Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-21 / 17. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JANUÁR 21. IA tudomány világa I Milliamperek milliós haszonnal Aktív korrózióvédelem a Széchenyi városrész távhóvezetékén Ha leírom; anódos korrózióvédelem, félek, az olvasó azonnal továbblapoz. Kérem, most ne tegye! Ugyanis olyan újdonságról esik az alábbiakban szó, amelyet hazánkban még nem próbáltak ki a távhőszolgáltatásban. Köztudomású, hogy a föld alatt — vagy akár a föld felett — haladó acélcsövek, távvezetékek előbb-utóbb rozsdásodnak. Védekeztek, védekeznek már persze a korrózió ellen sokféleképpen. Például árammal is. Egészen kicsi, gyenge védőáramról — milliamperek- ről — van szó. Teszem azt, ha valaki megtapogatja az ilymódon védett vezetéket, meg sem érzi. A gázvezetékeknél, a kőolajvezetékeknél, sőt a hidegvíz-vezetékeknél már régóta alkalmazzák ezt az eljárást. Kóbor áram ellen kezdődött — Hazai története az ötvenes években kezdődött, amikor megépítették a Lis- pe—Lovászi kőolajvezetéket. Éppen annál a kőolaj- vezetéknél alkalmazták először az aktív anódos eljárást Magyarországon, és mind a mai napig üzemel az a kőolaj távvezeték. Nyugaton már régebben ismert a módszer. Az alapötlet onnan adódott, hogy azokban a városokban, amelyekben villamos közlekedik, sokkal hamarabb mentek tönkre a földalatti vezetékek, mint másutt, a villamos közlekedés keltette kóbor áram hatására, amely meggyorsította a korróziót. Valahogyan védekezni kellett ellene, ez indította a kutatásokat. Közben rájöttek, hogy az aktív anódos korrózióvédelem nemcsak a kóboráram okozta korrózióra, hanem a környezet keltette károsodás ellen is kitűnő. így érkeztünk Szolnokra, a Széchenyi városrészbe. Az a város legnagyobb távfűtő- rendszere, csaknem ötezer lakást lát el, éppen annyit, mint Szolnok összes többi hőközpontja együttvéve. Még emlékszünk rá, hiszen nem olyan régen történt, hogy elég sok baj volt a Széchenyi városrész távfűtő gerincvezetékével.-A gerincvezeték — pontosan négy cső — a föld alatt halad vasbeton védőcsatornában. Ha a talajvíz megemelkedik — márpedig erre elég gyakran lehet esély — szigetelés és beton ide vagy oda, betör ebbe a védőcsatornába. ott párolog, azaz ugyancsak aktív korróziókeltő hatást hoz létre. Igaz, a vizet időről-időre szivattyúzzák, ám az még nem védelem. Az idén a Széchenyi városrész távhő-gerincvezetéAz anyagi és az erkölcsi haszon együtt jelentkezik; nem kell a vezetéket állandóan javítgatni, a földet föltúrni. Javul az üzemeltetés biztonsága, ami ötezer lakás esetében egyáltalán nem mellékes! Úttörő feladatra vállalkozott tehát Szolnok, hiszen távfűtővezetéken az országban itt próbálják ki először Fővárosunkban ma már a gázművek vezetékeinek háromnegyed része ilyen eljárással védett. A távfűtésben azonban — ahogy mondtuk — még nem alkalmazzák. kének kísérleti aktív korrózióvédelmi eljárására vállalkozik a Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat. A dolog technikai lényege; a vezeték védendő szakaszát — körülbelül azt az ezer métert, amely a fűtőműtől a Gyermekvárosig haladó legkritikusabb rész — minimális erősségű védőárammal táplálják. Olyan elektronáramot hoznak létre, ami az ionáramlást — végső soron a korróziót — meggátolja. Említettük már, hogy milliamperekről van csupán szó, négyzetméterenként 100 milliamperről. A védőáram kábelét már lefektették, a nyárra tehető a berendezés üzembe helyezése, várhatóan szeptembertől már működni is fog. A szükséges védőáram nagysága a talajban lévő víz mennyiségétől függően változik, a berendezés ezt önállóan szabályozza. a módszert. A városban évente milliós nagyságrendű az a korróziós kár, ami ellen eddig jószerével csupán vezetékcserével tudtunk védekezni. Reméljük, a kísérlet sikerül, a módszer és a berendezés egyaránt jól vizsgázik és evégett nem kell többet föltúmi a várost. Egri Sándor A legkritikusabb szakaszon Nem kell többet föltúrni Osmadárleletek Tollruha, módosult végtagok Az élővilág evolúciója a tengerben kezdődött ugyan, a ma élő fajok jelentős része mégis szárazföldi életmódot folytat. Az evolúció igen jellegzetes lépése lehetett tehát a víziről a szárazföldi életmódra való áttérés. A helyváltoztató képességgel rendelkező állatok viszonylag rövid idő alatt benépesítették a tengermenti partvidéket, az ettől távoleső szárazföldeket, a terepről kiemelkedő magaslatokat. Szinte kínálkozott a levegő meghódításának lehetősége is. Ma már az állatvilág csaknem kétharmad része repülni tudó fajokból tevődik össze; a repülés — mint térmeghódító képesség — az állatvilág evolúciójának egyik legizgalmasabb és legfontosabb mozzanata volt. A repülés képességét csak azok az állatok érhették el, amelyek tökéletesen alkalmazkodtak a szárazföldi élethez, testüket meg tudták védeni a kiszáradás ellen, és emellett anyagcseréjük is képessé vált a fokozott oxigénellátás biztosítására. Nem meglepő tehát, hogy e fokozott követelményeknek csupán két állattörzs tagjai közül akadtak birtokosai: az ízeltlábúak között a rovarok, a gerincesek sorában pedig a régen kihalt őshüllők, a madarak és az emlősök közül a denevérek. A mai madarak evolúciója a krétakorban indult el, de virágkora csak az újkor kezdetén bontakozott ki olyannyira, hogy a harmadkorban (15 millió éve) már csaknem a maihoz hasonló nemek és családok alakultak ki. Azóta töretlen útjuk során ügyes repüléstechnikájuk volt legfőbb előnyük a létért való küzdelemben. De honnan indult el ez a madarakra oly jellemző mozgás- mód? Ha sok is még a vita és bizonytalanság, abban már egységes nézet alakult ki, hogy a madarak őse közös a repülő őshüllőkével. Az ősmadár fosszilis maradványai azonban a közös ős ellenére is a repülő őshüllőkétől lényegesen eltérő testfelépítést mutatnak. Az ősmadár az Archeopteryx, a hüllőjellegek közül megőrizte a fogakkal ellátott állkapcsokat, a karmokkal ellátott 3 újjú mellső végtagokat, a hosszú farkat; új jellegzetesség viszont a tollruha, a madarakéhoz hasonló agykoponyaalkat, a sajátos szárnyfelépítés, a madarakra jellemző nyílt medenceöv, és a sajátosan módosult hátsó végtag. A tudósok közti vita oka. hogy nagyon kevés a tárgyi bizonyíték: mindössze egyetlen teljes csontváz lenyomata maradt ránk, amely Solnhofen (NSZK) területén került elő több mint száz éve. Az azóta előkerült töredékesebb leletéket a berlini és a londoni múzeumok őrzik. Nemrégiben előkerült egy újabb ősmadár lenyomatának a töredéke is Hollandiában amelyet a Haar- lem-i ""_yler Múzeumban helyeztek el. Képünkön: a hollandiai lenyomaton látható a bal szárny, a bal alsókar, mindkét lábszár és néhány repü- lőtoll. A lehet két kődarabból áll. (KS). A „nem titok” titka „Elküldtem több ízben is az' Orvostovábbképző Intézethez bizonyítványomat és kértem a Szovjetunióban szerzett reflexterápiás diplomám honosítását. Minden alkalommal nemleges választ kaptam. Nem az elutasítás volt számomra a meglepő, hanem az, hogy senki sem kér érdemi beszámolót arról, hogy a Szovjetunióban milyen a témával kapcsolatos képzés.” (Dr. Draveczky Éva feljegyzéseiből) A MTESZ Budapest, Fő utcai székházának előadótermében több mint száz orvos volt Aztán — bejelentés nélkül — berobbant a TV Híradó is. Konjunktúrája van jelenleg a távolkeleti gyógymódoknak. Mi dr. Draveczky Évával beszélgettünk az akupunktú- rás kezelésről. Arról kérdeztem először, hogy mikor került kezébe a gyógyító tű. — A Szovjetunióban 1966- ban végeztem el az orvosi egyetemet. Ideggyógyász lettem. A diploma kiosztásakor neurológiai professzoron-, tíz akupunktúra tűt és néhány oroszra fordított Dzsu-lain könyvet ajándékozott nekem. Annyit mondott csak, hogy elég jó „güzüt” lát bennem arra, hogy ezt az ősi kínai terápiát megtanuljam. Akkor nem tudtam sokat a gyógymódról. Tradicionális és kínai. Nem is vettem a kezembe a tűket. Egyszerűen nem volt bátorságom. Aztán olvasni kezdtem a kínai könyveket. — Nem úgy volt tehát, mint ahogy hírlik: néhány orvos öt-hat szúrási pontot ismerve nehéz pénzekért hozzákezdett a „gyógyításhoz”. Doktornő, ön mikor szúrta be az első tűt paciense talpába vagy fülcimpájába? — Moszkvában, 1984-ben. Ekkor ugyanis újra kikerültem a Központi Reflexterápiás. Intézetbe. Csodálatos Idő volt. Hallgattuk Durin- jan piofesszort, vizsgáztunk és betegeket kezeltünk. Idegi és lelki panaszokkal, gyomorfekéllyel és szívritmus- zavarral, vesebántalmak- kal és migrénnel. Tudja, a betegség megállapítása a legnehezebb: a diagnózis. Ezt a kínaiak a pulzus tapintásából meg tudják tenni. Senki más! Még a japánok sem. Mi is más módszerrel dolgoztunk, s dolgozunk. Moszkvában beszúrtuk a tűket a megfelelő meridiánvonal pontjaira, lerajzoltuk és bevittük a professzornak. Ö változtatott, ha jobb gyógykezelési módot gondolt. Szakvizsgát tettem és diplomát kaptam, s ismét jöttem haza. — Milyen az ősi, tradicionális gyógykezelés és a modern európai terápia kapcsolata. Kizárják egymást? — Korántsem. Akit valamilyen betegség miatt már elkezdtek gyógyítani, annak folytatni kell ezt. Mellette megkíséreljük az akupunk- túrás kezelést. A beteg maga érzi, hogy egy idő után már nincs szüksége, mondjuk, az orvosságra. Az akupunktúra lényege: a szervezet védekező mechanizmusát mozgósítani a betegséggel szemben. Nem mesélek magának csodaeseteket. Ez Beszélgetés egy akupunktúrás ideggyógyásszal nem kuruzslás. De már gyógyultak meg — legkülönbözőbb nyavalyákból — betegek akupunktúrás kezeléssel. Hangsúlyozni kell azonban: nagyon nagy tudást, gyakorlatot és állandó képzést kíván a gyógymód. — Képzésről és gyakorlatról beszéli. Hogyan áll ez hazánkban, hisz az érdeklődés óriási? — Az első lépéseknél tartunk. A Magyar Biofizikai Társaság karolta fel az akupunktúra ügyét. Annak ellenére, hogy az „okítás” nem feladata, felismerte a társaság, hogy az elmélyült kutatáshoz szükség van az alapokat ismerő szakemberekre. A Társaság 1986 októberétől a fővárosban, a MTESZ székházában havonta egyszer előadást rendez. — Korunk pestise az AIDS, s az ettől való félelem nem befolyásolja a gyógyítást? — Nem. Hiszen vértelen és steril körülmények között dolgozom. A kínaiak hisznek abban is, hogy az AIDS gyógyítható akupunktúrával. Juhani Nagy János könyvében például így ír erről: Kínában már 1986- ban tizenhárom tagból álló orvoscsoport jött létre a betegség tanulmányozására. Vezetőjük Csen-csao professzor kijelentette: Az AIDS a szervezet immun- rendszerének betegsége. Az akupunktúra éppen a védekezőrendszerre és az idegekre hat.” Ruttkay Levente A biztonságos páncélüveg Az erős ütéssel járó erőszakos behatolás, a fegyveres támadás ellen ma már olyan üvegtáblákat alkalmaznak, amelyeket több üvegrétegből rugalmas ragasztóanyaggal állítanak ösz- sze. Ezeket az üvegeket általában páncélüvegnek nevezik. Használatos a biztonsági üveg elnevezés is, ha a tábla összvastagsága 25 milliméternél kevesebb. A páncélüveg ütés vagy belövés okozta törésénél a főszerepet a ragasztó közréteg játssza. A várható behatolás oldalán az első ragasztóréteget valamivel vastagabbra készítik, ami az üveg szilárdságát növeli. Páncélüvegre abban az esetben is szükség van, ha azt nem ütés vagy lövés, hanem nagy statikai nyomás éri. A hajózásban, a hullámverés ellen elegendő a szokásos vastagságú táblaüveget edzett állapotban használni. Aerodinamikai nyomáskamrát, szélcsatornát azonban már páncélüveggel kell ablakozni. A nyomásra igénybe vett páncélüveg ösz- szeállítása eltér a golyóálló üvegétől. A vastag táblákat ebben az esetben kívül és belül helyezik el és középre kerül a vékonyabb tábla. A nyomásra igénybe vett páncélüveg keretbe helyezése igen kényes, mert a helytelen beépítés törést okozhat. A gumikeret erre nem alkalmas. Műanyagkitt is csak akkor megfelelő, ha külön erre a célra készül, és kétféle komponensű, az egyik hőre keményedő, a másik lágyuló. A hőre keményedő kitt az üveg tökéletes felfekvését biztosítja, a képlékeny kitt pedig a lég-, illetve a víznyomásnak áll ellen. Ily módon keretezett páncélüveget használnak például a tengeralattjárók üvegezésére. Képünkön egy különleges páncélüveg-próbát láthatunk: nagy erejű krikettlabdával próbálják áttörni a páncélüveget — sikertelenül. (KS). A csíraképesség megmarad Gabonakonzerválás — karbamiddal Légfüggöny a folyóban Svédország második legnagyobb városa, Göteborg a Göta folyóból Jut Ivóvízhez. Svéd mérnökök most sűrített levegős „függönnyel” akarják megakadályozni az Északi-tenger sós vizének beáramlását a folyóba. Dagálykor, erős szél által hajtva, a tengervíz olykor 13 kilométeres távolságra is behatol a folyóba a torkolattól számítva — ilyenkor ki kell kapcsolni a város ivóvízzel ellátó vízmüvek gépelt. A nagyobb fajsúlyú sós tengervíz a lapos folyómederben behatol a köny- nyebb édesvíz alá. Ennek megakadályozására líkacsos levegőcsöveket fektettek a meder mélyére — keresztben a vízáramlás irányára. A csövekből kiáramló légbuborék-függöny megakadályozza a nagyobb fajsúlyú sós tengervíz beáramlását és keveredését a folyó vizével. A túlságosan nedves gabona karbamidos konzerválására dolgoztak ki új eredményes módszert a Német Demokratikus Köztársaságban. A karbamid víz és ure- áz enzim jelenlétében ammóniagázzá alakul át, amely aztán kitölti a máglyákba halmozott gabona pórusait. Így megszakadnak a gabonaszemekben végbemenő anyagcsere-folyamatok, és hosszú időre meggátolják a mikroorganizmusok tevékenységét is. Ugyanakkor a gabona nem veszíti el csíraképességét, és takarmányértéke is megmarad. A megnövekedett nitrogéntartalom kihasználására a karbamiddal konzervált gabonát főképp kérődző állatok takarmányozására javasolják. Több kísérlet során 5—6 hónapon át sikerült szabad földön, fólia alatt konzerválni ezen a módon a búzát, árpát és rozsot. A gabona nedvességtartalmától (20—36 százalék), függően 2,2—4,6 százalék karbamidot kell adni a gabonához, hogy nedvességtartalma az egész tárolási idő alatt ne változzék. A legjobb kísérleti eredményeket több mint 20 százalék víztartalmú gabona tárolásával érték el.