Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-22 / 253. szám
Io Nyugdíjasok fóruma 1988. OKTOBER 22. Történt Xör öles ge tit gw iic loson 1988. szeptember 26-án Bemutattak 92 műsorszámot, színpadra álltak kétszáznál többen Kaptak: tömérdek tapsot és 63 ajándékot. Emléksorok és képek az első Szolnok megyei Ki mit tud-ról % o a & yßl w KI- MIT TUD-j Áprilisban, — amikor az ország fiatalsága már javában készült az idei Ki mit tud-ra — a Törökszentmiklósi Művelődési Központban megyei találkozót rendeztek a nyugdíjasklubok vezetőinek. Félszáznál több klub képviseletében legalább százötven idős em^er érkezett az egésznapos programra. Ott jelentették be, hogy a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, s házigazdaként a Törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ Ki mit tud-ra várja a nyugdíjasokat az őszön. A szervezők négy kategóriában hirdették meg a vetélkedőt. A felhívást a Nyugdíjasok fóruma is közölte, s a nyár végén már kiderült: az érdeklődés igen nagy, a megye számos városából, de annál is több faluból érkeznek a nevezések. És vele az érdeklődés: a föllépő személyeket, csoportokat elkísérheti-e klubjuk, közösségük? Miivel a válasz szíves meghívás volt — szeptember elején kiderült: kidencvenkét iműsorszámot neveztek, vagy kétszáz lesz a föllépő nyugdíjas, — de legalább ötszáz meleg ebédre is szükség lenne, hiszen messziről utaznak szeptember 26-án Török- szentmiklósra, s hajnaltól törődnek vonaton, buszon. Bár velődési Központból. A pim- cegalériábani, a könyvtárban, a pódi um teremben, a nagy színházteremben elfoglaltak minden széket már reggel, sőt: hiába fért el vagy kétszáz ember már a bemutatón a nagy színházteremben, bizony kényelmesen elüldögéltek sokan előtte, a folyosón is. Igaz, a szervezők erre is gondoltak: videók vitték a folyosóra a bent történteket, semmi nem maradt a bemutatótermek falain belül. Ez volt aztán példa a nyilvánosságból, — mindenki láthatott, hallhatott mindent. A kilenc órakor kezdődött bemutatók közül három ebédidőre be is fejeződött. A negyedik — a legnagyobb és legtöbb időbe tellő, a csoportok zenés, táncos jelenetei, egyfelivonásosai kicsit tovább tartottak, — de talán így volt jó: a szomszédos Bercsényi gimnázium konyhájáról remek ebédet tálaltak — önkiszolgáló rendszerben, de roppant gusztusosán. A töltött káposztának legalább olyan sikere volt, mint a legnagyobb tapsot kiváltott produkciónak. És beszéljünk végre — a bemutatókon látottakról. Voltak, akik saját versüket mondták el, másók bebizonyították, hogy jó barátjuk a könyv, a vers, a széppróza. És természetesen igen sokan nótáztaik — kísérettel vagy A jászladányi nyugdíjasklub asszonykórusa, amely szép sikert ért el a bemutatón, s nagy tapsot kapott a gálán, ök nyerték el szerkesztőségünk különdíját volt olyan szövetkezet, intézmény, amely jó szívvel még öregei utazásáról is gondoskodott. Nem számoltuk ösz- sze a művelődési központ udvarán álló mitorob úszókat, . kisbuszokat — szerencsére sokan élvezték ezt a gondoskodást is. Mert a rendezők vendéglátó gondoskodását talán — hetekkel az esemény után — még most se lehet elismerés nélkül méltatni. Legalább két hónap szakadatlanul e találkozó előkészületeivel, szervezésével telt el Sülye Károlyiné főrendező, művelődési 'központ igazgató és remdiezőtánsai, valamint a művelődési központ minden munkatársa, klubja életéiben. A koma reggeltől áradó Vendégseregnek kényelmes helyet, a föllépőknek öltözőt, mindenkinek tisztálkodási lehetőséget biztosítani frissítőket, uzsonnát és ebédet kellett tálalni, a négy kategóriáiban versenyzőknek úgy kellett a reggel kezdődő válogató-bemutatóra színteret adná, hogy a velük érkező „szimpatizánsok” is a helyszínen lehessenek, tanúi és tapsolói minden produkciónak. Máig is szinte érthetetlen, hogyan sikerült ilyen jól ekkora tömeget vendégül látni — de a lényeg az, nem ment el senki rosszkedvűen, csalódottan szeptember 26- án a Törökszentmiklósi Műsaját maguk kíséretével, szólóban vagy kis kórusokban. A kengyeli nyugdíjasok férfikarát, a túrke vei, a jászladányi asszonykórust a nagy tekintélyű zsűrielnök, Buday Péter, a Kata megyei titkára is örömmel, elismeréssel fogadta. — 1982 óta dalol unk együtt — mondta Csőiké András, a kórus „szóvivője” később, a szünetben, amikor gratuláltam nekik. — Nem először lépünk föl, sikerünk volt már Jászapátiin, Jászszent- andráson, Törökszentimikló- son is, vagy háromszor. És természetesen Kengyelen, ahol élünk. Van köztünk tsz- nyugdíjas, vasutas, pék, volt ipari munkás1. Danyi János ci bakházi versenyző már megjelenésével sok tapsot kapott. Pörge kalapban, cifra szűrben állt a pódiumra. Hangja szépen szólt, nótái kedvesek voltak — s amikor rákérdeztem, elmondta: épp a múlt hónapban töltötte a hetvenet. Tanult mestersége asztalos — s mióta falujában nincs kórus, a passióban hiúsvétkor számít rá a kántor úr. — Nagypénteken én vagyok Jézus — mondta, mintegy példázva repertoárját. A tiszapüspöki id. Pólyák Mihály feleségével érkezett. Neki volt a Legérdekesebb a bemutatkozása. Maga rajzolta nagy táblával lépett a bemutató, s a gála közönsége Incze Zsuzsa, a tévé Évgyűrűk című nyugdíjasműsorának szerkesztője volt a gála műsorközlője elé. Rajzos rigmusoknak lehetne a produkciót nevezni, amit néhány szép, nyírségi kötődést igazoló népdallal fűszerezett. Csak a színfalak mögött tudtam meg elmúlt 83 éves. Felesége féltette, óvta is minden lépését. Együtt örülitek aztán a gyönyörű kristályvázának, amit emlék-ajándékként kaptak. Különben, mit tagadjam, voltak a résztvevők 'között még idősebbek is. Csak a csoportokban két nyolcvan- 'hatéves asszony lépett föl — de nem árulom el, ki volt a legidősebb, öreg hölgyek koráról nem illik árulkodni. Különben is: ahányan bottal érkeztek! Ahány föllépőt segíteni kellett a világot jelentő deszkákig, karolni, vigyázni a lépésére! A színpadon elfelejtette mindenki a baját! A jászladányi asszonyok is, akik a túrkevei asz- szonyikórussal talán a legszebben énekeltek. PerBze, a gálán (magam a színpad szélén kuporogtam félidőig) — mindenki' bent akart lenni a nagy színházteremben. Elfoglaltak minden széket, álltak végig a nagytereimben, s megintcsak dolgozott a videó is. Sokan úgy gondoltuk, a harminc településről érkezett csoportok saját „dolgukat” elintézvén, túl a műsorszámukon, szedelőzködmek is, hiszen utazni sötétben, késő este megtérni csak fárasztó. No- hát, csak azok mentek el, s azok se este hat előtt, akiknek feltétlenül kellett, másképp nem értek volna haza. Öröm volt a közönségnek s a fellépőknek is, hogy a -gála, a legjobb huszonhat műsonszám levezetője a televízió népszerű Évgyűrűk műsorának szerkesztője, ín- cze Zsuzsa volt. Ö se állta meg, hogy a cimbalomszólóval hatalmas tapsot kapó Tóth Györgyné tiszaföldvá- ri nyugdíjast meg ne kérdezze: — Mióta játszik a hangszeren? — Kilencéves kislány voltam, amikor egy lakodalomban beleszerettem. Rég volt, — s miért mondta volna meg, pontosan miikor? Azt azonban elárulta, kétszáz pengőért vette édesapja a bimbalimot, aminek aztán avatott mestere lett. Ambrus András Jászapátiról agyszál hegedűvel állt a bemutatón, a gálán és — Cibakházáról jött, énekelt és győzött: Danyi János 71 éves de erről majd később — közönség elé. Igaz, „szépen szólt a hegedűje”, s nótá- zott jókedvűen nagy-nagy szerénységgel. Hanem a bemutató és a gála kezdete között se töltötte haszontalanul