Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-03 / 236. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. OKTÓBER 3. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, bogy szeretett édesanyánk, SZABADOS GÉZANÉ szül. Marcsik Julianna, 1988. szeptember 23-án, 87 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1988. október 6-án 15.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló csa­lád. Szolnok. Mély fájdalommal és meg­rendüléssel tudatom az Is­merősökkel, a volt munka­társakkal, hogy szeretett férjem, SZILAGYI LAJOS a Kőolajkutató Vállalat volt nyugdíjasa életének 69. évé­ben szeptember 29-én el­hunyt. Temetéséről később Intézkedünk. Gyászoló fele­sége. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak. Isme­rősöknek, szomszédoknak, a 9-es ABC dolgozóinak, a D telep dolgozóinak, az Abonyi úti iskola 6. o. ta­nulóinak és tanárainak, akik szeretett férjem, édesapám, FIERPASZ ISTVÁN temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló felesége és kislánya. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, jó szomszédok­nak, munkatársaknak, akik szeretett édesapánk, nagy­apánk, dédnagyapánk, ID. TÚRÁI PETER temetésén megjelentek, virá­gaikkal részvétüket nyilvání­tották. Gyászoló gyermekei, családjaikkal, Kétpó, Szol­nok, Törökszentmiklós. INGATLAN Holt-Tisza-parton 550 m3 hobbitelek eladó. Érdeklődni: Szolnok, dr. Csanádi krt, 11. U/10. Na­ponta 18—20 óra kö­zött. (9758) ___________ J ÁSZBERÉNYBEN 4 szobás, emeletes, kertes családi ház eladó. Ingatlant, la­kást, személygépko­csit beszámítok. Já­szai Mari út 2. (Pes­ti utcából nyílik.) Érdeklődni: 11-038­as telefonon. (19233) KISÚJSZÁLLÁSON a Nyár utca 26. alatt ház eladó, építési lehetőséggel. Érdek­lődni : Mester utca 4. (19202) 2 szobás lakás Szan- daszőlősön, a Faze­kas Mihály út 16. szám alatt eladó. (18956)____________ G ARÁZS eladó a Fényes Adolf úton. Érdeklődni 18 óra után, a 17-125-ös szolnoki telefonon. (12301)________________ S ZOLNOKON, az Evezős csárdánál, közel a Holt-Tiszá- hoz, komfortos, fűt­hető nyaraló eladó. Érdeklődni 18 óra után. Balogh A. út 11. 1/5, (19115) JASZLADANYON, Szentgyörgy út 4—6. sz. alatt eladó — jószágtartásra kü­lönösen alkalmas — 2x1 szoba, konyhás lakóház. 50 mJ-es gazdasági épülettel, 1361 négyszögöl te­lekkel (amelyből 400 négyszögöl külön építési telek) 350 000 Ft megállapított for­galmi értéken. Ér­deklődni Orosz Elek­nél, Kossuth út 72. (19101) ________________ 2 szobás, új családi ház eladó, vagy el­cserélem emeletes lakásra. Mezőtúr, Árpád út 40. (18915) KENDERES, Zrínyi út 23. alatti 70 m2- es ház eladó, vagy Kisújszálláson levő kisebbre cserélhető. Érdeklődni: Kisúj­szállás, 133 telefo- non, Tóthné. (19176) TISZAFÖLDVARON 450 négyszögöl sző­lő kis házzal, tel­jes berendezéssel és felszereléssel eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Palla I. krt. 24. IV110. Telefon: 14-380, 17 órától. (19508) _____________ J ÄSZAPATIN 2 szo­ba -t- étkezős, össz­komfortos családi ház. villanyfűtéssel, garázzsal, mellék- épülettel eladó. Cím: Mihályi Gá­bor, Jászapáti, Le- nln út 58/a. (10164) KISÚJSZÁLLÁSON, az Ostrom út 38. alatt 100 m3-es csa­ládi ház kerttel, földgázzal, vízzel, garázzsal eladó. (19083) ________________ T ISZAJENÖN sür­gősen eladó egy 2 szobás, fürdőszobás családi ház, 600 négyszögöl telekkel. Irányár: 300 000 Ft kp. + OTP. Cím: Tiszajenő, Rákóczi út 80. Érdeklődni: hétköznap du. 16 órától, szombat, va­sárnap egész nap. (19109)_______________ E GYSZOBÁS," össz­komfortos családi ház eladó. Rákó- czifalva. Arany J. út 40. (19125) ELADÓ 2,5 szobás, gázfűtéses, új ház. melléképülettel és nagy telekkel. Irányár: 1 200 000 Ft kp. + 170 000 OTP- átvá Hálással. Tö­rökszentmiklós, Bethlen út 26. (18762) HAROMSZOBAS, összkomfortos csa­ládi ház sürgősen eladó. Karcag, Ha- lom út 5. (19199) TISZAFÖLDVARON, a Bátorszőlő I. út 9. szám alatt egy hold szőlő betegség miatt eladó. Érdek­lődni : Baross krt. 36. (19180) GfiPJARMÚ UZ írsz. 1500-as La­da eladó. Jászbe­rény, Négyszállás 116, (19236) __________ D ELTA segédmotor- kerékpár eladó. Kisújszállás, Lenin út 3. (19199) LADA 1600-as, PK írsz. 2 éves műsza­kival eladó. Mező­túr, Ságvári E. út 18. (19078) MEGKÍMÉLT UM- es s 100-as Skoda eladó. Fekete Já­nos, Törökszentmik­lós, Hársfás út 9. (19156) ________________ 3 éves Dácia 1310- es taxinak felsze­relve, CB-rádióval vagy anélkül eladó. Nagy Ilona, Egyek, Táncsics út 57. (19243)________________ A DAGOLOHIBAS MTZ 45-ös, 5 ton­nás billenős pótko­csi. K 442-es bálázó eladó. Fábián Ist­ván, Kunhegyes'; Gyepszél út 33. (19205) ADÁSVÉTEL RÉGI faragott búto­rokat, dísztárgyakat, lámpákat, órákat vásárolnék. „Régi­séggyűjtő” jeligére a kiadóba. (3202) EGYTÜAGYAS ké­zikötőgép eladó. 1500 Ft. Zsuzsi kötőgép­hez hasonló. Érdek­lődni : este 6 óra után, Karcag, Beth- len G. út 51, (19260) ITT típusú irányít­ható, teletexes szí­nes televízió áron alul eladó. Képátló 63 cm-es, szuper- sarkított. Jászapáti, Jókai út 45. (19239) JÖ állapotban levő kis kukoricadaráló FV III olcsón el­adó. Jászberény, Kiss Ernő út 21. (19235) __________ U E— 28-as kistrak- tor új és használt főtengelyek, hen­gerfejek, dadázsde- rék, hajtóműház és egyéb alkatrészek eladók. Érdeklődni: 15 óra után. Kende­res, Petőfi út 8. (19203)_______________ 35 0 cm3 Welorex el­adó. Törökszent­miklós, November 7. út 37. Érdeklőd- ni 16 órától. (19316) ÖTSZALAS, köz­ponti olajozású In­terlock eladó, eset­leg bérbe adó (220 V) Rimoldi, Túrke- ve, Jókai út 13. (19062) ___________ 2 hengeres dízelmo­tor eladó és 100 mázsa istállótrágya. Nagy Sándor, Me­zőtúr, Kúria 3/27. Pf.: 162. (18916) ELEKTROMOS or­gona új, ötoktávos eladó. Több hang- szín váltós, zongo­ratanulásra is al­kalmas. Szolnok, Rákóczi út 32. II/4. (12759) _______________ 17 0 cm magas, sod­rott sárga kancaló, 5 éves, eladó. Kis­újszállás, Erdő út 6. (19177) _________ E LADÓ egy 50 lite­res permetező, kompresszorral együtt is. Szőllősl Károly, Túrkeve, Pohamarai út 6/a. (19173)________________ S ZOVJET gyártmá­nyú műszerész esz'- tergagép, fa és fém megmunkálására al­kalmas, eladó, 12 000 Ft-ért. Törökszent­miklós, Mártírok út 183. (19154)___________ E LADÓ egy Kör­mendi 25-ös origi­nal új gázkazán és egy belker. mérleg. Törökszentmiklós, László király út 4/a. (19143) ________________ 4 személyes fa mo­torcsónak, 250 cm3 motorral, Sirály csónakmotor, mély babakocsi sport- résszel, gyermek­ágy, üstház, bog­ráccsal, férfikabát, -öltöny, vasutasbun­da eladó. Szolnok, Széchenyi út 13. sz. Érdeklődni szombat, vasárnap délután. (18929)________________ D íjnyertes szülők­től 3 hónapos ber- náthegyi kutya- kölykök eladók. Szolnok, Tulipán utca 22. (19102) ELADÓ garanciális új zenekari felsze­relés: Amatti dob, miniorgona, Jolana elektromos gitár, Vermona erősítő. Ugyanott l 3 éves r i i i i i Pályázati felhívás ti A FOTK Kisállatfeldolgozó Üzeme pályázatot hirdet a jászberényi Piactéren lévő Baromfiboit szerződéses rendszerben történő üzemeltetésére, hároméves időtartamra. A pályázatot október 20-ig a FOTK Kisállatfeldolgozó Üzemébe (Jászberény, Szelei u. 1. sz.) ajánlott levélben vagy személyesen kell eljuttatni. Ä versenytárgyalás október 26-án (szerdán) délelőtt 10 órakor lesz a FÓTK Kisállatfeldolgozó Üzemében. Felvilágosítást ad: Nagy Józsefné adminisztratív vezető. L (19322) Ij kancaló, egy Volga személygépkocsi is. Érdeklődni Tisza- igar. Rákóczi út 8. (19244) PEAVEY T—40 bass gitár, Cimar Solo gitár keménytok­kal, Roland dob­gép, Roland RE 501 visszhang -♦* sho- rus, Roland hang­erőpedál újszerű ál­lapotban eladók. Telefon: 52/34-900. (18943) ________________ V ÁSÁROLOK 1000— 6000 forintig régi nyakbavaló Mária tűzzománc medálo­kat. Ezüst vagy ele­fántcsont nyelű sé­tabotokat. Telefon: Szolnok 12-890. (12051)________________ T AVALYI áron számlával eladó 17 db 170 tag Vera ra­diátor -f patentívek és 1 db szűcsgép. Kunszentmárton, Köttön út 14/a. (18809) NYOLCVAN mázsa burgonya eladó. 5310 Kisújszállás, Lenin út 78., Kovács Fe­renc. (18888) COMMODORE 64 számítógép magnó­val eladó. Jászárok- szállás, Hunyadi u. 32. (18661)____________ E LADÓ 4 személyes rekamié, 2 fotel, va­lamint 4 égőfejes gáztűzhely. Érdek­lődni: Szandaszőlős, Gorkij út 6. (19000)__ J Ó állapotban levő gyermekbútor és ré­gi típusú varrógép eladó. Érdeklődni: Szolnok, Raktár út 11. (18846) Kétfőzőkorongos gáztűzhely, kombi­nálható babakocsi racsnis csömetsző V»”— 1 colig (minden új) eladó. Tiszaföld- vár, ökincsem fő- út 26. (19250) HŰTŐLÁDA 410 lite­res, állványos fúró­gép, háromfázisú, kompresszor, 200-as gyalugép, 140-es sa­tu mind új) eladó. Tiszaföldvár, Bacsó B. út 14/b. (19249) EGY pár 2 éves he­réit sárga csikó el­adó. Érdeklődni: 17 óra után, Jászbe­rény, Batthyány út 21. (19226) ___________ E LADOK: szőnyeg és kárpittisztító-gé­pek 10 és 40 literes mosófolyadék-tartá­lyos. Oroszi Imre, Karcag, Kórház u. 10. C lh. 1/5. (18964) NAGY mennyiségű érett marhatrágya eladó. Zságer Mi- hályné, Szelevény, Rét út 2. (18768) JÓ hangú, ép nagy­bőgő eladó. Karcag, Petőfi u. 32. (18765) Fürdőszobakályha sárgarézhengerrel, öntöttvas kád, kompletten eladó. Irányár: 5000 Ft. Törökszentmiklós, Dimitrov út 11. (18756) KÉT 6 hl-es boros­hordó olcsón eladó. Törökszentmiklós, Esze Tamás út 7. (18877) EMELETES gyer­mekágyat vennénk. Demeter Ferenc, Kisújszállás. Szé­chenyi út 28. (18968) VEMHES, szarvat- lan nagy anyakecs­ke, 400 kg-os erős utánfutó eladó. Az utánfutót kisebbre is cserélem. Papp, Püspökladárr- Tán­csics út 13. (19272) BERKSIRI süldők és vemhes koca el­adó. Mezőtúr, Fóti út 139. (18807) ELADÓ Tisza II. szekrénysor, 2 db plüss heverő. 2 db fotellal, l db gyer­mekheverő, 1 db. dohányzóasztal és 1 db 2—3-as jugoszláv szőnyeg. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Fáy lkt. 2. óp. 1. lh. 3/14. 19—20 óráig vagy a 886-os tele­fonon. (18882) JÓ állapotban levő Singer varrógép el­adó. Jászdózsa, Sán­dor u. la. (18953) ELADÓ 140 cm munkaszélességű függesztett tárcsa, MF—70 fűkasza, MTZ—45-höz sok új és használt alkat­részek, MTZ—50 traktor. RK—2 rotá­ciós fűkasza. Ér­deklődni lehet: Nagy Imre. Jászjá- kóhalma, Gátőrház. (18986) ELADÓ új vámke­zelt Tactics típusú japán videólejátszó. Irányár: 22 000 Ft. Kisújszállás, Ma­lom út 105. (18592) PANNÓNIÁBÓL ké­szült kistraktor pót­kocsival, sertésszál­lításra alkalmas, el­adó. Kuncsorba, Dó­zsa Gy út, Peres. (12576) Építkezésből kima­radt safcakbloikk több méretben el­adó. Jászberény, Szélmalom u. 31/a. (18829) KSSSfe leGY \pROGRAjjjA. VmSjdékdzunk vásárláskor CÉL A CENTRUM ! maiira A Jászberényi Aprítógépgyár kedvező ke­reseti lehetőséggel felvételt hirdet legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező vasszerkezeti lakatos hegesztő gépi forgácsoló szakmunkások részére (19064) . »Aher 3V »9­m1ohossz«b!W A BVM Szolnoki Gyára megvételre ajánlja fel következő állóeszközeit: 1 db Rába 833 nyergesvontató 2 db Panther autódaru 1 db Moszkvics Furgon 1 db ZIL (MMZ 555/A) billenős 1 db MÁZ 503/A billenős 2 db lakókocsi II börze időpontja: 1988. október 4. Cím: Szolnok, Piroskai út Érdeklődni: Takács Ferenc gépjármű üzem­vezetőnél. (19173) IKä A Széchenyi lakótelepi Munkaruházati Kereskedelmi Vállalat boltjában öltönyvásárt rendezünk. Érettségizők figyelem! A szalagavatóra divatos, világos öl­tönyök nagy vá­lasztékban. rek­lám áron kapha­tók. amíg a kész­let tart! (19198) Is in inni iiim i■ EGYÉB Takarítónőt alkal­mazok, Szolnok bel­városi tetőtér-beépi- téses lakásom rend- bentartására. Vála­szokat „Lelkiisme­retes” jeligére a kiadóba. (3201) ELVESZTETTEM 1988. szeptember 17- én, szombaton 4 óra körül a karcag —tilalmast köves- útón fekete kézi­táskámat, pénzzel, karórával, brosstű­vel, igazolvánnyal együtt. Kérem a megtalálót, jutalom ellenében értesítsen ezen a számon Deb­recen 06-52-25-388. (19259) ____________ R EDÖY, reluxa, fa­redőnyök betétcse­réje. Szolnok 18-569. Várkonyi tér 2. fsz. 1. (18692)_____________ E LTARTÁSI szer­ződést kötnék Szol­nokon idős személy- lyel lakásért. „Be­csületes gondosko­dás” jeligére a ki­adóba, (19121)_______ M ATEMATIKA. fi­zika korrepetálás. Szolnok, Jósika út 9. 1/6. (vasútállomás mellett). (18623) BORLABDA javítá­sát vállalom Szol­nok, Moha út 12. (18669)______________ G ARÁZS kiadó a Fényes Adolf úton. „Egy évre" jeligére a kiadóba, (18843) FELSŐFOKÚ szám­viteli végzettséggel 4 órás munkahelyei keresek. „Minden megoldás érdekel 603" jeligére a ki­adóba. (18996) MÁSFÉL szobás, összkomfortos al­bérleti lakást kere­sek. Ajánlatokat a Karcag Déryné Mű­velődési Központ In­formációs Irodájába kérek. (18961) 4—5 fős villanysze­relő brigád kedvező feltételek mellett munkahelyet vál­toztatna. Mindent tudunk 1—35 kV-ig. „Titász” jeligére a kiadóba. (18697) REDŐNY, reluxa, valamint felújításuk 20 százalékos áren­gedménnyel. Tele­fon: 76/29-186. (12083) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉNK dunaújvárosi, Ba­rátság út 15. fsz. 1. 2 szobás, összkom­fortos lakásunkat szolnoki hasonlóra, csak I. emelet vagy földszintre, meg­egyezéssel. Cím: 2400 Dunaújváros, Barátság út 15. fsz. 1. Oláh. Zoltán (19104) TÓSZEGEN levő, 140 m2 alapterületű, fürdőszobás, kertes családi házamat el­cserélném szolnoki szövetkezeti laká­sért. Kövesút van, gázbevezetés folya­matban. „Jó üzlet” jeligére a kiadóba. (18874) Hirdetmények Egyetemi és főiskolai felvé­teli vizsgákra előkészítő le­velező tanfolyamokat indí­tunk magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol, né­met és orosz tárgyakból! (Idegen nyelvekből állam­vizsga-előkészítő is.) Kérjen tájékoztatót! Címünk: PALLAS Felvételi Előkészí­tő Munkaközösség 1364. Bu­dapest 4., Pf. 126. (12415) A MAVADTOURS csoportot szervez a Bugyi Vadgazdál­kodási Társulás vadászainak VIZSLA VERSENYÉRE. Idő­pont: 1988. október 1. Rész­vételi díj: 1150 Ft. Jelentke­zés a 759-611-es telefon 162- es mellékén. (19407) TÁJÉKOZTATÓ. Felhívjuk vadbeszállító partnereink figyelmét, hogy szeptember 1-jétől 20%-kal felemeltük a lőtt szarvas átvételi árát! A szarvas-melléktermékek be­szállításáért is lényegesen magasabb átvételi árat térí­tünk. (19407) MAVAD Volán TBF Vállalat szolnoki főnöksége fel­vételre keres külszolgá- latos munkahelyekre gépkocsivezetőket, autószerelőket Jelentkezni lehet: Szol­nok, Abonyi u. (máso­dik felüljáró után jobb­ra.) (19408)

Next

/
Thumbnails
Contents