Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-22 / 200. szám

1988. AUGUSZTUS 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hát filmjeiből Váratlan szerelem Nem tudom, hogy a szem­re igen sokat ígérő, úgyneve­zett legszebb korban lévő ..wunderschön” úriasszony, Eleni — Yorgos Tseberopou- los Váratlan szerelem című filmjében az első és a máso­dik házasságát megelőzően volt-e már szerelmes, min­denesetre a második házas­sága kellős közepén — a film címe szerint — váratla­nul szerelmes lesz. Hogy mi­ért váratlanul lesz szerel­mes ez a jómódú görög úri­asszony, azt csak sejtem. Azért, mert nem várta, hogy váratlanul szerelmes lesz. Különben is a forgatóköny­vek hőseinek útjai kifürkész- hetetlenek. A Vassilis Alexakis „Tal- go” című érdemes könyve alapján készült görög film nem sok újat mond szá­munkra. Nálunk az sem ta­nulság. hogy az unatkozó, a lehetséges legnagyobb jólét­ben élő asszonyokra nagyon vigyázzon a férjük, mert a gondtalanság a váratlan sze­relem legbujább televénye. Ez a veszély össztársadalmi méretekben kis hazánkban nem fenyegeti a férjeket. Az érzelmes szerelmi tör­ténet azonban mégis felkel­ti érdeklődésünket egy-egy megoldásával. Ezek közül a leglényegesebb, hogy a vá­ratlanul támadt szerelem­nek is megvan a maga ellen­széruma, s ennek megfelelő alkalmazásával a gyors sze­relem váratlanul .el is múlik. Nem új dolog ez sem. szű­kebb hazánkban már nagyon régen azt tartják, hogy ku­tyaharapást szőrivel! Ezt az igazságot persze egy olyan valutabiztos környezetben, ahol hősnőnk, Eleni él. nem volna célszerű a maga mezí­telenségében feltárni. Arról nem is szólva; hogy lenne a történetből két és félezer méteres film, ha egyszerű paraszti igazsággal csendesí­tené meg a rendező a szép­séges úriasszony lelki viha­rait. Sokkal többet mondó receptet vázol föl Tsebero- poulos: akit megérint a vá­ratlan szerelem szele, utaz­zék Lisszabonba. Hősnőnk, Eleni is így tesz, a Párizsból érkező barátjával napokig ki sem mozdulnak a hangu­latos tengerparti szálloda festői padlásszobájából. A Lisszabonban töltött né­hány nap megteszi a maga hatását, olyannyira, hogy Eleni az utolsó éjszakáját már nem a padlásszobában, hanem a tengerparton tölti, majd búcsúzás nélkül fel­száll a luxusvonatra, a Tal- gora, s visszautazik Athénba. Ugye milyen egyszerű mód­szer! Csak kicsit költséges, ez ténykérdés. A film főszereplője Betty Livanou igen jó színésznő, alakítása még ebben a szok­vány történetet tálaló szok­ványfilmben is figyelemre méltó. George Panoussopou- los érezhetően nagy figye­lemmel és találékonysággal fényképezte az ágyjelenete­ket. — ti — Megnyílt a XVI. tokaji frótábor Vasárnap, hagyományai­hoz híven, nem a helyszínén, hanem Tiszaladányban meg­nyílt a XVI. tokaji írótábor. Irodalmi életünk e számon tartott eseményei közé tarto­zó tábor résztvevői megko­szorúzták Darvas József ti- szaladányi emléktábláját, majd Tiszaladány irodalom- szerető lakóival találkoztak. A program szerinti szak­mai tanácskozás hétfőn a tokaji pártbizottság székhá­zában kezdődik. A vitaindító előadást Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára tartja. A fő téma a kultúra ökoló­giája és kulturális környeze­tünk védelme lesz. Emellett napirendre kerülnek a már nagy múltú tokaji írótábor megszervezésének és lebo­nyolításának most már évek óta sok bonyodalommal, kö­zöttük anyagi gondokkal, járó kérdései is. A zárást ismét „idegen te­rületen” — Miskolcon — tartják. Ott a Szemere Ber­talan Közművelődési Egye­sület tagjaival találkoznak a táborozok, s megemlékeznek Eötvös József születésének 175. évfordulójáról. Az idei tokjai írótábor, ugyancsak hagyományszerű- en, Lillafüreden, József At­tila emléktáblájának meg­koszorúzásával fejeződik be. Negyvenkét év a gyerekekkel Horváth Bálint vasdiplomás pedagógus portréjához A csöndes, kert­városi ház mel­lett pirosló al- .máktól terhesek a fák. Őrzik a jó gazda kezenyo- mát. Horváth Bá­lint hellyel, aztán a markomban el se férő, hatalmas fontos almával kínál. — Ha az ember ülhet, ne álljon. De ha fekhet, ne üljön — imosolyintja el ma­gát. — Mindennek meg kell adni a módját. A 87. évébe lépett Hor­váth Bálint a hirtelen kibö­kött „életfilozófia” ellenére sem szíveli a tétlenséget. A szőlészeti szakkör vezetését tavaly abbahagyta, hisz itt a nagy kert, de a környékbeli gazdák ma is fölkeresik egy­két jó tanácsért. Valamikor' méhészkedett is, de az igazi szerelem a föld, a szőlő és a gyümölcsös, no meg amiért leültünk beszélgetni, az em­berpalánták: a tanítás. — 42 évet töltöttem el a katedrán, a legtöbbet ebből Kőtelken. 1936-ban tíznél több pályázó közül választot­tak ki engem. Végig a hato­dikat tanítottam — hogy a nyíregyházi képző után Pé­csett és Szegeden is vizsgáz­tam — kémiát, földrajzot és biológiát. 1966-ban mentem nyugdíjba, pedig mindig na­gyon élveztem a tanítást. Meet lesz a jubileumom. Már mondták, hogy várnak. Horváth Bálint a Kőtelki Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén veszi majd át a vasdiplomát. — A szüleim iparosok vol­tak, Vas megyében a Rába mellett egy ötszáz lakosú kis községben éltek. Tanító nem volt a családban, mégis lett a számomra példa: az apó­som. ö negyven évig taní­tott egy helyen. Ózd mellett, Balaton községben, aztán ő lett az iskolaigazgató. Na­gyon kitűnő, képzett ember volt. Három évig én tanítot­tam a lányát, aki jelesen vé­gezte el a négy polgárit. Az­tán a feleségem lett. Együtt jöttünk Kőtelekre — én ta­nítani. Volt egy kis földünk is, szépen megéltünk. Ha­marosan egy autót is tud­tam venni háromezer pen­gőért, egy DKV-.t. Nagy do­log volt az akkoriban. Szigorú volt, de igazságos, mondják róla ma is a falu­ban, pedig 42 év alatt soha senkit se buktatott meg. A gyerekek gyakran maguk ítélték meg, hogy ki mit ér­demel. Horváth Bálint szí­vesen sorolja a legemlékeze­tesebb eseteket. — Egyszer egy tanfelügye­lő látogatott el az iskolába. Kihívtak az óráról, ott kel­lett hagynom a gyerekeket. Hazamentek? kérdezte tőlem a tanfelügyelő, mert olyan csend volt. Mondtam neki, jöjjön, nézze meg. Bemen­tünk, egy piszenés se volt, tanultak, az órára készültek. Ugyanez az eset aztán meg­történt még egyszer, a se­gédjegyzővel. — Az eltelt évek alatt so­kat változott az iskola? — Énnekem nem. Sose voltak problémáim, mert be­csültek. Fontos, hogy aki a katedrán áll, jó pedagógus legyen. Emlékszem, amikor új igazgatót neveztek ki az iskola élére, kért, hogy ad­jak neki tanácsot. Hogy is tudnék tanácsot adni én bár­kinek? Csak annyit mond­tam: legyen mindig percre pontos — mi már mindig dolgoztunk, ha becsöngettek —. kivételt ne csináljon sen­kivel, és viselkedjen mindig úgy, amit mástól is megkö­vetelhet. — Nehéz volt az élete, Bá­lint bácsi ? — kérdezem vé­gül nem túl eredetien. — Nem nehezebb, mint másé — hangzott a válasz. — Az volt a titka, hogy a rossz érzéseket és dolgokat mindig igyekeztem kiverni az eszemből. Sose hátra, mindig előre néztem. Dol­gozni kell becsületesen, és nem kell rágódni azon, amin nem érdemes. — b. j. — Védett temetőkért Jászberényben Rendbe hozzák a régi szép síremlékeket Nemes cselekedettel kezd­te meg munkáját Jászbe­rényben a városvédő egye­sület várostörténeti és mű­emlékvédelmi szakosztálya: felújítják, gondozzák és megőrzik az utókor számára a város öreg Fehértói teme­tőjét. A ma már jórészt használaton kívül lévő, el­hanyagolt temetőrészben hajdan a város neves szemé­lyiségeit, a településért sókat áldozó polgárait helyezték örök nyugalomra. A legré­gebbi kőből faragott keresz­ten 1661-es temetési dátum olvasható. A pusztulóban lé­vő temetőrészben különlege­sen szép formájú, mivel fa- faragásúsírkeresztek «sírem­lékek tucatjai találhatók, amelyek önmagukban is mű- emlékértékűek. A sírban nyugvók legtöbb­jének a neve, személyisége és szerepe ismeretlen a vá­ros mai lakói előtt, noha ko­rukban a jász „főváros” ki­emelkedő, köztiszteletben ál­ló személyiségei voltak. A szakosztály társadalmi mun­kával rendbe teszi a temető rendkívüli szépségű síremlé­keit, a környezetet és védett temetőkertet alakit ki. A helyreállítási munkákba a városvédő diáktábor lakói is bekapcsolódtak, a nyáron hat héten keresztül, váltott turnusokban, az egyesület tagjai irányításával és köz­reműködésével dolgoztak. A temetőkert felnyitása, végle­ges rendezése több évet vesz igénybe. Ezzel párhuzamo­san a várostörténet legjele­sebb személyiségeinek élet­rajzi adatait, tevékenységét, korukban a város érdekében végzett munkásságát is fel­tárják, illetve ismertté te­szik. Felragyogtatják tehetségüket a képernyőn Szakma a műsorszerkesztés — Kevésnél is kevesebb a pénz Néhány évvel ezelőtt, ami­kor a műholdas tévéműso­rok még csak távoli konku­renciának tűntek, elhangzott már illetékes és kevésbé il­letékes helyekről: a Magyar Televíziónak fel kell készül­nie a versenyre. Jó ideig csak mondogattuk, • írtuk: közel a kihívás, valamit tenni kellene. Aztán, ami­kor már itt volt a „nemzet­közi szórakoztatás” (egyelő­re) három csatornán is, ki­adták a jelszót: a verseny­ben csakis a nemzeti televí­ziózás hozhat nekünk sikert. És ebben sok igazság volt — van. Mert nekünk való­ban az az érdekes, az a fon­tos, ami velünk, életünkkel, létünkkel kapcsolatos. Ami klasszikus és mai irodalmi­művészeti értékeinket mu­tatja fel a képernyőn. Ami nekünk és rólunk szól. Ami múltunkat, jelenünket és jövőnket idézi politikai, gaz­dasági vagy kultúrális szem­pontból. Aztán a vártnál hamarabb jött a kihívás. A Sky Cha­nel, a Super Chanel és a TVS programja ontja a kri­mit, a sci-fit, a westernt, a sportműsorokat, a sikerfil­meket, a pop- és rock-kon­certeket — szóval a könnyű szórakozást. Ámbár egyik­másik programban feltűnnek dokumentumműsorok, ter­mészetfilmek, nyelvleckék, komolyzenei hangverse­nyek, némi kísérlet az is­meretterjesztésre, érték- közvetítésre. Magyarországon a közön­ség feltétlen érdeklődéssel, kíváncsian fogadta az „ég­ből jött” műsorokat. Egyre többen szereltetnek fel pa- rabolaatennát, egyre többen tartanak igényt a többféle választékra. No de mit tett a mi tele­víziónk, hogy versenyben maradjon? Egyesek szerint semmit se kell tennie — ez van, itt magyarul beszélnek, ehhez nem kell külön an­tenna —, ezt kell szeretni. Ám szerencsére vannak, akik a jobb későn, mint so­ha elvét alkalmazva, leg­alább most akarnak tenni valamit. Az külön szerencse, hogy éppen a tévé felelős vezetői is az utóbbi nézetet vallják. Tény, hogy nincs az az iz­galmas kalandfilm, amely felvenné a versenyt egy do­kumentumműsorral. Alig­ha volt nézettebb műsora te­levíziónknak, mint a pártér- tekezletrői szóló közvetítés, mint a csernobili katasztró­fáról tudósító dokumentum­film, mint egy-egy fórum, Gyorsan jött a kihívás Anyagi gondok és művészet Vállalják a versenyt mint egyik-másik gazdasági­politikai műsor. Csakhogy az ember szóra­kozásra is vágyik, kikapcso­lódásra, elandalodásra, vagy éppen némi izgalomra, sokk­ra. És akkor aki teheti, át­kapcsol a műholdas műsor­ra. meg az osztrák, jugo­szláv, olykor még a szlovák tévé adására is. Nem mint­ha a hazai kínálatban ne találna olykor felüdülést, művészi katarzist. Olykor. Kivételes alkalmakkor. De nem ám főműsoridőben, hét­végeken, este nyolckor. Ak­kor, amikor még nem ért haza az ember a munkából, amikor már holtfáradtan be­esett az ágyba, amikor az egyesen focimeccset közvetí­tenek, vagy amikor a krimire szavaz a család. És legfel­jebb utólag, a kollégáktól, a villamoson. a kritikákból tudja meg: valamit elmu­lasztott. Külföldi televíziókban (szocialista országokban is) a műsorszerkesztés — szak­ma. Tudományos mérlege­léssel sorjázzák egymás után és mellé a műsorokat. A közelmúltban új művé­szeti főszerkesztő — Érdi Sándor — kapott megbíza­tást a televízióban. Olyan helyzetben, amikor a kevés­nél is kevesebb pénz, tech­nika jut a televízió művé­szeti műsoraira. (Évente 250 millió forintot fordítanak tévéjátékok, tévéfilmek ké­szítésére. A Szomszédok cí­mű sorozat ebből 40 milliót visz el, miközben egy-egy té­véfilmre 4—4,2 millió forint marad. S az elmúlt 6—8 év alatt az elkészült tévéjáté­kok száma 70—80-ról 50-re csökkent.) Védekező-visszaromló hely­zetben van a kultúra a té­vében is, csakúgy, mint az élet más területén. Országos jelenség, hogy a kultúra. a művelődés a társadalmi ér­dekszférában háttérbe szo­rult. A művészet ellen hat a felgyorsult életforma. az anyagi gondok sokasodása — családban, közösségekben és országos méretekben is. Ám mégis — vagy éppen ezért — most nagyobb szük­ség van a televízió kultúra­teremtő, -terjesztő, értékőr­ző szerepére, mint valaha. Felröppent a hír, hogy a tévé második programja a közeljövőben „átváltozik” kereskedelmi csatornává, amolyan állandó MTV— plusz műsorrá. A hír, amely a tévéhíradóban is elhang­zott, félreértésen alapult. Szerencsére. De amíg ki nem derült, szakmai körökben felettébb nagy felháborodást okozott. Rendezők, szerkesz­tők adták tanújelét aggodal- múknak éppen egy országos televíziós ünnepen, a 18. Veszprémi Tévétalálkozón. És ezt jó jelnek tekinthet­jük. Akár művészi hitvallás­nak is. Valóban ijesztő len­ne, ha a televízió elmenne az olcsó szórakoztatás irá­nyába, ha feláldozná idejét — energiáját a mindenáron való pénzszerzésért. Mit tehet a televízió, ha kevés a pénze, és mégis vál­lalnia kell a kihívást? Sem­mi esetre sem azt, amit né­melyek javasolnak, vagyis hogy nem kell tudomást ven­ni a versenyhelyzetről. Sem­miképpen sem mondhat le — más egyebek mellett — művészetiműhely-szerepé­ről, írókat, rendezőket ori­entáló feladatáról. Verse­nyezni kell, a nehezebb kö­rülmények között is jobban építve a meglévő szellemi tőkére. Azokra a televíziós alkotókra, akik olykor fel­ragyogtatják tehetségüket a képernyőn. Kádár Márta Nevezetes épületeink nyomában fl tiszaburai református templom A források szerint a mai tiszaburai refor­mátus templom előd­je a XV. században épült — akkoriban ter­mészetesen római kato­likus templomnak. Az egykori gótikus stílusú építményre mára csu­pán a szentély szöges záródása emlékeztet, il­letve a csúcsíves abla­kok. Hogy hová lett a többi része? A röviden ismerte­tendő. ámde évszázado­kat átölelő történet szá­lai tulajdonképpen a né­met földről induló re­formáció tanainak ma­gyarországi elterjedésé­hez vezetnek. Tudjuk jól, hogy Kálvin és Luther eszméi a katoli­kus Habsburgok által irányított Magyarországon módfelett nehezen terjedhet­tek. (Szemben Erdéllyel, ahol már az 1556., 1564. és az 1568. évi országgyűlések egyenlő jogokat biztosítottak a reformáció minden irány­zata számára.) A magyaror­szági területeken különösen az úgynevezett népi refor­máció hatott erősebben — kivált a végvárakban, a me­zővárosokban. később pedig az apróbb falvakban is. Az új eszmei irányzat nem ke­rülte el Tiszabura (akkori­ban még csak Bura) lakos­ságát sem. A faluban egyre gyarapodott a reformácjó hí­veinek száma. Egy későbbi adat szerint a XIX. század közepén a majd’ ezerötszáz lelkes településnek már ezer- háromszázhuszonnégy refor­mátus, valamint negyvenkét egyéb vallású lakosa volt. De az ettől korábbi össze­írások is azt mutatták, hogy Bura református hívei — sok évtizedre visszamenően — abszolút többségben voltak. Így hát kézenfekvőnek bizo­nyult a gondolat a helyi ró­mai katolikus templom át­alakítására vonatkozóan. Tudnunk kell még azt is, hogy a munkálatok hátteré­ben a XVIII. század végén és a XIX. század elején a falu földesurai, a Retskyek áll­tak, akiket a környéken kez­dettől fogva az egyház nagy patrónusaiként emlegettek. (Többszöri, bőkezű adomá­nyaikról nem egyszer fel­jegyzés született.) Az egyik Retsky (keresztnevéről nem szól a fáma) kereken 1880- ban — az adat Scheftsik Györgytől származik —, más források szerint azon­ban 1806-ban átalakíttatta a hajdani, viszonylag kis mé­retű gótikus épületet. A szentélyt részben megha­gyatta, a hajót meghosszab- bítatta, elé tornyot emelte­tett. A bővítésnek köszönhe­tően a templombelső há­romszázhuszonöt ülőhelyesre módosult. Az oltárt, a szent­képeket — a vallási előírá­soknak megfelelően — eltá­volították. Három harangot kapott az épület, s egy ki- lencregiszteres orgonát. Ma ebben a formájában látható a tiszaburai református templom, melynek — a kül­sődleges formajegyeken túl — érdekessége még, hogy a vallási szertartásban haszná­latos eszközei, tárgyai is kuriózumnak számítanak. A tizennégy úrasztali edény kö­zött őriznek itt 1520-ból való poharat, 1678- és 1746-ban megmunkált kelyhet. XVII. századi ónkannát valamint újabb időkből származó re­likviákat. J. J. (Fotó: T. K. L.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents