Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-26 / 21. szám
1988. JANUÁR 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Monoki Piroska, Szolnokon élő naív festő alkotásaiból nyílt kiállítás a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ pincegalériájában. Elsősorban a régi paraszti élet emlékei, a tanyavilág és a természet szépségei fedezhetők fel képein. Az érdeklődők február 6- ig tekinthetik meg a festményeket (Fotó: Mészáros) Kunsági görög emlékek A görög kereskedők magyarországi tevékenysége régi keletű. Jelen voltak már az Árpád-korban (főként a bizánci kapcsolatok megélénkülésekor), érkeztek a <prök hódítók nyomában is, Mádkor a Duna—Tisza vonala a Török Birodalom részé- kánt állt minden portai alattvaló előtt. Nagyobb számban azonban a török kiűzése után jöttek, vonzot- 1# őket a korlátlan föld- és Vagyonszerzéssel kecsegtető elnéptelenedett Alföld és a magyar kereskedőréteg hiánya. A Magyarországra érkező török alattvaló kereskedők között voltak rácok, bosnyá- kok, bolgárok, albánok, oláhok, örmények. Gyűjtő néven görögöknek nevezték őket, mert egymás között görögül beszéltek, lévén ez a balkáni kereskedelem közvetítőnyelve a 17—18. században. Közöttük legnagyobb számban macedóniai és dri- nápolyvidéki görögök, valamint macedovlachok (gúnynéven cincárok — nyelv- és szokás tekintetében elgörö- gösödött macedóniai románok) voltak. A Jászságban és a Kunságban már a török hódoltság idején kereskedtek török alattvaló görög kereskedők, gazdasági jelenlétük ettől fogva folyamatosnak mondható. Az 1732. évi királyi leiratok ugyan megtiltották a török alattvalók magyarországi kereskedését, de a Hármas Kerület megvédi őket, mivel a „görög kereskedők már több év óta nekünk és minden lakosunknak nem kárunkra, hanem egyes lakosoknak javára és hasznára voltak” — szól a Kerület támogató véleméMűvelődéstörténeti és egyházművészeti kiállítás a karcagi múzeumban nye. Így történhetett, hogy 1738-ban Görög János már boltot bérelt, majd építhetett Karcagon. A karcagi tanács meg is tiltotta, hogy a görögökön kívül más kereskedők áruljanak a városban. A görögök gazdasági tevékenységének egyik ága a boltbéli árusítás volt. Olcsó árukkal kereskedtek, többségükben török eredetűekkel: rizskása, aba, gyömbér, bors, posztó, szattyán, sáfrány, de akadt puskapor és serét is. Az 1769-es összeírás szerint már Bécsből, Grácból, Lipcséből származó kisárukat (kefekötő áruk, optikai eszközök, vasaló, gyűszű, fésű, óra, spanyolviasz) is tartottak. A boltok mellett kocsmákat és mészárszékeket árendáltak (bérbe vettek, adtak). A magyarországi görög telepesek a 18. században nemcsak beszéltek, írtak is magyarul, ugyanakkor megtartották anyanyelvűket és ősi vallásukat. Ez volt az egyetlen összetartóerő, amely a világban szétszórt honfitársaikhoz és szülőhazájukhoz kapcsolta őket. A görög nyelvhez és kultúrához való ragaszkodás elsősorban a görög nyelvű könyvek kiadásában és iskolák fenntartásában nyilvánul meg. Egy- egy könyv megjelenését görög nemzeti ügynek tekintették. A drága tudományos munkákra a kunsági görögök is előfizettek. A karcagi egyházközségben megmaradt könyvek szép számmal igazolják ezt. Görög nyelvű iskolát az ide települt görögök nem alapítottak, mert a települések messze estek egymástól, egy-egy helységben pedig kevesen laktak ahhoz, hogy célszerű legyen iskolát létesíteni, de a görög tannyelvű oktatást támogatták. Az 1812-ben Pesten megnyílt tanítóképző fenntartásához a „tertius or- biculus” (ún., harmadik tányérozás) útján hozzájárultak. Az ősi ortodox vallás megtartása talán a nyelvnél is fontosabb volt számukra. Templomokat — II. József türelmi rendeletét követően — 1781 után emelhettek. A rendelet szerint a templom díszes kivitelű nem lehet és nem építhető utcafrontra. Ez az oka annak, hogy számos városban „udvarokban megbúvó” ortodox templomokat láthatunk. A Nagykunságban egyetlen görög alapítású templom áll: Karcagon. Építése — az 1793 augusztusában beadott kérelemhez — azzal indokolják, hogy Karcag, Kisújszállás, Madaras, Kunhegyes, Túrkeve, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Kenderes, Ders, Abád, Füred, Egyek, Nádudvar, Kaba lakosai igen mesz- szire, Békésre kénytelenek istentiszteletre járni. (A Hármas Kerület jászsági görögjei a gyöngyösi parókiát látogatták). A templom építésének költségeit 12 család, 71 fővel vállalta, legtöbben Karcagról: 5 család, 30 fővel. Szép templomot szerettek volna, a város legszebb részén kívántak telket vásárolni. Kinézték a gimnázium helyét, melyen akkor a város kvártélyháza állott, ám a tanács nem adta el nekik, így esett a választás a szomszédos telekre; néhai Sánta István tulajdonára. A templomot 1794-ben kezdte építeni Rábl Károly gyöngyösi építőmester. (Korábban ő irányította a szomszédos református templom újjáépítését is). Barokk stílusban épült, a belső tér elrendezésében a liturgia szabályai által meghatározott ősi bizánci rendet követték. Az ikonosztázion faragásai feltehetőleg Nicolaus Ioannu Talidorosz, Noxox-szigetéről származó egri görög képfaragó mester munkája. A kiállításon a jászkunsági görögök levéltári dokumentumai, korabeli görög könyveket, a szertartásokon használt kegytárgyakat mutatják be, s látható a karcagi templom néhány’ szép ikonja valamint az ikonosztázion Királyi kapuja. A jászkunsági görögök emlékanyagát szép bemutatóvá — amely a Karcagi Nagykun Múzeumban látható — dr. Nagy Márta, a debreceni tudományegyetem szláv filológiai intézetének munkatársa rendezte. ökrösné Bartha Júlia Az oskolamesterektől a ma tanítójáig Könyv készül a pálya történetéről Hogyan éltek az első oskolamesterek, mi volt a dolga a kántortanítónak, milyen helyet foglalt el a tanító a falu, a város társadalmában, milyenek voltak a felekezeti iskolák, hogyan képezték a tanítókat, mi a szerepe, a rangja a ma tanítójának? — Számtalan kérdés egy ősi, nagy hírű, az írók által nem egyszer megírt—megszépített pályáról, amelynek teljes körű feldolgozásával még mind a mai napig adós a tudomány. Pethő László, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola adjunktusa — e hiányt pótlandó — feldolgozta a hazai, pontosabban az Alföld tanítóságának történetét. Tény, hogy a példák döntő többsége az Alföld megyéiből származik, ám a megállapításai igencsak általánosíthatók, jellemzőek a mindenkori magyar tanítóságra. A kutatás ötlete évekkel ezelőtt merült fel a tanítóképző szociológusában egy jászszentandrási szociográfiai táborozáson, amikor Pethő László néhány lelkes hallgatójával a település társadalmának jellegzetességeit vizsgálta. Így találkoztak a Jurányi pedagógus-dinasztiával. A család története adta az indíttatást a későbbi kutatáshoz, amelyben részt vettek a hallgatók is. Nóg- rádtól Békés megyéig összesen háromszáz tanítóval készült részletes interjú: képzésükről. a pályáról alkotott képükről. A vizsgálat során a hatvan évesnél idősebbekkel és az ötvenes éveikben járó nevelőkkel beszélgettek. A megkérdezett tanítók döntő többsége egyházi képzőkben készült a pályára. A válaszokból szinte általánosítható, hogy ezek az intézmények igen magas szintű tudást nyújtottak. A budapesti tanítóképzőben a ’30-as években például Piaget szisztémája szerint tanítottak, amely akkoriban ritkaságszámba ment Európában. Emellett idegen nyelveket is elsajátítottak a tanítójelöltek, s ha a végzés után nem kaptak állást, gyakran nyelvoktatásból vagy házitanítóskodásból tartották fenn magukat. A tanítói rangsorban különleges helyet foglaltak el a fővárosban dolgozó nevelők. A szakma elitjeként emlegették őket, s a legjobban fizetett réteg volt a tanítóságon belül. Továbbképzésükkel az igen jó hírű fővárosi pedagógiai szeminárium törődött. Természetesen egész más szerepe volt az adott közösségen belül a kisvárosi, a falusi tanítónak. A „lámpásnak” az iskolai munkáján kívül számos egyéb — általában. templomi — elfoglaltsága volt. Emellett gazdálkodnia is kellett, hogy fenntarthassa magát, i'letve családját. Az iskolakertben persze dolgoztak diákok is — megoldva egyúttal a „munkára nevelést” —, s ez gyakran ellenkezést váltott ki a szülők körében. Akad persze arra is példa, hogy az iskolai gyakorlókért mintává lépett elő, ahol a tanító — mondjuk — növénynemesítéssel foglalkozott. A felszabadulás után természetesen megváltozott a képzés és a tanító munkája is: a képzést illetően nem mindig előnyére. 1948—1956- ig például nem tanultak pszichológiát a tanítójelöltek. Az általános iskola létrehozása — főleg 1950 után — megosztotta a tanítókat, tanárokat. A felső tagozat nevelőit ugyanis főiskolákon képezték, míg a tanítókat intézetekben. Ez a megosztottság leértékelte a tanítói hivatást. A tanítóképzés felsőfokúvá válása után némileg változott a kép, de a tanítói pálya presztízse még ma sincs az őt megillető helyen. A tanítóból ritkán lesz például iskolaigazgató, a szakmán belül is tagozódás tapasztalható. A tudatban ma is nagyobb rangot jelent osztálytanítónak lenni, mint napközisnek, vagy diákotthoni tanítónak, esetleg gyermekfelügyelőnek. A pálya leértékelődésében persze szerepe van annak a ténynek is, hogy a diákok jelentős hányada az egész általános iskolai tanulmányai alatt sem tanul meg tisztességesen olvasni, írni, számolni. Holott az alapvető kultúrtechnikák elsajátíttatása az alsó tagozat feladata. A tanítóképzés minőségének javítása — úgy tűnik — ismét napirendre kerül. A Művelődési Minisztériumban a nemrégiben eltörölt alkalmassági vizsga visszaállítását latolgatják; Zsolnai József pedig kész programmal állt elő. Módszerét csak olyan tanító tudja sikerrel megvalósítani, aki sok mindenben — például a zenében, a filmművészetben, a folklórban jártas, tud idegen nyelveket. E jártasságok mellett az is elvárás, hogy egy valamiben legalább igazán otthon legyen. A polihisztorság persze nem lehet követelmény, az egykor annak hitt régi tanítók sem voltak igazából azok, hanem csak sok mindenhez értettek: tudásuk, felkészültségük, tájékozottságuk-' az adott közösség fölé emelte őket. A következő tanévtől a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán is elkezdődik a képzés a Zsolnai program szerint. A hallgatók tantervében szerepel majd Pethő László könyve is a tanítóság történetéről, amelyet az Oktatáskutató Intézet jelentet meg. A kötet tanulmányozásának több haszna is lesz. A pedagógia és az oktatástörténet meglehetősen elhanyagolt terület a pedagógusképzésben, részint persze a megfelelő források és szakiroda- lom hiánya miatt. Az, hogy a hallgatók megismerkednek választott hivatásuk tcr'éne- tével, elődeik éietével erényeivel, segíti őket a pályával való azonosulásban, a tanítói öntudat kialakulásában, amely ma mintha kicsit hiányozna is az alsó tagozatos nevelőkből. Tál Gizella Az ötlet szociográfiai táborozáson született Az első negyedév alkotásaiból Magyar filmbemutaték A Dunától a Hortobágyon át Amerikáig terjedő helyszíneken játszódnak az év első négy hónapjában bemutatásra szánt magyar filmek. Márciusban mutatják be a mozik a Tiszta Amerika című filmet, amelynek forgatókönyvét Esterházy Péter és Gothár Péter irta. Az amerikai metropolis dzsungeljé- ben játszódó alkotás főszereplői: Lukáts Andor, Szirtes Ádám, Bodnár Erika, Trula Hoosier és Stafford Ashani. A budapesti Arizona mulató történetét meséli el a Sándor Pál rendezte magyar—olasz film, a Miss Arizona, amelyben a két főszerepet világhírű színészek — Hanna Schygulla és Marcello Mastroianni — alakítják. Palásthy György folytatta a Szeleburdih család történetét: a Hajónapló családi kirándulásról szól — elsősorban az ifjabb korosztályhoz —. sok humorral. Magyar Bálint és Schiffer Pál filmjében hét ember szólal meg, akik Dunapataj község — s természetesen az ott élők — történetét mondják el, 1919-től napjainkig. A dokumentumfilmben, akárcsak a dunapatajiak életében nagy hangsúlyt kaptak az ötvenes évek. A Küldetés Eviánba forgatókönyvét Hans Habe A küldetés című regénye alapján írta és vitte filmre Szántó Erika. Az 1938-as evi- áni Menekültügyi Kongresz- szus vitáit, történéseit Heinrich von Benda professzor szemszögéből ábrázolja az alkotás. Márciusban vetítik Sára Sándor egyik új filmjét. A Tüske a köröm alatt története a hatalmi visszaélés sajátságos formáját, a gazdasági érdeknek álcázott magánérdeket veszi górcső alá. A főszerepeket Cserhalmi György, Ráckevei Anna és Szegedi Erika alakítja. Áprilisi bemutató a Hernádi Gyula művéből készült Kiáltás és kiáltás, amely az ötvenes éveket idézi. Új sorozat a tévében Kabarétürténet Új sorozat indul februárban a képernyőn. Ha mi egyszer kinyitjuk a szánkat címmel négyrészes kabaré- történeti műsort sugároznak, amelynek első adását február 6-án láthatják a nézők. A ciklus 1945-től a hatvanas évekig eleveníti fel a magyar közéleti humor legkiemelkedőbb írásait, s mutatja be kiváló művelőit. Az egyenként 70—80 perces adásokban — amelyeknek rendezője Várkonyi Gábor, forgatókönyvírója Litványi Károly — 1945, 1946—1949, az ötvenes évek és az 1956 utáni időszak szatirikus, írásaiból, kabaréj eleneteiből, és dalaiból fűznek össze egy- egy csokorba valót. A korszak társadalmi életét, közéleti problémáit és jelenségeit tükröző válogatást követően — minden adás után — a 2-es csatornán húszperces beszélgetés hangzik el a korról és az irodalomról, többek között Goda Gáborral, Ungvári Tamással, Tabi Lászlóval és Kolozsvári Grandpderre Emillel.
