Szolnok Megyei Néplap, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-19 / 224. szám

1988. SZEPTEMBER 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Felkészülés váratlan feladatokra Munkásőrök egységkötelékű gyakorlata Beszéljünk róla! Ha Dezsőké kinn állna a téren Gépjárműellenőrzés munkásőri segédlettel a Szolnok—Rá- kóczifalva közötti közúton Megyénk munkásőr ala­kulatainál is véget ért a ki­képzési év, melyet — me­gyei parancsnoki irányítás­sal — egységkötelékű har­cászati gyakorlattal fejez­nek be. Ezeknek a gyakorla­toknak az a céljuk, hogy ál­taluk lemérjék: hogyan ké­szültek fel a munkásőrök a békeidőszakban is előfordul­ható, váratlan feladatokra. A szolnoki F. Bede László munkásőregység tagjait pén­teken éjfélkor riadóztatták. A többszáz munkásőr példás fegyelemmel, rövid idő alatt fegyverbe állt és megkezdte feladatát, melynek megoldá­sa során a rendőrséggel együtt közúti ellenőrzésen vett részt, feltételezett ál­lategészségügyi zárlatot biz­tosított, szökött bűnözők el­fogását gyakorolta és így to­vább. A korábbi gyakorlat­tól eltérően tehát módosul­tak feladataik, áttolódtak a közrend, közbiztonság, a közvagyon védelmére. Nagy próbája volt ez a gyakorlat a szolnoki mun­kásőrségnek, hiszen váratla­nul kapta a riadót. A mun­kásőrök szabadidejük felál­dozásával, hűvös, csapadé­kos időben, többnyire nehéz terepen hajtották végre fel­adataikat. A kulcsszerepet betöltő parancsnoki állo­mánynak gyorsan, határo­zottan, egyértelműen kellett döntenie. A tapasztalatok azt bizo­nyították, hogy a közrend, közbiztonság érdekében szükség van a rendőrök és a munkásőrök együttműkö­désére. A szombatra virra­dóra szervezett gyakorlat so­rán 516 gépkocsit ellenőriz­tek. A rendőrök tizenegyezer forint pénzbírságot szabtak ki. A gépjárművezetők egy részének felelőtlenségére nemcsak ebből következtet­hetünk, hanem abból is, hogy már korán reggel töb­ben ittasan vezettek. Volt, aki bevallotta: két deci pá­linka felhajtása után ült a volán mellé. Mennyivel foly­tatta volna? A gyakorlat befejezése után nem véletlenül mondta tehát dr. Kovács Sándor rendőr őrnagy, a szolnoki városi kapitányság vezetője, hogy látványos akcióik he­lyett több ilyen, a közren­det. közbiztonságot erősítő együttes fellépésre van szük­ség. A gyakorlatról a helyszí­nen érdeklődött Fehér Béla, a munkásőrség országos pa­rancsnokának helyettese. Az országos parancsnokság megbízásából Mokrovics Jó­zsef főelőadó ellenőrizte a gyakorlatot. Elismeréssel szólt a parancsnoki állo­mány felkészültségéről, a munkásőrök helytállásáról. A szolnokiakkal egyidő- ben ugyanilyen eredményes gyakorlatot hajtott végre a Kisújszállástól Tiszafüredig húzódó területen a karcagi munkásőregység. Ifjúsági találkozók a hétvégén Szolnokon Minőségileg más nemzeti párbeszéd Tegnap aktuális ifjúság- politikai kérdésekről cserél­tek véleményt Gönczi Já­nossal, a KISZ Központi Bi­zottságának titkárával a ta­nácsi fiatalok. Ifjú kollégái­val töltötte együtt a találko­zó utolsó óráit Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke is. Gönczi János friss tudósí­tással érkezett Balatonszár­szóról, ahol a KISZ, a re­formátus egyház, a Magyar Demokrata Fórum és a szak- kollégiumok képviselői ad­tak egymásnak találkozót a legendás hírű, negyvenhá­rom évvel ezelőtti balaton- szárszói találkozó évfordu­lója alkalmából. Gönczi Já­nos éppen a résztvevők fel­sorolásával kívánta érzékel­tetni fő mondanivalóját; minőségileg más nemzeti párbeszédet kell kezdemé­nyeznünk, amelynek lénye­ge, hogy ne a másságot ke­ressük egymásban, hanem a közösséget! Véleménye szerint mai helyzetünk kulcskérdése a politikai intézményrendszer gyökeres átalakítása, ame­lyet a pártban kell elkezde­ni, majd az ifjúsági mozga­lomban folytatni. Örömmel számolt be arról, hogy manapság az MSZMP Politikai Bizottsága jóval rugalmasabb, jóval nagyobb mozgásteret szán a párt if­júsági szövetségének, mint amekkorát a KISZ vezetői önmagukban föltételezni merngk. Ennek bizonyítéká­ul említhette azt a politikai bizottsági határozatot, amely döntött a hazai ifjúsági moz­galom jövőjének lehetséges útjairól. Gönczi János elmondta, hogy az elképzelések szerint a jövőben valószínűleg több ifjúsági szervezet tevékeny­kedik majd, s csoportosul a Magyar Ifjúság Országos Tanácsában, amely a ma­gyar ifjúság nem politikai, hanem érdekképviseleti in­tegrációját jelenti. Megvál­tozik a KISZ pártirányításá­nak mostani rendje, ugyan­akkor erősödni fog az össze­tartozás a párt és a KISZ között. Hogy ezek az elképzelések hogyan, miképpen, milyen mederben és mikor válnak valóra, arra pusztán irány­mutató a KISZ őszi országos értekezlete, és tavaszi kong­resszusa. Mindenképpen hasznos, tartalmas és kellemes idő­töltést jelentett a találkozó résztvevőinek az elmúlt hét­vége. Az eredeti gondolat — a találkozó — népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint­hogy már több megye kép­viselői jelezték; jövőre szí­vesen adnak otthont a me­gyei tanácsoknál dolgozó fiatalok találkozójának. Pedagógiai hasznuk a legfontosabb Az iskolaszövetkezetek működésének értelmét pe­dagógiai hasznosságukban lelhetjük meg leginkább. Az iskolaszövetkezeteket működtető áfészek anyagi hasznot nem terveznek. Ille­tőleg az iskolaszövetkezetek munkájának hasznát vissza­juttatják a szövetkezetei működtető csoportoknak, az úttörőcsapatoknak, amiből kirándulnak, táboroznak a gyerekek illetőleg más, hasz­nos célra fordítják azt. Az utóbbi két év említett föllendülésében bizonyára szerepet játszott az is, hogy két évvel ezelőtt Szolnokon rendezték meg az iskolaszö­vetkezetek országos találko­zóját. A megyében évente találkoznak az érintett pe­dagógusok, gyerekek és azok a szövetkezeti szakemberek, akik az iskolaszövetkezetek­kel foglalkoznak. A házigaz­da — ahogy máskor — most is a fogyasztási szövetkeze­tek megyei szövetsége és az úttörőszövetség megyei el­nöksége volt. A résztvevők Király Lajos, a Szövosz munkatársa és Gazdag Sán­dor, a Mészöv elnöke segít­ségével áttekintették az is­kolaszövetkezeti mozgalom helyét, szerepét, aktuális problémáit, további fejlődé­sének fő irányait. A fóru­mon gyakorlati gazdálkodási és szervezési kérdésekről esett szó. Bemutatkoztak az iskola- szövetkezetek öntevékeny művészeti csoportjai is, így a kunhegyes] és a jászberé­nyi néptáncosok, valamint a jászfényszarui színjátszók. Tegnap délelőtt, miközben a felnőttek az iskolaszövet­kezeti csoportok adminiszt­rációs feladatairól tanács­koztak, a gyerekek játékos sportvetélkedőt tartottak. Az időjárás is kedvezett, így a fiatalok és felnőtt kol­légáik egyaránt élvezhették a tiszai hajókirándulást. Ti- szapüspökibe, ahol a Török­szentmiklósi Áfész látta vendégül az iskolaszövetke­zeti csoportok képviselőit és a Miklós Táncegyüttes szó­rakoztatta őket. <• — E — A megyei iskolaszövetkezeteinek képviselői a tanácskozáson Fotó: Tarpai Zoltán Nem tudom, mi lehet Dezsőkével? Mit csinál most? Hová lett egyáltalán? Dara­bont Dezsőké különleges emberke volt, a jászberényi gyakorló iskolába korenged­ménnyel vették fel, mert az óvodában már nem tudtak vele foglalkozni. Kivált­képp a matematika tudományában lépege­tett hatalmas tempóval előre, talentumá­ból következően kortársaihoz képest mér- földes léptekkel. A pedagógusjelöltek gya­korló tanításaikon rettegtek Dezsőké szem- pilláitól. Ha a tanítást ellenőrző és minő­sítőidőstanár úr ugyanis azt írta a jegy­zetfüzetébe, hogy Darabont Dezsőké az óra tizenötödik percében elaludt, az nemcsak a pedagógusjelölt előadásmódjára nézve volt szörnyűséges osztályzat, hanem a mondandó tartalmára is. Mert az ötéves titán, ha érdektelen volt valami, kímélet­lenül elaludt. Hiába az önérzet. Nem tudom, mi lehet immáron Dezső­vel? Mit csinál most? Hová lett egyáltalán talentuma és önérzete? Megmaradt éles­elméjű embernek, az ismeretszerzésben kortársai „lelépőnek”, s olyannak, aki vé­leményét kíméletlenül mások tudomására hozza, vagy sikerült .tehetségápolásunk fo­gyatékosságai folytán középszerű emberré válnia, aki nem csinál az átlagostól elté­rően különösebben sok rosszat, de jót sem, s egy másik ember szörnyű előadás­módjára, elkoptatott frázisaira, tartalom nélküli fejtegetéseire kikerekített szemmel figyel úgy, hogy közben valahol belül mé­lyen alszik. Dezsőkét a bűvész juttatta eszembe. Pes­ten a Vörösmarty téren állt és miközben a szavakkal játszadozott, elővarázsolt és el­tüntetett ezt meg azt. A köréje gyűlt em­berek szenvtelen arccal figyelték, mi kere­kedik ki végre már a dologból, de az elő­adás nem hozott semmi újat. Megszokott mutatványok, jól ismert trükkök, megle­hetősen rossz előadásmódban — így lehe­tett volna jellemezni a produkciót. Pénz alig került a kirakott kalapba, az embe­rek álltak egy darabig, aztán továbbálltak. Amíg ugyanis a téren egy mutatványos volt csupán, nem számított a színvonal, ma már azonban, amikor itt is ott is elő­jön valaki mutatványával, könnyen lecö- vekel egy-egy produkció láttán a szemlé­lő, de ugyanolyan könnyen el is távozik. Korábban, amikor többnyire egy zárt tér­ben zajlottak az ilyesfajta attrakciók, any- nyit tudtunk, nem szabad megsérteni a művészt azzal, hogy felállunk. Ma a té­ren azonban nem kísérik vigyázó tekinte­tek ezt a fellépést illetve lelépést, s köny- nyű szívvel meg is tesszük. Nyilván ez ha­tással lesz majd arra is, hogyan reagálunk egy-egy . produkcióra, ha az belső körben zajlik. Mit mondat velünk az öntudatunk — menjünk, ne menjünk? És mit az ön­érzetünk — maradjunk, ne maradjunk? Ezek a hetek, hónapök rendre másra újabb és újabb fogalmakat löknek a süllyesztő­be, s hívnak újabb és újabbakat elő. Akár egy pályára készülő pedagógusjelölt nyelv­tani — szociológiai dolgozatának témája is lehetne, hogyan hatnak egymásra adott korban e szavak: önérzet és öntudat. Az egyik befelé a másik kifelé vall ma­gunkról. Maradva a térnél: volt idő, amikor megmondták olyanok akik szakértőnek tartották magukat a kérdésben, hogy ki mehet a térre. Előadni. Ma már kötetle­nebbek a térbeli viszonyok, aki úgy érzi, hogy van művészi mondandója, kiáll és verklizve vagy feliratokkal megerősítve azt, netalántán zenés kísérettel színre, job­ban mondva térre viszi a dolgokat. S raj­tunk áll meghallgatjuk vagy sem, dobunk neki pénzt vagy sem, tapsolunk neki vagy sem. Természetesen, ahogyan az imént em­lített példa mutatja, az ósdi produkciók mellett találunk újat. Az ígéretes tehetsé­gek mellett azonban ott vannak a dilet­tánsok is. Nehéz, bizony nehéz eldönteni olykor, hogy a hangerő, a látványos elő­adás Számunkra milyen hasznot jelent. Annyi bizonyos, figyelni kell, s egy készülő szabályzathoz, amely kereteket jelöl ki, hogy ki mehet és ki nem a térre, mégha kevés is a tapasztalatunk, véleményt kell alkotni. Apró tér. Az elmúlt héten a fővárosban a Kossuth téren és a Műegyetem előtti té­ren zajlottak megfontolásra ajánlatos pro­dukciók. Mindezt csak azért említem, mert felötlött bennem, Dezsőkének a fáma szerinti egyik legkedvesebb játéka a bol­toséi. Imádott csereberélni apró dolgokat, golyókat, befőttes gumit és más egyéb ér­tékeket. Azt mondják, képes volt egy jó szóért odaadni a radírgumiját. Igaz, azt már nem ő, hanem egy másik nagy gon­dolkodó mondta, ha semmit adunk sem­miért, az még nem cserekereskedelem. Hajnal József Útijelentés Brnót megjártuk Tíz éve dolgozom a Hűtő­gépgyárban, egy-egy külföl­di vásár megtekintésére azonoan a hozzám hasonló­nak aligha lenne lehetősé­ge, ha csak a vállalati uta­zási keretre számíthatna. Nem a mi korosztályunknak tartogatják azokat az uta­kat, amelyeken a legújabb műszaki megoldásokkal kö­zelebbről megismerkedhet­nénk. Berényi Vincének, a Hű­tőgépgyár szerszámszerkesz­téssel foglalkozó mérnöké­nek szavaiba vágva folytat­ja ezt a gondolatot kollé­gája, Csömör Tamás tech­nológus : — És mi jászberényi tár­sainkhoz képest szerencsé­sek is vagyunk. Én tavaly szakmai úton Angliában jár­tam, Vince most készül Bel­giumba. Ezeket az utakat azonban az ifjúsági szerve­zetnek, a vállalati KISZ-bi- zottságnak köszönhetjük, a helyi FMKT (Fiatal Műsza­kiak és Közgazdászok Ta­nácsa) pályázatain nyertünk jogot az utazásra. A Brnóból hazafelé tartva az autóbuszon folytatott be­szélgetés nagyon jól érzé­kelteti, mennyire életrevaló a KISZ Szolnok Megyei Bi­zottságának ötlete: az idén több tanulmányutat is szer­vezett külföldre a különböző szakmákban dolgozó fiatal műszaki szakembereknek. A munkahelyeken teljesen hi­ányzó vagy nem kellően bő­séges, a szakmai gyarapo­dást, a látókör tágítását se­gítő alkalmon kaptak is az ifjú mérnökök és munká­sok. A Brnói Gépipari Vá­sárra, a múlt hét szerdájá­tól szombatig tartó prog­ramra például a tervezett tíz fiatal helyett harmincöt in­dulhatott útnak. Sajnos. Mert mennyivel jobb lett volna, ha csak tíz ember tér ha­za elégedetlenül. A kedélyeket már a szer­dán reggel hatkor a szol­noki Pelikán Szállóhoz ér­kező busz is alaposan fel­borzolta. Akkor még csak az volt biztos, hogy ezzel egyhuzamban Prágáig eljut­ni nem akármilyen megpró­báltatás, a városi járatokon ismert üléseken több mint 700 kilométert kibírni leg­feljebb a kirándulás sike­rében bízva volt érdemes. A kis Ikarusznak aztán rádup­lázva sikerült igazolnia a félelmek megalapozottságát, bizony mindenki sajnálta a sofőrt és a járművet, ami­kor a morva és a cseh fő­város közötti emelkedőkkel tíz-húsz kilométeres sebes­séggel birkózott. Kevesebb együttérzés ju­tott az „idegenvezetőnek” (jó sokáig hitte mindenki, tény­leg minket kalauzolni jött velünk), amikor Pozsonyban, a Duna hídján járva tekin­tetünket a várra irányította és csupán annyival gazda­gította ismereteinket, hogy a híd állítólag a magyar ter­vek szerint készült ~ „most mondja az egyik szomszé­dom”. Nem jártúnk szeren­csésebben következő fellépé­sekor, Prágában sem, a ma­gyar ^kísérő” és a helyi uta­zási iroda képviselője között alapos konzultáció után ugyanis azt jelentette be, hogy másnap valóban les^ városnézés, de idegenvezetés nélkül, mert a „prágai kol­légák ilyen igényre nem szá­mítottak”. Az út kiötlőinek realitás- érzékét dicséri-e, hogy a szakmai kirándulást ezzel az Arany Prágával való ismer­kedésre, és persze a jól is­mert magyar bevásárlókedv kiélésére alkalmas lehetőség­gel is gyarapították, vagy csak azért kerültünk a cseh fővárosba, mert —■' mint mondják — a vásárhoz kö­zelebb képtelenség volt szál­lást szerezni? A kérdésre választ keresni azért is fö­lösleges, mert ezen a na­pon majdnem azt kaptuk, amit vártunk. A háromra sikerült négy­ből csupán ezen az egyet­lenegy napon. Mert másnap négyórás buszozás után a vásárba érve sem csak az egész nap vigasztalanul sza­kadó eső keserítette az út fő programjának élvezését. Kí­sérőnk megvásárolta a be­lépőket, és már mehettünk is a szélrózsa minden irá­nyába. A többség találomra bolyongott este hatig. A busz ekkor elindult — mindenki örömére Szolnok felé. (Arról ugyanis a részt­vevők nagy nehezen még előző este meggyőzték a vezetőséget, hogy semmi ér­telme péntek este visszabu- szozni Prágába, majd szom­bat hajnalban újra Brno— Pozsony felé venni az utat.) Az úton mindenkit az fog­lalkoztatott, hogyan kapha­tott falsot egy nagyon jó kezdeményezés a lebonyolí­tással megbízott utazási iro­da munkának alig minősít­hető ténykedésén. A szolnoki Expressz kép­telen volt akár csak a vá­lasztott útra alkalmas buszt is biztosítani, úgy látszik, a szálláshely keresésekor is csak az érdekelte, hogy még rajta legyen Csehszlovákia térképén. Mindenféle szer­vezés nélkül megkapott egy harmincat tagú csoportot, a bevétel megszerzéséhez szük­séges utasokat csábító ötle­ten munkatársainak egy per­cig sem kellett gondolkod­niuk. De fantáziájuk a rá­juk bízott rutinfeladatok megoldására sem mozdult. A megyei KISZ-bizottság, úgy tűnik, az indulás előtt egy­általán nem volt kíváncsi arra, hogy vonzó ötletének technikai részleteit kidolgo­zók mit végeztek. vésa —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents