Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-25 / 151. szám
10 1988. JÚNIUS 25. Hermész védencei Talán soha nem esett annyi szó a piacgazdálkodásról, a piac szabályozó szerepéről, a minden szinten való kereskedésről mint ma, s ilyen környezetben felértékelődhet a közgazdasági ismerettel rendelkezők tudása. Érezhető-e az ilyesfajta hatás, növekszik-e az igény a kereskedelmi, vendéglátóipari üzemgazdászok iránt, s ha igen, valós-e ez az igény, a vállalatok ki tudják-e használni a diplomások szaktudását? Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben bekopogtam Bagi Károlynéhoz, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tagozatának igazgatónőjéhez. — Évről évre egyre többen jelentkeznek főiskolánkra, ezzel szemben a felvehető hallgatók száma változatlanul száz. A hallgatók háromnegyede kereskedelmi szakos, ebből is adódik a hat és félszeres túljelentkezés a vendéglátóipari szakon. A felvételizőknek a múlt évben kereskedelmi szakon minimum 93, vendéglátóipari szakon pedig 100 pontot kellett elérniük. Érdekel bennünket, hogy kit mi ösztönöz arra, hogy ide jelentkezzen. Néhány éve felmérést is készítettünk az elsőévesek között. Nagyon kevesen vannak, akik konkrét elképzeléssel kerülnének ide. Többnyire teljes „ tudatlanságban” adják be a felvételi lapokat. Sokaknak ajánlják ezt a főiskolát, s azt sem szabad elfelejteni, hogy a kereskedelem fellendülésben lévő ágazat, van jövője. S a fiatalok egy részében is él az a téveszme, hogy ezen a pályán kevés munkával sok pénzt lehet keresni. Mivel elég magasak felvételi követelményeink, igen jó alapokkal kerülnek ide a hallgatók, de sok gondot okoz a három év alatt az érdektelenségük, tisztelet a kivételnek, de sokan megelégszenek a gyengébb eredményekkel, nem törekednek többre, pedig mi egyre nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az egyéni felkészülésre, a tanulásra, a szak- irodalmak tanulmányozására, folyamatos követésére — elég nehéz rábírni őket erre. — Az elméleti oktatás mellett fontos megismertetni a hallgatókkal a gyakorlati életet is. Milyen lehetőségük van erre? — 1984-ben vezettük be az új tantervét, mely alapvetően jónak bizonyult. Különösen a szakmai gyakorlatok rendszere. Nyaranta hálózatban és központban is dolgoznak a hallgatók, a harmadéves kereskedelmi szakosok pedig télen (karácsony előtt) koncentrált értékesítési gyakorlaton vesznek részt. Az egy hónapig rendelkezésükre álló üzletekben megvalósíthatják ötleteiket, elképzeléseiket, döntéseikért felelőséggel tartoznak, s itt egyben láthatják az áruforgalmi folyamatokat. A vendéglátóipari szakosok fél évet Budapesten, az Erzsébet Szállodában töltenek, s itt a portától az étteremig minden munkakörrel megismerkednek. Egyetlen hiányossága van ennek a fél éves szállodai munkának (s a hallgatóknak is ez a véleményük), hogy a vezetői munkában nem szereznek gyakorlatot. A közeljövőben szeretnénk ezen változtatni. Mintha álomvilágból lépnének ki — Gondolatban végigjártuk a három évet, s elérkeztünk az államvizsgáig, milyen lehetőségeik vannak az ifjú diplomásoknak az elhelyezkedésre? A végzősök több mint felének szerződése van egy- egy vállalattal, szövetkezettel, így ők oda mennek dolgozni, de a többieknek sem kell félniük, hogy nem tudnak elhelyezkedni. Általában áruforgalmi előadókat, hálózati ellenőröket, piackutatókat, s elemző, tervező munkára keresnek munkatársakat a vállalatok. — Az utóbbi időben érdeklődve böngészem az álláshirdetéseket, s az előbb felsorolt munkakörökre középiskolai végzettséggel is keresnek dolgozókat. Mi erről a véleménye? — Ha így dönt egy vállalat, valószínűleg azért teszi, mert így kevesebb fizetést kell adnia, de az is előfordulhat. hogy az illető munkakörbe olyan feladatok tartoznak, amit meg tud oldani egy szakközépiskolát végzett dolgozó is. Az egyes vállalatoknál másként alakulnak a munkakörökhöz tartozó feladatok, a döntési szintek is eltolódhatnak. S ha már a munkábaállásnál tartunk, hadd mondjam el, hogy nincs könnyű dolguk végzőseinknek, hiszen a vállalatok egy részénél elég konzervatív a vezetés. s nem veszi 'ó néven, ha valaki újat akar, ötletei vannak, s előfordul az is, hogy szakmai féltékenység miatt nem kapnak érdemi feladatot a fiatalok, de ezeknek a kezdeti nehézségeken mind- annyiuknak túl kellett/kell esniük. — Mi a tapasztalatuk, pályán maradnak-e a végzettek? — Nem jellemző a pálya- elhagyás. Néhányan, akiknek lehetőségük van rá, a magánszektorokban helyezkednek el, például butikot nyitnak, de nem jelentős a számuk. — Annál inkább azoknak, akik diplomával a zsebükben felszolgálnak ... Abszurd a kérdés, de végezetül még is felteszem. Szükség van az itt végzett hallgatókra? — Igen, s meggyőződésem, hogy egyre nagyobb szükség lesz rájuk, hiszen ma a hozzá nem értő köny- nyen eltéved a közgazdasági útvesztőkben. Ismerni kell a mélyebb összefügéseket, a döntések következményeit ... s ma már egy boltnak is gazdálkodnia kell! Nádas Mihály, a Pelikán Szálloda igazgatója, elsők között végzett itt Szolnokon, a főiskolán, de most nem mint „öreg” diáktól, hanem mint szállodaigazgatótól kérdezem: — Mit ér egy vendéglátóipari üzemgazdászi diploma? — Bármit el lehet érni vele. ha valaki elhivatottságot érez a pálya iránt, s folyamatosan fejlődik, képzi magát. A főiskola befejezése után elég sok fiatal kerül hozzánk, s furcsa, de az „igazi” vendéglátáshoz. az éttermi munkához keveseknek van kedvük, sokkal népszerűbbek a portai teendők. Remélem, senki sem fog megsértődni, de sokan mintha álomvilágból lépnének ki. s ők nagyot csalódnak. Elméleti tudásukkal nincs semmi gond. és az előbb említettek ellenére is szinte kivétel nélkül mindenki megállja a helyét nálunk. Hézagos elképzelésekkel A Kunság Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalatnál harminc, egyetemet és főiskolát végzett szakember dolgozik. Közülük húszán kereskedelmi üzemgazdász diplomával rendelkeznek. Mint ahogy Csikós Sándortól, a vállalat igazgatójától megtudtam, különös gondot fordítanak a fiatalok szakmai, személyes beilleszkedésére. „Jól megnézik’.’, hogy kit vesznek fel, de ezért cserébe egy-két éven belül — az igazgató szavával élve — „pénzt és funkciót” biztosítanak a fiataloknak. A Kunság Kereskedelmi Vállalatnál az is jól bevált gyakorlat (esetleg követőkre vár), hogy a munkaköröket alacsonyabb végzettségű dolgozóval nem töltik be, inkább addig várnak, amíg olyan elméleti és gyakorlati tudással rendelkező munkatársat találnak, mint amilyent„megkíván” a szóbanforgó állás. Szerencsi Ágnes. Pénzes Imre, Gajdács Attila harmadéves kereskedelmi szakosok idén lépnek munkába. — De mi is lesz velük, kinek milyen elképzelései vannak a jövőt illetően? Gajdács Attila: — A mi családunkban ősi hagyományai vannak ennek a pályának. Középiskolában is kereskedelmibe jártam, s a főiskola előtt dolgoztam is egy évet, megszerettem ezt a pályát. Hálózatban szeretnék elhe- helyezkedni, vezetőként, helyettesként. Szerencsi Ágnes és Pénzes Imre mindketten gimnáziumba jártak. — Nem mertem közgazdaságtudományi egyetemre jelentkezni, féltem, hogy nem vesznek fel, így itt kötöttem ki, kereskedelmi szakon — meséli Pénzes Imre. Vegyük a legoptimálisabb esetet — feltételezzük, hogy mindent megtanultunk, amit kellett, s meg is maradnak a fejünkben, így mi igen jól felkészült elméleti szakemberek vagyunk, de a gyakorlati életről nagyon hézagos elképzeléseink vannak. — Ezzel a gimiből jövők többnyire egyetértenek — veti közbe Ági. — Hiszen ez nagyon is gyakorlatias pálya. S ezután mintha összebeszéltek volna, a két volt gimnazista egyformán válaszol : az elhelyezkedéssel nincs gondjuk, a lakóhelyükhöz közeli vállalatok, áfészek személyesen is megkeresték őket, válogathatnak ' ajánlatokban. Távoli tervek? Jó lenne még tanulni ... talán a Közgázon folytatni. „Kicsik” vagyunk Pászor Anita és Barócsi Tünde egy éve végeztek kereskedelmi szakon. Nem nehéz szóra bírni őket tele vannak panasszal. Pásztor Anita: — A főiskolán nagyon jól éreztem magam, összetartó kis közösség alakult ott ki a három év alatt. Mindig akadt valami ■ elintézni, megszervezni való, s én örömmel vállaltam, és valahogy így képzeltem el a munkámat is, ahol emberek között mozgok. .rábeszélek”, „lebeszélek”, „megbeszélek”, szervezek. A főiskola elvégzése után a kereskedelem speciális területén, a Tüzépnél helyezkedtem el, amely véleményem szerint külön szaktudást igényel. A kezdeti időszakban éppen ezért tehetetlennek éreztem magam. Az idő múlásával azonban kezdek belerázódni a munkába, de még mindig hiányzik az a nyüzsgés, ami a főiskolán körülvett. Barócsi Tünde: Mindany- nyian vártuk, hogy dolgozni kezdjünk. Tele voltunk tervekkel, energiával, de hamar rá kellett jönnöm hogy ez nem minden esetben előnyös tulajdonság, ehhez még „kicsik” vagyunk. Szeretek dolgozni, ha érzem, hogy szükség van a munkámra, de nem értem, miért beszélnek egyesek a kreatív szakemberekről, ha a fiatalokban egyszerűen megölik az önálló gondolkodás és a tett csíráját? Nem tudom, gazdaságos-e, hogy az állam éveken át nem kis összeget áldoz szakember- képzésre, aztán utána a mérnök angóranyúlteleppel foglalkozik, a tanár zöldséget hord a piacra, az üzemgazdász felszolgál. Persze ennek nemcsak az előzőekben említettek az okai, hanem a megfelelő anyagi, erkölcsi elismerés, ösztönzés hiánya is. K. Zs. Lemezfigyelő Útólag már... Nemrég került a boltokba a Locomatív GT együttes új-régi nagylemeze; LGT ’74 USA címmel, örvendetes tény. hogy a New Yorktól Los Angelesig alcímet viselő korongot — tizennégy éves késéssel ugyan —, de kiadta a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. Mint köztudott, 1974-ben a Locomotív GT legénysége az akkori idők egyik hazai szupergroupjaként az Egyesült Államokba kapott meghívást. A nagyszabású hang- versenykörút végén Los Angelesben. az ABC Rekords stúdióban az LGT rögzítette azt a produkciót, amelyet most mi tizennégy évvel a történtek után kézbe vehetünk. (Jóllehet, a magyar kiadást az MHV-nál újrakeverték tavaly.) A dalok — angol szövegük ellenére — természetesen ismerősen csengenek, így minden bizonnyal senkit sem téveszt meg például a Motor City Love angol nyelvű cím, miközben a magyarul a Szólj rám, ha hangosan énekelek című számot hallgatja. Mégsem mondható, hogy a szerzeményeket csak átültették volna angolra, ennél azért többről van szó. A zenészek — különösen az egyik dalban is közreműködő Jimmy Miller producer — ügyeltek arra, hogy a fazont, a hangzást lehetőség szerint angolszá- szosra igazítsák. (Nyugaton ez elfogadott módszer.) Éppen ezért jó néhány slágerrészlet eltér a fülünknek megszokott magyar változattól — majdnem mindenütt előnyére. Így legalább — ha utólag is — nagyjából képet alkothatunk a hetvenes évek közepének amerikai rockzenei ízléséről. A gyűjtők kelléktárába bizonyára kuriózumként vonul be ez a nagylemez, e sorok írója viszont abbéli meggyőződésének ad hangot, hogy — az ismert koncerthangulatok miatt (lásd Woodstock stb.) — talán szerencsésebb lett volna egy „élő” lemezt rögzíteni és megjelentetni. De hát utólag már sopánkodni kár... J. J. Modern románc — fotóetűd székekre Mint az útmenti jegenye Milyen csodálatos ez a szó: édesanya! Simogat, akár a meleg tenyér, beborít, mint hideg éjszakán a pehelypaplan, édesebb a frissen csorduló tejnél. Meggyógyítja a lázas homlokot, mosolyt ragaszt az arcokra, álomba ringat, betakar, akár egy tündérmese. Urbán Szabó Johannának ez a szép szó nem adatott meg,'és valószínű, már nem is adatik. Tévedés ne essék, nem saj- náltatni szeretném, mivel nem az a típus, aki erre rászorul, csupán felvillantani rövid életének néhány mozzanatát, ha már vér szerinti szülei igazságtalanul elrabolták tőle a gondtalan, szép gyermekkor örömét. 1971. augusztus 7-én a siófoki kórházban egy fekete hajú, 1 kg 33 dekás apró- * ság látta meg a napvilágot. Az orvosok sokatmondóan egymásra néztek, hiszen akkora volt a csöppség, hogy egy tenyérben is elfért. Az anyát azért biztatták: igen, kedves Magdika, hét hónapra érkezett a kicsi, és ha a sors kegyes lesz hozzá, talán ... A 19 éves túrkevei születésű nőt, úgy tűnik aligha érdekelte a közlés, mivel négy hét múlva már Bécsből küldött egy táviratot: lemondok a lányomról, ha még egyáltalán él... Nem tudom, milyen szívvel vághatott a széles világnak, hogyan vitte a lába, gyermeke nélkül végül is a ködös Angliába. A kis árva pedig — mivel az apjának sem kellett — mintha dacolt volna a szülői közönynyel. Haragos volt, noha erre akadt is oka, no, meg örökké éhes. Simogatást, jó szót az ápolónőktől, fáradt orvosoktól, gondozóktól kapót. Szépen cseperedett, majd ahogyan ilyenkor lenni szokott, állami gondozásba került. Évek múltával Jászszentandrásra vezetett az útja, jobban mondva hozták, összesen hét! nevelőszülője volt eddig, de az intézeti élet mindennapjait is megismerte. Olyannyira, hogy állandó lakcíme most is a gyermekváros, és csak ideiglenes bejelentéssel él a Csanádi körúton egy fiatal házaspárnál, ök igyekeznek pótolni a pótolhatatlant, biztosítani az otthont. Hálás, hiszen 1987. január 5-e óta végre ismét családba került, és noha olykor a szigort is érzi az esti hazatérés megszabott, szerinte korai volta miatt; mégis jó, hogy van otthona, ahol nem kilencen tanulnak egyetlen szobában. A tizenhetedik esztendeje küszöbére ért. Bizony, már utána fordulnak az utcán a fiúk, és mi tagadás, ezt elégedetten nyugtázza. Igaz „kócos” kinézetű, gondolatú másodikos középiskolás, aki egyesek szerint végtelenül szemtelen és nagyszájú, mások viszont azt állítják: kenyérre lehet kenni, csak tudni kell vele bánni. Valószínű, mindkét állítás igaz, de az tény: nem puha lélek. Ilyenné nevelték az évek, hiszen az ő háta mögött soha nem állt valaki, magányosan nőtt, akár erős szélben az út menti jegenye. Hogy erősítse testét, lelkét, sportol: korábban karaté- zott, most focizik. No, meg esetenként arról morfondírozik: azért szeretne egyszer az anyjával találkozni, és a szemébe nézni: hogyan tehetted ezt velem? Tizenötödik születésnapjára meglepte magát egy költeménnyel, amelyet stílszerűen egy kitépett papírlapon nyújt át nekem. Ránézek, fürkészem az arcát, és nem tudom, miképpen válaszoljak, ö segít. Majd még mesélek egyet s mást, de most tessék elengedni, mert piszokul korog a gyomrom! Ugye nyugodtan csipegethetek, serdül-perdül hirtelen. Igent bólintok, mire elviharzik, akár a forgószél. Se csókolom, se viszlát, valószínű, maga sem tudja eldönteni, hogy milyen köszönés illik. Szóval, igazi tini... D. Sz. M.
