Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-09 / 137. szám

1988. JÚNIUS 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Volt idő — nem is oly régen — amikor ezek a 275-ös, 375-ös, 424-es pöfögő gőzmozdo­nyok uralták az ország egész területét több ezer kilométeren behálózó vaspályát. Az idő sajnos eljárt felettük, s ma már igen ritkán láthatók ezek a szénnel, vízzel üzemelő gő­zösök. Ez a 269-es számot viselő gőzös valaha a Magyar Királyi Állami Vasutaké volt (MTI-fotó: E. Várkonyi Péter) Archív felvételekkel Bartók Béla-lemezek Debrecenben, majd Pé­csett és Budapesten is be­bizonyosodott, hogy szük­ség van a telefonos lelki ta­nácsadásra — ma már or­szágos munkaszövetségük van az ilyen szolgálatok­nak. Pszichológusok és pszichiáterek, pedagógusok és más értelmiségiek, ápo­lónők és nyugdíjasok: sok­féle foglalkozású, de egy­formán messze az átlagon fölüli empátiás készséggel rendelkező emberek dol­goznak ezekben a különle­ges telefonközpontokban. Nemrégiben Kecskeméten arról (is) tanácskoztak, hogy miként hangolhatnák össze munkájukat az or­szág különböző pontjain működő lelki segélyszolgá­latok. Szükség van rájuk, sőt sok helyen már nélkülözhe­tetlenek. Ha csak azokra a szomorú statisztikákra gon­dolunk, amelyek hazánk la­kosságának dohányzási, al- koholizálási, válási, drog­fogyasztási, halálozási ada­tait mutatják — máris jó okunk van rákérdezni: mi­ért nincs ilyen tanácsadó központ minden olyan kör­zetben, amely telefonon A gyerekek nem tudják, hová tűnt el, és miért. Ele­inte naponta többször is megkérdezték: mikor ját­szunk vele megint. Aztán kényszerűen szoktak hozzá, hogy a sarok üresen maradt, egyre inkább elmaradozott a. kérdés, hiszen a válasz többnyire a tagadás kitérő magyarázata volt. A tapin­tatos fogalmazás ellenére is fölfogták: az, ami volt, el­múlt, olyan mint egy mese, amelynek részesei lehettek. Eljutattak egy csodálatos bi­rodalomba, és amikor már ismerősként mozogtak ben­ne, akkor derült ki; kirán­dulás volt mindössze. Kirán­dulás a számítógépek világá­ba. Ez a valóság. Ennyi tör­tént Töröksznetmiklóson, a Hámán Kató Üti Óvodában. Idén csaknem három hóna­pon át tartott a középső cso­portosok utazása, amely azonban már — úgy tűnik véget ért. — Szarvason egy intenzív tovább­képzési tanfolya­mon vettem részt, ott nyílt lehetősé­gem, hogy meg­ismerkedjem a számítástechni­kával, s annak óvodai alkalma­zási lehetőségei­vel foglalkoz­zam — vezet be a történetbe Banka Erzsébet óvónő. — S hogy igen újszerű dologról van szó, jelzi ezt az is, a csoportból mindössze ketten hajlottunk Ti- szavári Séndor főiskolai ad­junktus kapaci- tálására. Először idén indítottak ilyen kurzust. Az igazat megvallva, érdekelt, hogy mit is kezdhetünk a számítógéppel az óvodában. Mit mondjak, nem remélt sikerekhez vezetett. A dolgok azonban koránt­sem ennyire zökkenőmente­sen alkultak. A feltételek megteremtése, a szervezés talán több energiát, időt emésztett föl. mint amit ké­sőbb a gyakorlati alkalma­zás igényelt. Mert be kellett szerezni a számítógépet, hoz­zá a színes televíziót és nem utolsó sorban a programokat. — Nekünk nagy tapaszta­latunk van ebben. Amióta én óvónő vagyok, mindig csak kértem. Nem volt ez Telefon a lélekhez gyorsan elérhető? Gondol­junk azokra az emberekre, akik életük olyan válságos szakaszába jutnak, hogy képtelenek egészségesen to­vábblépni, kiutat találni; akiknek támaszra, esetleg konkrét segítségre van szükségük ilyenkor. Vagy talán csak arra, hogy meg­hallgassa őket valaki; hogy egy kis időt szenteljen szá­mára és teljes figyelmet, addig amíg belső vívódása­it elmondja. A kecskeméti országos összejövetelen persze szó­ba kerültek szervezeti kér­dések is. Nem csatlakozott a szövetséghez a patinás pécsi, valamint a szegedi segélyszolgálat sem. A fö­lülről irányított, átfogó szervezeti rend helyett sa­ját hagyományaikat akar­ják tovább éltetni. A ma­guk útját járva, természe­tesen külföldi tapasztalato­kat is felhasználva a téma szakirodalmából. Hiszen minden ember teljesen másképp most sem. Szeren­csére a Sékács szakközépis­kola segítségünkre sietett, ók adták kölcsön a gépet, sőt Stelli József irányításá­val a megbeszélt programo­kat is ott készítették el. A Tiszatáj Termelőszövetkezet és a városi KIEK-bizottság a televízióval járult hozzá a kísérlethez, így tudtunk el­indulni. Sajnos jogos a kísérlet el­nevezés. A beszélgetés első pillanataiban, mint bárki, magam is arra gyanakod­tam. hogy valamiféle kordi­vat diktálta újításról van is­mét szó, egy technikai esz­köz alkalmazásának pedagó­giát megváltó szerepéről. És épp a kísérletnek kell mind­ezt bebizonyítania. S csak Banka Erzsébet szavai osz­latták el kétkedésemet. — Más oldalról ismerhet­tem meg a gyerekeket — ösz- szegzi tapasztalatait. — A gyerekek egyértelműen egy játéklehetőséget láttak a számítógépben, nincs ben­nük a felnőttek ösztönös ide­genkedése. Hamar megbarát­koztak vele, rövid idő alatt önállóan kezelték. Három programot állítottunk össze, egy szimmetriaprogramot, amit tükörképjátéknak ne­veztünk. A másikban a yos- tickkal, vagy ahogy itt ne­vezzük: varázscenruzával rajzoltunk, ez a hosszabb- rövidebb fogalom és a szá­mosság megértését segítette elő. Volt még egy virágos programunk is. A képernyőn egyéni módszereket kíván a vele foglalkozó szakembe­rektől. És ezt a lélektan tu­dományának művelői épp­úgy tudják, mint a gyakor­ló orvosok, pedagógusok, nevelők. A rohanó élet egyre ke­vesebb időt hagy arra, hogy megálljunk egymással szemben és megbeszéljük a problémáinkat. Előfordul, hogy úgy kerülnek kórház­ba mellőlünk a munkatár­saink, hogy soha észre sem vettük, milyen betegek. A megélhetés biztosítása előbbrevaló (sajnos), mint szorongó, fuldokló, elkese­redett ismerőseink sorsá­nak alakulása. Még az idén ősszel el­kezdik Szolnokon egy egész sor vadonatúj telefonállo­más fölszerelését. A postai központ technikai korsze­rűsítését. Talán lesz majd egy olyan speciális vonal is, ahol a lelki segítségre szorulók megkapják a gyó­gyító, feltáró, türelmes, jó szót. Hogy így legyen, ahhoz már most el kellene gon­dolkodni, el kellene kezde­ni szervezkedni. Várkonyi Ferenc megjelenő pillangónak kel­lett utasítást adni, s ha sike­rült a feladványt megoldani, megszólalt a Kicsi vagyok én... kezdetű gyermekdal. Elsősorban arra voltam kí­váncsi, hogy a matematikai ismeretek bővítésében mi­ként alkalmazható már óvo­dában a számítógép. Ma már látom, hogy mi is lehetne a szerepe, mire lehetne való­jában és mennyire hatéko­nyan alkalmazni. Az óvodások számára azon­ban — a jelek szerint — mindez elérhetetlennek lát­szik. Az óvónő is így fogal­maz: szép álom lenne, ha jövőre is folytathatná a mun­kát. ha a gyerekek nevelésé­nek állandó eszközévé válna a számítógép. Pedig indokai ennek nagyon is reálisak. Hiszen egy természetes fo­lyamat részesei lehetnének. A kísérletről készített dol­gozatában fogalmazza meg: óvodában játékeszköz, az is­kolában taneszköz, felnőtt korban pedig ezeknek a gye­rekeknek már munkaeszkö­zük lesz ez a technika, ami egyelőre még hiányzik az óvodából, hiszen ehhez leg­alább 50—60 ezer forint kel­lene, amire nincs pénz. Az óvodának legalábbis erre nem futja. Reménykednek, talán lesz, aki további támo­gatást ad, hogy ne kelljen azt mondani: a dolgozat el­készült, felejtse el! Sz. Gy. Pályázat Ingói nyelvkönyv A Project English című angol tankönyvet használó tanárok és tanulók számára kiírt pályázatra még június 20-ig lehet jelentkezni. A pályázat kiírói — az Oxford University Press és a Cor­vina Kiadó — a legötlete­sebb, a legeredetibb és a leg­jobb angolságú projecteket keresik, amelyek a tankönyv első kötetének útmutatásai alapján készültek. Roland édesanyja nyolc évig fizetés nélküli szabad­ságon volt. Ahányszor a gye­reket operálták, annyiszor feküdt kórházban ő is. A kisfiú másképp nem fogad­ta el az ennivalót, csak ha az édesanyja is vele volt. Minden operáció javított a gyerek állapotán, de sohase lesz egészséges. Mozgássé­rültnek született. Nem volt ennivaló Közben a szülők elváltak és Nagyné Labáth .Erzsébet egyedül maradt Rolanddal. Kérdésemre, hogy miből él­tek a fizetés nélküli szabad­ság ideje alatt, így válaszol: — A tartásdíjból, meg méltányossági alapon kap­tam a gyest. Magamban gyorsan szá­molni kezdek, de ő megelőz a számvetéssel. Neki már készen van. Átélte. — Nem nagyon volt miből élnünk. Úgyhogy ez idő alatt összeszedtem egy immun­rendszeri betegséget. Ebben fogok meghalni egyszer... Azért betegedtem meg, mert sokszor előfordult, hogy ott­hon egyszerűen nem volt mit enni. Nagyné most mégis bol­dog. Három éve a mozgás- sérült gyerekek sályi intéze­tében lakik a fia, és azóta Nagyné minden évben meg­szervezi, hogy néhány gye­reket vendégül lássanak Szolnokon, elhozzák őket ki­rándulni. — össze se lehet hasonlí­tani az intézetet az otthon­nal — vonja meg nem köny- nyű döntésének mérlegét. — Otthon nem tudjuk megadni mindazt, amit az intézetben kapnak. Ezek a gyerekek ál­landó felügyeletet kívánnak. Amikor nyáron Roland itt­hon van, két és fél hónapig állandóan vele kell lennem. Annyi időre se hagyhatom egyedül, amíg elmosogatok, mert nem tudom, hogy mi­kor indul el a lakásban, és megy neki valaminek. Bartók Béla hamvainak hazahozatala alkalmából két lemezt jelentet meg a Hun­garoton Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat. Az elsőn ma­ga Bartók játszik részlete­ket a Mikrokozmoszból. A felvételek 1937-ben London­ban. illetve 1940-ben New Yorkban készültek, a Colum- ibia lemeztársaság stúdiói­ban. E felvételek megjelen­Az intézetben mindenük megvan, gyógytorna, orvosi felügyelet Az intézet vi­szont intézet. Egy kicsit ha­sonlít a zárdához. Ritkán jutnak ki a gyerekek a négy fal közül. Hiszen sokan kö­zülük még a vécére se tud­nak kimenni egyedül. — így született hát az öt­let, hogy Szolnok lássa ven­dégül őket... Kap segítséget a kirándulások megszerve­zéséhez? — Nagyon sokat. A Papír­gyár tiszaligeti üdülőjét in­gyen megkapjuk, hogy ott alhassanak a gyerekek. Üze­mekhez, vállalatokhoz me­gyünk kirándulni, hogy a gyerekek megismerhessék az életet. Legutóbb például a Hűtőgépgyárban voltunk, a jászberényi állatkertben, a jászapáti tangazdaságban, a Velemi Endre téeszben, ahol megnéztük, hogy fejik a te­heneket. Mindenütt szeretet­tel fogadnak bennünket, még soha senki nem utasí­tott vissza. Elindul a kisvonat Ezek az élmények frissen élnek a gyerekekben. Bár a múlt szombati nap kínálata se kevésbé érdekes. Délelőtt a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat cukrászüzemében voltak. Délután a Széchenyi városrész lovasiskolájába vitt bennünket a sályi inté­zet autóbusza. — Tessék odatolni, hadd simogassam meg a lovat! — kéri kísérőjét, Tóth Arankát egy tolókocsis kislány. A fia­tal nő készségesen mozdul, lelkesen magyaráz a kis­lánynak. Tizenhárom gyerek jött el a sályi intézetből. Velük pe­dagógusok, gondozónők, szü­lők. Majdnem minden gye­rekhez kell valaki, aki segít­se. A tolókocsis kislány simo­gatja a lovat. Néhány olyan ország jut eszembe, míg sé­tálunk a szép lábú, szép há­tú lovak között, ahol már rég tek már magyar hangleme­zen is, a Hungaroton 1981-es, nyolc lemezből álló, Bartók zongorázik című sorozatá­ban. Az új lemezhez Somfai László, a budapesti Bartók Archívum vezetője írt érté­kelő kommeintárt. „Bartók Béla és Kodály Zoltán nép­dalfeldolgozásai” a címe a másik lemeznek. természetes, mindennapi do­log, hogy mozgássérülteket kirándulni visznek. Mi még nem szoktunk hozzá. Olykor még furcsán néztek az utcán a mozgássérült gyerekek csa­patára, de biztató, hogy nem­csak csodálkozó van, segítő is akad. Tóth Ágnes kiske­reskedő gyümölcsöt adott in­gyen a gyerekeknek. A Híd bisztró pincérnője kedvesen segít, amikor a gyerekek ebéd után a buszhoz indul­nak. A mutatványos — a pé- celi Frölich Ferenc — nem fogadja el a pénzt, amikor fizetni akarnak. A kisvasút, az ufó ingyen viszi-röpíti a gyerekeket bele a meleg, nyárillatú délutánba. Hogy örülhessenek Amíg a buszhoz megyünk, a másodikos Attilát kérde­zem. — Mi tetszett legjobban a kirándulásban? — A tehenek, — mosolyo- dik el boldogan. — Meg a lovak, — teszi hozzá. A szin­tén másodéves Marika szin­te leszólít. Teli szájjal mesé­li élményeit. Csak akkor ko­morul el, amikor megkérde­zem, hol lakik. — Sályon — feleli. — És a szüleid? — Én állami gondozott va­gyok — feleli. Lassan újra mindenki az autóbuszon ül. A pedagógu­sok, a gondozónők ölükben, hátukon hoznak be néhány gyereket. A tolókocsikat ösz- szecsukják, berakják a cso­magtartóba, és elindulunk. — Hát a kísérőknek, a pe­dagógusoknak nem kirándu­lás a kirándulás — fordulok Örkényi Ferencné osztályfő­nökhöz. — Inkább munka — mondja természetes hang­súllyal. Este szalonnasütés. Nagyné nagyon várja már, hogy este legyen. Nagyon várja már. hogy ismét a gye­rekek arcára röppenjen az öröm. Paulina Éva A dolgozat elkészült, felejtse el? Kirándulás a számítógépek birodalmába Ha van, nem félnek tőle, játéknak tekintik, ezért hamar megbarátkoz­nak a számítógéppel az óvodások. A felvétel egy ilyen foglalkozáson ké­szült Rolandot negyvennégyszer műtötték. Roland mégse tud úgy menni, mozogni, mint a többi gye­rek. Mégis boldog. Láthatja a lovakat. Hadd simogassam meg a lovakat!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents