Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-28 / 179. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 1988. JÚLIUS 28. Utolsó forduló a búzamezőn — Szép emlék, való igaz, a péterpáli áldás — mondja Trusehinger Károly, a Jászberényi Zagyvamenti Termelőszövetkezet üzemi párt- bizottság titkára, amúgy „civilben” gépész, aki ezen a nyáron is fölült a kombáj- nyeregbe. —■ Csakhát felénk nemigen kezdődik június 29- én az aratás. Ezeken a földeken egy-két hetet minden évben késik a búzaérés. Döcög, araszol alattunk a gépkocsi, szakadéknyi mélységet vágott a nyomvonalak közé a június eleji, felhőszakadás-szerű zápor. Most, száraz az út, száraz az árokpart. Porzik a föld, porzik az ég, porzik itt minden. Arányló a nap, kék az ég, zöld a határ — írnám a közhelyet, de nem teszem. Meleg van, rekkenő, az alácsor- gó izzadságcseppek marják szemünket. Pedig nekünk, személyautóban ülőknek még édenl a körülményünk — milyen lehet a klíma ott fönn, az E 512-esek fülkéjében? Már meg is érkeztünk, már egyetlen, rőtszínű világgá tágult a tarló itt, Jászberény északkeleti peremén, a Szabó-tanya szomszédságában. Itt van a lajtos kocsi, a műhelykonténer. S itt születik a tarló, fogy a kalász a tizenhárom arató-cséplő munkája nyomán. Messze járnak még a fiúk, tenyérnyi modelleknek tűnnek a közelről egyébként monstrumoknak látszó kombájnok. Most még a dübörgésük is inkább halk zümmögéshez hasonlít, csak a mögöttük égbetörő porfelhő növekszik roppant méretűre. Fogy a kalász, nő a tarló, közelednek a kombájnok. Trusehinger Károlyt hallgatom: — Az ősszel 2204 hektárt jártak be a vetőgépek, ekkora területen került földbe az őszi 'búza. Július 6-án haraptak először búzába a kombájnok, s talán ezen a napon, július 26-án be is végezzük az aratást. Tizenhárom E-jelű saját géppel dolgozunk a mezőkön, s mint évek óta mindig, ezen a nyáron is kaptunk segítséget a szlovákiai Závoda község téeszétől: négy gépet küldtek barátaink a jászsági földekre. Persze, visszaadjuk a segítséget... Sorolja: a termelőszövetkezet valamennyi tagja — lélekben, jelképesen vagy tényszerűen — készült az idei aratásra. Aggódás nélkül, a leendő kenyérre gondolva teszik, végzik munkájukat a kombájnosok is. Kipróbált, régi aratók — fiatalok, idősebbek, vegyesen —, akik még a kézikaszálás fortélyait is ismerik. Egy rend elől, kettő-három-hat mögötte. Régi rege... Hanem a mai, modern aratás, az más. Hoszú ez a tábla, van vagy ezer méter is, vélem. — Van bizony — mondja kísérőm. — Éppen annyi. Hetvenkét hektáros búzaföld ez, nem sok idő kell hozzá és „megeszik” a fiúk. Látja, hamarosan ide érnek. Messze néző, maszatos arcú, kortalan férfi huppan földre az egyik kombájn magasából. Nem madárként persze, inkább olyan komótos lassúsággal, mint amikor az ember szemével irányítja a lépéseit, s gondolatban talán nem is ott van. ahol lépked... így ballag felénk egy kis pihenőre Fiala Béla. Odalép a ballonhoz, vizet endeg egy literes üvegbe s már kortyol is. — Fordulóként leadok vagy liternyi folyadékot — emeli le az üveg csutoráját a szájáról. — De már, ha jól látom, az utolsó menet következik. Igaz, főnök? A párttitkár bólint. — És hány fordulót tett az idén összesen? — kérdezem Fiala Bélától. Nem válaszol azonnal, látom, magában számolja a számtalant. — Csak az elsőt és az utolsót tartom számon, a többire nem vélekszem. Mással vagyok én ott főn, a kabinban elfoglalva. Hogy mivel? Azt csak az tudja, aki aratott már életében ilyen öreg masinával, öt esztendős ez a gép — mutat kombájnja felé —, de mégsem cserélném el másikért. Magam kezelem, magam ápolom, én vigyázom az álmát, hallgatom dohogá- sait. Ismerem a hangját, minden rezdülését! Amúgy rendesen a műhelyben dolgozom, de a betakarítás idején a határban. No, nézzük meg közelebbről azt a gépet. Tápodjuk a tarlót, néhol bokáig ér, néhol magasabban meredeznek a búzamező tüskéi. Olyik szakasz nagyon hepehupás, ám ennek a gépfajtának nem lehet emelni- süllyeszteni menet közben a vágóasztalát. Így mondja Fiala Béla, miközben odaérünk, az árva gephez. — Kezessé szelídült — ütögeti tenyerét kombájnja burkolatához a férfi —, csak lelke nincs, egyébként akár beszélgethetnénk is, menet közben. — Hosszú egy-egy forduló, mire, kire gondol nyeregben ülve? — Családra, pénzre, jobb napokra — válaszol s közben fölhág a lépcsőkre. Beindítja a motort s az utolsó fordulóhoz kanyarítva gépét, beáll a maradék tábla legszélébe. Futok a kombájn mellett, tanúja a nagy pillanatnak. Közben a többiek is meglelik helyüket, s már indul is a karaván. Fiala Béla szól valamit az emeletnyi magasból, nagy a dübörgés, nem hallom, végül mutogatásaiból megértem: menjek, üljek föl mellé, a fülkébe. Egyszemélyes ez a kalitka — a sebváltó kar fölött guggolva szorítok helyet magamnak. Meglódul a gép. Vágóasztala leereszkedik, motollája előtt fejet hajt s eltűnik a dobban ezernyi kalász. Mondják, Napóleon egyszerre hat dologra ' tudott koncentrálni. Dehát ő császár volt. kiváló hadvezér. Fiala Bélának, a harminckilenc éves kombájnosnak legalább tizenkét dologra kell ügyelnie egy adott pillanatban. Szemeiből, kezének mozdulatából a négy méter széles vágóasztalra, a talaj felszínének egyenetlenségeire, a magtartályra, a víz- és olajmutatókra, a kalászvisz- szahordó szerkezetre, a szal- marázóra. Keze odanőtt a kapcsolókhoz, a kormányhoz, a sebváltóhoz... Hogyan csinálja? S közben persze, figyeli a kombájn útját, a társak gépeit, az ég madaraira is jut néhány pillantása. Messzenéző szemeivel most a délutánba hajló, szürkéskék eget kémleli. Jaj, csak addig ne legyen eső, míg be nem végzi ezt a fordulót. Eső azonban nem születik ma ezen a jászsági világon, sem ég alatt, sem föld fölött. Por és hőség annál inkább. Kapaszkodom a vezetőfülke ajtaja peremébe, egyre inkább érzem a kényszerű guggolás minden átkát. Száll a por, száll a pelyva, lassan magam is olyan poros-szürke leszek, mint Fiala Béla, a kombájnos itt, mellettem. Döccen a kombájn — egyenetlen a talaj. A motolla ritmikusan tereli a kalászokat, a gabonaszárakat s mögöttünk, mintha óriási hajnyírógép dolgozott volna, kopár marad a> búzatábla. Kiabálunk egymásnak, túlharsogjuk a dübörgést, bár, azt gyanítom, a kombájnosok nem szószátyár emberek. Fiala Béla sem az. Félszavakhoz szokott munka közben, vagy csak kézjelhez, fejbiccentéshez. Most és itt, a kombájn fülkéjében is szűkén méri a szót. Kérdéseimre úgy felel, mintha magamagának mondaná a választ. Miért is lettem kombájnos? Hányadik aratásom az idei? Megfizetik nekem ezt az embert, gépet próbáló melót? — Korán megismertem az aratás hangulatát, szépségét és keménységét: apró gyermekkoromban a cséplőgépek mellett tébláboltam nyaranta, még törekes fiú is voltam. Jászfelsőszentgyörgy az én falum, ott van most a feleségem és két fiam, rájuk gyakran gondolok. A nagyobbik csibész tizenhat éves, ezen a nyáron nem egyszer ő volt mellettem a segédkombájnos. Másodikos ipari tanuló a szolnoki 606. számú intézetben; mezőgazdasági gépész akar lenni. Mint az apja... Naponta öthatszáz forintot kerestem az idei aratásban szóval, nem sokat. Tizenkét-tizennégy órai munkáért kapunk eny- nyit. A feleségem boltvezető, kisebbik fiam ősszel megy az általános ötbe. Nem látom őket, csak ha hazaránt a busz, este. Elmúlik a nyár és nem mehetek sehova, ide, a mezőre köt a munka. De örömmel vállalom, mert megszerettem a fegyelmet az évek során. — Van rangja a kombájnosnak? — Volt. Manapság csak onnan tudják, arattam, amikor meglátják a port, az izzadt piszkot bőrömön. No, ez is robotolt. Nincs már akkora tekintélye a kombájnosnak a kocsmában sem, mint volt vagy tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt. Igaz, én nemigen kocsmázok, egyéb szenvedélyem sincs, mint a család, a kert, a jószág. Most megállítja a gépét s bekapcsolja a sárga jelzőlámpát: megtelt a másfél köbméteres tartály, jöhet a szállító szerelvény. Megérkezik a pótkocsis MTZ. A magszállító csövön vastag sugárban ömlik az arany- barna búza. A tábla végén élesen fordulunk s beáll a kombájn a végső egyenesbe. Fogyanak a méterek, közeledünk a tábla pereméhez. Fiala Béla abbahagyja a szót, most minden idegszálával gépének mozdulataira összpontosít. Valami áhitat keveredik a poros levegővel, s fölöttünk, az égen, mintha ezt a kombájnt üdvözölnék isten madárkái, a cikázó fecskék. Zúg, dübörög a gép, forog a motolla — s hirtelen elcsöndesül minden. Már a levegőt harapják a kések, már elfogyott minden kalász előttünk. Kész, vége. Leugrunk a gépről, kitöröljük szemünkből a port és a verejtéket. Fiala Béla a gép alá hajol, fölvesz egy marék, kiszóródott búzaszemet. — Ezt elteszem — gyűri zsebébe tenyere tartalmát. — A huszonharmadik aratásom emlékére... Besze Imre A Szolnok és Vidéke Afész tiszavárkonyi paftírvágó üzemében pénztárgép-szalagokat készítenek. Egy műszakban ezer 37,5x70 milliméteres szalagot állít elő a négy dolgozó (Fotó: Mészáros) Árutorlódás Záhonyban Magyar—szovjet külkereskedelmi szállítások Ipari Top-lista ’88 (Folytatás az 1. oldalról) A legizgalmasabb lista talán mégis az, amelyre az ország ötven legjövedelmezőbb ipari szervezete került fel. Az első tíz közé öt külföldi részvétellel működő kft, három ipari szövetkezet, egy magyar—japán részvény- társaság és mindössze egy állami vállalat (Herendi Porcelángyár — 10. hely) került. Az ötvenes listán két megyénkbeli cég, a Mezőtúri Ruhaipari Szövetkezet és a Szolnoki HISZ található. Előbbi az 59. helyről lépett előre a 35.-re, utóbbi viszont 31. volt 1986-ban, tavaly viszont majdnem kicsúszott az első ötvenből (a 49. helyen végzett). Jóllehet az eltérő szervezeti formák és az eltérő gazdasági háttér miatt helyenként csalóka lehet a helyezések automatikus összevetése, egy ilyen rangsor mégis tükre a megye iparának. Beszédes, árulkodó tükre. Érdemes előtte elidőzni egy kicsit. L. M. L. Magyarországon jelenleg 4154, ezen belül Záhonyban 1380 vagon Szovjetunióba küldendő magyar áru: búza, zöldség, konzerv, gép és berendezés vár elszállításra, illetőleg átrakodásra, a romlékony árut tartalmazó hű- tővagonos szerelvényeiknél azonban nincs fennakadás — mondotta Jevgenyij Litvinov, a Szovjetunió magyar- országi kereskedelmi képviseletének helyettes vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet szerdán a Szovjet Kereskedelmi Kiállítási Központban tartottak. Elmondta, hogy a két ország áruszállítási forgalma évente 10 milliárd rubel, ez azt jelenti, hogy mintegy 17 millió tonna különféle árut kell elszállítani. Ennek túlnyomó többségét — az idén 14,3 millió tonna árut — vasúton szállítják. A határon gyakran van torlódás, ennek az az oka, hogy a szállítási igények és lehetőségek a két országban eltérőek. Ez év első felében az egész évre tervezett árumennyiségnek mintegy 46 százalékát szállították át a határon, ezen belül a szovjet export 54, a Magyarországról származó szovjet behozatal 34 százalékra teljesült. A vasúti árutovábbításban az utóbbi időben vagontorlódás keletkezett, mert a magyar vállalatok hatalmas mennyiségű árut, köztük nagy mennyiségű szezonális cikket, gabonát, gyümölcsöt szállítanak. A szovjet fél a folyamatos fogadás ellenére sem győzi ezt a hatalmas ütemű munkát, így, bár a torlódások mostanra némileg csökkentek, még mindig sok a rakodásra váró áru. Az utóbbi napokban a tárgyalások és az egyeztetések nyomán az átvétel felgyorsult, és 2—3 héten belül normalizálódhat a helyzet. Így a magyar fél várhatóan rövidesen feloldja a korábbi, kényszerhelyzet szülte áruforgalmi szabályozást, pontosabban korlátozást. A hőség miatt egyébként az élőállatszállítást egyelőre leállították. Ülést tartott a TOT elnöksége Vita az árrendszerről A TOT elnöksége szerdán Budapesten Szabó István elnökletével ülést tartott. A testület tájékoztató jelentést vitatott meg a jövő évben várható adó-, támogatási- és árrendszer változásokról, majd a vitára bocsátott anyagot elemezte. Az elnökségi vita kérdés csoportok köré összpontosult. A vállalkozási adó egységesítéséről többen kifejtették, hogy ugyan a norma- tivitás alapjában véve az ország gazdasági életében indokoltnak látszik, ám rövid távú merev bevezetése a tsz-ek jelentős részét újabb hátrányokkal sújtaná. Az adatok szerint ugyanis a közös gazdaságok vagyonará- nyos nyeresége az ipar átlagánál mintegy 40 százalékkal alacsonyabb, ennélfogva az azonos elbírálás — mégha utólag kiegyenlítéssel is kecsegtetnék a tsz-eket — nem látszik járható útnak. A termelőszövetkezeti kör romló jövedelmezőségi viszonyok között tevékenykedik. Az idén érvényes szabályozás során is olyan méltánytalanságokat volt kénytelen elviselni, hogy azok, illetve az újabb szigorítások mellett az érdekvédelmi szervezet nem mehet el szó nélkül. A tsz-eknek mind nagyobb része került a veszteséges üzemek közé és az élenjárók fejlődése is lelassult. Az elnökségi vita egy másik lényeges pontja az volt, hogy nem vált valóra az a kormányzati döntés, amely szerint az idén a mezőgazdaság által fölhasznált anyagok, eszközök árai tovább nem nőnek, sőt, csökkennek. A számítások ennek ellenkezőjét igazolják; ezek a többletkiadások az idén várhatóan többmilliácd forint nagyságrendűek lesznek. Ez újabb terheket rótt erre a gazdálkodói körre és nagy kérdés, hogy ezt a kedvezőtlen hatást miképpen tudják belső erőforrásaik átcsoportosításával, vagy külső beavatkozással mérsékelni. Az agrárolló további nyílása immár egy olyan fejlemény, ami az érdekvédelmi testületnek újabb teendőket, feladatokat ad. A vitában, amelyben részt- vett a Pénzügyminisztérium, illetve a MÉM képviselője is, az árak mozgását több oldalról elemezték. Az elmondottakból kitűnt: bár a 'tsz-ek áruinak 4—5 százalékos termelői ár-emelkedését prognosztizálták az első félévre a minisztériumok szakemberei, ám ez nem következett be, — ennél szerényebb mértékű volt a felfutás — így a gazdálkodók viselték a felhasznált anyagok, eszközök áremelkedésének többletterheit. Áthárításukra lehetőségük nem volt, hiszen a bel- és külkereskedelmi értékesítés lehetőségei körülhatároltak. Az elnökségi ülésen egyes vélemények szerint a jövőben a felhasznált anyagok árának emelkedésével párhuzamosan nyomban termelői ár-kiigazítást kell végrehajtani, és ezeket következetesen érvényesíteni kell. Mások szerint az adózás mértékének megváltoztatása hozhatná magával a nagyobb jövedelmezőséget, és ilymódon lehetne 'kiegyenlíteni az elszenvedett hátrányokat. A kérdéskörnek volt egy olyan összefüggése: mi van akkor, ha erőteljesen csökkenteni kell — a nem kellő érdekeltség miatt is — a mezőgazda- sági termelést. Egyáltalán, indokolt-e manapság arról beszélni, hogy az országnak nincs szüksége a jelenlegi mennyiségben a közös gazdaságok áruira. Általános volt a vélemény, hogy ugyan indokolt a termelési szerkezet kiigazítása, népgazdasági szinten, mint valutaszerző lehetőségre, a gabonára és húsra továbbra is szükség van, eZek mással nem helyettesíthetők. Az idén többször is adódott túltermelés is szóba került: az elnökség a termelők lehetőségeinek pontosabb körülírását sürgette, mivel általában hosz- szú távú programok alapján, dolgoznak, és nincs lehetőségük hirtelen irányváltásokra. Az intervenciós fel- vásárlási rendszer megerősítése is számításba jöhet. Az elnökség a vagyonér- dekeltség, a részesedési juttatások. a beruházási támogatások terén és más témákban is kialakította véleményét, amelyet a továbbiakban még több fórumon megvitatnak.