idejét, összeállt egy népi zenekarral, egy harmónikás- sal, s a művelődési központ földszintjén maga köré gyűjtötte a nótázókat. Ebéd előtt és ebéd végeztével mindig volt friss énekes, nem is kevés — zengett a ház, önfeledten örültek egymásnak, az életnek, a kedves talá1- kozásnaik az idős emberek. A kunhegyes! nyugdíjas- klub asszonyai cigánytáncoal léptek föl. A színes selymekbe öltözött „menyecskék” úgy rázták a rongyot — képletesen szólva, hogy sok néző talpa viszketett. Kifulladva, pi,hegve egyikük rászólt a fotóriporterre (képük szeptember 28-án megjelent gyors tudósításunkban) ugye, ilyet még nem látott, ennyi vémasszony móri-kálja itt magát? A gálán, ott is a műsor végefelé az egész nap minTóth Györgyné tiszaföldvári cimbalomszólója az egyik legigényesebb műsorszám volt (Fotó: Nagy Zsolt) denre gondoló, rengeteget fáradó Sülye Károlyné főrendező nem bírta tovább: közéjük állt, ropta velük a táncot. Hatvamhárom díj, — vagy egyszerűen csaik ajándék? — érkezett „össznépi adakozásból” az első Szolnok megyei nyugdíjas Ki mit tud-ra. Jeleskedtek, a legtöbbet, 17-et a törökszentmiklósi cégek adtak — de ott volt a megyei öidm, a meghatódottság miatt vert sebesebben). Bár a gálára a nyugdíjas- klubok tagjai érkeztek a legtöbben, volt a közönség sorai között szép számban fiatal ember is. Népművelők, tanácsi tisztségviselők. Például Kóródi Antalné, Tö- rökszentmiklós Város Tanácsának elnöke, aki már reggel kötelességének tartotta, hogy a rangossá nőtt megyei Id. Pólyák Mihály Tiszapüspöki: a találkozó legidősebb férfi résztvevője, 83 évesen, de frissen adta elő rajzos rigmusait pénzintézetek, nagyvállala- latok, szövetkezetek, a megyei tanács, a Hazafias Népfront, a művelődési központok ajándéka is. A legjobbak kapták természetesen, de Sülye Károlyné azt is kigondolta, senki ne menjen haza parányi ajándék nélkül. A találkozó emblémájával csillogó szatyrokban parányi ez-az vándorolt minden résztvevőhöz. És természetesen emléklap is, — lássa a család, öregje mire volt képes. (Bár látta volna azt is, milyen szétáradó jókedvvel, frissen, nem hízelgés : fiatalosan telt ez a nap. Még a derék se szaggatott, s a szív is csak az rendezvényen ott álljon a házigazda Sülye Károlyné mellett, s iogadja az érkezőket — hogy később, bemuta- tórólnbemutatóna vándorolva, hol itt, hol ott tapsoljon. Fáradhatatlan zsűrielnöknek bizonyult Czakó Jánosné, mint rendezőtárs, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója, s gondos háziasszonynak Trencsényi Jó- zsefné, a Népfront megyei ■bizottságának munkatársa. A zsűriben rangos szaktekintélyek látták el feladatukat — társadalmi munkában. Óvatos becslések szerint is, a fellépőkkel együtt szeptember 26-án legalább hétszáz embernek adott találkoA reggel elkezdődött bemutatókat is, s a délután kettőtől este fél hétig tartó gálát is százak nézték önfeledt örömmel, sok-sok tapssal jutalmazva társaikat zásra, gyönyörködésre helyet és alkalmait a Törökszentmiklósi Művelődési Központ. S bár a jelenlévők kevés kivétellel „egyszerű” emberek, kisnyugdíjas öregek voltaik, egész nap egy szót nem hallottam arról, milyen nehéz manapság a nyugdíjas élete, s mennyi a gond egy öreg ember, emberpár életében is. Fölszabadultam, kedvvel jöttek- mentek. S megajándékoztak ’bennünket, valamennyiünket a szép szeretetéből fakadó élményekkel. Nem udvariasságból zengett a taips egész nap. Kultúránk, népművészetünk sóik nemes kincsét megőrizték évtizedeken át — s megmutatták, nem felejtették el. Ügy gondolom, a résztvevők sem felejtik ezt a törökszentmiklósi csodát. Az első volt —- s egyáltalán nem az utolsó. Remélhetőleg találkozunk még! ök is úgy búcsúztak: viszontlátásra! Sóskúti Júlia
