Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-20 / 172. szám
1988. JÚLIUS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé I képernyője előtt A Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége első alkalommal szervezett népzenei tábort. A harminc iskolás korú résztvevő zenészek, zenetanárok segítségével tökéletesíti tudását a gyulai táborban. A román szövetség így kívánja segíteni a határmenti falvak nemzetiségi zenekarainak utánpótlását. Képünkön gyülekező a tábor udvarán (MTI-fotó) Felsőoktatás — marxizmus Korszerűsödik az oktatás Nézem vasárnap késő este a Füst Milán emlékezetére készített összeállítást; naplójának részletei hangzanak el, versek sorjáznak kitűnő előadásban. Százéves lenne, ha élne az, akinek gúny és magány, e kettő jutott ki osztályrészül e Földön. S akinek jóformán nincs életrajza iem, csupán munkarajza, mindennapi élete úgy össze van nőve írói munkájával. A tenyérjós is ezt olvassa ki tenyeréből — az emlékező műsor nyitójelenete — életvonal és munkavonal tökéletes egybeesését. Szorongató fájdalom „árad” a felhangzó ■cölteményekből, egy boldogtalan embertársunk néz le "ánk a képernyőről. „Csak lenge és véletlen vendégek vagyunk a Földön, s a művész dolga az, hogy az ebből 'akadó boldogtalanságnak adjon hangot.” Szép, gondo- atilag tiszta, érzelmileg pontos ez az emelkedett emlékesés — s mégis nekem hiányérzetem támad, amikor el- rangzanak az utolsó szavak, ?üst Milán szavai egy hajiam rádióinterjúból. Füst Milán-idéző Hiányérzetem, mert egyet- en szó nem esik a színműíró ITüst Milánról, csupán a kőimről és a széppróza mesteréről. Pedig milyen szívesen aallottam volna drámaírói reneszánszáról is, amely lapjainkban érte meg kiteljesedését, s amely a hetve- íes évek második felében ép- ien Szolnokon, a megye szín- íázában kezdődött el a Bol- iogtalanok Székely Gábor •endezte. a felfedezés erejével ható előadásával 1978- lan. Sajnos, a megalkuvá- ;ok szorításában az élet pe- 'emére szorult Huber Vil- nost, a dráma főszereplőjét ily megrendítően alakító Pi- -óth Gyula sincs már az élők ■órában! De az a színház- örténeti értékű, komor fé- íyekben tündöklő előadás sokakban, sokunkban él kitö- •ölhetetlenül. Egy mai Füst vlilán-képből nagyon hiányzott ez a szín. De felötlött innak a hiánynak is a gon- iolata, amit a kortársi fele- iékenységnek tulajdonítha- :unk: egy portréfilm hiánya, ímely most már kár firtat- ii, hogy mi okból, nem szü- ethetett meg a költő életélen. Pedig milyen szívesen és áhítattal néztem volna, amint maga önti indulatait ilibénk, milyen jó lett volna átni gyűlölettel és szeretettel teli tekintetét, s hallgatói mérhetetlenül okos szavait. Ha csak legalább néhány méternyi filmszalag is, megörökíthette volna alakját, sajátos egyéniségét! Muzsikáló mozi Milyen szerencse, hogy sgy-egy régi játékfilm viszont megőrizte nagy színészeink alakját, játékát és hangját. Amint például da- olnak, énekelnek, egy-egy slágert adnak elő az adott korszak modorában talán, de jredeti tehetséggel. A Muzsikál a mozi című szórakoztató program készítőinek jó szimatára és érzékére vall, oogy észrevették: régi film- talokból is össze lehet kötni rta egy-egy csokorra valót, s átnyújtani élvezetül a nézőnek. És még nem is kerül mindez sokba, csak gondosan végig kell gereblyézni a régi filmek mezejét, s menten fennakad egy-egy nótás Cózon-produkció az elmaradhatatlan füttyel, de még aly ritkaság is, mint Bajor "rizi éneke, aki pedig effélébe csak kivételesen vállalkozott. Aztán Karády Katalin jellegzetes búgó, érzéki hangja és a többiek Sárdy, Bársony Rózsi, Páger, Sulyok Mária... A kópia igaz kissé már fakó, a hang is recseg mitt-atnott, de mégis meg- :sap a megidézett múltnak varázsa. Lenyűgöz a tehetség ílménye. Kit azért, mert if- úságára ébredez, kit meg ízért, mert egy számára ed- iig ismeretlen világgal van ;alálkozása. Szóval idősebbek és fiatalabbak egyaránt kellemesen tölthették idejüket pénteken este a képernyő előtt. Makropulosz-ügy Hasonló nem mondható el a Karel Capek színművéből készült magyar tévéjáték csütörtök esti bemutatójáról. A fantasztikumba hajló történet egyszerűen lehangoló és unalmas volt a képernyőn, érdektelen, szürke, híjával a valódi fantáziának. Nehéz eldönteni, hogy a televíziós feldolgozásnak tudható-e be mindez, vagy a húszas évekből származó Capek-mű is ludas e mostani sikertelenségben. Hisz aligha több ez a játék egy filozófiai tétel fakó illusztrációjánál; ténylegesen azt bizonyítandó túl hosszúra nyújtott bevezetéssel, egy örökösödés körüli bonyodalom feltálalásával, hogy halandó embernek örökké élni egyáltalán nem érdemes. Mindez a játék utolsó perceiben válik nyilvánvalóvá, amikor a hosszú élet titkát rejtő receptet, melyet az immár 300 éves énekesnő kínál fel társainak, azok egyszerűen megsemmisítik. Az igazi dráma jóformán csak ennyi, néhány percnyi jelenet. Dehát ezért csaknem egy órát ülni a képernyő előtt, az egyszerűen fényűzés. Aczél János, a tévéjáték dramaturgja szerint „a Makropulosz-ügy komédia, mégha tragikus akkorddal zárul is, mert lehetetlen ebben az akkordban nem meghallani a szerző ironikus hangját”. Sajnos mindebből én semmit nem hallottam ki a szalon vígjáték módjára csordogáló tévédrámából. Láttán inkább nyugtalanító gondolatok környékeztek meg. Például arról, hogy egyáltalán miért kellet^ ejő- kotorni számunkra ezt a kissé megporosodott művet, s miért kellett nyilván néhány milliót rászánni a tévédramaturgia kasszájából, amikor manapság oly kevés forint jut tévéfilmre avagy tévéjátékra. Felfedezését még az sem indokolja, hogy Hernádi Juditnak testreszabott feladat jutott benne, ő a több száz évet megélt operaénekesnő, Emilia Marty. Megjelenésével valóban illúziót kelt. de nyugtalanító feszültség nem árad játékából. Többnyire ő is csak játszik, ahogy a többiek is teszik dolgukat, mélyebb átélés nélkül. Dehát mit is lehetne itt mélyebben átélni? Röviden Végül egy portréfilmről, mely kivételt képez hozzá hasonló műfajtársai közül. Egy énekesnőről készült, aki a Heves megyei Tiszanáná- ról indult, hogy azután tehetségével, hangjával meghódítsa a világot. Kovács Eszterről van szó, aki rendhagyó módon ragaszkodott hozzá, hogy a róla szóló film felvételei ott készüljenek, ahová szíve-lelke húzza, ahonnan tehetsége is gyökeredzik: szülőfalujába. Nos, ez jelenti a kivételt, eddig ugyanis többnyire a hasonló televíziós portrék stúdiókörnyezetben születtek, most azonban Antal Imre riporteri kíséretében a stáb a Ti- sza-parti falucskába rándult, hogy otthon szólalhassanak meg a dalok. Által mennék én a Tiszán, vagy az Elindultam szép hazámból... A Verdi-áriához, részlet az Aidából csillogó vizével a Tisza szolgáltatta a hátteret (mintha csak ide költözött volna ama operabéli Nílus- part), Santuzza románca a falu katolikus templomának bejáratánál hangzott el fájdalmasan igazul. Egy énekesnőt hallottunk, aki újra hazatalált, mert csak elment. igazán sohase távozott el lélekben övéitől. A hűség éneke volt ez a rendhagyó portré, a szülőföldhöz váló ragaszkodás megható lírai epilógja. (Vendégjáték — szülőföldemen, rendezte Vámos László.) V. M, Hollókő—Ófalu Hagyományőrző tervpályázat Nagy nemzetközi elismerést, rangot szerzett Hollókőnek, ennek a műemlékvédelmi területnek és tájvédelmi körzetnek nyilvánított kis településnek, hogy az UNESCO — elsőként a falvak közül — felvette a világ legkiemelkedőbb kulturális és természeti értékeit számon tartó világörökség jegyzékébe. A védett faluközpont, ófalu közelében azonban az utóbbi évtizedekben rendezetlenül kiépített újfalu látványa méltatlan a műemlékkörnyezethez. Ennek megváltoztatására tett első lépésként az Országos Műemléki Felügyelőség, ä Nóg- rád Megyei Tanács és az érdekelt minisztériumok most pályázatot írtak ki a hollókői ó- és újfalu közötti építészeti kapcsolat megtervezésére. A tervezők alapvető feladata, hogy az ó- és újfalu közötti területen alakítsák ki a műemlékekhez és a védett tájhoz jól illeszkedő községközpontot. Tegyenek javaslatot az újfalui utcák és a közeli téeszmajor arculatának megváltoztatására is. Az új megoldásokkal tegyék lehetővé, hogy növekedjen Hollókő népességmegtartó ereje. A település tehát ne váljon idegenforgalmi rezervátummá, hanem élettől duzzadó falu legyen, amely a mai kor igényeivel összhangban őrzi és ápolja a népi hagyományokat. A pályázati kiírást már átvehetik az érdekeltek az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, s a kész terveket legkésőbb november 21-ig kell elküldeni a Nóg- rád Megyei Tanácsnak. A pályaművek díjazására és megvásárlására összesen 700 ezer forintot irányoztak elő. A bírálóbizottság legkésőbb december végén hirdeti ki a pályázat eredményét. ‘Egyik ismerősöm már korábbam figyelmeztetett rá, ha majd egyszer Tiszaderzs- re visz az utam, ne felejtsem el megkeresni idős Fotos Imrét, a község egyik legérdekesebb emberét, mert bizonyára élvezetes lesz vele beszélgetni. A minap, hogy-hogy nem, elvetődtem Tiszaderzsre. Lakcímet nem tudván, kérdezősködni kényszerültem. A délelőtt is népes söntés- foen egyszerre többen is nagy hévvel magyarázni kezdték, hagy merre is lakik az öreg vadőr. A szálak egy takaros, ránézésre is legalább száz esztendős hajlékhoz vezetitek. Hátuil a kiskertben szedésre váró fokhagymák mellett foglalatoskodott Fotos Imre. Jövetelünkre fürgén pattant fel. (Szinte hihetetlen, hogy a 86 évével milyen frissen, energikusan mozog). Azonnal betessékel az egyik hűvös szobába, amelyben a berendezés a múlt és a jelein sajátos keveréke. A sarokban lefedett szájú búbos kemence kuporog (vajon hány nemzedéket szolgált már?), mellette egyszerűen faragott ágy, fölötte a falon vadászfegyver. Az ablaknál villanyorgomaU), rajta mintegy százötven kézzel írott kotta. A másik sarokban pedig magnetofon tucatnyi szalag társaságában. A csevegés igen könnyedén indul, és rögvest nagy időiket fog át. (Lehet ezen csodálkozni, amikor századunk egyik tanújával ül le az ember beszélgetni?) Fótos Imre mindjárt az elején „regényeiről” mesél. Az utóbbi években gyakran nyúlt toll után. hogy élményeit, vibráló fantáziájának tomagya- korlatait papírra vesse. Kezembe is ad egy két bőrbe kötött, aranyozott betűkkel „ékesített” regényt, amely az A marxizmus-leninizmus oktatás általános korszerűsítéséről, ezen belül a tudományos szocializmus tantárgy alapvető megújításáról dolgoztak ki programot a Művelődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztályán. Az új rendszer a korábban kötelezően előírt tantárgyak helyett jóval nagyobb önállóságot teremt a felsőoktatási intézmények számára. Az elképzelések szerint évi 90 órában egyetlen tárgyat tesznek kötelezővé, s ezt valamennyi egyetem és főiskola — jellegének, arculatának megfelelően — maga választhatja meg. További két Egy erdészcsalád kalandos története címet viseli. (Az iromány persze korántsem nevezhető regénynek, inkább novella-terjedelmű, de ez mit sem von le a jelentőségéből). Üjabban Fótos Imre már nem írja le a gondolatait, hanem egyszerűen magnetofonra veszi. Eddig tizenkét tekercc őrzi különböző témájú elbeszéléseit. Ha majd egyszer lesz ideje — mondja i—, írásban is rögzíti a „regényeket”, de addig is jó szórakozást jelentenek, ha a nagy család összeverődik, s meghallgatják a felvételeiket. (A községben Fótos Imrének a legkiterjedtebb a családfája; az orgona fölött a falon meg is rajzolta a legutolsó szálat is. Napjainkig hetvennégy leszármazottját tartja nyilván) . A villanyorgona valahogyan nem illik a képbe. De azonnal magyarázatot ad rá, miután átvezet a másik szobába, ahol egy lábbal hajt- hiatós kínai gyártmányú orgonára bök. Valamikor a tárgyat 60—60 órában az adott intézmény tesz kötelezővé a hallgatók számára, egy tárgyat pedig — ugyancsak 60 órában — a diákok szabadon választhatnak. Ez voltaképpen a korábbi speciálkollégiumok rendszerének továbbfejlesztését, rugalmasabb alkalmazását jelenti. Az új tantervi program bevezetésével a felsőfokú képzési idő során az egyetemeken 270 órában, a főiskolákon 210 órában tanulnak majd társadalomtudományi tárgyakat. Ez az óraszám 10 —20 százalékkal kevesebb, mint ,az előző években. húszas évek kezdetétől huszonhárom esztendőn át a íiiszaderzsi dalárdába járt el. Egy Erdélyből menekült kánitcirtanító, bizonyos Nemes István állapította a kórust 1921-ben. Akkor még egy-egy dalárda-találkozó igazi nagy versenyt jelentett. Egy ízben hét környékbeli község mérte össze erejét, s Tiszaderzs lett az első. A győztes csapatnak még a vidék földesura, Szilassy gróf is gratulált. Az ének és a zene szeretet© tulaj dómképpen ezekből az időkből származik. Ezért kellett hát az orgona. Esténként — betérve a fcislkarti földmunkákból, iméhészlkedésből — Fótos Imre most is gyakran leül, hogy icsak úgy a maga szórakozására eljátsszék valamilyen dalt. Ézt persze sokan nem tudják róla, őt inkább mint vadőrt ismerik. Ritka trófeáit a pitvarban őrzi. Különösen büszke rá, hogy egynémelyük kitömött példány (vadmacsika, sas) még Argentínában is járt. Fótos Imre édesapja e>rKarlovy Varyban Fődíjas magyar film Kedden este az ünnepélyes eredményhirdetéssel véget ért a 26. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban, és jelentős magyar sikert hozott. Sára Sándor „Tüske a köröm alatt” című filmje, a Budapest filmstúdió produkciója fődíjat nyert. A hivatalos zsűri elnöke Csingiz Ajtma- tov szovjet író volt. alelnöke Dusán Roll a csehszlovák művészeti biennálé elnöke. A zsűri ezúttal a korábbiaknál sokkal kevesebb, csupán 7 filmet díjazott a 22 országból benevezett 23 alkotás közül. A kristály glóbuszt a „Hibiszkusz-város” című kínai film kapta (a magyar filmforgalmazás már megvásárolta). dőkerülő volt a környéken, ő is így kezdte. Elég 'későn, 1955 telén lett vadőr. Munkáját mindig becsülettel látta el. A 'hatvanas években például elfogta a tiszaszent- imrei termelőszövetkezeit fő- agroinóimusát, aki társaival együtt egy javításira műhelybe adott fegyverrel vadászott — természetesen engedély nélkül. Az eset ákfco- dirban nagy part kavart, bírósági ügy lett belőle. A tsz- elncik egy alkalommal kérdőre Is vonta a vadőrt, hogy miért nem tudta fű alatt elintézni a dolgot, de ő 'hajthatatlan maradt. Nem ko- máztam senkivel — mondja —, inkább hasítottak volna boicsikorszíjiat a hátamból, mintsem a vadat tékozol- jam. Odaadó munkájáért 1981-ben Nimród-érmet kapott. Sodródunk a 'beszélgetés árjával, temérdek az élmény, de hát időnk véges. Közben azon tűnődtem el, hogy bizonyára akadnak olyanok, akik aizt mondják; de hiszen Fótos 'Imre nem is írt zseniális vadász-témájú novellákat, nem játszik ördöngősen az orgonán, s a hangja is megkopott .már. Ém viszont csodálom benne, hogy hajlott kora ellenére sem ül tétlenül, s igyekszik olyan „hóbortos” dolgokat művelni, amelyekre fiatalabb korában mindig vágyott, csak éppen a környezete, no meg persze a nehéz paraszti munka meggátolta benne. Irigylésre méltó a nyugalom, amelyben él. A kapuban búosúzkodva még tréfásan utánam veti a huszonegy éve özvegyen élő vadőr; „Mondja meg a szolnoki unokáimnak, a Lajosnak, ha találkozik vele, hogy már nem nagyon menyees- kézek. Csak módjával...” J. J. Az orgona nem csupán a szoba dísze (Fotó: T. Z.) Századunk tanúja Akit Tiszaderzsen mindenki ismer
