Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
I 10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. AUGUSZTUS 27. Hatezer fellebbezés Tárjuk ki az egyetemek kapuit Beszélgetés Czibere Tibor művelődési miniszterrel A vakáció elején vette át a művelődési tárca vezetését Czilbere Tibor, s bár most már az új tanév kezdete közelít, a miniszternek legfeljebb forró volt a mögöttünk lévő nyár, hosszú aligha, s a vakáció mégke- vésibé. Hiszen az oktatásügy és a sokrétű kulturális, művészeti élet „folyó ügyeinek” áttekintésére, számbavételére meghajtott munkatempó mellett sem lehetett elegendő az idő. Amiről most érdeklődünk, az azonban már egyetemi .tanárként is foglalkoztatta Czibere Tibort, véleménye, elgondolásai korántsem rögtönzöttek. Több ezer fiatal számára a szó szoros értelmében sorsdöntő kérdésről van szó: ezekben a napokban mérlegelik, rangsorolják az idén felvételizők fellebbezési, átirányítási kérvényeit, s az eredményről a hónap végén kapnak értesítést az érintettek. — Hányán vannak? — Valamivel több mint hatezer kérelem érkezett. És ugye olyan fiatalokról van szó, akik sikeresen érettségiztek, s többé-kevésibé sikeresen felvételiztek is. Vagyis: elvileg joguk van az első elutasító döntést megfellebbezni. — Joguk, van, de pozitív döntést — amivel a felvehetők száma korlátozott — csak egy töredékük várhat. — Ez így van és én nem is tartom szerencsésnek ezt a gyakorlatot. Véleményem szerint a jelenlegi keret mintegy a másfélszeresére volna emelhető, magyarul — és a fellebbezők száma is ezt erősíti meg — a sikeresen felvételizőket be kellene engedni az egyetemekre, főiskolákra, és két-három szemeszter után kellene szelektálni, amikor már biztonságosan megállapítható: kik alkalmasak valóban a választott pályára.- Ez ellen évek óta az az érv, hogy nem tudják leül- tetni a hallgatókat az intézmények. — Legtöbb helyen le tudnák ültetni. Oktató is van elég. Négy hallgató jut egy oktatóra — átlagról beszélek —, míg Nyugaton tizenkettő. Diákszociális vonzata persze lenne, és a kollégiumi helyek számát is bővíteni kéne, de ezeket a költségeket vállalni kell. Továbbá a foglalkoztatáspolitikai következményeivel is számolni kell, de reálisan. Ügy tapasztalom, a keretszám emelése azért okoz traumát, mert a mi gyakorlatunk szerint — elenyésző eltéréssel — annyian szereznek diplomát, ahányan elkezdik felsőfokú tanulmányaikat. — De aligha helyes, hogy a belső szelekció szinte teljesen megszűnt. — Persze, hogy nem helyes. De ez nem vagy nem kizárólag a felsőfokú intézmények rovására írandó, és nem is mindenütt egyformán „liberálisak” az oktatók. Egyebek között az a körülmény áll mögötte, hogy nálunk elvégezhet valaki akár hat-hét félévet az egyetemen, s ha — bármi okból! — abbahagyja, az kerül be a személyi igazolványába, hogy „szakképzetlen”, és legmagasabb iskolai végzettsége az „érettségi”. Pedig feltehetően szerzett annyi tudást mint az, aki hároméves főiskola elvégzése után kap diplomát, ami felsőfokú szakképzettséget igazol. — ön szerint hogyan lehetne feloldani ezt az anomáliát? — Munkaköri besorolást kellene készíteni a meghatározott lezárt félévvel rendelkezők részére: milyen beosztásban kezdhetik a pályát. Nem lenne ez se „spanyolviasz”, műegyetemen tanító kollégámtól hallottam néhány éve Finnországban, hogy mérnök-hallgatók nem ritkán hagyják abba az egyetemet a nyolcadik szemeszter után, mert elég felkészültek már ahhoz, hogy boldoguljanak az iparban. Az utolsó évfolyamokon többnyire azok maradnak, akik tudományos fokozatra pályáznak, kutatói munkakört tekintenek perspektívának. — A belső szelekció tehát részben „magától”, természetes úton is végbemehet. Ez még inkább amellett szól, hogy tárjuk ki az egyetemek kapuit az odakívánkozók előtt. Azért is persze, mert a jelenlegi hallgatói létszám a népesség, illetve a korosztály létszámához képest alacsony. De lát-e ön garanciát arra, hogy a tudás, a szel- lemi munka rangját elisme- rő elvi deklarációk mellé forintok is kerülnek a felső- oktatás minőségi és mennyi- ségi fejlesztéséhez? — Szorult helyzet ez, mert nem lehet nem tudomásul venni a költségvetési hiányt. Azzal együtt, hogy a társadalomnak és a kormányzatnak jól felfogott politikai érdeke is a felsőoktatás támogatása. A stratégia szempontjából is. A politika nagyvonalúan hangoztatja is a szellemi tőke nélkülözhetetlen fontosságát. Az én feladatom tehát a politikai demagógia kihasználása lenne vagy lehetne a pénzszerzéshez, de — nincsenek túlzott illúzióim... — Miért olyan nehéz elfogadtatni, hogy az oktatás biztos befektetés, ráadásul semmivel se helyettesíthető? — Mi most a vállalkozói szemlélet rabjai lettünk, a kockáztatás is „sikk”, sajátos módon az oktatásra fordítható befektetésekhez — hiába áll előttünk számos bizonyító példa Japántól az NSZK-ig — még nincs meg a kellő bizalom. Ügy tűnik, egyelőre csak a vulgáris felfogása honosult meg a vállalkozásnak: a „hátha bejön” — szemlélet, mint a lóversenyen. Hogy az oktatás biztos befektetés, azt még nem fogadta el a társadalom. — Bizonyos, hogy a társadalom nem fogadta el? Nem inkább a pénzügyi kormányzat fenntartásait tükrözi a művelődési tárca szegénysége? — Nézze, a válasszal meg kell várni a jövő évi költségvetést. A legutóbbi parlamenti ülésen mindenesetre jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy a képviselők megerősítették, az oktatásnak prioritást kell biztosítani, s hogy elhangzott: az új miniszter aztán vigyázzon az oktatásra, mert odafigyelünk, és számon fogjuk kérni. És valóban van rendezni, megújítani, megtámogatni való minden iskolatípusban, akár reformnak hívjuk ezt, akár csak fejlesztésnek.- Én úgy látom, hogy legfontosabb teendőnk: az ügy permanens karbantartása; igazodás a változó gazdasági-társadalmi igényekhez, kielégítve az egyén érdekeit és érdeklődését is. Nem mindegy azonban, hogy mindehhez mennyi p>énzvan a hónom alatt. M. I. Havonta átlagosan ötszázan keresik fel Jászapátiban a Vágó Pál helytörténeti múzeumot. Az érdeklődők megismerkedhetnek Vágó Pál festőművész életútjával, a község történetével. A múzeumban különböző időszaki kiállításokat is rendeznek (Fotó: T. Z.) Szolnoki szimfonikusok Úton a nemzetközi hírnév felé A Szolnoki Szimfonikus Zenekar karmestere, Báli József éppen Perényi Eszter hegedűművésszel tárgyalt, amikor szolnoki lakásán felkerestük. Volt is mit mondaniuk egymásnak, hiszen nemrég két igen színvonalas, átütő sikert arató közös hagversenyük volt az Esztergomi Bazilikában, majd Szolnokon, a Belvárosi Nagytemplomban, ahol Koloss István orgonaművész és Perényi Eszter közreműködésével Liszt, Bach, Albinoni és Koloss műveit adták elő. A zenekar tagjai 23 éves működésük egyik legjelentősebb évadát tudhatják maguk mögött, s hasonló sikereket ígérőnek néznek elébe. Hogy csak néhányat említsünk az elmúlt évad kiemelkedő eseményei közül: A múlt év november 8-án a Zenekadaméián adott hangversenyt Sheldon Morgenstern amerikai karmester vezényletével, Szenthelyi Miklós hegedűművész közreműködésével, ahol Vivaldi műveiből adtak ízelítőt. s Haydn: G-dúr (üstdob) szimfóniájának briliáns előadása feltűnően nagy sikert aratott. Amellett, hogy több, mint húsz ifjúsági koncertet adtak, jutott erejük Cimarosa: Titkos házasság című operája előadására is a Müncheni Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak közreműködésével. Az operabemutató Münchenben és Budapesten egyaránt nagy sikert hozott a két dirigensnek, Wielfried Kocának és Báli Józsefnek. A tavalyi zenei világnapon (október 6-án) Petrovics Emil V. kantátáját tűzték műsorra — Gregor József közreműködésével. A jelentős kortárszenei bemutatón a szerző vezényelte művét. És még hosszasan sorolhatnánk a Szolnoki Szimfonikus Zenekar elmúlt évadának kiemelkedő eseményeit, azokat a fellépéseket, amelyekkel méltán vívták ki a hazai és külföldi közönség elismerését. Ezt bizonyítja legutóbbi külföldi fellépésük például Olaszországban, a Bellunoi Városi ^Színházban és Frego- nában. ahol a 20. századi olasz és magyar szerzők művei mellett előadták Beethoven F-dúr románcát Kovács Anikó közreműködésével, és Mozart g-moll szimfóniáját. Az 1988/89-es hangversenyévadra már számos meghívásuk van. Szeptemberben Tallinnban vendégszerepeinek, amely különösen nagy örömöt jelent a zenekar tagjainak, hiszen most módjuk nyílik viszonozni az észt együttesek korábbi szolnoki vendégszerepléseit, s a helyszínen tanulmányozni a nagy múltú észt zenei kultúrát. Október végén az ausztriai St. Pölthenbe utaznak, ahol rendkívüli zenei feladattal kell az együttesnek megbirkóznia, Bruckner f-moll miséjét adják elő. a helyi kórus és szólisták közreműködésével. Gyakorlatilag néhány „gyors” próba után kell bemutatkozniuk az igényes osztrák közönség előtt Itthon kora ősszel két jótékonysági koncertet adnak az Esztergomi Bazilikában és Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Folytatják a szakmunkástanulók számára szervezett hangversenysorozatot is. Az idén kilenc előadást tartanak a megye intézeteiben Kertesi Ingrid és Vághelyi Gábor, a Magyar Állami Operaház szólistáinak, valamint Schwimmer János, a győri Kisfaludi Színház basszistájának közreműködésével. Ezeken a fellépéseken a fiatalok megismerkedhetnek majd Mozart, Donizetti és Rossini operáinak egy-egy részletével. Az évad felnőtt filharmóniai bérletében a szolnoki zenekar január 16-án,Karcagon, február 20-án Szolnokon ad hangversenyt Gulyás István jászberényi születésű, illetve Tatjana Surey jugoszláv zongoraművész közreműködésével. Júliusban pedig Ausztriában, a Klausi Zenés Nyár rendezvénysorozatának megnyíló hangversenyét adják, amelyre már harmadízben kapnak meghívást Az eseményt az Osztrák Rádió is közvetíti. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar tehát ismét igényes, sikereket ígérő évad előtt áll, s jó úton halad a szélesebb körű nemzetközi elismerés felé. L. Gy. Jim Boy, Higgins, Ádám, Tomii és a többiek Ifjú Újlaky László újra a Szigligeti Színházban Bizony, nem most volt, jövőre lesz negyedszázada, hogy egy cingár fiatalember mutatkozott be a Szigligeti Színház színpadán, ifjú Űj- laky László. — A hajdú voltam a Lú- das Matyiban, ez volt az első szolnoki szerepem; alig egy héttel később viszont a Tragédia harmadik képében én voltam a Csontváz, az Üjonc, a Tanítvány, az Elítélt, Platón, — mondja ifjú Üjlaky László — hogy lekopogjuk: még mindig ifjú —, aki visszatért azokra a deszkákra, ahol első sikere; it aratta: az idei évadban újra a Tisza partján játszik. — Ne haragudjon — a barátság alapja az őszinteség — nekem a Nyitott ablak premierjéig terjed az emléke- kezetem — ez 1964 karácsonya előtt volt, amikor is a Hadnagy szerepében beugrással mentette meg az előadást. Egyébként ez akkor „szentségtörő” darab volt, akkoriban mindenki a komoly, felelősségteljes valakit .alakította” — nem a színpadon — aki nevetett, nem volt komoly ember... — Hát még az, aki nevettetett! A bohóc! — Pedig a bohócok mindig kimondják az igazságot. Különben Szolnokon prózai színészként indult. Eljátszotta Arbuzov darabjában Ro- gyint — nagy előadás volt! — Prackle hadnagyot a Stein- beck-darabban, a Lement a holdban... — .. .de a következő premieren már én voltam ama bizonyos Remeteházi Galambos Frédi, a Lili bárónő előadásában. Főiskolai tanárom, „bújtotta” fel igazgatómat, Berényi Gábort, hogy adjon lehetőséget a zenés színpadon is. Így aztán szinte végigjátszottam az operettek könyvét. — Nemcsak azt, persze... Az első szolnoki Higgins is a nevéhez fűződik. Azt hiszem ezekben az években a legnépszerűbb szolnoki színészek egyike volt. — Nagyon sok barátom van ma is a városban, furcsa érzés újra találkozni velük. Mert hát, ha ők nem is, de én azért csak öregedtem. — Akkor számoljon el azzal a 15 évével, amelyről szolnoki barátai esetleg kevesebbet tudnak. 1972-ben Szegedre szerződött... — Egyszerűen azért, mert úgy véltem, új körzetre van szükségem. Figyelmeztető jel volt, hogy amikor bejöttem a Székely Gábor rendezte O’ Neill drámában a színpadra, — a szituációhoz nagyon nem illően — a nézőtérről kuncogás hallatszott. Átszerződten délebbre a Tisza partjára. — S ott mit játszott! — A Jim Boy-t a Haway rózsájában! Akkor azt mondtam magamnak: nem vagy te már ifjú, Üjlaky, hiszen másodszor játszod már ■ el az operettek könyvét! Na, ez túlzás, a szerepeimre nem volt Szegeden panaszom, megkaptam a Tragédia főszerepét, Ádámot, Trofimov voltam a Cseresznyéskertben, a nagy vihart kavart Maróti-dráma — Egy válás története — is emlékezetes számomra. Szegeden másképpen sértettek meg. 1979- ben született a kisleányom, s apához illően lakásvásárlási lehetőséget — tehát nem ingyen lakást! — kértem. írtam egy kérelmet a tanács illetékesének, nem is válaszolt rá! Győrbe szerződtem három évre, lakást kaptam. Maár Gyula rendezte a Patikát, Törőcsik Mari volt a partnerem. Kitűnő volt a társulat, Bajcsay Máriával, Tóth Józseffel, Szikora Jánossal — szóval a mai szolnokiak egy részével játszottam együtt. Aztán ott is kitört valamiféle igazgató-válság — ők Szolnokra jöttek, engem meg Pécs „csábított” el jobbnál jobb szerepekkel.. A Learban Gloster voltam, eljátszhattam Gogol Háztűz- nézőjének főszerepét, a Tangó Tomilját — S a zenés színpad? Annak végképp háta tfordított? — Áh! Benne voltam a Sancho Pansa királyságában és Szegeden is, Győrben is a Képzelt riportban... — Ha jól értelmezem a beszélgetésünket: araikor megérezte, hogy drámai színészként rangos helye van, már nem is idegenkedett a zenés színpadtól... — Valahogy így. De Pécsett aztán megint választanom kellett, a nagyszínházat renoválják. Hívtak Pestre, jó pénzért. Gondoltam, 25 év után hazamehetek. De mégsem. .. — Még kíváncsibbá tett... — A megélhetési lehetőségek — film, színház, rádió — jóval kedvezőbbek lettek volna a fővárosban, de úgy éreztem, feladnám magam, mindazt, amit eddig csináltam. Amikor Pécsett bejelentettem. hogy elszerződöm, rám mordultak: sehová, megbolondultál! Aztán megkérdezték, hogy hová? Mondom: Szolnokra. Az más — ez volt a válasz — oda elmehetsz, oda érdemes elmenned. így kerültem „ide, haza”. — Miben látjuk? — Már próbálom a Caligula helytartójában Júdás szerepét... — Köszönöm a beszélgetést... . Tiszai Lajos
