Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-31 / 129. szám
1988. MÁJUS 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Előadás helyett beszélgetés és vita Gondolatok a barátságról, a kulturális munkáról Zbigniew Lakomski nagykövetségi tanácsos, a Lengyel Tájékoztató és Kultúrálj Központ igazgatója jól ismeri hazánkat, hiszen beszéli nyelvünket. Ennek az az oka. hogy már nyolcadik éve él országunkban, korábban a Tribuna Ludu budapesti tudósítója volt. A múlt héten Kunszentmártonba és Jászkisérre látogatott, ahol a népeink közötti barátsági munkáról váltottunk vele szót. — Magamról csak annyit, hogy úgy érzem, mindkét megbízatásom közel áll egymáshoz, mivel itt is. ott is emberekkel kellett foglalkoznom. Az újságírói munka elképzelhetetlen megfelelő személyes kapcsolatok nélkül, de a lengyel kultúrát sem lennék képes támogatás, segítség híján terjeszteni. — A két népet történelmi barátság köti össze. Ismerve mindkét népet, vajon ön hogyan látja a magyarokat és a lengyeleket? — Sokban hasonló az értékrendszer: többek között a szabadság szeretetében. Ugyanakkor .úgy tapasztaltam, hogy önök, magyarok, történelmük során racionáli- sabbak, pontosabban fogalmazva ésszerűbbek, gondolkodók lettek. Az tény, a lelkesedésük megcsappant, de ami fontos: jobban, eredményesebben gazdálkodnak. — Sokszor éri a barátsági munkát az a kritika, hogy a kapcsolatok kimerülnek a vezetők találkozásában, ahol vezetők cserélnek eszmét vezetőkkel. — Munkánk során, ahol csak lehet és tudjuk, kiiktatjuk a protokollhelyzete- ket. noha ezek olykor elkerülhetetlenek, de az sem biztos, hogy az efféle találkozások mindig forgatókönyvízű- ek, előre kottázott eszmecserék. Ismételten hangsúlyozom programunkban nagyon kevés- a protokoll. Annál inkább, hiszen mi is azt valljuk, hogy az igazi, barátsági munka nem más, mint találkozás különböző beosztású, életkorú, foglalkozású emberekkel. Tapasztaltam; nyíltak, őszinték a honfitársai, álkérdések helyett valós érdeklődéssel fordulnak hozzánk. Kíváncsiak a mai lengyel valóságra. A fórumokat igyekszem úgy vezetni, hogy legyenek viták is. Nem is egyszer ezek az összejövetelek nézetek ütköztetésévé, egyféle jó értelemben vett politizálássá alakulnak. Olyanná, ahol két felkészült partner cserél véleményt országaink dolgairól. Ebből is kitetszik, hogy a barátsági munka során én nem előadni, kinyilvánítani, hanem beszélgetni, vitatkozni szeretek. — Ez a küldetése lényege? — Nem, csak az egyik fontos része. A másik is legalább ennyire jelentős, ami nem más, mint hazánk kultúrájának terjesztése. Olymódon, hogy lengyel filmeket. képzőművészeti alkotásokat viszünk a művelődési otthonokba, gyárakba. Ebben kulcsfeladat jut a budapesti székházunknak, csak például említem: májusban egyetlen nap marad rendezvény nélkül. — Miről érdeklődtek legtöbben? — Ki a legnépszerűbb ember, és mi van Walensával? — Akkor én is csatlakozom hozzájuk. — Walensa csillaga leáldozóban, ezt mutatták a legutóbbi tengerparti események is. Azt, hogy a sztrájk- felhívásnak végül is nem lett országos foganatja. A legutóbbi közvélemény-kutatási adataink szerint a népszerűségi lista élén két ember áll: Glemp bíboros és Jaruzelski. Az ő népszerűsége már-már elérte a bíborosét, ami nagy szó egy olyan vallási hagyományokkal rendelkező országban, mint a mienk. — Még egyetlen kérdés: mi az, ami legjobban meglepte megyénkfiéli útján? — őszintén csodáltam falvaik, községeik lakóinak lokálpatriotizmusát. A nehezebb megélhetési körülmények, gazdasági helyzet ellenére is sok gyönyörű középület, magánlakás, üzlet, bolt épült, legtöbbször az ott élők hathatós kétkezi támogatásával, segítsége révén. Ezt nem az udvariasság diktálja belőlem, elhiheti, hiszen negyedszer járok a megyében, és látom a változást. — D. Szabó — Bizonyos voltam abban, ha Rákócziújfaluba megyek ismét szembetűnik valami az új általános iskolában. A sportpálya, majd a fa játék- rendszer építésével nyert pályázatok — és persze a pénzjutalom — újabb feladatra, kisállatkert létrehozására ösztönözték a legam- bíciózusabb tanárokat Mielőtt nekikezdtünk — meséli Marik Mihály igazgató — tudtuk, hogy számíthatunk a szülők és a környező üzemek segítségére (1978-tól három és fél millió forint értékű munkát végeztek), de tisztában voltunk azzal is; csak erre támaszkodni napjainkban egyre nehezebb. A szükséges pén^t magunknak kellett előteremtenünk. Temperamentumos természete pedig arról nem hagy kétséget bennem, hogy az egy éve megszületett ötletet egészséges türelmetlensége, kitartása vitte sikerre. Itt jártam óta alaposan megváltozott az udvarnak ez a része. Nem is oly rég, legföljebb néhány zsendülő palántát láthattam volna. Most madaraktól eleven a kert. A Fővárosi Állatkert jóvoltából kameruni törpekecskék is vannak. A cél mégsem különlegességek, egyedi példányok beszerzése, vagy valamiféle „lám nekünk ilyen is van” szemléletű magamutogatás. Olyan állatokat gyűjtenek — az állomány gyarapításánál is ez a fő szempont —. melyek itt honosak, de közvetlen közelükbe csak ritkán férkőzhet az érdeklődő. A szabadkerti kisállat- kertben a tanulók bensőséges kapcsolatba kerültek kis védenceikkel. Akik megteremtették ezt a zugot, elérték céljukat: a természetrajzot, a tananyagot élővé, érdekesebbé tették. Nem véletlenül népszerű a természetvédő szakkör. Tagjai rendre eleget is tesznek feladataiknak. Etetik, gondozzák a madarakat, miközben megismerik viselkedésüket. Az érdeklődés felkeltése akkor is értékes, ha nem mérhető osztályzatokban, és „csak” az élmény marad meg. Itt vannak például a vadlibák és a vadkacsák — mutat rájuk nem kis büszkeséggel az igazgató — más szárnyas helyett, cserébe kaptuk a Fővárosi Állatkertből. Máshonnan, de így jutottunk hozzá a fekete gólyához, az örvös-, és az angol fácánokhoz is. A foglyokért a mesterszállási keltetőt kerestem fel, a gyöngytyúkokat egy díszmadártenyésztő adta. Azt a két pávát a Jászberényi Állatkert ajánlotta fel — majd mintegy summázva a bemutatót hozzáfűzi —, fizetni nem kellett egyikért sem. Ez a kis természet elsősorban támogatóink segítőkészségét dicséri, igaz nem kevés utánajárással értük el, hogy együtt legyen mindez. A munkát még nem tekintik befejezettnek. Vízpróbája már megtörtént annak a 200 hektoliteres medencének, amely a halak telepítésére és a teknősökre vár. Saját keltetéssel szeretnék gyarapítani a jelenlegi madárállományt, mely várhatóan még szarkákkal, szajkókkal, hollókkal és varjakkal is gazdagodik. Persze a további bővítésnek, ha más nem is, a kerítés egyszer határt szab. Van valami, amire a szabadkert vagy az iskola sok más létesítménye láttán egy kívülálló csak következtethet. Nagyrészt á tantestület, a lakosság és a vállalatok érdeme, hogy a tíz évvel ezelőtti sár- és portengert ilyen kellemes környezetté változtatták. Sokszor nem volt könnyű a szerény költségvetés, olykor az értetlenség szigorú keretei között eredményesen dolgozni. Mégis, az „egyedül nem megy” filmdalrefrén jószerével az egyetlen útját jelenti egy ilyen kis közösség gyarapodásának is. Ehhez az igazgató személyében olyan céltudatos szervező és irányító kellett, aki addig próbálkozott, míg sikerrel nem járt, s az a biztos háttér, amit a községi tanács jelentett. Ez már fél siker; a többi már a néhány pedagógus feladata volt, melynek az iskolaudvar e kellemes színfoltjának kialakításával példásan eleget is tettek. Igyekezetükre jól illik egy televíziós sorozat és pályázat címe: „A szebb, emberibb, környezetért”. Már csak azért is, mert beneveztek rá, és jelentkezésüket el is fogadták. Mi a tétje? Megismerhetik őket az országban, és a szép jutalom. Nyugodtan várhatják az eredményt; a gyerekek már most nyertek. Sz. TÜ. II helyi kultúra mecénásai Hz utébbi években újra polgárjogot nyert a lokálpatriotizmus, valamelyest erősödött a településhez, térséghez, régióhoz való kötődés. Ma már inkább büszkén, mintszégyenkezve mondhatjuk azt, hogy Debrecenből származunk, hogy Kecskeméten lakunk, hogy dunántúliak, alföldiek vagyunk. Ez az attitűd, magatartás kulturális szempontból nagyon fontos hiszen a kultúra elsősorban a helyi, konkrét — nem pedig ideologikus, saimbólikus, elvont — közösségekhez kötődik, a helyi kultúra az, amely a folytonosságot, a fejlődés szervességét biztosítja. Csakis a helyi közösségeken keresztül lehet kapcsolódni a tágabb világhoz: néphez, nemzethez, Európához. Ez a kijelentés ma már közhelynek hangzik, de ne felejtsük el, hogy nem is olyan régen a helyi kultúra ápolása elmaradottságnak, provinciális tényezőnek számított. A helyi kultúrát képviselő intézmények jószerével a központi irányítás telephelyei, a központi akarat végrehajtásának eszközei voltak. A központ által vezérelt kulturális mechanizmus természetszerűleg a finanszírozási módokban is éreztette hatását: a támogatások megállapításánál sohasem az adott térség életképességét, saját akaratát, tradícióit, hanem a helyi kultúra szempontjából másodlagos, harmadlagos tényezőket (településnagyság, iparosítási szint, népgazdasági fontosság stb.), vették alapul. A lokális kultúra jelentőségét a másik oldalról, a település, a helyi társadalom oldaláról is megfogalmazhatjuk. Elegendő arra a közhelyszerű igazságra utalnunk, hogy nincs helyi társadalom helyi nyilvánosság nélkül, amelynek viszont egyik legfontosabb hordozója a kulturális nyilvánosság. A . helyi azonosságtudat, a lokálpatriotizmus kifejlődésében szintén nélkülözhetetlen a helyi kultúra, sőt arra is nem egy példát találhatunk, amikor a gazdasági fellendülés éltetője volt a jól megválasztott helyi kultúrpolitika. Például a fesztiválvárosok esetében. A lokalitás jelentőségének újrafelfedezése, a helyi társadalom intézményeinek „re- habilitása” sarkalatos pontja a meghirdetett demokratizálási programoknak. E sajátos „második polgárosodás”, a helyi politikai és kulturális nyilvánosság fórumainak újrateremtése jelentheti . azt a sokat hiányolt érdekeltségi többletet, ami nélkül semmilyen modernizálási, demokratizálási törekvés nem járhat sikerrel. Helyi kultúra nincs helyi mecénások nélkül. Mecénás, tehát valamely kulturális intézmény vagy tevékenység támogatója mindenütt a világon a három jövedelem- tulajdonos lehet: az állam és annak központi és helyi szervei, a lakosság és a gazdálkodó szervezetek, valamint a vállalatok, szövetkezetek és egyéb gazdasági társulások. Kevésbé ismert tény, hogy a legnagyobb, legerősebb mecénás a lakosság, mivel a kulturális kiadások 70 százalékát vásárlásai, hozzájárulásai, adományai révén ő fedezi. Természetesen az állami- „részesedést” is, hiszen a költségvetésbe kerülő és kulturális célra használható pénzösszegeket — adók és alacsonyabb bérek formájában — az állam már korábban elvonta tőlük. A művelődési intézmények fenntartó tanácsok lehetőségei is kor-, látozottak. Anyagi helyzetük mindig erősebben függött a központi és megyei újraelosztási döntésektől, mint saját gazdálkodási erőfeszítéseik eredményétől. A helyi kultúrafinanszírozás jelenlegi rendszerében a bevett, mindenütt egyformán jelentkező feladatok ellátásához (az óvodák, iskolák, művelődési há- ' zak, könyvtárak működtetéséhez) a központi támogatásokkal összhangban még csak-csak sikerült előteremteni a szükséges összegek minimumát, de ellenállásba ütközik minden, ami nem szokványos, nem rutinszerű. Márpedig a kultúra éppen ezektől az egyszeri, a helybeli körülményekből fakadó kezdeményezésektől válhat valóban helyivé. Igen fontos, lenne, hogy a települések gazdálkodása megszabaduljon a jelenlegi kötöttségektől, a forrásképződés auto- matikusabbá, a rendelkezésre álló összegek felhasználása szabadabbá váljon, de ezeket a feltételeket is a helyi társadalom ellenőrzése alatt álló, annak érdekeit szolgáló vezetés tudná igazán kihasználni, a helyi kultúra javára fordítani. A gazdálkodó szerevezetek mecénási szerepe szerte a világon igen jelentős, arányaiban messze meghaladja a magyarországi gyakorlatot. Pedig ha valahol, akkor nálunk ugyancsak szükség lenne a vállalati mecenatúrára, mert a költségvetésből származó támogatás nem bővíthető, sőt a gyakorlat éppen azt bizonyítja, hogy a takarékoskodás i kampányok először a kulturális kiadásokat érintik. A helyi kultúra tehát a lehetségesnél jóval kevésbé profitál ezekből a vállalati pénzekből, sőt az a paradox helyzet állt elő, hogy még azok a vállalatok sem támogathatják legálisan az adott települést, ;tmelyek szeretnék. A helyi gazdálkodó szervezetek adóinak csak egy töredéke jut a helyi tanácsnak, az ún., koordinációs (a vállalattól a helyi tanácsnak juttatott) pénzek is központilag szabályozottak. Ennek ellenére közintézmények, iskolák, művelődési házak, a különböző állami, társadalmi, politikai szervezetek kilincselnek a gazdálkodó szervezeteknél, pénzt, anyagot, társadalmi munkát kérve. A kérések teljesítésének azonban határt szab a vállalatok gazdálkodási feltételeinek keményedése. Tapasztalataink szerint a település és a vállalatok között nem alakult, alakulhatott ki pozitív lokális érdekközösség: a vállalati szerepvállalás a helyi kultúra finanszírozásában többnyire nem önkéntes mecenatúra, hanem rájuk hárított, kikényszerített politikai kötelesség. Ha mindezek után feltesz- szük a kérdést, megvannak-e az anyagi, finanszírozási feltételei egy város életében oly fontos helyi kultúra lét- rejöttének, akkor azt kell mondanunk, hogy nincsenek meg. Nem elsősorban azért, mert kevés a pénz (bár több sem ártana), hanem inkább azért, mert a demokratikus és hatékony városi érdekközösség kialakulását erősen gátolják a jelenlegi intézményi, gazdálkodási és finanszírozási feltételek. Sem a tanács, sem a gazdálkodó szervezetek nincsenek abban a helyzetben, hogy a kultúra valódi mecénásai legyenek. R gazdálkodó szervezetek igazából nem érdekeltek a helyi kapcsolatok ápolásában, a tanácsi apparátus erejét pedig felemészti a meglévő intézményrendszer működtetésének gondja. Másfelől kialakulatlanok még a helyi társadalom valódi fórumai, hiányzik még az a nyilvánosság, amely láthatóvá, és így politikai erővé tenné az egyes városi, társadalmi érdekcsoportokat, és ezek versengéséből mindenkor kialakuló városi közakaratot. Ny. Gy. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tagozatának vegyeskara nagy sikerrel vendégszerepeit a triesti Giuseppe Verdi Operabázban. A hangversenyen mai magyar és klasszikus zeneszerzők műveiből adtak ízelitőt. Szólistaként közreműködött-Szabó András, zongorán Verebélyi József kisért, az együttest Vájná Katalin vezényelte. Felvételünk az előadáson készült Életre kelt tananyag Szebb, emberibb környezetért
