Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-23 / 175. szám
10 Szolnok megye múltjából 1988. JÚLIUS 23. Regélnek a leletek Képesek vagyunk-e az avarok néprajzának rekonstrukciójára? Öcsöd—Kováshalom II tiszai kultúra települése A régészeti-történeti kutatások, ásatások által feltárt leletanyagot, megfigyeléseket, a kutatók mind többször kísérlik meg egy egykor élt nép néprajza rekonstruálásához felhasználni. Legtovább ezen az úton a Kisalföld Avarkorának szakavatott kutatója Tomka Péter jutott a Kis avar néprajz című írásában („Az őshazától a Kárpátokig”). Ebben, a tápi temető 261 sírja alapján egy 1200 évvel ezelőtt élt „átlag” avar harcost elevenít meg saját kutatásai alapján, s ennek ürügyén sok mindent elmond, ami az avar kori élet mindennapjainak része lehetett. A település korai időszakának rekonstrukciója az épületekkel, a kerítéssel és a belső karám részletével Nem tagadjuk, hogy írása alapján gondolkodtunk el azon, eljutott-e kutatásunk olyan fokra, hogy képesek vagyunk — no persze a saját igen jelentős korlátáinkon belül — a régen élt avar nép rajzánalk, s ezen belül népművészetének rekonstru- lására. Itt azonnal előre kell bocsátani azt, hogy a régész csak a megmaradt, az idő vas foga által megkímélt, forrásanyagból, megfigyelésekből tud dolgozni. Ezért csupán áttételesen tudunk képet alkotni olyan fontos, mindennapos dolgokról mint a textíliák, hímzések, népdalok stb. Viszont mai ismereteink alapján képünk lehet a faluról, mint az élet közvetlen színteréről, a temetőről, amely a „halottak •lakóhelye”, s szervesen illeszkedik a faluhoz. Képünk van a viselet fontosabb elemeiről, a gazdálkodás eszközeiről, munkafolyamatairól, a „háziipar” néhány mesterségének gyakorlásáról, a hitvilág elemeiről s'tb. Egy rövid írásiban persze mindezekre aligha térhetünk ki, ezért úgy vélem, két példa elégséges arra, hogy igazoljuk e módszer helyességét. Nagy avarkori temetőinkben (a megye területén van a Kárpát-medence legnagyobb feltárt VII—IX. századi avar sírmezője, Tiszafüred—Majoros halmon, ahol Garam Éva a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa 1278 sírt tárt fel) rendszeresen kisebb sírcsoportokat, majd közöttük üres kihagyott területeket figyelhetünk meg. A kutatás már régóta gyanította, hogy ezek a temetőn belüli sírcsoportok egy-egy nagycsalád előre kijelölt nyughelyei lehettek. A feltételezésnek azonban több nehezen igazolható bizonytalansági eleme is volt. Nem igen ismertük az avar falvak szerkezetét (ezek feltárása csak a legutóbbi évtizedben gyorsult meg), ugyanakkor feltételeztük, hogy a temető az életet tükrözi vissza a halál után, így az élet vizsgálatának forrása. A féri iák-nők-gyerme- kek temetőn belüli aránya alapján nem lehetett egyértelmű családszerkezetet rekonstruálni, az ismert lakóházak kiscsaládot sejtettek, a temetők képe alapján a nagycsalád megléte látszott valószínűnek. Ilyen és hasonló ellentmondásokat csak a telep- és a temetők együttes feltárásának elemzésével oldhattuk fel. Megfigyeltük például Tiszafüreden (1. kép), hogy az alig -10—12 m2 alapterületű házak is kisebb-nagyoibb csoportokban kerültek elő, s ezek a csoportok egy nagyobb halmaztelepülést alkothatnak. Ez a megfigyelés már feloldja a fentebb vázolt ellentmondást. Mert az ugyan igaz, hogy egy-egy házban egy-egy kis- család lakik (férj-feleséggyerekek), de a házcsoportok már a több generációs nagycsaládi keretek meglétének lehetőségét mutatja. Ugyanakkor feltételezhetjük, hogy a halmaztelepülés házcsoportjaiban élő családoknak a temetők sírcsoportjai felelnek meg, s ha ez mind igaz, akkor helyes az a feltételezés, hogy a temető rendje követi az élet rendjét, tehát az is igaz, hogy a „haltak falujának” vizsgálata az életről ad információkat. Vagy vegyünk egy másik példát. Vajon képesek va- gyunk-je megérteni ezeket az embereket? Képesek vagyunk-e hitvilágunk bizonyos elemeinek megértésére a megfigyelésék és az előkerült leletek alapján. Jászapátié a Nagyállás út mellett egy már több mint 320 feltárt sírból álló (még legalább ennyi sír lesz!?) nagy temetőben dolgozunk immár ötödik éve. Még az ásatás elején bontottunk ki egy picike gyermek sírját, s benne egy furcsa leletegyüttest találtunk. A gyerek nyakában nyakláncot viselt, amely két átfúrt vadkanagyarból és három kis bronzból készült ún. „fűrészfogas” csüngődíszbő! állott (2. kép). Hasonló leletet avar temetőből még nem ismertünk, de ismertük ezeket a X. századi magyar temetőkből. Megyénkben is előkerült egy ilyen lelet Tiszafüredről Fodor István ásatásából. Ugyancsak vannak hasonlóak a bolgár—török leletek között, például a tankajev- kai temetőben. Mind a mai napig vita tárgya, vajon milyen nyelven beszéltek az avarok. A leginkább mértéktartó nézetek szerint valamiféle bolgár—török nyelvjárást tételezhetünk fel. Honfoglaló eleink finnugor nyelvében pedig mintegy 300 bolgár—török jövevényszó lehetett a X. században. Most már csak arra a kérdésre kell választ adnunk, mi köze van a három népnek, a három időben és területileg távol lévő leletnek egymáshoz. A honfoglaló magyarság és volgai bolgárság szoros kapcsolata ma már közhelyszerű a kutatásban. Ugyanakkor a VI—VIII. század avarság emlékanyaga is sok-sok rokoni szállal kötődik a bolgárok ún. szaltovói kultúrájához. Tehát mind az avarokhoz, mind pedig a magyarokhoz a bolgároktól kerülhetett át a tárgy viseletének szokása, ami azt is jelenti, hogy mindhárom népnél megvolt egy olyan gondolat, melyet ezekkel a tárgyakkal lehetett kifejezni. Nem véletlenül találjuk 'ezeket a tárgyakat leggyakrabban gyermeksírokban. A csecsemők kapták ezeket — minden bizonnyal szüleiktől — azzal a céllal, hogy ez az amulett megvédje őket a rontásból, a veszélyektől. Ez a gondolat széles körben ismert lehetett a sztyeppén, a füves pusztán, s így etnikai hovatartozástól, nyelvtől függetlenül viselhették ezeket a talizmánokat a különböző népek gyermekei. Két példánk — melyeket az élet különböző területeiről vettünk — talán elégséges arra, hogy igazoltnak tekintsük ama lehetőség felvetését, képesek lehetünk ma már arra, hogy több-ke- yesbeb sikerrel hozzáfogjunk egy kihalt nép néprajza főbb vonásainak kidolgozásában. Az eredmény felmutatásához most már csak munka, türelem és sok-sok szerencse kell. Dr. Madaras László Öcsöd-Kováshalom lelőhelye. Öcsöd és Kunszent- márton között félúton, a Körös egykori erősen ívelt meanderének ármentes külső partszegélyén található. A Nagy érpartnak nevezett terület környékét időszakosan vízzel borított bemélyedések vették körül a neoli- tikumban. Az itteni jó minőségű megművelhető föld, a legeltetésre alkalmas vidék, továbbá az akkori gazdag vad- és halállomány egy termelő gazdálkodást folytató közösség számára eszményi körülményeket kínált. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy a tiszai kultúra népessége ezt a területet választotta telephelyéül a késői neolitikum kezdetén. A lelőhely település- típusa erőteljesen eltér a dél-alföldi valódi teliekétől, de a Köröstől É-ra jellemző egyrétegű telepekétől is hiszen közepes vastagságú (50—160 cm) egymás fölé rakódott feltöltéssel, illetve két fő egymás feletti településréteggel rendelkezik. Öcsöd-Kováshalom nagy volumenű kutatása 1982-től kezdődhetett meg az ELTE Régészeti Tanszék, az MTA Régészeti Intézet, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Művelődésügyi Minisztérium és a Damjanich J. Múzeum együttműködésének keretében. A felszíni leletgyűjtések alapján a késő neolitikus telepnyomokat mintegy 21 ha-os kiterjedésben lehetett megállapítani. Az egykori település valós, mai felszín alatti kiterjedését, valamint rétegviszonyainak helyzetét 188 mintavevő fúrással igyekeztünk tisztázni. E munka nyomán világossá vált, hogy a tiszai kultúra települése a területen található kisebb kiemelkedéseken szétszórva, egymástól elkülönülő 3 nagyobb és 5 kisebb települési foltban helyezkedett el. Ezek együttes kiterjedése 3—5 ha-nak mutatkozott. s csak az utólagos erős erózió, mezőgazdasági művelés terítette szét a leleteket a jelzett 21 ha-os területen. A fúrások után bizonyossá vált, hogy a 3 dombocskán megállapított teleprészek lehettek a központi, állandó lakóhelyek, amelyeket időszakosan víz is elválasztott. Ezeket kisebb időleges házcsoportok, vagy házak vették körül. Mindez merőben új információt jelent a tiszai kultúra teleptörténetéhez, itt ugyanis nem egyetlen nagy összefüggő. vagy kis tanyaszerű településről van szó. hanem elkülönülő települési egységek laza csoportosulásáról. Ugyanakkor a rétegtani adatok Öcsödön arra is utaltak, hogy itt a teli-szerű és az egyrétegű teleprészek egymás mellett „élő”, sőt egymást kiegészítő struktúrák voltak. öcsöd-Kováshalmon a feltárás eredményeként ma világos képünk van a teliszerű település belső tagolásáról, felépítéséről. A központi részen 4—6 egymás mellé épített, ÉNY—DK-i hossztengelyű nagy ház állt. Ezeket 3—5 m széles üres terület vette körül, ahol a „hétköznapi” élet, a kő- és csontfeldolgozás folyt. A munkaterület külső határán kezdődtek azok a nagyméretű gödrök ahonnan a telep egykori lakói a házak építéshez, javításhoz szükséges anyagot nyerték, s amelyeket később hulladékgödrökként hasznosítottak. Az említett gödrök vonulatán kívül, egy, a teljes telepet téglalap alakban övező kerítés nyomait tisztáztuk. Ezzel első ízben becsülhettük meg egy tiszai település tulajdonképpeni nagyságát, amely itt 1470 négyzetméter lehetett. Ez, egy időszakban 4—6 házat feltételezve, házianként 5 főt számolva, 20—30-as ossz lélekszámot eredményez az említett körülhatárolt települési egységen. Az öcsödi fő ásatási felszín legszerencsésebb körülménye az volt, hogy a házromok erősen rongált szintjei alatt, a szűztalainn nagyon világosan rajzolódtak ki a különböző fázisokhoz tartozó konstrukciós Gömbhasú edény bekarcolt többszörös négyszög motívummal. (Korai tiszai kultúra) elemek földbe mélyedő nyomai. Ennek megfelelően jól lehetett rekonstruálni a lakóépületek szerkezetét, építési módját, összesen 9 házat és 2 egyéb építmény maradványait tudtuk tisztázni, A házak mind felmenő falú, felszínre épített, téglalap alakú, sátortetős típust képviseltek. Ezek hosszméretei 7—18,5 m, míg a szélességadatai 3,5—8 m között változtak. s általában 2 vagy 3 helyiség volt bennük. A házak vázát nagyméretű cölöpök alkották. így a sátortetőt hármas belső oszlopok tartották, azaz merevítették. E fő vázelemek közötti részeket általában sűrűn egymás mellé helyezett, hasított palánkokkal, valamint náddal és sással töltötték ki. Az így elkészített falszerkezetet kívül-belül pelyvás agyaggal tapasztották be A lakóépületek belső berendezéséből viszonylag kevés maradt meg, leggyakrabban tűzhelymaradványok és gabonatároló hombárok töredékei kerültek elő. A „leghétköznapibb” berendezési tárgyak mégis az agyagedényeket, csont-, agancs- és kőeszközök voltak, amelyekből változatos formájú példák láttak napvilágot. Az agyagból készített. átfúrt csillag alakú csüngök, a csontból, állatfogakból, Spondylusból formált egyéb ékszerek, viseleti tárgyak az anyagi kultúra különleges, „luxus” jellegű szféráját képviselik. Az őskori ember mindennapi é'.etét átható szakrális elképzelésekre és tevékenységekre többek közt a szentély és oltármodel lekben, a különböző ember- és állatplasztikákban találtunk meggyőző bizonyítékokat. Az egykori „vallásos” elképzelésekre vet ugyancsak fényt az öcsödi házak körül feltárt 46 sír, amely a telep és temető szoros kapcsolatát hangsúlyozza. E síroknál általában az ÉNY—DK-i fő tájolását, illetve a jobb vagy bal oldalon történő zsugorítást figyeltük meg szabály- szerűségként. Gyakori volt, hogy a koponyát az alkarokat és az alsó lábszárakat vörös okker borította. Valószínűleg a ruha által szabadon hagyott részeket, az arcot kivéve, festették be vörösre az akkori temetési rituáléknak megfelelően. Két esetben a szórthamvas sírmaradványokat vörös okkerporral összekeverve találtuk meg. Mindent összevetve, az öcsödi sírok uniformizált temetési módjukkal azt tükrözik, hogy a tiszai kultúra kezdetén itt élt népesség fokozott hangsúlyt helyezett az ösz- szetartozás temetései rítusban való kifejezésére, a közösségi lét kiemelésére. Az öcsödi település és tá- gabban a tiszai kultúra gazdálkodásával kapcsolatban a megelőző, félig letelepült életmódból lassan kialakult intenzív agrárgazdálkodás sajátosságai említhetők, amelyek a késő neolitikus, tartós használatú települések fennmaradását egyáltalában lehetővé teszik. Tények sokasága mutatja, hogy a történeti gazdasági folyamatok hasonlósága a Tisza-vidéket a Balkánnal és Közép-Euró- pával együtt egy általánosabb fejlődési tendencia kereteibe integrálja a neolitikum e fejlettebb időszakában. Dr. Raczky Pál Összeállította: Tálas László 2. Nriép. Titxfjirtd-Mtnhmpmrt l—ll.ftá9ki*k ht/jrtfhnyz*
