Szolnok Megyei Néplap, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-21 / 94. szám

1988. ÁPRILIS 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tomajmonostora második a településfejlesztési versenyben Két szolgálati lakás épül, hozzáfogunk az iskola felúiításához FALUGYŰLÉS ZÁSZLÓÁTADASSAL A vándorzászló, amelyet a megyei településfejlesztési ver­seny második helyéért nyújtott át Juhász Ferenc megyei ta­nácstag Kovács Bélának, Tomajmonostora elöljárójának Hogy miért ilyen későn, április 19-én tartották To- majmonostorán az idén a falugyűlést? A kérdésre egy­szerű a felelet: ugyanis ek­korra készült el a település büszkesége, a kívül-belül új köntösbe öltöztetett művelő­dési otthon. Az avatáson a helybeli citerazenekar és énekkar hangulatos műsorral kedveskedett a megjelentek­nek. Ugyanakkor a nagyte­rem oldalsó részére szerelt bordásfalak azt is igazolják, a helyiség testnevelési órák megtartására is alkalmas. Sőtér Jánosné, a népfront helyi titkára köszöntötte a megjelenteket, az elnökség­ben helyet foglaló dr. Bozsó Pétert, a megyei tanács vb- titkárát és Gáspár Józsefet, a tiszafüredi városi pártbi­zottság első titkárát. Domo­kos József, a községi közös tanács elnöke jó gazda mód­jára részletesen ismertette az elmúlt év pénzügyi mérlegét, nehézségeit, a települések gyarapodását. Mindebből ki­derült, a három községben 7 millió 872 ezer forint jutott fejlesztésre, és többek kö­zött tavaly Űjszentgyörgy orvosi rendelővel, Tomajmo­nostora portalanított utak­kal gazdagodott, míg a szék­helyközségben épül az új gyógyszertár. Ezt az összeget az itt élők nem kevés két­kezi munkával segítették, amelynek az értéke tavaly elérte a 6,1 millió forintot. Hogy mire fordították ezt az összeget? Mint korábban szó volt róla: portalanított utak­ra, rendbe tették a szemét­telepet, segítették a művelő­dési ház tatarozását, •jőt ju­tott az épülő szolgáltatóház telekkisajátítására is. Kide­rült. a központi elvárások miatt az idei fejlesztési le­hetőségek jóval szerényeb­bek lesznek, de azért Torna­ion is épül két szolgálati la­kás és elkezdődik az iskola várva várt felújítása. Slzó volt még az elöljáró­ság munkájáról, a helyi ta­nács közérdekű rendeletéiről, majd következett a várva várt pillanat. Juhász Ferenc megyei tanácstag átnyújtot­ta Kovács Béla elöljárónak azokat az elismeréseket, amelyeket a falu a megyei településfejlesztési verseny­ben elért második helyezé­sért kapott. A vándorzászló és oklevél mellé a sok társa­dalmi munkáért háromszáz- ezer forint is járt. Azt gondolná az ember, hogy az ehhez hasonló szép díj átadása után csupa di­csérő hozzászólás követke­zik. Nem így történt, hiszen az emberek az elismerő sza­vakon kívül arról sem hall­gattak: itt is akad még olyan utca, ahonnan saras időben egy kilométert kell cipelni a beteget, mert nincs az a mentőautó, amelyik be­jutna. Többen féltették a csodaszép nagytermet, mond­ván: ha itt testnevelés órá­kat tartanak, hamarosan úgy néz maid ki a helyiség, akár egy pettyes labda. Az is ki­derült, hogy a terem kettős hasznosítását ugyan elfogad­ják, de kényszerhelyzetnek, átmeneti megoldásnak tart­ják, mivel nem mondtak le a tornaterem építéséről sem. Mindezeken kívül elhang­zott egy máshol is megszív­lelendő észrevétel is: jók, alaposak voltak a beszámo­lók, de annyi adatot tartal­maztak. hogy nincs az a hallgató, aki ennek akár tö­redékét is megjegyezné. Ta­lán nem lenne haszontalan a falugyűlés számszaki adatait sokszorosítani, és ezt a jelen­lévőknek átadni. Azért, hogy alaposabban áttanulmányoz­hassák az emberek: hogyan gazdálkodott a tanács, az elöljáróság, egy év alatt mi- írre költötték az adófizetők pénzét, mi mindennel gyara­podott a falu. D. Sz. M. A falugyűlés résztvevői (Fotó: M. J.) Az élet matematikája Egy kozimiikus matematikus alighanem örömét látná abban a leleményben, ameiy- lyel az élet naponta állítja fel a sodcisme- .retlenes egyenleteit. Aki az összefüggések kuszaságában leghamarabb eligazodik, ihászomnál szolgál közügyét, iha pedig pri­vát vállalkozásiban teszi ezt, úgy sem jár rosszul. A közelmúltban egy költözködés szen­vedő alanya voltam. Ott tiblábolt barátom is, akit elsősorban azért tisztelek, mert sakkban mindig jó néhány lépéssel előt­tem jár gondolatban. Ezúttal unottan vé­gigvonult a felforgatott hadszíntéren és fejcsóválva ezt dümnyögte: — Minő szűkösség, milyen parányi adapterület.... Hiába, ez teszi tönkre a magyar képzőművészetet. Értetlenül néztem rá, hiszen ha lovagte- rernnyl szobába vetne a sors, akkor sem hiszem, hogy szőnyegpadló helyett neves iparművésszel rakatnék mozaikot a tal­pam alá. Értetlenségemen barátom fitymálva mosolygott. — Emlékszel még nagyszülőink tágas Otthonaira? Elfért a fal mellett a föl­dön a sublót, komód, sifon, kredenc. Az­tán a puszta falak szinte kiáltottak a ké­pek után. Aki tehette, meg ás vásárolta a reprodukciókat, lenyomatokat, a tehető­sebbek az olajképeket. Most meg? Egy teherautón nem látsz mást költözéskor, mint szekrénysort, polcot, falra szerelhe­tő dobozkákat, amibe megy a ruhanemű, könyv, kacat. A képek pedig? Évente egy­szer a múzeumban megtekinthetők. Hát így függ össze a zsugorodó alapterület az­zal, hogy az alkotó művészek közül csak a szerencsésebbek találnak vásárlóra. jj Nem volt időm elismeréssel adózni az agyafúrt ám, mindenképp logikus okfej­tésnek. mert közben csengettek. Egy szem­füles reluxa-ügynök dugta be a fejét az ajtón portékáját kínálva. Bennem nem talált vásárlóra, mert úgy véltem,' napköz­iben, midőn, a leengedett redőny védene a tolakodó világosságtól, nincs szükség pi­hentető félhomályra, lévén ez az időszak benn a munkahelyein a termékeny alko­tásé. Barátomnak viszont erre is volt meg­jegyzése: — Milyen jól megélnek ezek mindad­dig, míg nálunk ilyen a közibiztonság. Egyetlen szóval sem mertem jelezni ér­tetlenségemet, sőt tudtam, számára elég egy tanácstalanul tétova pillantás ahhoz, hogy álláspontját kifejtse, így hát mély bölcsességet imitálva hallgattam. Aztán az első éjszakán magamtól is rájöttem mi köze is van a fényvédő szerkezetnek a közmorálhoz. Az ablak alatti higanygőz- lámpák bizony a csend időszakaiban esté­ről estére olyan fényözönt zúdítanak a szobába, hogy könnyedén megidézik az Északi - tenger-part fehér éjszakáit — kis­sé sárgásabb tónusban. A lámpák világí­tanak, mert világítaniuk kell: így tartják távol a jótékony fényforrások a parkolók négykerekű nemzeti vagyonától a rossz­ban sántikálókat. És ezt tudta a reluxás: egy többismeretlenes egyenletet hama­rabb oldott meg, mint én. Legyen gazdag vele... A mindennapok Luciferének logikáját azóta magamévá tettem, s immár ezzel a többlépcsős okfejtéssel próbálom a vég­eredményig vinni az élet matematika fel­adványait. Olykor nem minden sikerél­mény nélkül. Sőt, ma már azt vallom, nem ártana bizony mindezt kötelező lec­kévé tenni ott is, ahol a köz dolgain mor­fondíroznak naphosszat. Isten bizony szí­vesen látnék barátomhoz hasonló fejszá­molóművészt mindenütt, ahol napi ügyei­met intézem. — pb — Ha valaki párttag, az legyen rang Vélemények az állásfoglalás-tervezetről Telt arcú, jó ötvenes Szi­lágyi Sándor, kezét ösztönö­sen az olajos, kék nadrágba törli, amikor parolázunk bemutatkozáskor.. Itt kezdte Törökszentmikló.son az esz­tergályos szakma fortélyait megismerni és harmincnyolc éven át hűséggel kitartott a cég mellett, amelyik most a Mezőgép nevet viseli. Fele­ségével két fiút nevelnek, a nagyobbik a szomszédban, a Finommechanikánál tanul szakmát, a kisebbik még az általános iskola padjait kop­tatja: hetedikes . Két esztendeje órabéres- ként dolgozik, erősen meg­csappant így a kereset, de hát az egészség előbbre va­ló. Igaz, otthon jószágot tart — „hej, ha tápot lehetne rendesen kapni!” —, dolog tehát munka után is akad bőven, — Nem panaszkodom — mondja az asztal szélére tá­maszkodva —, vannak, akik nálam nehezebben élnek. A májusi pártértekezlet állásfoglalás-tervezetét még a Népszabadságban olvasta — tér rá beszélgetésünk té­májára. — Sokat beszélgettünk ró­la itt a műhelyben is — te­szi hozzá —, mert bennün­ket, pártonkívülieket is érint. Kérdezzen! — Milyennek találja a ter­vezetet ? — Száraznak tűnik a szö­veg —■ véli egy kis gondol­kodás után. — Túlságosan is általánosnak mondanám a megfogalmazást, kevés a va­lóságos kapaszkodó, amire pedig az embernek szüksé­ge volna. És amiről szintén sokat beszéltünk: úgy gon­dolom, hogy a pártvezetés ne vegyen át minden szere­pet. Legyen meg a kormány dolga, legyen meg a pánté is, ki-ki végezze a maga tenni­valóit. — Évtizedek óta szakszer­vezeti bizalmi is, véleménye ebben a minőségben is ér­dekelne. — Régóta mondom, hogy elszakadtak egymástól a tár­sadalmi rétegék. Nálunk itt a gyáregységben kilencven­öt-kilencvenhat százalékos a szervezettség a szakszerve­zetben. A döntő többség munkás. Én azt gondolom, hogy a széles munkástöme­gek szavára jobban kellene hallgatni. Hogy a szakszer­vezet megvétózta a gyógy­szerek áremelését, az jó do­log, de kevés az ilyen siker. — önnek, mint bizalmi­nak, hallgatnak-e a vélemé­nyére a munkahelyén? — Erre is megfelelek — igazítja el a svájcisapkát a mellette lévő széken. — Én nem panaszkodhatom. De van olyasféle tapasztalatom, hogy annak a szakszerveze­tisnek „hangosabb'’ a sza­va, aki párttag. Szerintem az okos vélemény' legyen a döntő! Ezek a mostani be­szélgetések ! Sokkal többet tudunk, mint korábban! Er­re szükség van! A tájékozta­tásra, a nyíltságra! És még valamit. Ha én selejtet csi­nálok a gyárban, a zsebem azonnal érzi, hát személyes konzekvenciákat várunk ott fönt is! — Párttagként talán hat­hatósabban képviselhetné az elképzeléseit. — Valahogy így alakult. Engem nem hívtak, én meg nem jelentkeztem. Nem va­gyok az a fajta. Az én ko­romban pedig már... Majd a fiatalabbak. Baktat Józsefné a kende- resi általános iskola pedagó­gusa egyben csapatvezetője is. A harmincöt éves asz- szony férjével most saját ház megépítését tervezgeti. „Akkor majd elmondhatom magamról, hogy boldog va­gyok” — teszi hozzá, bere- kesztve a magánéletiül szó­ló rövid mondatokat. Mint csapatvezető gyak­ran vesz részt a pántalap- szervezet munkájában, ha a „gyeréktársadalom” ügye a napirend. — Én' egy aggályommal kezdeném. Az elvi megha­tározásokkal csak egyetért- hetek, de a kivitelezését nem látom eléggé biztosított­nak. Konkrétabb intézkedé­seket szeretnék. Csak egy ipélda: nem elég azt mon­danunk újra és újra, hogy a ■gazdasági élet nehézségein a fegyelmezettebb munka ■könnyíthetne. De hiszen to­vábbra is rendire sok a lógós, gyakran hallani arról, hogy ezért vagy azért nem hasz­nálják ki a munkaidőt. — Hogyan lehetne ezen segíteni ? — Talán egyszerűnek tű­nik, de egyéni felelősségvál­lalással! Ha egy párttag hi­bát követ el, annak súlya szerint pártfegyelmit kap­hat. Én. ezt kevésnek ér­zem néha. Talán ha anyagi­lag is felelőssé tennék! — Úgy véli tehát, hogv a példamutatás nagyon fontos lehet a jövőt illetően is? — Pontosan így — bólint a kérdésre széles mozdulat­tal. — Nálunk itt, az iskolá­ban erről nagyon jó tapasz­talataim vannak, ezt őszin­tén mondhatom. A párttagok példamutató munkát végez­nek, egymást is figyelmezte­tik, segítik és persze nekünk, pártonikivülieknek is segíte­nek. Itt valóban érezni a párt vezető szerepét. Éppen ezért nem léptem még a ta­gok közé, mert ezt az erőt nem érzem magamban. — A párt vezető szerepét említette. — Erről is van vélemé­nyem. Én azt gondolom, hogy nem szabad leszűkíteni a párt szerepét csak a moz­galmi munkára! Vagyis nem ért egyet a sok fói-umon szóba hozott ön­korlátozással ? — Nem. A párt a vezető erő, tehát igenis szervezze, irányítsa a társadalmat, a gazdaságot, az élet minden területét. — Jobbára eddig is így volt. — Igen, de én ezt azzal bövíteném, hogy minden egyes döntést széles körben tárgyaljon meg. Ebbe von­ja be a pártonkívülieket is, természetesen. A vélemé­nyek összegzése után viszont a párt döntsön a többség véleménye alapján és a döntést hajtassa is végre. Ehhez kapcsolódik egy má­sik gondolatom. Hogy tud­niillik ne csak fölülről jöhes­senek a javaslatok... ' — Tehát a döntenivalók? — Igen, igen, én azt ta­pasztalom, hogy az alulról jövő javaslatok nem jutnak el a legfelsőbb szántókig, pe­dig sok okos javaslat el­hangzik itt, „lent” is. Ha va­laki párttag, az legyen namg. Én sok olyanról tudok, akik érdekből léptek be, hogy az esetleges szakmai hiányossá­gukat ezzel ellensúlyozzák. Ne híguljon föl a párt! Nem furcsa ez tőlem, párton kí­vülitől ? — Nem találom annak. Kis csönd telepedig kö­zénk, de azután megint a korábbi hévvel folytatja: — Felejtsék el végre a s tatisztikát! Harmincéves, nő, legalább 'két gyerekkel... Nincs erre szükség! A párt álljon a legjobb erőkből. — hortobágyi — Nagy hang­súlyt fek­tetnek a mű­emlékvéde­lemre a szomszédos Bács-Kiskun megye szék­helyén, Kecs­keméten. Sor­ban újulnak meg a város- központ pa­tinás épüle­tei. Felvéte­lünk közép­pontjában az Úttörő és If­júsági Ház szecessziós épülete látha­tó. — Mészá­ros —

Next

/
Thumbnails
Contents