Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1988. JÚLIUS 9. Segítenek, amiben csak tudnak A népes család ott él körülöttük Két évvel ezelőtt alakult a Szakszervezetek Szolnok Városi Bizottsága azzal a cállal, hogy részt vállaljon a lakosság életkörülményeit javító feladatokból — a tanáccsal közreműködve. így többek között a szociális, egészségügyi ellátás, a kulturális élet területén, a településfejlesztési, a környezetvédelmi teendőkből. Állandó napirendjükön szerepel a kereskedelmi, közlekedési és kommunális ellátás javítása. A tizenöt tagú társadalmi testület vállalatok, üzemek, intézmények delegált tagjaiból áll — közöttük munkás, mérnök, orvos, technikus egyaránt található. A titkári tisztséget. Kerekes Ferenc nyugdíjas igazgató tölti be. (A testület az SZMT közvetlen irányításával működik.) A bizottság megkülönböztetett gonddal foglalkozik a nyugdíjasok, a fiatalok, a gyeden és gyesen lévő kismamák, a bejáró dolgozók problémáival. Ezek közül most a nyugdíjasok és idős korúak helyzetét említjük, amit megalakulásuk után nemsokkal vizsgáltak. Kiderült, hogy Szolnokon csaknem 19 ezer az 55 évet, valamint a 60 évet meghaladó nők és férfiak száma. Megnézték azt is, hogy nyugdíjba vonulásuk után mennyien tartják meg szakszervezeti tagságukat. Kiderült: több vállalatnál szinte 100 százalékos a részarány, s 25—30 nyugdíjas klub működik kiemelkedően. A nyugdíjasok különböző módon részesülnek támogatásban. Gyakori, hogy a vállalatok, üzemek, intézmények a kommunista műszakok bevételét ketté osztják, az egyik részét az idős korú nyugdíjasoknak, a másikat a fiatal családalapítóknak adják. Az egyik vállalat 65 ezer forintot, a másik 120 ezret, a tehetősebb 291 ezer forintot osztott ki nyugdíjasai közöt tavaly — s a különböző összegeket még hosszasan lehetne sorolni. Említésre méltó az a vállalat is, amelyik több mázsa tűzifát ad évente — házhoz szállítva, mások üdültetik volt dolgozóikat vagy jelesebb ünnepeken vásárlási utalvánnyal szereznek örömet. Foglalkoznak a gondolattal, hogy nyugdíjasklubot kellene létre hozni azok számára is, akik a munkapadot elhagyva, „árván” maradtak, akik anyavállalatukkal azért nem tudják tartani a kapcsolatot, mert megyén kívül, messze dolgoztak. Erre a SZOT — kísérleti jelleggel — ez évtől lehetőséget ad. Továbbra is kiemelt feladataik között szerepel, hogy a szakszervezeti tisztség- viselőkkel időszakonkét felmérik a nyugdíjasok szociális és egészségügyi helyzetét. A rászorulók érdekében intézkednek, esetleg nyugdíjemelési javaslattal élnek. Törekvésüket bizonyítja, hogy tavaly közbenjárásukra négyszáznyolcvanheten kaptak 200—300 forint nyugdíjemelést. viz- és csatornamű vállalat A június a nyugdíjasoké Háromszázharminchét! Az idén már pontosan ennyi nyugdíjast mond magáénak a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. Ráadásul — 1962 óta, amikor megyei vállalattá szervezték — szinte a megye minden nagyobb településén dolgoznak embereik, így élnek nyugdíjasaik is. Ebből következik, hogy a munkából kiöregedettekkel való kapcsolattartásért, meg az új nyugdíjasok, nyugdíj előtt állók ügyeinek intézésére a vállalat nyugdíj-előkészítő munkatársat is alkalmazott. A vállalatnál a június a nyugdíjasok hónapja. Pontosabban a nyugdíjastalálkozóké, mert a gazdasági, pártós tömegszervezeti vezetők bár május elseje előtt az aktív dolgozók örvendezhettek a kitüntetésnek, meg a jutalomnak, a gondos gazdálkodás júniusra hagyott egy kis pénzmagot az öregeknek is. A szolnoki központi találkozón száz körüli volt a megjelent meghívott idős emberek száma. Mindannyiuknak egyformán járt egy-egy lilahasú bankóval bélelt boríték. Arról már nem is beszélve, hogy minden éves jószokás szerint azok, akik először lépnek a nyugdíjasok körébe, az első találkozón vásárlási utalványt kapnak a vállalattól. Szerény, de kedves ünnepség volt a fehér asztalok mellett. Ügy, ahogyan megszokták, s egy kicsit megújítva is. Kaposvári Kázmér sok helyzetének ismeretében az esetek többségében az üdültetés költségeit is magára vállalja a szakszervezeti bizottság. Nagy Miklós vállalati párttitkár szót váltott a találkozón azokkal az idős kommunistákkal, akik ugyan már a 12. körzeti pártalap- szervezethez tartoznak, mégis a vízműves kommunistákhoz is. Egyszerű a nyitja. A vállalati pártbizottság hosszú évek óta támogatja, segíti ezt a pártalapszerve- zetet, hiszen nyugdíjas párttagjainak többsége ezekben talált baráti, elvtársi közösségre. A nyugdíjasok közül egy olyan résztvevőt szólítottunk meg, aki bár második éve nyugdíjas már, mégis szorgos dolgozója a vállalatnak. A szolnoki Lendvai Jánosnét sokan ismerik, még akkor is, ha talán nem tudják így a nevét, legföljebb annyit csak; Mancika, az uszodából. Két évtizede nyáron a tisza- ligeti, télen a Damjanich uszoda pénztárfülkéjéből köszönti a strandszeretőket. — Ha én erre a vállalatra egy rossz szót mondanék, hazudnék. Nem véletlenül maradtam húsz éven át hűséges, minden munkatársamat és vezetőmet most is tisztelem, becsülöm. szeretem. Két uszodában dolgoztam, mindkettőben jól éreztem magam, nem volt soha senkivel bajom. Örülök annak is, hogy nyugdíjasként Lengyel Lajosné az idén vesz részt először a nyugdíjas találkozón; Kaposvári Kázmér a szokásos ajándékutalvánnyal köszönti az év egy napján se felejtik el, hogy nyugdíjasaik száma nő, s hogy ők azok, akiknek munkája megalapozója volt mostani eredményeiknek is. Gondolnak rájuk, gondoskodnak róluk. Ügy is, hogy az egészségeseket, a munkabírókat szívesen alkalmazzák nyugdíjasként is, és úgyis, hogy a szocialista brigádok kommunista műszakjának értékéből évről évre nagyobb összegeket — tavaly 207 ezer forintot — karácsony előtt segélyként szétküldenek azoknak az idős embereknek, akik igen szerény nyugdíjból vagy magányosan élik éveiket. Június 24-ére a Nyugdíjasok fóruma is meghívást kapott a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat központi, szolnoki nyugdíjastalálkozójára. A sorban ez volt a hatodik, mert június 24-ig öt vidéki üzem- mérnökségen már lezajlottak a hasonló rendezvények. Ismeretes, hogy a vállalat az idén országosan is kiemelkedő kitüntetést kapott. 1987. évi eredményei alapján az ágazatban egyedül nyerte el a Kiváló Vállalat címet. Ez természetesen pénzjutalommal is járt. És igazgató ugyanis most nem számolt be részletesen a múlt év eredményeiről, a vállalat fejlődéséről. Pár perces tájékoztatója után viszont videofilm láttatta mindenkivel: hogyan él, dolgozik, fejlődik a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. Az új nyugdíjasok üdvözlése után finom vacsorával vendégelte meg idős dolgozóit a vállalat. Sokáig együtt maradtak, mert volt miről beszélni most is. Volt, aki a három évvel ezelőtti berekfürdői nyugdíjas kirándulásra emlékezett szeretettel, mások a jászszentandrási strandon töltött órákról beszéltek, de sokan a tavalyi jászapáti kirándulást dicsérték. Voltak, akik azért szorítottak kezet szívesen Mészáros Zoltán szb-titkár- ral vagy Kaposvári Kázmér igazgatóval, mert most köszönték meg a tavalyi vagy a már birtokukban lévő idei beutalót a különböző SZOT illetve vállalati üdülőkbe. 1987-ben tíz nyugdíjas házaspár kapott kedvezményes beutalót, az idén is körülbelül ennyien mehetnek el pihenni, felfrissülni. Ráadásul a kisnyugdíjaMancika, minden szolnoki strandlátogató kedves ismerőse (Fotó: Hargitai Lajos) tovább dolgozhatok, szerencsémre bírom még erővel, egészséggel. Csak másodszor vagyok nyugdíjas találkozón, de csak csodálni tudom ezt a bensőséges hangulatú rendezvényt, a régi mukatársak, a főnökök kedvességét. ezt a pazar vendéglátást, amit a mai nehéz világban a magunkfajta se vár már nagyon el. Egy nyugdíjasnak se kívánok a miénknél jobb vállalatot! Sóskúti Júlia Tizenkettedik gyereknek született Völgyi István 82 évvel ezelőtt egy szegény jászberényi családban. Korán kezdődtek számára a munkás napok, egészen fiatalon már vincellér bojtár, egyszerűen szőlőmunkás, volt ami 6 hónapos elfoglaltságot jelentett évenként. Gyalog járt ki két naponként - Be- rényből a porteleki szőlőbe, evett, amit vitt, és gürcölt a szőlőben, aminek annyi haszna lett, hogy az esküvőjére a gazda ingyen mérte a bort. Nem volt sokkal jobb sora Margit néninek sem, aki fiatal lány korától hét fiútestvérével együtt elkerült egy alsószent- györgyi tanyára. Kapott egy marék túrót reggelire, és „edd meg a libáknál”, emlékszik vissza. Később azután visszajött a városba tekintetes asz- szonyok mellé, ahol finomabb munkával teltek napjai, gyűjthette a pénzt, a stafirungravalót. Hogy 60 évvel ezelőtt a két fiatal oltár előtt kötötte össze életét, abban fontos szerepe volt Margit néni barátnőjének, akinek egyszer elkottyantotta, hogy tetszik neki a legénysorban lévő legkisebb Völgyi fiú. Misem kellett több a titok tudójának. .., hamarosan leánynézőben járt a fiatalember. Két év udvarlás után, pontosan megtartva a vasárnap délutáni találkozásokat. 1928. május 21-én tartották az esküvőt, utána a szerény lakodalmat. Két fiatal, nincstelen került össze, az ifjú férjnek a két dolgos kezén kívül ásó, kasza, metszőolló volt a hozománya. az esküvői ruhát is adósságból vette (csak néhány hét múlva árulta el ifjú feleségének, amikor már ledolgozta az árát.) Nem volt kevesebb a munka együtt se, de azért mégis könnyebb volt az élet. Margit néni nem szégyelli ma sem, eljárt azért később is házakhoz mosni, takarítani, de soha nem éheztek, rongyos- kodtak. Kertészkedésbe fogtak, abból nevelték 3 lányukat, a sok munkából azonban a hosszú házbérlet után mindössze egy kis saját házra futotta. A zöldségtermesztés folytatódott a háború után is, jól meg is éltek belőle, beadási gondjuk sose volt. Mikorra megerősödtek egy kicsit, kevés földet is vettek, két lányuk leérettségizett, jöttek az agitálok, tsz-t szerveztek. Nehezen adta rá a fejét István bácsi a közös gazdálkodásra, de utólag már úgy mondja, bár csak hamarább szervezték volna. A hosszú kertészkedés azért nem múlt el nyom nélkül, nyugdíjazás előtt leszázalékolták, s ma már csak két bottal tud járni. Margit néni meg még szalad, a hét műtét ellenére se fogott rajta az idő. A lányánál ebédelnek, ahol gyakran főz. a mosogatást pedig nem engedi másnak. Azt mindig is szerette, s amíg bírja magát, kiköveteli. A népes család ott él körülöttük, a szomszédban. A legtáío- labbra is csak a város másik végére kerültek tőlük, de gyakran összejön a család. Legutóbb éppen a gyémántlakodalomkor, amelyen harmincötén vettek részt. L. P. Telefoninterjú — 1 percben — Halló, Állami Biztosító? — Fülöp Zoltán igazgató beszél, tessék? — A CSÉB biztosított nyugdíjba vonulókról szeretnék érdeklődni. — Az idén kilencszáz- negyvenhárom olyan nyugdíjba vonulót köszöntöttek fiókjaink, akik Cséb—80-as és 150-es biztosítással rendelkeznek. A havi nyolcvan forintos díjak után négyezer, a százötven forintos biztosítással rendelkezőknek ötezer forintot fizettünk ki ebből az alkalomból. — Egy összegben? — Három millió 886 ezer forintot. Ez június 27. napjáig történt, reméljük, az ezredik köszöntését rövidesen bejelenthetjük! — Köszönjük a jó hírt! — S — Születésnap a klubban Mi tagadás, nem először jártunk a Kiszöv nyugdíjas klubjában, de ilyen bensőséges hangulatú ünnepség tanúi még nem voltunk. Egymás tisztelete megbecsülése, s a figyelmesség, ami erre az elragadtatott kijelentésre késztet bennünket. Ezek a minden Ítélten összejáró, színházlátogatásra, közös kirándulásra kész kedves öregek pedig nem mondták el, hogy bizony, náluk születésnap is van, méghozzá jeles születésnapokat ülnek. Júniusban ilyen születésnapnak voltunk tanúi. Két férfiember volt az ünnepelt, a mindketten a nyolcvanadik évüket töltötték be a közelmúltban. A klubtagság szeretetteljes köszöntőjét Palhuber Kálmán tolmácsolta a két ünnepeltnek — akik talán első pillantásra le is tagadhatnának pár évet korukból. A köszöntő Csíkhegyi Mihálynak és Sólyom Istvánnak szólt, akik sok éve a klub szorgos tagjai, és még a társadalmi munkából se húzzák ki magukat. Ezt bizonyította a Kiszöv oklevele is, amit nagy örömmel vettek át. Mondták, az se baj, ha a klubtagság nevében egy-egy üveg a köszöntő, jófajta vörös pezsgővel teli. Mit lehet ehhez hozzátenni? Boldog születésnapot! Reggel locsolják, este szép A név kötelez — mondják a régi öregek — és vallja ezt a jászberényi Szívós János is, aki fittyet hányva 75 évére kora tavasztól késő őszig házi kertjében köszönti a felkelő Napot. Tenné ezt csendben, a hajnalnak kijáró áhítattal, de nem teheti. Alig negyedórával azután, hogy kilép a házból, már ott van az udvaron seprűvel, locsolótömbbel vagy egy szakajtó apróságnak kijáró ele- séggel a kezében élete párja, a 73 esztendős Ilonka néni. Az asszony, akitől ugyebár nem lehet elvárni, hogy a csenddel parolázzon. — Régi ismerőseimmel — ha néha összefutunk — még mindig kardoskodom, hogy igenis, a név kötelez — állítja. — Azt se tagadom viszont, hogy ha történetesen a Gyenge János nevet öröklöm, akkor se futotta volna soha a lazításra. Hat gyereket — öt fiút és egy lányt — neveltünk fel becsületes, dolgos és tanult emberekké. Szívósan, teljes erőbedobással dolgoztunk, amióta csak Összekerültünk. A „mellékesre” — a mi esetünkben a kerti munkára is — mindig olyan szükség volt, mint a falat kenyérre. — Én a Magasépítőknél dolgoztam ács szakmában, feleségem a Budapesti Kézműipari Vállalatnak varrt, egyik munkahely se fizetett túl bennünket. Az asszony 18, én 14 évvel ezelőtt mentem nyugdíjba, mindketten olyan pénzzel, hogy azt alamizsnának is lehetett volna- nevezni. A kerti munka tehát változatlanul meghatározó helyet foglalt el a háztartásunkban. Azelőtt a kis fizetésünket, most az ugyancsak kis nyugdíjunkat egészíti ki. — Borongós hangulatban van ma az öreg — kapcsolódik a beszélgetéshez Ilonka néni —, nem nagyon szokott ő panaszkodni. Inkább arról ismerték — és ismerik —, hogy biztató szóval, hasznos tanáccsal mindig talpra tudta állítani azt, aki elke- nődött. Emlékezetem szerint ő maga csak egyszer szorult igazán vigaszra. Amikor szanálták a régi házunkat, felszántották a kertet, szemünk álttára vágták ki azt a 27 gyümölcsfát — gazdagon termő őszi és sárgabarack-, szilva-, alma-, meg diófát —, amiben egy félélet munkája feküdt. Megértette ő, mert meg kellett értenie, hogy két, egyenként 24 lakásos, 4 emeletes lakóház épül a kertünk — és néhány szomszéd kertje — helyén. Mégis kiborult. . . any- nyira, hogy könnyezett, amikor látta, hogyan esnek neki az életerős fáknak. — Ez akkor volt, és más az, ami most van. Mitagadás, az élet nehéz, egyre nehezebb, nekünk valahogy mégis könnyebb a ma, mint a tegnap volt. A gyerekek kirepültek, boldogulnak, ez és a tizenegy unoka számunkra is a boldogságot jelenti. Az új ház, meg a kert is kisebb, mint a régi volt, de elférünk, a termés is elég. Időközben beléptünk a kertbarátok klubjába, bejártuk a fél országot, és mindenhonnan hoztunk hasznos tudnivalókat. Kertünkben soha egy talpalatnyi föld se hevert parlagon, a fákon még csak néhány rügy jelzi, hogy tavaszodik, én már szedem a zöldborsót, lombhulláskor pedig a vetőborsó szemesedik. A szomszédoktól tudom meg, mi pénzt kell a piacon hagyni egy kis paprikáért, paradicsomért vagy íöldségért. — Igen, a kert még mindig nélkülözhetetlen, de már nemcsak nyugdíjkiegészítés. Naponta figyelmeztet bennünket, hogy vár, mert fontos a munkánk, ezzel megszépíti az öregségünket. Futja már arra is, hogy virággal borítsuk be a kert egyik részét. Tavasztól őszig illatos az udvarunk a sokféle rózsától, a liliomtól és a tulipántól, a , kardvirágtól, a korai és a késői margarétától. Van olyan is, aminek a nevét se tudom, azt a futóvirágot, amelynek viaszborítású, sötétzöld levelei között kagylószerű virágok virítanak, én „este szép”-nek nevezem. Reggel locsolom, egy óra múlva élénk sárga színükkel köszönik meg a Nap melegét, de este, amikor lemegy a Nap kitárulkoznak, olyanok lesznek, mint a kinyitott napernyő, és hófehéren csillognak az est homályban, ök este igazán szépek. — illlés — Összeállította: Sóskúti Júlia
