Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-29 / 180. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚLIUS 29. Grósz Károly Torontóba érkezett (Folytatás az 1. oldalról) mint neves közéleti személyiségekkel. Látogatásunk kiemelkedő állomása volt a talákozás Reagan elnökkel és a kormány tagjaival. Az elnök úrral folytatott tárgyaláson, kifejezésre juttattuk azt a meggyőződésünket, hogy a látogatás annak a politikának eredménye, amelyet ő és a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, Mihail Gorbacsov indított el pályájára. A miniszterelnököt megkérdezték, milyen konkrét támogatást helyezett kilátásba Reagan elnök a magyar gazdaságpolitikai törekvések megvalósításának elősegítésére. Reagan elnök megerősítette a Verity kereskedelmi miniszter úrral folytatott tárgyalásokon kifejtett elvi álláspontot: kereskedelmi kirendeltséget létesíthetünk az Egyesült Államok nyugati partvidékén. Megvizsgálják a jelenlegi behozatali lista, a kvóta volumenének nagyságát. Ígéretet kaptunk, hogy megvizsgáljuk a kvóta szerkezetét, termék- összetételét is. Támogatást kaptunk néhány olyan nagy fontosságú értékes műszer beszerzéséhez, amely fontos a magyar gazdaság fejlődéséhez. Ezek beszerzése korábban bizonyos akadályokba ütközött. Rövidesen, szeptemberben a magyar— amerikai üzleti tanács ülésén, Clevelandban megvitatják az együttműködés lehetőségeit, az Amerikai Turistairodák Szervezete, az ASTA budapesti kongresszusán pedig turisztikai egyezményt írnak alá. Egy kérdésre válaszolva a miniszterelnök közölte azt is, hogy folytatódnak a tárgyalások amerikai repülőgépek vásárlásának lehetőségeiről. A sajtókonferenciát követően Grósz Károly részt vett azon a fogadáson, amelyet Grósz Károly a Minisztertanács elnökének és George Bush az Amerikai Egyesült Államok alelnökének találkozója a Fehér Házban dr. Házi Vencel, hazánk washingtoni nagykövete adott a látogatás alkalmából. A fogadáson megjelent vendégek között volt William Verity kereskedelmi miniszter, Jahn Whitehead, a külügyminiszter első helyettese, Rozanne Ridgway külügyminiszter-helyettes és az amerikai kormány több más magas rangú képviselője. A washingtoni látogatás befejezéseként Grósz Károly csütörtökön reggel az arlingtoni katonai temetőben koszorút helyezett el az Ismeretlen katona sírján. Az arlingtoni temetőből a küldöttség gépkocsikkal folytatta útját a főváros központjába, ahol a Washington Emlékobeliszk közelében George Shultz külügyminiszter vett búcsút az Egyesült Államok kormánya nevében Grósz Károlyitól. Grósz Károly és kíséretének tagjai Washingtonból Reagan elnök különrepülő- gépén indultak az északamerikai utazás kanadai szakaszára. A gép a határváros, Niagara Falls repülőterén szállt le, innen a magyar vendégek gépkocsival folytatták útjukat a két ország határáig, a Szivárvány- hídig. A kanadai határon az ország külügyminisztériumának képviselői fogadták a magyar kormányfőt és kíséretének tagjait. Jelen volt Dr. Nagy Lajos, hazánk ottawai nagykövete. A magyar vendégek elgyönyörködtek a világ egyik legnagyqbb és mindenképpen legismertebb vízesésének imponáló látványában az egyik, már a kanadai oldalon levő kilátóhelyről, majd gépkocsival folytatták útjukat a mintegy 120 kilométerre levő Torontóba, Ontario tartomány fővárosába. A tartomány kormánya nevében Nixon főminiszterhelyettes köszöntötte a városban a kormányfőt. A magyar vendégek este — hazai idő szerint éjszaka — kanadai üzletemberekkel találkoztak. Pénteken reggel Grósz Károly felkereste a torontói egyetem Hungarológiai Intézetét majd Kanada miniszterelnökével, Brian Mulroneyvel találkozik. Délben a Nemzetközi Kérdések Kanadai Intézete és''az Empire Club, a vezető üzletembereket és befolyásos politikusokat egyesítő társadalmi szervezet díszebédjén vesz részt, ahol előadást tart hazánkról. Grósz Károly pénteken este, középeurópai idő szerint késő éjjel indul haza észak-amerikai körútjáról. A Magvar Népköztársaság Országgyűlésének üzenete az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusához Tisztelt Kongresszusi Tagok! A Magyar Népköztársaság Országgyűlése figyelemmel kíséri és nagyra értékeli azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa, a Szenátus és a Képviselőház tagjai fejtenek ki a Magyarországot közvetlenül is érintő kelet-nyugati kapcsolatok javításáért, a nemzetek közötti együttműködés elmélyítéséért. Állásfoglalásainak is szerepe van abban, hogy az egyes államok kedvézőbb nemzetközi légkörben építhetik kétoldalú kapcsolataikat, járulhatnak hozzá a globális és regionális problémák megoldásához. A magyar közvélemény, a magyar politikai és gazdasági vezetés érzékeli és méltányolja az országban kibontakozó reformtörekvések iránt az Egyesült Államokban is megnyilvánuló érdeklődést és rokonszenvet. Ennek az átfogó átalakulási folyamatnak meghatározó eleme a politikai intézményrendszer megújulása, s benne az Országgyűlés törvényalkotóij politikaformáló és a kormányzati munkát ellenőrző szerepének következetesebb érvényesítése. A képviselők egyidejűleg részt vállalnak a Magyar Népköztársaság külpolitikai irányvonalának kialakításában, annak még nyitottabbá tételében. Mindehhez jó alapot és lehetőséget biztosít, hogy a Magyar Népköztársaság nemzetközi tevékenysége és belső jogszabályai teljes mértékben összhangban vannak az emberi jogokat szabályozó nemzetközi egyezményekkel és normákkal, köztük a Helsinki Záróokmányban foglalt elvekkel és ajánlásokkal. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi években a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Államok között a két kormány kölcsönös erőfeszítéseinek eredményeként kiterjedt, élénk, gyümölcsöző kapcsolatrendszer jött létre. A magyar kormány elhatározott szándéka, hogy e kapcsolatokat a két nép közeledését tovább erősítse. E törekvésében építhet a magyar törvényhozók és a magyar közvélemény támogatására. Grósz Károly- nak. a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának, a Minisztertanács elnökének egyesült államokbeli látogatása — hasonló amerikai szándék esetén — új, történelmi távlatokkal biztató szakaszt nyithat a két ország együttműködésében. A Magyar Népköztársaság Országgyűlése kész részt vállalni a magyar—amerikai kapcsolatok mindkét nép érdekeit szolgáló bővítésében, az ehhez szükséges Bizalom építésében. Az Országgyűlés kívánatosnak tartaná, hogy a két ország törvényhozása ösztönző szerepet játsszon a politikai párbeszéd, a gazdasági, a tudományos és kulturális együttműködés, az emberek közötti kapcsolatok fejlesztése érdekében. Kész arra is, hogy a magyar- országi politikai, gazdasági, társadalmi folyamatok és törekvések alaposabb megvilágítása céljából közvetlen párbeszédet folytasson az amerikai törvényhozókkal az Egyesült Államok Kongresszusában Magyarország kapcsán napirendre kerülő témákról, így az emberi jogok valameny- nyi kérdéséről is. Szükségesnek és hasznosnak tartja a rendszeres véleménycserét a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdésből. A Magyar Népköztársaság Országgyűlése javasolja, hogy a két ország törvény- hozásának kontaktusait helyezzük tartó- sabb alapokra. A jövőben rendszeresebb személyes kapcsolatok, munkabizottsági találkozók vagy más, kölcsönösen megfelelőnek ítélt formák keretében biztosítsuk a mindkét oldalon felvetődő általános, vagy egyedi kérdések, ügyek megvitatását, a hatékony információ- és vélemény- cserét, s ezen keresztül a kölcsönös megértés erősítését. A Magyar Népköztársaság Országgyűlése reményét fejezi ki, hogy javaslata egybeesik az Amerikai Egyesült Államok szenátusa és képviselőháza tisztelt tagjainak óhajával és törekvéseivel. Fontosnak és időszerűnek tartja, hogy a két ország törvényhozói választóik képviseletében az eddiginél aktívabb szerepet vállaljanak a Magyar Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok közötti együttműködés továbbfejlesztésében, a magyar és az amerikai nép közötti kapcsolatok erősité- sében. A Magyar Népköztársaság Országgyűlése nevében: Stadinger István elnök Összehívták az SZKP KB ülését A tartalékok feltárása Moszkvában Izraeli konzuli küldöttség . Amszterdamból csütörtökön elutazott Moszkvába az izraeli konzuli küldöttség. A hattagú delegáció kedden érkezett Izraelből Hollandiába, ahol szerdán átvette a szovjet utazási engedélyeket. 1976, a szovjet—izraeli diplomáciai kapcsolatok megszakítása óta Hollandia képviseli Izrael érdekeit Moszkvában. A küldöttség két hónapi tartózkodásra kapott engedélyt a szovjet hatóságoktól — közölte csütörtökön a holland külügyminisztérium szóvivője. Elmondta, hogy kettős feladata lesz a delegációnak. Megismerkedik az izraeli érdekeket képviselő holland konzulátus munkájával, és — szerinte — megvizsgálja az egykori izraeli nagykövetség épületének állapotát. A nap folyamán Moszkvában Vagyim Perfiljev szovjet helyettes külügyi szóvivő sajtóértekezletén azt közölte, hogy az izrael konzuli küldöttség moszkvai látogatása kizárólag technikai jellegű. — A hat diplomata útjának célja az, hogy tanulmányozza az ízrael érdekképviseletét Moszkvában- ellátó holland nagykövetség konzuli osztályának munkáját. Libanonban Meghosszabbítják az ENSZ-erök mandátumát Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtikár javasolta, hogy a Biztonsági Tanács további fél évre, 1989. január 31-ig hosszabbítsa meg a Libanonban állomásozó ENSZ békefenntartó erők mandátumát. Pérez de Cuellar a világ- szervezet székhelyén közzétett jelentésében azzal indokolta javaslatát, hogy a békefenntartó erőknek fontos szerepük van az erőszak megfékezésében, s esetleges távozásukkal a polgárháború is súlyosabb méreteket öltene ebben az országban. A Biztonsági Tanács 1978- ban, 425-ös számú határozatában döntött a békefenntartó erők létrehozásáról. A „kéksapkás” alakulatok feladata eredetileg az volt, hogy segítsenek helyreállítani a libanoni központi kormány ellenőrzését az ország déli részében. A főtitkári jelentés rámutat, hogy a határozat megszületése óta eltelt tíz évben a fenti célokat nem sikerült elérni. Az SZKP KB a napokban sorra kerülő ülésén — más problémák felvetése mellett — hangsúlyozottan napirendre tűzik a közszükségleti cikkek gyártásának kérdését, a meglévő tartalékok és lehetőségek feltárását — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB. főtitkára szerdán a „Zarja” egyesüléshez tartozó két moszkvai cipőgyárat keresett fel, s a Muhanov nevét- viselő (olasz technológiával tavaly májusban kulcsrakészen átadott) gyár munkásgyűlésén mondott beszédet, amelyet csütörtökön ismertetett a Pravda. Moszkvai értesülések szerint az SZKP KB ülését pénteken tartják meg. A szovjet vezető beszédében emlékeztetett arra a közismert tényre, hogy a Pérez de Cuellar ENSZ-fő- titkár szerdán folytatta tárgyalásait Irak és Irán képviselőivel a Biztonsági Tanács tűzszüneti határozatának életbe léptetéséről, de Irak továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a tűzszünetet szemtől-szembeni tárgyalások előzzék meg. A főtitkár két-két órán át tanácskozott Tárik Azim iraki külügyminiszterrel illetve Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszterrel. A megbeszélések részleteiről nem adtak ki közleményt. Pérez de Cuellar szerda es- '- te újságíróknak kijelentette, hogy várja a két fél válaszát a tűzszünettel és a béketervvel kapcsolatban előterjesztett javaslataira. A főtitkár nem közölt részleteket arról, hogy milyen tervet dolgozott ki a tűzszünet érvényesítésére, a csapatok visszavonásáTűz martalékává vált csütörtökön Winnie Mandela sowetói háza — közölte a johannesburgi rendőrség. A rendőrségi szóvivő szerint valószínűleg gyújtogatás történt, ugyanis szemtanúktól tudomásuk van arról, hogy fiatalok egy csoportja gyújtópalackokat dobott a házra. A tűzvészben senki sem sérült meg, mivel az épület üres volt akkor, amikor csütörtökön délben a környékbeliek felfigyeltek az épületből gomolygó füstre és a felközszükségleti cikkek gyártása az elmúlt években másodlagos kérdés volt. Most javítanak a helyzeten, a fejlesztéshez minden ágazatból erőforrásokat irányítanak át, ebbe a munkába bevonták a hadiipari vállalatokat is, hogy mielőbb fel lehessen számolni a lemaradást. A munkásgyűlésen a szovjet vezető részletesen és bírálólag szólt az ellátási nehézségekről, a sorbanállá- isok problémájáról. Hozzáfűzte: ennek egyik oka, hogy a kereskedelem még mindig nem rendelkezik megfelelő nagyságú eladótérrel, ezért csökkenteni kell a különböző irodák számát, s a felszabaduló helyiségeket a kereskedelmi és szolgáltatási szféra rendelkezésére kell bocsátani. ra és a hadifoglyok cseréjére. Irán csütörtökön közölte, hogy csapatai a középső frontszakaszon megsemmisítettek vagy megsebesítettek négyezer iraki katonát és iraki területen szervezkedő iráni kormányellenes fegyverest, az úgynevezett Mod- zsahedin Halk harcosait. Az ÍRNA iráni hírügynökség közleménye szerint az iraki ellenállást csütörtök reggel törték meg, de az ellenfél maradék alakulatai még kemény utóvédharcot vívnak. A déli frontszakaszon, Khorramshahr körzetében legkevesebb 1500 iraki katona vesztette életét e közlés szerint. Egy korábbi bagdadi közlemény viszont arról tájékoztat, hogy az iráni kormányellenes erők vettek be két helységet, nagy veszteségeket okozva az iráni alakulatoknak. csapó lángokra. A ház szinte teljesen leégett, mire a tűzoltóság a helyszínre érkezett. Winnie Mandela — Nelson Mandelának, az Afrikai Nemzeti Kongresszus 26 éve bebörtönzött vezéralakjának felesége — nem nyilatkozott. A hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy 1985- ben tűz puszította el Winnie Mandela bradforti házát. Ennek a tűznek az okát azóta sem állapították meg a délafrikai hatóságok. Irak—Irán Megbeszélések a tűzszünetről Felgyújtották Mandela házát MOSZKVA Arkagyij Volszkij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldötte, az SZKP KB osztályvezetője Jerevánban tárgyalásokat folytatott Szűrén Arutyunjannal, az örmény KP KB első titkárával — jelentette a Jereváni Rádió. A szerdán tartott találkozó tárgykörén a legfelsőbb Tanács múlt héten elfogadott karabahi határozatának megvalósítása állt. * * * A nem hivatalos közterületi gyűlések, felvonulások és más megmozdulások rendezésének szabályait rögzítette csütörtökön nyilvánosságra hozott határozatában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége. Eszerint az utcai felvonulásokhoz, gyűlésekhez a helyi tanácsokhoz benyújtott előzetes kérelem jóváhagyása szükséges. TOKIÓ Túl előrehaladott az idő ahhoz, hogy érdemben fontolóra lehetne venni a KNDK részvételét a nyári olimpiai játékokban — jelentette ki csütörtökön Tokióban újságírók előtt Csői Csang Jun, a Dél-Koreában hatalmon lévő Demokratikus Igazságpárt koordinációs irodájának vezetője. Csői Csang Jun szerint ennek az a feltétele, hogy a demilitarizált övezetben lévő Panmindzson városában augusztus második felében magas rangú személyiségek részvételével tartsanak egy szűkebb körű előkészítő találkozót. HAVANNA Csütörtökön öt darab F—5E típusú amerikai gyártmányú vadászgép érkezett Honduras fővárosába. A gépek a hondurasi légierő állományának megerősítésére szolgálnak. Az első két ilyen tíousú vadászrepülőgép decemberben érkezett az országba, és jövő év áprilisáig még hét darab kerül megvásárlásra. A hondurasi légierő F—5E gépei sorozatosan követtek el fegyveres provokációt Nicaragua ellen. BELGRAD A jugoszláv nemzetgyűlés csütörtöki ülésén hat új tagot választottak a szövetségi kormányba. Branko Mikulics kormányfő a gazdasági szükségprogram megvalósításának elősegítésére javasolt új tagokat a kabinetbe. Rados- lav Bohincs lett a szövetségi gazdasági miniszter, amely új tisztség a jugoszláv kormányban. Bohincs korábban a szlovén kormány gazdasági miniszterhelyettese volt, Franc Horvat személyében új vezető áll az idegenforgalmi minisztérium élén, az eddig tárca nélküli miniszterként tevékenykedő Dragi Donevet pedig a szállítási minisztérium élére választották meg. A kabinet másik három új tagja tárca nélküli miniszter lett. A nemzetgyűlés csütörtökön kezdődött kétnapos ülésszakán a képviselők megvitatják a társadalmigazdasági fejlődés tervének eddigi eredményeit és a gazdasági reform kérdéseit.