Szolnok Megyei Néplap, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-02 / 79. szám

9

Irodalom, művészet

Kenéz Ferenc:

Ablak-készítő alkonyok

Felhőt libbentnek fönn a gólyák, a kertben harangszó csavarog.

Ragyogó tüdőmet füstösre óvják ablak-kékítő alkonyok.

A kertben

bébiruhákra ráomoltan imádkozik a szappanillat a várakozó nagy lavórban

ott lenn a kertben, fák alatt.

És felhőt libbentnek fönn a gólyák,

s a dombon harangszó csavarog, és Ágnes két szép mellére szállnak az ablak-kékítő alkonyok

s az udvaron vedret cipelve suhognak őszhajú asszonyok.

Irodalmi oldalpárunk illusztrációit Nagy László grafikáiból válogattuk.

Áprily Lajos:

Akarsze fényt?

Homály. A bimbós sombokor

Pár nap s kibontja szirmait,

ködpermetegben ázik,

mintha kénlánggal égne.

Hozok egy ágat, vízbe tedd,

S a verandán szétsugaraz

vázádban kivirágzik.

a tavasz szőkesége.

— Majdnem három évig.

— És nem emlékszik Bognár Péterre?

— Nagyon sokan voltunk, és folytan cserélődtünk, és ráadásul rossz a névmemórián. De az, hogy nem emlékszem, még nem jelent semmit. Ha a fia eljutott a tam- bovi táiborba, akkor már egészen fozátosan nem veszhetett el. ■

— Hogy a fiam elveszett? Honnan veszi, hogy elveszett a fiam?

— Én ezt egy szóval sem mondtam, asszonyom. Épp ellenkezőleg. Mi Voronyezsnél hatvanezer halottat vesztettünk, akik közül tízezrek tűntök el nyomtalanul. Még utána is hetekig bolyongtunk teljes összeviszasághan a frontvonal mögött. De aki már eljutott egy táborba, például Tamibovba, az rendezett körülmények közé került, összeírták az adataikat, naiponta névsorolvasást tartottak, és kórháziba vitték, aki megbetegedett. .. Ha tehát ott volt, a fia, onnan már nem veszhetett el.

— De maga nem emlékszik rá?

— Sajnos, nem. De hát ennek már nagyon sok éve.

— A fiam Sallai Imrének volt a jó barátja. Erre sem emlékszik? Két évig, míg a frontra nem vitték, ő is tagja volt a pártnak. Így sem hallott róla?

— Így sem, asszonyom.

— Pedig ezek elég feltűnő dolgok, akármilyen sokan voltak ott.

— Az igaz.

— Ha lett volna egy ilyen fo- golytársa, el tudta volna felejteni?

— Nem akarom magát elszomorítani, asszonyom.

— De ón tudni akarom. Sallai Imre barátját el tudta volna felejteni huszonhét év alatt?

— Öt nem felejtettem volna el, asszonyom.

— Beszéljen őszintén. Maga szerint nem volt Tambovban a fiam?

— Én ezt nem állítottam, asz- szonyom.

— Az előbb azt mondta, hogy az a fiú Tambovból jött haza.

— Csak azt mondtam, hogy 1943-ban nem jöhetett.

— Huszonhét éve várom haza. Az egyetlen fiam volt, azóta elvesztettem a férjemet is. Mégis arra kérem, hogy ne kíméljen, én az igazat akarom tudni, a tiszta igazat. Ha az a fiú nem Tambovból, jött, akkor honnan üzenhetett a fiam?

— Erre nehéz válaszolni, asz- szonyom.

— Várjon csak.. Valami eszembe jutott. Nincs véletlenül két Tambov a Szovjetunióban?

— Két egyforma nevű város?

— Miért ne? Az egyik, ahol maga volt, és a másik, ahonnan a fiam üzent. Vagy ez lehetetlen?

— Nem lehetetlen.

— No ugye. Hiszen a listát is láttam, a saját szememmel láttam, és csupa csont és bőr volt az a fiú... Ö abból a másik Tambovból jöhetett csak, mert erre más magyarázat nincs.

— Erre valóban nincs más magyarázat.

— És maga ezért nem találkozott vele.

—• Ezért nem találkoztam vele, asszonyom.

D falut két asszony irányítja. Tanács nálunk nincsen, a szomszéd faluhoz tartozunk, nincsen orvosi rendelő, nincsen művelődési ház vagy szoba, csak ott, a kazánház mellett egy kis helyiség, nem mondom, jó meleg így télen, van benne televízió is, de valahogy nem jön össze a dolog. Bebenéznek oda az emberek, pohár sörrel vagy inkább üveg sörrel a kezükben átmennek a kocsmából, esetleg megkérdezik, hogy mi lesz a műsor este, a televíziós újság ott van mindig a készülék alatt a polcon, aztán kiisszák a sörüket, s mennek haza, mit üldögéljenek itt, amikor otthon is van tévé, s közben meg is lehet vacsorázni? Négy óráig nyitva van a vegyesbolt, a kocsma meg tízig. Hát, aki nem megy haza, inkább a kocsmában beszélget. Mégis; itt nem kell hallgatni, meg aztán hol ez jön, hol az jön, nyílik az ajtó, havat hoz valaki, lecsapkodja a kucsmáját, ugye, lehet hozzá szólni, ha meg reggel valami elintéznivalót megbeszéltek egymással, estére ki is derül, hogy mire jutott a másik. A tévét én szoktam kezelni, bekapcsolom, hadd menjen, de sokszor úgy találom, hogy csak magának mondja a magáét, meg magának mutogatja a képeket, hogy mi újság a világban, mert az a két-három fiú meg lány is hol hazamegy, aztán üres a szoba. Azért mondom, hogy a két asz- szony irányítja a falut, mert egyik a kocsmát, ugye, a másik meg a vegyesboltot. Nem nagy változatosság, értheti, de a kisüveg pálinkát, mondom, négyig' a vegyesboltban is meg lehet venni, igaz, meginni ott nem szabad, hát akkor az emberek kijönnek vele ide az udvarra, de a kocsmában szabad inni, pohárból is lehet. Aztán azok is az udvarra lépnek ki a legtöbbször. Mert innen látszik az egész falu. Ott, a szélén épültek a legújabb házak, onnan jön majd a busz is öt óra után. Ha aztán már ez a járat is megjött, akkor már aznap nem történik semmi érdekes. A kocsmában folyik a beszélgetés, az asszony meg mindenhez hozzá tud szólni, mert hallja egész nap, hogy ki mit mond, sokszor még őt kérik meg, hogy valakinek adjon át egy üzenetet, de az is úgy szokott szólni, hogy csak mondja meg neki, aztán majd este úgyis benézek én is, ha meg itt nem találom, beugrók hozzájuk. Nincs itt távolság. Tíz perc alatt végig lehet sétálni a falun. A vegyesbolt meg itt van a kocsma mellett, négykor, amikor bezár, annak a vezetője, a másik asszony is benéz egy szóra, lehet, hogy megiszik egy kávét, bár igaz, ott a vegyesben is van neki egy kis kávéfőzője. Tepsiben tartja, nehogy meggyújtson valamit vele. Szóval a két asszony tud mindent, biztosra veheti, hogy ha van valami gubanc, akkor olyan lesz a megoldás, amilyent ők mondanak. Meg ha jön valaki a városból, az is itt állítja le a kocsit, ide jön be, szóval az asszonyok tudják azt is, hogy mikor lesz szakszövetkezeti gyűlés, vagy mi legyen a műtráevával, a karóval, érti? Szóval ilyesmik. Mi itt mind az erdőn dolgozunk, láthatja ezeket a köny- nyű traktorokat, elviszik ám a megrakott pótkocsit rendesen. Én az egyik vontatón rakodok, de most pár napig nincs munka, mert megcsúsztunk a kanyarban, kifordult az egész, a vezetőt meg megnyomta a kormány, bevitték a hármas buszjárattal, s nincs aki vezesse, de a többi öt vontató megy állandóan. Hát, ugye, jeges volt az út, és ráadásul nem volt föltéve a lánc se, úgyhogy még rosszul is jár majd a vezetője. Ezeket a napokat nekem nem számolják -el. Csak amit ledolgoztam. De nem sokat törődök vele. A nyolcadikból kimaradtam, mondom anyámnak, mennék én is a városba, de nem enged. Apám itthagyott minket, amikor még csak ötéves voltam, aztán ki legyen a háznál? Van egy kis húgom is. Nem bánnám, ha anyám férjhez menne, akkor talán én is könnyebben mozoghatnék, mert így, amíg csak el nem visznek katonának, mindig rábeszél, hogy maradjak itthon. Szoktam játszani a kishúgommal. de sokszor rámjön a mehetnék, olyankor aztán fogom a tarisznyát, még hét végén is, és megyek, föl, a hegybe, az erdőbe, a fák közé. Most március eleje van, visszajött, ugye, a tél, de a szarvas már dobálja az agancsot. Azzal szoktam szórakozni, hogy agancsot keresek. Hóvirágot szedtem az idén, de nem itt, mert ezek alatt a magas tölgyek alatt nem nő, hanem a temetőn túl, ott abban a zöldes oldalban, ott szokott lenni mindig. Ezt a fenyvest meg itt úgy telepítették, szép, igen szép szálak. Vágok egy botot, ott van a kőrisliget, tövével csavarja ki az ember, tönkös az alja, szóval, vastagabb, görcsös, mire felballagok a falu fölé, már meg is hántom, aztán a bunkóját

kézbe, és lehet menni. Van otthon már vagy negyven botom, ebből számolom, hogy a tél óta hányszor mentem neki az erdőnek. Mert mit lehet otthon csinálni, fiam, hozzál be fát, behozom, aztán, ettél-e már, nem is nagyon vagyok éhes, még az ősszel jó volt, mert felástuk a kertet, az érdekes volt, a kishúgomnak leszedtem azt a három almát, ami a fán maradt. De ilyenkor? Az erdő csendes a hét végén, mert mindenki otthon van. kifőzték a szilvát, benn a városban van a szakszövetkezetnek főzdéje, de én nem iszom szeszt, a szilvánkat sem szedtem össze, megették a disznók, amit megettek, de lehet, hogy jövőre felszedem majd. El lehet adni a pálinkát itt a faluban a kirándulóknak. Jó szagos, hiszen szilva, de ilyen hideg kirándulásokon mit számít az, mire hazaér az ember az útról, már kileheli. Mondom, egyedül is el szoktam jönni ide föl, de mit csinálnék mást? Itt csak a csókákkal beszélgethetek, ott fészkelnek a domb fölött, s a fák meg a rét fölött köröznek mindig. Van egy pár sas is, azt nem mindig lehet látni. Egyszerre ketten ritkán szállnak fel.

Konczek József:

Csókákkal

beszélget

Ott laknak a sziklák mögött. A sasok hallgatnak, de a csókák legalább kiabálnak, én meg beszélek hozzájuk. Elkiabálok nekik mindent, amj eszembe jut, azok meg visszarikácsolnak nekem. Azt szoktam kiabálni, hogy én vagyok Szabó Jóska, úgy, hogy hé, csókák, én vagyok Szabó Jóska, halljátok? Ök meg visszakiabálnak. Meg azt, hogy fáztok, ugye, jajjj, de hideg van, ugye! Meg úgy is szoktam, hogy helló, csókák, megjött a Szabó Jóska. Tudjátok-e, hogy miért jöttem? Há? Nem, nem, nem jól tudjátok! Hát azért, hé, csókák, hogy egy jó nagyot kiabáljunk! És nevetek rajtuk, hogy nem találták el. Mert úgy hallom ám, hogy mondanak mindent. Amikor azt hallom, a rikácsolásukból, hogy agancsot keresni, akkor Vissza is kiabálom, hogy igazatok van. De akkor sem haragszanak meg, ha becsapom őket. Mert van úgy, hogy azt kiabálják, hogy azért, mert unom magamat, de visszakiabálom, hogy nem azért, hanem azért, hogy agancsot találjak. Pedig az az igazság, hogy unom magamat. Na jó, aztán később megmondom nekik, hogy csak becsaptalak benneteket, de ne haragudjatok. Akkor aztán

Nyikoláj Tyihonov:

Táncosnő

Váratlan jövevény vagyok, te táncolj csak tovább. Skarlátvörös kendőd lobog, arcod is csupa láng.

Nem lábod siklik padlaton, alattad az kereng.

Hívogat kezed és dalol, merő tűz a kezed.

Kígyóként hajló termeted csalogató talány. Kendő-sűrűből szép szemed remegő csalogány.

Ki röptetett, tűzmadarat szélbeír szivem iránt!

Lettél zúgó hegyi patak, te tűz- te szél-leány.

Minden kering te és az éj, míg végetér - de hát ha meghaltam, szemem kísér: táncolj, táncolj tovább.

(Veress Miklós fordítása)

csárognak megint, és hallom, hogy tényleg nem haragudtak meg.

Van, hogy nem jövök vissza az erdőbe. A munkát befejezzük háromra, fel lehet ülni a munkásbuszra, mert néha olyan messze van a munkahely, aztán úgy szedi össze a pilóta három-négy helyről is az asszonyokat, akik tisztogatnak, és összehordják a gallyat. Meg a favágó brigádot is. Pénteken nem szoktam kijönni, de ha hét közben a másik irányban dolgozunk, munka után erre felé szoktam nekiindulni. Pénteken meg szoktam várni a hármas járatot, vagy az ötöst. Azzal jönnek haza a lányok. Kollégiumban laknak a héten, s a végén hazajönnek. Ott álldogálok a buszmegállóban, nézem, hogy visszaköszönnek-e, amikor leszállnak, nem mondom, visz- szaköszönnek, pedig idősebbek is vannak köztük, van, aki jövőre már ápolónő lesz a kórházban, vagy eladó a városi ábécében, de hát mit beszélgetnének velem, valahogy mind azt mutatják, hogy csak gyorsan-gyorsan, nem is jut idejük itt szinte semmire, mert a boltba is csak benéz egyik-másik, aztán mit mondjanak, ha ott meg is kérdezik őket, hogy jól vannak, és a tanulással nincsen baj. Udvarlója a faluból csak egynek van. És az is esemény, hogy megtudom, ezen a hétvégén melyik nem jött haza, talán színházba mentek az iskolával, vagy valami.

Nézze csak, itt van egy nyom. Jó nagy lábnyom, igaz. egyi kicsit már az olvadásban meg is nagyobbodott. Biztos, hogy az este vagy éjszaka ment itt a szarvas, a fekvőhelyei meg ott vannak sorban a fák alatt, arról lehet meglátni, hogy ott nincs hó. Van úgy, hogy föláll, és újat keres, éjszaka többször is változtatja a helyét. De friss nyom nem látszik sehol. Na, mit mondtam? Itt van ni, néhány szál szőre itt is maradt az avaron. El is kaparja a patájával a havat, de inkább keres magának olyan helyet, ahonnan elfújta a szél a havat, ott aztán lefekszik. Nem nagyon lehet ám észrevenni. A múltkor is gyalog jöttem le munka után, hát nem előttem ugrott föl az egyik bokor mellől. De ez ritka, mert napközben általában bóklászik, jár, csak estére nyugszik el. A szarva, ugye, az agancsa meg nyomokat hagy a fákon, mert feszíti, kapálja vele a fa oldalát, hogy segítse leesni. Viszket neki, és ezért. Az a karcolás ott, ni, a tölgy oldalán nem lehet régi. Ni, egész zöldes. Biztos az este vagy éjszaka ment el erre, és már szeretne megszabadulni a díszétől. Hú, olyan szépet találtam két éve, el is adtam a városban a késesnek, abból vettem a zsebrádiót. Csak most kifogyott az elem, majd veszek a vegyesben.

A keresetemet anyámnak adom. Nem kell nekem pénz. Enni ad, ruhám van, alig kopik, itt a munkaruha, még bakancs is van, ha meg be akarok menni a diszkóba a városba, kapok anyámtól egy ötvenest. Kólára elég az. De nem nagyon szereti, ha elmegyek szombat este. Havonta egyszer azért el szoktam menni.

De a legtöbbször a csókákhoz jövök. Itt, ezen a horhoson föl, egyébként a legtöbbször a szarvas is ezen bóklászik. Az etető ott áll a nyiladéknál. Vályú kukoricával, meg széna szétgöngyölve, hadd szálazza nyugodtan. Itt az erdő, beugorhat, ha megzavarja valami. Ügy robog ám, mint egy autó. Na, ez az! Szervusz, öreg fa! Hogy vagy? Járt erre a szarvas? Szervusztok, csókák! Hé, csókák! Megjött a Szabó Jóska! Halljátok?

n

emsokára feljön a hold.

A hó is szépen világít. Majd elnyugszanak most már a madarak. Ballagjunk, jó! Ez a bot most elég jól sikerült, beállítom ezt is a fészerbe a többi közé, aztán májusban, ha palántázunk, ezeket a botokat szurkálom a paradicsomtövek mellé, hadd fusson a zöld. Anyám élettársa most hozatott két pótkocsi fát az erdőről, szerintem ez már el sem fogy a nyárig, de nem baj, jó száraz lesz az őszre. Ott van a fészer alatt a fa, mellette meg a sarokban a botjaim. Na, itt a falu vége, jönnek a fények. Benézünk a kocsmába, hadd lássa anyám, hogy nem vesztem el, nem kell féltsen. Anyám a kocsmában van. Ö az egyik asszony.

Összeállította: Rékasy Ildikó