Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-25 / 124. szám

1988. MÁJUS 2C. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 „Húzzátok cigányok...” Mérföldkő a hagyománymentésben Sikeres volt az első országos fesztivál A szolnokiak, Zsákai Ferenc és zenekara megérdemelten ré­szesültek nívódíjban Nyelvvizsga a diplomáért A kéttannyelvíí oktatás startján Beszélgetés Boldizsár Gáborral, a Művelődési Minisztérium főosztályvezető-helyettesével Az utóbbi évek legnagyobb figyelmet, érdeklődést keltő közoktatási döntése kétségtelenül a kéttannyelvíí oktatás be­vezetése a gimnáziumokban. Az újfajta oktatásra vállalko­zó iskolákban a felvehető diákok többszöröse pályázott, s a legsikeresebben felvételiző tanulók jelenleg „0”-dik évesek, illetve egyes intézmények ettől eltérő módon tervezték el a kéttannyelvű oktatást. Sárosi Bálint népzeneku­tató a közelmúltban ezt ír­ta a cigányzenéről: „Ma még a levegővel lélegezzük be. Mégis mind kevesebben vannak, akik nemcsak hall­ják, hanem szívesen hall­gatják is a cigányzenét. A fiatalabbak számára egyene­sen hordhatatlan, mint déd- szülőik ruhája. Ez talán rendben is van. Az viszont méltánytalan, hogy kultú­ránknak erről a részéről közforgalomban lévő ismere­teink majdnem ugyanolyan hiányosak, mint a külföldi turistákéi, akik nem csekély részben ezért a zenéért is jönnek Magyarországra”. Nos. míg a külföldiek ál­talában Magyarországra utaznak a jó cigányzenéért, az elmúlt hét végén a bel­földiek figyelme Szolnokra irányult. Az első országos cigányzenekari fesztivál szombaton délután kezdődött a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központ színháztermé­ben. A találkozóra — a vá­logatókon túljutva — az or­szág tizenegy településéről 13 zenekar érkezett. A fellé­pő együttesek hat tagú zsűri (Sárost Bálint Erkel-díjas népzenekutató, Balogh Al­bert prímás, Boros Lajos SZOT-díjas prímás, a nép­művészet mestere. Farkas Gyula, a Rajkó zenekar mű­vészeti vezetője, Kállai Kiss Ernő klarinétművész és Pongrácz Zoltán zeneszerző, a Liszt Ferenc zeneművésze­ti Főiskola tanára) előtt bizo­nyították felkészültségüket, magas szakmai tudásukat. A két nap krónikája dió­héjban: szombaton négy ze­nekar mutatkozott be a szol­noki közönségnek, illetve a televízió nézőinek és a rádió hallgatóinak. A verseny az­Kira Muratova filmjének története annyira banális, hogy — ha akár néhány mondatban is leírom — ta­lán egyenesen nézőkiosztó. Szokvány történet: a szü­lők elváltak, az apa messzi távol dolgozik egy régészeti expedíció tagjaként, a fiú hozzávágyódik, az édesanya érthető ragaszkodással igyek­szik visszatartani, de ez in­kább ront kettejük viszo­nyán. Avatatlan rendező kezé­ben ez a téma legfeljebb a szürke hétköznapok króni­kája lehetett volna... Két „titok” is lappang a film körül. Az első az, hogy miért volt bő másfél évtize­dig dobozban. A Hosszú bú­csúzásokat ugyanis 1971- ben forgatta Kira Murato­va. négy évvel a Rövid ta­lálkozások után. A kérdés csak kérdés ma­rad, mert lényegében a ren­dező sem tudott magyaráza­tot adni arra — a múlt év őszén Jászberényben kérdez­tük meg — miért bánt ilyen Sárosi Bálint nap este újabb négy együt­tes produkciójával folytató­dott, majd vasárnap délelőtt öten léptek színpadra. Dél­után — a zsűri döntése ér­telmében — hat zenekar szerepelhetett a gálaműsor­ban, és vehetett át nívódíjat: Jóni György zenekara (Ta­nyacsárda Lajosmizse), Rácz László zenekara (Hági étte­mostohán ezzel a munkájá­val az akkori, hivatalos szov­jet filmpolitika. Magyarázatot tőle azért sem kaphattunk, mert a Hosszú búcsúzások ekkor már megjárta — látták és győzött — a locarnai film- fesztivált, Kira Muratova nevét ekkor már a legna­gyobb filmszaklapok vissz­hangozták, a Hosszú búcsú­zások rendezője szinte az egyik pillanatról a másikra világhírűvé vált. túllépett a dolgokon, de különben is úgy láttuk, ez a kőkemény asszony inkább előre szeret nézni, az önsajnálat távol áll tőle. A másik titok: hogyan lesz a banalitásból csoda? A leg­nevesebb nyugati kritikusok ugyanis azt írták a Hosszú búcsúzásokról, hogy az egy csoda. A magyarázatot — ha er­re ennek a filmnek egyálta­lán szüksége van, Fédéric Sabouraud közelíti talán meg legjobban, aki szerint Kira Muratova a „legcsodálato­rem, Szeged), Káté Kálmán zenekara (Hungária Szállo­da, Szeged), Horváth Béla zenekara (Halásztanya, Mis­kolc), Váradi Lajos zeneka­ra (Park Szálló. Eger), és Zsákai Ferenc zenekara (Ho­tel Pelikán. Szolnok). A gálahangverseny előtt két kérdést tettünk fel a zsűri elnökének, Sárosi Bá­lint Erkel-díjas zenetudós­nak: — Tanár úr, a cigányze­nét — zenekarokat illetően kell-e vészharangot kongat­ni? — Nem gondolom, hogy kellene. Egy természetes fo­lyamatról van szó; a cigány- zenekarok 200 éves múltra tekintenek vissza, így hát kicsit elöregedtek. De hogy még mindig léteznek, két do­lognak köszönhető: a közön­ségben, főleg az idősebbek­ben, él valamiféle nosztal­gia, emellett pedig ez a ze­ne mélyen belénk ivódott, kultúránkba gyökerezett az elmúlt századokban, követ­kezésképp nem is múlhat el olyan gyorsan. Annak elle­nére sem. ha ismerjük a ri­deg számokat: 1968-ban még 3675 foglalkoztatott cigány­zenész élt az országban, ma pedig ez a szám mindössze 1050. Az „ébrentartáshoz” ezért is mérföldkő ez a szol­noki fesztivál. — Milyen benyomásokkal távozik városunkból? — Először is Szolnok váro­sa nagyon tisztességesen megszervezte ezt a feszti­vált. Minden olajozottan ment. Odafigyeltek, a szívü­ket is hozzáadták, és ez fon­tos. Ilyesmihez nemcsak pénz kell. Számomra az volt az élmény, hogy — bár rég nem járok már úgy az országban, hogy cigányzenekarokat is figyeljek — azért akad e ha­zában néhány olyan cigány- zenekar, amelyik nyugodtan felveheti a versenyt a buda­pesti legjobbakkal. Jurkovics János sabban a szavakon túli vilá­got tudta lencsevégre kapni, azt a költőiséget, amely az élőlények között szüntelenül, különböző tartalmi töltéssel áramlik.” Nagyon pontosnak és kife­jezőnek véljük ezt a meg­állapítást. A Hosszú búcsú­zások egy nagyon is minden­napi. ám erősen drámai töl­tésű életérzés költői megfo­galmazása. Két csodálatos tehetségű asszony, a forga­tókönyv író Natalja Rjazan- ceva és a rendező, Kira Mu­ratova az örök Évák félel­mét fogalmazták meg rutinos egyszerűséggel, de mégis el­bűvölően. nevezetesen azt, hogy a férfiak mindig el­mennek. ..” Vasziljevna — Zinaida Sarko játssza egé­szen nagyvonalú hitelesség­gel — fia, Szása is felnő és elvágyódik az apja után... Az örök reménykedés filmje a Hosszú búcsúzások, nemesen egyszerű, költőien szárnyaló. — ti — A Szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban például kí­sérleti jelleggel négyéves, a Jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban pedig négy és féléves a tanulmányi idő. A jászberényi iskolában a magyar—orosz tannyelvű osztályba felvett diákok a gimnáziumban fejezik be az általános iskola utolsó fél­évét. A „nyolcadikos gimna­zisták”, néhány óráját — Jászberényben járva — meg­nézte Boldizsár Gábor, a Művelődési Minisztérium fő­osztályvezető-helyettese, a kéttannyelvű oktatás beve­zetésének legfőbb szorgal­mazója, mondhatni hazai „atyja”. — Hogyan született meg az ötlet? — Még tanár koromban, a Budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban fordult meg először a fejemben, hogy mi lenne ha néhány tantárgyat franciául oktatnánk a gye­rekeknek. Később rá kellett jönnöm, hogy eztjnár mások „feltalálták”, Bulgáriában például már jó egy évtizede megvalósították a kéttan­nyelvű oktatást. — Hány gimnázium vállal­kozott az új feladatra? — Most már jóval több jelentkezett mint tavaly, de a külföldi partnerekkel kö­tött szerződések csak 1990 után teszik lehetővé, hogy bővítsük a kört. Addig lezá­rul a kísérleti időszak is. Jeleni dg tizenegy gimnázi­umban ötéves lesz a tanul­mányi idő a magyar—angol —francia,—német— spa­nyol illetve —olasz tannyel­vű osztályokban. Négy és fél éves a magyar—orosz nyelven tanuló osztályokban. S végül négyéves néhány is­kolában, mint például a Slzolnoki Varga Katalin, egy szegedi, egy zalaegerszegi és egy miskolci gimnáziumban. Az utóbbi négy intézmény­be olyan diákokat vettek fel. akik az általános iskoiá­Az Alkotárs művészeti csoport, főleg jászberényi fiatalokból, 1981-ben ala­kult. Alkotótáborokban, mű­vésztelepeken ismerkedtek meg egymással és a közös fellépésben, együtt alkotás­ban keresték a közönség fe­lé vezető utat. Kezdetben a képzőművészek mellett vol­tak fotósok és irodalmi szín­pad is, de hamarosan a gra­fika, festészet, fafaragás és a tűzzománc művelőire re­dukálódott a csoport. Az egyenrangú társakként alko­tó közösséget a Déryné Mű­velődési Központ vette szár­nyai alá, ezzel keretet, he­lyet, némi támogatást adva működésükhöz. Egyre széle­sebb körben jelentek meg alkotásaikkal, kétszer el­nyerték a KISZ KB művé­szeti ösztöndíját, kiállítá­sokra készültek, ahol külön­böző díjakban, elismerések­ben részesültek. Jelentős vállalkozásuk volt alkotótábor keretében ’84— ’85-ben a jászberényi Május 1. sziget játszóterének meg­alkotása. A fából ácsolt, tűz­zománccal díszített mászó­kát faragott emberfigurák­kal állították körbe, majd padokat faragtak, rendezési tervet készítettek. Ezt köve­tően Tiszaföld váron is ha­sonló, fából faragott játszó­térrel gazdagították a tele­pülést. A múlt év azonban, a mindenképpen elismerést ér­demlő kitartásuk mellett, változásokat érlelt meg. ban, vagy külön órán már tanulták az angol nyelvet, így az általános iskolások többsége már eleve nem pá­lyázhat ezekbe az iskolákba. Terveink szerint a kísérlet végén, az eredményektől függően a négy gimnázium országos beiskolázásúvá vá­lik majd. — Milyen tapasztalatokat gyűjtött eddig a kéttannyel­vű osztályokba felvett diá­kokról? — Osztályonként, s itt Jászberényben is — általá­ban egy-két tanuló akad, akinél már most látszik, hogy nem vagy csak nehezen lesz képes az idegen nyelvű ta­nulásra. Nem lenne persze ildomos most elküldeni őket, hiszen már lezárultak a fel­vételik nem pályázhatnak sehova. Az első év után azonban minden további nél­kül változtathatnak osztályt, iskolát. — A felvételi vizsgák a kéttannyelvű osztályokba makulátlan tisztasággal tör­téntek. A kért — zárt borí­tékban őrzött — adatlapok­ból mégis sokan visszaélé­sekre gyanakodtak. Felbon­tották már ezeket a boríté­kokat? Hol tart a kérdőívek feldolgozása? Állandó kiállító terem a képzőművészeknek Bár továbbra is közösséget alkottak, a pesti, kisújszállá­si, jászkiséri és helybeli ta­gok gyakran találkoztak, de mivel az együttes próbálko­zások nem hozták meg a várt sikert, önkéntelenül is egyé­nileg keresték a boldogulást, a kibontakozás útját. Ez egyeseknek önálló megélhe­tést, másoknak művészeti díjakat jelentett, azonban, éppen az eredeti szándék és cél került háttérbe emiatt: hatással lenni a város mű­vészeti életére, egy értő kö­zönséget kinevelni (elsősor­ban a fiatalok megnyerése volt a kimondatlan cél) és létrehozni egy állandó kiál­lítási termet. Nem mondtak le az erede­ti elképzeléseikről, a kiutat pedig, főleg a pénzügyi hát­tér megteremtése miatt, egyesület alakítása ígért. A múlt hónapban Bangócs Gá­bor vezetésével az eredeti ta­gokból, a Tanítóképző Főis­kola művésztanáraiból és más alkotókból 16 taggal megalakult az Alkotárs Mű­vészeti Egyesület, melyhez zenekar és színjátszók is csatlakoztak. Ugyanakkor le­hetőséget kaptak arra, hogy a városi tanács mellett, a — Igen. felbontottuk. Je­lenleg készül a kódolásuk, a számítógépes feldolgozás után várhatóan az ősszel nyilvánosságra hozhatjuk a diákok adatait. Számomra azonban nem ezek a fonto­sak, hanem sokkal inkább az, hogy a kéttannyelvű is­kolák — kimondom — elit iskolák legyenek, jó alapkép­zést nyújtsanak a későbbi diplomaszerzéshez. — Jószerével még szinte el sem kezdődött a magyar, il­letve idegen nyelven történő oktatás, a pedagógusok, s a szülők egy része is attól tart, hogy ebből esetleg hát­ránya lesz a diákoknak az egyetemi felvételi vizsgán. — Én nem tartok attól. Eleve jó képességű gyere­kekről van szó, de lehetősé­gük lesz arra, hogy a felvé­teli tárgyakat a fakultáció­ban magyarul tanulják. Bár, amire ők végeznek átalakul az egyetemi felvételi rend­szer, s a minél alaposabb idegen nyelv ismeret mellett szól az is, hogy az ősztől a diplomaszerzés egyik kritéri­uma a nyelvvizsga lesz. — A felsőfokú tanulásra való felkészítés minden gimnáziumnak alapvető fel­adata. Terveznek-e valami­féle újabb változtatást ebben az iskolatípusban? — Tavaly, s az idén külö­nösen megnövekedett az érdeklődés a fiatalok köré­ben a gimnáziumok iránt. Ez igen örvendetes, még ak­kor is. ha átlagban az érett­ségizők körülbelül egyhar- dát veszik fel egyetemekre, főiskolákra. Ugyancsak egy- harmadrészük szakmát ta­nul, húsz százalékuk elhe­lyezkedik valamilyen mun­kakörben, s tíz százalékot tesz ki, azoknak az aránya, akik nem tanulnak tovább, s munkát sem vállalnak. Természetesen azt szeret­nénk és szorgalmazzuk, hogy minden gimnázium alakítsa ki sajátos arculatát, mind­egyik más legyen mint a töb­bi, s a helyi igényeknek, munkamegosztásnak megfe­lelően tegye lehetővé vala­milyen képzettség megszer­zését a tovább tanulni nem szándékozó fiataloknak. Tál Gizella Táncsics úti pártszékház pin­céjében állandó pincegalériát alakítsanak ki. Az egyesület Start címmel május 5-én nagyszabású mű­vészeti találkozót rendezett a Tanítóképző Főiskola kollé­giumában. A bemutatkozá­son szerzett látvány és él­mény meglehetősen vegyes benyomásokat váltott ki a közönségből. Ezt nem is any- nyira a kiállított képek, gra­fikák, plasztikák, papírszob­rok okozták, mint inkább az a Nyugatról diktált legmo­dernebb. úgynevezett eklek­tikus művészet, mely egy vi­déki kisvárosban a gyanútlan szemlélőt oly váratlanul, fel­készületlenül érte. A művé­szeti egyesületnek azonban nem ez az egyedüli arca, és valószínűleg a kiforrottabb, közérthetőbb mondanivalók utat találnak Jászberény szé­lesebb közönségéhez is. Telek Béla önálló karika­túra kiállítása már véget ért, a közös kiállítás alkotá­sai a kollégium előterében, aulájában május végéig te­kinthetők meg. A pincegalé­ria kialakításához, melynek munkálatait az egyesület magára vállalta, egyelőre tá­mogatókat keresnek, de sze­retnék még az idén meg is nyitni. Ha ez sikerül, akkor az abszurditásaival együtt is, a megyében talán az egyik legpezsgőbb képzőművészeti élet lesz Jászberényben. L. P. A közönség vastapsá­ból ítélve az egyik leg­nagyobb sikert — bár rangsorolás nem volt — alighanem a szegedi Há­gi étterem zenekara aratta. Vezetőjükkel. Rácz László prímással a gálahangverseny után váltottunk néhány szót: — A lehető legjobbat tudom elmondani a fesz­tiválról. Végtelenül örü­lök, hogy ennyi cigány- zenekar találkozhatott - Szolnokon, s ami igazán jóleső érzéssel töltött el; már az első napon si­került bizonyítanunk, hogy vidéken is. dolgoz­nak olyan zenekarok, amelyek magas szinten muzsikálnak. — Adott-e lökést Önöknek a szolnoki fesz­tivál? — Természetesen. Azt hiszem, a többi zenekar nevében is beszélhetek: remélem az elkövetke­zendő időkben az illeté­kesek és a vendéglátó­ipari egységek még in­kább felfigyelnek a ha­zai cigányzenekarok munkájára. Ebben két­ségkívül segített a fesz­tivál no, meg persze a televíziós és rádiós köz­vetítés is. — A sikerük minden bizonnyal növeli az ázsió­jukat. Gondolkodtak-e már azon, mi lesz. .h^ netalán kedvező ajánla­tot kapnak máshová? — Mi nem szeretünk vándorolni, szerződést kötöttünk a Hági étté rémmel. Egy esetleges ajánlat természetesen legyezné a hiúságunkat, de mi már korábban úgy döntöttünk, hogy Slzege- den maradunk... A hét filmjeiből Hosszú búcsúzások Művészeti egyesület Jászberényben Támogatókat keres az Alkotárs

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents