elkísérheti-e klubjuk, közösségük? Miivel a válasz szíves meg­hívás volt — szeptember ele­jén kiderült: kidencvenkét iműsorszámot neveztek, vagy kétszáz lesz a föllépő nyug­díjas, — de legalább ötszáz meleg ebédre is szükség len­ne, hiszen messziről utaznak szeptember 26-án Török- szentmiklósra, s hajnaltól tö­rődnek vonaton, buszon. Bár velődési Központból. A pim- cegalériábani, a könyvtárban, a pódi um teremben, a nagy színházteremben elfoglaltak minden széket már reggel, sőt: hiába fért el vagy két­száz ember már a bemutatón a nagy színházteremben, bi­zony kényelmesen elüldögél­tek sokan előtte, a folyosón is. Igaz, a szervezők erre is gondoltak: videók vitték a folyosóra a bent történteket, semmi nem maradt a bemu­tatótermek falain belül. Ez volt aztán példa a nyilvános­ságból, — mindenki látha­tott, hallhatott mindent. A kilenc órakor kezdődött bemutatók közül három ebédidőre be is fejeződött. A negyedik — a legnagyobb és legtöbb időbe tellő, a cso­portok zenés, táncos jelene­tei, egyfelivonásosai kicsit tovább tartottak, — de ta­lán így volt jó: a szomszé­dos Bercsényi gimnázium konyhájáról remek ebédet tálaltak — önkiszolgáló rend­szerben, de roppant gusztu­sosán. A töltött káposztának legalább olyan sikere volt, mint a legnagyobb tapsot ki­váltott produkciónak. És beszéljünk végre — a bemutatókon látottakról. Voltak, akik saját versüket mondták el, másók bebizo­nyították, hogy jó barátjuk a könyv, a vers, a széppróza. És természetesen igen sokan nótáztaik — kísérettel vagy A jászladányi nyugdíjasklub asszonykórusa, amely szép si­kert ért el a bemutatón, s nagy tapsot kapott a gálán, ök nyerték el szerkesztőségünk különdíját volt olyan szövetkezet, intéz­mény, amely jó szívvel még öregei utazásáról is gondos­kodott. Nem számoltuk ösz- sze a művelődési központ udvarán álló mitorob úszókat, . kisbuszokat — szerencsére sokan élvezték ezt a gondos­kodást is. Mert a rendezők vendég­látó gondoskodását talán — hetekkel az esemény után — még most se lehet elismerés nélkül méltatni. Legalább két hónap szakadatlanul e találkozó előkészületeivel, szervezésével telt el Sülye Károlyiné főrendező, műve­lődési 'központ igazgató és remdiezőtánsai, valamint a művelődési központ minden munkatársa, klubja életé­iben. A koma reggeltől áradó Vendégseregnek kényelmes helyet, a föllépőknek öltözőt, mindenkinek tisztálkodási lehetőséget biztosítani frissí­tőket, uzsonnát és ebédet kellett tálalni, a négy kate­góriáiban versenyzőknek úgy kellett a reggel kezdődő vá­logató-bemutatóra színteret adná, hogy a velük érkező „szimpatizánsok” is a hely­színen lehessenek, tanúi és tapsolói minden produkció­nak. Máig is szinte érthetet­len, hogyan sikerült ilyen jól ekkora tömeget vendégül lát­ni — de a lényeg az, nem ment el senki rosszkedvűen, csalódottan szeptember 26- án a Törökszentmiklósi Mű­saját maguk kíséretével, szó­lóban vagy kis kórusokban. A kengyeli nyugdíjasok fér­fikarát, a túrke vei, a jász­ladányi asszonykórust a nagy tekintélyű zsűrielnök, Buday Péter, a Kata megyei titkára is örömmel, elisme­réssel fogadta. — 1982 óta dalol unk együtt — mondta Csőiké András, a kórus „szóvivője” később, a szünetben, amikor gratulál­tam nekik. — Nem először lépünk föl, sikerünk volt már Jászapátiin, Jászszent- andráson, Törökszentimikló- son is, vagy háromszor. És természetesen Kengyelen, ahol élünk. Van köztünk tsz- nyugdíjas, vasutas, pék, volt ipari munkás1. Danyi János ci bakházi versenyző már megjelenésé­vel sok tapsot kapott. Pörge kalapban, cifra szűrben állt a pódiumra. Hangja szépen szólt, nótái kedvesek voltak — s amikor rákérdeztem, el­mondta: épp a múlt hónap­ban töltötte a hetvenet. Ta­nult mestersége asztalos — s mióta falujában nincs kó­rus, a passióban hiúsvétkor számít rá a kántor úr. — Nagypénteken én vagyok Jé­zus — mondta, mintegy pél­dázva repertoárját. A tiszapüspöki id. Pólyák Mihály feleségével érkezett. Neki volt a Legérdekesebb a bemutatkozása. Maga raj­zolta nagy táblával lépett a bemutató, s a gála közönsége Incze Zsuzsa, a tévé Évgyű­rűk című nyugdíjasműsorá­nak szerkesztője volt a gála műsorközlője elé. Rajzos rigmusoknak le­hetne a produkciót nevezni, amit néhány szép, nyírségi kötődést igazoló népdallal fűszerezett. Csak a színfalak mögött tudtam meg elmúlt 83 éves. Felesége féltette, óv­ta is minden lépését. Együtt örülitek aztán a gyönyörű kristályvázának, amit em­lék-ajándékként kaptak. Különben, mit tagadjam, voltak a résztvevők 'között még idősebbek is. Csak a csoportokban két nyolcvan- 'hatéves asszony lépett föl — de nem árulom el, ki volt a legidősebb, öreg hölgyek koráról nem illik árulkodni. Különben is: ahányan bottal érkeztek! Ahány föllépőt se­gíteni kellett a világot je­lentő deszkákig, karolni, vi­gyázni a lépésére! A színpa­don elfelejtette mindenki a baját! A jászladányi asszo­nyok is, akik a túrkevei asz- szonyikórussal talán a leg­szebben énekeltek. PerBze, a gálán (magam a színpad szélén kuporogtam félidőig) — mindenki' bent akart lenni a nagy színház­teremben. Elfoglaltak min­den széket, álltak végig a nagytereimben, s megintcsak dolgozott a videó is. Sokan úgy gondoltuk, a harminc településről érkezett csopor­tok saját „dolgukat” elintéz­vén, túl a műsorszámukon, szedelőzködmek is, hiszen utazni sötétben, késő este megtérni csak fárasztó. No- hát, csak azok mentek el, s azok se este hat előtt, akik­nek feltétlenül kellett, más­képp nem értek volna haza. Öröm volt a közönségnek s a fellépőknek is, hogy a -gála, a legjobb huszonhat műsonszám levezetője a te­levízió népszerű Évgyűrűk műsorának szerkesztője, ín- cze Zsuzsa volt. Ö se állta meg, hogy a cimbalomszó­lóval hatalmas tapsot kapó Tóth Györgyné tiszaföldvá- ri nyugdíjast meg ne kérdez­ze: — Mióta játszik a hang­szeren? — Kilencéves kislány vol­tam, amikor egy lakodalom­ban beleszerettem. Rég volt, — s miért mondta volna meg, pontosan miikor? Azt azonban elárulta, kétszáz pengőért vette édesapja a bimbalimot, aminek aztán avatott mestere lett. Ambrus András Jászapáti­ról agyszál hegedűvel állt a bemutatón, a gálán és — Cibakházáról jött, énekelt és győzött: Danyi János 71 éves de erről majd később — kö­zönség elé. Igaz, „szépen szólt a hegedűje”, s nótá- zott jókedvűen nagy-nagy szerénységgel. Hanem a be­mutató és a gála kezdete kö­zött se töltötte haszontalanul idejét, összeállt egy népi ze­nekarral, egy harmónikás- sal, s a művelődési központ földszintjén maga köré gyűj­tötte a nótázókat. Ebéd előtt és ebéd végeztével mindig volt friss énekes, nem is ke­vés — zengett a ház, önfe­ledten örültek egymásnak, az életnek, a kedves talá1- kozásnaik az idős emberek. A kunhegyes! nyugdíjas- klub asszonyai cigánytáncoal léptek föl. A színes selymek­be öltözött „menyecskék” úgy rázták a rongyot — kép­letesen szólva, hogy sok né­ző talpa viszketett. Kifullad­va, pi,hegve egyikük rászólt a fotóriporterre (képük szep­tember 28-án megjelent gyors tudósításunkban) ugye, ilyet még nem látott, ennyi vémasszony móri-kálja itt ma­gát? A gálán, ott is a műsor végefelé az egész nap min­Tóth Györgyné tiszaföldvári cimbalomszólója az egyik leg­igényesebb műsorszám volt (Fotó: Nagy Zsolt) denre gondoló, rengeteget fá­radó Sülye Károlyné főren­dező nem bírta tovább: kö­zéjük állt, ropta velük a tán­cot. Hatvamhárom díj, — vagy egyszerűen csaik ajándék? — érkezett „össznépi adakozás­ból” az első Szolnok megyei nyugdíjas Ki mit tud-ra. Je­leskedtek, a legtöbbet, 17-et a törökszentmiklósi cégek adtak — de ott volt a megyei öidm, a meghatódottság mi­att vert sebesebben). Bár a gálára a nyugdíjas- klubok tagjai érkeztek a legtöbben, volt a közönség sorai között szép számban fiatal ember is. Népműve­lők, tanácsi tisztségviselők. Például Kóródi Antalné, Tö- rökszentmiklós Város Taná­csának elnöke, aki már reg­gel kötelességének tartotta, hogy a rangossá nőtt megyei Id. Pólyák Mihály Tiszapüspöki: a találkozó legidősebb fér­fi résztvevője, 83 évesen, de frissen adta elő rajzos rigmusait pénzintézetek, nagyvállala- latok, szövetkezetek, a me­gyei tanács, a Hazafias Nép­front, a művelődési köz­pontok ajándéka is. A leg­jobbak kapták természete­sen, de Sülye Károlyné azt is kigondolta, senki ne men­jen haza parányi ajándék nélkül. A találkozó emblé­májával csillogó szatyrok­ban parányi ez-az vándorolt minden résztvevőhöz. És természetesen emléklap is, — lássa a család, öregje mi­re volt képes. (Bár látta vol­na azt is, milyen szétáradó jókedvvel, frissen, nem hí­zelgés : fiatalosan telt ez a nap. Még a derék se szag­gatott, s a szív is csak az rendezvényen ott álljon a házigazda Sülye Károlyné mellett, s iogadja az érkező­ket — hogy később, bemuta- tórólnbemutatóna vándorol­va, hol itt, hol ott tapsoljon. Fáradhatatlan zsűrielnöknek bizonyult Czakó Jánosné, mint rendezőtárs, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont igazgatója, s gondos há­ziasszonynak Trencsényi Jó- zsefné, a Népfront megyei ■bizottságának munkatársa. A zsűriben rangos szakte­kintélyek látták el feladatu­kat — társadalmi munkában. Óvatos becslések szerint is, a fellépőkkel együtt szep­tember 26-án legalább hét­száz embernek adott találko­A reggel elkezdődött bemutatókat is, s a délután kettőtől este fél hétig tartó gálát is százak nézték önfeledt örömmel, sok-sok tapssal jutalmazva társaikat zásra, gyönyörködésre he­lyet és alkalmait a Török­szentmiklósi Művelődési Központ. S bár a jelenlé­vők kevés kivétellel „egy­szerű” emberek, kisnyugdí­jas öregek voltaik, egész nap egy szót nem hallottam ar­ról, milyen nehéz manapság a nyugdíjas élete, s mennyi a gond egy öreg ember, em­berpár életében is. Fölsza­badultam, kedvvel jöttek- mentek. S megajándékoztak ’ben­nünket, valamennyiünket a szép szeretetéből fakadó él­ményekkel. Nem udvarias­ságból zengett a taips egész nap. Kultúránk, népművé­szetünk sóik nemes kincsét megőrizték évtizedeken át — s megmutatták, nem fe­lejtették el. Ügy gondolom, a résztve­vők sem felejtik ezt a török­szentmiklósi csodát. Az első volt —- s egyáltalán nem az utolsó. Remélhetőleg talál­kozunk még! ök is úgy bú­csúztak: viszontlátásra! Sóskúti Júlia

Next

/
Thumbnails
Contents