Szolnok Megyei Néplap, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
1988. ÁPRILIS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 I játékosok változnak — a játék örök Széljegyzetek egy kiállítás kapcsán Játékország csodái címmel nagyszabású játékkiállítást láthatnak az érdeklődők a jászberényi . Jász Múzeumban. A vendégkönyv bejegyzései, a kiállítás egy-egy napjáról közölt adatok több, mint meglepőek: ez utóbbi évek egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó, legtöbb nézőt vonzó kiállítása a gyermekjátékok mostani bemutatója. S ami külön érdekes: a felnőtteket legalább annyira vonzza ez a kétségkívül látványos tárlat, mint a gyerekeket. Csak hát másképpen nézi a kiállított tárgyakat a gyermek, másképpen a szülő. A kavicstól a legóig változáA játék alighanem egyidős az emberiséggel. Az első játékszerek kavicsok, kagylók, fadarabkák voltak, de ötezer évvel ezelőtt már kerekeken húzható galambot és egyéb gyermekjátékokat is készítettek. Később kialakult a játékipar, a múlt században az üvegesekéhez hasonló, fából készült »hátizsákban” hordták áruikat a vándorkereskedők. A H. Bathó Edit értő kutatása és szorgalmas gyűjtése alapján összeállított jászberényi tárlat a századfordulótól — gyakorlatilag — napjainkig mutatja be a gyermekjátékokat. A kiállításon látható valamennyi játék gyűjtési helye a Jászság, de származásuk, készítésük nem min- des esetben köti őket e területhez. Az úgynevezett bolti játékok között ugyanúgy megtalálhatjuk a magyar játékipar termékeit, mint a régebbi német vagy francia mesterek remekeit. A társadalmi sokról a játékiparon kívül igen sokat elmondanak azok a játékok, amelyeket a gyerekek készítettek saját maguknak, méginkább azok a játékok, amelyeket a szülői kéz alkotott. Nem titkolom, leginkább a gyermekkéz teremtette játékok érdekeltek. Nosztalgia? Igen, valószínű, hiszen ezeknek az egyszerű játékoknak zöme jó fél évszázaddal ezelőtt készült. Ott a tárlókban a brúgattyú, a bige vagy a pitty, a nádpuska, a suhintó, az üstökös, a korbáncs, a csörgő, a békaháló, az „ablak”, a kosárka, a püff, a Csutka Rozi. a rongybábú, az ugróbéka, a jármos ökör, a cirokszekér, a pergettyű, a tökbicikli, a cirokökör, a prücsök, a füzettyű — és még száz számra sorolhatnám. Mennyi vesződség, kézügyesség, lelemény és sikerélmény minden egyes játé- kocska, amelynek „nyersanyaghátterét” az erdő, a mező, az udvar adta. Micsoda büszkeség volt, ha az „én talicskám, parittyám, pörgőm, fogasom, hegedűm volt a legszebb, óh. boldog gyerekkor!” (Az idézet egy öreg jász mestertől.) Az életformaváltás a gyerekeket csaknem teljes egészében megfosztotta attól, hogy maguk farigcsálják, barkácsolják azokat a játékokat, amelyeket nagyapáik tucatszámra készítettek. A modern lakáskultúra és a technika új, uniformizált életmódhoz alkalmazkodó játékokat teremtett. Tételezzük fel, a szülő „toleráns”, megengedi gyermekének, hogy a szobájában — persze, csak ha van külön helyisége — „műhelyt” rendezzen be, még mindig kérdés a kérdés: a mai iskolai stúdiumok mellett maradna-e ideje a gyereknek, hogy maga készítse a játékait? Nem valószínű... Marad a kész „termék”, amelyet minden valamire való fiúcska azért, mert „furcsa lenne nélküle. . Ezek a játékszerek az eredeti tárgyak pontos, míves másai. A faragott parasztszoba kicsiben olyan, mint az igazi volt. Az asztal és ágyterítők színei a táj ízlésének megfelelőek, nem uniformizáltak, nem tucatáruk. Ezt még a nagyanyám varrta, engem is megtanított rá, én is megtanítom a lányaimnak, hogy kell csinálni — mondta egy tanítónő, aki is- koláscsoportot hozott a kiállításra. S milyen érdekes: a kisdiákokat nem a villany- vonatok, felhúzható tankok, irányítható autók érdekelték, hanem a fagyökérből faragott ló! Ki kellett venni a tárlóból, mind felült a hátára. Külön szót érdemel a lánygyermekek játékainak A csodák világa — a valóságban mielőbb szétszed. A szülő mérges, a gyerek megszeppenve mondja: csak meg akartam nézni, milyen belülről. A gyereknek van igaza: minden játéknak ismernünk kell a lényegét, a mi mit mozgat öszefüggéseit. Ezt nem lehet elég korán megtanulni. Mióta farag magának a gyermek kardot, mióta készít magának parittyát, bodzapuskát? Bizonyára azóta, amióta a felnőttek kardot hordanak — hordtak — az oldalukon. kőhajítókkal ostromolták a várat, s kitalálták a puskát. Ezekkel a fakardokkal ember ember ellen vívott, test test ellen. A csúzlival is szinte kézközelből lőttek, meg a nyíllal is. Az „ellenfelek” látták egymást, tudták, ki ki ellen harcol. Az erőszak játékos megjelenítői voltak ezek az eszközök is, de nemcsak egyszerűségükben különböztek a mai. a fejlett technikával készült s a még fejlettebb haditechnikát utánzó játékoktól. A nagyszerű jászberényi játékbemutatón például nem láttam vadászrepülőgépet. De bombázót annál inkább. A fiúcska képzeletben beleül a négymotoros óriás gép pilótafülkéjébe, kis szájával a motorok hangját utánozza, felszáll, repül, repül, majd hallja a parancsot. Megismétli: „Bombákat kioldani.” Tűz, füst, halál odalent. A gép visszafordul, a fiúcska dehogyis gondol arra, hogy hány lehetséges játszótársának életét oltotta ki ezzel a játékkal. Enola GAY... Örökség nélkül Még én is emlékszem rá, hogy minden nemzetségben — még nagyanyám is nemzetséget mondott, nem rokonságot! — volt egy-egy olyan nagybácsi vagy sógor- bácsi, aki az átlagosnál jobb kézügyességét kihasználva játékszereket fabrikált: szekeret. várat, hajót, konyha- és szobabútorokat — a gyermekkézhez igazodó méretekben. A jászberényi kiállításon számos ilyen botcsinálta mester valójában mesterműve látható. Az ügyes kezű emberek, megteremtették az egyes játékok kultuszát. A remekműveket természetesen ez esetben is utánozták, főleg a szegényebb szülők, akik a téli estéken elkészítették a karácsonyi vagy 4 születésnapi ajándékot. H. Bathó Edittől, a muzeológustól tudom, hogy éppen ezeket a játékszereket adták legnehezebben kölcsön az egykori fiúcskák, a mai apák, nagyapák, a kiállítás számára. A féltés teljes: ezt még a nagyapám csinálta. Családi ereklye, kincs. Volt, aki nem féltésből tagadta meg a kölcsönadást, hanem Fotó: T. K. L. sokasága. Választékban, számszerűségben több, mint a fiúk játéka. Babák, a rongybábútól a drága francia — bólogató babákig. Családi otthonok: konyhák, lakószobák. Kis edények, kis tányérok, kis sparheltek — tucatszám —, de bölcsők, gyermekkocsik, s a csecsemők játékai. Játék a játékban. S minden egyes eszkö- zöcske az anyaságtudat fejlődését, a családi tűzhely fontosságát, a szeretet, az összetartozás szükségességét igyekezett erősíteni. Emellett néprajzot, honismeretet tanult a leányka, anélkül, hogy észrevette volna. A játékszerek ugyanis a korabeli értékhordozó közízlés figyelembevételével készültek. A másság izgalma Nézem a műanyagipar lila, rózsaszín, liba... szín kisbútorait, a babák semrai- lyenségét. a tárgyak természetes méreteinek eltorzítását, az aránytévesztéseket, az olcsó rafinációkat. Sommás megállapítás lenne, hogy gyermekeink ízlésvilágának megrontása már a „bölcsőben” megkezdődik? Ki-ki döntse el a saját tapasztalatai alapján. Netán adós vagyok annak megfejtésével, hogy miért nézi meg annyi felnőtt a jászberényi kiállítást? Túlontúl egyszerű lenne csupán a nosztalgiára gondolni, bár az is természetes, ha keressük régi önmagunkat. Talán az elszalasztott lehetőségek felismerése viszi a tárlók elé az embereket? Esetleg az egyszerűhez való vonzódás — vagy pusztán a kíváncsiság? Ez sem magyarázat, hiszen a kíváncsiságnak is oka, okai vannak. Akkor hát mi? A másság izgalma talán, ami pihenést jelenthet. Sokszor érezzük, felnőttkori játékaink túl komplikáltak netán, nem adnak elég sikerélményt, s főleg fárasztóak? Jó elnézni a hibátlan, szép. egyszerű játékokat a tárlókban. A mai nénik, bácsik játékait annyiszor értelmetlenül tönkreteszik a többi bácsik, nénik. De mégis, mégis játszani kell! A játék örök. csak a játékosok változnak. Tiszai Lajos Szemesnek all a világ A hazug bemutatója a Szigligetiben Goldinit sokféleképp lehet játszani: bohém köny- nyedséggel, vaskos realizmussal, rokokó csillogással, kopott, fakó színekkel, harsány vásári komédiázással — csak érdéléképp nem, unalmasan. Ezt vallja Fodor Tamás is, aki az évad utolsó bemutatójának a szerző egyik sikeres vígjátékát választotta és viszi színre, A hazugot. Már az előadás kezdetén meglepetésekkel szolgál. Akik például a „kakasülőre" váltottak jegyet, azok feltessékeltet- nek váratlanul a színpadra: eleven „háttérnek”. Aztán újabb nóvum: a színészek gumi lábbeliben jelennek meg, mert a színpad leszűkített terében, a játéktér deszkái vízben úsznak, tócsáiban áll rajtuk a víz, a tenger vize, merthogy Velencében, a lagúnák városában vagyunk. Vizes lesz tőle aztán nemcsak a benne taposó színész, de kap belőle óvatlan pillanatban a néző is, akár fenn a színen csücsül, akár a nézőtér első soraiban foglal helyet. Mégsem ez az igazi érdekesség, a szokatlanul kialakított játéktér — a nézők közé ékelődik a játék — s a vízzel elárasztott deszkák — volt ugyanis térdig érő sár is itt már, lásd Machbeth és valóságos medence színiig megtöltve, lásd I. Erzsébet —, sokkal inkább izgalmas maga a játék: a pajkos, felszabadult vidámság amely szinte újabb és újabb humor hullámaival szinte elönti a szánházat. Ahogy a ravasz és leleményes Laljo, hazugságaival megkavarja az egész velencei kompániát, ezt a polgári világot, ahová kalandos utak után érkezik váratlanul vissza, bajt és viszályt keverve szellemes röppentyűivel, alkalom szülte pompás ötleteivel. Annyi bajt és annyi viszályt, hogy már követni is alig tudja az ember. Mert ez a hazug azt vallja — akár az előadás alapgondolataiként is elfogadhatjuk —, aki élvezni akarja a világot, legyen merész, és ne szalassza el a jó alkalmaikat. Lelio ügyes „le- sipuskás”, aki ravaszul puf- fantja le magának a mások által felhajtott vadat. Míg például a félszegen félénk Florűndo szerenáddal, csipkével és szonettel kedveskedik titokban a szépséges Ro- saurának, addig leleményes hazugságaival Lelio aratja le nála az értük járó babérokat, s kaparintja meg magának csaknem véglegesen a leányzó szívét. No, persze addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, egyszer a hazugságoknak is végeszafcad, s a mi Leírónknak úgy kell távoznia Velencéből, ahogy érkezett: angolosan. Egy olasz darabban. Mégsem a „kudarca” marad meg bennünk, hanem az, ahogyan szellemesen orránál fogva vezeti szinte környezetét, s ahogy maga is elszánakozik saját leleményein. Rokonszenves fickó, az élelmesek fajtájából való. Ezen a színpadon, úgy látszik, nem annyira a megvetendő hazugság és a 'becsülendő igazság kerülnek szembe egymással, mint inkább egy magát tisztességesnek tartó és erkölcsösnek tartott, de korlátokkal teli polgári világ és egy szabadabban gondolkodó fiatalember, aki az egyén, a maga törvényei szerint szeretne élni. Ez a hazug nem holmi széltoló, silány aranydfjú, sokkalta inkább egy talpraesett legény, akinek nemcsak az esze, a szíve is nagyon helyén van. Aki feltalálja magát minden helyzetben, aki 'kivágja magát legszorultabb helyzetében. Mert vág az esze; gyors és ragyogó agya van! Egy kicsit hasonlít a franciák Figarójára, no persze sokkal kevesebb plebejus öntudattal. Ezért érezhetjük őt hazugságaival egyetemben igazabbnak, mint sok szempontból álszent, törpe környezetét, amely ingatag erkölcs talaján áll. (Talán a vízben to- csogás, a bizonytalanná váló mozgás a vizes talajon, az is e „pólgárvdlág” labilitását, nehézkességét kívánja tükrözni. Korlátoltak ők valamennyien, az üres, de szép bókokra bukó, naiv Rosaura épp úgy, mint Lelio rövidlátó kereskedőapja vagy épp a vagyonos vőre számítgafo Dottore. Nevetséges voltukat sok-sók humorral, olykor talán túlságosan is vastag humorral, mutatja meg Fodor Tamás, érezhetően visszanyúlva az olasz népi komédia eszközeihez, ahonnan Goldoni mester is bőven merített, a rögtönzéses játék fogásaihoz. Igaz, a figurákból a szerző igazi, mély jellemeket is formál, ami az itteni íkomédiázásban már kevésbé érződik. Olykor egy- egy hatásos ötlet kedvéért lemond az előadás elmélyül- tébb jellemábrázolás igényeiről, lehetőségeiről. Egyébként „olaszos” tempóban zajlik itt minden, a cselekmény is, ami egyáltalán nem jelent valami felpörgetett hancúrozást a színpadon, s olaszos a beszéd ritmusa is, pergő dialógusoktól patakzik olykor a játék. Nem hiányzik a szavak aikrobá- oiája, de van itt igazi akrobatika is, hatalmas kötél lóg alá a magasból, s a kétoldalt magasan elhelyezett erkélyek is kedveznek a merészebb mozgásoknak. (Szép, faragott díszlet; szűkszavú, de kifejező formák). Bőbeszédű „olaszos” játékot produkál az együttes, amelyből külön is kiemelném Mertz Tibor felfedezés számba menő Qttávióját; a hiú és sértett lovagot, akii kakasmódjára viselkedik felborzolt és hegyesre tupírozott hajzatát annyi eredetiséggel állítja színpadra, egy tőle talán idegen figurát formálva, hogy egyszerűen elbűvölő. Akárcsak Kocsó Gábor Rosauráért epedő bátortalan szerelmes diákja, akinek a lelke legmélyén valami olyasmi ds lakozik, ami mindannyiumk sajátja: költészet, a lélek finomsága. Érdekes Tóth József Leidója is, markáns, ha nem is eléggé színes. Főleg az első részben villog élesen elmélyének pengéje, a harmadikra azonban mintha kissé elfáradna, veszít lendületéből. Jó Vla- hovics Edit Rosaurája: butuska „vidéki” liba, mintha Moliére nevetséges Kényes- kedőjéből lépne elénk; a finom úri bókok megszédítik, oktalanul is repdes az örömtől. A két papáit Helyey László és Czibulás Péter játssza; az előbbi mulatságosan bugyuta öreg Panitalone, az utóbbi szórakoztatóan ravasz és számító Balanzoni doktor. Az említetteknél halványabb Halmágyi Sándor, inasa kissé enervált, és Takács Gyula Brighellája is kissé egyhangú, míg Földesi Judit Beotricéje sem eléggé színes. Viszont Ecsedi Erzsébet tüzes, szenvedélyes szobalányként hívja fel magára a figyelmet, remek. Akárcsak a stílusos és a játékhoz jól pásszoló zene, valamint a cammedia deli’ arte-t is idéző ruhák. Tíz éve sikeres volt A bugrisok, most Goldandtól A hazugat láthatjuk a Szigligetiben; bizonyára ezt is megkedveli majd a közönség. Megérdemli. Valkó Mihály Úttörőszemle Szolnokon Néptánc csoportok bemutatója SZAB-ülés Környezet és arzén A környezet arzénszennyezettségének település-egészségügyi kérdései a dél-alföldi régióban volt a témája tegnap egy szegedi tanácskozásnak. A tudományos ülést a Szegedi Akadémiai Bizottság rendezte. A tudományos ülésen Szolnok megyét a megyei Köjál munkatársa, dr. Kádár György képviselte, Az ivóvizek arzénességi helyzete Szolnok megyében című előadásával. Szombaton tartják meg Szolnokon az Úttörő Kulturális Szemle megyei bemutatót. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tíz órától kerül sor a néptánc találkozóra, amelyen kilenc csoport a berekfürdői, a kunhegyesi, a kunszentmártoni, a tiszafüredi, két jászapáti, három szolnoki: a Vadvirág, a Tallinnka és a Corvinka együttes lép színpadra, küzd a szakemberekből álló zsűri előtt a továbbjutásért az országos döntőbe. Ugyancsak szombaton kilenc órától tartják meg az úttörőházban a megyei népi játékok bemutatóját, amelyen szintén kilenc csoport lép pódiumra. A legjobban szereplő együttesek arany, ezüst illetve bronz minősítést vehetnek át. Florindo (Kocsó Gábor) és Ottavio (Merte Tibor) jelenete
