Szolnok Megyei Néplap, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-29 / 101. szám

1988. ÁPRILIS 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kitüntetés kiváló üzemeknek (Folytatás az 1. oldalról) nalú volt, III. osztályú mi­nősítést nem kaptak. Tevé­kenyen részt vettek a 4-es főút déli, elkerülő szakaszá­nak előkészítési munkáiban, miközben sikerrel javították a Tisza-híd hibáit, s bur­kolatának cseréjét is megol­dották. Megszervezték a bé­késcsabai autóbusz-pályaud­var csomóponti közlekedési rendszerét, s országosan is elismert számítógépes út- adatbázis-programot alakí­tottak ki. A Szolnoki Közúti Igazga­tóságnál 44 szocialista bri­gád dolgozik, a vállalati összlétszám hatvan százalé­ka vesz részt a brigádok munkaversenyében. A kol­lektívának 1987. évi ered­ményeiért az ünnepségen elő­ször Törőcsik Frigyes gratu­lált, s átadta a Miniszteri Dicséret elismerést Bede János igazgatónak. Kiváló Munkáért kitüntetésben két dolgozó részesült, dicsérő ok­levelet ugyancsak ketten vettek át. Kiváló Dolgozó kitüntetést negyvenketten kaptak. Az egységek közötti munkaversenyben az első helyezést a békéscsabai, a másodikat a szolnoki üzem- mérnökség kollektívája nyer­te el, míg a harmadik a szolnoki gépüzem lett. Az Közgyűlésre készül az Akadémia A Magyar Tudományos Akadémia május 9-én és 10- én tartja ez évi közgyűlését. A 148. munkatanácskozás programjáról elmondta: a közgyűlés kibővített zárt üléssel kezdődik az Akadé­mia vári kongresszusi ter­mében. Az elnöki megnyitó után átadják az Akadémiai Aranyérmet és az Akadé­miai Díjakat, amellyel a ha­zai kutatók kimagasló tudo­mányos és közéleti munkás­ságát ismerik el. Akadé­miai Újságírói Díjban ré­szesítik a magyar tudomány eredményeit sikeresen nép­szerűsítő újságírókat. Ez­után tartják a közgyűlés központi előadását, amely­nek témája: nemzeti kultú­ra — európai kultúra. A közgyűlés zárt ülésen foly­tatja munkáját. igazgatóság Kiváló Brigádja kitüntetésben négy kollektí­va részesült. Mindössze másfél órára ab­bahagyták a munkát tegnap délelőtt a Mezőtúri Ruha­ipari Szövetkezet dolgozói, hogy megtartsák a városi művelődési központban az ipari miniszter elismerő ok­levelének átadása alkalmá­ból rendezett ünnepi köz­gyűlésüket. A jelenlevőket — köztük Bernáth Tibort, az OKISZ alelnökét és Szik­szói Júliát, a KISZÖV tit­kárát — az utóbbi három esztendő gazdálkodási ered­ményeiről tájékoztatta az elnökasszony, Nagy Sándor- né. Elmondta, hogy a terv­időszak eddig eltelt idősza­kában elért dinamikus fej­lődés — az árbevétel 58 szá­zalékos, a nyereség két és félszeres, a tőkés export 32 százalékos növekedése — szolgált alapul a szövetkezet tavalyi kiemelkedően jó eredményeihez. Az 1987. évi 40 milliós árbevétel 26 szá­zalékkal, az annak egyne­gyedét kitevő nyereség 46 százalékkal haladta meg az előző évit. Az 1986-ban megnyert ex­portfejlesztő pályázat kap­csán hat évre vállalt köte­lezettségeinek időarányosan eleget tett a szövetkezet: az előző évinél 25 és fél száza­lékkal több, azaz 28 millió forintos tőkés exportot tel­jesített. A Mezőtúron és Túrkevén hat üzemrészben gyártott, kevés híján száz­ezer női felsőruházati és sportruházati termékeknek a 70 százalékát az évtizede biztos megrendelőnek számí­tó NSZK-beli Zimmermann, Univers és Heinzelmann cé­geknek értékesítették. A hatékony gazdálkodás­sal kiérdemelt országos elismerést, az ipari mi­niszter kitüntető oklevelét a tegnapi ünnepségen átadó OKISZ-alelnök elmondta: a ruházati ágazatban tevé­kenykedő mintegy 600 ipari szövetkezet között az 1987. évi szocialista munkaver­senyben az első tíz között jegyezték a mezőtúrit. Ugyancsak Bernáth Ti­bor adta át az ágazati mi­niszter által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést Máté Gáborné meósnak és Papp István áruforgalmi ve­zetőnek. Tizenegyen kaptak kiváló dolgozó elismerést a szövetkezet tagjai közül, akik a rövid ünnepség után ismét elfoglalták helyüket a szabász, a varró és a va­saló gépek mellett. L. P.—Sz. Z.—T. F. Tószegnek, Kengyelnek és Tiszainokának településfejlesztésért A településfejlesztést segí­tő társadalmi munka 1987. évi eredményeinek értékelé­se alapján a megyei ver­senyben Tószeg került az él­re a nagyközségek kategóri­ájában. Ezzel elnyerte a 600 ezer forintos versenydíjat és a vándorzászlót. A nagyköz­ségi közös tanács és a Ha­zafias Népfront helyi bizott­ságának együttes ünnepi ülésén tegnap adta át a ván­dorzászlót Bugán Mihály, a megyei tanács elnökhelyette­se Papp István tanácselnök­nek. Ugyanebben a kategóriá­ban Kengyel lett a második helyezett. Jutalma 400 ezer forint és a vándorzászló, amelyet ünnepi tanácsülésen vett át tegnap Molnár Ist­vánná megyei tanácstagtól Kesztyűs Lajos tanácselnök. Tiszainokán, a tanácski­rendeltség épületében este 6 órakor kezdődött a községi elöljáróság és a helyi nép- frontbizottság közös ünnep­sége, amelyre hivatalosak voltak a közcélú társadalmi munkában tavaly jeleskedő társadalmi aktivisták, a szo- szialista brigádok és a sport­kör képviselői is. Az 1800. lélekszám alatti kis települé­sek fejlesztési versenyében a megyében harmadik helye­zett Tiszainoka 200 ezer fo­rint versenyjutalmat nyert az elismerő oklevél mellett. Utóbbit a tegnapi ünnepi ülésen vette át Gácsi János községi elöljáró Tóth Lajos­tól, a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának titkár­helyettesétől. A művészetek az alkotó embert dicsérik Átadták az SZMT művészeti díját — Szakszervezeti aktivisták kitüntetése A munkásosztály nemzet­közi szolidaritásának napjá­ra, a munka közelgő ünnepé­re emlékeznek ezekben a napokban az országiján és a megyében. A munka ünnepe a művészetek, az alkotó em­ber tiszteletét, megbecsülé­sét is jelenti. Ennek szelle­mében hagyományosan má­jus elseje alkalmából adják át a Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa művészeti díját és az elismeréseket a legszínvonalasabban dolgozó szakszervezeti aktivistáknak, társadalmi tisztségviselők­nek és az apparátus munka­társainak. Tegnap délután az SZMT szolnoki székházáhan rende­zett bensőséges ünnepségen — melyen részt vett Vincze Sándor, a megyei tanács művelődési osztályának ve­zetője — Tóth László, az SIZMT titkára köszöntötte a szakszervezeti mozgalomban, a megye művészi és közéle­tének szolgálatában kiemel­kedő teljesítményt elért dol­gozókat és művészeket. Ezt követően Fenyvesi József, az SZMT vezető titkára adta át a kitüntetéseket: az SZMT művészeti díját kö­zösséget szolgáló munkássá­gáért Pató Róza szobrász- művésznek és Szabó Agnes grafikusművésznek. A Szakszervezeti Munká­ért kitüntetés arany fokoza­tát kapta meg Gál József, a Jászberényi Aprítógépgyár vállalati szakszervezeti bi­zottságának titkára; az ipar­ági ágazati szakszervezetek központi és megyei ünnepsé­gein ugyanebben a kitünte­tésben részesült Bak József, a Héki Állami Gazdaság ter­melésirányítója, Demény Gábor, az Álllategészségügyi Állomás dolgozója. Dr. Koncz József, a Szolnoki Bölcsődei Igazgatóság igaz­gató főorvosa, Menyhárt Pál, a NEFAG osztályvezetője, Varga István, a Törökszent­miklósi Városgazdálkodási Vállalat tmk-részlegvezetője, valamint Veréb Ferenc, az Állami Építőipari vállalat VSIZB-titkára. A Szakszervezeti Munká­ért kitüntetés ezüst fokozatát az SZMT, illetve az ágazati szakszervezetek ünnepségein 16-an. bronz fokozatát szá­zan vehették át. Ketten kap­tak Kiváló Dolgozó kitünte­tést, a SZOT által adomá­nyozott Propagandista Mun­káért elismerő oklevélben 15 szakszervezeti propagandista részesült. Kooperációban öntözőgépeket gyárt a TRV A márkás név kötelez Szivattyús aggregátok növekvő mennyiségben A TRV szolnoki üzemigazgatóságának gépműhelyében az ön- tözőszivattyú-aggregátokat szerelik (Fotó: N. Zs.) A Szolnoki székhelyű Ti­szaimenti Regionális Vízmű­vek megalakulásától kezdve, vagyis immár 17 eve a Ti­szántúl öt megyéjében — Szabó les-Szatmár ban, Haj- dú-Biharban, Békésben, Csongrádiban és Szolnak me­gyében — sokrétű és szerte­ágazó tevékenységet folytat, hiszen feladata többek kö­zött a hozzá tartozó területe­ken a víztermelés, a regioná­lis vízmüvek működtetése, a vízgazdálkodási ágazathoz tartozó létesítmények, egye­bek között a szenn wietisztí- tótelepek, vízművek, úszó­medencék építése, valamint a mezőgazdaság öntözővíz igényének kielégítése. Ha csak ez utóbbi tevékenységet nézzük, az sem kevés felada­tot nad, hise a Tiszántúlon különösen nagy jelentősége van az öntözésnek, főleg ha a magunk mögött hagyott négy-öt aszályos esztendő okozta megpróbáltatásokra gondolunk. De ezen a tájon az éghajlati és talajtani adottságok egyébként is jócs­kán indokolják a hiányzó csapadék mesterséges pótlá­sát. Ebből a munkából a TRV is alaposan kiveszi részét, hiszen a Tisza-völgyd öntö­zőrendszerekből több tucatot üzemeltet. A cég által köz­vetlen és közvetett módon öntözővízzel ellátott terület meghaladja a 130 ezer hek­tárt, amely az ország öntö­zésre berendezett területé­nek több mint felét teszi ki. Ez nem jelenti azt, hogy nincs még további tennivaló ezen a téren, mert a TRV- nél is jól tudják, hogy a mezőgazdasági termelés biz­tonsága érdekében tovább keH(ene) növelni az öntözött területek nagyságát, ami vi­szont tömérdek pénzt igé­nyel (ne). Nehezíti az amúgy sem könnyű helyzetet, hogy a mór meglevő öntözőtele­pek és gépek műszaki álla­pota is egyre rosszabb és kevésbé felel meg a korszerű termesztés-technika követel­ményeinek, s velük 'bizony gyakran megoldhatatlan a jövedelmező gazdálkodás. Nos, ezen a helyzeten a vállalatnál ipari tevékeny­ségük bővítésével szeretné­nek mindinkább javítani. Műhelyeikben ma már a ja­vító-karbantartó tevékeny­ségen túl öntözőgópek, szi­vattyúk gyártásával is fog­lalkoznak. Fejlődésünkre jellemző, hogy a tíz évvel ezelőtti 13 millió forintos gyártókapacitásuk mára 70 millióra nőtt úgy, hogy köz­ben a létszámuk nem emel­kedett. Négy évvel ezelőtt példá­ul kialakítottak egy I'FA- motorral működő, szivattyús aggregátot, amelyből 1984 és 1987 között hetvenhánmat gyártottak, de erre az évre már 90 darabra van megren­delésük. Szó van arról, hogy az idén még Kuwaitba is szállítanak öt darabot 'belő­lük. A Varia—S nevű masi­nákat nem véletlenül keresz­telték el így, ugyanis ezek a gépek az öntözés mellett minimális átalakítással az ár- és belvíz védekezésnél is használhatók, de állattantó telepek csatornáinak tisztí­tására is alkalmazhatók, egy­szóval variálhatók. Ezeket a szivattyúkat a TRV többnyire a Mezővíz Termelési Rendszer segítsé­gévei értékesíti, amely már eddig is sokat tett az öntö­zés meghonosításáért, fej­lesztéséért. Ugyanakkor pe­dig az is köztudott, hogy a Mezővíz a Waldihauseir oszt­rák cég öntözőgépeit bizto­sítja lízing formájában a ve­le kapcsolatban álló mező- gazdasági nagyüzemek ré­szére. Nos így a Mezővíz közvetítésével találkoztak a TRV és az osztrák cég kép­viselői, s hamarosan kiala­kult egy kooperációs kapcso- lat, aminek eredményekép­pen a Tiszamenti Regionális Vízműveknél elkészült öt Wálőhauser típusú öntöző- gép, melynek 40 százaléka osztrák, 60 százaléka pedig hazai alkatrészekből áll. Ez az óbban is megmutatkozik, mivel az eddig lízingben ka­pott gépek 900 ezer forint körüli árával szemben a TRV-nél kooperációban ké­szülő masinák „csak” 650— 700 ezer forintba kerülnek. Az érdeklődésre jellemző, hogy az elkészült öt öntöző- gép mellett még az idén újabb 21-re van megrende­lésük. Mivel az osztrák cég to­vábbra is engedélyezte, hogy a TRV-nél gyártott gépeken is szerepelhet a Waldhauser felirat, így a minőségre sem lehet különösebb panasz. Ez bizonyára a jövőben is így lesz, mert a márkás név kö­telez, s ezt a Tiszamenti Re­gionális Vízműveknél is jól tudják, arról már nem is beszélve, hogy az osztrák cég képviselőd rendszeresen el­lenőrzik a gyártott gépek pa­ramétereit. S ha véletlenül valamit nem találnának rendiben, nos annak követ­kezményeit — azt hiszem — nem kell különösebben ecse­telni. N. T. Ünnepi nagygyűlések, műsoros délutánok, sportversenyek (Folytatás az 1. oldalról) parkiba tíz órára várják a szervezők, ahol a nagyszín­padon az ünnepi köszöntő után a Magyar Néphadsereg Központi (Művészegyüttese lép föl, akiket a helyi Pa­csirta népdalkör követ. Lesz kispályás foci a Május 1. Ku­páért, négy órakor pedig a „profik” fogadják a Lehel SC csapatát. J ó idő esetén szabadtéri diszkót is kínál­nak a sportcsarnok udvarán. A városiban egész nap lehet majd nosztalgia-sétakocsi- kázni. A tiszafürediek a Kis-Ti- sea partján majáiisoznak is­mét. A 10 órakor kezdődő megemlékezés után divatbe­mutató, magyar és lengyél néptánccsoportok föllépése, fúvószenekarok bemutatója ’követi egymást. Nem marad el a sport sem; kispályán az üzemek focistái rúgják a bőrt. Tiszaszőlösön a hely­béli irodalmi színpad, a báb- csoport, a citerazenekar és a Búzavirág népdalkor is be­mutatkozik többek között. Este itt is, ott is diszkózene szól a fiataloknak. A megye legdélibb városá­ban, Kunszentmártonban is gazdag a program ezen a na­pon. A hajnali zenés ébresz­tő itt sem új szokás, akár­csak a 9 órakor kezdődő föl­vonulás. A sportpályán tart­ják a nagygyűlést, amit ez­után egésznapos műsor kö­vet. Lesz zene helybéli mu­zsikusok tolmácsolásában, föllép a Parafa duó, meg­hallgathatják a kungyalud pávakört. A -gyerekeiknek vddeovetítést kínálnak, de láthatnak néhány szép ku­tyát is a délelőtti bemuta­tón, Öcsödön, a hangoshíradán szól reggeltől a muzsika, fél tízkor a piactéren tartják a nagygyűlést, a délután a majálisé. A csépaiak a mű­velődési házban -gyülekeznek délelőtt, ahol az ünnepről megemlékeznek, délután kü­lönféle sportversenyekre hív­ják a falu lakóit. Tiszakür- tön a sportpálya és a gyö­nyörű arborétum várja a munka ünnepén a község la­kóit. Lacikonyhák, sátrak csalogatják a tiszainokai és nagyrévi lakosságot -május jeles ünnepén, délután mindkét településen foci­meccset is a kínálatba „ik­tattak”. Mezőtúron az Brzsébet-M­get a majális megszokott helyszíne. Műsor várja az ünneplő városiakat, s persze a cégek vendégül is látják dolgozóikat. Túrkevét a középiskolá­sok fúvószenekara ébreszti, majd a strand -területén foly­tatódik a nap. A népdalkör, a kisújszállási citerások és a városi döntőben szere­pelt Ki mit tud? — résztve­vők adnak műsort, de lese teniszverseny, lövészet, be­mutatkoznak a -tornászok, s megmérkőzhetnek egymás­sal az üszők is. Jászberény a Béke és ba­rátság ligetben majálisozik vasárnap. A Szabadság tér­ről kilenc órakor indul az iskolások stafétafutása, tíz órakor pedig — már a liget­ben — szónok köszönti az ünnepet. Lesz ott egyébként sok minden, ami a szórakoz­ni vágyókat csábíthatja: kü­lönféle műsorok amatőrök és hivatásosok előadásában, de ki-rakodó vásár és utcabál is. Jászapátiban az ünnep tisz­teletére készült el a volt ta­nyasi kóllégiumból átalakí­tott orvosi rendelő — a régi épület tehát újfajta „szol­gálatot” lát el. Pató Róza átveszi Fenyvesi Józseftől az SZMT művészeti díját (Fotó: D. G.)

Next

/
Thumbnails
Contents