Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-15 / 194. szám

1988. AUGUSZTUS 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hét filmjeiből Híd a Kwai folyón A lódenkabátnak már-már irodalma van nálunk, — de ha ezt így netán valaki túl­zásnak érezné, maradjunk abban, hogy a nagyon is egyszerű szabású ruhadarab legújabbkori \ történelmünk egyik nagyon is ellentmon­dásos korszakának „státus- sz'mbóluma” volt. (Melles­leg a jegyzetírónak a „vi- harkabátosokról” sem ma­radt jó élménye). Az orkánkabáthoz is fon-- tos éveink tartoznak. Ki bevallja, ki elhallgatja, ne­tán van, aki tagadja: az 1960-as évek elején, közepe tájt álmaink netovábbja, az akkori divat csúcsa, az or­kánkabát volt. Mondanom sem kell, „beszerezni” itt­hon nemigen lehetett, csak azok jutottak hozzá, akik a „Nyugati-kapun” át Bécsbe vagy azon túlra utazhattak. Az István-templom környé­kén olcsón hozzá lehetett jutni: Európa éppen levetet­te ezt a mindenre jó, por, szél, eső ellen védő ruhada­rabot, amikor mi ráácsin­góztunk, s abban akartunk járni. Az akkori Bécsnek szá­munkra két friss szenzáció­ja volt: a 30 schillinges or­kánkabát és a 16 schillinges mozijegy — nagy pénz volt, nálunk akkoriban 4 forint volt a legdrágább belépő — David Lean híres filmjére, a Híd a Kwai folyón meg­nézésére. Egy kis magyarázkodással talán közelebb jutnánk an­nak megértéséhez, ugyan miért éppen ez a film vált láttatlanul is legendássá a hazai moziközönség számára. Nemcsak azért, mert ez af­féle tiltott szerelem volt. 1956 emléke még — így is, úgy is — kísértett és talpon- maradásunkhoz kellett a nemzeti büszkeség, a szelle­mi barikádok mindkét olda­lán kapaszkodtunk valami­be. A híres füttyösjelenet nemcsak melódiája miatt vált számunkra annyira nép­szerűvé, amikor úton-útfélen fütyültük, azt mondtuk ma­gunknak, a világnak, va­gyunk, leszünk ahogy Ni­cholson ezredes katonái. Ügy tűnik, egy kicsit gyerekesek voltunk. Valószínű, ne szé­gyelljük, az orkánkabátok árán keresztül néztük a vi­lágot. David Lean hat Os- car-díjas filmjét meg itthon sehogy sem! Külön oknyo­mozást érdemelne, hogy mi­ért volt ez a film számunk­ra évtizedekig tiltott' gyü­mölcs, miféle meggondolás­ból növesztett mítoszt vala­ki egy becsületesen „megcsi­nált” őszinte humanista hangvételű film tiltásával. Anyagi okai lettek volna a hazai forgalmazásnak? Le­het, bár akkoriban már vá­sárolgattunk méregdrága gyengécske filmeket. Az egészben mégsem az előzőek a legszomorúbbak, hanem az a tény, hogy az akkoriban örökszépnek vélt alkotás mennyire naivacska kis mesévé vált az évtizedek során. Távol áll tőlem, hogy valamit is kétségbe vonjak David Lean nagyszerű film­jének értékeiből, amikor- úgy vélem, manapság ezt a mü­vet talán már az Oscar-díj közelébe se engednék. Gyor­san hozzáteszem ez nem a film hibája; sokkal inkább erkölcsi világképünk válto­zásából, az igazi emberi ér­tékek sokadlagossá válásá­ból következhetne, ha netán így lenne. A film egy japán parancs­nokság alatt álló, burmai te­rületen lévő angol hadifo­golytáborban játszódik. A hazához való ragaszkodás, a kötelességtudás, az emberi h-'lytállás eposza a film. Nicholson drámáját ugyan már szintén „gyerekessé” tette az idő, de az a modell, amelyet a hadifoglyok su­gallnak sohasem avulhat el. Ha mégis — akkor már na­gyon szegények leszünk, mi emberek, még akkor is, ha nem Bécsbe, hanem a Hold­ra társasutazunk. De hol van már az orkán­kabát divatja? -David Lea nemes szépségeket hordo­zó filmjét is „felváltották” a nézőcsalogató szuperfilmek: a horrorok világában amo­lyan egyszerű történet csak ez a lágerfilm. — ti — Képballadákat fest 'Örülni minden napfelkeltének Karsai Zsigmond üzenete Körtánc A Jászberényi Déryné Mű­velődési Központban Karsai Zsigmond félszáznyi festmé­nye fogadja a látogatókat, akik a vendégkönyv tanul­sága szerint szép számmal vannak, sokan messzi föld­ről érkeztek, németek, hol­landok, amerikaiak köszö­nik meg a látványt — és persze a hazaiak. A tárlat egésze meghök­kentő kettősséget áraszt. A bejárathoz legköze­lebb lévő képek egyi­ke — Esketés — egyér­telműen azt bizonyítja, hogy élénk fantáziájú, jó színér­zékű, a népéletet a tudós alaposságával ismerő pa­rasztfestő kiállítására ér­keztünk. Az ajtóval szem­ben viszont a festő önarcké­pe módosítja az előző elkép­zelést: a remekbe készült portréról ugyan egy nyílt tekintetű, kucsmás paraszt- ember néz ránk, de a kép művészi kvalitásai messzi túlmutatnak az ösztönössé- gén. Még zavarba ejtőbb az a látvány, amellyel a nép­balladákat mutatja be a mű­vész, Karsai Zsigmond. A Kőműves Kelemen és magas Déva vára ismert balladájá­nak megjelenítése az abszt­rakció irányába hajlik, a tizenkét kőműves tanakodá­sa, s körülöttük az örök kör­forgás megjelenítése már el- vontabb gondolati síkokba emeli a képet. S ami meg­hökkentő: a festmény alsó régióiban Karsai egy konk­rét, de mégis jelképszerű várral utal a téma topográ­fiai helyére, s mindez belső látásunkban elérhetetlenül magassá teszi Déva várát, olyan asszociációkat indít el a nézőben, amely a ballada egészének felidézését ered­ményezi. Karsai Zsigmond a népballiadák alapján olyan képballadákat fesh amelyek feltételezik a néző azonosu­lását. s hiánytalanul művé­szi élményt adnak. Utaltunk már arra, hogy a kiállító művész milyen mély alapossággal ismeri az őt körülvevő régi és mai népéletet. Azon a dombvidé­ken — a Jászságtól nyugat­ra, északra eső táj — a két­kezi emberek mindig is ke­mény küzdelmet éltek meg a természettel; bánataik mé­lyek, örömeik hangosak, szo­kásaik látványosak. A kö­zösségben élő emberek fel- szabadultságának erős kife­jezője a tánc. A festő töké­letes ismerője és hódolója szűkebb hazája tánckultu­szának. A jászberényi kiál­lításon bemutatott képeinek javarésze a jeles napok va­lamelyikéhez kötődik, ezek­nek pedig olyan velejárója volt a tánc, mint a májusi napsütésnek a pacsirtaszó. A tánc örök festői téma, alkotói siker vagy bukás le­het. Túlzó lenne az a meg­állapítás, hogy a táncoló em­bert csak a táncoló festő tud­ja maradéktalanul a vászon­ra álmodni, hiszen erre sok ellenpélda is van, így hát maradjunk inkább annál a bizonyosságnál, hogy Karsai Zsigmond önmagát táncol­tatja a festményein. Külö­nös — bármilyen egyszerű! — a látvány hatásmechaniz­musa. A vigadó emberek — Karsai képein nemcsak lá­nyok, legények, de komóto­sabb, mozgású meglett gaz­dák, bő szoknyás nagyma­mák — zenére, nótára tán­colnak, ez adja meg a test mozgásritmusát. De míg a citerát, a hegedűt, „sékóból” — tehát a hangjegyek isme­rete nélkül! — is szép szó­lásra lehet bírni, a táncoló ember mozdulatainak képi ábrázolásához anatómiai is­meretek kellenek. A jó kép csak a legteljesebb tárgyi ismeretekkel mutatja magát egyszerűnek, természetesnek. Karsai. Zsigmond mindent tud a táncoló emberről. Fest­ményeinek dicséretére: a la­kodalmas és apróbb táncos képeit nézve tudjuk, hogy mit táncolnak, s szinte „ki­muzsikálnak” a keretből a dallamok, a strófák. (Kari- kázó, Pontozó I., II. stb.). A tánc mindig szűkebb miliőben él: a szoba, a kocs­ma nagyterme, nagyudvar. Karsai tájképein láttatja a földet, a „kisházát”. Ezekről is érződik- az a gyönyörkö­dés, amellyel az alkotó a dombok vonulatát, az erdők zöld sűrűségét, az állatok és a természet harmóniáját né­zi. örülni, mindhalálig örül­ni minden napfelkeltének, a kenyeret adó munkának, a természet szépségeinek — ez Karsai Zsigmond tiszta gon­dolaté képeinek legfontosabb üzenete. Ezen belüli az a felkiáltójeles gondolat, hogy mutassuk meg örömünket mások vidítására, nyugtatá- sára. vagyis ha tudunk, sze­rezzünk örömet másoknak is. Karsai Zsigmond életmű­vének .Jászberényben látható részével sokak számára igen nagy örömet szerzett. Tiszai Lajos Az élővilág és önmagunk jobb megismerését szolgálták VÉGET ÉRTEK AZ ORSZÁGOS BIOLÓGUSNAPOK Szombaton véget ért a harmincegyedik országos bioló­gusnapok rendezvénysorozata, amelynek Szolnok volt a há zigazdája. A háromnapos tanácskozás záró napján a biológia tanítás, ismeretterjesztés, a természet védelmére nevelés volt a fő téma. Az eszmecsere több mint száz.negyven résztvevője ízelítőt kapott a megye iskoláinak munkájából. Elsőként Tóth Albert, me­gyei középiskolai szakta­nácsadó, a TIT megyei bio­lógiai szakosztályának elnö­ke számolt be a kisújszállá­si Jermy Gusztáv bioszféra szakkör és a hortobágyi kö­zépiskolai kutatótáborok munkájáról. Az első tábort tizenkilenc kisújszállási gim­nazista részvételével rendez­ték 1975-ben az okati erdő­ben. Az évek során egyre bővült a táborozok köre a megye, s a megyén kívüli is­kolák diákjaival. 'Eddig mintegy hétszáz tanuló vett részt az egyre szélesedő ku­tatásokban, akiket hárorn- 'száz szakember segített. A tábort a kezdetektől Tóth Albert irányítja, „nagy szak­mai, pedagógiai rátermett­séggel”. Az idézetet a Tudo­mányos kutatások a Horto­bágyi Nemzeti Parkban cí­mű kötet bevezetőjéből vet­tük, abból a kötetből, amely­ben még szinte meg sem szá­radt a nyomdafesték, hiszen szombaton reggel hozták el a budapesti MGKSZ-Nyom- dából. s ajándékba kapták a biológusnapok résztvevői. Ugyancsak eredményes munkáról adott számot Kri- zsán Józsefné, a Mezőtúri 2. számú Általános Iskola ta­nára, a Benkő Gyula búvár klub vezetője. A klub 1982- ben alakult meg, eddig há­rom önálló tábort szervez­tek a KISZ KB és a megyei tanács anyagi támogatásával, tavaly elnyerték a Széchenyi István errrlékplakettet. A több mint negyven kisdiák — többek között a Bükkben, Dévaványán Ecsegpusztán „búvárkodik” rendszeresen a természetben. A tanárnő be­számolóját követően diákjai vallottak arról, hogy mit je­lent számukra a klub. a ter­mészet szépsége, ezernyi apró és nagy csodája. A nö­vény- és állatvilág iránt ér­zett szeretet, a rajongás ha­totta át a biológusnapok kö­zépiskolás tanulóinak elő­adását is. A zárónapon szót kaptak ugyanis a Kitaibel Pálról elnevezett biológiai tanulmányi verseny díjnyer­tes Szolnok megyei diákjai. Tóth Attila, a Karcagi Me­zőgazdasági Szakközépiskola tanulója — tanára Kátai Kálmánná —a szikesedésről írt tanulmányával lett az első a másodikosok verse­nyében. Ujfalusi Sándor, a Törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szak- középiskola diákja — tanára lványi Ferencné — az első­sök között bizonyult a leg­jobbnak az országos sereg­szemlén az iskolája környé­kének levegőtisztaságát elemző dolgozatával. Iplói Attila, a törökszentmiklósi girpnázium tanulója a gim­nazisták versenyében a má­sodik helyen végzett. Taná­ra, Tóth Tibor irányításával az óballai kócsagtelepről ké­szített beszámolót. Tapasztó Szabolcs, kisújszállási gim­nazista — az országos ver­seny kilencedik helyezettje — a hortobágyi táborokról vallott diákszemmel. Az előadások valóban csak ízelítőt adtak a megye iskoláinak eredményeiről, amelyeket a TIT megyei szervezete és a Szolnok Me­gyei Múzeumok Igazgatósá­ga rendezésében megnyílt kiállítás egészít ki a Termé­szeti értékek és az ifjúság címmel a Helyőrségi Műve­lődési Klubban. A kiállítá­son a hortobágyi kutatások mellett képek, tablók szá­molnak be a tiszaföldvári barlangász gimnazisták és a kérészéletűnek ugyan nem tekinthető, immár nyolc­éves „kérész” természetvé­delmi tábor sokrétű kutató­munkájáról. A kiállítást augusztus 19-ig nézhetik meg az érdeklődők. Az iskolai oktatást gazdag és tartalmas ismeretterjesz­tő tevékenység egészíti ki. Előadássorozatok, különböző rendezvények, köztük a me­gyei kezdeményezésű, már hagyományos környezet- és természetvédelmi napok se­gítik a biológia megszerette­tését. Ez utóbbiról, az isko­lán kívüli, a felnőtteknek szóló ismeretterjesztésről ke­vés szó esett a tanácskozá­son. hiszen nem ez szerepelt a fő témák között. A bioló­gusnapok rendezvénye mégis ezt a célt szolgálta, hiszen mint Salánki János akadé­mikus, a TIT biológiai vá­lasztmányának elnöke zár­szavában elmondta — olyan témák voltak napirenden, amelyek a tudomány legfris­sebb eredményeivel ismer­tették meg a résztvevőket, a pedagógusokat, orvosokat, kutatókat. Az immunbioló giáról, a Tiszatáj ökológiai arculatának vizsgálatáról szóló előadások az élővilág, környezetünk s önmagunk jobb megismerését szolgál­ták. Elismeréssel szólt az akadémikus a megyében dol­gozó szakemberek munkájá­ról. Tudományos értékű előadást tartott Bancsi Ist­ván, a KÖTIVIZIG Vízmi­nőségvizsgáló Laboratóriu­mának Vezetője a Tisza öko­lógiai változtatásairól. Ko­vács Gábor természetvédel­mi területkezelő, a Hortobá­gyi Nemzeti • Parkról. Lő- rincz István tájvédelmi kör­zetvezető pedig a Közép-Ti­szai Tájvédelmi Körzet élő­világáról. Ugyancsak nagy­ra értékelte Salánki János a megye pedagógusainak sok­színű, a biológia, a természet megszerettetését célzó tevé­kenységét, amelyet az is .igazol, hogy az országos Ki­taibel Pál verseny utóbbi hat évének eredményeit ösz- szesítve Szolnok megye áll az első helyen. A választ­mány elnöke végül a részt­vevők nevében köszönetét mondott a házigazda város intézményeinek, a TIT me­gyei szervezetének, a har­mincegyedik országos bioló­gusnapok sikeres rendezésé­ért. T. G. Nevezetes épületeink nyomában A volt Lipcsey-kúria Tiszafüred városában fák­kal benőtt park közepén áll a Lipcsey család egykori kú­riája. A műemléképület ke­letkezésének körülményeiről — írott forrás híján — Fü- vessy Anikót, a Kiss Pál Múzeum igazgatóját kérdez­tük: — A kúria 1840 körül épült, népi klasszicista stí­lusban. Tudni kell, hogy a ház helyén, illetve a környé­ken libalegelő volt. Ezt a területet hozzávetőlegesen az 1860-as évektől angolparkká varázsolták. Magához az épülethez a Bükkből hoztak köveket; az eresz alatti párkányon jól láthatók a vörös színű mész­kövek. A cserepet a Miskolc környéki Görömbölyből szál­lították. A szobákban kan­dallók melegítettek, de volt padlófűtés is, amely igen­csak modernnek számított a maga idejében. (Az 1978-as felújítás sajnálatos módon nem érintette a korabeli fű­tésrendszert.) Mielőtt időrendben halad­nánk tovább, még feltétle­nül meg kell említenem, hogy a jelenlegi úgynevezett parasztszobában szállt meg 1849. máciusában Kossuth Lajos. A század elején a főépüle­tet kiegészítették, erre szá­mos. ma is jól látható nyom utal. A jelek szerint mellék- épületek is álltak itt a mai Ady Endre utca felől. A déli homlokzatot hársfák szegé­lyezték, de a háború utáni ínséges időkben ezektől, és még jó néhány más ritkaság­tól megfosztották a kúriát a környékbeliek fejszéi. A negyvenes évek végén kiköltözött az épületből a Lipcsey család, s a füredi gépállomás kapott helyet itt. Később, 1952—53 fordulóján a községi tanács épületéből az ott 1877 óta őrzött, több ezer darabot számláló gyűj­teményt áthelyezték a kúri­ába. Ekkor vette fel az épü­let (már mint múzeum) Kiss Pál nevét. Központi rende­letre azonban a könyvek és a régészeti anyagok nagy ré­szét elszállították. A meg­maradt muzeális anyag lel­tározását 1952—54 között szakképzett muzeológusok végezték el. A nehéz körüL mények között működő mú­zeumban tárgy- és adat­gyűjtés alig folyt. A hely­zet akkor változott meg, amikor a múzeum 1962-ben a Szolnok Megyei Tanács ke­zelésébe került; szakmai felügyeletét azóta a Szolnok Megyei Múzeumok Igazgató­sága látja el. Az intézményben 1968-tól dolgozik néprajzos múzeoló- gus. 1981-től pedig történész, így minőségileg is megújult a munka. A felújított épü­letben Változó Tiszatáj cím­mel 1978-ban nyílt új. állan­dó kiállítás, s egyúttal tudo­mányos tanácskozással ün­nepeljék meg a múzeum centenáriumát. Azóta évi 6—7* időszaki kiállítást ren­deznek, főleg képzőművészeti és néprajzi témakörökben. A látogatók száma eléri a húsz­ezret évente. Jelenleg 3800 néprajzi tárgya, 4000 törté­nész-dokumentációja van, illetve 9000 lapnyi adattár. 7500 fotó. dia, 3200 kötet szakkönyv és folyóirat segí­ti a kutatómunkát. J. J. (Fotó: T. K. L.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents