Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-30 / 25. szám
10 I cwMOKroi iHiJiniuMH 1988. JANUÁR 30. Például a kunmadaras/ fiatalok Maradjunk vagy távozzunk? Egy arc a katedráról Problémaérzékenységre szerelnék nevelni Helyét keresi a település Vincze Erzsébet 18 éves lesz és a kunmadarasi ABC egyik szakképzett eladója. A fizetése havi háromezer körüli. — Tavaly áltam munkába és a szüleimnél lakom. — Hogy érzed magad a nagyközségben? — Mint fiatal nem jól, éppen ezért szeretnék elmenni innen. Városba, ahol több az érdekesség, jobbak a vásárlási lehetőségek, meg kevesebb a cigány. — Szórakozás, baráti társaság? — Két műszakban dolgozom, és ha szabad vagyok, otthon segítek anyuéknak, esetleg elmegyek a kérész c- fiamhoz. Sok osztálytársamnak már családja, gyereke is van, tőlük már elszakadtam. Nem járok sehová, így nehéz ismerkedni. Városba, el Pedii? akad egy kulturált, fiataloknak való klub, amelyet a téesz üzemeltet, bár minderről még később szó lesz. Érdekes, hogy aki máshol tanult, idekerülése után nem biztos, hogy hirtelenjében barátokra lel. Erre Gál István sorsa az egyik példa, aki tavaly érettségizett a karcagi gimnáziumban és jetenleg az általános iskolában képesítés nélküli nevelő. — A havi fizetésem három és félezer, jól kijövök a többiekkel, és ha minden sikerül, szeretnék bejutni Nyíregyházára földrajz-népművelés szakra. — Szórakozás? — Nekem a baráti társaságom Karcagon él, és szinte minden hétvégén odamegyek. Azután vagy ott maradunk, vagy Debrecenben, Mezőtúron, eseteg Szolnokon kötünk ki. — És itt helyben? — Még nem bírtam gyökeret verni, és szin '* csak köszönő viszonyban vágj- ok a hozzám hasonlóak többségével. Az emberből önkéntelenül is kiszakad a kérdés: Vajon mi a megtartó erő? A szülők? Esetleg ők is. A munkahely? Az is lehet, de a tapasztalatok szerint ez önmagában a fiataloknak kevés. A maradáshoz barátok is kellenek. Kapás Magdolna is csak 19 éves, Tiszafüreden érettségizett és most a Kevisz szövetkezetnél gépíró-adminisztrátor. — Én innen nem szeretnék elmenni, mert itt laknak a szüleim, a rokonaim és ismerek mindenkit. — Udvarló? — Most komolyabb nincs, de akad négy-öt barátom, és velük hétvégeken sokszor a szabadidő központban ütjük el az időt. Az igaz, szórakozás egy ekkora helyen nem sok adódik, éppen ezért sokan átjárnak Karcokra, Kunhegyesre, meg Füredre is. Nagyistván. Lászlóné Marika ugyanitt KISZ-titkár, társadalmi munkában. ö szintén nem akar elmenni, hiszen egy 11 és egy 7 éves apróság édesanyja. Ügy tűnik a két iskola összevonása nem a legszerencsésebbnek bizonyult, hiszen ez az intézmény most egy óriási mamutcégként, nyolcszázhatvannégy nebulóval, ötvenöt pedagógussal tevékenykedik. Bizony ennyi gyerek arcát, sorsát nehéz névre szólóan megjegyezni, különösen ha hozzátesszük, hogy 23 százalékuk cigány, és 40 százalékuk hátrányos helyzetű. Jelenleg már a második évben új iskolavezetés munkálkodik az előrelépésen, és nem elírás, igaz, hogy amikor Fazekas József igazgató messzeföldről ideérkezett, huszonhárom üres állás várta, ami több mint tragikus. Ebből még maradt tizenöt, legalábbis ennyit hirdetnek meg. A közeljövőben esedékes ifjúsági parlamenten javasolják a tanácsnak, hogy letelepedési segélyt is adjanak a kezdő nevelőnek. Időközben hat tanterem felépült, javultak az oktatás feltételei, és noha az érkezőknek szolgálati lakást is tudnánk adni, azért arra is törekednek, hogy egykori volt tanítványaikat hazahív- jék így kezdett itt az idén Gazdag Erzsébet is, akinek az édesanyja ugyanitt pedagógus. Hogy ő alsó tagozatos nevelő marad, annak az az oka, hogy a vőlegénye is itt lakik, dolgozik; így nem akarnak elmenni. Nagy szavakat használva: itt igyekeznek megkeresni és megtalálni életük értelmét Mindezeken túl találkozHogy maradnak-e, vagy mennek a fiatalok innen, ez viszonylagos. Maradnak is, meg mennek is, hiszen mintegy ezer eljáró lakik most is a nagyközségben. Ott, amelyben most 6 ezer 180 lelket számlálnak és ez a szám, még mindig fogy. Hogy miért? Az egyik diplomás huszonéves úgy fogalmazott: rossz helyen fekszik a település, és éppen — Idevalósi vagyok, a férjem is, és mivel már a házépítést is befejeztük, minket ide köt minden. Ami engem kissé zavar az az, hogy nagyon sok a jövőmenő pedagógus, ami bizony meglátszik a gyerekek előmenetelén, főleg egy-egy erősebb középiskolában. Ebben az állításban lehet valami igazság, mert effélét főleg a gyermekes anyák közül többen hangoztattak. tam még néhány helyi kezdeményezéssel, amellyel tartani, kötni szeretnék a fiatalokat. A teljesség igénye nélkül az egyik a lovasklub, amelyet a Kevisz és a Kossuth Téesz létesített. Itt, korra és nemre való tekintet nélkül hetven kunmadarasi kisdiák igyekszik hétről-hétre csiszolni lovastudományát. Egy bizonyos, efféle szórakozás kevés helyen adódik a megyében. Azután a Kevisz a közeljövőben adja át azt a tantermet, amelyet 800 ezer forint értékben rendezett be tizenhat számítógéppel, és ingyen az iskola rendelkezésére bocsátja. Mondván, ekkora technikai háttérrel már oktatni is lehet ezt a programot a legrátermettebb felsősöknek. A Kossuth Téesz is igyekszik lehetőségeihez képest segíteni a fiatalokat. Nem csekély anyagi ráfordítással megvett egy épületet, majd alapos átalakítás után benne szabadidő központot létesített. Itt a klubtagok szórakozhatnak videózhatnak névestéket baráti találkozókat tarthatnak. Hogy ki lehet klubtag? A téesz ifjú dolgozói, de más is aki nem kocsmának, vagy verekedőhelynek nézi az ízlésesen berendezett helyiségeket. Jár ide száz-százhúsz fiatal, de ha rendezvényt tartanak, bizony szűknek bizonyul a 70—80 betérőre méretezett nagyterem. A létesítmény _ egyébként 3-tól 11 óráig várja az érdeklődőket. ezért keresi a helyét. Egyfelől a Hortobágy, a másik oldalról Kunhegyes, a harmadikról Füred, a negyedikről Karcag „szorítja”. Ügy tűnik, akad az állításban némi igazság, meg aban is, hogy ez a helykeresés még most sem fejeződött be teljesen. Igaz, valami azért már elkezdődött... D. Szabó Miklós Megtalálni a helyet Az iskola jelentősége A külföldi vendégek számára reneszánsz esküvőt rendeznek a sziráki Kastélyszállóban. Az így egybekelni óhajtó párok korbű reneszánsz öltözékben, reneszánsz zeneszó kíséretében mondhatják ki a boldogító igent. A szertartást a balassagyarmati családi rendezvényeket szervező iroda munkatársai állították össze (MTI Fotó; Kulcsár József) A Szabolcs-Szatmár megyei ingázókról az elmúlt években egy egész sor statisztikai jelentés látott napvilágot. Mindmáig az országnak e szegletéből szánják rá magukat a legtöbben, hogy felkerekedjenek, s a jobb kereseti-, illetve munkalehetőség reményében valahol máshol — többnyire a fővárosban — találják meg a számításukat. A helyzet fordítottja nem igazán jellemző, de kivételek persze mindig akadnak, önmagában például Szolnokról hetente Nyíregyházára eljárni még nem szenzáció (tudniillik e sorok írója már találkozott olyan zenésszel, aki Budapestről Gyulára utazott le hetente), mégis van abban valami figyelemreméltó, hogy egy fiatal tanár vállalja az évi mintegy tizenötezer kilométeres utazást, s az ezzel járó időveszteséget, csakhogy annak éljen, amit leginkább szeret csinálni. A Szolnokon elő Reke Lajos filozófiatörténetet tanít a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Három évvel ezelőtt még maga is az intézmény végzős hallgatói közé tartozott ; magyar—történelem szakon. Akkor azonban történt valami: — Másodéves koromtól kezdődően igyekeztem behatóbban foglalkozni a filozófiával ; szakdolgozati témámat is e tárgyból választottam — közelebbről Nietzsche érdekelt a legjobban. Egyik tahárom javasolta, hogy végezzem el az ELTE filozófiai szakát. Megfogadtam a tanácsát. A főiskolai évek után Szolnokra vetett a sors, s innen jelentkeztem az egyetemre. Felvettek. Reke Lajos a Dolgozók Általános Iskolájában tanított, amikor tavaly áprilisban levelet hozott Nyíregyházáról a posta. A tanárképző főiskola filozófia szakcsoportjának invitálására nehéz lett volna nemet mondani. Hogy mi ösztönözte a távolság legyűrésére a fiatal pedagógust? — Egyrészt vonzott benne, hogy olyan embereket ■t---------------------------------------------próbálhatok meg problémaérzékenységre nevelni, akik maguk is egyszer majd gyerekekkel törődnek, és égetően szükséges, hogy a világra nyitott nebulókba idejekorán beleplántálják a gondolkodni tudást, a dolgok miértjére való rákérdezés okos képességét. Másrészt pedig egy látszólag kevésbé fontos, ám számomra mindenképp meghatározó dolog is közrejátszott. Szeretem az erdőt, a fákat; Nyíregyházán a n:*«kola környéke tiszta levegőjű, és reggelente madárdaltól hangos, Szolnokon pedig nem nagyon látni erdőt... Ragaszkodásom megértéséhez tudni kell, hogy korábban nyolc éven át atletizál- tam, hosszútávfutó voltam. A sóstói erdőket keresztül- kasul bejártam, sokszor 40— 50 kilométert is futottam naponta. így megmaradt bennem a természet szeretete. A lelkem legmélyén tulajdonképpen még mindig atléta vagyok. De visszatérve az előbbi megjegyzésemhez: az említett gondolatátadást nemcsak hivatalos keretek között szeretem végezni. Már harmadik éve, hogy nyaranta tehetséges középiskolásoknak szervezünk olvasótábort a feleségemmel és a barátaimmal közösen. Ezek jó alkalmak a nyílt, elmélyült beszélgetésekre. Egyébként a főiskolán is arra törekszem, hogy társként tudjak ott lenni gondolataimmal a tanítványaim között. Hangsúlyozom: társként. Nem szeretném, ha a klasz- szikus tanár-diák viszony felé sodródna a kapcsolatunk. Egyelőre így tudom elképzelni a tanítást. Reke Lajos a tanév végén százhúsz hallgatót fdgorla- toztat majd. Ezúttal ő ül a katedra másik oldalán. A vizsgázók számot adnak fel- készültségükről, miközben a felkészítő is megmérettetik. ,A szigorlat voltaképp mindkettőjüknek szól, csak most már az a kérdés: ki izgul majd jobban a nevezetes napon? — jurkovics — A diákstúdió ügyében Levélféle barátomhoz, Csák Lacihoz Kedves Laci! Talán meglepődsz, hogy barátomnak szólítalak, amikor mindössze egyszer beszélgettünk alaposabban a dologról. A dolgotokról, ügyetekről, a diákstúdióról. Nos, a magyarázat; barátomnak tekintek bárkit, aki — a kor igényét fölismerve — önzetlenül ad valamit a jövőnek, az ifjúságnak. Te — véleményem szerint — jó szemmel ismerted föl, hogy a videózással, a videó- kultúrával mindenképpen foglalkoznunk kell. Nemcsak azért, mert a gombnyomásra működő „egyszemű szörny” manapság milliókat szögez a fotelba, s foszt meg ilymódon mindenféle más élménytől, hanem azért is, mert ebben a videóban tényleg van valami — talán nem kevés — amit értelmesen föl lehet használni. S ha már így van, nem árt, ha minderről — az oktatási rendszer ma már folyamatos lemaradása mellett — az iskolán kívül a jövő emberei, a mai tizenévesek idejekorán tudomást szereznek, sőt, ha lehet, kicsit értőivé, majdnem művelőivé válnak e kultúrának. Ezért szerveztétek meg tavalyelőtt a KISZ városi bizottsága mellett működő diáktanács egyik öntevékeny diákköreként a videó- kört, amely tavaly valódi városi diákstúdióvá kívánta kinőni magát. Panaszkodsz, hogy nem haladtok olyan ütemben, ahogy terveztétek. Igaz, időközben — a foglalkozásaitokon, a táborokban — legalább kéttucatnyi közép- iskolás ismerkedett meg a videózás történetével, a filmkészítés alapjaival — a gyakorlatban is, a filmművészet klasszikusaival; azaz tett szert nem is olyan kevés esztétikai és műfajisme- retre, sőt oldott meg nem éppen egyszerű filmkészítési feladat; tehát volt szerkesztő, rendező, gyártás- vezető, vágó és operatőr egy személyben. Nos, mindezt kevésnek érzed az idő múlásához képest. Igen, szerettetek volna „betörni”, önálló műsorokat készíteni a Szolnoki Városi Televízióban, s a fogadó- készségben sem lett volna hiány. A diákok 10—15 perces összeállításai otthonra, ezáltal közönségre találtak volna a városi televízió adásaiban, megnyílhattak volna ezzel a leghatásosabb média, a szemre, a fülre egyaránt ható — mindentudó, mindenható — televíziózás lehetőségei számotokra is. Csakhát a technika ördöge. Igen, beláttátok; nemcsak „borzalmasan nehéz”, egyszerűen lehetetlen technika nélkül „labdába rúgni”, tulajdonképpen ezért hiúsult meg elképzelésetek. Köszönettel tartoztok munkahelyednek, a Megyei Moziüzemi Vállalatnak, amely összejöveteleitekhez helyiséget, s a tanulás kezdeti szakaszához technikát, igen egyszerű VHS-techni- kát biztosított számotokra. S ugyancsak örömmel veszitek a KISZ támogatását, hiszen a tőlük kapott pénzen mehettek el táboraitokba. Szeretnétek persze — a körülményekkel számolva előbbre lépni! Tegyétek! Semmiképpen ne visszakozzatok, ne mondjatok le arról — a tudásról —, amit közösen már megszereztetek! Tudom, hogy szeretnétek még többet tudni ahhoz, hogy haladhassatok, miközben tagadhatatlan; most már félprofesszionalista felszerelésre lenne szükségetek, olyanra, amilyen Szolnokon csak a Kőolajkutató Vállalatnak és a városi televíziónak adatott meg. Tőlük elvenni persze nem lehet — még rövid időre sem —, hiszen ők is használják, időben alaposan kihasználják technikájukat. Megszerezhető pénzről — közel kétmillióról — beszélni pedig a mai világban inkább csak az álmok világában lehet, semmint a valóságban. A kör tehát bezárult. Látszólag. Mert esetetekben is igaz; a talpon maradáshoz, a továbblépéshez többet kell tenni az eddigieknél! Recept pedig nincs se kicsi, se nagy, vagy az esetleges receptet író nemigen garantálja aláírásának értékét. Tehát önmagatoknak kell megtalálnotok, kijárnotok utatokat. Egy mindenesetre biztos; az az út, amelyen elindultatok nem zsákutca az a jó út! Tudom, fogytán az üzemanyagotok, az erő akkumulátoraitokban. Magatoknak kell töltőállomást visszofordulni nem lehet, keresnetek. Nem könnyű. De megállni nem érdemes, ölel barátod: Egri Sándor
