Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-12 / 165. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚLIUS 12. Köszönetnyilvánítások Ezúton mondunk köszönetét a Rákóczifalvi Rákóczi Tsz párt- és gazdaságvezetésé­nek, a GITR igazgató taná­csának, hogy szeretett halot­tunkat, RÓZSIK ZOLTÁNT saját halottjuknak tekintet­ték és a legmagasabb tisz­teletadással gondoskodtak búcsúztatásáról. Külön kö­szönet volt munkatársainak, kiemelve Nyiri László igaz baráti segítségét, fáradhatat­lan szervező munkáját, va­lamint minden jó barátnak, aki részvétét nyilvánította és sírját virággal halmozta el. Rózsik Zoltánná, fia Zol­tán és a gyászoló család. Köszönetemet fejezem ki a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett kisfiámat, SZEKERES ZOLTÁNT utolsó útjára elkísérték. Gyá­szoló édesanyja, Gyula és Anti. Köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, akik szeretett feleségem, édes­anyánk, nagymamánk, anyó­sunk, testvérünk, KARANCSI LAJOSNÉ temetésén megjelentek, vi­rágaikkal és részvétnyilvání­tásaikkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család, Resenyszög. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett fiam, édesapám, testvérünk, rokonunk, PÉKÁR IMRE temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A Pé­kár család, Karcag. Hálás szívvel mondok kö­szönetét mindazoknak, akik férjem, LAKATOS IGNÁC temetésén megjelentek, ko­szorúval, virággal vagy rész­véttávirattal fájdalmamban osztoztak. Gyászoló felesége, Szolnok. HAROMSZOBÄS családi ház, mel­léképülettel, 400 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: minden nap dél­után, Lakitelek, Pe- tőfi S. út 31. (9317) VIDEOREKORDER eladó. Érdeklődni lehet 8—12 óráig, Szolnok, dr Csaná- di krt. 7. 1/7. (9323) KÉTSZOBÁS, ker­tes családi ház el­adó. Szolnok, ősz út 7. (9322) __________ 100 négyszögöl te­lek eladó Szolnok, Pálffy J. út 6. Ér­deklődni a 4. szám alatt. (9321)__________ 900 m padlófűtéscső -f rács és egy kom­binált 250-es gya­lugép eladó, Vörös- marty út 3. (9320) BÁDOGOSOKNAK eladók kétméteres élhajlítók, méteres tábla ollók, tovább- tolással 2 métert is vág. Nem levele­zek. Hajdúszobosz­ló, Árpád u. 22/a. (9319) TISZAFÖLDVAR központjában 4 szo­bás, komfortos nagy családi ház, 300 négyszögöl telek, műhely, ipari áram -f melléképületekkel igényesnek családi okok miatt sürgő­sen eladó. Esetleg két család részére is alkalmas. Érdek­lődni : Tiszaföld­vár, Ö Nagy B. út 5. (9316) TISZAFÖLDVAR. Kurázsi szőlő II. úton 1200 négyszög­öl terület, 1760 m2 fóliasátorokkal, tel­jes felszereléssel, kis lakóház, ipari árammal, megosztva is vagy külön, ka­zánok, égőfejek, fóliavázak, olajtar­tály stb. családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Ó Nagy B. út 5. (9315) KUNHEGYES kül­területén állattar­tásra alkalmas ta­nya, 18 db anya­birka, UNHZ 500-as markoló (szétsze­relt), 3 kW-os dízel (TZ—4—K) üzemű áramfejlesztő MTZ —45-ös hátulja, bil­lenős lovas kocsi eladó. Érdeklődni: Mester János, Kun­hegyes, Kossuth 69. (9312) ________________ T ISZAKÉCSKÉN új gázfűtéses csa­ládi ház sürgősen eladó. Lakható mel­léképülettel és mű­hellyel. Érdeklődni: Balogh József. Ti- szakécske. Kodály u. 6. szám. (9311) TISZAKECSKE külterületén csalá­di ház, 800' négy­szögöl telekkel sür­gősen eladó. (Vil­lany, víz van, több gazdasági épület, műúthoz közel). Ér­deklődni : szombat, vasárnap vagy le­vélben : Szoláth Sán­dor, Tiszakécske, ^»zékhalom 96. (9310) SZOLNOK. Keskeny J. út 2. III/97. szám alatt 1,5 szobás la­kás eladó. Érdek­lődni: 17 óra után, hétvége kivételével. (9245)__________________ 1+2 félszobás la­kás eladó. Szolnok, Csanádi krt 10. 8/24. (9306)__________________ HAROMSZOBÄS családi ház eladó. Szolnok, Csallóköz 29. (9302) _____________ Ú J elektromos szov­jet fejőgép kedvező áron eladó. Rákó- czifalva, Rákóczi út 40. Érdeklődni: 18 óra után, Szolnok, Orosz Gy. út 2. IV/13. (9403) 160 db bramac cserép és 380 W-os kétlép­csős szivattyú eladó. Szandaszőlős, Vajda János út 20. (9326) TISZA VÁRKONY- BAN, a kövesút mellett, József A. út 4/1. alatt levő 1980- ban épült 100 m2- es, összkomfortos családi ház, a Ti­szától 250 m-re el­adó, tetőtér-ráépí­tési lehetőséggel. Érdeklődni: július 20-ig egész nap, Czanikné Ficzere Irén. (9583)__________ TÖRZSKÖNYVE­ZETT perzsacicák eladók. Érdeklődni telefonon 15-216 vagy személyesen, Szolnok, Várkonyi tér 11. II/8. (7929) INGATLAN SZOLNOK belváro­sában társasházépí­tésre alkalmas in­gatlant keresünk megvételre lakottan is. Jelentkezni: Lakásépítési Iroda, Szolnok, Sólyom u. 1. (Múzeum ét­terem mögött.) (9547)__________________ EGYSZOBÁS, 44 m2- es, tehermentes te- kás eladó. Szolnok, Száptfc krt. 27. fsz. 1. Érdeklődni: 17 óra után. (8309) HÁZ eladó 800 négy­szögöl telekkel, gaz­dasági épületekkel, hobbinak is alkal­mas. Surján, Ujte- lep, Markóth. (8727) KIS családi ház el­adó. Rákóczifalva, Dózsa Gy. út 7/a. (8576)__________________ TISZAFÖLDVAR központjában csa­ládi ház eladó sür­gősen. Tanyát be­számítok. Szondi vezér út 31. szám alatt lehet érdek­lődni 15 órától, az utca a mozihoz kö­zel van. (8597) ______ F ALUSZÉLI kis csa- ládi héi eladó. Ti- szajerio, Kossuth út 113. Érdeklődni a helyszínen, (8677) KÉTSZOBÁS csalá- di ház melléképü­lettel eladó. Mező- hék. Köztársaság út 4. (8822)______________ K ISÚJSZÁLLÁS. Felszabadulás út 86. négyszobás, gázfű­téses, tetőtér-beépí- téses (garázzsal) családi ház sürgő­sen eladó. Érdek­lődni : Csíkné, Le­nin út 16. (8904) TÖRÖK SZ E N T MIK - LÓSON, a Vörös Hadsereg út 199. alatti . családi ház eladó. (8329)_________ K UNSZENTMÁR- TON. Bethlen G. út 14. szám alatti 3 szobás, telefonos családi ház eladó. Irányár: 700 000 Ft. Érdeklődni: Hódi Magdolna, Kun- szentmárton, Árpád körút 27. (9237) KERTES családi ház eladó Szolnok, Drá­va út 38. Érd.: Szolnok, Dráva út 40., 19 óra után. (6691)__________________ HÁZ eladó, 270 négyszögöl telekkel, jó melléképületek­kel, ipari áram van, összkomfortos, Szan­daszőlős, Vörösme­ző út 229. szám alatt. Érdeklődni bármikor a fenti címen. (8830)______ N ÉGYES főút mel­lett 30 m2-es, befe­jezés előtt álló épít­mény eladó. „For­galmas hely 282” jeligére a kiadóba. (8941)____________■ R AKÖCZIFALVAN, a Nádas buszmegál­lóhoz 10 percre el­adó 300 négyszögöl télek. Érdeklődni: Szolnok, Csokonai út 27. III/9., 18 óra után. (8954)__________ E LADÓ Zagyvaré- kason, az Erdő u. alatti családi ház, 2 szoba, fürdőszoba és sok melléképülettel, nagy kerttel. Irány­ár: 400 ezer forint. Érdeklődni: Fran­czen Árpád, Szol­nok, Szigligeti út 7/A. II/2. vagy Kiss Gáborné, Jobbágyi, Hunyadi út 67. szám. (9074)_____________ 30 0 ezer forint kész­pénzért + OTP-vel lakásmegoldást ke­resek. „Fontos” jel­igére a kiadóba. (9058) NAGY méretű más­fél szobás, össz­komfortos OTP-la- kás eladó Szolno­kon, az Ady E. 18. V/6. alatt. Érdek­lődni hétköznap 17 óra után, szomba­ton és vasárnap délelőtt lehet. (16715) SZOLNOKON, az Éva út 18. sz. hét­végi ház eladó. Ér­deklődni ugyanott (Holt-Tisza). (9048) KÉTSZOBÁS. ker­tes családi ház eladó azonnali beköltözés­sel. Törökszentmik- lós, Cimbalmos út 3. (9106) _____________ J ÁSZBERÉNYBEN új.szerű kis kertes családi házat ven­nék. „Sorház" is ér­dekel” jeligére a jászberényi szer­kesztőségbe. (9089) KERTES családi ház eladó, mellékéoü- lettel, 2 szoba, für­dőszoba, 300 négy­szögöl telekkel, gáz bevezetve, viz, vil­lany van. Szolnok, Zöldfa út 22. (9138) 400 négyszögöl épí­tési telek eladó. (Gáz bevezetve.) Szolnok, Szabó Lő- rinc út 10. (9137) FÉNYES Adolf úton garázs eladó. Akna van. Érdeklődni: Szolnok. Kossuth Lajos út 18. 11/22., 17 óra után vagy 12-925-ös telefonon. (9127)_______________ A LATTYÁNBAN, a 32-es út mellett kis családi ház eladó. Érdeklődni a hely­színen, Április 4. út 55, (9167) __________ K ÉTSZOBÁS, für­dőszobás, központi fűtéses családi ház, a tetőtér beépíthe­tő, eladó. Szanda­szőlős, Katona Jó­zsef út 6. (9181) JÓL bevezetett bü­fé-falatozó eladó a tiszaföldvári stran­don Érdeklődni: Ti­szaföldvár, Körösi Csorna S. 53. vagy a helyszínen. (9198) KÉTSZOBÁS, össz­komfortos családi ház, 750 m2 kerttel eladó, Szolnok, Lő­rinc út 50. Érdek­lődni: Vörösmező út 84. (9194) 200 kvadrát hobbi­telek, szerszámos­sal, bekerítve Tisza- jenőn eladó. Érdek­lődni: Szandasző­lős. Gátőr út 3. (9192)__________________ TISZAFÜREDEN három és fél szobás, összkomfortos csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni : Malom u. 23. (9459)____________ ELADÓ belváros­ban, zöldövezetben, társasházban föld­szinten 2 szobás, gázfűtéses lakás, garázzsal. Érdek­lődni: Szolnok, Ka­lász u. 6. szám alatt. (9175) __________ V OSZTOKON garázs eladó. Érdeklődni a 14-295-ös szolnoki telefonon. (8975) GÉPJÁRMŰ PH írsz. Zsiguli el­adó. Jászberény, Diófa u. 15. (8765) MBP hat és fél tonnás billenős pót­kocsi eladó. Kisúj­szállás, Lehel út 15/18. (9039)_______ H AROMHONAPOS ETZ 150 eladó. Tiszafüred, Külső- kertsor 45. (9070) FIXPLATÓS, 4 ton­nás pótkocsi 2 P 4-es típusú műszaki nélkül eladó. Ti­szaföldvár. Petőfi út 47. (8594) IFA motoros Zil fel- ponyvázva, friss műszakival,’ vala­mint 5,5 tonnás pót­kocsi eladó. Ki­sebb tehergépko­csit beszámítok. Szolnok, Ecseki út 9. IX/72. (8704) TB-s Trabant meg­kímélt állapotban eladó. Érdeklődni: hétköznapokon 17.30 után, Szolnok, Mik­száth K. u. 18. III'9. (8940) ____________, M OSZKVICS Combi eladó. Mezőtúr, Makk J. út 38. (9030) IFA fixplatós, friss műszakival és 3,5 tonnás pótkocsi el­adó. Fegyvernek, Felszabadulás út 139. (8970)_________________ P T frsz. Lada 1200- as eladó. Irányár: 65 ezer forint. Ci­bakháza, Almos út 2. (9079)______________ Z ASTAWA GTL— 55. 4 éves, eladó. Ér­deklődni: 18 órától. Szolnok. Orosz Gy. út 7. IV17. (9103)______________ F ELÚJÍTOTT Ba- betta eladó. Hor­váth, Jászberénv, Puskin sétány 17. II/7. (9086)___________ Z M-es Zsiguli el­adó. Karcag. Beloi­annisz út 48.. Illés Tóth. Érdeklődni: délután. (9158)_______ 250-es ETZ eladó. Karcag, Április 4. út 48. Érdeklődni: egész nap. (9155) 250 cm-i-es ETZ pi­ros motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Szolnok (Szanda­szőlős), Juhász Gyu- la u. 45. (9201) NAGYKEREKÜ Wartburg bontásra, MZ 125-ös Danú- via, 125-ös daráló, rosta, kalapács el­adó. Mázik Sándor, Túrkeve. Táncsics út 6. (9196)__________ S KODA 150 S hat­éves, friss műszaki­val (piros), 26 000 km-t futott, megkí­mélt állapotban el­adó. Kisújszállás, Szabadság téri ltp. 18 A. in. (9209) Értékesítésre fel­ajánlunk 1 db IFA takarmányszállító gépkocsit. Felépít­ménnyel komplett, 1 db hf— 200 tip. hul­ladékfőző technoló­giai berendezéseit egy egységben. Ér­deklődni lehet Kö­zéptiszai Állami Gazdaság Csák Fe­renc műszaki ov., Kunhegyes, Szabad­ság tér 9—10. Tele­fon : Kunhegyes 132. Telex: 23-268. (9218)__________________ IZ frsz. Lada 1989. májusig érvényes műszakival. vonó­horoggal eladó. Ér­deklődni: Karcag. Szivárvány u. 9. (9265) ______ I Y-os törött 1200-as Zsiguli eladó. Szol­nok. Krúdv Gyula út 69/A. (9110)______ Ö TÉVES, jó állapo­tú Barkas koffer sürgősen eladó. Ér­deklődni : naponta 15 órától, Karcag, út 4, (9151) ELADÓ TV forgalmi rendszámú 1200-as Zsiguli. Öcsöd, Baj- csy-Zsilinszky u. 13., Molnár. (9178) ADÁSVÉTEL LAKOSSÁG figyel­mébe: 2000—12 000 Ft-ig veszek régi porcelánfejü babát, babafejet. Áraján­lattal vásárolok an­tik órákat, dísztár­gyakat, márkás fest­ményeket, porcelán- tárgyakat. Hummel- figurákat. Szolnok 12-890. (8839)____ K ÉTÉVES magyar­tarka fias tehén, 2 hetes bikaborjúval eladó. Törökszent- miklós, Óballa, Fő- út 36 Pf. 82. (8937) ELADÓ két igásló, 3 és 6 éves kan­cák, billenős ko­csival, ostorkivágá­sig. Csépa. Hunyadi út 47. (9000)_________ K ÉT darab 1500-as félautomata kelte­tőgép eladó. Érdek­lődni: Tiszainoka, Széchenyi út 24. (9269)_________________ V ÁSÁROLOK 1000— 6000 Ft-ig régi nyakbavaló Mária tűzzománc medálo­kat. Ezüst vagy ele­fántcsont nyelű sé­tabotokat. Telefon: Szolnok 12-890. (8838)_________________ M ODERN menyasz- szonyi ruha fátyol­lal eladó. Kisújszál­lás, Nyár utca 41. (9040)________________ K ISÚJSZÁLLÁS. Jókai utca 42. alatt családi ház és in­góságok eladók. (8823)__________________ ÜDÜLŐ eladó Jász­apáti, Ibolya u. 22. Érdeklődni a hely­színen, vagy a 159- es telefonon, bár­mikor. (8818) ________ ELADÓ Totya—S tí­pusú kazán, hozzá való N 10 típusú olajégővel. Szolnok, Krúdy Gyula út 69./a. (9110) ___________ S IRÁLY műanyag motorcsónaktest el­adó vagy Fiber Line típusúra cserélem. Szolnok, Bajnok út 15. (8707)_____________ 400 db 18 hetes Tet­ra SL tojó jérce el­adó. Kiss Péter, Ti­szaföldvár, Hold út 2. Érdeklődni: 19 órától, naponta. (8831) ____________ T ISZAFÖLDVAR, Ókincsem 78. alatt jó karban levő fű­részgép eladó. özv. Mácsai Jánosné. (9020)_______ C OMBI mosógép el­adó. Szolnok, Cso­konai út 27. III/9., 18 óra után. (8955) VÁMKEZELT videó, lejátszik, felvesz el­adó Törökszentmik- lós. Béke út li/a. (9068)__________________ ÖSSZECSUKHATÓ sport babakocsit vá­sárolnék. „Fontos 347” jeligére a ki­adóba. (9053) _________ S záraztészta-készítő gépsor eladó. Be- recz József, 5465 Cserkeszőlő, Dózsa Gy; út 28. (9050) ELADÓ koncert pi­anínó. „Förster” jel­igére a kiadóba. (9107)__________________ BARKACSGEP és elektromos kéziszer­számok eladók. Kengyel, Hunyadi út 25. (9102) TÉSZAVÁGÓGÉP eladó. Cím: Nagy 'László, Tápiógyör- gye, Bartók B. út 2. 2767. (9139) TlZ méhcsalád el­adó. Szolnok, Bem út 18. (9126) ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! Téglaféleségek nagy választék­ban Thermoton, Uniform, B—30 válaszfal, kismé­retű, pillér és kéménytégla FB60 /19 födémbélés- test és tetőcserép házhoz szállítás­sal, rakodással az egész megye területére. Meg­rendelhető : tele­fon: 66/23-033; levélben: Szabó Attila építőanyag- kereskedő, Bé­késcsaba, Ta­nácsköztársaság u. 8. MF—70 fűkasza, ro­tációs kapával, per­metezővel, valamint 100 mázsa tiszai gáti széna eladó. Érdeklődni: Szajol, Bocskai út 21. (9125) PS 42—40-es panel, 2000 db bontott cse­rép és ablakok el­adók Karcag. Mes- ter u. 5. (9149) ÜJ vámkezelt Phi­lips színes monitor reális áron eladó. Érdeklődni: 18—20 óráig, Szolnok, Ra­gó út 10. IV/17., Magyar. (9184) _____ O LCSÓN vennék 3 szálas Interlockot. Érdeklődni: Öcsöd, Bajcsy-Zsílinszky u. l£ (9179) KÉTSZEMELYES gyermekszobabútor újszerű állapotban, egy kovácsoltvas kiskapu és olajos­hordók olcsón el­adók. Szolnok, Szegfű út 26. (9188) SKÓTJŰHASZ kis­kutyák eladók, 2x HPJ. 2xRPJ, 5x ki­tűnő apától és kitű­nő anyától. Érdek­lődni: Szolnok, Tör­pe ételbár, hétvé­gén Jászkarajenő, Hunyadi út 2., Kor­mos. (9193)___________ F EJŐS kecskék el­adók. Kisújszállás, Marjalaki út 14. (9208)_________________ S PORT babakocsi és 150 literes hűtőgép eladó. Érdeklődni: Szolnok, Jósika út 9. 1/6. (9233)________ Ü J, vámkezelt Audioton videóre­korder eladó. 250- es ETZ-t beszámí­tok. Érdeklődni: Zagyvarékas, Má­jus 1. út 5., 17.30 óra után lehet. (9388) ELADÓ benzinmo­toros hegesztődina­mó. satupad lOOOx 2000-es, felújítható 2 kW-os áramfej­lesztő AB 2-es, gáz­olaj kályha. Szol­nok, Ragó Antal út 16. VII/32.. szomba­ton 6 órától 12-ig. (8555) EGYÉB ÁLLÁST keresek műszerész szakmá­val, német nyelv­tudással. ,,B” kate­góriás jogositvány- nyal, saját gépko­csival rendelkezem. Miniden megoldás érdekel. „Hycomat” jeligére * a kiadóba. r'*« 7)__________________ 46 éves férfi, jogo­sítvánnyal munkát vállal Jászberény­ben. „Fizikai mun­ka” jeligére a jász­berényi szerkesztő­ségbe. (8629)_________ B ELVÁROSI divat­áru üzletbe jól szi­tuált, lehetőleg ke­reskedelemben jár­tas 20—30 év közötti eladót főállásban felveszek. Kezdés: augusztus 15. Fize­tés megegyezés sze­rint. „Leinformál­ható” jeligére a ki­adóba. (6691) RELUXA Ei U 820 Ft/m2 fel­szereléssel, jótállással, forgalmi adó­val. Szolnok 15-299 telefonon. HÁROM helyiségből álló különálló épü­let albérletbe kiadó. Szandaszőlős, Ka­rinthy Frigyes út 41. Megközelíthető a 7-es busszal. (8855) MÁSFÉL vagy két­szobás lakást bérel­nének diákok Szol­nokon. Levélcím: Békéscsaba. Lencsé- si út 36. 5600 Ga­lambos Tibor. Tele­fon: 06/66-39-853. (8978)__________________ Érettségizett nő otthon végezhető szellemi munkát vállal. „Nagy gya­korlat” jeligére a kiadóba. (9123) ______ G ARÁZS a Kassai úton kiadó. Érdek­lődni a 13-880-as szolnoki telefonon. (9617) NAPI 6 órára el­foglaltságot kere­sek. ,,B kategóriás jogosítvánnyal” jel­egére a kiadóba. (9156) LAKÁSCSERE KÉT épületből álló kertes házat taná­csira cserélném vagy eladnám. Szol­nok, Bányász út 16. (9156)__________________ KIS kertes családi házam garázzsal, 2 szobás szövetkezeti lakásra cserélem vagy eladom Szé­chenyi kizárva. Ér­deklődni: egész nap, Sziget utca 21. (9128) ELCSERÉLNÉM vagy eladnám 2,5 szobás, összkomfor­tos családi házamat szolnoki 1,5 szobás­ra. Érdeklődni: 16 óra után, Rákóczi­falva, Rákóczi út 24. (9183) HÁZASSÁG 42 éves, 176/65 bar­na, nőtlen szakmun­kás megismerkedne 30—38 éves, lehető­leg vékony alkatú lánnyal vagy elvált asszonnyal. Kölcsö­nös szimpátia esetén házasság céljából. „Törökszegfű” jel­igére a jászberényi szerkesztőségbe. (8625) _________________ S ZERETNEK meg­ismerkedni 70 év körüli özvegyasz- szonnyal. aki házias és csinos. Csak fényképes levelekre válaszolok. „Fény­képet visszakül­döm” jeligére a ki­adóba, (9057)__ 40 /158 elvált, köze­pesen molett, egye­dülálló szolnoki nő vagyok. Megismer­kednék jólelkű, tar­tós kapcsolatra vá­gyó, egyedülálló férfival, akinek van lakása. Fényképes leveleket várok. „Sorsforduló” Jel­igére a kiadóba. (9133)_________________ 2 4/180/75 barna, el­vált fiatalember megismerkedne há­zasság móljából csi­nos, őszinte, meg­bízható lánnyal vagy elvált asszony­nyal. „Bizalom” jel­igére a kiadóba. (9122)__________________ INTELLIGENS, má­sokkal és önmagá­val szemben igényes hétvégi barátot ke­res 50 éves korig egy 47 éves szőke, 160 cm, 60 kg-os kiskereskedő hölgy. „Szomorúfűz” jel­igére * a kiadóba. (9148) _________________ AdAm— ÉVA Kap­csolatteremtő Szol­gálat. Leszázalékol- taknak díjkedvez­mény! Válaszborí­tékért tájékoztat­juk. Szeged, Pf. 696. 6701. (9602) Dolgozókat alkalmazunk \ -----' A JÁSZ-NAGYKUN VENDÉG­LÁTÓ VÁLLALAT GYERMEK­ES MUNKAHELYI ÉTKEZTE­TÉSI LEÁNYVÁLLALAT felvé­telre keres fiatal érettségizett munkaerőt elszámoltatói mun­kakörbe. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon, Szolnok, Kossuth téri Irodaház, II. eme­let. (9473) A VÍZGÉPÉSZETI VALLALAT KUNHEGYESI GYÁRA gépész- mérnököt vagy gépész-üzem­mérnököt keres felvételre. Fize­tés megegyezés szerint. Lakás szükség esetén megoldható. Je­lentkezés: személyzeti vezetőnél személyesen vagy telefonon: 108/11. (7748) A SZOLNOK MEGYEI SÜTŐ­IPARI VALLALAT felvesz szol­noki egyszemélyes szabadkasz- szás boltjába boltvezetőt, több- személyes szabadkasszás egysé­gébe szakképzett; gyakorlattal rendelkező boltvezetőt. Jelent­kezni lehet: Szolnok, József At­tila u. 56. sz., termelési osztály. (8859) A SZOLNOKI INGATLANKE­ZELŐ VALLALAT termelési osz­tálya felvételre keres admi­nisztrátor munkakörbe, gépírás­ban jártas munkavállalót. Szá­mítógépes ismeretekkel rendel­kezők előnyben. Jelentkezés a vállalat Thököly út 82. szám alatti telephelyén, a szolgáltatá­si építésvezetőségen. (8613) A SZOLNOK MEGYEI TEMET­KEZÉSI VALLALAT törökszent­miklósi üzletébe Jogosítvánnyal rendelkező helyi lakosú üzlet­vezetőt keres azonnali belépés­sel. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Szolnok, Április 4. u. 18—21. (8501) Felvételre keresünk tiszaföld­vári telephelyünkre (Tiszaföld­vár, Kossuth tér 1.) nadrág gyártáshoz értő, szakképzett­séggel rendelkező szalagvezetőt. Jelentkezni lehet a telepvezető­nél. (8829) A SZOLNOK MEGYEI TANÄCS HETÉNYI GÉZA KORHÁZ- RENDELÖINTÉZETE FELVÉ­TELRE KERES: — 2 fő gyengeáramú villamos üzemmérnököt, — 1 fő asztalos szakmunkást, — 1 fő kárpitos szakmunkást, — 1 fő központifűtés-szerelő szakmunkást, — 1 fő lakatos szakmunkást, — 1 fő kazánfűtőt. — 2 fő hőtechnikai karbantartó műszerészt. A kazánfűtő és hőtechnikai kar­bantartók követelménye az alábbi: kazánfűtő 12 f/ó teli., — hőtechnikai karbantartó műsze­rész elektronikai műszerész JE­LENTKEZNI AZ INTÉZET SZE­MÉLYZETI ÉS OKTATÁSI OSZ­TÁLYVEZETŐJÉNÉL LEHET. (8880) Hirdetmények Az SZMX Ságvári Endre Művelődési Központ 30 órás társastánc tanfolyamot indít július 19-től augusztus 1-ig heti 3x3 órában. Tanfolya­mi díj: kezdőknek 600 fo­rint, haladóknak 500 forint. Jelentkezési határidő: július 18., 17 óráig — ez egyben az első megbeszélés időpontja is. (9448) Törökszentmiklóson, a Fáy lakótelepen megépült 42 la­kás energiaellátó kábeleit 1988. június 27-től feszültség alá helyeztük. A kábelek június 27. utáni érintése életveszélyes. (9142) Kisújszálláson, a szolgáltató házban az emeleti részen, 60 m2 területű helyiség irodá­nak vagy műhelynek kiadó 1988. július 1-jétől. Érdek­lődni lehet ugyanott, a Ve­gyesipari Szolgáltató Kis­szövetkezetnél. (8824) Hungária Cascoval Szöulba! A szerencse és a sport több­nyire elválaszthatatlanok. Mint például most is: egy 2 személyes olimpiai utazást sorsolunk ki azon kedves partnereink között, akik Hungária Casco biztosítással rendelkeznek. Országos vállalat megyei kirendeltsége önálló munkavégzésre alkalmas, agilis ügyviteli csoportvezetőt és egy ügyviteli dolgozót keres felvételre. Jelentkezést „Univerzális” jeligére a kiadóba kérjük. (9475) Szolnok Városi Tanács elnöke (Szolnok, Kossuth tér 9.) pá­lyázatot hirdet a megüresedő művelődési osztályvezetői munkakör betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — egyetemen, egyetemi jellegű főiskolán, főiskolán szerzett pedagógus végzettséget tanúsító oklevél, . - 5 év szakmai gyakorlat, — büntetlen előélet. BÉREZÉS: a módosított .11/1983. (XII. 17.) ABMH sz. rendelet alapján gyakorlattól és szolgálati időtől függően — megál­lapodás szerint. A PÁLYÁZAT TARTALMAZZA: — jelenlegi munkahelyét és munkaköri beosztását, — szakmai tevékenységét részletesen, — alapbérét és átlagjövedelmét, — részletes önéletrajzát. A PÁLYÁZAT BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE: 1988. július 30. A munkakör 1988. október 1-jétől betölthető. A kinevezés határozatlan időre szól. A pályázatot a Szolnok Városi Tanács személyzeti csoport- vezetőjéhez kérjük benyújtani. A pályázatot bizalmasan kezeljük, az elbírálásról értesítést küldünk. A beérkezett pályázatokat minősítő bizottság értékeli és tesz javaslatot a kinevezési jogkört gyakorló városi tanácsnak. (9548)

Next

/
Thumbnails
Contents