Szolnok Megyei Néplap, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-14 / 220. szám

1988. SZEPTEMBER 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé „ képernyője előtt Az idén kétszáz­harminchat új hallgató kezdte meg a tanulást a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán, Kétszáz négyzet­méterrel bővült a könyvtár. ahol 85 ezer könyv és 180 féle folyóirat áll a hallgatók rendelkezésére — nzs — Döntő előtt.. Grenoble ’88 Nem szerencsés, ha valaki magát ünnepli. Az pedig még kevésbé, ha ünnepelteti. Az önünneplésnek mindig kellemetlen mellékíze van — még egy műsor esetében is! Jubiláló Zenebutik Hetvenötödik adásához ér­kezett a Zenebutik, s ahogy ez általában szokás, a műsor meg is ünnepelte jubileumát, azaz magát. A nevezetes al­kalomra a műsor szerkesztő­je és vezetője, Juhász Előd is alaposan kicsípte magát, még nyakkendőt is csokrot kötött, s egy egész zenekart mozgósított, a veszprémiek fúvós együttesét, hogy Sió­fok utcáin is fennen hirdes­se, egy transzparensre is rá­festvén a jeles jubileum szá­mait. hadd lássák: micsoda dicső naphoz érkezett a tele­vízió zenei magazinja! Az ünnepi pillanatban mi né­zők is igen illendően lettünk megszólítva: Hölgyeim és uraim! — így köszöntött bennünket a műsorvezető, majd rögvest felsorolta azo­kat, akik neves vendégként — világhírű művészek — az év során közreműködtek ma­gazinjában. S aztán jött a meglepetés, a névsorolvasá­son túl több figyelem nem esett rájuk. Pedig milyen szívesen láttam és hallottam volna viszont akár Ferencsi- ket, akár Bernsteint — de nem, következtek a magyar könnyűzene éllovasai, ama tízek*. akik közül választhat, s akire szavazhat a nagyér­demű néző a Zi-zi Labortól kezdve az Omegáékig, sőt Koncz Zsuzsa és Sass Szilvia közös zenei kalandja is kép­ernyőre került. S közben röpke alkalmi beszélgetések a zenészekkel, amelyekből megtudhattuk, hogy például megfogyatkoztak Zi-zi Labo­rék (ok. ennyien is elegen vannak), aztán hogy Szikora Róbert milyen jó indulatú •konkurens társaival szem­ben, s csak az újságírókat nem szereti, mert a viszályt, a bajt mindig azok okozzák; s megtudhattuk, hogy Korda Györgyné Balázs Klári azért nem jöhetett el ezúttal Sió­fokra, az élő adás színhelyé­re, mert fáj a foga, más ok­ra senki ne gyanakodjék... Nos, efféle csacskaságok ke­rültek elő a kedélyeskedő, rögtönzött riportocskákból. Majd amikor néhány filmhír után a jövőről is faggatta muzsikusvendégeit a műsor­vezető. akkor meg az lepett meg, milyen szegényes a szó­kincse, a hallottak nyugtá­zására jószerivel egyetlen jelzője akadt: nagyszerű. Mindebből talán kivilág­lik. hogy meglehetősen ve­gyes érzelmeket váltott ki belőlem az ünnepire hangolt, jubileumi Zenebutik. Talán rokonszenvesebb lett volna egy „hétköznapi” adással ün­nepelni — szépen, csendben. Mondom ezt azért is, mert valójában a televíziónak ezt a zenei „vegyeskereskedését” szeretem. Szeretem, mert benne tarkán van együtt a könnyű és a nehéz, mert fennen hirdeti a muzsika de­mokratizmusát, azaz hogy csak jó vagy rossz zene van, más mérce nem létezik. Sze­retem. mert tartalmában ha­dat üzent indulásakor a ze­nei arisztokratizmusnak, s ugyanakkor az értéktelen kommerszet árasztó igényte­lenségnek. S azóta is tartja magát ehhez a nagyon fontos alapelvhez. Igaz azonban az is, hogy időközben szinte észrevétlenül kialakultak Juhász Előd olykor megmo­solyogtató manírjai, köny- nyen parodizálható modoros­ságai is, amelyektől jó len­ne, ha minél előbb megsza­badulna a Zenebutik házi­gazdája. Ha szavaiba keve­sebb édességet csepegtetne, s ha a felszínes csillogás mellett vagy helyett a dol­gok mélyebb értelmét is ke­resné, ahogy ezt régebben tőle meg is . szoktuk. S ahogy egykoron pódiumokról is ta­nított a muzsikára például (Szakmunkástanulók százait (Szolnokon is!) hangverse­nyek előtti eligazító szavai­val, a lényegre irányítván varázslatos módon ifjú hall­gatóságának figyelmét. Ju­bileumán szívből kívánom: maradjon a Zenebutik a mi­nőségi televíziós boltja, amelyben nemcsak a kínált áru, hanem az eladó is min­denkor osztályonfelüli. Két premier Bővelkedett az elmúlt hét premierekben, szerda este a Lumpaciusz Vagabundusz tévéváltozatát láthattuk, kedvesen, jó színvonalú meg­valósításban, majd az igazi érdeklődést egy mai tárgyú tévészatíra váltotta ki,a Bri­gádeltérítés, amelynek for­gatókönyvét Szentmihályi Szabó Péter írta, s amelyet Mihályfy Sándor vitt képer­nyőre. Valójában a cím fél­revezető, mondhatni eltérít a játék tartalmától. Ugyanis a tévéjátékban szereplő, tár­sasházat építő brigádot egy­általán nem térítik el „mun­kájától”, mégha különös öt­lettel a türelmetlen építtetők be is zárják őket a Luca széke módjára épülő házba. Hisz bezárva épp úgy nem csinálhatnak semmit, miképp annak előtte is csupán lop­ták a napot, ha valami egyéb mellékes, például feketemun­ka nem került az útjukba, vagy épp nem kellett a fő­nök kéglijét építeni ügye­sen „átcsoportosítva” téglát, cementet a társasháztól az illetékes helyre. A Vörös Szilveszter nevet viselő kis kollektívában mindennek van becsülete — a becste­lenségnek is —, csupán a tisztességes munkának nincs. Őket. mármint a brigádtago­kat senki és semmi nem zökkentheti ki megrögzött munkaundorukból; mikro­fonjaival, kameráival jöhet akár a televízió is. Furcsa látlelet a Brigád­eltérítés az építőipari közál­lapotokról, az itt tapasztal­ható gyarlóságokról. Sőt, túl a szakmán, tán azokról az emberi gyengeségekről is sáól, amelyek által bizony nem mehet előbbre a világ: a mi világunk. „Itt kicsiben látni azt, ami nagyban az országban folyik” — hang­zott el a nyitányként alkal­mazott televíziós riportban, miközben a képernyőn szét­dobált üres sörösüvegeket láthattunk. Lehangoló kép, amiben ha van is túlzás — a műfajjal törvényszerűen jár együtt a leleplező torzítás — lényegében a valóságra kell ismernünk, ha teljes mérték­ben nem is adunk igazat a megállapításnak. Ugyanis a tévéjáték olyan jelenségeket karikíroz ki egy szinte ab­szurd alaphelyzetből kiin­dulva. amelyek egybevághat­nak mindennapi tapasztala­tainkkal. Még a megoldás sem tűnik lehetetlennek, „ki­vitelezhetetlennek”, amikor- is a lakók végül maguk is hozzálátnak a házépítéshez, együtt a brigáddal, csakhogy valóság legyen a reményből. Találó részletek, időszerű célzások és gondolatok, ele­ven téma. és mégsem igazán meggyőző szatíra. Egy jó szi- matú író ügyes vállalkozása, és egy gyakorlott rendező megbízható munkája. Hogy még így is örülhetünk a Bri­gádeltérítésnek, az a mai tárgyú tévédrámák feltűnő­en megcsappant számának is köszönhető. Egyébként Kál­lai Ferenc (brigádvezető) ez­úttal is igazolja a szatirikus ábrázolás iránti vonzalmát és kivételes tehetségét. A másik premier: Palika, Gábor Andor színműve kép­ernyőre alkalmazva. Szóra­koztató mulatság a kispolgá­ri lét és magatartás ellent­mondásairól. „jótékony” színpadi fogásokkal, kabaré­ba illő jelenetekkel: nyelve­zete is a könnyen fogyaszt­ható játékok kategóriájába sorolja. A Palika nem tarto­zik a szerző jelesebb művei közé, de jó színészekkel ját­szatva ma is ér annyit, sőt többet, mint egy tucatkrimi. Valkó Mihály Kezdődik a hangversenyévad Szimfonikus és kamarazenekarok koncertje öt zenekari és két kama­ra hangversenyből álló soro­zatot indít az ősszel az Or-, szágos Filharmónia. Az évad nyitányaként a Szegedi Szimfonikus Zenekar ven­dégszerepei Szolnokon no­vember 2-án. A zenekar Cser Miklós vezényletével. C. Franck d-moll szimfóniáját és Rossini Stabat Mater cí­mű művét »adja elő. November 30-án a mis­kolci szimfonikusok Mura Péter vezényletével,, Peré- nyi Miklós közreműködésé­vel Malcolm-, Elgar- és Bee- thoven-műveket játszik. 1989. február 6-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar elő­adásában Rolla János veze­tésével Telemann a-moll szvitjét és Händel Vízizené­jét hallgathatjuk meg. Feb­ruár 20-án a Szolnoki Szim­fonikus Zenekar lép színpad­ra, Báli József vezényletével. A műsorban Tatjana Suréy jugoszláv zongoraművész és Bársony László brácsán mű­ködik közre. A hangverse­nyen Rossini, Grieg, Weber és Csajkovszkij művei csen­dülnek fel. Végül május 15-én a Bu­dapesti MÁV Szimfonikusok Gál Tamás vezényletével Pe- rényi Eszter közreműködésé­vel Bartók Két kép, Láng István Hegedűverseny című alkotását és Brahms I. szim­fóniáját adja elő. Mind az öt hangverseny helyszíne a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ. Az érdeklődő közönség ettől a héttől bérletet is válthat az előadásokra az MMIK-ban, valamint a zeneiskolában. A bérlet azonban hat előadás­ra szól. A vásárló két kama­rahangverseny közül választ­hat, ezek a Magyar Állami Operaház Rézfúvós Kvintett­jének és a Bartók Béla Vo­nósnégyesnek a műsora. A rézMvósok december 14-én Purcell, Mouret, Scheidt, Malcolm, Horowitz, Ho- warth, Petrovics Emil és Joplin műveiből adnak elő a Szolnoki Városi Tanács dísztermében. A Bartók Bé­la Vonósnégyes április 10- én lép fel, ugyancsak a ta­nács dísztermében. Műsoru­kon Haydn és Debussy vo­nósnégyesei, valamint Brahms Klarinét kvintettje szerepel. Közreműködik Ber­kes Kálmán klarinéton. Szűkebb hazánkat — Szol­nok megyét — már csak egy versenyzőpár képviseli a „Ki mit tud?” fináléjában. önmagukról, az esélyeik­ről beszélgettünk Varga Sán­dor és Torda Ferenc paro- distával a vasárnapi Arany- sárkány gyermek-sportna­pon, ahol humorukkal ismét nagy sikert arattak. — Itt, ma valami mást lát­tunk tőletek... — Igen — vá­laszolt Varga Sándor —, ne­künk nagyon „testhezálló” feladat az ilyesfajta, gyere­kekhez szóló műsor is, a ve­lük való éneklés, a közös mákázás nekünk is felüdü­lést jelent. — Az eddigi fv-szereplé- seitek kapcsán az egész or­szág felfigyelt rátok, viszont meglehetősen keveset tud­nak rólatok. Itt az alkalom, mutatkozzatok be az olva­sóknak! — Torda Ferenc vagyok, a Szolnoki Szigligeti Színház­ban mint kellékes dolgozom. Igen, eredeti foglalkozásom­tól kissé messze kerültem, hiszen a közlekedés-gépgyár- tó szakérettségimet nem iga­zán tudom a jelenlegi mun­kahelyemen hasznosítani, el­lenben most ott vagyok, ahol a legjobban érzem magam. — És te Sanyi, mit mon- dassz el magadról? — Eredeti szakmám taní­tó, földrajz-rajz szakon vé­geztem a főiskolán. Jelenleg a Szolnoki Helyőrségi Mű­velődési Otthonban népmű­velőként foglalkoztatnak. — Hogyan lett belőletek parodistapár? — öt évvel ezelőtt, a „se­regben” találtunk egymás­ra. Feri barátom mint mű­kedvelő komponista, jóma­gam pedig mint szóló paro- dista léptem akkoriban a „világot jelentő deszkára”. Azóta együtt csináljuk azt, amivel idáig eljutottunk. — Holtai Jenő soraival élve, eléggé „ronda pályát” vá­lasztottatok... — Mi örömmel mókázunk, számolva azzal, hogy manap­ság nem könnyű kacagásra késztetni az embereket. Min­denesetre megpróbáljuk... — Az utóbbi hetekben megpezsdült körülöttetek az élet! — Ne is mondd! Ez a tévé semmi mással nem pótolha­tó varázsa! Rengeteg régi barát és új ismerős állít meg bennünket, gratulál, ér­deklődik és ez — úgy gon­dolom, nem szégyen bevalla- nunk — kimondhatatlanul jó érzés számunkra. — Ügy tudom, magánéle­tedben is „minőségi” válto­zást hozott az elmúlt idő­szak? — Igen, négy hete „bekö­tötték az én fejemet is”, há­zas ember lettem. — Ha nem titok, áruljá­tok el, mivel léptek fel a döntőben? — Napjaink egyik „divatőrületének” a videó­zásnak szeretnénk görbe tükröt felmutatni, reméljük, sikeresen. — Az bizonyos, hogy so­kan szorítanak majd értetek, szeptember 17-én a képer­nyők előtt... — Köszönjük, ránk is fér a biztatás! — Berta — Az erdélyi menekültek le­telepedési, beilleszkedési gondjainak enyhítésére szer­te az országban jótékonysá­gi esteket, koncerteket szer­veznek. Az elmúlt héten mi is örömmel tettünk eleget abbéli kötelességünknek, hogy röviden hírt adjunk egy ilyen szívet-lelket me­lengető kezdeményezés elő­készületeiről. A MÁV Cso­móponti Művelődési Ház Szemafor Pódiuma ugyanis nemrégiben jótékonysági koncertet szervezett a ha­zánkban letelepedett és lete­lepedni szándékozó erdélyi magyarok megsegítésére. A műsorban, amely a Ságvári Művelődési Központban zaj­lott... volna, a szolnoki mű­vészeti élet neves személyi­ségei léptek... volna fel. Az előzetes elképzelések szerint az est bevételét a szervezők átutalták... volna a Magyar Vöröskereszt számlájára. A feltételes módból követ­keztethet az olvasó: valami azért nem lehetett itt rend­ben. Nos, „mindössze” any- nyi történt, hogy a kétségkí­vül nemes szándék ellenére csupán néhány érdeklődő lé­zengett a teremben. A kö­zönség távolmaradásának okát csak találgatni lehet. Mindenesetre elöljáróban a kép összeállításához szüksé­ges tények: a Szemafor Pó­dium meghirdette a rendez­vényt, az eseményről mégis vajmi kevesen tudtak. A Modern lánc­világbajnokság Ritmus és harmónia jel­lemzi a sportot és a táncot egyaránt, és mindkettő az önmegvalósítás egyik formá­ja, lehetősége. Ezt a felis­merést igyekszik hasznosíta­ni a Szolnoki Lakóterületi Tömegsport Egyesület, ami­kor lehetőséget kínál a Szol­nokon és a megyében élő fiatalok számára. Mindazok­nak, akik tehetséget és bá­torságot éreznek magukban ahhoz, hogy elinduljanak a november 18—19—20-án megrendezésre kerülő fran­ciaországi Grenoblei Mo­dern Táncvilágbajnokságon, az egyesület Táncsport- stúdiója díjtalanul segítséget nyújt. Az SZLTE ugyanis tagja az IDO-nak (Nemzetközi Táncsport Szövetségnek), és a versenyre nevezhet tánco­sokat. Szeptember 19-én dél­után 3 órára azért várják a dr. Münnich Ferenc út 1. szám alatti Mini Szabadidő Klubban azokat a fiatalokat, akik szeretnének részt ven­ni a versenyen, hogy megfe­lelő információt és szakmai segítséget nyújtsanak szá­mukra. Az alsó korhatár 10 év. A kiutazást az egyesület utazá­si irodája, a Szivárvány Sport Tourist szervezi, nézők számára is, autóbusszal. műsorban szolnoki énekesek, zenészek, előadók léptek vol­na fel. A listát tekintve adó­dik a kérdés: a szervezők melyik korosztályt célozták meg? (A jelek szerint éppen azt, amelyik egy-egy nívós komolyzenei hangverseny kedvéért sem mozdul ki a lakásából). Ráadásul a szó­ban forgó művészek egyné- melyike a Néplap rövid hí­réből értesült a tervezett közreműködéséről... Az igazsághoz tartozik, hogy mindig kettőn áll a vásár. Nézzük tehát a má­sik oldalt! Három lehetőség adódik: vagy elfogadjuk azt azt állítást, hogy a szolnoki közönség olyannyira közö­nyös, hogy semmiféle jóté- konykodási akció ki nem zökkenti rezignáltságából, vagy a rendezők hiányos propagandájának tulajdonít­hatjuk a baklövést, vagy pe­dig arra voksolunk, hogy a tervezett műsor nem nyerte el a közönség tetszését. A három felvetés közül vala- ■■ melyik bizonyára igaz, de sajnos akár úgy is, hogy az egyik állítás nem zárja ki a másik kettőt. Kinek-kinek lelke rajta! Summa summárum: a Sze­mafor Pódium elképzelése feltétlenül értékelendő, s ha ez egyszer megalapozott szervezéssel, propagandával párosul, bizonyára nem ma­rad el az eredmény. J. J. Bronzba merevedett szimbólumok Első önálló tárlatával je­lentkezett Hahgai Szabó László a Szolnoki Papírgyár bemutató termében. A fiatal szobrászművész a helyi KISZ-szervezet véd­nöksége mellett állította ki érmeit, plakettjeit, plaszti­káit. A kiállítás anyagából egy­értelműen kitűnik, hogy a művész kedvenc anyaga a bronz — noha egyik fából ké­szült szépen munkált port­réját éppen most állították ki a III. Nagyatádi Faszob­rászati Seregszemlén — s legszívesebben érmeket, pla­ketteket készít. Érmei között a legegyénibb hangot a növényi ornamenti­kával borított darabok kép­viselik. Ezek közül is kiemel­kedik az „Életfa” című alko­tás. Hasonló gondolatokat idéz a művész legismertebb alko­tása a „Kagylók” is. Ez a műve megjárta a ravennai Dante triennálét is — nagy sikerrel. Példa értékű az a kapcso­lat, amely már több mint fyét évtizede Szabó László szob­rászművész és a gyár között tart. S talán az sem lehet vé­letlen, hogy az apát a fiú kö­vette. Jó példa ez arra, hogy minden gazdasági gond elle­nére, miképpen lehet egy nagyüzem egy művészpálya mecénása. Jótékonykodunk - de hogyan?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents