Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-18 / 145. szám
1988. JÚNIUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 II kék tavak mestere Szolnokon Beszélgetés Pjotr Makszavics Javics festőművésszel Néhány évvel ezelőtt telefoninterjút készítettünk Pjotr Makszavics Javics Vityebszk- ben élő neves szovjet festőművésszel. Részlet a beszélgetésből : — ön, ha jól tudom, Magyarországon született? — Matuz István néven Írtak be a törökszentmiklósi anyakönyvbe, 1918. szeptember 5-én. az akkori törvények szerint az édesanyám családi nevén. Édesapám orosz hadifogoly volt. Az egykori Matuz István az 1920-as években édesanyjával a Szovjetunióba távozott. A szülők házasságot kötöttek Pjotr Makszavics Javics azóta édesapja családi nevét viseli. A regényes életúthoz hozzátartozik, hogy Matuz István rajztehetségét, a színek iránti vonzalmát még a Tisza partján, a Szolnoki Abo- nyi Üti Állami Elemi .Népiskolában fedezték fel tanítói. A Képzőművészeti Főiskolát viszont már a Szovjetunióban, Minszkben végezte el 1938-ban. Művészpályája jól indult, életrajzírója A. F. Kabalev művészettörténész könyvéből tudjuk, hogy P. M. Ja- vicsnak már 1940-ben önálló kiállítása volt Vityebszk- ben, később — még a nagy honvédő háború előtt — a Szovjetunió más városaiban is. Pjotr Makszavics Javics először 1944-ben jött vissza szülőföldjére, részt vett hazánk felszabadításában, majd 1946-tól újra a festészetnek élhetett. 1948-ban már Moszkvában is kiállított, a következő négy évtizedben pedig több mint nyolcvan tárlaton szerepelt, így Japánban, Kínában, Vietnamban, Koreában, Romániában és Európa más országaiban. Pjotr Makszavics Javics- csal a napokban Szolnokon találkozhattam: rokoni látogatásra érkezett hozzánk. — Mi minden történt önnel a három évvel ezelőtti beszélgetésünk óta? — Sok minden jó... Először is hetven felé közeledve már minden évnek örülnünk kell. Sí én öregedhettem — jó egészségben három évet. Az előzőekből következik. hogy dolgoztam, jónéPjotr Makszavics Javics hány szép — ahogy az újságok írták — rangos kiállításon szerepelhettem festményeimmel. Igen, főleg a portréimmal, mert furcsa talán amit mondok, ahogy öreg- szik,romlik a festő szeme, annál mélyebbre lát az emberi lélekbe, annál többet mondóan tudja a szeméyiség belső jegyeit a portrén képpé formálni... — Elnézést, hogy a szavába vágok... Láttam néhány reprodukciót a portréiról. Visszatérő .témája a riadt tekintetű anya. Ez talán még gyermekkori emlék, amely az 1926-os menekülésük kései üzenete? — Ahogy mennek az évek, úgy válnak mind karakterisztikusabbá a gyermeki és ifjúkori emlékek. A portré Vologya portréja (vászon, olaj, 37x33 cm) 1968 irányába a háború fordított. a hajban mindenki az igazi arcát mutatja, és engem mind jobban érdekelt a lélek állapotát tükröző emberi arc. Minden ember, minden arc más és más, de mindegyik elválaszthatatlan a gondolataitól.. . Persze nemcsak portrékat festek, évtizedek óta szenvedélyesen érdekel az orosz erdő látványa, a kék tavak varázsa. A legutóbbi kiállításomon ezekből a képeimből is bemutattam jó néhányat. — A Szovjetunióban végbemenő változások hogyan éreztetik hatásukat a képzőművészetben? — Amikor arra a kérdésére, mj történt velem az elmúlt három évben, azt a választ adtam, hogy sok minden jó, akkor arra is gondoltam ami a művészeti életünkben bekövetkezett változásokat jellemzi. A művészember — talán magamat is annak vélhetem — különösen jól megérzi, ha szabadabb körülötte a levegő, ha alkotásaival nem kell napi politikai szempontokhoz igazodnia. Megnőtt az alkotó ember becsülete . Erre egy szerény példát is mondok: az ősszel leszek hetvenéves, s erre az évfordulóra már szervezik a gyűjteményes kiállításomat Vityebszkbsn. Ez nagyobb munka, mint az első pillanatban gondolná, hiszen a Szovjetunió hatalmas ország és a különböző múzeumokban, intézményeknél lévő képeimet nem egyszerű dolog összegyűjteni. S ha valakit meghívnak valahová külföldre kiállítani akkor az illető arra művészileg is érdemes, azt mondják neki: menj. vidd a képeidet, sok sikert kívánunk... Nem kis dolog! Érti ugye, miért hoztak számomra az elmúlt évek annyi jót... — Matuz István szülőföldjén sokan szívesen látnánk Pjotr Makszavics Javics képeit. .. — Talán jövőre, hiszen az őszi vityebszki gyűjteményes kiállításomra összegyűjtik életművem javarészét. — Köszönöm a beszélgetést. Tiszai Lajos fl terv az asztalon, a könyvtár júliustól fogad A megyei könyvtárügyben dolgozó szakemberek körében felröppent a hír, miszerint a Makovecz Imre nyomdokain haladó építészek tervasztalán született egy olyan Jászkisérre álmodott könyvtárterv. amely bízvást számíthat európai érdeklődésre — tervészetesen elkészülte után. De szinte bizonyos, hogy a remek elképzelés — belátható időn belül — csak papíron marad. A hír szélsebesen lábra kapott, de — amint az már lenni szokott — a hátterét vajmi kevesen tartották fontosnak. Pedig az ok roppant egyszerű és napjainkban sajnos általános: az anyagi források szűkössége gátat emel a legragyogóbb elképzeléseknek is. Ottjártunkkor Bánlaki Zoltán tanácselnökkel beszélgettünk. (Szerettünk volna találkozni a könyvtár vezetőjével is, de ő hivatalos ügyben Jászberénybe utazott, a könyvtárban pedig szünnap volt.) Elöljáróban csupán annyit; nem volt nehéz megállapítani, hogy Jászkiséren a könyvtár helyzete ugyanúgy fest, mint jó néhány más településen a megyében, ahol nem kaptak egyelőre új épületet a könyvek: költöznek egyik helyről a másikra. Így diktálja ugyanis a szükség. Jászkiséren tavaly ősszel a könyvtár a korábbi meglehetősen szűk és felújításért kiáltó épületből — ideiglenes jelleggel — elköltözött az Ady Endre útra. A községben nagy erővel hozzáfogtak az eredeti könyvtárépület renoválásához. Hogy közben a híres tervvel mi lett. ezt mondja el Bánlaki Zoltán: — Ha megépül, gyönyörű könyvtár lett volna. Két évvel ezelőtt igazán szép tervet nyújtottak át nekünk az építészek. Mi — a lehetőségen felbuzdulva — megvásároltuk a község központjában az úgynevezett haran- gozó-lakást, amelyet úgy terveztünk, hogy lebontunk, s helyén emeltük volna az új könyvtárépületet. Az 1986- os elgondolások szerint 7— 8 millió forintot igényelt volna az építkezés, de közben felszöktek az építőipari árak; rövid kalkulálás után kiderült, hogy a végösszeg 25 millióra rúgna. Ez azt jelentené, hogy a községben legalább tíz évig semmi sem létesülhetne, minden pénzt a könyvtárépítés vinne el. Mondanom sem kell, hogy ez megengedhetetlen. Egyébként a megyei tanács tervosztálya sem javasolta, hogy belevágjunk egy ekkora beruházásba. Maradt tehát a felújítás, melynek során kibővítettük a régi épületet, így a meglévő 70 négyzetméter helyett 247 áll majd rendelkezésre a könyvtárosoknak. Hogy mik kapnak helyet a megújhodott épületben? Először is az olajkályhákat központi fűtéssel váltjuk fel. A helyiségek a következőképpen alakulnak: lesz felnőtt kölcsönzőnk. olvasótermünk, átvevőhelyünk, fonotékánk, gyermekkölcsönzőnk, raktárunk, feldolgozónk és a szükséges mellékhelyiségek. A 25 800 kötetet őrző könyvtárépület teljes felújítása 2,7 millió forintba kerül, tehát éppen tizedrészébe a tervezett másiknak. Várhatóan július elején nyitunk. A tanács tavaly a megyei közművelődési alaphoz beadott egy pályázatot, amelyben — saját forrás híján — a könyvtár új berendezésére kértek támogatást. Bánlaki Zoltánnal való beszélgetésünkkor még nem derült ki, hogy a pályázat eredménynyel jár-e vagy sem. Az elmúlt héten viszont összeült a közművelődési bizottság, s azóta tudott dolog: Jászkisér megkapta a kért anyagi támogatást. A könyvtár épülete tehát új berendezéssel, megújult külső homlokzattal és belső térrel várja olvasóit. Kétségtelenül áthidaló megoldás született, de hátha egyszer még előkerülhet az a híresneves terv az asztalfiók mélyéről. .. J. J. Határon innen és túl Hány magyar irodalom van? Az utóbbi két évtizedben egyre jobban teret nyert a magyarországi irodalmi köztudatban az a fölismerés, hogy a magyar nyelv irodalma tágabb fogalom, mint az országé, hogy a magyar irodalom meghatározásakor számolni kell mindazoknak a magyar népcsoportoknak az irodalmával, amelyek a szomszédos országokban élnek, és nem hagyható figyelmen kívül a nyugat-európai és tengerentúli magyar szórványok irodalmi termése sem. A XX. század végén tudatában kell lenni annak a ténynek, hogy a magyar irodalmat 1918 óta politikaföldrajzi határok tagolják. A magyarság mint etnikai- kulturális alakzat, a magyar anyanyelvűek közössége, jelentős részben nemzeti kisebbségként él a kárpát-medencei országokban, részben pedig szétszórva szinte a világ minden táján; a magyar anyanyelvűeknek csak mintegy kétharmada mondhatja hazájának Magyarországot. Az európai történelemben nem számít különlegességnek, hogy azonos nyelvet beszélők különböző politikai keretekben élnek. A múlt században például nem létezett lengyel állam, mégis volt nemzeti irodalom; a felvilágosodás ~és a romantika szerb vagy román nemzeti irodalmát több ország íróinak kellett megteremtenie. A magyar etnikum és irodalom abban különbözik ezektől a példáktól, hogy a nemzettéválás döntő, XIX. századi szakaszában egységes politikai keretben létezett, és 1918 után keletkeztek egy addig egységessé ko- vácsolódott nemzeti irodalomnak új részei. A kisebbségi sorba jutott magyar népcsoportok jelentős része az új államkereteken belül nem rendelkezett autonóm regionális hagyománnyal, az írók az új államhatárok tényével lettek egyszeriben egy újfajta irodalmi közeg részeivé, illetőleg nekik maguknak kellett létrehozniuk valami egészen újat, a kisebbségi-nemzeti irodalmat. Szeli István újvidéki irodalomtörténész meghatározása szolgálhat kiindulópontul: „Mint ahogy a nemzeti magyarságot is a magyarok összessége teszi, a magyar irodalom fogalma sem csupán a magyarországival azonos, még akkor sem, ha tartalmi-gondolati, ízlés- és stílusbeli vagy formai eltérései kézzelfoghatóak is.” (1979). A hazai közvéleményben túl erősen meggyökerezett az államnemzeti fölfogás, amelynek az az elképzelés az alapja, hogy nemzet és állam egyforma kiterjedésű. Ez a megközelítés nem alkalmas Közép-Európa bonyolult etnikai viszonyainak megértésére. E fölfogásnak volt a következménye, hogy Magyarországon hosszú időn keresztül kirekesztették a magyar irodalom fogalmából a határontúli magyar irodalmat. Ezek az irodalmak kimaradtak az irodalomtörténeti áttekintésekből, az antológiákból, az iskolai tananyagból; a külföldi magyar írókról és műveikről alig vett tudomást a hazai tömeghírközlés. Korábban szinte egzotikumszámba ment nem egy kitűnő erdélyi, szlovákiai vagy vajdasági magyar író Magyarországon. A hét évtizedes külön fejlődés, a magyar nemzetiségek saját történelme természetesen hatással volt a körökben létrejövő irodalmakra is. Érthető ezért, hogy a magyar államiság keretén kívül fejlődő irodalmak bizonyos autonómiára tettek szert, megszervezték saját intézményeiket (folyóiratok, könyvkiadók stb.), hozzáláttak sajátos hagyományaik föltárásához. Indokolt tehát Romániában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában, az 1945-ös időszakot követően pedig a Szovjetunióban is nemzetiségi magyar irodalomról beszélni. Szoros szálak fűzik a nemzetiségek irodalmát ahhoz az országállamhoz, amelynek területén létezik. Épp így vitathatatlan a közös nyelv, a kulturális és történelmi hagyományok jelentősége. És arra is érdemes tekintettel lenni, hogy a nemzetiségiek nemegyszer az autonómia igényét hangsúlyozzák, annak a mindenképpen jogos törekvésnek a jegyében, hogy önmagukat akarják képviselni minden külső és többségi gyámkodástól mentesen. Érthető, hogy a nemzetiségi irodalmak képviselői némi bizalmatlansággal tekintettek olyan meghatározási kísérletekre, amelyek a határontúli magyar irodalmakat valaminő függelékként vették számba, a budapesti (magyarországi) központ alárendelt részeként. Ezért a hazai irodalmi közvélemény és irodalomtörténet-írás az utóbbi évtizedben igyekszik árnyaltabb módon megközelíteni a különzböző országokban létező magyar nyelvű irodalmak összetartozásának kérdését. Nem egységes, hanem egyetemes magyar irodalomról van szó. És ebbe az egyetemességbe természetesen beletartozik az .a nehezen definiálható magyar nyelvű irodalom, amely a világban szétszóródott magyarság irodalmi produktuma, és összefoglaló néven legújabban nyugati magyar irodalomnak neveznek. Három esztendeje Pomogáts Béla így foglalta, össze a magyar nyelv irodalmának fogalmi tagolását: „Ha a magyar irodalomról beszélünk. .. legalább négy fogalommal kell számolnunk. Van a magyarországi magyar irodalom, a magyar nemzeti irodalom, mint az egyik fogalom. Szerepel szótárunkban a nemzetiségi magyar irodalomnak a fogalma, tehát a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai és újabban a kárpát-ukrajnai magyar irodalom, és egy harmadik fogalom, a diaszpórának, a szétszóródásban levő magyar csoportoknak az irodalma, amelyet az elmúlt fél évtizedben kezdett el integrálni a magyarországi szellemi élet. (...) Ezt a három fogalmat szokás egybefogni újabban az úgynevezett egyetemes magyar irodalomnak a fogalmával.” Az egymással kapcsolatban lévő magyar irodalmak viszonylagos önállósággal bírnak, külön-külön irodalmi életük van, kulturális és irodalmi intézmények kielégítő vagy hiányos hálózatával. Az egyetemes magyar irodalom többközpontú, jelentős centrumai vannak Magyarországon kívül. Ha irodalmunk térképét akarnék elkészíteni, akkor nem maradhat le róla többek között: Pozsony, ahol magyar kiadó működik, és magyar irodalmi lap lát napvilágot; a kárpát-ukrajnai Ungvár, a a jugoszláviai Üjvidék (könyvkiadó, folyóiratok) és Szabadka; Erdélyből Kolozsvár, Marosvásárhely, sőt Temesvár és Sepsiszent- györgy sem, továbbá Románia fővárosa, Bukarest, ahol a nemzetiségi kiadó, a Kri- térion működik; a nyugateurópai nagyvárosok közül jeleznie kellene e térképen Párizst, Münchent, Bécset, Rómát és Londont is. Bármennyire érdekesek is a fejtegetések az egyetemes magyar irodalom fogalmi meghatározásáról, fontosabbak a gyakorlati tennivalók. A magyarországi közvélemény tájékoztatásában mindmáig jelentősek a hiányok. Szórványosan szerepel az általános és középiskolai tananyagban a XX. századi magyar kultúra határontúli része. Több kézikönyvre, alaposabb és pontosabb tájékoztatásra van szükség Nem lehet ritka ünnep Sütő András színházi bemutatója, irodalmi köztudatunkban írók és művek sorának el kell foglalnia méltó helyét, mégpedig nem kuriózumként, hiszen anyanyelvűnk és irodalmunk teljes jogú, önálló karakterű képviselőiről van szó. Kiss Gy. Csaba Tiszafüred népművészete címmel látható kiállítás Túrkevén, a Finta Múzeumban. A tárlat a régi fazekasmesterek, nyergesek, szíj jártók fa- és csontfaragók munkáit mutatja be. Az anyagot a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum gyűjteményéből válogatták (Fotó: T. K, L.) Egy hír háttere
