Szolnok Megyei Néplap, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-17 / 223. szám
10 1988. SZEPTEMBER 17. Várják a véleményeket Megújulás előtt a szakszervezeti ifjúsági mozgalom is Nyílt levél a megye szakszervezeti ifjúsági tanácsai, tagozatai tagjaihoz! Kedves Barátunk! A SZOT Országos Ifjúsági Tanácsa október 22-re Országos Szakszervezeti Ifjúsági Konferenciát hív össze. Szeretnénk a fiatal szak- szervezeti tagságot legjobban foglalkoztató kérdéseket összegyűjteni, véleményt cserélni arról, hogyan vélekednek a 3 éve alakult ifjúsági közösségek tagjai: — a szakszervezeti mozgalom jövőjéről, — hogyan látják szerepüket a következő évtized szakszervezeti munkájában, — milyen javaslataik vannak a fiatal dolgozók és tanulók problémáinak megoldására, a szak- szervezeti érdekvédelmi munka javítására? Az ifjúsági tagozatok hallassák hangjukat a mozgalom jövőjét befolyásoló viták során, és kapcsolódjanak be az SZMT Ifjúsági Tanács által felkínált vitafórumok munkájába, hiszen leginkább a fiatalok érdekeltek abban, hogy a következő évtizedben erőteljesebb legyen a munka- vállalók érdekvédelme. Mi a véleményetek? Hogyan növelhető a fiatalok szerepe a munkahelyi döntésekben? Hogyan képzelitek a munka szerinti elosztás elvének gyakorlati megvalósítását? Hogyan állítható meg a fiatal családok helyzetének romlása? Legyen-e önálló szak- szervezeti ifjúsági szervezet? Legyen-e nemzedékváltás a szakszervezetekben is? Elgondolásaitokkal, javaslataitokkal járuljatok hozzá a szakszervezeti mozgalom megújításához, és legyetek a változások megvalósítói! Várunk benneteket véleménycserére szeptember 19—22-ig délutánonként (14—17 óra között) az említett kérdésekről az SZMT székházában! (Szolnok, Ságvári krt. 23.) Ugyanezeken a napokon 8-tól 17 óráig a 18-280-as telefonszámon hívhatjátok az SZMT Tanácsának tagjait! Szakszervezetek Megyei Tanácsa Ifjúsági Tanácsa Ki áll mögöttünk? Tőlünk várnak programot a fiatalok, vagy hadd mondják önállóan a véleményüket, s azt gyűjtsük csokor ba? A cél mindenképpen az, hogy a fiatalok érdekeit ütköztessük azokkal az erőkkel, amelyek az ifjúság életének jobbrafordulását akadályozzák! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok hangzottak el ezen a héten szerdán délután a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Ifjúsági Tanácsának ülésén, amelyen az Országos Szakszervezeti Ifjúsági Konferencia előkészítésével és megszervezésével kapcsolatos megyei feladatokról esett szó. Az SZMT Ifjúsági Tanácsának feladata, hogy a megye közel negyvenezer, harminc éven aluli szakszervezeti tagjának véleményét összegyűjtse. önmagában természetesen nem vállalkozhat. erre, ezért a szak- szervezeti ifjúsági munka megújításáról beszélnek, gondolkodnak ezekben a hetekben az ágazati szak- szerveztekben is. A folyamat része annak a munkának, amelyet a SZOT nyári ülésével kezdődött el, és amely végeredményben a szakszervezeti munka egészének megújítását célozza, valamint a szakszervezetek tagjait és szervezeteit készteti állásfoglalásra a bérreformmal, és a szakszervezeti üdülés feltételeivel kapcsolatban. E folyamat novemberben az országos szakszervezeti értekezleten csúcsosodik majd ki. Természetesen a SZOT Ifjúsági Tanácsa is hallatta már hangját. Az Ifjúsági Tanács — ahogy ez a most közzétett nyílt levélben olvasható — október 22-re hívja össze az Országos Szakszervezti Ifjúsági Konferenciát, amelyen arról szertnének véleményt cserélni, hogyan vélekednek a fiatalok a mozgalom jövőjéről, a következő évtizedről, a szakszervezeti érdek- védelemről és egy sor más, szorosan a szakszervezeti ifjúsági mozgalomhoz kapcsolódó kérdésről. A SZOT Országos Ifjúsági Tanácsa a közelmúltban közzétette felhívását is. Ezek után nézzük, hogyan készülnek az Országos Szakszervezeti Ifjúsági Konferenciára a megyében! Az alapszervezetekben, az ifjúsági tagozatokban és az ágazati ifjúsági tanácsokban viták folynak ezekben a napokban. Az SZMT Ifjúsági Tanácsa vitaügyeletet szervez szeptember 19—22-ig, ahogy az a nyílt levélben olvaisható. A véleményeket összegző állásfoglalás-tervezetet szeptember 22-én vitatja meg a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, majd a főbizalmiak, a bizalmiak tanácskoznak az alapszervezetekben folyó mozgalmi munkáról. Szeptember 28-án kerül sor az SZMT Ifjúsági Tanácsának nyitott ülésére, amelyen az összegyűjtött véleményeket állásfoglalásban összegzik és küldötteket delegálnak az országos konferenciára. Erre az ülésre minden érdeklődőt várnak! Ez a klub is bezárt A klubot egy hónapja bezárták. Tény, hogy így a legegyszerűbb. Megszűnt minden gond, baj. A klub hallatlan népszerűségnek örvendett létezése óta, s különösen a legutóbbi hónapokban. Vidéki útjaimról hazafelé nemegyszer stoppoltak le kirittyentett leánykák, hátranyalt frizurájú fiúk. Szászberektől Tisza- földvárig bejártak Szolnokra. A klubbal mindig sok baj volt. A legfőbb baj, hogy túlságosan szem előtt volt, túlságosan a városközpontba teremtette a hetvenes évek végén az alkotókedv. Aki végigment Szolnokon, az akarva-akaratlanul a klubba vagy onnan hazafelé tartó fiatalokba botlott. Jobbik esetben. A rosszab- fa ik ban? Az ember állt, buszra várva a pártházzal szemközti buszmegállónál, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat székháza előtt, s látta, hallotta a tömeget. Mert a klubban nem lehetett dohányozni. Ésszerű, hisz pinceklub! Maradt dohányzóhelynek a kapualj, meg az utca, a város főutcája. Hát nem a legideálisabb hely, csakugyan. Eldobálták a csikket. Szemeteltek. Ahogy lépdelt az ember lefelé a lépcsőn, rugdosta félre a csikket, a cigarettásdobozokat, meg a műanyag poharakat. Mert az eldobható műanyag poharat is kihordták. Kinek csak a kezében maradt, mivelhogy italát kortyolgatta, megtette aztán alkalmi hamutartónak. Aztán eldobta. Joggal, hiszen a nevében is benne; egyszer használatos, eldobható műanyagpohár. Hát persze, hogy a földön találta magát. Találhatta volna másutt is, nagyobb körültekintéssel egy szemetesvödörben is. Igaz. A klub, a rendőrség szerint, bűncselekmények kiindulópontja lett. Két kabátlopás, egy ittas járművezetés, egy garázdaság. Ez is igaz. — Ilyen alapon a város összes vendéglátóhelyét bezárhatnák — mondja a klubvezető! Ez is igaz. Persze előbb nem záratták be a klubot, csak a szeszesitalárusítást tiltották be. Azonnal felére csökkent a látogatottság. Ez is jelez valamit! Ha innen nézem, azt, hogy na lám, hát ugyehogy csak isznak a fiatalok. Meg- hogy: mégiscsak azért jártak oda! Ha meg amonnan nézem: hát isznak tovább másutt. A klubban töményét sose árultak. Volt üdítő, sör, bor. Maradt az üdítő a pultnál, bevitték a bort magukkal a szórakozni vágyók. Sőt, bevitték — dugva — a töményét is, merthogy az hatásosabb. Ha már csalni kell, csaljunk nagyobbat, csapjuk be jobban... Kit? Lényeg, hogy ez a megoldás nem jelentett megoldást. — Én feleljek minden sarokba dugott, asztal alá rejtett tilos boro6- meg konyakosüvegért? — így a klubvezető. — Motozni nincs jogom, nem is csinálnám! így aztán bezárták a klubot. A legfőbb ok, hogy fel kell újítani. Ez igaz. A vállalat rendes volt, mert kifizette a két bőrkabátot. De a gálánssága nem tarthat a végtelenségig! Ruhatárra nincs se hely, se pénz. A kör bezárult. A klub nemigen nyit ki újra. Ehhez ma már nem fűz senki semmilyen reményt. — Csak az a baj — mondja a klubvezető —, hogy az idén zárták be a Diáktanyát, meg ezt a klubot is. Nem maradt a fiataloknak egyetlen szórakozóhelyük sem a városban. Az Aranylakat-diszkó? Megoszlanak a vélemények. Ha