Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-04 / 133. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1988. JÚNIUS 4. Az alapítók tisztelete — A Kengyeli Dózsa Tsz- nek összesen nyolcszáz tagja van, s közülük háromszázhatvan a munkaképes komi — mondja Sípos Zsig- mond, a szövetkezet elnöke. — Ebből is látszik, hogy milyen sok nyugdíjasunk van. Nos, azt manapság senki se vitatja, hogy az időskorúak, a nyugdíjból, a járadékból élők helyzete a legnehezebb. Minket különösen azért nyugtalanít ez, mert mi a szövetkezet nyugdíjasaiban egyúttal az alapító szövetkezeti tagokat tiszteljük, akiknek sok áldozata, a kezdés rengeteg küzdelme alapozta meg a mi munkánkat, mostani erdeményeinket is. Már régen túljutottunk azon, hogy évente egy nyugdíjastalálkozóval ,,letudjuk” kötelezettségeinket. Van ugyan az is, épp a napokban hívtunk ebédre négyszáz- harminc idős tagunkat, de- hát már az idén, a kellemes nyárelőn, májusban egynapos kirándulásra is elindult egy autóbusznyi öregünk. Négy szocialista brigádunk látogatja az idős tagokat, s nemcsak nekik segítenek — nekünk is, mert hozzák a hírt, ha valamelyik nyugdíjasnál gyors szövetkezeti segítségre van szükség. Tavaly huszonhárom, az idén már tizennégy nyugdíjasunk kis, rendikívüli nyugdíjemelését is elintéztük. Én azonban változatlanul azt tervezem, hogy pénzügyi helyzetünk javulásától az alapítók is jót várhatnak. Nem lehetnek megélhetési gondjaik! Gyermekeinek és unokáinak Tizenkét születésnapi tortát süt évente... Cseri Andomé, Emiiké néni a szomszédom. Három éve költözött a zagyvaparti lakótelepi, hatodik emeleti lakásba. Elcserélte kertes házát, melynek gondozása, fűtése már meghaladta az erejét. Pedig Emiké néni ma sem olyan tedd ide tedd oda típus. Mióta itt lakik, a folyosó is szebben ragyog, s ajtaján gyakran csapnak ki orrcsiiklandó, édes illatok. Tudom, hogy olyankor az unokáit várja, akik gyakran keresik fel, s a nyári szünidőt is jobbára nála töltik, mert sokkal jobb a nagyinál, mint a napköziben. A nagymama évente 12 születés- napi tortát is süt. Hatot a gyermekeinek, vejeinek és menyének, hatot az unokáknak, természetesen mindenkinek a kedvencét. Emiké néni már hét éve nyugdíjas, de azóta is minden kampányban visszajár dolgozni régi munkahelyére, a Szolnoki Cukorgyárba. Nemcsak a pénz miatt, de jó újra találkozni a volt munkatársakkal, s ha vége a kampánynak, jó megpihenni, elővenni a kézimunkát, s a kedves könyveket. (Fotó: Korányi Éva) Levelesládánkból Jászladányiak példája Szívszorítóan szép levelet küldött szerkesztőségünkbe Kiss Jenő Béláné, a jászla- dányi művelődési ház nyugdíjas klubjának tagjai nevében. A száz idős embernek kellemes estéket, napokat adó klubban gyakran kézbe kerül az újság. Nem azért, mert ritkán jutnak hozzá, „szinte mindannyiunknak jár a Szolnok Megyei Néplap, sajnos szeme gyengesége miatt nem minden barátunk tudja elolvasni. És ezért minden érdekesebb cikket hangosan én olvasok föl, egy-egy klubdélutánon.” Megírta olvasónk azt is, hogy gazdag időszak elé néznek a ladányi nyugdíjasok. Június ihatodikán a jászkiséri test- vérfclub látogatását viszonozzák, ez minden évben így szokás náluk. Aztán meg készülődéshez fognak: a Török- szentmiklósra szeptember Sfű-ira meghirdetett nyugdíjas Ki mit tud?-ra szeretnének ők is eljutni. Előbb azonban még — e hó közepén — házigazdái lesznek a falu időskorú Iákosai hagyományos találkozójának. Ekkor a helyi szociális otthon minden liákója lesz a vendégük. — Olvasónk persze azt is megírja őszintén, hogy szánté valamennyien nehéz fizikai munka után lettek nyugdíjasok és „Nagyon sok köztünk a kevés pénzzel rendelkező nyugdíjas. Szegények vagyunk, csak addig nyújtózhatunk, ameddig a takarónk ér.” Szerencsére vannak, akik pártfogolják őket. Az Egyetértés Tsz, a helyi pékség melléjük áll, akár kirándulásra indulnak, akár vendégeket fogadnak. örültünk a levélnek. Azt bizonyítja, hogy egyre több helyen nemcsak megértik, hanem segítik is azokat, akik az országépítő munkában előttünk jártak, akik nehéz időkben értünk is áldozatokat hozva dolgoztak. * * * Műsorral egybekötött vacsoraestet rendeztek nemrégiben a tószegi nyugdíjasklubban az iskola, a tanács és a művelődési ház támogatásával. Az előkészítésből és a lebonyolításból a községi népfrontbizottság is részt vállalt. Levelében ezért mondott köszönetét Bene József, a klub egyik tagja. Egyesület alakul? A Hazafias Népfront Országos Tanácsának egyik vezetője a minap azt nyilatkozta a rádióban: a Hazafias Népfront a nagycsaládosok után a nyugdíjasok egyesülete alakító terveinek is szeretne megfelelni. Az országos kezdeményezés, szervezkedés már meg is kezdődött. Lehet, mire a Nyugdíjasok fórumának következő összeállítása megjelenik, már többet is tudunk az új egyesületről. Sok nyugdíjasnak máris az a véleménye, jó és hasznos lenne! Nagyréviek a Dunakanyarban A napló mindent megörökít „Ezt a füzetecskét feljegyzéseinkkel az utánunk jövőkre hagyjuk, emlékezzenek azokra, ki'k a szerétét és megbecsülés jegyében létrehoztuk Nagyrév községben az első nyugdíjasklubot. 1986. november 19.” Messzire van a világtól a nagyrévi Zsidóhalom, a 12. számú házban mégis egy egész világot talál az ember. Itt él, a falu központjától jó öt kilométernyire Molnár Andrásné, aki kezembe adta a naplót, hogy lássam, mégse olyan messze a messzi. A kis község öregjei egymásra találtak, összetartanak jóban rosszban. Bármennyire is furcsa, hiszen nyugdíjasok, — még a munkában is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, bogy a nyugdíjas klubvezető Molnárné szőlőtőkék között találtam, hogy ott jártam. — A szőlőkötözésben 133 napot dolgoztunk — mondta — s ennek a munkának június 4-én látjuk hasznát. A téesz buszán a Dunakanyarba megyünk, mert a munkánk bérét erre fordítjuk, ilyen megállapodásunk van a szövetkezettel, tavaly is így volt, akkor kétnapos kirándulást szerveztünk, Bükkszék, Párád, Eger volt az úticélunk. És voltunk már Gyulán is, gyönyörködtünk a várban, felüdültünk a fürdőben. Szívesen vagyunk együtt, még akkor is, ha nem mindenütt vagyunk kedves vendégek. Tulajdonképpen erre a hírre siettem Nagyrévre. Panaszt hallottam a nyugdíjas klub tagjaitól. Otthoni összejöveteleiknek nincs jó helye, a művelődési házban inem látják szívesen az öregeket. — Így igaz — erősíti meg a hírt Molnár Andrásné. — Amikor megalakult a klub, s még kevesen voltunk, jó helyünk volt a téeszirodán. Ott mindig szívesen láttak bennünket. Igenám, de, hogy híre ment az összetartozásnak, egyre többen jöttek, manapság negyven-ötven nyugdíjas érkezik egy-egy programra. Ezért kénytelenek voltunk a művelődési házba kéredzkedni. Balgán azt gondoltuk, legalább nem lesz mindig egyformán csöndes a ház. Hát nem örültek nekünk, s időnként ránk is mordultak, ha elfeledkeztünk az időről, s késő estig eltanyáztunk. Bár most jó reményünk van, hátha rendet tesz egy új vezető, mert eddig se a vezető bántott minket, inkább másoknak voltunk útjában. Különben — szívtelen dolgokról nem szívesen beszél az ember — Molnárné inkább a helyi ki mit tud-ké- szülődésről mesél. Nem igazán helyi ez, mert a ci- bakházi nyugdíjas klub rendezi, de „Idsegítőként” szükség van az énekkarba néhány jóhangú nagyrévire. Nem először énekelnek együtt elmennek szívesen. Gyakran szomszédéinak, május elején Cserkeszőlőre voltak hivatalosak, birkavacsorára, Nagyréven meg a téesz vendégeként ők köszöntötték cibaki, cserkei társaikat a faluban. — Bár lennénk még többen — mondja Molnár Andrásné. — Nagyon sajnáljuk azokat a társainkat, akik a falutól-világtól még távolabb és egyedül, betegesen élnek. Ok nem járhatnak közénk, ezért is gondoltuk, hogy mi, akik még életerősek vagyunk, meg-megláto- gatjuk őket. Szó se róla, egymást is, ha híre jön, valakit ágyhoz köt a baj. Sajnos, megtörténik, nemritkán. A nagyrévi nyugdíjasak se másképp élnek, mint bárhol tárnáik. A legtöbbjüknek a magányosság a legnagyobb gondjuk, felnőtt gyerekeik máshol raktak fészket. s nem tudnak minduntalan hazajárni, látogatóba, segítségre. A klubvezető is most barátkozik a teljes magánynyal. Kisebb fia is elköltözött a faluból, hétvégeken nem lesz kire főznie, mosnia — s nem lesz kit várni se, — minden héten. — A klub lesz a minden — mondja, kicsit homályosodó szemekkel. — Meg a munka a ház, a kert ad eleget, s a többivel együtt a téeszben is szívesen látnak minket. Jó így együtt, az ember felejti minden szomorúságát ! — só — Egy tucat, meg két tucat Pontosan ti- zenketten járnak szorgalmasan Martfűn a nagyközségi tanács egyesített szociális 1 intézményének idősek klubjába. Kicsi a ház a régi iskola szomszédságában, de ők jól megférnek benne egymással is. Hevesi Tóth István- né és asszonytársai — mert ők, az özvegyasszonyok vannak többségben — szeretik ezt a társas együttlétet. Ha elunják a beszélgetést. olvasgatnak, újságból, hetilapokból kilenc féle között válogathatnak. Nemcsak a maguk életét ismerik jól. Tudnak arról a két tucat idős nyugdíjasról is, akiket a házigondozók keresnek föl napj'.ában meleg ebéddel, sokféle kis szolgáltatással. Kicsit sajnálkozva mondják, kár, hogy ők nem jöhetnek a klubba, hiszen itt színes tévé is van, a helyi költség- vetési üzem ajándéka. Mert van patronálójuk is. nem egy. Csak a cipőgyárból három szocialista brigád jár hozzájuk, de már a Növényolajgyár egy brigádja is jelentkezett jó szóval, segt- tőszándékkal. Esztendős ünnepeken az iskolások, meg a vöröskeresztesek köszöntik őket. Most kicsit izgulósak. Rövidesen üdülni mennek, a cipőgyár cserkeszőlői üdülője várja őket egy pár napra, hogy pihenjenek a jó vízben és a szép környezetben. (Fotó: Mészáros) Tetanuszos fertőzés ellen Idősebbek védőoltása Legtöbbször a kapkodó, hajszolt munkatempó számtalan apró sérüléshez vezet a kertészkedés, az építkezés során. Adott pillanatban ennek nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, „majd begyógyul” jelszóval végezzük tovább teendőinket. A sérüléseken át pedig igen sok kórokozó hatolhat be a szervezetbe, köztük olyan is, mint a tetanusz bacilus, melynek fertőzése nem okoz fájdalmat. A trágyázott földben, az utak porában, rozsdás fémeken gyakran megtalálható. Szaporodni és élni csak levegő nélkül tud, ezért fontos hangsúlyozni azt a tényt, hogy mélyen ejtett sebek esetében jelentős a veszélye. A teta- nusz-bacilus erős mérget kezd termelni, ami már igen kis mennyiségben hatékony. A lappangási idő 4—21. nap. 'A termelt méreg legtöbbször a vérbe és a nyi- rokáramba kerül, majd az idegpályák mentén szívódik fel a központi ideg- rendszerhez. Kezdetben a rágó, majd a nyak-, hát-, mellkas-, has-, végül a Végtag-izmok merevségét okozza. Később rángógörcsrohamok lépnek fel, a rekeszizom teljesen megbénul, és a halál tulajdonképpen ennek a következménye. Az elmúlt években, sajnos, emelkedett a tetanu- szos megbetegedések következményeként a halálesetek száma, főleg az időskorúak körében. Hazánkban 1953 óta alkalmaznak eredményesen védőoltást. Az oltásba bevont időskorúak körét az egészségügyi hatóságok az elmúlt években meghatározták, sőt 1987-ben kibővítették. Jelenleg tanácsos a 60 év fölöttieknek felkeresni körzeti orvosukat, aki védőoltásban részesíti, illetve tanácsokkal ellátja őket. Ha a sérülés szúrt és mély, zúzott vagy roncsolt, és feltehetőleg földdel, trágyával fertőzött, azonnal orvosi ellátásról kell gondoskodni. — dr. Soproni — Negyvenkét év után Változatlan mozgékonysággal Ezt se sok nyugdíjbavonu- ló nő mondhatja el magáról: 42 éves munkaviszony után egészségesen, még mindig tettrékészen, nyugdíjasként örülhet ezután családjának, gyerekeinek, unokáinak. Katika tulajdonképpen lassan féléve így él már, s egyáltalán nem csoda, hogy kicsit még besegít most is harminc éven át megszokott kedves munkahelyén, a KPVDSZ megyei bizottságán. Sorsa cseppet se más, mint a kortársaié. A városszéli sokgyermekes család gyereke még be se töltötte tizenhatodik évét, már munka után nézett, szükség volt a gyereklány keresetére is, a megélhetéshez. Jó szerencséje, hogy mindez akkor történt, amikor „kinyüt a világ”, aki nemcsak szorgalmas volt, de a tanulástól se sajnálta szabaidejét, boldogulhatott. Katika először a városházán próbált szerencsét — kisegítő volt, s onnét hívták a kereskedelembe, — titkárnő lett az első komoly beosztása. Meg akart felelni a követelményeknek, esti iskolán szerezte meg a gyors-gépírói képesítést. — Aztán negyvenévesen leérettségiztem — ugrik nagyot az emlékezete. — A lányommal együtt, s nem kellett szégyellnem soha a bizonyítványomat, az érettségin 4,8 volt az eredményem. Istvánd Ferencné, Pélyi Katalin irodavezetője volt a szakszervezeti megyebizottságnak. Ismerik a megyében, s ő is ismeri a megye kereskedőit, vendéglátásban, pénzintézetekben dolgozókat. És persze, hogy legjobban a Szakszervezeti munkát ismeri. Élénken reagál a változásokra is. Mostanában kicsit szomorkodik is a változások miatt. — Azáltal, hagy a szak- szervezti tagdíjat levonják a dolgozók béréből, a szak- szervezeti tag el is távolodik a szakszervezettől. Az a havi egy találkozás a bizalmival eddig mindig biztos volt. És ha a bizalmi ésszel-szíwel csinálta, amit vállalt, ezek a találkozások sohase szorítkoztak sima tagdíj-beszedésre. Szótváltottak, kicserélték a véleményüket a világról, a munkahelyi gondokról. Már nem tudom, eztán hogyan lesz, de nekem furcsa a változás, talán nem is biztos, hogy jó. Istváni Ferencné ma is Szolnok nyolcadik kerületébe jár haza ahonnét negyvenkét évvel ezelőtt elindult. Szép családi házat építettek ott a férjével, s mire a ház komfortos lett — özvegyen maradt. Már négy éve, hogy a gyerekeinek, az unokáinak él, őket várja haza minden hétvégén, s ez lesz az első nyár, amikor az eddiginél is többet lehet négy unokájával. Bár sok munkát ad, de örömet is talál a ház kertjében, ahol megtermel sokmindent a nagy család számára. — A másik család, a harminc éven át megszokott munkahely még segít megszokni, hogy már nem kell naponta nyolc-tíz órát át dolgozni. Hetenként az a pár délelőtt azért még nagyon fontos. Negyvenkét évi munkaviszony után nem lehet egyik napról a másikra elmenni... — S — összeállította: Sóskúti Júlia
