Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
Ára: 2.20 R SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxix. évf. 193. sz., 1988. aug., 13., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tisztelt Olvasó! Talán meglepődik, sőt meg is ütközik, amikor kézbe veszi mai, szombati lapunkat, hisz első látásra is szembetűnhet, hogy ezúttal a szokásosnál vékonyabb, nem a megszokott 16 oldalas, csupán egy 8 oldalas lapot tart. És meglehet furcsának tartja azt is, hogy mindezt azon a helyen jelentjük be, ahol általában társadalmunk, hazai dolgaink és a nagyvilággal kapcsolatos gondolatok kapnak rendre helyet. Rendhagyó eset ez, ez magyarázhatja e mostani kivételt, hogy tudniillik olvasóinkat a szerkesztőség felső problémáival, gondjaival traktáljuk. Sajnos, az újságpapír-ellátásban bekövetkezett súlyos helyzet — amiről bizonyára hallottak olvasóink — bennünket sem került el. Így központi intézkedésre helyi 4 oldallal kényszerülünk csökkenteni a Néplap terjedelmét. Soványabb lett tehát a lap — kétségtelen, S ezért eleve elnézést kérünk olvasóinktól, ha ez nem is rajtunk múlott. Ami viszont a mi dolgunk és amit nagyon szeretnénk: olvasóink semmiképp se érezzék úgy, hogy tartalmában is szegényebbé vált, válik az immár hetente négy oldallal csökkentett újság. Amit olyképpen kívánunk végrehajtani, hogy minden második szombaton a hagyományosan 16 oldalas „ünnepi” lapszám helyett csupán 8 oldalon jelenünk meg, kénytelenül így lemondván többek között esetenként olyan számunkra is fontos, s gondoljuk az olvasóinknak is kedves oldalakról, mint az olvasmányokat kínáló irodalmi oldalpár vagy a külpolitikához hátteret adó magazin vagy egész oldalas képriportunk. S elmarad a napi rádióműsor közlése is. Az oldalak számának csökkentése helyett mérsékelhettük volna a lap napi példányszámát is. Ez is lehetett volna megoldás. De épp a Néplap iránt növekvő olvasói . érdeklődés — ami örömünkre szolgál — valamint előfizetőink megtartása érdekében — lapunkat nagyrészt előfizetők olvassák — ha a példányszámot csökkentjük, akkor ez a lépés őket is érintette volna súlyosan. Nem kaphatták volna meg előre kifizetett lapjukat. Nos, ilyen okokból is választottuk a fentebb már ismertetett megoldást. Ami reméljük — ahogy erre központi ígéreteink is vannak — csupán átmeneti. Soványabb lesz tehát egy ideig minden második szombaton a Néplap, de rajta leszünk, hogy ennek ellenére tartalma gazdagodjon. Főleg információkban. Fokozottan törekszünk arra, hogy változatlanul minden jelentős eseményről számot adjunk tálán tömörebben és feszesebbre fogva mondanivalón-í kát. Elképzeléseink szerint megőrzőnk minden olyan- színt és rovatot lapunkban,; sőt újakkal gyarapítjuk, ami eddig is vonzóvá tette lapun-; kát. A változtatás talán még< előnyére is válhat munkánk-1 nak, lapunk jobban megfelelhet a korszerűség követelményének. Mindehhez kérjük tisztelt olvasóink megértését bízva benne, hogy nem válnak hűtlenné lapunkhoz, mely a bizonyára nem hosszú átmeneti időszak után újra régi terjedelmében kerülhet olvasóink kezébe. A hadászati támadófegyverekröl Ronald Reagan üzenete Mihail Gorbacsovnak Ronald Reagan amerikai elnök üzenetet küldött Mihail Gorbacsov főtitkárnak. Az üzenetet Jack Matlock, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete adta át pénteken Julij Voroncovnak, a szovjet külügyminiszter első helyettesének a szovjet fővárosban. Az üzenet tartalmáról a TASZSZ hírügynökség nem közölt részleteket. A jelentés szerint a két diplomata a pénteki találkozót felhasználta arra is, hogy véleményt cseréljen az atom- és űrfegyverek korlátozásának témaköréről. Ezért megfigyelők szerint nem lehetetlen, hogy Reagan elnök üzenete a hadászati támadófegyverek tervbe vett 50 százalékos csökkentésével kapcsolatos. Mint ismeretes, az amerikai nagykövetet a napokban fogadta Eduard Sevardnadze külügyminiszter is, akinek George Shultz levelét adta át. MA: Esőcsinálók pótolják az égi áldást 3. oldal Vasúti impressziók 5. oldal Nyugatra több, keletre kevesebb Újabb partnereket keres az Aprítógépgyár Előtérben a sorozatgyártás Valamennyi termelési mutatóját túlteljesítette tavaly a jászberéhyi Aprítógépgyár. Év végi haj rá nélkül készülhettek az új év feladataira. A múlt éves 778 milliós termelési értékkel szemben erre az évre 800 milliót terveztek, azzal együtt, hogy a belföldi árakat 8 százalékkal csökkenteniük kellett, ösz- szességében ez 7—8 százalékos termelésnövekedést feltételez. A tavalyi 140 milliós nyereségnek pedig mintegy a felét tűzték ki célul erre az évre. A tavaly csaknem megkétszereződött tőkés export idén tovább nőtt, sőt már bizonyos, hogy a 220 milliót is túlteljesítik. Az NSZK-beli Hannomag cég mellett az Orenstein— Koppel, valamint az Eder cégnek is szállítanak és több éves kapcsolatuk van a francia Poclain céggel. Nyugatra földmunkagépek alkatrészeit, gémeket, karokat. markolókanalakat gyártanak éves keretmegállapodások alapján. (A tetemes és növekvő tőkés export azonban növekvő importot is igényel, aminek értéke idén 50 millió). A határidők megtartása érdekében, amire a minőség mellett különösen érzékenyek a megrendelők, a gyár alapanyag-készletezésre kényszerül, mivel a hazai háttéripar még mindig felkészületlen az ütemezés szerinti szállításra. A tőkés export egyébként az eddigi kimondottan egyedi gépeket gyártó vállalatnál új termelésszervezést vetett fel. Megjelentek először a több tíz, majd a több száz darabos szériák, sőt a Poc- lain-karokból elképzelhető az ezres nagyság is. A teljes termelés 30 százaléka ma már sorozatgyártásban készül, ami szemléletváltozást igényel a termelésben és az irányításban is. A gépbeszerzésekkel is ehhez igazodtak, amikor a múlt évben NC lángvágó berendezést, hegesztő robotot és fűrészgépeket vásároltak, illetve béreltek. A korábban jelentős szocialista export csökken. A múlt évi 203 millióval szemben erre az évre 180-at terveztek, és az elvonások miatt a jövő évi elképzelés csak 140—150 millió forint. A szocialista exporton a Szovjetúnió és az NDK osztozik meg, ahová csőgyári berendezéseket, illetve alkatrészeket szállítanak. A teljesítés elmaradt az időarányostól, mert nem érkeztek meg idejében a speciális szovjet csapágyak. Belföldre a teljes termelés felét szállítják. Készítenek fő- vállalkozásban vegyi üzemet a Borsodi Vegyi Kombinátnak, szénőrlő malmokat a Gagarin Hőerőmű megrendelésére, fermentorokat a Phulaxiának, valamint teljesítik az alkatrészgyártási kötelezettségüket. Összességében az első hat hónap termelése meghaladta, nyeresége pedig megközelítette az időarányost. Bár a közvetlen termelői létszám valamelyest növekedett, de az ezerhetven dolgozót foglalkoztató vállalatnál a termelésnövekedést a műszaki fejlesztéstől várják, ötven millióért bocsátottak ki lakossági kötvényt, értékéből, gépeket, gépsorokat állítottak üzembe. Saját fejlesztéssel megmunkáló célgépet készítettek az exporttermékek gyártásához, és további új gépeket vásárolnak. A termelés biztonságosabbá tétele, bővítése érdekében pedig újabb partnereket keresnek és nyugaton, különösen az alapanyag-beszerzésben kívánnak nyitni mindkét irányba. — nzs — A növekvő darabszámú külföldi megrendelő sekhez igazodva korszerűsíti az Aprítógépgyár termelőeszközeit. Képünkön a vállalat legújabb megmunkáló célgépe látható Az elmúlt hetek tikkasztó időjárása sok gondot okoz a mezőgazdaságban. A csapadék nélküli időszakban a megye- szerte öntözéssel pótolják az esőt. A kedvezőtlenül magas hőmérséklet és szárazság ellenére is kiemelkedően jó termésre számítanak ott, ahol az öntözés lehetőségét hasznosítják a gazdaságok. Riportunk a 3. oldalon Nagygyűlés Mezőtúron — Kitüntetések Szolnokon — Tanácsházavatás Jászjákóhalmán és Nagyivánban Az alkotmány ünnepére készül a megye Politikai nagygyűlésekkel, együttes népfront- és tanácsülésekkel, létesítményátadásokkal, színes szabadidős programokkal ünnepük meg megyeszerte augusztus 20-át. Mezőtúron, augusztus 19- én megyei politikai nagygyűlést szervez a tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsága. Az ünnepségen Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mond beszédet, és felavatja Győri Sándor Munkácsy-dí- jas szobrászművész „A mezőtúri kubikusok emlékére” című alkotását. Ünnepélyes keretek között 17 órakor nyílik meg az V. Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep művészeinek alkotásaiból rendezett tárlat. A kiállítási csarnokban azok a kerámiák tekinthetők meg, melyeket az eddigi fazekas alkotótáborok résztvevői ajándékoztak a városnak. Szolnokon a Hazafias Népfront megyei bizottságának székházában augusztus 18- án délután emlékeznek meg az alkotmány ünnepéről, és adják át a HNF Országos Tanácsa által adományozott kitüntetéseket. Augusztus 19-én délelőtt a megyei tanács épületében kitüntetési ünnepséget tartanak, délután ' a városi tanács nagytermében a kimagasló társadalmi munkát végzett dolgozóknak és csoportoknak nyújtanak át kitüntetéseket. Látványosságokban bővelkedik a Tisza-parti péntek este. Több helyszín közül is válogathatnak a szolnokiak: a Damjanich uszoda melletti kisszínpadon pol-beat énekesek lépnek fel, a Lenin park játszóterén bábegyüttes szórakoztatja a kicsinyeket. A Budapest Ragtime együttes este fél 8-tól a Tisza Szálló előtt ad koncertet. Alkotmány napi ünnepi köszöntő után az est szemet gyönyörködtető eseménye lesz a 21 órakor kezdődő tűzijáték. Ezután pedig az ünnephez illő filmet, az István, a királyt vetítik a szabadtéri színpadon. A Jászságban augusztus 20-ának megünneplése Jászjákóhalmán kezdődik. 15-én, hétfő délután 2 órakor az alkalomnak megfelelően ünnepi tanácsüléssel és nagygyűléssel veszi birtokba a falu az új tanácsházat, mely otthont ad a községi párt- és népfrontbizottságnak is. Augusztus 17—19. között a hagyományoknak megfelelően munkás-paraszt és katonatalálkozók lesznek. Jászberényben péntek délután 5 órakor tanács- és népfrontgyűlés lesz a Hűtőgépgyár Munkás és Ifjúsági Házában. Az ünnepi beszéd után adják át a társadalmi munkáért kitüntetéseket. Ugyanezen a napon este 8 órakor a Jászsági Népi Együttes műsorát nézhetik meg az érdeklődők a szabadtéri színpadon. Másnap reggel, augusztus 20-án zenés ébresztő köszönti a várost. A Lehel vezér téren népművészek. kismesterek vásárát rendezik meg. Jász boldogházán péntek délután 5 órakor tartják az alkotmány napi ünnepséget, ahol átadják a községi ösz- szefogással jelentős társa(Folytatás a 3. oldalon) Hazai tennivalókról tanácskoznak ~f' ii 2 s 'C j§ á g S al M f ff* M §4 £ '■ - % $ íjjl % y* V W VB ^ • Győrött megkezdődött az egészségügyi szakdolgozók első kongresszusa. Több mint 900 résztvevőnek a plenáris ülésen dr. Kökény Mihály szociális és egészség- ügyi miniszterhelyettes tartott előadást az egészség- megőrzés hazai tennivalóiról. A plenáris ülést követően négy szekcióban folytatódott a munka. Csaknem hetven előadás hangzik el az egészségmegőrzésről. az egészség- ügyi szakdolgozók mentálhi- giéniában betöltött szerepéről, az egészségügy környezetvédelmi tennivalóiról és a szakdolgozói .tevékenység differenciálódásából adódó feladatokról.