Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-02 / 52. szám
1968. MÁRCIUS 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Vívás Együttes bajnokság Hajdú-Bihar megyével A szomszéd megyék bajnokságainak együttes megrendezésére vonatkozó sportpolitikai irányelveket követte a megyei vívó szakszövetség akkor, amikor a megyei összevont ifjúsági és serdü- dülő bajnokságra Hajdú megye hasonló korosztályú vívóit is meghívta. Így a szolnoki, a karcagi és a törökszentmiklósi vívókon kívül a DMVSC és a Debreceni Sportiskola vívói is pástra léptek a MÁV MTE csarnokában rendezett bajnokságon. Sajnálatos, hogy a Kisújszállási DSE versenyzői hiányoztak. Három számban — leány, és fiú tőr, valamint kard — két forduló előzte meg a döntőt, mely így minősítő pontokat adott, míg a párbajtőrben egy döntő keretében került gazdára a bajnoki cím. Eredmények. Leány tőr (25 induló).'Bajnok: Danics Dóra, 2. Kenyeres, 3. Kapitány, 4. Végh 6—6 győzelemmel. A végső sorrend a négy között újabb körmérkőzésen dőlt öl, ahol ismét körbeverték egymást. A szabályok szerint most már csak a ta- láLatarány döntött. 5. Danics V. 5, 6. Szulimán P. 3, 7. Vince K. 3, 8. Bölcskey K. 1, 9. Blahó K. O gy. (mind MÁV MTE). Ebben a döntőben amennyire örömteli a vívók technikai fejlődése, annyira sajnálatos a túlzott becsvágy és az önfegyelem hiánya, amii sorozatos sportszerűtlen megnyilvánulásokhoz vezetett. Fiú tőr (24). Bajnok: Várnai Rupert, 2. Hegedűs, 3. Csigó 6—6 győzelemmel (mind Szolnok). A bajnoki címért itt is újra vívott a három klubtárs. 4. Löikös S. (DSI), 5. Béres (DSI) 5, 6. Gőz (Szolnok) 5, 7. Dám (DSI) 7, 8. Csajbók 1, 9. Tóth N. 0 gy. (Szolnok). Várnainál dicséretes, hogy döntő találatot bemondott. Párbajtőr (9). Bajnok: Lö- kös Sándor (DMVSC) 8, 2. Tóth N. (Szolnok) 6, 3. Dám (DMVSC) 6, 4. Pákái 5, 5. Hegedűs 4, 6. Bende 4, 7. Csajbek 2, 8. Ambrus 1, 9. Rozmis 0 gy. Lökös megérdemelten és biztosan lett bajnok. Kard (25). Bajnok: Ambrus Péter (Tmiklós) 4, 2. Gál L. (DSI) 7, 3. Száva T. 6. 4. Németh M. 5, 5. Kóró- di F. 4, 6. Váczy 2, 7. Göb- lyös 2 (mind Tmiklós), 8. Ábrahám (Karcag) 2, 9. Varga (DMVSC) 0 gy. A kardverseny szép, sportszerű küzdelmet hozott, ami dr. Nagy Imre, Hidasi Levente és Munkácsi István kitűnő és határozott versenybírói tevékenységének is érdeme. Az értékeléskor dr. Király István, a megyei vívó szakszövetség fegyelmi bizottságának elnöke, nyomatékosan felhívta a figyelmet a sportmorál szükséges javítására, az egy egyesületen belüli széthúzás megszüntetésére és a nevelőmunika javítására. Hajdú megye vívódnak részvétele emelte a verseny színvonalát, erősítette a szomszédok közötti kapcsolatot. A szakszövetség a debrecendéket a márciusban sorra kerülő középiskolás bajnokságra is meghívta. Szentistvány Sakk Megkezdődött a megyei csb A megyei I. osztályú sakk csapatbajnokság első fordulójában a papírforma érvényesült, az erőviszonyoknak megfelelő eredmények születtek: Üjszász—Martfű 8:5. (Ragó, Székács és Juhos, Kó- kai S. 1:0), Szolnoki Vízmű —Alföldi Olajbányász 5,5:7,5 (dr. Nagy Zsolt, Pallos és Merena, dr. Horgosi döntetlen), Karcag—Kisújszállás 9:4 (dr. Hajdú, Kocsárdi és Mohácsi, Kecze 1:0). • • • Kunszentmánton vonzáskörzetében megrendezett sakk diákolimpián 41 tanuló vett részt. A mérkőzéseket nagy küzdelem jellemezte; csak két versenyző maradt veretlen. A továbbjutók névsora; fiúk, I. korcsoport: 1. Szvoboda László, 2. Gort- va István; II. kcs.: 1. Lantos Tibor (mind Csépa), 2. Kiss István (Tiszaug); III. kcs.: 1. Végh István, 2. Zar- nócz Sándor (mind Csépa). Leápyok, I. kcs.: 1. Cseh Szilvia, 2. Bujdosó Gabriella; II. kcs.: I. Jakab Ágnes, 2, Cseh Tímea (mind Csépa). Ill: kcs.: 1. Szira Henrietta (Csépa), 2. Treznyák Erika (Tiszaug). Röplabda Kupagyőztes a Vegyiművek Idén tizenötödik alkalommal rendezte meg a megyei röplabda szakszövetség az évi férfi Jászkun Kupa terembajnokságot. A tornát hat csapat részvételével, két hármas csoportban, körmérkőzéses rendszerben rendezték meg. Az azonos helyezettek egymás elleni eredménye döntötte el a végső sorrendet. Az I. csoportban I. a Szolnoki Vegyiművek, í. a Honvéd Nógrádi SE, 3. a Vegyiművek öregfiúk. A II. csoportban 1. a Szolnoki Tdtász, 2. a Kunhegyest ESE, 3. a Kecskeméti Megyei Rendőrfőkapitányság. A döntőben: Szolnoki Vegyiművek —Szolnoki Tiíász 2:0. A Néplap 10. heti totótippje 1. Siófok—Tatabánya lx lx lx lx 2. Debrecen—Ferencváros lx lx lx lx 3. Vasas—Haladás 1 1 1 1 4. Frankfurt—Leverkusen 1 1 1 1 5. FC Köln—VfB Stuttgart 1 1 I 1 6. Schalke 04—Bochum 1 1 2 2 7. Hannover—Kaiserslautern 1 x X 1 8. Nürnberg—Bayern München X X X X 9. Karlsruhe—Hamburg x2 lx lx x2 10. Ulm—Osnabrück 2 2 2 2 11. Meppen—Remscheid 1 1 1 1 12. Bielefeld—Düsseldorf X X X x 13. Solingen—Freiburg 1 2 2 1 Pótmérkőzések: x, 1, 1. iTelevfcdó I I MŰSOROK I iRádtö | SZOLNOK! STÜDlO: 8.00—7.30: Jó reggelt Szolnok! Zenés hírműsor. Szerkesztő: Benkő Imre. (A tartalomból: Műsorismertetés, hírek, időjárás, útinform — Az ügyeletek- ről Jelentjük — Könyvajánlat — 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth) — Reggeli körkép — Tegnap történt — 7.00: Hírek, tudósítások, időjárás (Kossuth) — Ma történik — Lapszemle a Szolnok megyei Néplapból.) KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — Kb. 8.15: Mai programok. — 8.20: Eco- mlx. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 8.55: Zenekari muzsika. — 9.39: Beszélni nehéz . . . — 9.51: Oj zenei felvételek gyerekeknek. — 10.05: Elvesztett otthonok. — 10.36: Karai József kórusmuzsikája. — 10.51: Operettfelvételekből. — 11.20: Nóták. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikusok délidőben. —14.10: A citrusfa levelei. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika. — 15.30: Zenei fogalom — zenei élmény. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Olvastam valahol. — 17.20: Két Tomkins madrigál. — 17.30: Balázs Klári, Korda György és az Expressz együttes felvételeiből. — 18.02: Könyvszemle. — 18.15: A szövőmesterek. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Rádiószinház: A seregben. — 20.39: Népdalest. — 21.20: Változatok a történelemre. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Az Állami Orosz Énekkar Csajkovszklj-kórusokat énekel — 22.45: Szűrővizsgálatok számítógéppel. — 23.00: Zenekari muzsika. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után .. . PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Voith Ági és Bodrogi Gyula énekel. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Postabontás. — 13.05: A tegnap slágereiből. — 14.00: Tea hármasban. — 15.05: Diákfoci. — 15.15: Pihenőidő. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: „Ahogy mi zenélünk”. — 19.05: Jákó Vera összes nótafelvétele. — 19.33:Operettfelvételekből. — 19.50: Komjáthy György műsora. — 20.50: Hévízről az Andamantengerlg. — 21.05: Közkívánatra! — 22.40: Barangolás régi hanglemezek között. — 23.20: Dzsessz. — 24.00: Virágénekek. — 0.15— 4.20: Éjfél után... BAKTOK: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.08: Időszaki kiállítások. — 8.13: Kamarazene. — 8.55: Tamássy Zdenko zenés Játékaiból. — 10.30: Pillanatkép. — 10.35: Szimfonikus zene. — 11.34: Operafel- vételekböl. — 12.10: Romantikus kamaramuzsika. — 13.05: Kicsoda ön? — 13.25: Népzene. — 13.55: Haydn: C-dúr (Medve) szimfónia. — 14.23: Slágerról slágerre. — 15.03: Fúvós nyitányok. — 15.20: Rameau: A gáláns Indiák — Négyíelvonásos opera — balett prológussal. — 18.30: Szlovák nyelvű műsor. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Szabadi Vilmos Mozart-hegedüestje. — Kb. 21.25: Operaáriák. — 21.40: Zenekari muzsika. — 22.35: Fejezetek az elektroakusztikus zene történetéből. X MOSOK: 8.55: Tv-torna nyugdíjasoknak. — 9.00: Képújság. — 9.05: A színész és a változó világ (ff). Tőkés Anna. (Tőkés Anna születésének 90. évfordulója.) — 10.15: Cheval postás eszményi palotája — Pierre Dumayet és Francois Chatel filmje — Francia film (ism.). — 11.10: Képújság. — 17.10: Hírek. —17.15: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 17.20: Kézenfogva — Értelmi fogyatékosok érdekvédelmi műsora. — 17.30: Sorstársak — A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja. — 17.50: Halló, halló — Angol filmsorozat VIII,1. rész. — 18.25: Álljunk meg egy szóra! — Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora. — 18.35: Reklám. — 18.45: Tv-torna. — 18.50: Cim- clm — Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Thackeray. — 19.10: Esti mese. — 19.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Rózsás Hubert — Csehszlovák bűnügyi komédia. — 21.15: Van öt perce? — Dvorák: I. szláv tánc. — 21.20: Unokáink sem fogják látni — avagy Városvédő Paliasz Athene kezéből Időnként ellopják a lándzsát. — 22.00: Ahmal Jamal Quartet a „Pori Jazz 1987” fesztiválon. — 22.35: Híradó 3. 2. MOSOK: 17.35: Képújság. — 17.40: Nachrichten — Hírek német nyelven — A pécsi körzeti stúdió műsora. — 17.45: Elágazások — Holland balettfilm. — 18.00: A szegedi körzeti stúdió műsora. — 19.00: Én, az apa — NDK tv-film. — 20.00: Képújság. — 20.05: Reklám. — 20.-0: Bayer München—Real Madrid — Bajnokcsapatok Európa-Kupája labdarúgó-mérkőzés — Közvetítés Münchenből. — A szünetben: kb. 20.55: Híradó 2. — 22.05: Képújság. MOSZKVA: 13.30: Hírek. — 13.45: Közvetítés Juzsno-Szahalinszkból. — 14.15: Az Agrolpari Bizottság Új szemlélettel ~A szervezett utánpótlás neveléséért Minden szakember, minden szurkoló számára egyértelmű, hogy egy sportág jelene, jövője az utánpótlás-nevelés minőségétől is függ. Lehet bármelyik városnak, bármelyik egyesületnek sikeres együttese időlegesen egy sportágban, ám a siker csak rövid életű, ha nem kerülnek felszínre újabb tehetségek, ha a sikeres generációk nem adják át tapasztalataikat a helyükbe lépőknek. A Jászberényi Lehel SE női kézilabda-szakosztálya sajátos helyzetben van, hiszen Szolnok megyében a legmagasabb szinten (NB I B-ben) teszi lehetővé sportolói számára, hogy bemutassák a sportág szépségéta város szurkolóinak. A Lehel SE potenciális lehetősége nagy felelősséget ró a szakosztály vezetőségére, hiszen az utánpótlás-nevelés ezen a szinten már magas mércét állít a szakvezetés elé. Hogy valaki egy sportág élvonalában eredményesen tudjon játszani, ahhoz kiváló fizikai, pszichikai adottságokkal kell rendelkeznie. Gyermek, serdülő és ifi korosztályon át legalább 8—10 évig kell kézilabdáznia — megfelelő tudású edzők irányításával — és versenyeznie, a fokozatos terhelés és megmérettetés szempontjainak tiszteletben tartásával. Az utánpótlás-nevelés elveit és célkitűzéseit azonban nem könnyű mindig betartani és teljesíteni. Személyi, anyagi, tárgyi feltételek és bonyolult szervezési munka eredménye lehet csak kielégítő. Mennyi akadály, mennyi buktató gátolhatja meg egy sportolói pályafutás teljességét! Egészségügyi, tanulmányi és egzisztenciális problémák véglegesen elszakíthatnak egy-egy fiatalt kedvenc sportágától. A 10—12 éves korban kiválasztott és a sportág képzési folyamatába bekerült, 40—50-es létszámú csoportból 18—20 éves korban mór csak 1—2 sportoló jut el az NB I B-s szintig. (Pedig itt már kiválasztottakról kell beszélni!) Látható a statisztika alapján is, hogy milyen nehéz feladat egy I. vagy II. osztálybari játszó, rutinos felnőttjátékos pótlása. A Jászberényi Lehel SE az elmúlt években szisztematikusan hozzálátott a korszerű utánpótlás-fejlesztés kiépítéséhez. Az általános iskolákra épülő kor- osztályos képzés, a városi iskolák közötti bajnokságok megszervezése, a serdülő- és az ifjúsági csapat menedzselése jelentette az első lépéseket. Ma már előbbre járnak: az ifjúsági csapat kvalifikálta magát az OIB Keleti csoportjába. Az 1988/89-es bajnoki évadban a serdülő korú játékosok szerepelnek az OSK-ban, az általános iskolás korúak csapata pedig a megyei ifjúsági bajnokságban. A városi diákolimpia rendkívül izgalmas és esetenként színvonalas kézilabda-mérkőzésein idén már nemcsak szabadtéren, hanem teremben is összemérik tudásukat a Jászság 5—6. és 7—8. osztályos iskolacsapatai. A Lehel SE ősszel a Jász Kupán és tavasszal a Lehel Kupán ad alkalmat jó- néhány serdülő és ifjúsági csapatnak, hogy versenylehetőséghez jusson. Ezek a tornák természetesen a tehetségek kiválasztását ás nagyon jól szolgálják. Néhány éve, több megyére kiterjedő tehetségkutató akció keretében, minden januárban az edzők felmérik a jászberényi középiskolákban továbbtanulni és kézi- labdózni szándékozó lányok felkészültségét. Az idén január 24-én került sor erre a felmérésre. A 27 jelentkező között nagyon tehetségesek is akadtak. Érdekes színfoltja volt a felméréseknek, hogy már néhány 7. osztályos is kiváncsi volt: vajon lesz-e reménye jövőre a legjobbak közé való kerülésre? Már most problémát jelent, hogy a tehetségesek közül sem tud a város mindenkit „fogadni”, mert szűk a kollégiumi „kapacitása”. A helyi tanácsi, párt- és sportvezetés együttes erőfeszítése szükséges ahhoz, hogy kollégiumi rendszerben, még szélesebb lehetőségeket biztosítson a tehetséges sportolók képzésére. Mert Gyöngyösről, Ceglédről, Hatvanból és más, Szolnok megyén kívüli városokból meg a környékről is, egyre többen jelentkeznének Jászberénybe! Az utánpótlás-nevelés új szemléletét segítheti az is, ha a helyi sportvezetés felismeri az emberi tényezők jelentőségét. Az egész munka eredményességének alapja a testnevelőkkel kialakítandó, szoros kapcsolat; így lehet igazi segítséget adni és tehetséges sportolókat kapni. Lényeges, hogy egy ilyen egyesületnél, mint a Lehel, nemcsak a jászberényi pedagógusokra kell gondolni, hanem a Jászságban, a megyében és a megyén kívül dolgozó, lelkes szákemberekre is. Egy szakosztály életképessége a nevelőegyesületektől és a velük való kapcsolattól is függ. Az új szemlélet tehát kezd kibontakozni Jászberényben. Ennek gyakorlatában nagyon magasra el lehet jutni, de csak a tervszerű munka következetes és türelmes folytatásával. Néhány év, és eldől, hogy a Lehel SE a női kézilabdázás egyik országos jelentőségű utánpótlás bázisa lett-e, vagy csak egy nemes célú, de erőtlen próbálkozás szemtanúi voltunk... Antal György Szövosz Kupa Megyei döntő Szolnokon Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Jászberényi Lehel —Jászalsószentgyörgy, Jászberény, 14.30. Töroikszenit- mitolós—ÁÉV-Szajol, Török- szentmiklós, 14. gondjai. — 15.05: Hírek. — 15.10: Beethoven müveiből. — 15.50: Igazgatóválasztás. —16.35: Dokumentumfilm. — 16.45: Világhíradó. — 17.05: Az össz- szövetségi pártkonferencia elé. — 17.50: Rajzfilm. — 18.00: Találkozás a „Tyeatr” folyóirat szerkesztőbizottságával. — 19.00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: Dokumentumfilm. — 20.40: Az észt „Vitamin” együttes műsora. — 21.00: Labdarúgó KEK — Mehelen (Belgium)—Dinamó (Minszk). — A szünetben: Világhíradó. — 22.50: „Sötétség” című film. — 0.15: Hírek. — 0.20: Koncert. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.00: Hírek. — 16.05: Iskola- tv. — 16.30: Orosz nyelv gyerekeknek 7. lecke. — 16.50: A Danubius végnapjai — Szlovák film. — 18.00: Kísértetek — NDK tv-filmsorozat 4. rész. — 18.30: Pionírok sportmagazinja. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Mónika — Tv-komédia. — 20.40: Baráti találkozó. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: A világ nagy városai: London. ÚJVIDÉK: 16.45: Műsorismertetés — magyarul. — 16.50: Tv-napló — magyarul. — 17.05: Reklám. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Gyermekműsor. — 18.00: Az egészség és az élet. — 18.30: Román nyelvű tájékoztató műsor. — 18.55: Reklám. — 19.00: Szerb- horvát nyelvű tájékoztató műsor. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyaruly. — 19.55: Reklám. — 20.00: Sportszerda: közvetítés az európai labdarúgó kupamérkőzésekről. — 22.30: Tvnapló. — 22.45: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.25: Gazdasági figyelő. — 21.00: Grant kapitány nyomában című Játékfilm befejező rész. — 21.50: Tv-híradó. Az elmúlt hét végén rendeztek meg a Szövosz Kupa téli versenyednek megyei döntőjét Szolnokon. E versengés a kiírás szerint felmenő rendszerű, azaz a legjobbak az országos finálén találkoznak egymással megyéjük képviseletében. Az áfészek, a takarék- és lakásszövetkezetek tagjai valamint dolgozói négy sportágban mérhették össze tudásukat. A legtöbb résztvevő a tiszalitgetá sportcsarnokban volt; hetvenen álltak a pdng- pongasztalokihoz. Hasonlóan népszerűnek számított a MÁV MTE Munkásör úti csarnokában lebonyolított tekeverseny, ott félszázan döngették a bábukat. A sakk huszonnyolc vállalkozót sarkallt szellemi tornára, röplabdában viszont mindössze két csapat mérkőzött — ez utóbbiakra a dr. Csanádi Körúti Általános Iskolában került sor. A dobogóra legtöbbször a jászberényi és törökszentmiklósi versenyzők áll haittak. A Szövosz Kupa országos döntőjének egyébként március 25—27., között ugyancsak Szolnok ad otthont. Győztesek. Asztalitenisz, csapat: Egyesült Jászsági Áfész, férfi egyes: Bajcsi István (Mezőtúr és Vidéke Áfész), női egyes: Papp Fe- rencné, férfi páros: Hulin György—Gallai Antal (valamennyi Egyesült Jászsági Áfész), női páros: Pallagi Imréné—Nagy Sándor (Karcag és Vidéke Áfész). Teke, férfi és női csapat: Török- szentmiklós és Vidéke Áfész. Egyéni, férfi: Gecse Mihály, női: Halász Jánosné (mindkettő Törükszentmiklós és Vidéke Áfész). Sakk, férfi: Nagy József (Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat), női: Csetényi Anikó (Kunszent- márton és Vidéke Áfész). Röplabda: Szolnok és Vidéke Áfész. Asztalitenisz „nagyüzem” a sportcsarnokban (Fotó: T. K. L.)