Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-01 / 235. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. OKTÓBER 1. I Heti vHaghiradö I Oslóban, a Nobel-békedíjbizottság elnöke bejelenti, hogy az 1988. évi Nobel-békedíjat a bizottság az ENSZ-békefenntartó erőknek ítélte (MTI — Telefotó) SZOMBAT: A burmai ellen­zék vezetői megalakították a Nemzeti Egységfrontot a De­mokráciáért nevű szervezetet — 150 ellenzéki tüntetett Prá­gában — Közölték, hogy erdélyi magyarok menekül­tek a szófiai magyar nagy- követségre — Bukarestben bejelentették, hogy Nicolae Ceausescu rövidesen Moszk­vába és Pekingbe látogat — A dalai láma elfogadta a közvetlen tárgyalásokról szó­ló kínai ajánlatot. VASÁRNAP: Közzétették Mi­hail Gorbacsov két nappal korábban elhangzott, a saj­tóval foglalkozó beszédét — Az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitája — A libanoni helyzet rendezését sürgetve az Arab Liga fő­titkára felhívást intézett az arab országokhoz. HÉTFŐ: Brüsszelben aláírták az EGK és Magyarország egyezményét — Az ENSZ- közgyülés ülésszakán Reagan elnök beszédével megkezdő­dött a politikai vita — A VSZ és a NATO képviselői újabb konzultációt tartottak Bécsben — A LEMP KB ülésén Rakowskit jelölték miniszterelnöknek — Az Európai Parlament nyolcta­gú küldöttsége Bukarestbe érkezett. KEDD: Sevardnadze beszéde az ENSZ-közgyűlés üléssza­kán — Varsóban a Szejm Rakowskit választotta meg miniszterelnöknek — Üjabb izraeli légitámadás Libanon ellen — Phomvihane laoszi miniszterelnök moszkvai tár­gyalása. SZERDA: Gorbacsov és Ho- necker megbeszélése Moszk­vában — Washingtonban szankciókat szavazott meg a képviselőház Irak ellen. CSÜTÖRTÖK: Cape Canave­ralban felbocsátották az ame­rikai űrrepülőgépet — Mit­terrand beszéde az ENSZ- közgyűlés ülésszakán — Üjabb forduló kezdődött a bécsi haderőcsökkentési tár­gyaláson. PÉNTEK: A pártapparátus átalakításáról tárgyalt az SZKP Központi Bizottsága — Jaruzelski munkalátoga­tást tett Szófiában. Népszerű lesz-e Rakowski? „Kaszkadőri feladat ma az ország kormányrúd jához áll­ni” — nyilatkozta kedden Mieczyslaw Rakowski, Len­gyelország kedden megvá­lasztott új miniszterelnöke, aki már a nyolcvanas évek elején is „válságpolitikus­ként” ismert meg a közvéle­mény. Most, a nehezen meg­fékezett sztrájkhullám után rendkívül feszült a helyzet, bár a problémák nyilván nem olyan súlyosak, mint 1981-ben voltak. Akkor egyenesen öngyilkossági kí­sérletnek” tartották Ra­kowski barátai azt, hogy fe­lelős beosztást, miniszterel­nök-helyettesi tisztséget vál­lalt Jaruzelski kormányában. Most is nagyon nehéz fel­adatokkal kell szembenéznie az új kabinetnek. Nem vélet­len, hogy Rakowski elődje, Zbigniew Messner széles mosoly kíséretében vált meg hivatalától, s búcsúbeszédé­ben is megjegyezte: „a kor­mány megy, a problémák maradnak”. A lengyel tár­sadalom még ma is megosz­tott, 8 minden felelős vezető tudja, hogy a régi módon már nem lehet az országot vezetni, régi eszközökkel semmiképp sem lehet ér­vényre juttatni a mindunta­lan hangoztatott reformtö­rekvéseket. A lengyel vezetés ezért szeretne megnyerni magá­nak minden olyan politikai erőt amely képes arra, hogy hozzájáruljon a gazdasági­társadalmi problémák enyhí­téséhez, megoldásához. Len­gyelországban ma már min­denki arra számít, hogy az új kormány az előzőnél sok­kal szélesebb társadalmi bá­zisra épít majd. Biztató jel, hogy megkezdődött a párbe­széd Kiszczak tábornok bel­ügyminiszter és Walesa, a Szolidaritás egykori vezető­je között, s már nem tart­ják kizártnak azt, hogy vala­milyen formában engedélye­zik majd a Szolidaritás mű­ködését. Ettől a vélemény­től persze némiképp eltér a legális szakszervezet által megfogalmazott álláspont, miszerint „nincs visszatérés az 1981-es formációhoz”. Szeretne részt vállalni a kor­mányzásból több más politi­kai erő, például a Paraszt­párt, és a kisiparosokat és értelmiségeket tömörítő De­mokrata Párt is. Nagy kér­dés persze az, hogy ezek a pártok képesek lesznek-e mozgósítani a társadalom szélesebb rétegeit is a kevés­sé népszerű, de valószínűleg elkerülhetetlen intézkedések támogatására. Mit tartalmaz a Közös Pi­accal kötött egyezményünk? Nem túlzás azt állítani, hogy hazánk ismét felhívta magára a világsajtó figyel­mét, amikor Brüsszelben aláírták IVtagyarország és a Közös Piac kereskedelmi és gazdasági együttműködési egyezményét. Világhírügynökségek első­sorban azt emelték ki, hogy a Közös Piac most először kötött átfogó megállapodás egy szocialista országgal, új szakaszt nyitva ezzel a ke­let-európai országokkal foly­tatott kapcsolatokban. Ro­mánia és az EGK között létezett ugyan megállapodás, de az csak ipari termékekre vonatkozott, s az egyezmény kiszélesítéséről szóló újabb tárgyalások holtpontra ju­tottak. Az EGK közben egy sor más szocialista ország­gal is megbeszéléseket foly­tat, s a legnagyobb esélye Csehszlovákiának van arra, hogy rövid időn belül meg­állapodás jön létre. Brüsszel nyitott Latin-Amerika felé is: bejelentették, hogy kap­csolatot hoznak létre Kubá­val is. Willy De Clerq, a brüsszeli Bizottság külkapcsolatokért és kereskedelempolitikáért felelős tagja elismerte: „há­rom évtized után épp ideje volt annak, hogy az EGK normalizálja kapcsolatait”. Willy De Clerq mindemellett hozzáfűzte, hogy „sem egy kereskedelmi egyezmény, sem egy közös nyilakozat nem hozhat csodát, nem változtathatja meg az alap­vető gazdasági feltételeket”. A nyugat-európai gazdasá­gi integráció fokozatosan bő­vítette együttműködését a Közös Piacon kívüli orszá­gokkal: először azokkal a nyugat-európai országokkal valósította meg a nyitást, amelyek nem tagjai az EGK- nak, most pedig a KGST tag­államai vannak soron. Je­lenleg a Közös Piac árufor­galmának még csak mintegy hét százalékát teszi ki a KGST-tagországokkal foly­tatott kereskedelem, amit épp a volumen kicsiny volta miatt viszonylag könnyen le­het bővíteni. Ugyanakkor tisztán látják azt, hogy a gazdasági kapcsolatok jelen­tősebb kiszélesítése aligha valósítható meg egyhamar, s ahogy Brüsszelben fogalmaz­tak, a szocialista országok iránti nyitást „középtávú be­ruházásnak” tekintik. Ma­gyar részről is leszögezték, hogy ez az egyezmény in­kább csak lehetőséget teremt a kapcsolatok bővítésére, s önmagában nem teszi lehe­tővé a forgalom ugrásszerű bővítését. Az egyezmény ugyan rögzíti, hogy 1995-ig, illetve egyes termékek ese­tében már 1992-ig feloldják a mennyiségi korlátozásokat. Ez nem jelent preferenciát, viszont biztosítja azt, hogy Magyarország egyenlő jogo­kat élvezhet a kereskedelem­ben. Emellett a kereskedel­men kívül ösztönzik a válla­latok közötti együttműkö­dést, vegyes vállalatok lét­rehozását is. ami a magyar gazdaság számára nagy le­hetőséget, de egyúttal termé­szetesen nagy kihívást és kemény versenyt is jelem. B. Walkó György HANOI Bár a két ország között problémákkal terhes a vi­szony, igen meleg hangú tá­viratot küldött a hanoi Vi­etnami—Kínai Baráti Társa­ság a kínai partnerszerveze­tének. A kínai nemzeti ün­nep alkalmából küldött üd­vözletét a vietnami lapok szó szerint ismertetik. A távirat — 1978 óta először használva az „elvtárs” szót — megállapítja, hogy Kína nagy eredményeket ért el a nép szorgalmával és alkotó szellemével. * « * Pénteken Ho Si Minh-vá- rosban megnyílt a Magyar Népköztársaság főkonzulá­tusa. A dél-vietnami nagy­város kiemelkedő szerepet játszik a magyar—vietnami együttműködésben. Jelen­tős Ho Si Minh-város nem­zetközi tevékenysége is, több szocialista és tőkés ország Mieczyslaw Rakowski, az új lengyel miniszterelnök (jobbról) a szakszervezetek (OPZZ) elnökével folytat megbeszélést csütörtökön, kormányalakítási tárgyalásai során (MTI — Telefotó) Ülést tartott az SZKP KB (Folytatás az 1. oldalról) parátusok új struktúrájának kialakítására, a KB-ban és a helyi pártszervezetek szintjén, figyelembe véve a pártszervezetek megválto­zott feladatait az átalakítás elmélyítésének és a politikai reformok végrehajtásának időszakában. Mint Vagyim Medvegyev kifejtette: a KB osztályait, egész struktúráját alapvető­en ezeknek a bizottságoknak rendelik alá és jelentősen, mintegy felére csökkentik a KB-apparátus létszámát, va­lamint a megmaradó osztá­lyok számát. A hat új bizott­ságot részben korábbi osztá­lyok összevonása útján hoz­ták létre, de sok osztályt — főleg a népgazdaság külön­böző ágazatait irányítókat — megszüntettek, hatáskörüket és teendőiket tanácsi szer­veknek adták át — mondta Medvegyev. A KB-ülés megbízta a Po­litikai Bizottságot: tegyen gyakorlati lépéseket annak érdekében, hogy a pártszer­vek megváltozott feladatai­val összhangban a KB-appa­rátus és a helyi pártszervek megfelelő átalakuláson, mód­szerbeli megújuláson menje­nek keresztül. A lényeg: en­nek a folyamatnak nem sza­bad mechanikusan végbe­mennie, hanem valóban a pártszervek jobb munkáját kell eredményeznie — hang­súlyozta Medvegyev. Egy kérdésre válaszolva Medvegyev sem megerősíte­ni, sem cáfolni nem volt haj­landó azt a feltételezést, hogy a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökének Gromiko nyugdíjba vonulásával megüresedő posztjára Mihail Gorbacso- vot javasolták. A Legfelsőbb Tanács soronkívüli üléssza­kát szombatra hívták össze. Ugyanígy kitért annak meg­válaszolása elől is, hogy Viktor Csebrikov, az újon­nan létrehozott Jogpolitikai Bizottság elnöke megőrzi-e tisztségét az Állambiztonsá­gi Bizottság (KGB) élén. Mi­vel kormány-megbízatásról van szó, abban a KB nem illetékes, és nem is foglalko­zott ezzel a kérdéssel — mondta Medvegyev, egyúttal azt is bejelentve, hogy hét­főn soronkívüli ülést tart az OSZSZSZK Legfelsőbb Ta­nácsa. Egy kérdésre válaszolva közölte: az ülésen nem volt vita Jegor Ligacsov szemé­lyével, illetve az Agrárpoli­tikai Bizottság élére történő megválasztásával kapcso­latban. Ligacsov számára a mostani megbízatás semmi­képpen nem jelent ismeret­len munkaterületet, hiszen korábban is foglalkozott már a mezőgazdaság problémái­val — mutatott rá Medve­gyev. Közölte azt is, hogy a pén­teki KB-ülést megelőzően a Politikai Bizottság az alkot­mány módosításáról és az új választási törvényről tár­gyalt. Novemberben — mondta Medvegyev — a Legfelsőbb Tanács is meg­tárgyalja és várhatóan elfo­gadja az ezekről szóló ter­vezeteket. Discovery Elromlott a hűtőberendezés Elromlott a csütörtökön felbocsátott Discovery ame­rikai űrreplőgép hőszabályo- ző berendezése. Az irányítóközpontban ri­adalmat keltett, hogy a fel­lövés után néhány órával az utaskabinban a hőmérséklet 30 fokra emelkedett. Ború­látó szakértők már azt re­besgették, hogy esetleg fon­tolóra kell venni az utazás lerövidítését, ha a hűtőbe­rendezés teljesen felmondja a szolgálatot. A helyzet azon­ban javult, amikor az asztro­nautákat az éjszakai pihenő után felébresztették, s pénte­ken már „csak” 26 fokot mértek a kabinban. Burma Ellenzéki program Chiliben Pokolgépes merényletek Pokolgépes robbantások színhelye volt péntekre vir­radó éjjel Santiago, Valpa­raiso és Punta Arenas — kö­zölte a chilei rendőrség. A merényletek egybeestek Pinochet tábornok televíziós kortesbeszédével. Pinochet ebben bocsánatot kért a chi­leiektől, „ha az elmúlt más­fél évtizedben valami rosz- szait tett volna”. Közölte ve­lük, hogy nem tartja magát diktátornak, hanem inkább olyan embernek, aki kész életét feláldozni népéért. Emlékeztette őket a „polgár­háború elkerülésére” (így nevezi Pinochet az Allende- kormány megdöntését — a működtet itt főkonzulátust. Az új magyar külképvisele­tet Lennert István főkonzul vezeti. NEW YORK Várkonyi Péter külügymi­niszter csütörtökön találko­zott Diego Cordovez ecuado­ri és Rodrigo Madrig al Ni­eto Costa Rica-i külügymi­niszterrel. Latin-amerikai partnereivel áttekintették kétoldalú. kapcsolataink helyzetét, a nemzetközi kér­désék között különös figyel­met szenteltek a közép-ame­rikai térség témakörének. Külügyminiszterünk megbe­széléseket folytatott Csői Kvang Szu dél-koreai kül­tud., megj.), továbbá az elle­ne elkövetett sikertelen me­rényletre. Figyelmükbe aján­lotta azt, amit ő a kormány­zása alatt elért gazdasági eredményeknek, szociális vívmányoknak, és a szabad­ság bővülésének tart, felszó­lítva hallgatóságát, hogy gondoljanak erre a népsza­vazáskor. A chilei rendőrség 12 ezer ember között végzett felmé­rést a referendum kilátásai­ról s eszerint a választók 53,25 százaléka Pinochetre készül szavazni. Ezzel szem­ben egy észak-amerikai— spanyol tévéhálózat 59 szá­zalékosra veszi a tábornok vereségét. ügyminiszterrel, valamint a Koreai NDK külügyminisz­terének első helyettesével. HAVANNA Nicaragua és Honduras határán ismét megnöveke­dett a feszültség. A sandi­nista hadsereget készültség­be helyezték a térségben — közölték csütörtökön Mana- guábain. Ennek ellenére a nicaraguai kormány illetéke­se bejelentette: további egy hónappal meghosszabbítot­ták a kontrák ellen viselt háborúban vállalt egyoldalú tűzszünetet. Az úgynevezett második katonai körzet egyik pa­rancsnoka a sajtónak el­mondta, hogy a provokációk már a múlt hónapban kez­dődtek. Azóta több helyen voltak határincidensek, s nyugtalanító módon megnö­vekedett az amerikai légi­ós rádiófelderítés is a tér­ségben. Üjabb összecsapások vol­tak Burmában, miközben fokozatosan körvonalazódik az ellenzék politikai prog­ramja A ranguni rádió jelenté­se szerint az ország négy tartományában több napon át heves harcok voltak a kormányerők és szepenatis- ta, valamint szélsőbaloldali gerillák között. Az összecsa­pásokban tizennyolc ember meghalt, negyvenkettő meg­sebesült. A városokban viszonyla­gos nyugalom van, noha a közigazgatást „kettős hata­lom” jellemzi. Számos he­lyen nem engedelmeskednek a katonai kormányzóknak, a napi ügyöket diákokból és papokból álló „demokratikus bizottságok” intézik. A rendfenntartó erők pén­teken ismét a tömeg közé lőttek Rangunban, arra hi­vatkozva, hogy fosztogatták az állami raktárakat. Az ellenzéki rádióadások­ból fokozatosan körvonala­zódik a kormányellenes erők politikai programja. Ez pol­gári demokratikus parlamen­ti többpártrendszert és pia­ci gazdálkodást javasol. To­vább növelné az eddig is széles körű tartományi-nem­zetiségi autonómiát, enge­délyezné az üzemek és a föld magántulajdonát. A program nyíltan tőkés fejlő­dési modellt ajánl a kudar­cot vallott „burmai szocializ­mus” felváltására. E tervnek a kormány táborában is vannak hívei. Ugyanakkor az ellenzék erői között is nem kevesen elutasítják a kapitalista fej­lődési utat. Nézetük szerint a burmai népfront-hagyo­mányokra alapuló, az állami és a kistőkés tulajdont öt­vöző gazdaságra van szük­ség. Béremelést követelő ápolónők tüntetnek szeptember 29-én a francia főváros egyik utcáján (MTI — Telefotó)

Next

/
Thumbnails
Contents