Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-28 / 23. szám
1988. JANUÁR 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Rekordforgalmat bonyolított le a múlt évben a Képcsarnok Vállalat szolnoki Aba-Novák terme. Közel 11 millió forint értékben árusítottak képzőművészeti iparművészeti és egyéb alkotásokat — nzs — Lengyel vendégek a népfrontnál Tallinn, Bratislava, Szolnok Szocialista együttműködési szerződés A héten hagyta jóvá azt a szocialista együttműködési szerződéstervezetet a Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, amelyről decemberben Tallinnban állapodott meg Bálint Ferenc városi tanácselnök, H. Lumi, az Észt SZSZK fővárosa, Tallinn Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke és M. Grega, a Szlovák Szocialista Köztársaság fővárosa, Bratislava polgármesterének első helyettese. Az Észtországot és Szolnok megyét évtizedek óta baráti szálak fűzik egymáshoz. E baráti kapcsolatok jegyében hívták meg Tallinnba a megyeszékhely, Szolnok tanácselnökét a múlt év végén. A tallinniak évek óta Turin elnevezésű programjukban több európai várossal baráti kapcsolatokat ápolnak, amely közös találkozókban, tapasztalat- és szakembercserékben, valamint kulturális kapcsolatokban nyilvánul meg. E program részeként találkoztak Tallinnban a magyar, a szlovák és az észt város vezetői. A három város szocialista együttműködési szerződése február elsején lép hatályba. A szerződő felek ezentúl meghívás és közös gazdasági érdek alapján részt vesznek egymás városainak kiállításain és vásárain, tapasztalataikat kicserélik a régi városközpontok helyreállításában, együttműködési lehetőségeket keresnek környezetvédelemben, a közlekedés gondjainak megoldásában és az úi városrészek, városnegyedek problémáinak elemzésében. Megszervezik a városok építészeinek és a községgazdálkodás szakembereinek közös szemináriumait is. A szolnokiak nagyon remélik: a két nagyváros testvéri barátsága fejlődést hoz az alföldi kisváros, Szolnok lakóinak életébe is. — sj — Tegnap a Hazafias Népfront Szolnok Megyei Bizottságán fogadták a Lengyel Fogyasztói Érdekvédelmi Szervezet delegációját, amely Malgorzata Niepokulczycka, a szervezet országos elnöke, a Lengyel Szejm tagja vezetésével vasárnap óta tartózkodik hazánkban. A háromtagú küldöttség fogadásán ott volt Sándor László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Vajda Jenöné, a Fogyasztók Megyei Tanácsának elnöke. A vendégek Sándor László és Vajda Jenőné tájékoztatójából képet kaptak a népfronmozgalom megyei helyzetéről, s a fogyasztói érdekvédelemről. A küldöttség délután a Kunság-Füszért vendége volt, ahol árubemutatót néztek meg és a raktárház munkáját tanulmányozták. A delegáció az esti órákban utazott vissza a fővárosba. Félidőben a falugyűlések Tavaly a Jászságban KEVESEBB TÜZESET A kár értéke: 4,4 millió forint Tavaly november 26-án kezdődött és idén március végéig tart a falu- és réteggyűlések időszaka Szolnok megyében. A Hazafias Népfront községi bizottságai és a tanácsok összesen hatvanhét falugyűlést és négy réteggyűlést szerveztek. A héten az ezernél is kevesebb lélekszámú Szászberek falugyűlésével a találkozók első szakasza lezárult. Az eddigi gyűléseken általában „félfalus” részvétel volt a jellemző, s élénk eszmecsere a fejlesztés, a társadalmi munka idei teendőiről. A gyűlések nagyobb része február nyolcadikán kezdődik, s a rövid hónapban 35 községben és nagyközségben ülnek össze a falufórumok. A rétegtalálkozók közül érdekesnek ígérkezik a nyugdíjasok, a fiatalok és a nők tanácskozása Kenderesen, amely február harmadikától három hétfői napon ad beszédtémát a helybelieknek. Sok helyen kisebb találkozókat is tartanak a téli hónapokban a megyében, tanácstagi beszámolókat, ahol több mint ezerötszáz községi és városi tanácstag mondja el választóinak, hogyan képviselte érdekeiket 1987-ben a tanácsi testületekben. Évek óta folyamatosan emelkedik a Jászságban a tűzesetek száma, növekszik a keletkezett károk értéke. Nagy István főhadnagy, a Jászberényi Tűzoltóparancsnokság parancsnokhelyettese szerint ez elsősorban az állampolgári fegyelem lazulására vezethető vissza. A háztartásokban, munkahelyeken működtetett berendezések elöregszenek, üzemeltetésükről nem mondanak le, a szükséges karbantartások elmulasztásával azonban csökken a tűzbiztonság. Szaporodnak a barkácsmunkák, a szakértelem nélküli tűzveszélyes munkavégzések (hegesztés), vagy a háztáji gazdaságokban bevezetett technológiai folyamatok (húsfüstölés, infralámpás melegítés) okoznak tüzet. Ez a folyamatosan emelkedő tendencia a múlt évben megtorpant, sőt némileg csökkent is a Jászságban. Tavaly 98 tűzesetről szereztek tudomást a tűzoltók, melyek összesen 4,4 millió forint értékű kárt okoztak. Ez mintegy 10 százalékkal kevesebb az előző évinél. A közvetlen veszélynek kitett ingatlan vagy ingóság értéke azonban, amit a tűzoltók megmentett értéknek neveznek, 20 millióról huszonkettőre nőtt. A halálesetek és a sérülések száma az évek során a tüzek fajtájától függően szeszélyesen változik. Tavalyelőtt egy, ’87-ben két halálos baleset volt, ugyancsak kettőről hatra emelkedett a sérültek száma. A tűzesetek egynegyedét a tüzelő- és fűtőberendezések szabálytalan üzemeltetése okozta, ugyancsak ilyen arányban részesedtek a tü- zekből az elektromos zárlatok, túlterhelések. Az ösz- szes tűz csaknem háromnegyed része lakóházakban, háztáji gazdaságokban keletkezett. Dohányzás tízszer, a gyermek kilencszer okozott tüzet, három alkalommal szándékos gyújtogatás keltett riadalmat. A négy tvtűz arra figyelmeztetett, hogy ott is a helytelen működtetés, az elporosodott és szellőzés nélkül, szekrénysorba bezsúfolt készülékek — fekete-fehér és színes egyaránt okozott bajt. Jászfényszarun például kamaszok virtusból lobbantották lángra a téesz szalmakazlát. A tűzoltólaktanyára kétszáz riasztás érkezett. Természetesen nemcsak füzekhez hívták segítségül a tűzoltókat, hanem a legkülönbözőbb balesetekhez is kérték segítségüket. Érdekösszeütközések jelen és jövő között Van-e a politikának fontosabb dolga, mint megteremteni a társadalmi érdekérvényesülések feltételeit a jelenben, és bővíteni ezeket a feltételeket, lehetőségeket a jövő számára? És van-e nehezebb dolog, mint a jelen és a jövő érdekeit egyeztetni, az ütközéseket levezetni? A jövőbeni érdekeknek az a bajuk, hogy áldozatokat követelnek a jelenben. A jelen érdekeinek az a bajuk, hogy gyakran erőket vonnak el a jövőépítés elől. Látom én ezt a magam családjában. Igyekeztünk a gyerekeket rendesen felnevelni, sínre rakni, jó feltételekkel útra bocsátani. A legnehezebb „jövőépítő feladat” a lakáskérdés megoldása volt. De azért sok áldozatot kellett hoznunk nekünk is, a gyerekeknek is, sőt még az unokáknak is. Hányszor volt, hogy fájó szívvel mentek el a 'kirakatok elől, ahol szép ruhácskák, vagy gyönyörű játékok voltak. Nem vehetjük meg, nem jutott rá pénz. De látom a jelen és a jövő konfliktusát a vállalatoknál. Milyen jó lenne olyan mértékben emelni a kereseteket, mint ahogyan a fogyasztói árszínvonal emelkedik! Legalább a reálkereset ne csökkenjen. De a jelen helyzetben ezt nem lehet. Az ország sincs különb helyzetben. Hiszen most kell segíteni a létminimum határán lévő családokon, a versenyképesség alsó határán lévő vállalatokon; most kell legalább megtartani azt a színvonalat, amelyet nyugdíjrendszeriben, szociálpolitikában, oktatásban és egészségügyben már elértünk. Legalább szinten kell tartani a tömegközlekedést, a lakossági ellátást, a szolgáltatásokat. Sokszor erre is kevés a pénz, nemhogy a jövő építésére. Szép dolog az élénkülés, a gazdaság dinamizálása, a kibontakozás, de azért nem árt tudni, ez a jelenben milyen áldozatokkal jár, és a jövőre mit ígér. Van-e egyáltalán kidolgozott elképzelés, szocialista és magyar jövőkép? Tudjuk-e, merre megyünk? Olyan eszmerendszerre, ideológiára volna szükségünk, amely a nehéz helyzetben a cselekvéshez támpontot ad, és eszmeileg is irányt mutat, áldozatra lelkesít. Ennek kimunkálásában mintha egy kicsit elmaradtunk volna. Sok olyan intézkedés, szabálymódosítás volt az elmúlt tíz évben, amely nem mutatott egyértelmű, jói. érzékelhető szocialista 'jövőképet. Napi kérdésekre napi válaszokat adtunk, holott jövőt is építő válaszokat kellett volna adnunk. Ha nincs egységes, jól felépített és megfogalmazott eszmerendszer — ideológia —, akkor nem lehet valódi koncepció sem, amely a tennivalók fő irányait és tartalmát megjelölné. Koncepció és jövőkép nélkül nehéz átfogó országos programokat készíteni és a tömegeket mellé állítani. Nehéz megmagyarázni és elfogadtatni, hogy most éppen a jövő miatt kell áldozatokat hozni. Gyakran elhangzó kérdés: hol a biztosíték arra, hogy nem válik hiábavalóvá a nép áldozata? Legalább hét éve folytatunk egy restriktiv (visszafogó) defenzív (védekező) és defláoiós (mindenütt pénzszűkét teremtő) gazdaságpolitikát, de ez eddig sehova sem vezetett. A jelen és a jövő érdekei közötti összeütközés tovább nőtt. Nem igaz, hogy az emberek nem hajlandók áldozatot vállalni, akár a családban, akár a vállalatnál, akár lakóhelyükön. Nem igaz, hogy nem hajlandók a szebb és jobb jövőért odaadóan dolgozni. Ha megnéznénk, hogy a rengeteg túlóra, túl- műszak, vgm-munka által keresett munkajövedelem mire megy, kiderülne, hogy nem ivásra, nem tengerparti üdülésre, hanem lakásépítésre, bútorvásárlásra és hasonlókra. Vagyis: emberibb jelen- és jövőépítésre. Megnőtt a lakossági vásárlóerő, de ez nem lendítette fel a gazdaságot. Áremelésekkel, adókkal, elvárásokkal többnyire lefölözték a jövedelmeket, legyen az családi, vállalati, tanácsi vagy egyéb jövedelem. A belső felvevőpiac szűkülése azonban a termelést is visszafogta, mert ami nem fogyott el itthon, azt nehezen tudtuk külföldön haszonnal értékesíteni. A ráfizetéses eladások meg ugyancsak csökkentették jövedelmeinket. Csökkent a vállalatok rendelésállománya és kapacitás^ki használása. A magas vállalati rezsi megnövelte a gyártmányok önköltségét, rontotta ár-versenyképességüket. Nem nőtt a nemzeti jövedelemnek az a része, amelyből mint megtakarításból törleszthettük volna adósságunkat. A népen nem múlott, hiszen az emberek többsége dolgozik, a jelenben a jövőért napá 10—12 órát is. Az sem rajtuk múlik, hogy a jelenben hozandó áldozatokért nem túlságosan lelkesednek, hiszen az 1988. évi szabályozók, adók számukra még nem a jól érzékelhető kibontakozást, nem a várt megújhodást szolgáló reformot közvetítik, hanem csupán azt, hogy addig takarózzon, amíg a takaró ér. összébb megy a takaró, mi is menjünk összébb — amitől a takaró még kisebb lesz... Nem haszontalan dolog tehát alaposan megvizsgálni, milyenek is nálunk jelenleg a társadalmi és a gazdasági folyamatok; milyen a tömegek és a politika viszonya; hogyan kell úgy spórolni, hogy annak értelme is legyen. Ezék bizony alapvető elméleti, ideológiai kérdések. És alapvető nemzeti kérdések. A gazdasági, jóléti értelemben vett jövőépítés, jövőbiztosítás — ha fenn akar maradni — minden nemzet örök feladata. A jövő persze mindig a jelenre épül, abból nő ki. A jelen érdekei nagymértékben meghatározzák a jövő érdekeit, érdekérvényesüléseit. Csak akor kell a jelennel végképp leszámolni, ha képtelenné válik a jövőépítésre. Hazánk nagy szerencséje, hogy a gazdasági és a társadalmi reformfolyamatot viszonylag harmonizáltan vittük végig. Szinte nincs is olyan megkezdett út, amelyet nem lehet továbbépíteni, hanem előbb néhány kilométert le kell rombolni. Érvényesítettük — ha nem is hibátlanul — a gazdaságpolitikában és a társadalompolitikában is az arányos fejlődés törvényét. Ebben meglehetősen jó helyet foglalunk el a szocialista országok közösségében. \ Stabilitás és változás folyamatosság és megújulás. A történelem nem rendezőpályaudvar, ahol a nemzet vonatát át lehet rakni a 2- es vágányról a 18-asra. Egyetlenegy váltóállítást is nehezen bír a nemzet, nagy lehet a megrázkódtatás. A legnehezebb időkben is meg kell őrizni a társadalom és a gazdaság szerelvényének kezelhetőségét, kontrollálhatóságát, szabályozhatóságát. És az utasoknak minden körülmények között tudniuk kell, hogy hová viszi őket a vonat. dr. Pirityi Ottó Verebek Én néhány napja vettem észre. Eleinte csak az egyiket. Lehet, hogy már akkor is ketten voltak, de ezt még nem tudhattam. Valószínűleg a bátrabbik volt az, amelyik már előbb elfoglalta magának az ABC-t. Semmi félelem nem látszott rajta, ahogy a kissé hiányos „gondolák” fölött tett egy-két tiszteletkört. Néha megtelepedett a mennyezet alatti káván, szürke — barnával finoman meghintett — tollát rendezgette. Csöndben. Talán már karácsony előtt is itt volt? Végignézte, miként fogy el a máskor olyan tömött polcokról a temérdek áru? Szemlélője volt a nagy év végi hajrának, az átárazásnak? Vajon akkor is néma maradt? Tény, hogy az egyébként valóban szemtelen veréb itt, a számára szokatlan környezetben is gyorsan föltalálta magát. (Valószínűleg a levegőcserélő ventillátor résein közlekedik.) Lealábbis úgy viselkedik. Már a párja is beköltözött, s mostanában ketten körözgetnek kedvük szerint a vásárlók feje fölött. Csak néha váltanak szót egymással, amúgy csöndben szemlélődnek. Ők ketten vannak, akiket itt, az ABC-ben hidegen hagy az áremelés. Sőt! Nekik, kettejüknek édesmindegy. Az a pár szem morzsa így is, úgy is leesik számukra a pultról, ők gondtalanul alkalmazkodtak az áremeléshez. Mint ahogy ehhez a félelmetes élelmiszer- bolthoz is. Hiszen itt mindenütt falak veszik őket körül, becsaphatná őket a hatalmas kirakatüveg — kelthetné a szabadság látszatát. Láttam már fecskét, verebeket rémülten verdesni, amint újra meg újra kétségbeesetten neki- nekivágódott az üvegnek, egészen addig, amíg végzetesen össze nem törte magát. Ez a két veréb azonban fütyül a verebekre általánosan, génjeikben előre megírt természeti szabályokra. Nem idegesek, nem idegenkednek a számukra szokatlan környezettől, nem zavarja őket a sok lámpa, a vásárlók zaja, az emberközelség. Csak nem valamiféle mutációval állunk szemben? Miért váltak ki ezek a verebek a szürkék seregéből? Miért viselkednek nem-veréb módjára? Mert az rendben van, hogy házi verébnek nevezte el őket a tudomány, s az is, hogy közel az emberhez élnek — úgy általában. De az már elgondolkodtató, ahogyan ez a kettő él. Kiszakadtak övéik közül, alkalmazkodtak a körülményekhez. Új életet kezdtek. A korábbinál sokkal biztonságosabbat. Mert itt mindig van ennivaló, legföljebb el kell viselniük a vásárlókat, a bolt személyzetét. Nyilván kisebb veszélynek ítélték meg ezt, mint az ölyveket, az éhes baglyokat, rafinált macskákat. Ügy vélték, az ember kiszámíthatóbb. Már éppen azon mor- fondírozgattam, hogy a madarak metakommunikációja hamarosan egész verébsereget telepít ebbe a békés, boltbéli környezetbe, amikor egy reggel nem röpködtek szokott madaraim. Gondoltam, csak ki- libbentek a szellőzőn, megvizsgálni, mi változott odakinn. Majd visszajönnek. De nem jöttek. Azóta is váltig töröm a fejem: csak nem bennünk, emberekben csalódtak... ? H. Z.
