Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-30 / 307. szám

1987. DECEMBER 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bajnokok edzője Elate az atlétika és a testnevelés Először a hatvanas évek elején találkozhattam volna Kocsis Istvánnal, hiszen ugyanabba az iskolába jár­tunk: Budára, a Németvöl­gyi útra. Igaz, én akkor még csak a 6—8. osztályt végez­tem, ő pedig már a Testne­velési Főiskola tanárjelölt­jeként, gyakorló tanításokon vett részt. — Kemény ember volt Szekerák tanár úr, az ottani vezető testnevelő — emléke­zik vissza az egykori je­lölt (bennem is ugyanilyen nyomokat hagyott az ala­csony, szemüveges, rendkí­vül szigorú pedagógus). — Egyszer azért kaptam csak négyest tőle a gyakorló órámra, mert szerinte túl sok por volt a levegőben ah­hoz, hogy légzőgyakorlatot vezényeljek a gyerekeknek. Pedig nyitva voltak az ab­lakok, és minden óra előtt felmosták a linóleumot... Kocsis István 1961-ben vé­gezte el a főiskolát, és azóta folyamatosan részt vesz a sportvezetőképzésben, mint előadó — a TF felkérésére. Pedig színjeles diplomájával azonnal Szolnokra küldték, s azóta a 605. sz. F. Bede László Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközép- iskola — illetve jogelődje — tanára. Emellett a megyei atlétikai szakszövetség el­nökségi tagja, a Szolnoki MÁV MTE atlétaedzője, az egyesület örökös tiszteletbe­li tagja. A MASiZ különböző korosztályos válogatott ke­reteinél társadalmi edzői tisztet tölt be. — Nekem a testnevelés meg az atlétika az életem —magyarázza —, amióta 1953-ban, Kiskunfélegyhá­zán eljegyeztem magam a kalapácsvetéssel. Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok volt a mesterem, később csapat­társam a TF-en. Egyszer meg is nyertük az országos csb-t. Később ifiválogatott, majd országos főiskolai és egyetemi bajnok is voltam, közben olyan atléták csapat- kapitánya, mint Kulcsár Gergely, Noszály Sándor, Ecksmidt Gyula... Szolnok megyében huszonegyszer voltam egyéni bajnok, tíz­szer javítottam megyei csú­Kocsis István a Nemzetközi Atlétikai Szövetség meg­alakulásának 15. évforduló­jára kapott diplomával és a Kiváló nevelőmunkáért feliratú, kis szöges cipővel... csőt; ez utóbbit most egyko­ri tanítványom, Juhász Ist­ván tartja 59,30 méterrel. No igen, a tanítványai... Egy érdemes sportoló (a diszkoszvető Katona József), 14 első osztályú, 48 arany­jelvényes atléta és még vagy fél ezer minősített verseny­ző; 24 magyar bajnoki cí­met és számos korosztályos csúcsot értek el a neveltjei. Köztük Paragi Ferenc disz­koszvető 1972-ben — amikor katonai szolgálata idején Kocsis István edzette őt — 80,06 méterre javította az ifjúsági Európa-csúcsot. Egyik kedvence, Szalai Jó­zsef 1980-ban 400 gáton if­júsági viláranglista-vezető volt, IBV-t is nyert; először futott ebben a versenyszám­ban 50 másodpercen belül Magyarországon. S a leg­újabb „sztár”: Karaffa László, aki — már a Bp. Honvéd színeiben — a 4x100- as magyar váltó tagjaként hatodik lett az idei világ- bajnokságon. Az ő felfede­ző j ekén t, mestereként kapta meg Kocsis István ez évben a Kiváló nevelőmunkáért ki­tüntetést. — Paróczait is én fedez­tem fel annak idején — meséli. — Egy iskolai testne­velésórán körbefuttattam az osztállyal a focipályát, ö végig lezserül beszélgetett futás közben, oda' is hívtam utána magamhoz, kérdőre vontam: ,„Mond csak fiam, neked nem elég négyszáz méter futás? Olyan jó erő­ben vagy, hogy még trécse- lésre is futja?” Nem szólt semmit, de nem is lihegett. No, gondoltam, akkor pró­bát teszünk: „Fussál csak még egy kört, meglátjuk, lesz-e kedved utána is be­szélgetni.” Simán lefutotta, minden erőlködés nélkül. Akkor gondoltam, hogy eb­ből a gyerekből remek kö­zéptávfutót lehetne nevelni. Úgy is lett: nemzetközi klasszissá vált a következő években. Kocsis tanár úr húsz évvel ezelőtt kapta az első kitün­tetést: A sport érdemes dol­gozója lett. Ezt követte a KISZ KB dicsérő oklevele, a Haza Szolgálatáért Érdem­érem, majd a Slportérdem- érem ezüst fokozata, a Ki­váló Munkáért és a Kiváló Pedagógus kitüntetés, majd egy emlékplakett a testneve­lés és a diáksport fejleszté­séért. Diákjai, sportolói öt­ször nyerték el a Jó tanuló, jó sportoló országos címet, s a diáksportkörök atlétikai szakosztályai között többször végzett az éves rangsorok élén a 605. sz. ISZI gárdája. A MASZ pontozása alapján 1978-ban és ’79-ben az év edzője, 1980-ban az év után­pótlásedzője lett. Tanítvá­nyait többször is a megye legjobb sportolójának vá­lasztották az év végi szava­zásokon. — Lassan harminc éve va­gyok oktató — mondja —, de még mindig lázba hoz, ha meglátok egy-egy igazi te­hetséget a pályán, vagy a tornateremben. Minden év­járatban akad néhány ilyen ígéret, ha nem is jut el mind a nemzetközi szintig. Ré­gebbi tanítványaim a sikere­ik csúcsán sem feledkeznek meg rólam, és én nem tudok semmi olyat, ami ennél job­ban esne. Még jó pár Szála­it, Paróczait, Karaffát sze­retnék felnevelni a magyar és az egyetemes sportnak. (várkon yi) MŰSOROK SZOLNOKI STÜDIO: 6.30—7.00: Jó reggelt Szolnok! Szerkesztő: Benkő Imre. (A tartalomból: Hírek, Időjárás — A tegnapról tudjuk, mondjuk — Ma történik — Lapszemle.) KOSSUTH: 4.30: Jő reggelt! — 8.20: Eco- mix. — 8.50: Kis magyar nép­rajz. — 8.55: Citeramuzsika. — 8.12: Vllágablak. — 9.35: Kóru­sainknak ajánljuk. — 10.05: Fe­jezetek a rádiórendezés történe­téből. — 11.16: Concertino Prá­ga '87. — 11.37: Fényes Szabolcs operettdalaiból. — 11.54: Reklám. — 12.30:’ Ki nyer ma? — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Tör­vénykönyv. — 13.00: Klassziku­sok délidőben. — 14.05: Műsor­ismertetés. — 14.10: A citrusfa levelei. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Népzenei Hangos Új­ság. — 15.40: Labirintus. — 15.55: Műsorajánlat. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: „Fenntar­tott hely” a Gébárti házban. — 17.25: Rólunk van szó! — 17.30: Nóták. — 18.05: Könyvszemle.— 18.15: Hol volt, hol nem volt.. . — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Fejeze­tek a rádiórendezés történeté­ből. — 20.16: Diszkotéka. — 21.16: Törőcsik Mari és Sztankay Ist­ván énekel. — 21.30: öt konti­nens egy éve. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Debussy: Pour le piano. — 22.43: Lézer és tűszúrás. — 22.58: Arturo Toscanini vezényel. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után... PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor.— 8.05; Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fú­vós indulók. — 12.25: Néhány szó zene közben. — 12.30: Nó­ták. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: A tegnap slágereiből. — 14.00: Iránytű. — 15.05: Diák­foci. — 15.15: Zenerulett. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Nyolc rádió, nyolc dala. — 19.05: Az Állami Népi Együttes felvételé­ből. — 19.45: Rólunk van szó! — 19.50: Slágerlista. — 20.50: Könyvismertetés. — 21.05: Zsák és foltja... — 22.05: Album­ajánlat. — 23.20: A dzsessz tör­ténete. — 24.00: Balettzene. — 0.15: Éjfél után . .. BARTÓK: 1.05: Muzsikáló reggel. —8.05: űsorismertetés. — 8.08: Idö­akl kiállítások. — 8.13: Mar- i Haselböck és a Gabrieli yüttes hangversenye. — 9.18: inekari muzsika. — 10.00: >eraflnálék. — 10.40: Rásonyi 11a hegedül, Prunyi Hona ngorázik. — 11.06: pillanat­p. — ii.li: Szimfonikus zene. 12.10: Kósa György: Kocso- a Mihály házassága. — 13.03: űsorismertetés. — 13.05: Mi me, ha. — 13.54: Zengjen a izsika. — 14.24: Bemutatjuk Spyro Gyra együttes „Szavak Iküli történetek” cimü leme- t. — 15.09: Jósé Carlos Co­relli hangversenye. — 16.22: Husi éj. — 17.00: Mestersé­nk címere. — 17.30: Rlccardo íti vezényel. — 18.30: A Ma­gyar Rádió szlovák nyelvű mű­sora. — 19.03: Műsorismertetés. — 19.05: Rádióhangversenyek­ről. — 19.35: Szilveszteri hang­verseny. — 20.20: Külföldi tu­dósoké a szó. — 20.35: Csendes élet. — 20.40: A hangverseny- közvetítés folytatása. — 21.30: Operaáriák. — 21.44: ÜJ leme­zeinkből. — 22.30: Modern írók portréi. — 22.50: Mi újság a régi zene világában? iTelevfadö I 1 MŰSOR: 9.00: Tv-torna nyugdíjasok­iak. — 9.05: Teledoktor — Or- osi tanácsok tíz percben — 1 szívinfarktusról II. — 9.15: Izünidei matiné: Tangram 7 lemmel — Magyar rajzfilmso- ozat IV/4. rész (ism.). —9.20: v popzene műhelyei IV/2. rész: ndul a rock... (ism.). — .50: Kalandozások Héraklész- zel — NSZK rajzfilmsorozat. rI/5. rész: Az alvilágban. — 0.Ó5: Tigriseink — Svéd rö- idfilmsorozat IV/2. rész (ism.). 0.50: Egészségünkért! — Az írszagos Egészségnevelési Inté- et; tájékoztatója. — 10.55: Tom s Jerry-show — Amerikai ajzfilmsorozat XVI/5. rész. ism.). — 11.20: Stúdió ’87 — A elevízió kulturális hetilapjá- ak különkiadása (ism.). — 2.05: Képújság. — 15.20: Hár­las csatorna — Sci-fi — VIII/8. ész. — 16.25: Hírek. — 16.30: A Lözönségszolgálat tájékoztatója. - 16.35: Egy szó, mint száz — ryelvi fejtörőjáték — Egri Já- os műsora. — 17.15: Egészsé- ünkért! — Az Országos Egész- égnevelési Intézet tájékoztató- a. — 17.20: Popkorong és ven- égei — Válogatás tiz adás leg- abb és legérdekesebb felvéte- >iből. — 17.50: Képújság. — Í.55: Reklám. — 18.00: Ecuado- [ pillanatok — II/2. rész: Az serdő. — 18.25: Reklám. — 1.30: Álljunk meg egy szó- a! _ Grétsy László és Vágó itván nyelvművelő műsora. — 1.40: Reklám. — 18.50: Cím — im — Irodalmi rejtvénymüsor yerekeknek. Maeterlink: A kék ladár. — 19.10: Esti mese. — 1.20: Reklám. — 19.30: Híradó. 20.10: Reklám. — 20.15: Egy eglegény szilvesztere — Cseh- tlovák tv-komédia. — 20.45: rémvadász a Spitzbergákon — SZK dokumentumfilm. — 21.30: avaria ’87 — Nemzetközi tánc- erseny Szombathelyről, felvé­gről — Részletek a Gálaest iflínráhiSi. — 22.20: Híradó 3. 2. MŰSOR: 17.40: Tv-torna. — 17.45: A cirkusz pillanatai — Francia I Sport-Sport-Sport I Először a megyében Nagyközségért díj fociért Rendhagyónak nevezhető az egyik legutóbbi kunhegye- si tanácsülés, hiszen azon a fociért, jobban mondva a labdarúgópályákon elért si­kerekért vehette át a „Kun­hegyes nagyközségért” díjat Szabó András tanáredző meg a Dózsa György Üti Ál­talános Iskola már-már or­szágosan rettegett focicsapa­ta. Fedig nem volt könnyű a kezdet, és tulajdonképpen ma is százezres nagyságú vá­rosokkal, milliókkal gazdál­kodó focifellegvárakkal kell versenyre kelni az itteni né­hány tucat felső tagozatos­nak. A „hőskor” 1976 őszén kezdődött, és azóta a labda­rúgó kollégiumba évente tíz-tizenöt, a bőrlasztit hal­latlanul szerető és kedvelő gyerek kerül a megye ki- sebb-nagyobb településeiről. Sőt legújabban 234 kilomé­terről is, hiszen az egyik fo­cipalánta ezen az őszön az Ózd melletti Sajóvelezdről érkezett. A dicsőségnek nagy az ára, mivel elsősorban az is­kolában, az órákon kell bizo­nyítani. Nem beszélve arról, hogy „passzióként” napi két edzés is várja a lurkókat. Az első reggel 7—8-ig, vagy az órarendtől függően fél 8- tól háromnegyed 9-ig tart, a második fél 5-től 6-ig. Ilyen­tájt az egyiknek a kinti pá­lya, a másiknak pedig a tor­naterem a helyszíne, amelye­ken a napi futóadag soha­sem marad öt kilométer alatt. Ennyi „kínzatás” után talán jobban érthető, hogy az aranylábúak edzőjük ve­zetésével sikert sikerre hal­moztak. Nyolcszor jutottak eddig az országos döntőbe, ahol akadt egy hatodik, két ötödik, egy negyedik, két harmadik, egy második és legutóbb, 1987 nyarán egy országos első helyük. Nyá­ron Kecskeméten a kunhe- gyesi legények úgy állhatták a dobogó tetejére, hogy ve­retlenül végeztek az élen, sőt még gólt sem kaptak az ország legjobb úttörő focis­táinak döntőjében! Noha a tavalyi csapatból hírmondónak mindössze ket­ten maradtak, az új palánták között néhány nagyon tehet­séges jelölt is bontogatja szárnyait. Hogy azért el ne bízzák magukat, a kellő mértékletességre és az ezer méterek mennyiségére az ed­zőn kívül Fazekas Gyula testnevelő és György Imre, az iskola egykori tanítványa is figyel. A tanácsülés indoklása szerint az iskola focistái és Szabó András a labdarúgó tehetségek felkutatása, gon­dozása, az utánpótlás folya­matos nevelése, biztosítása miatt és a versenysportban hosszabb időn át elért jelen­tős sikerek elismerésekép­pen, a Konocsenkó Kupa évenkénti rendezéséért (Ko- noncsenko ukrán százados a község felszabadításáért esett el), illetve a tavalyi úttörő olimpiai bajnoki cí­mért kapták a jelentős elis­merést. Mindez a számok nyelvé­re fordítva azt is jelenti, hogy eddig hatvan gyereket bocsátottak útjára a foci­kollégiumból. Közülük nem kevesen a területi bajnok­ságban, illetve az NB II-ben szerepelnek, sőt hárman (Romanek, Balogh József és Selyem) már az NB I-ben is bemutatkoztak. Erőfeszítése­iket a megyei tanács illeté­kesei évi 80 ezer forinttal segítik. Ma már az ellenfelek — legyen szó területi vagy or­szágos döntőkről — elsápad­nak, ha balsorsuk a kunhe­gy esiekkel hozza össze őket. Pedig nincs titkuk, csak az, hogy annyi és olyan intenzi­tású, temérdek test test el­leni harccal, ütközéssel tar­kított edzést kell tartani, amelyben ők „részesülnek” minden áldott nap. Megnö­vekedett tekintélyüket bizo­nyítja, hogy az országos el­sőség óta franciaországi és NSZK-beli meghívások ér­keztek hozzájuk. Ugyanis a teljességhez hozzátartozik, hogy nem egy országok kö­zötti viadalon bizonyították, hogy ezek a 13—14 éves „ap­róságok” korosztályuk leg­jobbjai közé tartoznak nem­zetközi szinten is. Hogy isko­lájukból kinőve mi lesz, il­letve nem lesz belőlük: ez már egy újabb cikk témája lehetne. D. Szabó Miklós Mai műsor Jégkorong. OB I. Jászberényi Lehel—Al­ba Volán, Jászberény, 18. Labdarúgás. Szil­veszter Kupa. Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok. Sportdélután. Jász­berény, hűtőgépgyári sportcsarnok, 14. film (ism.). — 18.35: Nasa Ob- razovka — A szegedi körzeti ; túdió szlovák nyelvű nemzeti­ségi műsor. — 18.55: Képújság. — 19.00: Szomszédok — Tele­regény — 17. rész (ism.). — 19.30: Csajkovszkij: Hegedűver­seny — NDK film. — 20.10: Budapesti körzeti stúdió. — 21.10: Betűreklám. — .21.15: Hír­adó 2. — 21.30: Aúgusto elvtárs — Venezuelai film. — 22.50: Képújság. MOSZKVA: 14.00: Hírek. — 14.15: Irodalmi rejtvényműsor. — 15.30: Népda­lok. — 15.45: A Szovjetunió megalakulásának évfordulója elé. — 16.45: Világhiradó. — 17.00: Rajzfilm felnőtteknek. — 17.15: Radikális reform. —17.45: Esztrádműsor. — 19.00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektor­fényében. — 19.50: Az esztrád­műsor folytatása. — 21.35: Vi­lághiradó. — 21.50: A rendőr — Film. — 23.20: Hírek. — 23.25: Filmkoncert. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ; 14.55: Hírek. — 15.00: A nagy piramis. Dokumentumfilm. — 16.00: A világűr. Kisfilm. — 16.30: Gagman. 5. rész. — 17.00: Sherlock Holmes kalandjai. A magányos kerékpáros. — 18.00: Síugró négysáncverseny. Köz­vetítés felvételről. — 19.00: Té­vétorna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.20: Időjárás-jelen­tés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Paloma san Basilio spanyol énekesnő műsora. — 20.50: Az önök estje. Magazinműsor. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Idő járás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: A kristálytükör meghasadt. An­gol film. ÚJVIDÉK: 16.40: Műsorismertetés. — 16.45: rv-napló — magyarul. — 17.00: leklám. — 17.05: Műsorismerte- és — 17.10: Tv-napló. — 17.30: lock and roll kölyök. — 18.00: tomoly zene. — 18.30: Más tv- illomások műsorából. — 19-00 ­4a' tájékoztató műsor. —19.15: lajzfilm. - 19.25: Reklám. ­9.30: Tv-napló — magyarul. 9.55: Reklám. — 20.00: Filmosz- 22.30: Tv-napló. — 22.45. Labdarúgás Születésnapi teremtorna A Szolnok Városi Sportlétesít­mények Igazgatósága már évek óta megrendezi december 27. és 28-án a serdülő és ifjúsági lab­darúgók .teremtornáját. Mint Szautner János, a létesítmények igazgatója megnyitó beszédében elmondta, erre a két napra tel­jesen ingyen rendelkezésre bo­csátja a meghívott csapatoknak a sportcsarnokot. Ezzel élnek is a csapatok, mert valamennyien elfogadták a meghívást. így Eger, Debrecen, Nyíregyháza, Békéscsaba fiataljai is el öttek, hogy a Szolnoki MÁV MTE, Kunhegyes legjobbjaival és a megyei serdülő válogatottal megmérkőzzenek. Az iskolai szünidő nagyon jó lehetőséget ad a fiataloknak a szabadidő hasznos eltöltéséhez és sporto­lási vágyuk kielégítéséhez. Kü­lönösen az első nap volt igen hangos a csarnok. Ekkor Ját­szottak a legkisebbek, az 5—6. osztályosok, vagyis az előké­szítő csapatok. A szülők, nagy­szülők hangos biztatása igen belelkesítette a gyerekeket, akik nagy akarattal küzdöttek a győ­zelemért. Eredmények, vasárnap, elő­készítő csapatok: 1. Békéscsa­bai Előre Sp„ 2. Nyíregyházi VSSC, 3. Debreceni Sí, 4. Szol­noki MÁV MTE, 5. Kunhegyes, 6. Eger. Gólkirály: Kovács Krisztián (B.-csaba) 5 gól; leg­több gólt rúgó csapat Békéscsa­ba 12 gól; legsportszerübb csa­pat a Debrecen. Úttörők: 1. Bé­késcsabai Előre Sp., 2. Nyíregy­házi VSSC, 3. Debreceni Sí, 4. Szolnoki MÁV MTE, 5. Kunhe­gyes, 6. Eger. Gólkirály: Szabó Zsolt (Debrecen) 10 gól, leg­több gólt rúgó csapat: Nyír­egyháza 19 gól; legsportszerűbb csapat: Szó. MÁV MTE. Hétfői eredmények, serdülők: I. Szó. MÁV MTE, 2. Eger, 3. Debreceni Sí, 4. Szó. megyei válogatott, 5. Nyíregyháza. Gól­király Tóth Tamás (MÁV MTE) 8 gól, legtöbb gólt rúgó csapat Szó. MÁV MTE 15 gól, leg­sportszerűbb csapat Nyíregyhá­za. Ifjúságiak: 1. Eger, 2. Deb­receni Sí, 3. Szó. MÁV MTE I, 4. Szó. MÁV MTE II. Gólki­rály: Lajkovics János (Sz. MÁV MTE) 4 gól, legtöbb gólt rúgó csapat Eger 16 gól; legsport­szerűbb csapat Sz. MÁV MTE II. Különdíjak: torta, csokolá­dé, macskanyelv. A tornán a két nap alatt mintegy háromszáz­negyven fiatal vett részt. Kálmán Küzdelem a SZMAV MTE I—DMVSC ifjúsági mérkőzésen. Sötét mezben a szolnokiak A Néplap 1988. évi 1. heti totótippje 1. Avellino—Ascoli 1 1 X X 2. Cesena—Pisa 1 1 1 1 3. Fiorentina—Roma 12 12 12 12 4. Milan—Napoli 12 12 12 12 5. Pescara—Como 1 X 1 X 6. Torino—Juventus x2 x2 x2 x2 7. Arezzo—Taranto 1 1 1 1 8. Barletta—Parma 2 1 1 2 9. Lazio—Bari I 1 1 1 10. Lecce—Cremonese 1 1 1 1 11. Modena—Catanzaro 1 2 1 2 12. Padova—Udinese X 2 2 X 13. Piacenza—Bologna 2 2 X X Pótmérkőzések: x, I, 1

Next

/
Thumbnails
Contents