Szolnok Megyei Néplap, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-25 / 97. szám

1988. ÁPRILIS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Családi ház épül kalákában Segít a sógor, a munkatárs és a jóbarát A kunmadanasi Nagy Dé- nesélk portája, az Aulich utca 20-ibam úgy néz ki, akár egy leltározás utáni összevont Tüzép- és MÉH- telep. Paradicsomi rendet­lenség az udvaron; itt egy halom tégla, távolabb nád, meg cserép, mellettük dara­bolásra fűrészetlésre váró fe­nyőfák, azután vályograkás, jókora kupac sóder társasá­gában. A 39 éves szemüve­Dénes felesége tanárnő, de a családhoz tartozik még egy tizenegy és egy ki­lenc éves ifjú hölgy is. Jelenleg a szomszéd ház­ban laknak albérletiben, miig a sajátjuk elkészül. Eredeti­leg, Dénes szülővárosában, Túrkevén akartak építkezni, miután képtelenek voltak megszokni a panel-életfor­mát. Drágállottók az anyag­árakat, végüli mégis bele­vágtak a nagy vállalkozás­ba Madarason, az asszony szülőhelyén. Jutányosán, mintegy nyolcvan ezerért megvásárolták a feleség testvéreitől a hajdani apad Vályogházat, amely helyén már most Ikőépület maga­sodik. — Bátrak voltunk, mert akár hiszi, akár nem, szinte a semmiből fogtunk hozzá. Igaz a nejem kapott a ta­nácstól százezer forint mun­káltatói támogatást meg eh­hez jött a gyerekekre adott szociálpolitikai kedvezmény. Azután néhány tízezerrel ml is rendelkeztünk. — Ez sincs háromszáz- ezer. — így igaz, bár azért ar­ra számítottunk, hogy majd a régi épületből is kijön va­lami. Ügy ás lett, dehát ki­derült: ezek a régi ajtók, ablakok, gerehdák, aligha felelnek meg az új hőszige­telési szabvány előírásainak, bár azért melléképületekre jók lesznek. Noha a munkálatokhoz tu­lajdonképpen szeptemberben fogtak, Dénes jó érzékkel már sokkal korábban el­kezdte az építőanyagok „fel­hajtását”. — A faanyagot, a par­kettát, meg a nyílászárók egy részét helyben megkap­tam. Hozzáteszem, a mé­— Ennyire csalódott? — Nem, csak az árak me­gint iszonyatosakat emelked­tek, a ibérek meg? Mi a fe­leségemmel sok túlórával, temérdek hajtással havi ti- zennégyezret keresünk. Eb­ből élünk, ruházkodunk, építkezünk. Ma már látom, ez nem öt- hanem inkább tízéves program lesz mire befejezem. — Mibe Ikerül ez a la­kás? — Tavaly 740 ezerre jött ki a költségvetés, noha az árak azóta sem nyugodtak. ges, szakállas házigazda je­lenleg lakatosként dolgozik a Keviszben. Szavaival élve még innen a „szívinfarktu­son” és a gyógyszerpusztí- táscn, bár annyit elöljáró­ban leszögez. — Nyugodtan leírhatja: az első, meg az utolsó építke­zésem is. Ha másért nem, azért, mert a mai árak és kereseti lehetőségek miatt ez legalább tízéves program. regdrága hőszigetelt ajtó hatezer forintos ára ellené­re olyan, hogy nem .nyit­ható. A téglát Karcagról, a sódert Nyékládházáról hoz­ták, de megjártam a tisza­füredi, a kisújszállási, sőt a szolnoki TÜZÉP-telepeket is. Olykor a „leves többe ke­rült mint a hús”, hiszen például a sóder ára párezer, de a fuvarokért több mint húszezret fii z ettem. Akkor hol és hogyan tu­dott a háziigazda spórolni? Például úgy, hogy jöttek se­gíteni a rokonok, munka­társiak, jóbarátok. Az alapot bő másfél nap alatt elkészí­tették, hár voltak is vagy tízen. A teljes ellátáson kí­vül hat láda sör és másfél liter pálinka is akadt. — Nekem kellett kínál- gaijnom az emberéket, hi­szen ez így illik. Rájuk is fért a frissítő, mert az ala­pokba hetvenöt mázsa ce­ment meg temérdek sóder ment bele. Fogadtam még egy napszámost is, neki négyszáz forintot, meg ellá­tást adtam. — A többieknek mi járt? — Az ételen-italon kívül köszönöm, meg majd viszon- zom a segítséget, ha szüksé­gük lesz rá. Ott jártamkor a két és fél­szobás háznak már álltak a falai, sőt helyükre kerültek a tetőgerendák is. A költsé­gek eddig — beleszámítva a napszámot, meg az anyag­árakat — elérik a félmilliót. Tervei szerint a ház június­ban tető alá kerül, mert té­lire már költözni szeretné­nek. Az OTP 330 ezer fo­rinttal segítette őket, ame­lyet harminc év alatt kell visszatörleszteniük. — Miire kifizetjük, talán már nem is élünk — fűzi hozzá némi keserűséggel. Ha szerencsém van, és jön­nek a segítők, akkor meg­úszom kilencszázezerfaől. — Mekkora a porta? — Négyszáz négyszögöl. Lesznek rajta új ólak is, — Ez is beletartozik a ki- lencszázezembe ? — Ugyan már, dehogy! Ez majd évek múltával pluszköltségként merül fel. Ismétlem, a barátok, a ro­konok, a munkatársak se­gítsége nélkül szinte még sehol sem tartanék. — Itt Tüzép-telep is .akad. Miimindent bírt meg­venni helyben? — Az anyag valamivel több mint egyharmadát. Fürdőkádam még csak egy régi van, azután radiátor sincs, de azt állítólag a sze­relő hoz. — Pala? — Cserép lesz, keservesen ahhoz is sikerült hozzá­jutnom. Mondják, a pala jobb, de errefelé a tetőkön a cserép a divat. A Tüzép-telepet szeren­csés időben kerestük fel, mert a vezető D. Nagy Fe­renc szerint a terület eső­ben olyan, hogy akár úszó­medencének is használható lenne. — Kis telep ez kérem: őszintén szólva tavaly sze­rény, de most már jóval bő­ségesebb ellátással. — Mi az ami van? — Álllványfa, tetőléc, ce­ment, mész, nyílászárók, pala. — Cserép? — Nagyon kevés. Érdekes, a pala jobb, de az emberek nálunk mégsem szívlelik. — Mi hiányzik? — Csempe csak egyféle akad, de szigetelőanyag, po­liészter sincs, sőt tégla sem. Az utóbbit Füredről, Kisúj- •ról, Mezőtúrról, Törökszent- miklósról lehet beszerezni. — öin szerint most 1988 nyara előtt mibe ikerül egy családi ház építése Mada­rason ? — Egy millió alatt csak akkor ússza meg az illető, ha ezermester, aiki minden­hez ént, és mindent megcsi­nál, vagy ha a rokonságban sOk a szakmunkás. Az anyagárak drágulása miatt sajnos ez az összeg itt ná­lunk is ma már inkább 1,2 millió körüli. Sokéves program Elmenőfélben újra bekuk­kantunk Nagy Déneshez. Mondanunk sem kell, a házon ügyködik: vége a gyá­ri műszaknak, így otthon folytatja a munkát. — Annyi a tennivaló, ha 2x24 óra órából állna a nap," sem lenne elég. — Bírja még? — Muszáj, mert mire új­ra bejön a hideg, költözni szeretnénk. Szétnéz a portán, megiga­zítja a szemüvegét és búcsú­zóul ennyit mond. — Ha az udvarom úgy te­le lenne bankóval, ahogyan most kacattal, pár hónap alatt teljesen befejezném az egészet. Elhiszi ? Nem kételkedem, elvégre az otthonteremtéshez is az kell, ami a háborúhoz: pénz, pénz és újra pénz. A bök­kenő csak az, hogy mivel eb­ből ma nagyon sóik Nagy Dénesihez hasonló rászoruló­nak nincs elég. Ezért húzód­nak el az építési munkála­tok. amelyeket sajnos az árak sem néztek tétlenül... D. Szabó Miklós Két gyerek, két felnőtt Meglódult árak A jászdózsai honismereti szakkör öt éve alakult Gulyás János tanár vezetésével, har­minc taggal. A művelődési házban kiállítást rendeztek gyűjteményükből, ahol egy jász­sági parasztszobát és -konyhát mutatnak be a látogatóknak. Tervük egy tájházat beren­dezni a képeken látható anyagból, s természetesen más helytörténeti tárgyakból. (Fotó: N. Zs.) Zászlók és oklevelek Társadalmi összefogás a településért, ahol élünk A közelmúltban rövid közlemény adta tudtul: a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsa értékelte az 1987. évi településfejlesztési versenyt, a városok, falvak lakóinak saját településéért végzett önzetlen társadalmi munkájá­nak eredményeit. Az országos értékeléssel szinte egyidö- ben vizsgálta meg a megyei tanács és a Hazafias Népfront megyei bizottsága is: mit, mennyit fejlődtek megyénk vá­rosai, nagyközségei, községei saját maguk szorgalmából, társadalmi munkájából. Mind az. országos, mind a megyei értékelés örömteli. Nemzeti zászlót vesz át rö­videsen Kőtelek, okleveles a megyeszékhely és Zagyvaré- kas. Az összesen elvégzett társadalmi munka alapján pedig ugyancsak az orszá­gos értékelés alapján — ok­levelet kap Szolnok megye is. Az se akármi, hogy Kő­telekre, ahová a legnagyobb országos elismerés jutott, szép summa is vár, a zász­lóval együtt 1,5 millió fo­rint, míg a megyei helyezés jutalma — a helyi odaítélés a lakosság lélekszáma sze­rint történik — kereken 200 ezer forint. A megyei értékelésben kü­lönben és érthetően több te­lepülés kap elismerést. így a városok között vándor- zászlót Szolnok és Jászbe­rény, a 3500 lakos fölötti te­lepülések között vándorzász­lós Tószeg és Kengyel, az 1800—3500 közötti lélekszá- múakból vándorzászlós Zagyvarékas és Tiszasüly, míg a legkisebb falvak kö­zött Tiszavárkony és Tomaj- monastora lakói örülhetnek a vándorzászlónak, s a vele járó pénzjutalomnak. Az öröm kifejezése az is, hogy ünnepi tanácsüléseken, falu­gyűlésen, méltó körülmé­nyek között veszik át kitün­tetéseiket a települések, s ígv a társadalmi munkások sokszázas tábora jelen lehet, úi erőt meríthet az elisme­résből. Mert azt talán mon­dani se kell, hogy a társa­dalmi munkára ezután is szükség van, — talán az ed­digieknél is nagyobb, hiszen gazdasági helyzetünk isme­retében csupán a legszüksé­gesebb fejlesztésekre futja. — ha futja — városainkban és falvainkban. Szolnok megyében tavaly másfél milliárd forint értékű társadalmi munkát végeztek az itt élők. Ez hét százalék­kal halad ja meg az. egy esz­tendővel korábbi értékeket. Egy lakosra a megyében 3 492 forint értékű munka jut. Először történt meg, hogy három településen — Zagyvarékason, Tiszasülvön és Tiszavárkonyban tízezer forint értékű társadalmi munkát végzett egy-egv la­kos. Jó lenne persze pontosan tudni, mi is van a számok mögött, hol, mivel gyarapo­dott a települések lakossá­gának élete. Van néhány példám, ami dicséri az ön­zetlenséget, a szorgalmat. Tószegen végre megoldották az egyműszakos tanítást; há­rom tantermet alakítottak ki társadalmi munkában, két újat is építettek. Kőtel­ken portalanították a község belterületi útjait, s teljes egészében társadalmi mun­kából hozták létre a sport­pályát és kiszolgáló létesít­ményeit. Zagyvarékason to­vább építették a gázvezeté­ket. s ma már valameny- nyi tanácsi intézményben, valamint 600 családi házban gázzal fűtenek. A szolnokiak tavaly 320 milliós társadal­mi munkát végeztek a me­gyeszékhelyért. a városlakók kényelméért, ötven utcába kötötték be a gázvezetéket, s a zöldterületek szépítése, fejlesztése oly sok ember szívügye, hogy százmilliónál több a parkok, terek ápolá­sára fordított munka érté­ke. Persze nem lennénk hűek a valósághoz, ha nem mon­danánk ki: a tanácstagok, a helyi népfrontbizottságok szervező, mozgósító munkája mellett szinte minden tele­pülésen sokat vállalnak és végeznek a helyi üzemek, szövetkezetek. intézmények is. Külön fejezetet érdemel­ne a szocialista brigádok önzetlen község- és városfej­lesztő tevékenysége, vala­mint az iskolai szülői mun­kaközösségek példás munká­ja. Ki mit. mennyit tud és bír — talán nem is ez a legfontosabb, hanem a szán­dék. a vállalkozás, a teljesí­tés. Ha egy szocialista bri­gád patronál egy óvodát, egy parkot, s időről időre hoz­zájárul rendjéhez, tisztasá­gához. szépségéhez, önma­gában nagy dolog. Ha két­hálom nyugdíjas, tetterős ember kis kerteket varázsol a nagy betonkolosszusok kö­ré — mérhetetlenül sok jót tesz. Ha egy-egy utca erős férfilakosai összefognak, s gázvezetéket ásnak — ma­guknak. s a falunak, a vá­rosnak takarékoskodnak. Ha gondját viseljük mindan­nak, ami mindannyiunké — már sokat tettünk a helyért, ahol élünk. Erről mostanában sokféle örömteli ünnepségeken be­szélnek majd a megyében, örülnek a zászlóknak, az okleveleknek, a további fejlesztésre költhető juta­lompénzeknek. S talán eze­ken az ünnepségeken már kész tervekről is beszélnek a társadalmi munkások. Hi­szen kinyílt az idő. folytat­hatják a településfejlesztést. Valamennyiünk érdekében. S bízzunk benne egyre töb­ben! S. J. Döntik, viszik “ fizetni nem kell A közelmúltban írtunk a Jászberényi Városi-Zagyvá­ról egy cikket, hogy a fi­gyelmet felhívjuk az évtize­dek óta halódó folyóra. Ha a cikk nem is, de a napok­ban a Zagyván történt vál­tozások felkavarták a köz­véleményt, dühöng, szitko­zódik egész Jászberény. A látvány valóban siral­mas. A templomtól le egé­szen a Szövetkezet úti hídig a hatalmas nyárfák az iszap­ba döntve hevernek szana­szét. A kusza ágak egymás­ba kapaszkodnak, beborít­ják az alattuk szivárgó vi­zet. A kidöntött fákban a megindult nedvkeringés még kibontja a rügyeket, az egészséges rönkök pedig ott sorakoznak egymás mellett a víz szélén. A Kőhíd és a strand kö­zött már összeszedték, ki­vonszolták valahogy a tör­zseket a partra, feldarabol­ták, elszállításra csomókba rakták a gallyakat is, de lejjebb, ahol sűrűbben áll­tak a fák, már lassabban ha­lad a munka. A mozi mellett 3 ember vesződik a tehetet­len ágakkal. — Miért vágták ki ezeket a fákat? — Bár ne vágtuk volna — szólnak vissza a túlpartról — legszívesebben itt hagy­nánk az egészet, ahogy van. Egyébként is ne tőlünk kér­dezze. menjen a tanácshoz. Nekünk adták, mi meg ne­kiestünk, azt hittük egysze­rűbb lesz. — Mit kezdenek ennyi fá­val? — Teknőt csinálunk belő­le, meg szerszámnyelet. Adunk magának is, ha kell. Április 20-ra kellett volna kitakarítani a Zagyvát, de lehet, hogy a jövő hónap végén is itt dolgoznak még. Irtás a Zagyván A lakosság háborogva szemléli a csatateret, kinek árthattak azok a szerencsét­len fák? Eddig mintegy 30, élete teljében lévő óriás nyárt vágtak ki, és a Terv utcai zsilipig még legalább ugyanannyi, az összes vízkö­zeiben lévő fa esik áldoza­tul. Döntik és viszik az egé­szet, mindezt a kivágás és az eltakarítás fejében. Fi­zetni nem kell. Március elején a tanács városgazdálkodási osztályán még úgy tervezték, hogy a Városi-Zagyva felső szaka­szán lesz kotrás. Közben ki­derült, hogy ott a kertek le­érnek a vízig, a birtokviszo­nyok pedig olyan kibogoz- hatatlanok, hogy hónapok múlva se kezdődhet el a munka. Éppen 10 éve járt arra kotrógép, a város kö­zepén pedig már nagyon rég. így tehát a Hatvani úti zsi­liptől lefelé a közel másfél kilométeres szakaszt üte­mezték be. túl áz Alkotmány úti hídon egészen a Terv ut­cáig. A kotrást a Jászkiséri Vízgazdálkodási Társulat­tól rendelték meg, amely már kezdené is a munkát, ha szabad terepet kapna. A vizet is lezárták hetekkel ez­előtt a külső ágból, hogy szikkadjon a meder, ott jár­na ugyanis a gép. — Nem lehetett mit tenni — szabadkozik Csörgő Lász­ló, városi főmérnök — olyan szűk a hely, hogy egy autó se tud végigmenni a víz­parton. Márpedig az iszapot is el kell szállítani, kézzel nem jön el onnan. A tanács a településfej­lesztési hozzájárulásból 1.4 millió forintot ütemezett a kotrásra. Ez csak úgy ele­gendő, kalkulál dr. Nagy- györg.y János, a városgazdál­kodási osztály vezetője, ha az iszapot a tanács szállítja el valahogy. Gondot okoz azonban a víz is, mert hiába torlaszolták el homokzsá­kokkal a beeresztő zsilipet, a csapadékcsatornák folya­matosan szállítják a talajvi­zet a Zagyvába, meg csordo­gálnak a szennyvizek is. Kétség kívül kotrásra sze­rencsésebb lett volna az ősz, amikor legalacsonyabb a ta­lajvíz szintje, de akkor már szeretnék el is ültetni a fa­csemetéket a régiek helyébe. — Egyébként nem értem ezt a felzúdulást — mondja az osztályvezető. — Ezek a nem parkfának való óriás nyárfák elérték a kitermelé­si kort, egy részük teljesen el is száradt. Vállaltuk, a lakosság is várja, hogy a Zagyvával történjen valami. Kotorni kell, medert kiala­kítani, ez azonban a vízkö­zeli fák miatt lehetetlen. Minden megérthető, a kotrás, a vágás, az ültetés, csak éppen az nem, hogy a fűzfacsemetékkel ilyen „ha­tékonyság” mellett mikorra pótolják a 2—3 évtizedes, hatalmas fákat. A meglévő értéket, ami még szép volt a Zagyvából, nem könnyel­műen herdálták-e el? Nem lehetett volna költségesebb megoldással, lassúbb ütem­ben, de a környezetet is kí­mélve tenni a Zagyváért? Vagy legalább a várható közfelháborodás miatt még idejében értesíteni, tájékoz­tatni a lakosságot? Miért csak tudomásul veheti a megmásithatatlant? L. I*.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents