Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-08 / 57. szám

1988. MÁRCIUS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Pályázat a nemzeti hagyományok ápolásáért _______Életfa-díj,_______ a Népművészet Ifjú Mestere A petróleumlámpától a számítógépig Pedagógusok és telkek Pórtelken A nemzeti és nemzetiségi hagyományok ápolását és továbbfejlesztését, az ifjúsá­gi népművészeti alkotó- és előadói tevékenységét hi­vatott elősegíteni a Népmű­vészet Ifjú Mestere pályá­zat, melyet ebben az év­ben is meghirdetett a KISZ Központi Bizottsága, a Mű­velődési Minisztérium, az AlSLí, az Országos Közmű­velődési Központ, a Népi Iparművészeti Tanács és a Népművészeti Egyesület. Az egyének és alkotóközössé­gek számára egyaránt kiírt pályázaton előadóművészeti — hangszeres népzene, nép­dal, néptánc, népmese —; tárgyi alkotóművészeti — egyebek között hímzés, szö­vés, faragás, fazekasság, gyékény- és vesszőfonás, kékfestő-, kovácsmunka, tojásfestés, gyöngyfűzés, ló- szőrfonás. rézöntés stb. — kategóriában lehet részt venni. Minden pályázónak mi­nimum 5 gépelt oldal terje­delmű dolgozatot kell írnia választott művészeti tevé­kenységéről, enélkül nem értékelik sem a tárgyi anya­gokat, sem a produkciókat. A tanulmányok közül — me­lyeket két példányban kell beküldeni — a legjobbak részt vesznek az országos néprajzi pályázaton is. A jelentkezéseket és a dolgoza­tokat május 13-ig kell be­küldeni a KISZ Központi Népi Együttes székházába, (Budapest, Rottenbiller u. 16—22, 1074), a tárgyi alko­tásokat ugyanitt veszik át május 9—13-ig, a nagy mé­retű tárgyakat és tárgyegyüt­teseket április 15-ig. A pá­lyázat további részleteiről a KISZ-bizottságok adnak tájékoztatást. A címeket és a díjakat — közöttük a nívódíjat — a „mesterségek ünnepe” kere­tében augusztus 20-án ad­ják át a budai várban, a legjobb alkotásokból kiállí­tást rendeznek a Központi Levéltár épületében. A Népművészet Ifjú Mes­tere pályázat meghirdetői Életfa-díjat alapítottak azoknak az elismerésére, akik munkásságukkal hoz­zájárultak a népművészet közvagyonként való kezelé­séhez, megőrzéséhez, akik a népművészet átörökítésén fáradoznak — iskolákban, közművelődési intézmé­nyekben, a tömegkommuni­kációban illetve egyéb kö­zösségekben. A díjazottakra közösségek, intézmények te­hetnek javaslatot, melynek tartalmaznia kell az arra ér­demesnek tartott személy adatait, tevékenységének értékelését és a javaslat in­doklását, melyet a KISZ KB kulturális osztályára (1133 Budapest, Kun Béla rkp. 37—38) kell beküldeni má­jus 13-ig. Kell, ami varáislatos Foky Ottó csodái — filmen elbeszélve Tévé Maei Az 1927-ben született Fo­ky Ottó pedagógusként fel­vételizett az Iparművészeti Főiskola színpad-film fő­tanszakára, 1956-ban diplo­mázott. Majd tervezőként dolgozott a Pannóia Film­stúdióban, tervezte és ren­dezte a báb- és tárgyanimá­ciós technikával készült filmjeit. A Gyarmat utcai bábműterem megszervezője majd éveken át vezetője volt. önálló műfajt terem­tett: a tárgyanimációt, amelynek világviszonylatban is ismert művelője. Munká­csy-, Balázs Béla-díjas, ki­váló művész. Éppolyan sokat, mint ami­lyen keveset árulnak el a lexikális adatok. A lakoni- kus tömörséggel megfogal­mazott mondatokat egy rendhagyó kiállítás rend­hagyó katalógusában ol­vashatjuk. A sorok után az életmű, a negyvennégy film már asszociációkat ébreszt. Mert ha azt mondjuk, Di­dergő király bánata, St. Gal- leni kaland, Szeretem az ál­jaitokat, Casanova—Kéksza- káll, Makk Marci, Misi mó­kus kalandjai, Éljen Szer­váé és sorolhatnánk tovább a filmeket —, megelevened­nek előttünk a jól ismert mesefigurák. Gyermekeknek hoz értem, jöttek Budáról a kocsik, ablaküvegükön fur­csa rajzokkal. Máris elkép­zeltem, micsoda jó film len­ne ebből a témából! És so­rolhatnám a mindennapi eseményeket.” Természetesen túl egysze­rű lenne a művész munká­ja, ha csak az adott, látott ötletet forgatókönyv formá­jában beadná a stúdióba, aztán legyen belőle az, ami lesz. A bábfilmes mindenes: ötletadó, ha kell forgató­könyvíró, ha kell asztalos, de sokszor maga készíti a fi­rehozni, ezért szerencsésnek érzem magam. Fáj, hogy számtalan ötlet megmaradt, kiaknázatlanul. így például szerettem volna a klasszikus mesevilágot filmre álmodni. Amikor ezzel előhozakod­tam, számtalan ellenérv gá­tolta. Többek között az volt a fő ellenindok: ezek már elavult dolgok, nem kell a boszorkány és társai a mai gyermeknek. Pedig kell, minden kell, ami varázsla­tos, amit a nagy meseírók megfogalmaztak. Ez indítja meg a fantáziát, s alapozza meg, hogy eljussanak ahhoz a gondolkodásmódhoz, amit például a számítógép meg­követel.” A tökélyre törekszik. Ezért fogalmazta újra, alkotta még kedvesebbre a Tévé Macit. Az esti mese filmjeit vi­szont átadta a tanítványai­nak, mondván, nemigen ért ő egyet ezzel a koncepció­val. Sokkal kidolgozattabb, sokkal mélyebb mesefilmek­re gondolt az esti mesékhez. Hiába, ez a művész sorsa. Látja, hogy mit kellene más­ként, mit kellene igényeseb­ben. Kesereg: milyen kár, hogy korunkban eléggé le­értékelődött a cizellálás. Az a képesség, hogy mindent nagyon aprólékosan, nagyon szépen kidolgozzunk. Arról is szó esik, mennyi­re más a bábművészet a színházban és a filmen. Nem is gondolnánk, mennyire két szakma. Megmaradt mindig a filmnél. Most az utóbbi esztendők „találmánya”, a tárgyanimáció izgatja. Mi mindent ki lehet fejezni a tárgyak segítségével! Foky Ottó szerencsésnek érzi magát, hogv erre a pá- pályra juttatta a sors. Sze­rencsésnek, hogy ennyi fil­met tudhat maga mögött, s olyan együttgondolkodó stábbal dolgozhatott. A gye­rekeket arra bíztatja ;„raj- zoljatok Ottó bácsinak”. S ők rajzolnak, önfeledten. Miközben a televízió képer­nyőjéről rájuk köszöntenek ismerőseik: Misi Mókus, Makk Marci és a többiek. E. K. Lovagok a St. Galleni kalandból és felnőtteknek egyaránt is­merősek, hiszen a televízió képernyőjéről beköszöntöt- tek az otthonokba. Az egykori pedagógus minduntalan irányítja a mű­vészt. Hogy miért váltotta fel azt a pályát, amelyet őseitől örökölt? Szerette az iskolát, mégis megvált tőle, mert úgy érezte: a mesevi­lág figuráinak életrekeltésé- vel tud igazán sokat nyújta­ni a kicsinyeknek. „Siohasem tudtam tökéletesen megér­tetni magamat a szó segít­ségével” — mondja magá­ról. „Tágra nyitott szemmel járok a világban, s pillana­tok alatt minden, jelenséget meg tudnék fogalmazni a film és a gyerekek nyelvén. Például a minap végigiöt- tem a Váci utcán, szállingó­zott a hó. S ahogyan a híd­gurát is. Azután rendező, és ki tudja még milyen tudás­ra van itt szükség. Ha jól megfigyeljük Foky Ottó filmjeit, mintha több nyelven beszélnének. 0 ma­ga mondja: ezek szendvics­filmek. Elszórakozik rajtuk a gyerek és a felnőtt. Ám ha elgondolkodunk, rájövünk: sokkal többet nyújtanak puszta szórakoztatásnál. A gyerekek számára feltárja a mesék szépségeit. Azokat a mesefigurákat szólaltatja meg, akik alkotó gondolko­dásra, fantáziálósra készte­tik őket. A felnőtteknek pe­dig mélyebb filozófiával szolgál. Megtanít mindenkit játékosan gondolkodni. „Ha visszagondolok az eddigi filmjeimre, örülök is, meg bánkódom is. örülök, hogy sikerült sok szépet lét­Pórtelek első tanítója a századforduló előtt nyitotta meg „iskoláját''. Az írástudó pásztor ókori athéni módra a szabad ég alatt a porba, hamuba írva vezette be a betűvetés tudományába egy véka lisztért, egy zsák ku­koricáért, s ki tudja még, miféle természetbeni jutta­tásért. A település eltartotta, megtartotta tanítóját. Pórtelekről tíz ével ezelőtt költözött el az utolsó ott la­kó tanár, Salamon József, aki a tanítás mellett afféle mindenes könyvtáros, nép­művelő, mozis volt. Nem vá­gyódott el a településről. Szerette volna megvenni a szolgálati lakást, vagy sa­ját házat építeni. „Állami lakást nem lehet megvenni, telek meg n'ncs” — volt az elutasító válasz. így aztán egy esős novembervégi na­pon harminckét évi pórtelki szolgálat után Salamon Jó­zsef is ingázó pedagógus lett. Reggelente Jászberény­ben felszállt a „tanító” busz­ra. Sokan még ma is így ne­vezik a félhetes járatot, amelyen a tantestület utazik lakóhelyéről^ Jászberényből a munkahelyére, Pórtelekre. Az eszményien szép, az al­földi táj eredetiségét őrző, fákkal, erdőkkel övezett úton szinte eltévedünk. A Pórtelek irányát jelző táb­lát ugyanis az árokba he­lyezték jóval a szemmagas­ság alá. A település bejára­tánál ugyan jól látható a helynévtábla, ezen viszont rövid „0”-val írták. Por vagy pór különböző foga­lom, mindenesetre a telepü­lés nemigen mondható sem porosnak, sem szegénynek. Hét utcájában szebbnél szebb házak épülnek, s egyre több felparcellázott terület talál gazdára. Pórtelek a helybeliek sze­rint sohasem volt igazán önálló község, jelenleg is Jászberényhez tartozik. Ki tudja, talán éppen ezért „úszta meg" az iskola a ’70- es években a körzetesítést. Az intézményben a mostani tanévben százhárom kisdiák tanul, nagyobb részük ta­nyáról jár. Nem ritka az olyan gyermek, aki 2—3 ki­lométert gyalogol árkon- bokron, erdőn-mezőn ke­resztül, amíg a buszmegálló­ba ér. A tanulók 60 százalé­ka persze nemcsak emiatt küzd hátrányokkal. A pet­róleumlámpás otthon és az iskolai számítógép között igen nagy szakadék tátong, s szívmelengető eredmény, hogy a nevelők mindenkit átsegítenek rajta. Alig-alig fordul elő lemorzsolódás, évek óta minden nyolcadi­kos továbbtanul. Jóllehet maga az iskola is hátrányos helyzetű, amelyben a szab­ványokat tekintve csak két helyiség nevezhető tanterem­nek. Több épületben, s még átalakított szolgálati lakás­ban is tanulnak a gyerekek. — A következő tanévtől mindez már a múlté lesz. Jelentős társadalmi összefo­gással bővül az iskola. Két új tanterem, szertárak, me­legítő konyha, kazánház, mosdók létesülnek — mu­tatja örömmel az építkezést Zsoldos Sándor, aki mind­össze szeptembertől igazgató az iskolában. — A tantestü­let, a diákok, s a szülők is felajánlották a segítségüket. Fehérre festjük a régi isko­laépületet, az udvaron arbo­rétumot alakítunk ki, fából építünk kerítést, s gyakorló­kertet is tervezünk. Ahogy körbenéz a ma még elhagyatott, építési törme­lékkel teli udvaron, a mál­ladozó falú régi épületen — meggyőződésem, hogy már a leendő arborétumot, s a ker­tet látja. Zsoldos Sándor a jászberényi tanács művelő­dési, egészségügyi és sport­osztály vezetői állását cse­rélte fel Pórtelekkel. Tele van tervekkel, elképzelések­kel, amelyek nemcsak az is­kolát érintik. Mivel nincs a településen népművelő, úgy gondolja, a pedagógusokra vár a közművelődés szerve­zése, irányítása is. Klubot alapítottak a szülők számá­ra, néptánccsoportot szer­veznek a fiataloknak, s termé­szetesen számtalan szak­kört a diákoknak. A műve­lődési házzal, az óvodával, az iskolával együtt tulajdon­képpen egy általános műve­lődési központ jöhetne lét­re. A pedagógusok azt sze­retnék, ha az iskolához tar­tozna a jövőben az óvoda és a jelenleg kihasználatlan művelődési ház is. Noha lelkesedésben, tenni- akarásban nincs hiány, a ne­velők körében mégis van egy akadály: az utolsó busz este fél 8-kor indul vissza Jászberénybe. A tantestület­ben mindössze egy helybéli tanít, aki levelezőn végzi a főiskolát, s szabad idejében nyilván ő maga is tanul. Így természetesen az átlagosnál nagyobb bérrel, s szolgálati lakással várja az iskola a pályázatokat a meghirdetett matematika-fizika illetve magyar—orosz szakos állás­ra, hiszen a letelepedő neve­lőknek népművelői felada­taik is lennének. Nos, tíz év múlva megfor­dult a kocka. Pórtelek várja a letelepedni szándékozó pe­dagógusokat, telek is van építkezni is lehet... Vajon lesz-e Salamon Józsefhez hasonló tanár, aki vállalko­zik rá? T. G. Új címf új tartalom, új köntös Kalauzol a Karcagi Hírmondó Űj címmel, új tartalom­mal, új köntösben jelent meg a Karcagi Déryné Mű­velődési Központ márciusi műsorfüzete. A korábban kisformátumú összefűzött kis könyvecske helyett füzet nagyságú nyolcoldalas mű­sorkalauzt vehet kezébe márciustól az olvasó. A Karcagi Hírmondó több mint a hajdani műsorfüzet. Helyet kaptak benne pályá­zati felhívások — Makaren­ko születésének 100. évfor­dulójára, a Nagykunság múltja és jelene címmel hon­ismereti kutatásra —; színes írások a karcagi öregdiá­kokról, s sorozat indult a város utcáinak névadóiról, a márciusi számban Kátai Gá­bort a híres gyógyszerész­orvost mutatja be a műsor­füzet. Könyvajánlat — az el­ső számban a Szolnok me­gye népművészete című kö­tetéről közöl ismertetőt a Hírmondó — kiállításról, kunsági ételreceptekről is olvashatunk a füzetben, amely a korábbinál nagyobb terjedelemben, részletesebb tájékoztatással invitálja az érdeklődőket a művelődési központ, a könyvtár, az út­törőház rendezvényeire, klubjaiba, szakköreibe. A művelődési központ új szolgáltatásairól is értesül­het az olvasó. Az intéz­ményben az újonnan kiala­kított információs irodában többek között jegyelővételre — a szolnoki és a budapesti színházakba, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok­ra — teremtettek lehetősé­get, de várják a lemezját­szót, filmvetítőt kölcsönözni szándékozókat is. Az irodá­ban apróhirdetéseket is fel­vesznek, utazási programo­kat ajánlanak, intézik a mű­velődési központ termeinek bérbeadását. Végül a Hír­mondó utolsó oldala a hó­nap moziműsorát közli. Kísérleti jelleggel — hazánkban eddig még nem alkalmazott — űj, intenzív nyelvtanfo­lyamot szervezett a TIT Soproni Városi Szervezete az angol nyelvet tanulni vágyók szá­mára. Az új módszert — a SITA tanulási rendszert — egy erre a célra kifejlesztett be­rendezéssel lehet alkalmazni, aminek hatására a nyelvet tanuló személy relaxált — er- nyedéses, feszültségcsökkent — állapotba kerül, s fokozódik agyának befogadóképessége. 'Az eddiginél „szelidebb” és gyorsabb nyelvtanulást a nyelvtanár mellett pszichológus és orvos is segíti (MTI-FOTÓ: Matusz Károly — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents