Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-11 / 139. szám
Nemzetközi körkép 1988. JÚNIUS 11. A pártkonferencia előtt Érdemi társadalom-politikai vita A moszkvai pártbizottság hétvégi ülésével gyakorlatilag utolsó szakaszába érkezett a szovjet kommunisták XIX. országos értekezletének előkészítése. Megválasztották, egyes helyeken — mint ez a sajtóból kitűnik — a pártapparátus jóvoltából felülről kiválasztották a konferencián részt vevő küldötteket. A június 28-án kezdődő esemény közeledtét jelzik a szovjet lapokban naponta megjelenő olvasói levelek, amelyek a tézisekről, a párt előtt álló feladatokról mondanak véleményt, tesznek javaslatokat. A tanácskozás — túlzás nélkül állítható — mérföldkő lesz a peresztrojka egésze szempontjából. Feladata ugyanis nem csupán az eddigi, három éves történések értékelése, hanem vázolnia kell a jövő útjait is. A Szovjetunió határain messze túlmutató konferencia egy úttal választ ad azokra a kérdésekre is, amelyek az átalakítási politika híveinek és ellenzőinek erőviszonyait boncolgatják. Az elmúlt hetekben moszkvai sajtókörökben ismét az érdeklődés középpontjába került az ellenerők kérdése a nagy port vert fel Jelcininterjú kapcsán. A volt moszkvai első titkár a BBC-nek adott nyilatkozatában név szerint Jegor Li- gacsovot, a párt második számú vezetőjét jelölte meg az ellenőrök kulcsfigurájaként. Az ügy odáig jutott, hogy — a szovjet televízióban is közvetített — sajtóértekezletén maga Gorbacsov pártfőtitkár cálfolta az ellentétekre vonatkozó híreszteléseket és megerősítette: a vezetés egységes, Liga- csov távozásáról nincs szó. A hétvégén hasonló értelmű, igen határozott nyilatkozatot tett Togliattiban maga az érintett, Jegor Liga- csov is. Az ellenzék megítélése manapság közel sem egyszerű. Azt ugyanis, hogy a peresztrojkára, a változásokra szükség van — úgy tűnik — a különböző beállítottságú konzervatív erők is elismerik. Az ütközési pont, a vélemények eltérése az átalakítási folyamat méreteinek és a megvalósítás ütemének meghatározásában jelentkezik. A legfőbb ellenerő, a párt- és államapparátus bürokratái, az utasításos irányítási rendszer feltétlen hívei, minél inkább lassítani igyekszenek a megkezdett, és egyre jobban kiteljesedő folyamatot. Nem lenne persze teljes a kép, ha a másik, nem kevésbé összetett ellenpólust, a peresztrojka radikálisait kihagynánk. Megítélésük ugyancsak nehéz, hisz túlzó törekvéseikkel és antidemokratikus módszereikkel a peresztrojka élharcosainak jelmezében tetszelegnek. Ök legalább akkora veszélyt jelentenek az átalakítási folyamatra, mint a konzervatívok. Naivitás lenne persze azt várni, hogy ellenerők mellüket döngetve kiállnának törekvéseik mellett, hiszen tisztában vannak vele: így esetleg azonnal kihúznák lábuk alól a talajt. Egyebek között ezért is jelentenek veszélyt a még izmosodóban lévő folyamatra. Nehéz eldönteni azt is, hogy ki, mikor és hogyan gátolja a valós peresztrojkát saját érdekei, kiváltságai védelmében, vagy akár jóhiszeműen. A pártkonferencia küldötteinek megválasztásában a visszahúzó erők még bele tudtak szólni, az erősödő társadalmi öntudattal azonban a bürokratáknak is számolniuk kell. Kedvező fejleményként, a peresztrojka kétségbevonhatatlan eredményeként értékelendő ezzel szemben az a tény, hogy a párttagság, az ország lakossága egyre aktívabban és meglehetős realizmussal készülődik az értekezletre. A konferencia tézisei alapján már eddig is számos konkrét, az átalakítási politika folyamatosságának szavatolására hivatott javaslat látott napvilágot. Többször és több helyütt is hangot kaptak azok a vélemények, amelyek szerint erősíteni kell a párttestületek — beleértve a Központi Bizottság — tevékenységének nyilvánosságát, minthogy itt nagy jelentőségű, köztársaságot, vagy az egész országot érintő kérdésekben döntenek. Sok olvasói levél szorgalmazza a formalizmus felszámolását. A Legfelsőbb Tanács ülésén például miért képez külön rituálét a Politikai Bizottság tagjainak bevonulása? Hiszen a parlamentben csak képviselők vannak, a párttisztségek nem számítanak — hangzik az érv. Vagy egy másik gondolat: egyes vezetők leváltásánál miért kell még mindig a megcsontosodott tájékoztatási formulához ragaszkodni? Nem lenne-e egyenesebb leírni a felmentés valódi okát? A demokratizmus erősítését célozta a Szovjetszkaja Kultúrában megjelent javaslat, amely szorgalmazza, hogy tegyék a társadalmi élet kötelező normájává a rendszeres népszavazásokat az országot érintő kérdésekről. A Szovjetszkaja Rosszija egyik olvasója szerint a párt jogkörének és tevékenységi rendjének törvénybe foglalt keretet kell adni, így kerülendő el a visszásságokat. Egy dolog már most, a konferencia előtt három héttel leszögezhető: a párt tézisei körül és alapján érdemi társadalmi-politikai vita bontakozott ki, mintegy felvezetéseként a tanácskozásnak. A jelek szerint ugyanis a komoly, felelős politikai küzdelem az SZKP XIX. országos konferenciáján folytatódik. Dorogi Sándor Nemzetközi karbantartó szolgálat Magyarok Bőhlenben Ha a schwedti petrolkémiai kombinát bőhleni üzemébe Litvinovból és Szász- halomibattáról „specialisták” érkeznek, akkor a szakmabeliek már tudják: megjött az erősítés! A laikusok számára a magyarázat egyszerű. Csehszlovákiából és Magyarországról hátvan szakember segít NDK-beli kollégájának a nagyjavításnál. Dehát miért ez a nemzetközi részvétel? A bőhleni kőolaj-feldolgozó üzemben éppúgy, mint a többi vegyipari cégnél, bármilyen leállás a folyamatos termelésben óriási kiesést jelent. A technika azonban természetesen elkopik, s bizonyos, időközönként a berendezéseket át kell vizsgál-' ni. A gépek nagy részét folyamatos működés mellett, nem lehet karbantartani, szükséges tehát a nagyjavítás. Az üzem saját gárdájával azonban ez a munka nagyon hosszú ideig tartana. Ezért kézenfekvő, hogy a KlGST-országok közösen gondolkozzanak a megoldás- ról.A legtöbb szocialista ország ugyanis a 60-as és a 70- es években a szovjet kőolajra alapozva teremtette meg saját feldolgozó iparát, természetesen hasonló vagy azonos termelési rendszerekkel. Ezért 1976-ban Bulgária, Kuba és az NDK kőolajfeldolgozói közös karbantartó szolgálatot szerveztek meg. Egyeztették a nagyjavítások időpontját, és a szakemberek révén segítséget nyújtottak egymásnak a munkák elvégzéséhez. Valamennyi ország renA schwedti petrolkémiai kombinát (Fotó: MTI külföldi képszerkesztőség) delkezik a tervezett nagyjavításokhoz szükséges maga- • san kvalifikált erőkkel. A nemzetközi karbantartó szolgálattól annyi szakembert lehet kérni, amennyi a nagyjavításokhoz kell. Ezáltal a karbantartásokra fordított időt a minimumra lehetett csökkenteni. Az egyik bolgár kombinát a munkák elvégzése utáni években már lényegesen több terméket állított elő, mint korábban. A nemzetközi karbantartó szolgálathoz rövidesen csatlakoztak a magyar, a csehszlovák és a lengyel kőolaj-feldolgozók is. A munkák elvégzésének ez a formája bevált, ezért 1985- ben elhatározták, hogy a kőolaj-feldolgozók mellett a jövőben a többi speciális vegyipari üzem karbantartását is külföldi szakemberek cseréjével, illetve segítségével oldják meg. A nemzetközi karbantartó szolgálatot már hat ország huszonhárom cégére terjesztették ki. Ezekhez tartozik például az NDK-ban a Leuna-művek, az agrokémiai kombinát Piesteritzben és a petrolkémiai kombinát Schwedtben. Ez utóbbinak része a bőhleni vegyipari üzem. Egyre nagyobb jelentőségű a résztvevők tudományos- technikai együttműködése is. Az ellenőrző berendezések egységesítése a közösen feldolgozandó témák egyike. Olyan eljárások kidolgozásán fáradoznak, amelyek révén megállapítható: milyen munkát kell elvégezni, milyen kapacitással és mennyi anyaggal. Szabó Béla KUBA Arccal a turizmus félé Szubtrópusi éghajlat, 25 Celsius fokos évi átlaghőmérséklettel, rendkívül gazdag növény és állatvilág, tintakék tenger, selymes fehér strandihomok — optimális feltételek ahhoz, hogy a turisták kedvelt úticéljává válják egy ország. Kuba, a nyugati félteke első szocialista országa rendelkezik is ezekkel a feltételekkel, ám napjainkban még nem nevezhetjük igazi turistaparadicsomnak. Igaz, a havannai illetékesek az utóbbi esztendőkben már kiemelten kezelik a talán legjobban jövedelmező iparág, a turizmus fejlesztését, s ezzel kapcsolatban az idegenforgalmi hivatal, az INTUR, vezetői gyakran idézik Fidel Castrot, aki szerint erre a területre is olyan figyelmet kell szentelni, mint a forradalom győzelme óta az egészségügyre. Az pedig köztudottan a legfejlettebb az egész latin-amerikai szub- kontinensen. A karibi szigetország volt már egyszer a térség turistaparadicsoma. Az ötvenes Ó-Havannában a spanyol gyarmati múltat idézi a katedráiig lenyűgöző épülete A tenger télen — nyáron varia a fürd Őzöket években turisták — főképpen amerikaiak — százezrei sereglettek Kubába az év minden szakaszában, (az 1957-es csúcsévben 300 ezren) keresve az egész éves napsütést és az idilli partokat, vagy az egyéb élvezeteket: a kaszinókat, éjjeli klubbokat, bárokat és bor- délyháaakat. A forradalom győzelme utáni ' időszakban, az új társadalmi rend kiépítésének éveiben azonban háttérbe szorult a turizmus: jobbnak tűnt a a meglévő pénzeket ipari beruházásokba fektetni. Ma már sokan elismerik, hogy nem ártott volna a tisztogatások korában sem legalább szinten tartani a meglévő létesítményeket, a szállodákat, idegenforgalmi központokat. Mert akkor talán nem fordulhatott volna elő, hogy Havannában jelenleg 16 szálloda van bezárva leromlott állaga miatt, néhányuk lebontása elkerülhetetlen, s a többi felújítására is komoly anyagiak szükségesek. Pedig a mielőbbi rekontsrukció halaszthatatlan, ha az idegenforgalomból származó évi bruttó százmillió dolláros bevételt 1991-ig megakarják kettőzni. S természetesen új hoteleket is építeni kell ahhoz, hogy évről-évre nőhessen a külföldi turisták száma. Tavaly mintegy negyedmillióan látogattak el Kubába, zömük Kanadából, Olaszországból, Spanyolországból, az NSZK- ból, Mexikóból. Ha jelentős késéssel is, de beindult a fejlesztés, aminek látható jelei is mutatkoznak. Ebben a tervidőszakban félmilliárd pesót „pumpálnak” erre a területre s a hazain kívül külföldi tőkét is igénybe vesznek. A Miamival szemben fekvő híres Varaderóban argentin tőkével kívánnak újabb hoteleket felépíteni, s szintén külföldi tőke bevonásával erősítik az infrastruktúrát Cayo Largo szigeten, amelynek örömeit csakis valutáért élvezheti az idei látogató. A fővárosban Fiat Unó turistataxik fuvarozzák a — főképpen dollárral fizető — vendégeket. Daróezi László Börtöntábor a Negev-sivatagban A palesztin lázadás kezdete, december óta az izraeli katonai hatóságok júniusban tették először lehetővé, hogy újságírók, közöttük külföldiek keressék fel az egyik hírhedt sivatagi börtöntábort, az Anszar—3-at. Ez a Negev-sivatag déli részén, az egyiptomi határ közelében található. Egy újságírócsoport a katonai cenzúra által engedélyezett riportban számolt be azután a látottakról: „A börtöntáborban jelenleg 2483 palesztint tartanak fogva. Közülük 2061-en úgynevezett adminsztratív őrizetben vannak, 422-en pedig 14 naptól 3 hónapig terjedő börtönbüntetésüket töltik” — közölte David Cemas ezredes, a tábor parancsnoka. A bebörtönzöttek nagy többsége 25—32 év közötti fiatalember; 28 fős csoportokban, sátrakban laknak, miközben a hőmérséklet, mint azt az újságírók is tapasztalták, elérte a 40 fokot. A táboron porfelhők söpörnek végig, mindenütt erős csatornabűz terjeng. Cemas ezredes megmagyarázta, hogy a táborban tilos mindenféle csoportosulás, még az imák idején is. „Nem tiltjuk meg az imádkozást, de tiltjuk a tömeges formáját” — mondta. Az ezredes szerint ugyanis több összetűzés robbant ki ilyen csoportosulások alkalmával, és általában tüntetéssé változott az ima, a foglyok nemzeti dalokat énekeltek. A táborparancsnok visszautasította a fogvatartottak állítását miszerint naponta órákon keresztül kellene ülniük a tűző napon. „A körülmények rendkívül súlyosak” — mondta el például Ab’del Azaz Randiszi doktor, dél-gazai gyermekorvos, aki március óta tölti itt 6 hónapos adminisztratív őrizetét: ,Ha azt mondom, a szomszéd szakaszban lévő egyik barátomnak, hogy jónapot, azonnal ott találom magam ki- térdepéltetve” — mondja, s fejével int egy szögesdrótokkal körülkerített nyílt térségre. „De én ezt megtagadom. A szívünk tele van bánattal. Inkább meghalunk, mintsem hogy térdre kényszerítsenek.” Egy 21 éves palesztin a véraláfutást mutatja jobb szemöldöke fölött. Közli: tíz órán keresztül kellett állva maradnia lábához kötözött kezekkel a tábor latrinájában, miközben egy izraeli katona az arcát rugdalta. A foglyok panaszkodnak a kígyókra, skorpiókra, a rengeteg szúnyogra, de a tábor orvosa azt állítja, hogy efféle marások miatt eddig még senkit sem kellett kezelnie. „A tábort úgy építették, hogy az büntetés legyen. Azzal is büntetnek minket, hogy szűkén adagolják a vizet és az élelmet. Embertelen bánásmódot kell elviselnünk” — mondja Ezzedin Árián, a ciszjordániai Vörös Félhold szervezet bebörtönzött igazgatója. >rAz ilyen börtönökkel az izraeli hatóságok még inkább a szélsőségesség felé taszítják a fiatalokat” — vélekedik. Eddig a Jeruzsálemben közzétett riport. Az érthetőség kedvéért még néhány tájékoztató részlet. — Az „adminisztratív őrizet” intézménye elvben egyfajta védőőrizetet jelent. Korábban kizárólag a katonai körzetparancsnokok rendelhették el. Tavasz óta bármely alezredesi vagy magasabb rangfokozatot viselő tiszt erre ítélhet bárkit, akiről úgy látja, veszélyes lehet. Bírósági eljárás és így fellehbezési lehetőség nincs. Időtartama 6 hónap, és akárhányszor meghosszabbítható. ' — Az 1949-es genfi egyezmény, amelynek részese Izrael is, egyértelműen tiltja, hogy a megszállt területeve lakosságát, általában bárkit elszállítsanak hazája földjéről. Az Izraelben ’ elfogadott hivatalos nézet szerint viszont itt nincs jogi probléma a palesztinok bebörtönzésével : „ J udea-Szamária (Ciszjordánia bibiliai elnevezése), valamint Gaza kapcsolata Izraellel nem olyan, mint amit a genfi konvencióban szereplő .megszállt területek’ kifejezés takar” — szól az érvelés, amely tehát világosan jogot formál e területekre Összeállította: Majnár József .
