Szolnok Megyei Néplap, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-03 / 211. szám

1988. SZEPTEMBER 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Bár már szeptembert írunk, vége a nyárnak a jászszentandrási Misa kemping még tele van vendéggel. Elsősorban a nyugdíjasok használják ki a még melengető napsu­garakat és a strand kellemes vizét (Fotó: T. K. L.) Kábeltévé Mezőtúron Az egyesület hivatalosan is megalakult Hét csatorna húszig bővíthető Fórum a fórumrendszer korszerűsítéséről NÉPFRONT-VITA A TENNIVALÓKRÓL Két mezőtúri fiatalember. Kovács János és Fodor End­re elkezdte törni a fejét, ho­gyan nézhetnék mihamarabb a műholdas televíziós prog­ramokat. (Hiszen mások — a szerencsésebbek — már né­zik szerte az országban.) Nem tartott soká rájönni, ha egyedül fognak az anten­narendszer megvalósításához, még az anyagköltségre sem futja. Ha ketten társulnak, akkor sem jutnak messzire. Ha többen? Miért ne? És megpróbálták megszondáz­ni a mezőtúri közvéleményt. Lenne-e másnak is igénye? Vagy három este dobálták szórólapjaikat a városköz­pont — az Ifjúsági lakótelep és a Szabadság tér — laká­sainak levélládáiba. Arról a felhívásról kellett levágni és nekik visszaküldeni az igénylők előzetes nyilatkoza­tait. Segített a posta; az öt­száz szórólap közül 287 érke­zett vissza igenlő válasszal. Ez elég bátorítást adott, s az időközben csatlakozott Ülkei Istvánnéval immár hármas­ban kezdtek Mezőtúr kábel­televíziójának megszervezé­séhez. Legelőször is gazdát, szponzort, támogatót, gesz­tort kerestek, aki segít, s ne­vét adja a vállalkozáshoz. Első útjuk természetesen a városi tanácshoz vezetett, ám be kellett érniük a ta­nács „elvi támogatásával”. Kopogtattak a Városgazdál­kodási Vállalatnál, majd sorra a város üzemeinél, vállalatainál, szövetkezetei­nél, intézményeinél. Néme­lyek ígértek ugyan támoga­tást, de gazda nem akadt. A lelkes szervezők egyedül ma­radtak. Közben persze a má­sik szálon is tapogatóztak; jártak a BHG-ban, a Teleká- bel Kisszövetkezetnél, a Hír­adástechnikai Vállalatnál, a Parabola Kisszövetkezetnél, Gazdagréten. Megnézték, ho­gyan működik a város tele­víziója Hódmezővásárhelyen, Szolnokon. Az egyesületalapítás ötle­tét a gazdagrétiek javasol­ták. Egyéb lehetőség híján abba fogtak Mezőtúron. A közelmúltban már az orszá­gos lapok is közzétették: Ká­beltelevíziós egyesület ala­kult Mezőtúron. De hát az az igazság, hogy: — Alakulunk, alakulga­tunk —- állítja Ülkeiné, az ügyvezető elnök. — Van már két rendőrségi engedélyünk, ötször fogalmaztuk meg; az alapító okiratot, tartottunk már közgyűlést. Az alapsza­bályunkban alaki, vagy'for­mai hibákat véltek fölfedez­ni az illetékesek, azért ír­tunk újat és újat. A város továbbküldte beterjesztett kérelmünket a megyéhez jó­váhagyásra, a megye meg vissza a városnak, hogy helyben kell eldönteni. Nincs ebben semmi külö­nös, teheti hozzá — persze némi malíciával — az újság­író. Mert aki megpróbálko­zott már bármilyen járatlan út elsőkénti ki*.apasztalásá- val. az tudhatja; olykor a si­ker legc.sekélyebb szikráját is kioltja, kiolthatja a gyanak­vás, a kétkedés, a hitetlen­ség, az értetlenkedés. A fordulatot a mezőtúri kábeltévé ügyében a városi és a megyei tanács illetéke­seinek — Ülkei Istvánnéval közös — bajai utazása jelen­tette. Baján egyesületi for­Csala a bürokráciával, a tájékozatlansággal Karácsonyra bevezetik Önerőből Is lehet mában valósították meg a mára már jól kiépített, jól működő, nyugodtan mond­hatjuk, bevált kábeltelevíziós rendszert. A tapasztalatcsere tehát hasznosnak bizonyult, elhárultak a mezőtúri kábel- televíziós egyesület megala­kításának, bejegyzésének akadályai. Kedden este hétre egyébként újabb alapító közgyűlést hívtak össze. Az igénylőknek föl kell keres­niük a kábeltévéseket, kitöl­teni az immár hivatalos ok­mánynak számító igénybeje­lentő lapot. Ma az egyesület tagjának számít húsz magánszemély és jó pár kollektíva; a Dózsa Tsz, a Bútoripari Szövetke­zet, az Áfész, a Kontakta, a főiskola tanüzeme. Foglalko­zik már a belépés gondolatá­val a Mezőhéki Táncsics Tsz, a Teleki Blanka Gimná­zium. Az egyesület elnevezése a pillanatnyi állás szerint Köz- művelődési és Információs Egyesület. Mi várható, illetve mi mennyibe kerül? A Globál KFT szakemberei már terep­szemlét tartottak Mezőtúron. Ha hívják őket, napokon be­lül megérkezik újabb szak­embergárdájuk és megkezdik a térerőmérést. Árajánlatuk — ötszáz lakás belépésére számítva — lakótelepen la­kásonként maximum ötezer forint, családi házaknál nyolcezer forint. Ez az összeg a csatlakozók számának nö­vekedésekor csökken. Ezért fölállítják az antennarend­szert, a főállomást — előre­láthatóan az Ifjúsági lakóte­lep 16. számú épületén —, előtte természetesen elvégzik a műszaki tervezést, elinté­zik az engedélyezést. Bízva a gyors sikerben, az első öt­száz lakás bekábelezését nem terheli haszonkulccsal a Globál. A Titász hozzájárul a kábelek légvezetékkénti szereléséhez, egyik GMK-ja vállalja is a kivitelezést. (Légvezetékes megoldással működik a hódmezővásárhe­lyi városi televízió. Ha pos­tai alagútba húznák a kábe­leket, kilométerenként hat­százezer forintot kellene a postának fizetni.) Nos, ha minden a tervek szerint halad, karácsonykor talán már kábelen érkeznek a jelek ötszáz mezőtúri la­kásba. A mostani hat prog­ramért, illetve a — még nem említett — mezőtúri saját csatornáért várhatóan ha­vonta 50—70 forint lesz az előfizetési díj. Mezőtúr csa­tornája egyelőre mozifilme­ket sugároz — havonta hár­mat —, minden filmet há­romszor vetítenek; este, dél­előtt és délután. Képújság- szérűén közérdekű informá­ciók is olvashatók lesznek majd ezen a csatornán, illet­ve vállalkoznak hirdetések közzétételére is. Később ez a csatorna lesz a városi tele­vízióé. Mert a szervezők nem titkolják, bíznak benne, hogy ha a városi tanács most nem is tudott segíteni, a stúdió kialakításában már segít. Szerencsés dolog, hogy a Dózsa lakásszövetkezet a hozzá tartozó lakások számá­ra — mint korszerűsítést — mintegy megelőlegezi a tel­jes összeget a felújítási alap­ból. Havi száz forintos rész­letben kell majd visszatérí­teni. A társasházban lakók pedig megszavazták: a fel­újítási alapból lakásonként kétezer forintot szánnak a kábeltévé bevezetésére, úgy­hogy ott háromezret fizetnek „zsebből” a tulajdonosok. A tervezett előfizetési díjról, — az 50—70 forintról meg csu­pán annyit: manapság egyet­len mozijegy is 40 forint. Technikailag a rendszer a mostani hét programról egé­szen húsz program fogadásá­ig bővíthető. S az újabbakért már nem kell fizetni! Ennyi reményteljes infor­máció után ne hallgassunk a másik oldalról sem! Nyilván az a jó, ha a lakótelepi laká­sok lépcsőházai egyöntetűen csatlakozni kívánnak, illetve a lépcsőház minden lakója megrendeli a kábeltévé be­vezetését. Nincs így! Akad, aki nem engedheti meg ma­gának, és vannak berzenke- dők, nyílt ellenlábasok is. Minek nekik kábeltévé, ki érti meg az angol és a fran­cia nyelvű adásokat? Biztos, hogy ma kevesen ... Ha pedig a dolgok a ter­vek szerint haladnak, hama­rosan bebizonyosodik: ön­erőből is érdemes kezdemé­nyezni! Ha úgy tetszik, itt az élő példa: saját kezdemé­nyezésből is megvalósítható egy város kábeltelevíziós rendszere — mert a szerve­zők bíznak benne, hogy las-1 sanként az egész városra ki­terjed —. elérhető a kultúra magasabb foka. Egri Sándor A közelmúltban sajátos témával foglalkozott a Népfront megyei bizottsá­ga, hiszen legutóbbi ülésén közéletünk demokratizmusá­nak megyei tapasztalatait, kiemelten a jelenlegi fórum- rendszer fény- és árnyolda­lait tűzte napirendjére. Érdekes kettősségként hangzott el az a megállapí­tás: miközben a tanácsi, tes­tületi munka összességében kedvezően változott, és a ki­sebb létszámú testületek a választói érdekeket rendsze­rint körültekintően képvise­lik, ugyanakkor jó néhány helyről érkezett jelzés, hogy a tanácstagok egy része oly­annyira passzív, hogy fontos napirendi kérdésekben sem nyílvánít véleményt. A tel­jességhez hozzátartozik, ér­keztek olyan jelzések is: ese­tenként az apparátus igyek­szik „ránehezedni” a ta­nácstestületre. Közérthetően fogalmazva ez azt jelenti, hogy a szűkebb helyi vezető­ség, hivatal döntésének he­lyességéről, megmásíthatat- len voltáról akarja meggyőz­ni a választott testületet. Sajnios, napjainkban sem csökkent azon észrevételek száma, hogy a jelentések túl­zottan szakmai szövegezésű- ek, kevésbé közérthetőek. Sőt, sokszor a magyartalan, kacifántos szakkifejezések, bonyolult táblázatok átte­kinthetetlenné teszik az elő­terjesztéseket mondjuk egy átlagos felkészültségű, isko­lai végzettségű tanácstag, népfront aktivista előtt. A népfront városi, nagy­községi, községi munkabi­zottságairól is szó esett az az összejövetelen. Ezen kö­zösségek közül napjainkban több új is szerveződik, ame­lyek tevékenységéről még ko­rai lenne vélekedni. Ugyan­akkor tény, hogy jó néhány bizottság aktivitása nem ele­gendő, nehezen követhető. Ugyanis működésüket a kí­vülállók sokszor zártnak lát­ják, így a választott tagokon kívül kevesen vesznek részt A magyar társadalomban az utóbbi évtizedekben fo­kozott mértékben áll az ér­deklődés középpontjában a cigányság helyzete és fejlő­désének lehetséges útja, cél­ja, mindaz, amit némileg pontatlan szóval cigánykér­désnek nevezünk. Kezdetben általános volta nézet, hogy az ország gaz­dasági és társadalmi fejlő­dése mintegy automatikusan megoldja ezt is, a cigány­ság — kihasználva a számá­ra is nyújtott hatalmas le­hetőségeket és „ledolgozva” történelmi hátrányait — a társadalom egészével együtt ér majd a szocializmusba. A hatvanas évek elejére azonban megérett a gondo­lat, hogy a cigányság föl- emelkedését mégsem lehet a társadalmi automatizmusok­ra bízni, másféle megköze­lítésre van szükség. Ez volt az állam mindenhatóságába vetett hit időszaka, termé­szetes hát, hogy a cigány­ság helyzetének javítása is elsősorban állami feladat lett. Hatalmas összegeket for­dítottak lakásépítésre, segé­lyezésre, a vidéki ipartele­pítés nagy hullámai pedig a foglalkoztatás terén javítot­ták a helyzetet. Űjabb jó másfél évtized telt el, s kiderült, hogy — noha az erőfeszítések jelen­tős eredményeket hoztak — az előzetes várakozások nem teljesültek. Azon túl, hogy az eredeti célként meghirde­tett asszimilációt, vagyis a teljes beolvasztást nem si­került elérni, nyilvánvalóvá lett, hogy az asszimiláció út­ja járhatatlan, a cél csak a a mozgalom rendezvényein. A tanácstagi beszámolók különleges helyet foglalnak el a fórumrendszerben. Saj­nos a beszámolók látogatott­sága ezt nem igazolja. Az ér­deklődés többnyire 10—12 százalék körüli és ritkán éri el a 25—35 százalékot. Mind­ehhez hozzátéve, olykor a je­lenlévők többsége, eseten­ként a 90 százaléka nyugdí­jas. A csökkenő érdeklődés oka lehet — a munkán, az elfoglaltságon vagy a beteg­ségen kívül — az is, hogy sokan a felvetett kérdésekre, elgondolkodtató meglátások­ra csak tájékoztatást kap­nak (ha kapnak), így ez a módszer nem kedvez a vitá­nak, a különböző egyéni ész­revételek felvetésének, az aktív, felelős gondolkodás­nak. Az sem meglepő, hogy a tapasztalatok azt bizonyít­ják: a résztvevők köre alig változik, mivel a különböző népfront-, tanácsi rendezvé­nyeken megközelítőleg ugyanazok jelennek meg. A fórumrendszer egyik eleméről, a tanácstagi foga­dóórák rendszeréről ma már az is elmondható, hogy nem váltak be. A gyakorlat szerint ugyanis az emberek akkor keresik fel az illetékeseket, ha bajuk, intéznivalójuk adódik. Szó volt ezen a tanácsko­záson egy új jogintézmény­ről, a helyi szavazásokról is. Szervezésükkel, lebonyolítá­sukkal kapcsolatban me­gyénkben még kevés a ta­pasztalat, ugyanakkor a legutóbbi tiszasasi szavazás — amelyen a választók 97,3 százaléka megjelent és a voksolók több mint 82 szá­zaléka a közös tanácsból va­ló kiválás mellett döntött — bizonyította: az efféle helyi véleménynyilvánításnak mint új, jogi lehetőségnek a jelenlegi gyakorlatnál jóval nagyobb szerepe lehet a köz­életi demokratizmus fej­lesztésében. összességében megállapít­ható, hogy megyénkben a fórumrendszer mind formát, cigányság sajátos kultúrájá­nak értékes elemeit megőrző, tudati válságot nem okozó értelmes integráció lehet. Ez esetünkben azt jelenti, hogy a cigányság, mint a társada­lom sajátos csoportja illesz­kedik be a társadalomba. (Hogy etnikumnak, népnek, nemzetiségnek tekinthető-e, ezen mai napig tart a vita.) A hatvanas és a hetvenes években született eredmé­nyek közül első helyen a la­káshelyzet javulását lehet említeni. Szolnok megyében körülbelül tízezer ember ke­rült ki a telepekről (jelen­leg a cigányság létszáma a megyében mintegy 23 ezer, azaz a lakosság körülbelül 5,7 százaléka). Hagyományos zárt cigánytelep lényegében már nincs a megyében, Jász­telken most számolják fel az utolsót. Családok sokasága indult el a fölemelkedés útján. A nyolcvanas évek elejére si­került elérni, hogy a cigány férfiak 72 százaléka, a nők­nek pedig 45 százaléka rend­szeresen dolgozott. Jelenleg egv cigánycsaládra 3,2 gyer­mek jut a megyében, de a fiataloknál kezd általánossá válni a kétgyermekes csa­ládmodell. Ez az anyagi le­hetőségeket növeli. Az iskoláztatás eredmé­nyei is jelentősek, s ez leg­alább olyan fontos, mint a lakáshelyzet javulása vagy a rendszeres munkavállalás. A dolgok összefüggnek. az egyik téren elért eredmény segít az előrelépésben a töb­bi területen is. Ma a megyében a cigány gyermekek 70 százaléka jár mind sokrétűséget tekintve alapvetően kialakult. Ugyan­akkor a rendszer kínálta le­hetőségek kihasználása ko­rántsem megfelelő. Elsősor­ban azért, mert a lakosság életét befolyásoló döntések­ről, illetve azon összejövete­lekről, amelyeken a döntése­ket hozzák, az emberek egy része nem is tud. Másrészt a választók sem mindig élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyek számukra adottak. Meglehet, azért, mert a ko­rábbi tapasztalatok alapján formálisnak, feleslegesnek, szócséplésnek ítélnek meg bizonyos összejöveteleket, fó­rumokat. Akárhogy is van, a mindennapok gyakorlata azt bizonyítja, ha a lakosság zömét érintő kérdésről van szó, ahol minden egyes em­ber véleménye fontos és meghallgatásra talál, onnan nem hiányoznak az érdeklő­dők. Ez még akkor is igaz, ha az sem vitatható, hogy fórumaink zöme a korábbi évek gyakorlatához viszo­nyítva oldottabb, őszintébb, közvetlenebb és nyíltabb. Ennek a többórás vitának volt még egy érde­kes fejleménye; ugyanis a Népfront megyei bizottsága a beszámolót, a jelentést el­fogadta, de az állásfoglalás , tervezetet már nem. Azért mert a fórumrendszer töké­letesítése, a demokratizmus szélesítése érdekében java­solt határozatokat, észrevéte­leket túl általánosnak, nem személyre szabottnak tartot­ta. Éppen ezért a Népfront megyei bizottsága felkérte függetlenített munkatársait, a szakértő társadalmi aktí­vákat, hogy az új tervezetet, a továbblépéshez szükséges megfelelő javaslatokat egy hónapon belül pontosítsák, személyekre szabottan, ha­táridőkkel jelölve .dolgozzák ki a november 24-ei. soron következő megyei bizottsági ülésre. óvodába, Karcag és Jász­apáti kivételével ezt a gon­dot mindenhol sikerült meg­oldani. A hetvenes évek vé­gére általánossá vált, hogy a cigány gyermekek fölke­rültek a felső tagozatba, és 45—55 százalékuk 16 éves korára elvégezte az általános iskolát. Ezen a téren a nyolcvanas években némi viszaesés következett be. Körülbelül kétszázan jár­nak évente középiskolába és szakmunkásképzőbe. Ez utóbbiban a lemorzsolódás igen nagy, körülbelül har­mincán végeznek évente. A huszonöt-harminc középis­kolás zöme eljut az érettsé­giig. igaz ők a magasabb műveltségi szinten élő úgy­nevezett romungró családok­ból származnak. Évente egy-két cigány fia­tal végez egyetemet, főisko­lát a megyéből. A vázlatosan felsorolt eredmények kétségkívül je­lentősek, azonban az erede­tileg kitűzött célokat nem sikerült elérni. Az új laká­sok egy része gyorsan tönk- remegv, a megfelelő körül­tekintés nélkül adott segé­lyek és támogatások a ci­gányság egyes csoportjaiban is élősdi vonások kialakulá­sához vezettek, s az iskolá­ban sem történt meg aziga- gi áttörés, a cigány tanulók nagy része még mindig nem végzi el az általános isko­lát. holott ez ma már a rendszeres munkának is egy­re inkább feltételévé válik. (Befejező rész következik.) Bistey András D. Szabó Miklós A munka tovább tart II cigányság helyzete a nyolcvanas évek átalakuló világában I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents