Szolnok Megyei Néplap, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-25 / 97. szám

1988. ÁPRILIS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 13 Pálóczipuszta élni akar! Kovács Istvánék kamrája tele, csak éppen a víz nem esc dogál jást okozva ezzel a mai közigazgatásoknak. — Hát én mindenképp az elsők között voltam — mondja somolyogva. — Vár­jon csak... Ez a ház épült elsőnek, aztán igen. én épí­kergetett volna el más, csak a magány. Meghalt a felesé­gem, Szelevényben találtam élettársat magamnak, most már csak kertészkedni járok ide. A házat ugye most már hobbinak kell mondani. A VÍZ A LEGFONTOSABB A szomszéd Bori László is bekapcsolódik a beszél­getésbe: — Hát, bizony szép lenne itt, ha nem lenne ez a víz- telenség . .. Ahogy ez a szó „víztelen- ség” felröppen, többé mást sem lehet hallani. Ettől kezdve minden beszélgetés oda hord ki, hogy az elsor­vadt kút megkeseríti itt az emberek életét. Kovács István húgával él egy takaros családi házban. A vasútnál dolgozott, napon­ta eljárt innen, de amint mondja, csuda nagy boldog­ság volt mindig hazajönni. Itt születtek ők is, de az ősök is, az egykori gazda­ságban. A família cselédke- dett több generáción át, az­tán a földosztáskor saját birtokhoz jutottak. A házat 1949-ben a szó szoros értel­mében megkoplalták. Ment a piacra minden amire ve­Amikor bekapcsol az automata szivattyú ... SAJÁT KÚTBÓL... A gyakran hangoztatott víztelenség valósággal a Szahara képzetét kelti az emberben, érthető hát, hogy Kalcsu József ék portája nem is lehet más mint oázis, ahol a fóliák alatt ember­magasságú paradicsomindá­kon fürtökben csüng a még halványzöld termés, de jó arasznyi paprikacsövek is meredeznek a szomszédos sátor alatt. — Saját kutamból locso­lok ezzel a villanymotorral — mutatja a szellemes mű­szaki berendezéseket a há­zigazda. A víz persze nem iható, nézze meg hártyasze­rű pikkelyekben úszik a Kalcsu József ék „oázisa” Nem mindig követhető, hogy a történelem mágnespat­kója hol és miért rántotta csomóba a Kárpát-medence pa­pírlapjára szórt „vasreszelék-népet” és alkotott várost vagy falut, netán tanyacsoportot. Biztos, hogy nem minden eset­ben napjaink logikája az elsődleges rendező elv, mert ha így lenne, Pálóczipuszta ma nem a fennmaradásáért küz- dene. A huszonkét házból álló tanyabokor ideális lakóhely­nem minősíthető, hiszen alig kőhajításnyira van a szele- vényi úttól, közelében a va­sútnak, a busz útvonalának. Jobbára az egykori urada­lom volt napszámosai azok, akik szülőföldjüket tisztelik a nyúlfarknyi utcában. Mert­hogy Pálóczipuszta nem több. mint egy utca, még­hozzá Kunszentmárton vá­ros kissé távolba szakadt utcája. Ezt szívesen hang­súlyozzák kétségbeesett helyzetükben, amolyan fur­fangos ideológiaként az itt- lakók. Mindennek ellenére Pá­lóczipuszta a fejlesztési tervekben csendes sorvadás­ra van ítélve. Az itt élő több mint húsz család persze erről hallani sem akar: épít­keznek, szülnek, tervezget­nek. És gyanakodnak, fer­dén néznek minden idegen­re. ám amikor segítőszán­dékot vélnek felfedezni az érdeklődőben, panaszára­datuk feltartóztathatatlanul patakzik, valahogy úgy, ahogy a víznek kellene. NEGYVEN ÉVE ÉPÜLT ... és amikor hiába várnak a vízre vő került aztán a gazdaság bontásanyagából felépült a kis ház. Hát persze, hogy ezt már nem adja semmi áron az ember. — Tudja, az életben két dolog a legfontosabb — szá­molja az újján Kovács Ist­ván. A jó kenyér, meg a jó víz. De én a vizet még előbb is helyezném. És nekünk ép­pen ebből nincs elég. Ügy kezdődött, hogy a tanyasi nép 1949-ben összefogott, és állami segítséggel kutat fúr­tunk. Segédkezett mindenki, körbe-körbe járkáltunk a fúróval, aztán úgy tudom 228 méternél elértük a vi­zet. Ástuk a vezetéket, be­kötöttük a vizet a házakba — nekünk is van csempés fürdőszobánk, vízmelegítő a konyhában — aztán vágj' tíz évvel ezelőtt érzékeltük, hogy csökken a nyomás. Először a fürdőszoba maradt szárazon, aztán a konyháig sem jutott el a víz, majd az udvar mélyebb aknájából is eltűnt. Na, akkor lekötötték róla a házakat, maradt vol­na a közkút az egyetlen ki­folyóval. dehát már ott is csak szivattyúval lehet fel­hozni. — Mi lehetett az oka annak, hogy cserbenhagyta a települést a kút? — Azt mondják, az tette tönkre, hogy a termelőszö­vetkezet is rákötött. Akár­hogy is van, így nem marad­hat. Most délután négy óra­kor automatikusan bekap­csol a villanymotor, aztán van víz este 10-ig, akkor a szivattyú leáll. Itt aztán éj­szaka „éghet az ember gyomra ...” Most már nincs megállás, egymásnak adják a szót az emberek. és mindenkinek van valamilyen elmélete a víztelenségről. Tanács Im- réné talán a legharciasabb valamennyiük között. — Űj házasként kerültünk ide 1957-ben, a házat tata- rozgattuk, mert hát nekünk erre futotta. Eljárnak ide a gyerekeink is dehát ők már nem tudnak meglenni für­dőszoba nélkül. Hogy nincs vizünk, ritkábban jönnek. Azt mondják menjünk in­nen. Jó, de hová? Mire fut­ja nekem a 2 ezer 800 forin­tos nyugdíjamból? Nemso­kára nyugdíjas lesz a fér­jem is ő sem számíthat sok­kal többre. Nekünk már itt kell élni, de víz nélkül semmiképp nem lehet. Én úgy gondolom, hogy mi Kunszentmárton egyik ut­cája vagyunk, hiszen oda fizetjük az adót, a tehót. tettem itt másodiknak 1948- ban. Bihar megyéből vetet­te a környékre a sors apá­mat. Először a Kengyel mel­letti Erzsébet-majorban szolgált juhászként Urbán bárónál, tavasszal 1200 juhot hajtottunk ki ide a közeli Fertőbe, az 500 holdra. Haj­nali 2-kor már fejtünk, a tejből sajtot csináltunk. — Juhsajtot ma is lehet kapni... Nagyot nevet. — Hajjaj, de milyet? A miénk megkelt, jó, szivacsos sajt volt. A mostanit a szám­ba nem veszem. Egyébként 1964-ben csináltam utoljára sajtot a tsz-ben. Merthogy később ott is szolgáltam. — Tartsunk sort. Hogy ke­rültek Pálóczipusztára? — Ez a gazdaság ugye Pá- lóczi Horváth Mária birtoka volt. Szenteskedő asszony lehetett, háború előtt a kő- szobra még ott állt az út bejáratánál, de ledöntötték, eltűnt. A birtokát a Sáros­pataki Református Főgim­náziumra hagyta, aztán az iskola kiadta bérlőknek. Én Soós Lajos gzadához jöttem ide 1940-ben. Juhászkodtam, aztán a földosztáskor kap­tam 4 hold földet és 1 hold kaszálót. Ezen 40 juhot tar­tottam, de apámnak is volt 80 jószágja. A háztól 1952- ben mentek el a birkák, lo­vat vettem helyettük, azzal léptem be a tsz-be is. Ott is a birkák mellé kerültem, fejtem addig, amíg a kezem bírta. Nézze meg. most már az ingem nyakát se tudom vele begombolni. Jól érez­tem én itt magam, nem is Az éjszaka fagyos lehele­téi után a virágok óvakodva tárják résnyire szirompa­lástjukat. A tulipán kelyhe már nem tud ellenállni a tü­relmetlen vegetációnak, ki­szolgáltatottan tátong a Nap felé. A barackfák rózsaszínű tülldíszeikkel egyelőre vár­nak; nem hisznek még a csalóka napfénynek. Mind­azonáltal a gondozott kertek palettáira a természet már felrakta az alapszíneket. Né­hány derűsebb nap. és har­sogva tombol majd itt is a tavasz. Jeneses Imre bácsi a kerí­tésen könyököl, szemmel lát­hatóan ráér, tőle próbálom hát megtudni, ugyan kinek jutott először eszébe ide építkezni — nem kis fejfá­Jeneses Imre bácsi: „A ke­zemmel az ingem nyakát sem tudom már begombolni” felszínén a mész. de a nö­vények. állatok jól bírják. Igaz, marja a csövet, nagyon aktív, dehát valamivel élet­ben kell tartani a zöldséget. — Szép ez a porta. Nem olyan emberé, aki elmenni készül innen. — Pedig megfordult már az is a fejemben. Így ivóvíz nélkül nem könnyű. De út sincs. Mj autósok ősztől ta­vaszig aztán nem moccanha­tunk. Jó, én néha kigázolok, mert. a Wartburg keményen kikaparja magát, aztán olyan gumikat, is vettem, azt mondták, otthon kapják meg. a lakóhelyükön meg azzal küldték el őket a bolt­ból. hogy a munkahelyen kapnak majd — én szerez­tem kenyeret. Most vizet én sem tudok. Tudja, hogy van hogy azok sáron is áthatol­nak de gondolhatja, hogy milyen erőpróba embernek, motornak kijutni a köves­útra. Pedig látja, alig kar­nyújtásnyira van. Valóban, mintha bosszan­tani akarná az ittlakókat a Szelevényi úton jövő-menő forgalom. Annyira közel van és ősszel, télen mégis elérhetetlenül messze. — ön, hogy került ide, hiszen szemmel láthatóan műszaki ember? — Pedig gazdasági cseléd voltam énl is aztán napszá­mos. Később dolgoztam a vasútnál, kiemelt szakszer­vezeti funkcionárus lettem. Amikor 1953-ban a vasúti munkások nem kaptak ké­nyeiét — a munkahelyen az, amikor két tehetetlen ember beszélget. A lakosság, meg a tanács csak méregeti egymást, aztán egyik sem cselekszik. A szomszédban ifjú Náda­saknál ezer liba gágog az udvarban. A vízigényes szárnyasok norton kúlból kapják az erősen vastartal­mú vizet. A háziasszony azt mondja, a fürdőszobába is bevezetik a szennyezett vi­zet. Nyaranta, amikor a köz­kút elapad és kannával 7 kilométert, kell buszozni ivó­vízért. olykor maguk is fo­gyasztanak belőle. Eddig szerencsére senkinek nem lett baja tőle. Nádasné egyébként a két gyerek mel­lé a harmadik babát, várja. Hogy el innen új házba? A kérdésen csak mosolyogni tud. Az utcánvi település Iá­ikéinak panaszait hallgatva az ember hajlamos arra, hogy egyszer csak a tanács tehetetlenségét kezdje okol­ni az itt élő emberek mos­toha körülményeiért. Való igaz, lAzi Béla. a Kunszet- mártoni Városi Tanács el­nöke azt mondta, arra a 3 millió forintra, amibe a végleges vezetékes vízellátás kerülne, még a messzi tá­volban sem lehet számolni. Van egy olcsóbb, úgy egy­millióba kerülő megoldás, ezt a lakosság segítségével meg lehetne próbálni. Pénz — legalábbis számottevő összeg — Pálóczipuszta fej­lesztésére nincs. Márpedig a nincs nagy úr. A libák Nádaséknál norton kútból kapják a vizet HÚSZ CSALÁD JÖVŐJE Mégis ... Érdemes lenne újra végiggondolni az itte­niek jelenét és mindéképp a jövőjét. Mert hát a helyzet az eltelt évek alatt is jelentősen megváltozott. Alighanem amikor döntöt­tek arról, hogy ezt a pará­nyi közösséget sorsára hagy­ják, könnyebben számolhat­tak azzal, hogy Sízelevény közigazdatási feladatok tár­sultak, hogy jószerével a fél Tiszazug Kunszentmárton felé néz, ha valamire szük­sége van. Ha az a feladat, hogy városiasodni kell, akkor nem Pálóczipuszta, Halesz vagy Istvánháza a kiemelten fejlesztendő terü­let. Ezt az érvelést is el lehet Hábensusszék azért építkeznek vagy Kunszetmárton majd befogadja őket. Csakhogy közben úgy „megugrottak” a lakásárak, hogy — amint ezt az egyik lakáskereső mondta — „500 ezer forint alatt az ajtót sem nyitják ki egy városi lakásban az em­bernek”. Ennyi pénz pedig az egykori cselédnek csak szép álmukban szokott meg­jelenni. Számoljunk: ahhoz ,hogy 180 méteren portalanított út könnyítse meg esős időben a kijutást, no meg ivóvíz csobogjon minden ház für­dőszobájában, annyi pénz kellene, amennyibe három­négy komfortos városi la­kás kerül. És ebből több mint húsz család sorsát le­hetne sínre tenni. De hol van ez a pénz? — kérdezhe­tik a város vezetői .hiszen Kunszentmártonnak is kissé megelőlegezték a városi ran­got, melyhez ráadásul olyan fogadni és mégis ... Az em­bert magával ragadja az építkező, fiatal Hábensusz- szék bizakodása, az egy szál utcában született tizenegy apróság jelenléte. És az öregek, akik cselédsorsuk emberibb folytatását szeret­nék itt megélni — emberi körülmények között. Az itt lakók nem zárkóznak el attól, hogy a komfortért ál­dozatot hozzanak. Nem áll­tak elő ajánlattal az igaz, a parasztember ősi óvatosko­dása ez: lépjen először a hatóság aztán majd megrág­juk mit válaszolunk. Hát akkor lépjen a ta­nács. Vázoljon fel néhány alternatívát. és helyezze a település sorsát az itt lakók kezébe. Mert a Pálóczi pusz­taiak számára a jövő bi­zonytalanságánál is szoron- gatóbb a víztelenség. Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents