Szolnok Megyei Néplap, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-25 / 47. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. FEBRUÁR 25. Szünet vagy szakítás? Átmeneti szünetnek bizo­nyul a nicaraguai kormány­zat és az ellenforradalmi csoportok tárgyalásainak fel­függesztése, vagy hosszabb szakítással fenyeget a meg­beszélések múlt heti hirtelen befejezése? Ez az a kérdés, amellyel a közép-amerikai válság ügyét nyomon köve­tő szakértők mostanában a legbehatóbban foglalkoznak, hiszen a nemzeti párbeszéd kimenetele, folytatása vagy végleges megszakadása alap­vetően befolyásolhatja az évek óta húzódó, s csupán az elmúlt évben több mint hatezer halálos áldozat követelő karibi krízis ren­dezését. Dániel Ortega nicaraguai elnök legújabb javaslata sze­rint mihamarabb, lehetőleg már most pénteken ismét asztalhoz kellene ülni a szembenálló felek képvise­lőinek. A legutóbbi guatema- lai kudarc azonban azt je­lezte, hogy egyelőre alapve­tő különbségek rejlenek a sandinista vezetés, illetve a kontrák által előterjesztett indítványok között, s úgy tű­nik, hogy az amerikai képvi­selőházban újból napirendre került úgynevezett „huma­nitárius segély” csak to­vább bonyolítja a dolgok ál­lását. Ezúttal nem a Fehér Ház hónap elején leszavazott se­gélyterve kerül ismét az amerikai törvényhozás elé, hanem a demokrata párt kü­lön beterjesztett változata, amely — Reagan elnök el­képzeléseivel ellentétben — nem engedélyezne katonai jellegű támogatást. Csak­hogy amint arra szintén Or­tega elnök rámutatott, a fő probléma nem a pénzügyi átutalások „címkézése”, el­nevezése: a kontrák részére érkező bármilyen jogcímű dollármilliók a managuai kormányzat elleni fegyveres tevékenység folytatását te­szi lehetővé. Nyilvánvaló, hogy az újabb washingtoni szavazás módosíthatja a kontrák tár­gyalási hajlandóságát is. Egyelőre fenntartják állás­pontjukat: a kilátásba helye­zett tűzszünet fejében ko­moly politikai engedménye­ket akarnak elérni, míg a sandinista kormányzat a fegyvernyugvás kihirdeté­sét — és persze betartását — kiindulópontnak tekinti. A két vélemény között te­hát meglehetősen nagy az eltérés, s kérdéses, segít-e áthidalásában az eddig köz­vetítői szerepben fellépő ma­naguai érsek, Miguel Oban- do y Bravo. Ortega a bíbo­roshoz intézett friss levelé­vel, az eszmecsere felújítá­sának sürgetésével minden­esetre azt bizonyította, hogy a sandinista vezetés el akar­ja kerülni a beláthatatlan következményekkel fenye­gető szakítást. S ez teljesen érthető, hiszen a tárgyalások mégoly rövid szünetei is a tartós, átfogó rendezés esé­lyeit csökentik. Szegő Gábor A szovjet államfő szerdai programja (Folytatás az 1. oldalról) a szocialista országok, s kü­lönösen a Szovjetunió meg­egyezésre törekvő politiká­jának, következetes erőfe­szítéseinek. Hangsúlyozták a széles körű nemzetközi pár­beszéd jelentőségét a béké­ért és a haladásért vívott harcban. A találkozón részt vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az Elnöki Tanács elnöke és Rajnai Sándor, a Köz­ponti Bizottság tagja, ha­zánk szovjetunióbeli nagy­követe. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió rpa- gyarországi nagykövete. Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja. a Minisztertanács elnö­ke a délutáni órákban ke­reste fel Andrej Gromikót a szovjet vezető szállásán. A szívélyes, baráti, őszin­te légkörű találkozón véle­ményt cseréltek a két or­szág társadalmi-gazdasági fejlődéséről, a kétoldalú kap­csolatokról. Grósz Károly tájékoztatta Andrej Gromi­kót hazánk belső helyzetéről, stabilizációs és kibontakozá­si programunk fő vonásai­ról, a külgazdasági egyen­súly megteremtése érdeké­ben tett erőfeszítéseinkről, a gazdaság szerkezeti átalakí­tásának és a reformfolya­mat meggyorsításának szük­ségességéről. Hazánk stabili­zációs törekvéseit ismertetve reményét fejezte ki, hogy a tervek megvalósítását nem nehezítik meg a nemzetközi gazdasági kapcsolatok, illet­ve a politikai élet előre nem látható változásai. Magyar- ország mind a szocialista or­szágokkal, mind tőkés part­nereivel a kapcsolatok erő­sítésére törekszik. A gazda­ságban elsősorban a külföl­di termelő tőke bekapcsolá­sára törekszünk. Ennek hasz­nos formája a közös válla­latok alapítása. Andrej Gromiko ismertet­te az SZKP Központi Bizott­sága februári ülésének ered­ményeit, megállapítva, hogy a plénum jelentős mérföld­kő az átalakítás menetében. Most a legsürgetőbb feladat, hogy az eddigi stratégiai irány alapján megkezdődjék a célok gyakorlati megvaló­sítása. Magyarországi láto­gatásáról elmondta: a Leg­felsőbb Tanács Elnöksége el­nöki tisztében első alkalom­mal látogatott külföldre, s ez utal a szovjet—magyar kapcsolatok jelentőségére. A kétoldalú kontaktusokat áttekintve kölcsönösen ki­emelték: a fejlődés jelenle­gi szakaszában megkülön­böztetett szerepe van a gaz­dasági és a műszaki-tudo­mányos kapcsolatok megúju­lásának. Ehhez szükséges egymás lehetőségeinek jobb megismerése. Mindkét fél érdekelt a hosszú távú együttműködésben, amihez türelemre, kölcsönös kezde­ményezőkészségre van szük­ség. A találkozón részt vett Rajnai Sándor és Borisz Sztukalin. A nap folyamán ünnepé­lyes külsőségek között, ka­tonai tiszteletadás mellett megkoszorúzta a magyar hő­sök emlékművét a Hősök te­rén. Ugyancsak a kegyelet és a megemlékezés virágait helyezte el a szovjet párt és állam megalapítójának, Le­ninnek Dózsa György úti szobránál, s koszorút helye­zett el a Szabadság téri szov­jet hősi emlékműnél. A koszorúzási ünnepsége­ken részt vett Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Iványi Pál, a Fővárosi Ta­nács elnöke, valamint Raj­nai Sándor és Borisz Sztu­kalin. A nap folyamán Andrej Gromiko kíséretének tagjai tárgyalásokat folytattak ma­gyar partnereikkel. WASHINGTON Máris megtalálta a hétfőn zajos körülmények között távozott haditengerészeti miniszter utódát a Fehér Ház: Reagan elnök egyik munkatársát kívánja előter­jeszteni jóváhagyásra. Wil­liam Ball jelenleg Reagan egyik parlamenti összekötő­je, fő kongresszusi „kijáró­ja”, akinek feladata eddig főként a kormány által szor­galmazott törvényjavasla­tok útjának egyengetése volt. Az Azori-szigeteken lévő amerikai támaszpontok sor­sáról, a Portugáliának nyúj­tott amerikai támogatás kér­déséről tárgyal Reagan el­nökkel Anibal Gavaco Silva miniszterelnök, aki kedden érkezett hivatalos látogatás­ra az amerikai fővárosba. AMMAN A szubtrópusi éghajlatú Jordánia lakossága számára szokatlan hidegtől didereg. Kedden több helyütt mínusz két fokig süllyedt a hőmérő higanyszála a közel-keleti országban, ahol egyébként 7—12 fok a téli középhő­mérséklet. Északi-sarki lég­tömegek fagyot és ritka ven­déget, havat vittek az or­szágba. A hótakaró vastagsá­ga helyenként elérte a 15 centimétert. A Ganz Danubius Tiszafüredi Darugyára felvesz gépészmérnököket, gépészüzemmérnököket, gyakorlattal rendelkező gépésztechnikusokat műszaki munkakörökbe. (tervező, technológus stb.,) Családosok részére lakást biztosít. A lakás biztosításánál mérnök házaspár, illetve mérnök-közgazdász házaspár előnyben .részesül. Jelentkezni lehet a gyár sze­mélyzeti vezetőjénél. Ganz Danubius Tiszafüredi Darugyára 5351. Tiszafüred, örvényi út. Telefon: 11-333. (449) ili , i.vffl-ri— .... ■........»••••»....«■ =i • .......... A KNDK és Dél-Korea küldöttségei először tárgyalnak a fegyverszüneti bizottság ülésén Panmindzsonban, amióta az állítólagos merénylet következtében felrobbant a dél-koreai légitársaság egyik személyszállító repülőgépe ______(Telefotó: AP — MTI — KS)_______________ K arabah-hegyvidéki autonóm terület flktivaülések a nacionalista zavargások után Az Azerbajdzsáni SZS2K- hoz tartozó karabah-hegyvi­déki autonóm területen le­zajlott nacionalista zavargá­sok után az autonóm terület pártvezetésében személyi változásokról döntöttek, s aktívaülésen vitatták meg a történtek tanulságait mind Sztyepanakertben, az auto­nóm terület székhelyén, mind az örmény fővárosban, Jerevánban. Felmentették a testület el­ső titkári funkciójából és a pártbizottság irodájának tagsága alól Borisz Kevor- kovot munkájának fogyaté­kosságai miatt. A szerdán tartott pártak­tíván egybehangzóan támo­gatták az SZKP Központi Bizottságának a történtek­kel kapcsolatos állásfoglalá­sát. Szovjetunió—Egyesült Államok n két külügyminiszter televíziós beszéde Eduard Sevardnadze szov ­jet külügyminiszter kedden kijelentette: reális lehetősé­gek vannak arra, hogy a két nagyhatalom szerződést kös­sön hadászati nukleáris fegyvertáruk felére csökken­téséről. de most minden a washingtoni magatartástól függ. A szovjet külügyminiszter kedd este a csehszlovák te­levíziónak nyilatkozott. Hangsúlyozta: „valós eséljje van a hadászati fegyverek 50 százalékos csökkentéséről szóló szerződés megkötésé­nek. Viszont most minden az amerikai kormányzat di­namizmusán múlik és azon az őszinte óhaján, hogy s\z amerikai elnök moszkvai lá­togatására elkészüljön ja szerződéstervezet”. Nyilatkozata előtt Eduard Sevardnadze a Varsói Szer­ződés tagállamainak minisz­tereit tájékoztatta Prágában Shultz amerikai külügymi­niszter moszkvai tárgyalá­sairól. A szovjet—amerikai kap­csolatokban realistának kell lennünk: eltérő a két ország rendszere, mások az érdeke­ik, de ugyanakkor vannak közös érdekek is. Lesznek mindig megoldásra váró kérdések, s nekünk éppen ezeken kell dolgoznunk — jelentette ki George Shultz amerikai külügyminiszter. Shultz abban a kedden késő este sugárzott televíziós in­terjúban beszélt moszkvai látogatásának eredményei­ről, amelyet elutazása előtt készítettek vele. Geraszimov sajtótájékoztatója Hz afgán kérdés rendezése például szolgálhat Az elmúlt napokban a Szovjetunió képviselői a vi­lág sok országában adtak részletes tájékoztatást az Afganisztánnal kapcsolatós szovjet álláspontról. Mint szerdai sajtótájékoztatóján Gennagyij Geraszimov szov­jet külügyi szóvivő elmond­ta, a felkeresett országokban kedvezően fogadták a Mi­hail Gorbacsov február 8|i nyilatkozatában foglaltakat. Általában azt a reményt hangoztatták, hogy az afga­nisztáni válság rendezésének módja példa lehet más re­gionális válságok rendezésé­hez. A kérdés kapcsán Gera­szimov részletesen szólt ar­ról, hogy az afganisztáni ve­zetés nem törekszik a hata­lom monopóliumára, a ha­talmat koalíciós kormányon keresztül akarják gyako­rolni. A szóvivő kitért az ellen­forradalmi „hetek szövetsé­gének” lépésére (az általuk létrehozandó koalíciós „kor­mányról” van szó), mondván, hogy az mesterséges akadályt állít a rendezés útjába. A szóvivő foglalkozott azokkal a nyugati lapjelen­tésekkel, amelyek a NATO Észak-Európát érintő tervei­ről szóltak. Ezek szerint más NATO-tagállamok csapatai­val váltanák fel azt a ka­nadai dandárt, amelynek a feladata úgymond Norvégia északi részének védelme. Ge­raszimov szólt arról, hogy e csapatokban részt vennének nyugatnémet katonák is. A szóvivő rámutatott, hogy a tervezett lépések ellenté­tesek a katonai szembenállás szintjének csökkentését cél­zó tervekkel olyan időben, amikor a Szovjetunió e cél érdekében több egyoldalú kezdeményezést is tett. flz NDK területéről Megkezdik a szovjet rakéták kivonását Ma megkezdődik a szovjet hadműveleti-harcászati nuk­leáris rakéták kivonása az NDK területéről — közöltté szerdai nyilatkozatában az NDK külügyminisztériji- mának szóvivője. A Szovjetunió januárban állapodott meg az NDK-val és Csehszlovákiával, hogy a tervezettnél korábban, a kö­zepes hatótávolságú és a harcászati-hadműveleti nuk­leáris eszközök felszámolá­sáról szóló szovjet—amerikai szerződés hatályba lépése előtt kivonják e két ország­ból a nyugat-eruópai raké­tatelepítésre válaszként el­helyezett szovjet rakétákat. Az NDK területén összesen hat helyen állomásoznak harcászati-hadműveleti nuk­leáris rakétákkal felszerelt szovjet egységek. A terroristák is kihasználhatják. Terjed a „komputervírus’’ Egyelőre pontosan még kiderítetlen eredetű kórokozó — a „komputervírus” — terjedésére figyeltek fel amerikai számítógép-szakemberek. Nemcsak a kaliforniai Szilikon-völgyben, hanem Ausztráliában és Izraelben is felütötte fejét ez a fertőzés. Mind gyakrabban fordul elő, hogy kártevő programok szivárognak át egyik komputerrend­szerből a másikba, és tönkreteszik az ott tárolt adatkészletet. A „vírusprogramok” — biológiai név­adójukhoz hasonlóan — osztódással szaporodnak. Akkor terjednek, amikor az „egészséges” számítógép „fertőzött” rendszerrel lép érintkezésbe, vagyis elektronikus kapcsolatot létesít vele. így a járvány valószinűsége csaknem egyenesen arányos a számítógépek szá­mának növekedésével, márpedig a szá­mítógépes rendszerek közötti adatátvé­tel egyre általánosabb. Előfordul, hogy a kártevő programo­kat a gépek közelében dolgozó sértő­dött alkalmazottak szándékosan ütik be. Máskor a számítógéprendszert jog nélkül, orvul megcsapoló amatőr be­tyárok lelik örömüket abban, hogy jog­talan behatolásuk nyomán a pusztítás magvát vetik el. De véletlenszerűen is terjedhetnek ezek a „vírusok” például akkor, ha kísérletező kutatók, fejlesz­tők félbehagyott programjai valami­képpen kiúsznak a számítógépből. A kérdést tanulmányozó szakértők arra a veszélyre is figyelmeztetnek, hogy terrorista szervezetek „program- vírus” bejuttatásával szándékosan rombolást végezhetnek kormányok vagy fontos iparvállalatok — így hadi­ipari cégek — adatbankjában. Mindezek ismeretében a számítógép- rendszerek birtokosai ma már óvato­sabban és gyanakvóbban létesítenek kapcsolatokat, jóllehet az egyes rend­szerek összekapcsolásából származó be­láthatatlan előnyök kihasználása mos­tanában nagyobb lendületet vett. Arról, hogy eddig hány „fertőzéses” eset fordult elő, márcsak azért sem áll­nak pontos adatok rendelkezésre, mert a kárvallottak igyekeznek eltitkolni a bajt: szégyellik, hogy rosszul látták el az adattárolás feladatát, vagy illeték­telenek hozzáférhettek a tárolt adatok­hoz. Egy amerikai kutató kétezer kompu­teres bűncselekményről szerzett tudo­mást, és miután behatóbban megvizs­gálta az eseteket, arra a megállapítás­ra jutott, hogy csak 20—30 lehetett kö­zülük „vírustámadás”. Ausztráliában a Commodore cég ál­tal gyártott Amiga gépeket támadta meg a betegség: a véletlenül beültetett „vírus” elpusztította a felhasználók gé­peiben tárolt összes korábbi adatot. A jeruzsálemi egyetem számítógépköz­pontjában csak akkor fedezték fel a „vírust” amikor már tönkretette az adattárolót, és a fertőzés tovább terjedt más külső felhasználók gépeire. Kali­forniában a Hewlett—Packard szemé­lyi számítógépei között tört ki a jár­vány. Védekezésül a cég meghatározta, hogy melyek azok a megbízható szoft­ver-cégek, amelyeknek előregyártott programjai biztonsággal felhasználha­tók. Az IBM szintén óvintézkedést tett: kidolgozott és piacra dobott olyan programot, amellyel a kapcsolatfelvé­tel előtt ellenőrizni lehet próbákkal a partnergép „vírusmentességét”. Milyen fejlemények várhatók „vírus­ügyben”? Amerikai szakértők úgy vé­lik. hogy vagy túlságosan nehéznek bi­zonyul majd a jövőben a „komputer- vírus” tudatos megtervezése, beprog­ramozása és terjesztése, és akkor „fegyverként” egyszerűen érdektelenné válik. Vagy pedig még nagyobb lesz a pusztulás, ha egyre szakképzettebb szabotőrök egész számítógéprendszerek és programok szétrombolására tudiák majd bevetni. Az pedig csak újabb „támadásokra” ösztönözhet, ha a né­hány feltárt esetből a sajtó szenzációt csinál, és hisztériát kelt. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents