Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-04 / 105. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁJUS 4. Agitáció és propaganda a Tiszaligetben Ésszerűsítés, takarékosság a KISZ Megyei Bizottságán Iz úttörőelnökség is kiköltözött Az elmúlt hónap első napján a KISZ Megyei Bizottsá­gának Vörös Csillag úti székházából a tiszaligeti KlSZ-tá- borba (a KISZ jegyei Bizottsága Politikai Képzési Köz­pontjába) költözött a Megyei Úttörőelnökség, valamint a KISZ megyei bizottságának agitációs-propaganda és ideoló­giai munkával foglalkozó titkára és két munkatársa. így a Vörös Csillag úti székház félemeletén hét munkaszoba és egy tárgyaló (200 négyzetméter) vált szabaddá. Kiadják. A döntés okairól és hátteréről kérdeztük Vas Valériát, a KISZ megyei bizottságának szervezőtitkárát és Kópiás Gá­bort, a gazdasági osztály vezetőjét. — A KISZ megyei bizott­sága legutóbbi ülésén átte­kintette, hogyan és mit tud­nánk megtakarítani. Vonat­kozott ez az ésszerűsítés a munkára is, bizonyos költ­ségek csökkentésére is, illet­ve határozat született arról, hogy a KISZ Megyei Bizott­ságának tizenhárom tagú politikai apparátusát az év végéig kettővel csökkentjük. Megszűnik a politikai ' kép­zési központ igazgatói státu­sza, és a központ vezetését, irányítását a megyei agitá­ciós-propaganda, ideológiai titkár látja el. így az lát­szott ésszerűnek, ha Szym- czak Judit és két munkatár­sa — a mi szóhasználatunk­kal élve a KISZ Megyei Bi­zottságának „agit-prop. vo­nala” már most, az év első felében kiköltözik a KISZ- táborba. — Ez idáig érthető, sőt, mi több helyeselhető. Ugyanakkor persze az is igaz, hogy aki valamit el akar intézni a KISZ-nél, an­nak ezután esetleg mindkét helyre el kell mennie, rá­adásul e két intézmény nincs is olyan közel egymáshoz. Kevésbé érthető ugyanak­kor; miért jutott ugyanilyen sorsra, miért költözött szin­tén a KlSZ-táborba a Me­gyei Úttörőelnökség? — E kérdés megválaszolá­sát a KISZ megyei bizottsá­gának idei költségvetésével kell kezdeni — mondta Vas Valéria. — Igaz, hogy mű­ködésünkhöz erre az évre 400 ezer forinttal többet kaptunk a Központi Bizott­ságtól, mint tavaly — tehát 1988-ra 2 millió 673 ezer fo­rintot — mégis az árak emelkedése és az adók miatt ennek reálértéke csökkent, kevesebb, mint a tavalyié. Amikor elkészítettük moz­galmi, politikai tervünket, kiderült, hogy sok mindenre nem jut pénz. Ezért az ere­detihez képest takarékossági tervet készítettünk, amely- lyel sikerült is 960 ezer fo­rintot lefaragnunk. — Mivel tud takarékos­kodni a KISZ? — Csökkentettük például az apparátus működtetésé­nek, fenntartásának költsé­geit. Jelenti ez az utazási költségek csökkentését, azaz a munkatársaknak jobban össze kell hangolniuk egy­mással vidéki útjaikat. Az apparátus dolgozóinak kultu­rális költségeit, amelyeket korábban kirándulásokra, a dolgozók gyermekei számára rendezett gyermeknapi, tél­apóünnepségekre fordítot­tuk. A vezetők reprezentáci­ós költségeit a felére csök­kentettük, így most már csak 1250 forint jut egy-egy vezető munkatársra évente. — Amikor idáig jutottunk, a mozgalmi, politikai fel­adatokra tervezett összeg még mindig 3 millió 80 ezer forintra rúgott. Tehát pénz­re, „bevételre” van szüksé­günk — fűzte tovább’ a szót Kopjás Gábor. — Ezért dön­töttünk úgy, hogy az egyéb­ként is esedékes átszervezé­seket, átcsoportosításokat ki­használva kiürítjük a KISZ Megyei Bizottságának egyik szintjét és kiadjuk. — Fedezni fogja-e ennek a 200 négyzetméternek a bérleti díja a hiányzó 400 ezer forintot? — Az érvényes jogszabá­lyok, bérleti díjak figyelem­be vételével valószínűleg. — És ki, milyen intéz­mény, vállalat költözik a Vörös Csillag út 8-ba? — Egyelőre a társszervek­nél érdeklődünk, fölkeressük a városi és a megyei tanács művelődési osztályát, ajánl­jon lehetséges bérlőt. Első­sorban segíteni szeretnénk. Tudjuk, hogy helyiséggon- dokkal küszködik a város­ban például a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a könyvtár, a múzeum. Persze végeredményben az sem mellékes, ki mennyit tud fi­zetni. — Mindezen ésszerűsíté­sek, a takarékosság kézzel­fogható jelei láttán nézzük a másik oldalt! A KISZ Me­gyei Bizottsága Politikai Képzési Központjába költö­zött „részlegek" nem fog­lalnak-e el ott indokolatla­nul helyet? Magyarul nem megy-e ez az egész a kép­zés színvonalának rovására? És még egy kérdés: mit szólnak mindehhez azok az aktivisták, akik esetleg a megye távoli településeiről utaznak valamilyen mozgal­mi ügyben Szolnokra, s a mostani megoldás bizonnyal kényelmetlenséget okoz ne­kik? — Kezdjük az utóbbival válaszolta Vas Valéria. — Megértést kérünk és várunk a KISZ városi titkáraitól, a városi úttörőelnököktől, az aktivistáktól. A KISZ Me­gyei Bizottságának ezt a tes­tületi döntését a kényszer szülte. A politikai képzési köz­pontról ; egyetlen tantermet, oktatási kabinetet sem ala­kítottunk át irodává, ezzel együtt az úttörőelnökség és az agitációs propagandával foglalkozó munkatársak ké­nyelmesen elhelyezkedtek. Tehát a válasz; az átszerve­zés nem megy. nem mehet a képzés rovására! — E — A szolnoki Honti László­nak, aki változatlanul jó erőben, egészségben tapossa a 67. évét, rendkívül válto­zatos életet biztosított a sors, hiszen sok mindent csinálhatott és csinált is, nem akármilyen szinten. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a városi tanács keres­kedelmi osztályának a ve­zetőjeként nyolc évig volt válogatott az MHSZ repülő -és hajómodellezői között. Olykor meg is jegyezték, hogyan tehet olyat, hogy is­mert városi vezető létére esténként, hétvégeken apró modelleket készít, fabrikál barátjával: Kiss Károly ta­nárral együtt? Ezen ő csak mosolygott, miért is lenne mindez bűn, és csattanós válaszképpen 1964-ben rá­dióirányítású hajójával az egyik nemzetközi versenyen Európa-rekordot állított fel. Kitől örökölte kalandozó természetét? Azt, hogy életé­ben először 12 éves korában úszta át a Tiszát, és ebbéli jártasságát, olyannyira tö­kéletesítette, hogy 1937-ben az ezerötszáz méteres gyors­úszásban országos ifjúsági bajnoki címet is nyert? Ta­lán rajongva szeretett édes­apjától, aki 1918-ig tenge­résztisztként járta be a vi­lág akkori, valamennyi számottevő kikötőjét Szin­gapúrtól kezdve Amszterda­mig? Igaz ezermester volt, értett a gépekhez, a szere­léshez, és végül is Szolnokra került a MÁV kötelékébe, főművezetőként, ö már itt, ebben a városban született, és még kisdiákként kóstolt bele a repülés szépségébe. Tizenkét évesen két doboz Daru cigarettáért felké- redzkedett egy Slchmoll- pásztát népszerűsítő kétülé­ses, kétfedeles gépre. Ennyi „jattért” a pilóta hajlandó volt felvinni a fiút az egek országújára, aki a körözések idején szájtátva bámulta szülővárosa eddig soha nem látott szépségeit. Még abban az évben megépíti legelső gumimotoros apró gépét. Azóta több mint ezer, egyre modernebb masina került ki keze alól: sőt 1963-tól a válogatottba is bekerült. Az MHSZ jogelődjének, a Magyar Szabadságharcos Szövetségnek az alapító tag­ja, és hosszú-hosszú ideig a szolnoki központi modellező műhely vezetője. „Melles­leg” a hatvanas évek elején a hajómodellezésbe is bele­kóstolt, olyannyira — mint korábban szó volt róla — hogy apró csodamasinája 129 kilométeres sebességgel a Hajdúság fővárosában Európa-rekordot repesztett. Természetesen ebben a sportágban is válogatott lett, legjobb eredményének egy Európa-bajnoki hetedik helyezés számít. Noha most már hosszú idő óta nem versenyez, rádióirányítású gépeket még ma is készít. Számos magas elismerés: a Munka Érdemrend ezüst fokozata, a Haza Szolgálatá­ért Érdemérem, a Honvédel­mi Érdemérem különböző fokozatai bizonyítják: becsü­lettel végezte ezt a munkát is. Mégis talán arra a leg­büszkébb, hogy temérdek érdeklődővel sikerült meg­szerettetni ezeket a honvé­delmi sportolókat,, és hajdani tanítványai között számos konstruktőr, hivatásos pilóta, vitorlázóoktató is akad. Ezt a szép, de időrabló munkát csak úgy végezhette ilyen sokáig, hogy mögötte állt „hátországa”. a családja. Viszonzásképpen vitte őket magával, még külföldre is, ha lehetett. Most 67 évesen is csak papíron nyugdíjas, mivel jelenleg is temérdek a mun­kája. A fogyasztók megyei tanácsnak tagja, a Szolnok megyei modellező szakszö­vetség elnöke. Járja a szak- klubokat, szakosztályokat, és bízik abban, végre a ver­senysportban is feltűnnek olyan fiatalok, akik túlszár­nyalják az ő egykori ered­ményeit is. Betegség miatt 42 éves munkaviszonya során egyet­len napot sem hiányzott. Talán mert végtelenül sze­rette a sportot, a természe­tet, járta a határt. Erről az elfoglaltságáról ma sem szokott le, hiszen korábbi horgászeredményei révén nyolc éve beválasztották a Magyar Országos Horgász- szövetség halfogó és ver­senysport bizottságába, ahol azóta néhányadmagával ál­lítja össze a pecások váloga­tott csapatát. Hogy nem is akárhogyan, bizonyítja több Európa- és világbajnoki helyezés, győzelem. D. Szabó Miklós Kívül-belül tatarozták a tomajmonostori mű vclődési otthont. Mostantól a kulturális ren­dezvényeken kívül a községi általános iskola tanulói a sportcélokra Is kialakított nagyte­remben tartják testnevelési óráikat (Fotó: Mészáros) Az alkoholbetegségről az orvos szemével II. Elvárt és megtartott józanság Egy új életforma kialakításéért Férfiaknál gyakori, hogy nem mernek nem inni, mert félnek attól, hogy akkor nem tartják elég férfiasnak őket. Valójában az alkohol rontja a férfiasságot, legtöbbször a féltékenységet hívja elő és a kudarcot. A mai társasági ivásszokások szinte kötele­zően leitatóak! Rendkívül egyéni, ki mennyit bír, de az már korántsem, hogy meny­nyit kínál. Lélektanilag egy ittas társaságban érthető, hogy nem tűrik a józant, hisz ő tartja kontroll alatt a többit, akik ilyenkor igen­Az alkoholizálás orvosi, gyógyító stratégiájának ná­lunk két elfogadott formája van. A kötelező, kényszer­gyógykezelés, amelyet ható­ságilag rendelnek el. (El­mondható, ez a legkisebb eredményű, mivel a gyógyu­lási szándék helyett a meg- alázottság indulata, a kima­gyarázkodás vezérli a páci­enst.) A másik, az önkéntes el­vonókúra. Minden betegség­nél igaz, hogy a beteg csak akkor gyógyul, ha együtt­működik. Ebben az esetben is szükséges, hogy legyen belátás az alkoholizálásra, a károsodás mértéke engedje meg a testi, lelki beavatko­zást. A környezet segítőkész és ne megalázó legyen, mert abból nem lehet „felállni”. Az alkoholnélküliség átme­neti, kínzó állapotában nincs helye a múlt bűneinek ál­landó felszínen tartásának, soha nincs helye a megalá­zásnak. Sokszor szükséges a környezet hajlíthatatlan hozzáállása, mert ígérgeté­sekkel még senki sem lábalt ki. Az elvonókúra az italel­hagyással kezdődik. Gyakor­ta ez a biológiailag súlyos időszak kórházi kezelést is jelent, de nem feltétlen. (Az adott állapot a meghatáro­zó.) Az alkoholmentes, már stabilizálódott szervezetben megfelelő orvosi javaslatra kiváltható az alkohol iránti Aki kezdeti stádiumban veszi a figyelmeztető jeleket, nem kerül kontrollvesztésbe, rátanulhat a kultúrált, időn­kénti szociálisan elfogadott ivásra. Akinek azonban már kontrollvesztései voltak, vagy megvonásos állapota (alkohol hiányában a leírt testi tünetek) tudomásul kell vennie, hogy alkohol- mentes diétára szorul. Vagy­is teljes absztinenciát kell tartani minimum két évig. Ha a szervezet károsodása előrehaladottabb, akkor egy életen át. Az orvosi ellenőr­zést is azért jelöljük meg csak kiadják máskor el nem mondott gondolataikat. Bio­lógiailag igazolt, hogy meny­nyire egyéni az alkoholtű­rés. Népcsoportok vannak, akik egyáltalán nem bírják az italt, vallási és egyéb ri­tuálék tiltják nem kívánt hatásait. További testi, lelki állapotok különböző módon befolyásolhatják az alkohol egyszeri hatását, így fontos lenne, kialakítani azt az ivá- si kultúrát, mely megtűri a visszautasítást, és nem a ki­magyarázkodás szégyenével, csúfondáros élcekkel körít­ve. undor, aversió kialakítása. De ha súlyos a szervi káro­sodás, bizonyos betegségtár­sulásoknál, szellemi képes­ség komolyabb sérülésénél már nem, ugyanígy nem ajánlatos 60 év felett senki­nél, mivel a kezelés nem kö­zömbös a szervezetre nézve. (Azonban ez jóval kisebb veszély, mint az ivás folyta­tása!) Ha együttműködő, megfe­lelő intellektusú a beteg, mindig igyekszünk a mögöt­tes okok feltárására, az úgy­nevezett ivási motiváció megtalálására. Sokszor más betegség tüneteit próbálja elinni az egyén, máskor környezeti konfliktusok, ál­landósult szorongás, énkép­zavarok húzódnak meg a háttérben. Az elvonókúra lényegéhez tartozik, hogy az alkoholbeteg megértse ön­maga problémáit, az ivás mankó jellegét, belátással, elhatározott küzdelembe kezdjen egy új életforma kialakítására. Segítségként, főleg, ha a beteg igényli, le­het mankónak olyan gyógy­szert adni, ami bevétellel együtt naponta kizárja a rá- ivás lehetőségét, a csábítá­sát. Ez ugyanis sokáig elkí­sér mindenkit, aki szaba­dulni akar. A betegnek tisz­tában kell lennie azzal, ha ráiszik a tablettára, sú­lyosan rosszul lesz, meg is halhat. két évben általában, de so­kaknak ennél több idő is kell. Az első legfontosabb sza­bály, hogy a káros ivást ne kezelje engedély harag-békü lés eseményeként. Ha kiala­kult az alkoholbetegség fe­nyegető veszélye, a felkínált segítség biztonságot adhat, és megállást a le:tőn. Szük­séges tisztázni, mi az oka, hogy a család egy tagja eh­hez a mankóhoz nyúl. Az alapvető okok feltárását az elvárt és megtartott józan­ság állapotában lehet csak reálisan kutatni. Egy ilyen beszélgetés ne legyen vádbe­széd, ne vezessen egymásra mutogató perlekedéshez, ve­szekedéshez. Ez semmikép­pen sem alapja egy új élet­forma kialakításának. Ne adjon a továbbivásra hala­dékot, mint minden vesze­kedés, aminek ez az enge­dély legtöbbször az eredmé­nye. Támogassa a megtartott nem ivást, elfogadva ennek nem kis teljesítményét. Ha sikerült már átmenetileg absztinensnek lenni az addig ivó családtagnak, óvakod­junk a régi események újra „leltározásától”. Nemcsak egészségügyi feladat Az ivással jellegzetesen szokott átalakulni a család élete. Minden probléma le­egyszerűsödik az ivás-nem ivás kérdésére, nincs is módja a családtagoknak, hogy kialakítsák a meg­romlott kommunikációju­kat. A családi élet szükséges és elkerülhetetlen időszakos újrafogalmazott működé­sét felváltja a vád és védő álláspont, lehetetlenné téve lélektanilag a közös út meg­találását. Támogató meleg, otthoni környezetben könnyebb megállni. Alapvető kérdés, hogy a család, iszákos tag­jának a megbüntetését, vagy a nem ivásra való rátanulá- sát érzi-e fontosabbnak. Ha az egészségügyi beavatkozás oldaláról nézzük ezt a kér­dést, ez azért is tisztázandó, mivel az orvos—beteg kap­csolat nem rendelkezik a büntetés eszköztárával, nem ebből indul ki az alapvető megközelítési stratégiája. „Megnevelni-átnevelni” nem tud. (Ez utóbbi folyamatra más intézményrendszerek vannak hivatva.) Az alkoholizmus problé­mája nem csupán egészség- ügyi feladat, ez az utóbbi évek során egyre világosabb, összefüggései sokrétűek, így a problémával szemben is csak széles összefogás segít­het. Üjra kell gondolni az egyéni élet értékeit a kultú- ráltság követelményeit, az egymás melletti élés csopor­tos és egyéni szabályait. Az alkoholprobléma kisarkít más konfliktusokat, nehéz­ségeket, ezért megoldására csak a távoli jövőben szá­míthatunk, de megállítása nem tűr halasztást! A bajba jutottak egyéni, küzdő rész­vétele elengedhetetlen, de nem nélkülözhető a környe­zet adekvát segítsége, és en­nek csupán egyik tényezője az egészségügy. Dr. Fügi Sarolta Két forma A kezdeti stádiumban Kereskedelem és Európa-rekord

Next

/
Thumbnails
Contents