Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-04 / 2. szám
1988. JANUAR 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hót filmjeiből Egy kovboj, több kovboj A mozinézők mindig jó filmet akarnak látni! Különösen ha a mai magyar valóságról, annak bizonyos szeletéről szól a film. A kérdést persze nemhogy csak bonyolítja, de jócskán a feje tetejére állítja az a tény, hogy kinek-kinek más és más tartalom, látvány jelenti a jó film fogalmát. Nem azért, hogy még tovább bonyolódjon az ügy, de a közönség diktátumaiból következően Schiffer Pálnak egyenesen két jó filmje ke- , rül a mozikba. Mégpedig két, ugyanazon témáról szóló filmje. Gyorsan leszögezzük, ez nem valamiféle moderneskedés, különcködés, csupán arról van szó, hogy a kitűnő dokumentalista filmes készített egy négyórás mozit Kovbojok címmel. A filmes szakma — 1986-ban — nagy elismeréssel fogadta és méltatta a nagyon tiszteletreméltó, igen becsületes szándékú vállalkozás gyümölcsét, a Kovbo- jokat. Méltó is a dicséretre, hiszen a filmbéli igaz történet tulajdonképpen egy olyan vitairat hordozója, amely a demokráciáról beszél. Schiffer Pál a magyar mezőgazdaság mély rétegeit kutatva — minden hatásvadászat mellőzésével — tár fel olyan konfliktusokat, amelyek az egyént károsíthatják. Nemcsak anyagilag/ hanem a társadalomban betöltött szerepét illetően is. Vagyis: aki a hatalmat maga mellé (mögé) állítja, az nyer, nyerhet, hiszen a hatalom a maga jól kiépített mechanizmusával jobban tudja bizonyítani az igazát. A közönség viszont, ha bármilyen rokonszenves (lenne) is számára Schiffer mondanivalója, nem tudja elfogadni, befogadni ezt a filmet, hiszen négy órán át talán még egy, igazi cow- boyokat felvonultató film is hosszú, netán unalmas lenne, nemhogy a szociográfiai ihletettségű Kovbojok. Ezért készült a négyórás változatból egy jó kilencven perces mozifilm, Az ibafai kovboj. Ebben a változatban már csak egy kovboj, Csíki Dénes vállalkozik szerződéses tehéntartásra. A következtetést viszont ő is így vonja le: „... az a baj, hogy csak felém élő a szerződés, nem a téesz felé." Csíki igaza végül is győz, de ebből csak annyi a személyes haszna, hogy a téesz jogtalan követeléseit nem kell megfizetnie. Társadalmi szempontból viszont már roppant fontos a bírósági ítélet ténye, mert következtetései igen kézen- fekvőek: az egészséges gazdasági életet nem lehet „egyirányúan” vezetni, a „fönt” és „lent” viszonyát nem lehet hatalmi szóval rendezni, a kiszolgáltatottságot az egészséges társadalom sehol sem tűrheti meg. A tehéntartó történetének mindkét változata gondolatgazdag, az emberséges magatartást elemi fokon megkövetelő hatásos vitairat, természetesen a négyórás változatban horizontá- lisabb képet kap a néző a valóságról, de az általánosan elfogadott mozilélektan alapján az ibafai kilencven perc hatásosabb, mert tömörebb. — ti — Egy botrány ürügyén Könyv a hipofízis-ügyről Az utóbbi évek egyik emlékezetes hazai botránya volt a szegedi László professzor hipofizis-ügye, ami — mint ahogy minden orvosper — alaposan felkavarta a hazai közvéleményt. Két szegedi új ságiró, Balogh Tamás és Dlusztus Imre ennek az ügynek szegődött a nyomába, hogy egy riportkönyv kereteit felhasználva próbáljon a konkrét események kapcsán általános tanulságokat keresni. Nem elégszenek meg azzal, hogy egyszerűen csak elmeséljék a történeteket. Ennél többet is tesznek. Könyvük címéhez — A hipofizis-ügy — akár azt az alcímet is hozzáragaszthatták volna, hogy „egy botrány ürügyén”. A szegedi orvosper és annak előzményei kapcsán ugyanis egészségügyünk kulisszái mögé is betekinthetünk néhány villanásra. Megismerhetjük azt a világot, ahová az átlagember nemigen nyer egyébként bebocsáttatást. Az orvostársadalom, a klinikák és kutatóintézetek életét, «öt az egészségügyi kormányzat is kap egy-két finom fricskát. A könyv kérdései tulajdonképpen megegyeznek a per főbb dilemmáival: bűnöző-e a szegedi professzor, vagy inkább elkötelezett gyógyító, aki azonban rosz- szul választotta meg az eszközeit; saját zsebre dolgozott, vagy valóban csak a klinika és a beteg hasznára; sikkasztott, vagy csupán a vám- és a külkereskedelmi jog szabályait szegte meg? Egyáltalán: etikailag hogyan ítélhető meg mindaz a tényanyag, amit a vizsgálat feltárt? Nem minden kérdésre kapunk egyértelmű, minden kétséget kizáró választ, ezt azonban korántsem kell a könyv terhére írnunk. (A hatósági eljáráséra már annál inkább lehetne). A dolgozatnak előnyére válik az, hogy a szerzők be sem feketítik teljesen a vétő orvost, de szerecsenmosdatást se rendeznek. Nem öltöztetik a per főszereplőjét „a gonosz, lelketlen gazember” jelmezébe, de idealizálni sem próbálják a jogsértő tudós képét. Érveket sorakoztatnak pro és kontra, de nem döntik el helyettünk egyik kérdést sem. Ránk bízzák, hogy kialakítsuk saját véleményünket. Az írás zárógondolatai teszik egyértelművé előttünk a szerzőpáros álláspontját — ami azért mindvégig ott van a leírt sorok között, a tények csoportosításában —, hogv a hipofizis-ügy több egyetlen bírósági procedúránál, több mint egy egyszerű orvosper. Ennek az ügynek — ezt meg is fogalmazzák — sokkal messzebbre mutatnak a tanulságai. Egyenesen a magyar egészségügy gyenge pontjaira. — 1, m. 1. — Új év, új színházi bemntaték Az új esztendő első budapesti premierjeit január második felében láthatja a közönség: január 22-én a Thá- lia Színház, 29-én pedig a Madách Kamara és a Vígszínház jelentkezik új produkciókkal. A Thália Színház igazgató-főrendezője, Kazimir Károly két Moliére-egyfelvoná- sost választott. A Versailles-i rögtönzés és a Gömböc úr főbb szerepeiben Kozák András, Drahota Andrea, Gálvölgyi János, Inke László és Balogh Erika lép színre. A Madách Kamara N. Coward egyik legsikeresebb vígjátékát, a Szénalázat tűzi műsorára. Coward csaknem 50 színdarabot, musicalt és 281 dalt írt, ezek közül számosat a magyar közönség is ismer. A Madách Kamara előadását Szirtes Tamás rendezi, szereplői: Piros Ildikó, Sztankay István, Kökényes- sy Ági főiskolai hallgató, Lippay László, Schütz Ila A Budapesti Történeti Múzeum régészei folytatják a középkori leletek mentését a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán, ahol az intézet új épületének alapozása közben értékes leletekre bukkantak. A képeken: XII—XIII. századi osztrák szürke vizeskancsó füle és egy 1973-ban, a budavári nagy ásatások során előkerült ép vizeskancsó (MTIfotó: Kieb Attila — KS) Dorottya szorítja, Juliska tágítja Mondások a hóról, hidegről, télről Népi meteorológia Midőn karácsony hava zöld, húsvét napján havas a föld — állítja a népi megfigyelés a decemberi időjárással kapcsolatban. Január, február, itt a nyár — tartja egy tréfás népi közmondásunk, értve rajta azt, hogy csak a tél múljék el, aztán már itt a jó idő... Miként egész szólás- és közmondáskincsünknek, a téllel, hóval, hideggel kapcsolatos mondásoknak is a változatosság, a képi szemléletesség és a meglepő sokszínűség a legjellemzőbb vonása. Fu, es, havaz — úgy lész tavasz: a közmondás tapasztalati igazságot fejez ki, életbölcsességet sűrít magába; egy-egy magvas gondolatban gyakran oktató céllal közli a népi szemléletű megállapításokat. Nem eszi meg a farkas a telet — szoktuk mondani például arra, hogy nem szokott a tél kemény hideg nélkül elmúlni. Közmondásaink között külön típust alkotnak az úgynevezett gazdaregulák, azaz a paraszti élettel, a mező- gazdasági munkákkal kapcsolatos népi mondások. Télen éli világát a paraszt — hangoztatja az egyik, arra célozva, hogy télvíz idején nincs mezei munka. Félhet a téltől, ki tavaszkor nem gyűjtött — e régi közmondásunk szerint csak annak kell rettegnie szűkölködéskor, aki nem takarékoskodott, amikor megvolt rá a lehetősége. Baj van akkor is, ha az évszakok annyira eltolódnak, hogy a gazdasági idénymunkákat nem lehet a maguk idejében elvégezni: nyári favágástól, téli kaszálástól isten őrizzen. Télvíz idején a kevésbé finom gyümölcsöt is sokra becsüljük — fejezi ki a nincs a télnek rossz gyümölcse közmondásunk. A sok hó, sok búza azt a népi tapasztalatot ösz- szegzi, hogy ha sok hó esik télen, akkor jó gabonatermésre számíthatunk a következő évben. * A gazdaregulákkal közeli rokonok az időjóslást tartalmazó mondások. Ezek mint a hajdani „népi meteorológia” maradványai ősi tapasztalatokat, megfigyeléseket sűrítenek: Ha Katalin kopog, karácsony locsog; fekete karácsony, fehér húsvét stb. Az a közmondásunk: Ha Dorottya szorítja, Juliska tágítja, nem fejez ki egyebet, mint azt, hogy ha Dorottya napján (február hatodikén) hideg van, akkor Julianna napra (február tizenhatodikára) várhatóan megenyhül az idő. Eljött Márton szürke lovon — ez akkor járja hazánk egyes vidékein, ha november 11- én, Márton napján havazik. Megrázza még szakállát Gergő — hallható, ha március tizenkettedikére, Gergely napjára hideg idő és havazás várható. Tanácsokban sem szűkölködtek népi mondásaink, melyeknek egyike-másika még az ősi, népi „tudományosság” jegyeit viseli magán. Fejedet hidegbe, lábadat melegbe, hasadat hígan, úgy élsz vígan — tartja a közmondás hazánk egyes vidékein. Télben két szakács, egy kulcsár, nyárban két kulcsár, egy szakács: télen fontosabb az enni-, mint az innivaló, nyáron pedig fordítva. Hideg ellen, persze, a legjobb tanács a munkára serkentés: hogyha fázol, fogj fát a kezedbe! A hidegről igen sok mondás forog közszájon. Megveszi a hideg azt" az embert (állatot, testrészt), aki megfagy. Ha viszont hideg leli, akkor magas láz okozta borzongást érez. Ha valakinek kihányja a hideg a szája szélét feltehetően elrontotta a gyomrát. Kilelte a hideg a fésűt évődnek a kócos, fésületlen emberrel. Majd a hideg rázza érte: ez azt jelenti, hogy nagyon kívánja, szeretné megkapni. Csak aztán nehogy úgy járjon, hogy megkapta és végigszalad tőle a hideg a hátán — mert akkor az egész rosszabb a harmadnapos hidegnél... J. N. J. Lóbgyürü a fülesbaglyoknak Természet- védelmi klub Karcagon Amatőr természetvédelmi klub alakult Karcagon, a Déryné Művelődési Központ és a Debreceni Agrártudományi Egyetem Kutatóintézetének a közreműködésével. A klub tevékenységi köre kiterjed az ornitófauniszti- kai és növénytani megfigyelésekre, tagjai odutelepeket, fészekalapokat helyeznek ki, védik a veszélyeztetett fészekaljakat, télen rendszeresen etetik a madarakat. A klub tagjai idén felmérik a város belterületén telelő balkáni gerle és a fészkelő csókaállományt. Lábgyűrűvel látják el az erdei fülesbaglyokat. Január végén a DATE Kutatóintézet környezetvédelmi klubjának szervezésében a Hortobágyi Nemzeti Park ornitológiái kutatótáborában vesznek részt. Feltérképezik a tavaszi madárvonulást. A nyáron a Berettyó árterének madár- és növénytani felmérésére szerveznek tábort. Természetfilmeket mutatnak be, fotókból rendeznek tárlatot. A helyi általános iskolákban természetvédelmi előadásokat tartanak. A klub környezetvédelmi szekciójának a létrehozását is tervbe vették. Hol bujkáltok, parasztok? 4 vagy mese egy (félig) igaz színházi történetről A nagy sztoriknak — akarom mondani — történeteknek megvan a maguk külön sorsa. Többnyire futótűzként terjednek az országban, és közben természetesen a tények, az adatok módosulnak, alakulnak; az emberek hol elvesznek belőlük, hol pedig hozzátesznek. A csa- varintás vége úgyis az lesz, hogy a történet éppen azzal esett meg, aki elmeséli, és ott, ahonnan érkezett. A messziről jött ember pedig... Hogy mást ne mondjunk, itt vannak a régi katonatörténetek. Valamikor a régi időkben az egyik laktanyaudvaron a vaságyakat kékre mázolták a kiskato- nák, amikor is a lecsurgó festék szabályosan „beké- kült” az ágyak alatt elterülő pázsit. Nosza, miután magasrangú tiszt jelezte érkezését, előkerült a zöld festék, amellyel eredeti színre varázsolták a füvet. A történet annak rendje és módja szerint szárnyra kapott, és az ország szinte összes laktanyájában hirtelen megesett... Azt is hallottuk már nem egyszer, hogy azok a fránya őrmesterek a legtöbb helyen szó szerint így dorgálták az egyetemi-főiskolai előfelvé- teliseket; — Egyemisták, egyemis- ták! Én nem vagyok egy pesszimizmus de amit maguk csinálnak, az már rizikó! És persze el ne feledkezzünk azokról az emberekről, akik az új panellakásokban rendre felszedik a parkettát,, s azzal tüzelnek — légyen szó akár radiátoros, konvek- toros lakásokról! — vagy liftekben viszik fel a lovakat a tizedikre... Ugye, Szombathelytől Záhonyig, Salgótarjántól Szegedig ismerős a történet? Nos, a hazai színházi életben is elterjedt egy hasonló, általánossá vált sztori. Miután e sorok írója Nyíregyházán hallotta először, kötelessége odaképzelni a mulattató cselekményt. Történt a nyolcvanas évek elején, hogy megnyitotta kapuit az újjávarázsolt Móricz Zsigmond Színház. Egy ízben a névadó Űri muri című darabját tűzte műsorára a társulat. Tódult a közönség a megfiatalodott színházba, sikerrel futott az előadás. Az egyik este azonban a nézőtér első széksorai feltűnően üresen tátongtak. Csak később tudta meg mindenki, hogy a kótaji termelőszövetkezet idős dolgozóinak, nyugdíjasainak váltotta meg a kulturos az oda szóló jegyeket, ám a városba jövet lerobbant a buszuk. Jókora késéssel érkeztek a színházhoz, ahol a jegyszedőnő — megszánván a bőrcsizmás, állig begombolt ingű, kalapos bácsikat, (akik talán még sohasem jártak színházban) — beengedte őket a nézőtérre. De szigorúan a lelkűkre kötötte, hogy lehúzódva osonjanak a széksorok között, ne zavarják az előadást. Ekkor következett a színpadon az a tanyai jelenet, amelyben Cseörghő Csuli uraság és vigadozó kísérete megérkezik a tanyára. A rendezői utasításnak megfelelően a Cseörghőt alakító színésznek az őt szolgáló béresek, cselédek után rikkantva a közönség felé is kellett fordulnia: — Hol vagytok, hol búj- káltok parasztok? — bömbölte. Mire az egyik idős kótaji bácsi felegyenesedett a székek között, -s fennhangon odaszólt; — Ne tessék haragudni ránk, lerobbant a buszunk! Ügy tartja a fáma, a függönyt azonnal le kellett engedni, mert akkora hahota tört ki a színpadon, a nézőtéren nemkülönben. Azóta a történet már Pécsett, Győrött meg még néhány vidéki színházban egészen biztosan megesett, máshol pedig úgy tudják, hogy... Végtére is a jó ég tudja, melyik színház valójában a forrás, mindenesetre a sztori megér egy misét, pontosabban mesét. Ezek után kíváncsian várjuk, a Szigligeti Színházba vajon mikor ér ide... Jurkovics János
