Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-18 / 14. szám
1988. JANUÁR 18 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A szolgálat nemcsak derűs napokat jelent Közlekedés földön, vízen, levegőben Az új munkásőrök egyike jelképesen átveszi a fegyvert (Fotó: D. G.) (Folytatás az 1. oldalról) közrendvédelmi, közbiztonsági szolgálatban. Befejezésül azt emelte ki, hogy az éves kiképzési idő csökken és ezért az eddigi színvonal tartásához az alegységek nagyobb helytállása szükséges. A parancsnoki beszámoló után értékelték a szocialista verseny eredményeit. A megyei parancsnok által adományozott Kiváló szakas; címet oklevelet és vándorzászlót. Rideg András adta át az egység híradó szakaszának. Kovács Miklós és Farkas László a Kiváló század címet adta át a 4. lövész századnak (parancsnoka Kovács István). A városi pártbizottság elismerését és köszönetét Kovács Miklós tolmácsolta az egység tagjainak, majd a Szolgálati Érdemérmek átadására került sor. Ezt követően az országos parancsnok által adományozott plakettet és oklevelet Rideg András adta át Horváth Ferencnek, a Jászladányi Egyetértés Tsz elnökének., Az országos parancsnok által a 30—25—20 éve szolgálatot teljesítő munkásőrök feleségeihez írt köszönő levelet virág kíséretében Rideg András és Záborzik Teréz adta át. A Központi Bizottság üdvözletét és jókívánságait Záborzik Teréz tolmácsolta az egység tagjainak. Megköszönte helytállásukat, azt, hogy tisztességgel, becsülettel tették dolgukat. Külön köszönetét mondott a munkásőröknek azért, hogy okos szeretettel, előrelátó módon foglakoznak a fiatalokkal. A továbbiakban arról szólt, hogy gondjainkon úrrá lenni csak munkával, felelős tevékenységgel tudunk. Emlékeztetett a munkásőri szolgálat kezdetére, amikor a helyzet ténylegesen nehéz volt, a munkásőrök mégis egyemberként sorakoztak a párt mögé. Az akkori helyzetből való kijutásra is többféle válasz volt. Akkor is voltak reménytelenek, bizonytalanok és olyanok is, akik más megoldást akartak. Az élet azonban a munkásőröket igazolta. Most is olyan kihívás előtt állunk, melyre válaszolni kell. A mai helyzetben a hazát szeretni cselekvőén kell. Az egész társadalom összefogására van szükség közös érdekeink védelmében. Ezek az évek próbatételt jelentenek minden nemzedéknek, de a munkásőröknek tudniuk kell, hogy a szolgálat nemcsak derűs napokat jelent. Érveikkel, helytállásukkal, magatartásukkal bizonyítsák be, hogy ha tisztességgel, becsülettel végezzük munkánkat, túljutunk ezen a nehéz időszakon és a társadalom fejlettebb szakaszába érünk, — mondotta befejezésül. Az új munkásőrök eskütétele és Kiss Gyula zárszava után az Internacionálé- val ért véget az egységgyűlés. S. B. A Közép-Tisza vidékén Cserjét irtanak, rözsével védik a partokat Téli munkák a vízügynél A jégmentes, alacsony vízállás és az enyhe téli időjárás kedvező a folyamrendezési, szabályozási munkákhoz, tereprendezéshez, és ezt a lehetőséget kihasználja a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. Szakaszmérnökségeinek munkabrigádjai Kisköre és Tiszakécske között január elejétől folyamatosan dolgoznak. A kiskörei tározótó térségében, a Sarud- Poroszlói medencében tuskó és cserjeirtásokat végeznek, a vízterület szigeteiről, szegélyeiről kitermelt haszontalan bokrok fáit elégetik, s mentesítik a kiránduló, pihenő környezetet a szennyeződésektől. Tiszaszőlős és Ti- szaörvény között vízparti tereprendezésen dolgoznak; Tiszaföldvárnál pedig a partbiztosítás van soron; Tisza- sas és Tiszakécske térségében új gátőrházat építenek, évszázados, megroggyant A hétvégi pihenőnapokon is teljes üzemű volt a termelés a Martfűi Növényolajgyárban, hazánk legnagyobb olajütőjében. Szombaton és vasárnap háromezer tonnányi napraforgómagból sajtolták ki az értékes olajat, és több mint 1200 tonna nyersolaj került a tartályokba. Január 1-től vasárnap estig húszezer tonna fölé emelkedett a meghántolt és kisajtolt napraforgó, és kilencezer tonnányi kész olaj hagyta el a gyárat. Az üzem kitűnően együttműködik a MÁV-val, a szerződés értelmében az évi négyszázezer tonna beérkező és csaknem ugyanannyi kiszállításra kerülő nyersolaj és dara fele vasúti kocsikban utazik állomáshelyére. szolgálati épületeket váltanak fel. Fegyvernek, Tisza- süly, Nagykörű, Tiszaderzs folyómenti erdőségeiben fa- és rőzseki termelést végeznek. Több ezer rőzseköteget készítenek a hullámverés elleni partvédelmi munkákhoz. Gépek és emberek tucatjai dolgoznak a Zagyva új, eddiginél nagyobb magasságú és szélességű árvédelmi fővédvonal 12 kilométeres kiépítésre kerülő szakaszának tereprendezésén. Négyszáz méteres folyószakaszon átvágást végeztek, enyhítették a meder éles kanyarulatait; s ha az időjárás lehetővé teszi, folytatják az árvízvédelmi hírközlő hálózat kiépítését. Előkészítés alatt áll a szolnoki Tisza-szakasz híd- feletti, illetve a hídalatti részének folyamrendezése, amely az idei év egyik fontos munkája lesz.' A MÁV — a gyár és a termelőgazdaságok összehangolt ütemterve szerint — a hétvégén is folyamatosan érkeztek be a napraforgóval telített vasúti vagonok, és indultak ki a nyersolajjal telített tartálykocsik. Szombaton és vasárnap háromezer tonnát meghaladó olajat indítottak útnak a jugoszláv kikötőkbe majd onnét a közel-keleti országokba címezve. A tavalyi jó termés következményeként az idén a leghosszabb szezonra számítanak a martfűi gyár történetében, várhatóan június végéig tart a feldolgozás. A termés zömét külpiacon, valutáért értékesítik, a várt mennyiségre megkötötték az értékesítési szerződést. IA évet zártak, közepeset várnak (Folytatás uz 1. oldalról) millió egység jelent a vállalat termelésében egy választóvonalat. Ez az a mérték, ahol még nyereséges a cég, de ami alatt már jelentős nehézségek léphetnek fel. A belkereskedelmi igények alapján a vállalat vezetői úgy látják, hogy a jelzett határ alatti bajok egyelőre nem fenyegetnek. Ennek ellenére, pontos intézkedési tervet készítettek erre az esetre is, a lehetséges következmények kivédése érdekében. A vállalat 1988. január elsején átlagosan 31 százalékos áremelést hajtott végre. Termékeik állami támogatása 28—29 százalék volt, ami most beépül az áraikba. A maradék 2—3 százalékot a tavaly évközi energiaáremelkedések „viszik el”. A vállalat pénzügyi pozíciói azonban nem javulnak az áremelések eredményeként. Kétségtelen gondot jelent a cégnek, hogy a bruttósításból eredő többletbér mintegy 15 millió forinttal emeli a költségeket. Nincs ugyanis olyan adófajtájuk, ami megszűnésével ellensúlyozná a többletterhet. Ennek kigazdálkodása jelenti idén az Alföldi Téglaipari Vállalat egyik legnagyobb feladatát. Vonalkód az iparban A tervek szerint már ebben az évben több iparvállalat készlet- és raktárgazdálkodásában, termelésirányításában és programozásában, valamint minőségellenőrzésében bevezetik a vonalkódrendszert, aminek széles körű elterjesztése a következő években várható. Sok külföldi országban már évek óta sikeresen alkalmazzák a termékazonosítás szöveges leírását és leolvasását pótló módszert a kereskedelemben és az iparban egyaránt. A Martfűi Növónyolajgyárban Túl a húszezer tonnán összefogással megépíthető az új szolnoki Tisza-hld Kevés olyan közérdeklődésre számottartó ágazata van a népgazdaságnak, mint a közlekedés, melynek alanyai és tárgyai is mi vagyunk. Érthető hát, hogy egy-egy sajtótájékoztató e témában népes közönségre számíthat. Pénteken a fővárosban a Volán Vállalat központjában Ónozó György közlekedési miniszterhelyettes ígért olyan kötetlen beszélgetést, amelynek során garantáltan száműzettetnek a tabuk. Nos, a miniszterhelyettes betartotta szavát, még az olyan kérdésekre is készséggel adott választ, amelyeknek nyilvánosságra hozatala még nem lenne szerencsés, nem a titkosság miatt, hanem azért, mert a döntés a mérlegelés stádiumában van. Amint elhangzott, a közlekedési tárca nincs irigylésre méltó helyzetben. Any- nyira nincs, hogy az elkövetkezendő egy-két évben még azt sem tudják garantálni, hogy egynémely területen nem kell majd visszalépéssel számolni. Egyszóval a stabilizációra is csak a ’90-es évektől lesz lehetőségünk. A jelenlegi ötéves terv viszont kell, hogy Javulást hozzon, ellenkező esetten elképzelhető, hogy a termelőágazatok kibontakozásának is kerékkötőjévé válik a közlekedés. Először is a légiközlekedés gondjait vette számba a miniszterhelyettes: a földön a hálózat, a Ferihegyi repülőtér második kifutójának megépítésével legalább harminc évre megoldott, viszont a légi irányítás eszközei lassan elavulnak; a 14—15 éves berendezések megbízható üzembentartása egyre nagyobb gondot jelent, márpedig évente 150 ezer repülőgépet kell átbocsátani hazánk légterén. Ugyanígy cserére szorul a repülőgép- park: az elkövetkező nyolc év alatt valamennyi légi járművünket ki kell cserélni. Egyelőre négy használt szovjet gépet vásárolunk — két TU 134-est és két TU 154-est —, amelyek természetesen kifogástalan műszaki állapotban vannak. Ezek szolgálnak a közvetlenül kiesettek pótlására, későbbi megoldásnak pedig az a TU 204- es ígérkezik majd, amelyik azonban még nem került le a szalagról. Szóba jöhet nyugati gépek bérbe vétele is. Bármiként lesz, a MALÉV számára a biztonság a legelső szempont. A vasúton tovább folytatják a villamosítást, ha nem is a kívánt ütemben — ez úgy évi 500 kilométerhossz lenne — mindenesetre évente kétszáz kliométeres pálya- szakaszon már garantálni tudják a 140—160 kilométeres óránkénti sebesség elérését is. Egy kérdésre válaszolva Ónozó György elmondta, hogy az Országgyűlés által jóváhagyott költség- vetésben szereplő béremelés már az idén belekerül a vasút alkalmazottainak borítékába. Ennek ellenére, a szakma nincs irigylésre méltó helyzetben. Az emberi helytállásra, és olykor az erőn felül áldozatvállalásra továbbra is szükség lesz a MÁV-nál. A Volán gépjármű-parkja is rászorul a megújulásrá, hiszen az agyonnyüstölt autóbuszok, tehergépkocsik mindinkább környezetszennyező tényezővé válnak, a megoldás azonban viharos sebességgel nem várható. A személygépkocsik frontján sem dőlt még el semmi. Az összeszerelő üzem megépítése a jövő zenéje. A Suzuki gyárral folynak ugyan a tárgyalások, de számottevő előrehaladásról még nem lehet hírt adni. Márpedig az igények szorongatóak. Mindenképp számolni kell azzal, hogy a jelenlegi hazai egy- millió-hatszázezres személygépkocsi-állomány kétezerig újabb egymillióval növekszik. Ez természetesen magával hozza az út- és szervizhálózat korszerűsítésének szükségességét. Miközben á pénz csak csordogál a tárca „tárcájába”. A dolgot nehezíti — bármennyire is örvendetes egyébként — hogy a dunai hajóközlekedés előtt kitárul a tengerrejutás lehetősége, a Duna—Rajna— Majna csatornán át. Az erre való felkészülés ugyancsak jelentős anyagi áldozatot követel. A közlekedés középtávú koncepciójának sorsáról hamarosan az Országgyűlés dönt, így a feladatok rangsorolása közös gondunkká válik. Olvasóink nevében arra voltunk kíváncsiak, milyen tényezők játszottak közre abban az örvendetes döntésben, hogy Szolnokon új Ti- sza-híd és az elkerülő útszakasz épülhet? A miniszter- helyettes válasza az volt, hogy az első helyre eredetileg nem Szolnokot rangsorolták, hanem Győrt, ám a megye — részben a kötvény- vásárló patriótákra támaszkodva — olyan kedvező ajánlatot tett, melyet mindenképp méltányolt a minisztérium. Ónozó György elmondta, hogy a közlekedési szakembereket gyakran éri bírálat, amiért végleges megoldások helyett olykor hevenyészettnek látszó, amolyan tűzoltó- munkát végeznek. Ebben nem a szakértelem, hanem a pénz hiánya játszik közre, hiszen nagyon jól tudják ők is, hogy ha a megkívánt tízcentis aszfaltréteg helyett csak négycentist borítanak az úttestre, jelentősen rövidül az élettartam. Ha ezt megérti a közvélemény, sokat javulhat a közlekedésben dolgozók közhangulata. Akik pedig — és ebben a sajtótájékoztató résztvevői is egyetértettek — a nehéz körülmények között végzett munkájukért megérdemlik az elismerést. Palágyi Béla Boriak a szabadban A borjak télen hosszú „bundát” növesztenek a ketrecekben Javuló tejminőség Jászladányban A Jászladányi Egyetértés Tsz vezetősége két éve határozta el, hogy — szarvas- marha tenyésztésükön változtatva — az addigi kötött tartásról áttérnek a kötetlen jószágtartásra. Az átálláshoz jelentős beruházásra volt (van) szükség, a korábbi istállókat át kellett alakítani, létrehozni egy elletőistállót, új fejőállomást építeni, s megteremteni a borjak egyedi, ketreces tartásának feltételeit. Bár az építkezések még nem fejeződtek be, a jószágállomány már kötetHamarosan elkészül az elletőistálló is. A beruházási munkákat a szövetkezet szakemberei végezték (Kép és szöveg T. K. L.) len tartásban van. A szarvasmarha-telep korábbi ötszáz férőhelyén hatszázhetven jól tejelő, Hornstein Priez-ma- gyar tarka keverék él. Többségüknél a többszöri keresztezések révén már csak 25 százalék a magyar tarka véraránya. Az egyedi ketreces borjú- nevelés is beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A borjakat hatnapos korukban szakítják el az anyától, és különálló ketrecekben nevelik újabb ötvenkét napig. A tapasztalatok szerint jól tűrik a téli időjárást is; megedződnek, ellenállóbbakká válnak a betegségekkel szemben. Innen kerülnek a szintén kötetlen tartásos üszőnevelőbe. Elkészült a negyvennyolc állásos fejöház is, ahol korszerű körülmények között ügyelnek a tej fizikai és bakteriológiai tisztaságára. Nejn kevés a jelentősége annak sem, hogy a napi kétszeri fejés lebonyolításához mindössze hat ember szükséges. A huszonhétmillió forintra tervezett beruházás még nem ért véget, hisz most alakítják ki az elletőistállót, ahol továbhi hat fejőállás lesz, s hátra van még a 'vízelvezetési rendszer kiépítése is.