nincs más, hát oda kényszerülnek. — Sok kicsi klub kellene — vélekedik a volt klubvezető —, akkor megosztana a nép. Meg válogatna. Ha ez nem tetszik, menne amoda. Kialakulna lassan mindenkinek a törzshelye. Ha alkoholmentes kell, hát üldögélne kóla mellett. Ha füstmentes, hát azt választaná. Ha lenne ilyen is, olyan is, választana a fiatal. Nem gondolja rosszul a volt klubvezető. Ért hozzá. Közel évtizedes a tapasztalata. Már nemigen izgatja a dolog, belefáradt, ö már nem nyit új klubot. Egri Sándor Köszönöm, rosszul vagyok... Ezer tinédzsert kérdeztek meg a megyében, hogyan, milyen körülmények között él, tanul, dolgozik, rabja-e valamilyen káros szenvedélynek. Hatszázhatvannyol- cuk válaszát tartották értékelhetőnek. Mint minden fölmérés, szonda, vizsgálat, ez is olyan, amilyen. Mivel a megkérdezendők kiválasztása véletlenszerűen történt, úgynevezett „reprezentatív minta” alapján, jogunk, s okunk sincs kételkedni: ilyenek a nyolcvanas évek tizenévesei. Eszerint: a fiatalok fele jól érzi magát az iskolában, másik fele nem. Mondhatni: ezzel a megállapítással nem találtak rá a bölcsek kövére a felmérés készítői. Akad azonban egy monda- tocska az általuk készített összegzésben, amely már meglehetősen figyelmet érdemel. Éspedig az, hogy a „fél”, amelyik nem érzi jól magát, úgy véli, nincs is, akivel problémáit megbeszélhetné. Azt gondolom, az egész fölmérésnek, vizsgálódásnak ez a leglényegesebb megállapítása. Valahol innen kellene tehát kiindulni. Köszönöm, rosszul vagyok, de hagyjanak is békén. A dohányzást, az alkohol csepp- jeit, uram bocsá’ a kábítószerezés valamelyik kelet-európai, ráadásul „vidéki”, olcsó fajtáját csaknem biztos, hogy ki-kipróbálja majd minden serdülő. Divatból, meg, hogy ismerkedjenek az „élettel”, esetleg, hogy felnőttebbnek tíiggye magát. S miután kipróbálta, ha talál valamiféle más, értelMegyei felmérés a tizenévesek káros szenvedélyeiről mes elfoglaltságot, nem igen nyúl utána többet. Ám a végzetes elmagányosodás ellen aligha védekezhetne „olcsóbban”! Ezért ijesztő, hogy a fiatalok fele nem talál olyan társat sem a magakorabeliek, sem a felnőttek között, akihez bizalommal fordulhatna. De lássuk ezek után a tényeket! A megye 10—17 évesei közül a tanulóknak éppen az egyharmada kerül közelebbi kapcsolatba a cigarettával, a dolgozó fiataloknak pedig majd mindegyike. És érdekes adat: aki viszont nem is tanul, nem is dolgozik e korosztály tagjai közül, az egészen bizonyosan dohányzik. A gyerekek fele egyébként 12 éves kora előtt már szippant néhány slukkot, s aztán, 13—14 éves koruktól kezdenek „rászokni” a ci- garettázásra. A rendszeresen dohányzók majd mindegyikének a szülei tudnak a dologról, meg is próbálják lebeszélni a gyereket. Majdhogynem hatástalanul. Többnyire azért, mert a szülő még a „lebeszélés” intim percei közben is dohányzik. Az alkoholfogyasztás mértékéről még szomorúbb adatokat tártak föl a fölmérés készítői. Rendszeresen iszik minden ötödik tizenéves. A tanulóknak csak a fele kortyolt már bele valamilyen italba, ám a dolgozók mindegyike. Az ok: él a régi szokás, szinte kivétel nélkül illik megvendégelni kollégáit az első fizetésből. Nincs csak a fiatalokra jellemző „kedvenc” italféleség, mindent isznak. Az italozást már jobban titkolják a szülők előtt, mint a dohányzást. Leszokni nemigen akarnak. Külön vizsgálták a rendszeresen sportolókat. Meglepő, hogy a sport nem akadály, ha a szervezet rombolásáról van szó! Dohányoznak is, isznak is, ugyanolyan arányban, mint a nem sportolók. De szeretnénk fölháborodott leveleket kapni, hogy nem igaz! Csak hát nem mondhatunk mást, mint a fölmérés. Most ezt tudjuk, ezt mondjuk! Teljes a hotnály a kábítószerezést illetően. Nem sikerült érdemi adathoz jutniuk a kérdezőknek a szokást tekintve. Az ismeretekről igen. A fiatalok válaszaiból kiderült, hogy nagy részük tájékozatlan, nincs tisztában a kábítószerezés veszélyességével, személyiségromboló hatásával. Csaknem ugyanolyan bocsánatos bűnnek, rossz szokásnak tartják az „élvezetét”, mint a dohányzást vagy az italozást. Eddig a fölmérés sommás megállapításai. Lehet gondolkodni ; örüljünk, hogy legalább ezt tudjuk, vagy szomorkodjunk, mert ez a helyzet. Sok mindent el tudok képzelni, csak egyet nem: megbarátkozni a helyzettel ! — E. — IFJÚSÁGI SPORT Nyeregbe, magyar! Ketten a szolnoki lovasklubból Fodor István edző, Natasa és Bernadett lovaikkal Lovas nemzet vagyunk. Sajnos, ez a megállapítás egyre kevésbé helytálló mai világunkban. A városlakó ember lassan eltávolodik egyik legrégibb négylábú barátjától. Ezt gondoltam — mindaddig — amíg nem beszéltem a két szolnoki lovasiskolás kamaszlánnyal: Horváth Natasával és Papp Bernadettel. A lovarda irodájában elfértek ketten egy széken, azaz nem termetükkel vonták magukra a figyelmemet. Számomra az volt megkapó, amilyen szeretettel beszéltek választott sportjukról. — Magatokfajta városlakó hogy jut arra az elhatározásra, hogy Rózsa Sándor nyomdokaiba lépjen? No persze, csak a közlekedést tekintve. Natasa: Nagyapám állatorvos volt Kenderesen a ménesnél. Ott ültem először lovon, ekkor négy-öt éves lehettem. Ez az élmény olyan nagy hatással volt rám, hogy pár év múlva elkezdtem ide, a Széchenyire a lovasiskolába járni. Volt egy kedvenc lovam, Dámának hívták, öt sajnos már elvitték Gödöllőre, a mostani Troszttal is nagyszerűen megértjük egymást. Jó érzés, amikor megismer, ha megjelenek. Bernadett: Engem az unokatestvérem hozott először a lovardába, öt éve járok ide, ez egyfajta megszállottságot követel az embertől. Nyáron már reggel fél hétkor itt vagyunk. Tavaly a vakáció alatt. Ti- hanyból — ahol Natasával nyaraltunk — átjártunk reggelente a szántódpusztai lovardába. Segítettünk a gondozásban, cserébe megengedték, hogy lovagoljunk. — Versenyeken mióta indultok? Natasa: — Mindketten két éve versenyzőnk. Én az elsőn — tavaly május elsején Zagyva- rékason — nagyon megille- tődve ültem nyeregbe, és díjlovaglásban csak hatodik lettem. Később egyre jobban túltettem magam a lámpalázon, a területi harmadik fordulóban már a második helyre zárkóztam fel. A legjobb eredményemet az idén az úttörő és középfokú tanintézetek lovasbajnokságán értem el: összesítésben a második helyet. Bernadett: — Mindenkinek vannak rossz évei. Nekem a tavalyi volt ilyen. Hugó nevű lovam ugyanolyan kezdő volt, mint én, megtalálta bennem a párját. Ráadásul lustálkodó fajta. Jó eredményekhez ugyan nem segített, de nagyon megszerettem! Mostani lovam, Ulánus nagy tempójú, gyors „társ”, csak még csiszolatlan. Kőtelken, a területi fordulón harmadik, negyedik és hatodik helyet szereztem meg vele. — Milyen a hangulat a lovasklubban? Natasa: — Régebben előfordult, hogy ugyanazon a versenyen egy számban három saját indulónk volt. Ilyenkor nem volt ritka, ha egymás ellen szurkoltak a klubtársak. Manapság ez elképzelhetetlen, sőt országos bajnokságokon idegen csapatoktól halljuk, mennyire tetszik nekik az összetartásunk. Bernadett: — Nagyobb a fegyelem, mint korábban, és tudjuk, hogy ez a mi érdekünkben van így. Üj edzőnk — Fodor István — rengeteget foglalkozik velünk, nagyon jó szakembernek ismertük meg* Olyan változásoknak is örülhetünk, mint a földszinti mosdó és a zuhanyozó elkészülte. Az edzések utáni tisztálkodási lehetőség már mindenkinek nagyon hiányzott Hazafelé jövet eszmbe jutott: milyen sokan töltik unalmasan és tartalmatlanul szabad idejüket. Akikkel beszélgettem, nem ilyenek. Ama ritka sportok egyikét választották, ahol két élőlény egymásra utalva küzd a győzelemért. Irigylésre méltóak. Somogyi L
