Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-14 / 114. szám
1988. MÁJUS 14. Irodalom, művészet 9 Fodor András: Pókfonál Ezüstcsillámok futkároznak rajta, amint bokor s virág közt nyúladoz. A meddő tér köréje szűkül, és nagynak, legnagyobbnak láthatod. Rezdülése az élet rezdülése, a rajta ingó fény: a nap s az éj. A mindenség feszül rá szőttesére, húrja a végtelenségről zenél. Bolondság látni óriást kicsinyben! inti magát a józan öntudat.- Mi lesz ha hozzányúlsz a szálhoz?- Világ szakad be ujjaim alatt. . . Irodalmi oldalpárunk illusztrációit Győrfi Lajos szobrászművész kunhegy esi kiállításának _ anyagából válogattuk. Czigány György: Epilógus Ledőlünk a földre s nevetünk eleget, mintha együtt volnánk - s mintha volna más is, mint az, ami éppen eltűnik örökre. Zsigó Elek szép reményekkel érkezett a vidéki gimnáziumba. Vörös diplomával végezte az egyetemet és társaságban a sokadik Mecseki után nem kis nosztalgiával emlegette fel azokat az éveket, amikor demonstrátorként segédkezett a neves debreceni profnál, és amint mondani szokta volt, ha esze van, hallgat a jó szóra: ott marad a tanszéken, ahová annyira, de annyira csábították. De hát jól van ez így. itt az élet, ez a megkezdetten cipó, mindenki akkorát kanyarít belőle, amekkorára a tehetségéből futja! Márpedig egy nyírségi ember — mert hát az volt Zsigó Elek — nem hagyja magát félretolni, ha kenyérért kell állni a sort. Nem sokáig élte az agglegények facér életét, jó néhány vonzó tanítvány férjfogó hálójából kikecmeregve végül egy érett kolléganő mellett kötött ki. A gyerek épp időre érkezett, a legsandább számítások szerint sem telt el kilenc hónapnál kevesebb az egybekelés óta. A szülés levezetésére a leendő apa dr. Pákozd Ottó főorvost kérte fel egyrészt mert így illett ez jobb körökben, másrészt, pedig titokban abban reménykedett, hogy az osztályába járó Pákozd Andrea amolyan biankó-csekként fedezi az ilyenkor járó hálapénzt. Felesége azonban hallani sem akart erről az elintézési módról: pedánsan borítékba rakta azt az összeget, melyet a rutinosabb szülőanyák rebesgettek a szomszédos ágyakon és a látogatás alkalmával odaadta férjének továbbításra — lévén a dolognak ez a része férfiúi feladat. A tisztes summa nagy kísértés volt a boldog apa zsebében. Az ünneplő társaságban többször is megolvasta, és úgy vélte, a néhány perces jelenlét a szülőszobában semmiképp nem mérhető az ő egyhavi munkájával, így vívódva bár, de kétszáz forinttal könnyített a borítékon. Aztán ahogy emelkedett a hangulat, úgy értékelődött le a hálapénz újabb kétszázzal — és értékelődött fel saját szerepe, amit Pákozd Andrea lelki épülésében vállalt, végül a maradékot nyújtotta be másnap reggel a főorvos kék Skodájának ablakán. A délutáni látogatáskor kisírt szemmel fogadta a feleség. Mint kiderült, vizitkor a főorvos ezzel az epés megjegyzéssel tette az éjjeliszekrényére a borítékot: — Ha nem tudja, mennyibe kerül nálam egy szülés, kérdezze meg azoktól, akik már megfordultak az osztályon! Hát, persze, hogy kipótolta az asszony a megfogyatkozott összeget és így a ceremónia immár financiálisán is befejeződött, a jövevényt a társadalom megbélyegzés nélkül emberré fogadta. Egy emberrel hát többen lettünk a Földön — ám egy sors másabb pályára tért, miként az Íratott a csillagokban. Pákozd Andrea reprezentatív szépség volt. Nemcsak úgy volt szép. ahogyan gimnáziumi évfolyamtársai csinosak, nőiesek vagy szemrevalóak voltak, nem. Az ő szépségében volt valami távol- ságtartóan fenséges, ö volt az, akit a fiúk megnéztek, s miközben elégedetten csettintettek, hogy lám, az emberi nemmel azért a teremtés csodálatos produkciókra is képes — továbbálltak. Andreát ez nem izgatta különösebben. Ügy gondolta, egyszer majd úgyis kilép a habokból, mint Vénus, készen az életre, teljes fegyverzetben — ilyenkor Pallas Athénének is álmodta magát — és akkor majd tessék előállni lovagok! Mutassátok meg, mit tudtok! Palágyi Béla Boríték A fegyvereiéhez középiskolás korában természetesen az orvosi diplomáját is hozzászámította. Hogy miért természetesen? Mert papa is orvos volt, aztán a sokáig dicséretes bizonyítvány elég garanciát ígért az egyetemi felvételhez. .Saját külsejét csak annyiban kalkulálta, amennyiben nem fenyegette hátrányai az elbírálásnál, kész. Egyébként mások többet foglalkoztak az ő állítólagos szépségével, mint saját maga. Jó, ha tükör elé állt azért néha riadtan szemlélte hollófekete hajkoronáját, kissé pisze orrát, amely csak annyira kunkorodott feljebb a nyílegyenestől, amennyivel föl tudta hívni magára a szemlélődő figyelmét. De a termete volt az, legalább melyet az átlag halandó legkevésbé tudott elképzelni, úgynevezett napi használatra: amint főzőkanállal áll a tűzhely mellett, vagy ruhákat emelget a fürdőkádból ez a pom-i pás emberpéldány, no nem... Egy királynő üljön a trónon a király oldalán. Ijßfey király egy országban csak egy kell? Ekkor még erre nem gondolt a lány. Később viszont a gyógyszertárban, ahol technikaként dolgozott, tűnődésre való időt nem hagytak a szuszogó náthások, krákogó bagósok, csoszogó nyugdíjasok. Egyébként sem volt min töprengnie, meggyőződése volt: hogy nem lett orvos, azt a biológia hármasnak köszönhette. Egy átbulizott éjszaka után hívta ki Zsigó Elek és ő egyesre felelt. Év végéig már nem adott javításra időt a tanár és az ötösök mellé becsúszott a hármas, éppen biológiából. Azért elment a felvételire, de Saly professzor, aki az apját is tanította az egyetemen, azt mondta: „Kislányom a te származásod mellé sok ez a hármas ...” Kinga tanti ezzel bocsátotta el az első munkanapon a patikába: „Andreám, tudod, hogy megboldogult Dezső bácsit is az unalom ölte meg a fajansz tégelyei között. Veled sem történik semmi az életben, ha nem lesz olyan szerencséd, hogy a keserűsót összekevered az arzénnal...” Kinga tanti- nak igaza volt: bármennyire is makacskodott Andrea, hogy a lelkét azt nem hagyja megölni a munka által, mégis néhány év után úgy érezte, az a bizonyos kagylóhéj, melyből egyszer Vé- nusként szeretett volna kilépni — végleg rácsukódott. Érdekesvmódon nem tudott haraggal gondolni Zsigó Elekre. Az igazság megfellebbezhetetlen törvényének érvényesülését látta abban, hogy egyszeri gyengesége ilyen tragikusan ütött vissza: szertefoszlottak álmai, melyek egy kórház csendes, hófehér közegében válhattak volna csak valósággá. Ebben pedig a tanár csak eszköze volt a sorsnak, melyet végső soron ő hívott ki maga ellen. Ennek megfelelően, ha néha összefutottak a kisváros utcáin, Andrea még akkor is előre köszönt, amikor pedig már a tanárnak kellett volna kalapot emelnie. A tízéves érettségi találkozótól nem várt pemmit: azoktól, akik vitték valamire, erre a napra transzformált elégedettséget remélhettek a többiek — akik pedig a saját várakozásuk alatt maradtak, azoktól nyilvános mártírom- ságot. Ö úgy gondolta, kívülálló közömbös szemlélője lesz az egésznek. A várakozása igazolódott. A férfiak ezúttal is elkerülték. Az osztálytársak feleségeikkel érkeztek, és az asszonyok azonnal felkapták a fejüket, ha valamelyik elcsatangolt férfi nála horgonyzott le hosszabb ideig. Aztán a szépsége ezúttal is üvegbúraként ereszkedett köré; maradt a társaságnak néhány lány, akik ugyancsak nem találtak maguknak mesebeli herceget — és maradtak a tanárok, ök nem titkolt sajnálkozással szinte részvétet nyilvánítottak a derékba tört pályához, de sietve hozzátették; „Az sem volt szép azért, amit a főorvos úr csinált Zsigó kollégával!” Andrea előbb tanácstalanul nézett körbe asztalszomszédjain, aztán amikor rádöbbent arra az igazságra, amit rajta kívül mindenki tudott a volt iskolájában, kishíján összeomlott. Végül az adott neki erőt, hogy ennek az örömét nem kívánta senkinek odaajándékozni. Az első adandó alkalommal vette a kabátját és köszönés nélkül távozott. Hát, igen a papa ... Andrea tudta, hogy az orvost nem az anyagiasság vezérelte, amikor minden szülés után ugyanazt az összeget várta el a boldogságban úszó atyáktól, ö szinte vallásosan hitt a teremtés megismétlődő csodájában minden szülés alkalmával és saját földöntúli közbenjárását vélte ellentételezni a hálapénzzel. Andrea nem egyszer talált felbontatlan borítékot regényekben könyvjelzőként, de fiókok mélyéről is bukkantak elő fehér vagy sárga koperták. Ezeket kezdetben odaadta az apjának, ám mikor látta, milyen szórakozottan gyűri a fürdőköpenye zsebébe dr. Pákozd Ottó, megtartotta magának. Aztán egy ilyen boríték ... Másnap reggel a gyógyszertárban a kolléganők semmit sem vettek észre az előző este történéseiből. Andrea beült a helyére a pult mögé és várta a recepttel érkező betegeket. Egy ecsetbajszú, rekedt hangú öreg érkezett és enyhe hashajtót kért. A lány riadtan követte saját mozdulatát, amint tétova kézzel nyúlt a méregszekrény kulcsa után. — Igen. — Szeretném, ha a szerződés minden tekintetben jogszerű volna. Menjünk el valamelyik ügyvédi munkaközösségbe. A munkaközösségben a vezető: doktor Zweck Jenő fogadta őket, mikor meghallotta, hogy miről van szó, töprengve ingatta a fejét. — Kérem, ez egy rendkívül bonyolult jogi probléma. — Én már ezer és ezer lelket vásároltam. — De nem az új előírások szerint. Először is, ha jól értem: önök vérrel akarják megpecsételni a szerződést? — így van. — Sajátságos elgondolás, kizáró körülmény nem forog fenn, de kell hozni egy igazolást a Köjáltól, hogy önök nem szenvednek fertőző betegségben és a Vörös- kereszt nem tart igényt a szóban forgó vérmennyiségre. — Meglesz. — Aztán azt is igazolni kell, hogy az ügylet nem esik tulajdon- szerzési korlátozás alá, önnek nincs a birtokában a szabályokban rögzített határoknál több lélek. — De hát az nehezen keresztülvihető, legalább ötven lélek fő most is a különféle katlanokban, például az ön elődje is, ügyvéd úr. Mit csináljunk? — Néhány lélek tulajdonjogát át kellene íratni valamelyik hozzátartozójára, akivel nem él egy háztartásban — gondolok itt Belzebub, Lucifer és Asmódi urakra. — Jó, azt is megpróbálhatjuk. — Továbbá meg kell említenem, hogy ezt az adásvételi ügyletet — tekintettel a különösen nagy értékre — csak a Bizományi Áruházon keresztül lehet lebonyolítani. Faustus úr eladja nekik a lelkét, és ön megvásárolhatja tőlük. — Ez legalább tíz százalék plusz! — mondta az ördög bosszúsan —, csak a cég hagyományai miatt megyek bele. Az ördög végül is aláírta a szerződést, és füstfelhő alakjában el- szivárgott, csak Faustus maradt ott, megtörve állt az ügyvéd asztalánál. — Van valami probléma? — nézett fel doktor Zweck. — Halhatatlan telkemet siratom! — Azt hiszi, hogy az ördög behajtja magán? Ne féljen ettől, a szerződést magyar papírra írtuk, öt év alatt szétfoszlik az egész. összeállította: Rékasy Ildikó Szepesi Attila: Motetta egy üres napot adj Uram amikor nem történik semmi felüthetek egy régi könyvet Stellarium Rosarium hallgathatom ahogy a szél zúg elfeledt ódon éneket elnézhetem a fecskék röptét Zsebeimből kirakhatom a kutyafogat csigahéjat itt sem vagyok csak mint a fák reggeledem alkonyodom rabtartó nyűgös lelkem nélkül élhetek oly árnyéktalan mint a mezők fűszálai hegyek mélyén a cseppkövek
