Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-31 / 308. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP. 1987. DECEMBER 31: Ami az újságból kimaradt AVAGY KÉPES KÉPTELENSÉGEK Eltérően fogadtatott a személyi jövedelemadó. Néhány vélemény képben elbeszélve: lerágom a körmöm de akkor se jövök rá, ki találhatta ki ezt a szörnyűséget... persze, hogy lógatom az orrom, hiszen engem meg se kérdeztek... ide a fogaim közé, aki mellette szavazott az Országgyűlésen ... uraim, kár ezen meditálni: az egészet emberek találták ki, természetes, hogy ők is fogják kijátszani... És végül: behunyt szemmel tilta... tilta ... tiltakozom ... ! A bruttósítás olyan, mint ez a bikini: rengeteget sejtet, de valahogy a lényeget eddig minden magyarázat kissé eltakarta. A sok, sok magyar... szomorú, mert jövőre nemcsak a nemzeti jövedelem, de talán még a vízhozam is csökken. Azért ebben az évben egyetlen egy alkalommal mi is hoztuk a formánkat. Tévedések elkerülése végett most az egyszer nem a trikós amazonokra gondoltunk.v. „Amíg ön rizlinget iszik. A markoló lassan dolgozik.” Mostmár értjük miért lépett fel esetenként az idén is tüzelőhiány. Majd a macskakövek közé süllyedtem, amikor ezer forintért kínáltak egy csene- vész karácsonyfát. SsBveg: D. Ss. M. Fotók; Tarpai Zoltán Szüsszenetek Hallom újmódi, hogy a tanárok biciklivel járnak iskolába. Öröm ez, hisz mégiscsak halad az a magyar oktatásügy, ha nem is gőz, de legalább bicikli erővel. * * * A minap az egyik híres befolyásos ember végigkilincselte a zálogházakat. A jól informáltak tudni vélték, hogy nem azért járt ott, hogy kiváltson valamit, hanem végre be akarta váltani ígéreteit. * * * Az építőipar jövőre nem épít. Csak légvárakat. * * » A szemészeti klinikán jó a betegek „ellátása”. • * ♦ Az igazságügyi miniszter iratai szétszóródtak az utcán. A rossz nyelvek szerint így próbálta elhinteni az igazság magvait. „Ember küzdj, és bízva bízzál!” A kérdés jövőre biztos teljesítve lesz, legalábbis ami a mondat első részét illeti. Elterpeszkedtem a kanapén, és a nyitott konyhaajtón keresztül szemügyre vettem a feleségemet. Háttal állt nekem, és galuskát kavart. Tüzetesen megnéztem, hogyan mozgatja a karját, és kritikus szemmel aprólékosan sorra vettem testének többi részét is. Egy kicsit vastag a dereka, és már régóta kialakult bennem a vélemény, hogy nem valami vonzó jelenség. — Hallottad márt azt a szót, hogy átszervezés? — kiabáltam ki a konyhába. — Mi közöm hozzá — vonogatta a vállát. — Ez csak a vállalatokat érinti. Együttérzően felsóhajtottam. Sohasem tartott lépést a társadalmi-politikai változásokkal. — Pedig példát vehetnél egyik-másik vállalatról, annál is inkább, mivel minden tisztességes állampolgárnak hasonlóan kell cselekednie a családjában is. Abbahagyta a kavarást, és felém fordult. — Mi a szösz, te talán már. cselekedtél is? — Igen. Úgyhogy távozz, kérlek! Egy ideig hitetlenkedve bámult rám, majd gondosan leporolta a kötényéről a lisztet a mosogató felett, és bejött a szobába. — Én menjek el? — kérdezté, mintha nem jól hallotta volna. — Naná! Te vagy az egyetlen feleségem! Átszervezés Elővette a bőröndjét, és igyekezett megőrizni a nyugalmát. Kiürítette a szekrényt, és mindenféle kacatot hányt a bőröndbe. Segítettem neki begyömöszölni a holmit, és becsuktam a bőröndöt. Ekkor már nem bírta tovább, és sírva fakadt. — De hát miért? hüp- pögött. — Hűséges voltam, mint egy eb. Eveken keresztül mostam, , főztem stoppoltam rád, és most ez a hála? — Mit tegyünk, ez az élet rendje! — és utolsó nemes gesztusként hívtam neki egy taxit. — Almomban sem gondoltam volna, hogy megeshet velem ilyesmi — mondta, és nem akart belenyugodni a vereségbe. — Az idő mindent meggyógyít! — adtam neki egy közhelyes tanácsot. Gyűlölet lángolt a szemében. — Éhen fogsz veszni nélkülem, megesz a kosz! — Én nem látom ilyen sötéten a helyzetet. — Emlékezni fogsz a szavaimra ... Gondold meg még egyszer! — Már meggondoltam. Az embernek fel kell magát áldoznia a nemes eszmék oltárán! Dudaszó hallatszott. Megragadta a bőröndöt, és úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy egy darabon lejött a vakolat. Megvártam, amíg elrobog a taxi, és csak ezután tárcsáztam fel a barátnőmet. — Na, nálam már megvolt az átszervezés — mondtam a kagylóba. — Drágám! — turbékol- ta. — Tüstént ott leszek! Csak egy tökfilkó állíthatja, hogy nem volt szükség átszervezésre. Elegendő egyetlen pillantást vetni a barátnőm és a feleségem alakjára. Feliks D. Vicc EZ, KÉREM! MOSOLYOGNI TESSÉK! Szociális folyamodványok Nehezedő gazdasági körülményeink és csökkenő életszínvonalunk csalhatatlan jele, hogy egyre több segélykérő levél érkezik a tanácsok szociális ügyekkel foglalkozó osztályaira. Íme közülük kettő: 1. Tisztelt Városi Tanács! Azzal az általános kérelemmel fordulok az igentisztelt városi tanácshoz, hogy engemet tessenek már rendkívüli szociális megse- gélyezésben részesíteni. Indokaim a következők: Többszörösen másodévet végzett faiskolai hallgató vagyok, s a kiutalandó ösz- szegből már meglévő ballábas cipőfűzőmhöz egy jobblábasat, valamint a hozzáillő cipőket szeretném megvásárolni, mivel csak egypár lábbelim van, de azt még az első szabad május elsején kaptam kedves szüleimtől, becsületben megőszült agrárproletároktól. A tisztelt városi tanács összes kezeit csókolja Á Szakadt Józsi másodéves faiskolai hallgató 2. Tisztelt Városi Tanács VB! Szakigazgatási szerve! A világgazdasági helyzet Magyarországra való begyűrűzése következtében az energiahordozók, közöttük is nem utolsó sorban a 98-as oktánszámú extravagány benzin reálbérekhez viszonyított fogyasztói árának bakkecskeugrás szerű emelkedése rákényszerít arra a tiszteletteljes kérésre, hogy 1600 köbcenti hengerűrtartalmú Ladám rendeltetés- szerű használatához az önök segítségét kérjem annyiban, hogy 20 darab éhező szerződéses malacom táplálása végett naponta, géperejű járművemmel, a civilizált élet normatíváinak megfelelően kényelmese*, és olcsón ki tudjak utazni tószegi mintagazdaságomba. Kérem kérésem kedvező elbírálását. U. Gazdagh Dárius magángazdálkodó — £s képzeld — mondja zokogva barátnőjének a panaszkodó asszony —, a férjem elment hazulról azzal, hogy nekem vesz papucsot. Ennek már két hónapja, és még mindig nem jött vissza. Te mit csinálnál az _£n helyemben? — Ha annyira kell az a papucs, megvenném magam! » • • Kovács panelházban lakik. Meglátogatja őt az egyik barátja és megkérdi: — Mondd, igaz, hogy ezekben a házakban roppant vékonyak a falak ? — De még mennyire! Ha szívdobogást kapok, a szomszédomnak nyugtatót kell szednie. • * * — Mi a nemzetségünket egészen a honalapító Árpádig tudjuk visszavezetni. Az ön családja milyen régi? — Nem tudom megmondani pontosan. Tudniillik az összes irataink elvesztek az özönvíz idején! • » t — Szükségem van egy megbízható ébresztőórára — mondja a vevő az üzletben. — Tudok önnek ajánlani egy kitűnő szerkezetet — válaszol az eladó. — Tessék, ez az! Először csörög. Ha ön nem ébred fel, szirénázni kezd, aztán lövés dördül, amely akkorát szól, mint egy ágyú. Ha ön erre sem reagál, akkor hideg vizet spriccel. Továbbalvás esetén a készülék telefonál az ön munkahelyére, és bejelenti, hogy uraságod megbetegedett. LAKÓTELEPI PILLANAT Szögletesen állok egy nagyhalom gazon Nézem a házakat, de mind-mind egy fazon Széttört telefonok között lépkedek Most látom, én is kagylókat tépkedek ÓHAJ Megkérem a Te Istened > Óvjon és segítsen neked Óvjon... önmagadtól drága És segítsen... a másvilágra A SZÓKIMONDÓ Ha kell, majd én megmondom a magamét Ha kell, majd én kinyitom a magamét Mert én megmerem mondani Mert én kimerem nyitni Mondta a nagyszájú egy beszédbe És délután beült egy fogorvosi székbe Új eszteüdfi küszöbén I csábítás úi trükkje — Jöjjön fel hozzám, Katika! Megmutatom az adókulcs-gyűjteményem! Vállalati muri — Jöjjenek, kar- társak, lépjük át együtt az új esztendő küszöbét! Kutyavilág — Egy percig sem maradok tovább, a gazdám azt akarja, hogy ugyanannyi csontért éberebb legyek, de kevesebbet ugassak! a csillagos ég — Az öreg megint megbotlott a magyar árak valamelyikében! (Bendó János karikatúrái) Ismeretség A kutya jóízűen szundikált a sarokban, amikor a vendégek megérkeztek. Az egyik vendég kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, és így szólt: — Gyere ide! — A kutya odament. — Ülj le! — A kutya leült. — Kushadj! — A kutya lefeküdt. — Állj fel! — A kutya felállt. —■ Ülj le! Adj pacsit! — parancsolgatott tovább a vendég. A kutya pacsit adott, és érdeklődéssel pislogott rézsutosan felfelé. A vendég törte a fejét, végül kinyögte: — Feküdj! — A bernáthegyi nagyot sóhajtott, és kisvártatva lefeküdt. A vendég még gondolkodott egy darabig, de nem jutott eszébe semmi. Aztán a kutya szólalt meg: — Most te állsz fel, és elmész a fészkes fenébe! i I. N. '
