Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-26 / 125. szám

1988. MÁJUS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Erdélyből Karcagra Orsi otthonra, barátokra tatáit A karcagi gimnázium 1. a. osztályos tanulója, Zárug Orsolya örmény származá­sú. Egyik nagyapja tarto­zott ehhez a néphez, és nyelvükön a vezetékneve kis öreget jelent. Ami viszont őt illeti, messze van még ettől a kortól, hiszen 1973. június 22-én látta meg a napvilágot Marosvásárhe­lyen. Ugyanebben a város­ban a Bólyai Farkas nevét viselő líceumba járt, ahol megítélése szerint jóval na­gyobb #voIt a követelmény, mint az általa ismert két, hazai általános iskolában, ahová vetette a sors. Oda­kint már óvodában kötele­ző az egyenruha, és a kék ing meg a sötétkék szoknya még a tizenéves hölgyeknek is a tanítási órák nélkülöz­hetetlen kellékei közé tar­tozik. 1986. július Zl-én jöttek át Magyarországra. Édes­anyja — aki már korábban elvált — itt kötött újabb há­zasságot. és ily módon meg­lepően gyorsan intézték el a formaságokat. Édesanyja Vásárhelyt is, meg most is fogorvos, és az otta­ni keresete elég volt a por­cióra. Csak az a baj, hogy kinn a konzerveken kívül a fontosabb ennivalókért: ke­nyérért, tejért, cukorért, to­jásért stb. sorba kellett áll­ni. Legnagyobb élményt szá­mára nálunk kezdetben a sűrített tej. a tejszínhab, a fagyífélék jelentették, amely ínyencségek nem kimondot­tan karcsúsítóak. Ennek kö­vetkezményeként néhány hét után észrevette, hogy a ru­hái pánikszerűen szűkülnek, ezért tartós fogyókúrába kezdett. Ma már a 163 cen­tijéhez 54 kiló tartozik, amelyből egyetlen egytpl kellene még valahogyan megszabadulni. Berekfürdőről, ahol az édesanyja fogorvos, naponta ingázik a karcagi középis­kolába. Van egy hetedikes öccse is. Ami a közérzetét il­leti. nyáron jól érzi magát a fürdőfaluban, de az őszök, telek bizony egyhangúak. Hogy az előmenetelről is essék szó, elmondása sze­rint sikerült az átállás, és mindez 4,8—4,9-es év végi bizonyítványt jelent. Szük­sége is lesz a jó érdemje­gyekre. hiszen gyermekkori vágya az orvosi hivatás, és ez ma is a legfontosabb ter­ve. Az édesapja, aki idős szü­leivel kinn maradt, mérnök. Mi tagadás, hiányzik, de az egész nyarat az öccsével a nagyszülőknél tölti Maros- vásárhelyen, és ha lehet, naponta teniszezik, a most már ritkábban látott apuci­val. Várja a vakációt, ami­kor elmondása szerint itt­honról mehet haza, majd au­gusztus kései napjain hazul­ról vissza. Tudom, első olva­sásra kissé bonyolultnak tű­nik az állítás, de hát Orsi élete is az, éppen ezért mi­ért is alakulna másképpen az elkövetkező nyár egy olyan ifjú diáklánynál, aki magyar, erdélyi magyar sze­retne maradni. Ha máshol nem, hát Berekfürdőn és Karcagon, ahol otthonra, ba­rátokra, iskolára, munkára talált, ahol befogadták őt. D. Szabó Miklós Utolsó szakaszához érkezett a Budapesti MÁV Kórház új szárnyának építése. A beruházó, a kivitelező, valamint a kórház rugalmas együttműködésével július elejéig befejezik a technológiai szereléseket és a próbaüzemet. A 108 szobás, 350 ágyas hotel-tömb az idei vasutasnaptól állhat a gyógyítás szolgálatába (MTI-fotó: Baric Imre) Száz négyszögöles boldogság A Kitaibel Pálról elneve­zett országos középiskolai biológiai tanulmányi verse­nyen Tóth Attila, a Karcagi Mezőgazdasági Szakközépis­kola másodikos diákja első helyezést ért el — értesített bennünket az iskola publi­cisztikai köre. Levelükből érthetően nem kis öröm su­gárzik, hiszen — mint írták — az újabb győzelemmel folytatódott az előző évek szakmai és tanulmányi ver­senyein elért sikersorozat. Mi több, Tóth Attilának sem ez volt az első szerep­lése: tavaly — ugyancsak az országos döntőn — ötödik lett. A csendes, korához mérten szokatlanul komoly, rendkívül választékosán fo­galmazó másodikos diák mindezt persze csak úgy zá­rójelben jegyezte meg be­szélgetésünk során. Annál, bővebben számolt be az is­kolájáról. a versenyről, az otthonáról, a földről, az ő földjéről. Attila eddigi élete na­gyobb részét tanyán töltöt­te. Az eszmélő kisgyerek játszótere a föld, a kert volt, órákig figyelte a növénye­ket, a virágokat, a paradi­csomot, a paprikát, a kuko­ricát, a szőlőt. Később a Ti- szajenöi Általános Iskolá­sán ugyanilyen alapos, ki­tartó figyelemmel, szorga­lommal tanult Minden érde­kelte, s minden tantárgyból jeleskedett, így nem kis gondot jelentett számára a pályaválasztás. Kacérkodott a vegyészettel, a számítás- technikával, végül mégis győzött a föld, a növényvi­lág szeretete: a karcagi is­kolába jelentkezett. Ebből az alkalomból szülei 100 négy­szögöl földdel lepték meg a háztájiból. Attila szőlőt te­lepített, paradicsomot, ba­bot —, mikor mit termel rajta. A betakarítást kivéve mindent egyedül csinál. Ás, kapál, ültet, vet kora tavasz­tól. Nincs olyan hétvége, hogy ne menne haza az is­kolából. hiszen a jó kertész­nek, gazdának mindig akad. valami tennivalója, vagy csak egyszerűen ma is ugyanolyan érdeklődéssel fi­gyeli, hogyan cseperednek a palántái, mint annak idején kisgyermekként. Ezek után szinte hihetet­len, de a középiskola első félévében nem volt jó tanuló biológiából. Sosem felejti el, hogy az első hónapokban ta­nárnője, Kátai Kálmánné mennyit foglalkozott vele, ösztönözte, míg végül meg­barátkozott a tantárggyal. Olyannyira, hogy már ta­valy ötödik helyezett lett az országos versenyen az első éves szakközépiskolások kö­zött, az idén pedig a máso­dikosok közt a legjobbnak bizonyult. Jutalma a plaket­ten, oklevélen kívül: egy év­re előfizették számára a Búvárt és az Élet és Tudo­mányt. Eddig is kedvenc ol­vasmányait, s hamarosan a versenyen tartott előadását is megtalálja majd a Búvár­ban. Tájproblémánk a szi- kesedés címmel foglalta ösz- sze saját, tapasztalatait is, hiszen földecskéjén nem kis gondja van emiatt. Az elő­adásban természetesen be­számolt a tavaly nyári hor­tobágyi természetvédelmi kutatótábor munkájáról i/ ahova az ötödik helyezés ré­vén hívták meg. Az idei va­káció egy részét is szeretné ugyancsak ott tölteni, re­ménykedik, hogy meghív­ják. A néhány napot, amíg ő távol van, majdcsak ki­bírják valahogy' a növényei. Attila szeret diák lenni Karcagon. Egyelőre még nem is döntött, hogy onnan merre visz majd az útja. A biológia mellett eredménye­sen szerepel a matematika versenyeken, szereti a tör­ténelmet nagyon sokat ol­vas. Bárhogy is alakul majd az élete, úgy érzi. a földtől,» a növényektől sosem válik meg. Tál Gizella Június 15-16-án Sandra-koncert A szavak ereje Az NSZK első számú disz­kóénekesnője, Sandra nem­csak attraktív külsejével hó­dít, hanem kétségkívül egyé­ni hangja is nagyban hozzá­járult az immár évek óta tar­tó sikersorozathoz. Igaz ugyan, hogy német nyelvte­rületen kívül csak Görögor­szágban, Törökországban, Olaszországban és Japánban ért el sikereket. (Nagy álma, hogy Angliában és az Egye­sült Államokban is megta­nulják a nevét, s hogy tekin­télyes példányban vásárolják lemezeit, egyelőre még nem vált valóra). Néhány mondat Sandra Laurer énekesi pályafutásá­ról: az 1962-ben született sztár már korábban is ért el eredményeket egy bizonyos Arabesque nevű együttessel, de életének legújabb fejezete tulajdonképpen 1982-ben kez­dődött, amikor is megismer­kedett egy frankfurti fiatal zeneszerzővel, Michael Cre- tuval. Ez a fiú beszélte rá Sandrát, hogy szakítson az Arabesque-kel, és kezdjen szólóénekesi karriert. A nyo­maték kedvéért égyik muzsi­kustársával komponált is Sandra számára egy dalt, amelynek az I’ll Never Be Maria Magdalena (Én soha­sem leszek Mária Magdaléna) címet adták. A szám óriási siker lett, mintegy megadta az alaphangot Sandra szóló­pályafutásához. Ezt követően á slágerek gyors ütemben kö­vették egymást. Két évvel ezelőtt a Bravo magazin listáján Az év éne­kesnője kategóriában Madon­na és Samantha Fox mögött Sandra végzett a harmadik helyen. A tavalyi év is jól indult a német diszkócsillag számára, hisz a Hi! Hi! Hi! című kislemez nagy slá­ger lett az NSZK-ban. Egyelőre 1988-ra sem pa­naszkodhat a május 18-án 26. születésnapját ünneplő Sandra, ugyanis idei első kislemeze, a Stop for a Mi­nute is sláger lett. Sandra Budapesten a Kis­stadionban lép fel június 15 —16-án este 9 órától. Aszódon Jubileumi kiállítás Stzerdán az aszódi Petőfi Sándor Múzeum fennállásá­nak 30. évfordulója alkalmá­ból időszaki kiállítás nyílt a galgamenti régészeti kutatá­sok kincseiből, a vidég nép­rajzi értékeiből, ismertetik továbbá a múzeum létrejöt­tét. Az épület falai között hajdan Petőfi Sándor kop­tatta három éven át az isko­lapadot. Az elöregedett há­zat a helybéliek társadalmi összefogásával hozták hely­re. Az elmúlt évtizedekben a környék ásatásaiból, nép­rajzi, régészeti, képzőművé­szeti értékeiből értékes gyűjtemény alakult ki, ezek legjava látható a most meg­nyílt kiállításon. A nemzettudatról, a történelemtanításról szóló írásokat olvasva, a generá­ciós vitákat hallgatva arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon szerencsés em­ber vagyok. Igaz. alig volt, vagy szinte nem is volt gyer­mekkorom. hiszen a háború alatt tizenévesen kenyérke­reset után kellett néznem, de amikor végre újra visszaül­hettem az iskolapadba, ta­náraim egy egész életre szó­ló örökséggel ajándékoztak meg. Ezt persze ne képzeljük valamiféle szép, piros se­lyem zsinórral átkötött cso­magnak, amelyet a kará­csonyfa alá tettek, vagy ne­vem napján a kezembe nyomtak: nesze, a tied. Azt tartom ajándéknak, hogy fel­ébresztették bennem a kí­váncsiságot és a hitet a sza­vak erejében. Közvetlenül a háború után rengeteg emberpusztító esz­köz., puska, pisztoly, ágyú hevert szanaszét a város körül, úton-útfélen hozzáva­ló lőszerekkel. A padokból hol itt, hol ott hiányzott va­laki. kórházban volt. mert kezét, vagy lábát szakította le a játéknak vélt felrob­bant lövedék, akna. Vártuk vissza őket, nem ültünk azok helyére sem, akiket kikísér­tünk a temetőbe. Nem volt alkalmam felnőtt fejjel- megkérdezni Kőszegi Endre tanár úrtól, az osz­tályfőnökünktől — mindig halogattam, s Bandi bácsit korán megölte a szíve — hogy a Rákóczi úti iskolában a könyvtár alapítás mennyi­re volt összefüggésben azzal a szomorú ténnyel, hogy fo­gyott. fogyott az osztály. Kő­szegi Imre — nyugodjék — felismerte, ennek az eldur­vult gyerekhadnak nem le­het úgy könyvet adni a ke­zébe, hogy ülj le fiam, és olvass! De az már izgalmas volt. hogyan szaporodik a könyvtárunk, ki, hány köny­vet hozott be a „közösbe”, melyikünk mit olvasott. S Bandi bácsi valahogy min­dig úgy irányított bennün­ket, hogy élmény volt vele beszélgetnünk arról a könyv­ről, amelyet elolvastunk. Már nem voltak annyira ér­dekesek a Móricz-liget — ma Tiszaliget — futóárkaiba el-, rejtett puskák, valahogy azt a dédelgetett tervünket is el­felejtettük, hogy a Szandál rét túlsó széléről kedvenc kis páncéltörő ágyúnkkal el- lőjjük a Cukorgyár kémé­nyét. Olvastunk, beszélget­tünk Bandi bácsival. A gimnáziumban Szalai József is — történelmet ta­nított — ilyen „beszélgető” tanár volt. Nagy tudású em­ber lévén — ezt persze csak egy fél emberöltő . múltán tudtam megítélni — mindig, mindenhez hozzáfűzte a ma­ga véleményét, a tanköny­vet szinte elő sem vettük, de egy-egy korról, eseményről mindig körvonalazódtak bennünk a legfontosabb dol­gok. S minél többet tudtunk, annál kívácsibbak lettünk. Haraszti Gyuszi padtársam egyszer például azt kérdezte meg Szalai tanár úrtól, hogy mit. milyen dalokat, nótákat énekeltek a középkori ma­gyarok. A tanár úr nem jött zavarba, azt mondta: vala­micskét én is tudok erről, de Kóbor tanár úr nálam sok­kal többet majd szólok ne­ki.. . Kóbor Antal ekkor már ismert karnagy volt. éneket tanított. A következő óráját már az emeleti díszteremben tartotta, ahol zongora volt. Játszotta, énekelte a penta- tonokat, a későbbi dalokat. Benedek Jenő — a későbbi Kossuth-dijas festő — a rajztanárunk többször kivitt bennünket a művésztelepre,, megmutatta melyik műterem volt Fényes Adolfé, Aba-No- váké, egy-egy órájára hár­man. négyen cipeltük utána a könyveket, reprodukció­kat. A sztrájk fogalmának megértéséhez megmutatta Munkácsi Mihály híres fest­ményének reprodukcióját. Fényes Adolf napszámosát, Kernstok Károly Agitátorát, Mednyánszky Ágrólszakadt című híres képének másola­tát. Mindig arról beszélget­tünk, amit érdekesnek, érde­mesnek tartottunk. Sohse váltak parttalanná ezek a beszélgetések, sohsem az volt a céljuk, hogy „elbe­széljük” a felelést. Nem túl­zás, mi többet kérdeztünk a tanároktól, mint ők mi tő­lünk. S néha milyen „pi­káns” dolgokat, pedig akkor már érződött a nehéz idők szele! De sohsem „félt” tő­lünk egyetlen tanárunk sem. Szalai bácsi úgy elmagyaráz­ta 1950 tájt a trianoni béke- szerződés összefüggéseit, mintha ismerte volna erről Lenin véleményét. Pedig ak­koriban ezt még nem olvas­hatta Lenintől! A nosztalgia a tűnt ifjú­ság után persze sok mindent megszépít. Dehogyis azt akartam én elhitetni a mai fiatalokkal — esetleg olva­sóimmal —, hogy mi annak idején milyen rendes, szor­galmas, okos gyerekek vol­tunk. Dehogy is voltunk. Vá­sott, cinikus, mindig éhes. rossz kölykök voltunk. A ta­náraink voltak nagyon jók, hogy megmentettek bennün­ket a csavargástól, az elzül- léstől, a testi és szellemi tu­nyaságtól. ők sem voltak persze szuperemberek, a há­ború sebeit is érezhették, anyagi gondjaik is voltak — Benedek tanár úr gépkocsi­abronccsal talpalta a maga meg a fia cipőjét — de azt hiszem a közös sors nagyon összetartott bennünket. Szerettük egymást, biztos ez volt a ti­tok nyitja, más nemigen le­hetett. A szavak, az egymás- tól-egymásig érő gondolatok ereje összetartott benőnket. Igen, azt hiszem. így kezdő­dött, előbb csak beszélget­tünk, aztán még többet be­szélgettünk s még jobban megértettük egymást. S ez végül is már maga a szere­tet. Tiszai Lajos Lemezfigyelő Változó idők Dacára a néhány évvel ez­előtti felbomlási kísérletnek, az Edda együttes napjaink- ban él és virul, sőt a sokak szerint „főnix madár sorsú” zenekar elért arra a pontja, hogy a hazai könnyűzenei életben szinte társ nélkül mí­veli az általa választott ke­mény slágerrock irányzatot. A valamikor Miskolcról in­duló, úgynevezett „vidéki” zenekar mára soklemezes együttessé fejlődött, s nemré­giben sorrendben hetedik nagylemezükkel lepték meg népes rajongótáborukat. A Változó idők címet viselő le­mez nyolc szerzeményt tar­talmaz; egytől egyik a zene­karvezető, Pataky Attila szö­vegeivel. Sajnálatos módon a dalok — szinte kivétel nél­kül — iskolapéldái a rockze­nei sablonosságnak. A jobb reményű Edda ezúttal sem tud kibújni a bőréből, s félő, hogy utoléri (ha már utol nem érte) az a fajta végzet, amely egykoron a híres Deep Purple-t is. (Tudniillik a vi­lághírű angol együttesről egyik alkalommal azt írta egy vájtfülű kritikus, hogy hallgass meg egy Deep Purp- le-számot, és a többit már is­mered). A B oldal második száma, a Lisztománia már korábban befutott sláger lett, a siker­hez valószínűleg hozzájá­rult a szellemes videoklip is. A többi dal viszont a legegy­szerűbb sémát követi: gyors- gyors-gyors-lassú. Zenei újí­tásnak szinte semmi nyoma sincs a korongon, még akkor sem, ha az Edda legénysége segítségül hívta a feltehető­en budapesti illetőségű Hu­nyadi János Ének-Zenei Ál­talános Iskola kamarakóru­sát — Nits Márta vezetésé­vel. Változnak az idők — tart­ja a mondás, változnak az Edda körül is, hiszen ők ma­guk vallják a lemez borító­ján. Csak éppen alig lehet észrevenni... J. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents