Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
1987. DECEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Papok a békéért — és a kibontakozásért Elődeink örökét gazdagítani kell Az Országgyűlés téli ülésszakán meghallgatta Miklós Imre egyházügyi államtitkár beszámolóját az állam és az egyház kapcsolatáról. A képviselők megnyugvással vehették tudomásul, hogy politikánk nemzetközileg is elismert értéke az a jó kapcsolat, mely a hívők és nem hívők táborát jellemzi. Az egyházak, felekezetek támogató szimpátiával kísérik társadalmi erőfeszítéseinket — és az állam megértő toleranciája erre a válasz. Megyénk két jeles egyházi személyiségét, Nagy Kálmán karcagi esperest, megyei tanácstagot az Egyházközi Béke Bizottság Szolnok Megyei Tagozatának elnökét és Farkas Mátyást, jászberényi apátot, a Szolnok Megyei Katolikus Papi Békemozgalom elnökét, megyei tanácstagot kérdeztük közérzetükről, várakozásaikról, tennivalóikról. Hétfő a falugyűlések napja. A magyarázat praktikus és kézenfekvő: a hét első estéjén nem kell konkurálni a televízióval, így a helyi közélet képernyőjére a település gondjait vetíthetik a szervezők. A hét Tisza püspökiben is falugyűléssel kezdődött. Már kora délután útra kelek, jó lesz szembesülni azokkal a problémákkal, melyeket vélhetően a vezetők ..asztalára” raknak majd a község lakói. Ahol jó áron adták a csendet — Nehezen akar a köztudatban halványulni az a kép, miszerint a pap egész héten át a parókián bezárkózva készül a vasárnapi szent beszédére. Pedig hát az a lelkész, aki nem él benne a valóságban elveszíti gyülekezetét — mondta találóan Nagy Kálmán. A Hazafias Népfront keretében találtak egyébként lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjanak a közélet vérkeringésébe. A politikai információik mor|i- hatni naprakészek: a katolikus papok végigjárták a hűtőgépgyárat, látogatást tettek a Szolnoki Papírgyárban, megfordultak Kiskörén a Tisza II. vízlépcső erőművében, és két ízben is jártak szervezett közös turistaúton a Szovjetunióban és Csehszlovákiában. A Katolikus Papi Békemozgalom 37 éves múltra tekint vissza és Farkas Mátyás szerint nagyszerepe van abban, hogy a világnézeti különbségek nem A Jászságban is csakúgy, mint máshol, a tanácstagi beszámolókon évről évre visszatérő panasz a közvilágítás helyzete. Nem elegendő a fényerő, kevés a lámpa, gyakori a hiba. Nemcsak kellemetlen, hanem veszélyes is a sötétség, nemcsak balesetet okozhat, hanem a bűnözésnek is alkalmat szolgáltat. A Jászságban a legkisebb községek is százezreket költenek a közvilágításra, Jász- apátin 1,4, Jászberényben pedig 6,3 millió forintba kerül az idén az utcák, terek megvilágítása. Az elmúlt években az áramdíjak is erőteljesen nőttek, ezért takarékossági intézkedéseket vezettek be. Meglevő lámpatesteket ugyan nem szerelt le az ÉMÁSZ, de csökkentette a fényerőt, tervezési megszigorításokat tettek, legfontosabb azonban a gazdaságosabban üzemelő lámpák felszerelése volt. A 100 wattosról 60-asra átszerelt hagyományos izzók igazi megvilágítást nem adnak, hivatalosan is csak irányfényeknek nevezik ezt a közvilágítást (a laikusok szerint azért mert a lámpát lehet látni, de a környezetében semmit.) A forgalmasabb utakon, kereszteződésekben pedig folytatták a korábban megkezdett higanygőz lámpák cseréjét. Egy évtizede bevezették, hogy minden oszlopra kell égőt felszerelni, azután visz- szatértek a régi gyakorlathoz és a legfrisebb utcákban már ismét hézagos a megvilágítás. Gazdaságosnak bizonyult a féléjjeles világítás, vagyis a fontosabb utcák kettős égőiből a késő éjszakai órákban az egyiket kikapcsolják. A megtakarításokban újabb nagy ígéret, sőt már beigazolódott tény a nátriumlámpák gazdaságossága. Eleinte csak a gyalogátkelőhelyek megvilágítására szerelték fel a többitől eltérő sárg^ fényforrásokat. Azután — külföldi példán okulva — az okoznak törést a társadalmi közcselekvésben. A pápa felszólította a papságot, vegyen részt a közéletben és a felhívás megértésre talált. Talán kissé szokatlanul hangzik egyházi emberek szájából, de feladataik közé olyan tennivalókat is sorolnak, mint a társadalmi-gazdasági kibontakozás programjának segítése. Hogy milyen eszközökkel? Hát, legalább is a becsületes munkára való serkentés eszközeivel. „A madár repülésre — az ember munkára van teremtve”. Mostanában egyre gyakrabban hangzik el a szószékről, hogy csak az lehet jó hívő, aki nagy tisztességgel, és lelkiismerettel végzi feladatát munkahelyén. A fiatalok számára az egyház „aktuális mondanivalója” az, hogy amit elődeik felépítettek, azt nem felélni, de gazdagítani kötelesség. Berekfürdőn a református egyház megnyitotta a megegész utak megvilágítását is így oldották meg. (Belgiumban például az autópályák végig sárga fényben úsznak.) Két évvel ezelőtt pedig az ipari miniszter rendeletben írta elő az újonnan létesülő közvilágításban a nátrium- lámpák alkalmazását. Szabó Zoltán, az ÉMÁSZ Jászberényi Kirendeltségének vezetője szerint a sárga fényű lámpáknak több előnye is van. — Fele akkora fogyasztással, legalább kétszer akkora fényerőt sugároznak. A hagyományos égőket négyszer is cseréljük évenként, míg a nátriumégők átlagosan két évig is megbízható világítást adnak. Igaz, bonyolultabb az üzemben tartásuk, a felszerelés is drágább, de néhány éven belül megtérülnek a kiadások. Éppen ezért nem elsősorban nekünk, hanem a tanácsoknak érdeke, hogy áttérjünk erre a gazdaságosabb közvilágításra. Jászapáti 1985-ben ener- giarácionalizálási pályázattal 650 ezer forintot kapott az Állami Fejlesztési Banktól a központi részek közvilágításának korszerűsítésére.. Ezt 100 ezerrel kiegészítve 85 nátrium égőt szereltek fel, a megtakarítással nem egészen 3 év alatt megtérülnek a kiadások, tervezték, hogy az egész nagyközségben bevezetik a nátriumlámpás közvilágítást, de azóta a pályázati feltételek megváltoztak, mivel jóval magasabb önrész mellett kapnak csak állami támogatást. Ezért maradt el egyelőre a további korszerűsítés. Jászberényben a 31-es Kossuth Lajos utcai szakaszán volt hosszú ideje megoldatlan a közvilágítás. A gyenge fényerejű higanygőz lámpákról ugyancsak pályázat útján, tértek át a sárga fényekre a múlt évben. Műszerek nélkül is megállapítható, hogy a 150 wattos égők sokkal erősebb és egyenletesebb fényt adnak, mint például a Rákóczi úti 250-es higanygőz égők, ahol ráadábékélés házát, ahol egyhetes konferenciák során „iszákosmentő” akciót szerveznek, melyen felekezeti hovatartozás nélkül részt vehet bárki. Ugyanígy várják tárt ajtóval a megfáradtak, deviánsok és egyéb rászorulók belépését. Szolgálatuk közhasznát bizonyítja az a gesztus is, hogy az Egészségügyi Minisztérium a ház építési adósságából 8 millió forintot vállalt át magára. A Jászságban az elesett, idős emberek rendszeres látogatását végzi a katolikus egyház, természetesen összhangban a tanács szociális törekvéseivel. E célból szervezték a szeretetszolgálatot. Karcagon a protestáns egyház ugyancsak számos megrokkant, rászorulónak viszi el a szerény segélyt, de legalább is a megértést és az emberi jó szót. Farkas Mátyás, a megyei tanács művelődési- egészségügyi és társadalompolitikai bizottságának tagja, Nagy Kálmán pedig a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottságban elsősorban az egyházi műemlékek védelmét szorgalmazza. A megyei tanács egyházügyi titkára Nánási Mihály mindkét pap közéleti tevékenységéről dicsérettel szólt, de nem maradt el a szélesebb közfigyelmet jelentő elismerés sem: Farkas Mátyás az idén másodízben kapta meg az Országos Béketanács kitüntető jelvényét. sül még a sűrű oszlopkiosztás ellenére is fényes és sötét sávok váltják egymást. A kirendeltség saját költségén több jászsági faluban is szerelt fel a legkorszerűbb égőkből és újabban megkezdte a hagyományos 60-as izzók helyébe a 35 wattos nátriumlámpák elhelyezését. Üzemeltetési tapasztalatok erről még nincsenek, de a fogyasztás ismeretében a tanácsok és legfőképpen a lakók járhatnak jól. Az ÉMÁSZ vállalja az átszerelés költségeinek felét is. érdemes tehát elgondolkozni rajta, hogy félpénzért is beköltözhet a fény a sötét, elhagyott utcákba. L. P. Nézzük először az iskolát. Néhány évvel ezelőtt Kisesa- tári tanár úr és felesége valósággal kiparancsolt a terített asztal mellől az általános iskolához: lássam csak, mint támogatják gerendák az összedűlni készülő épületet! Aztán emlékszem, egy megyei tanácsülésen interpelláció is elhangzott a falu e szégyenfoltjáról. A látvány most meghökkentő: a düledező iskola helyén egy nyoíctantermes „általános” áll, végében tágas tornateremmel, a szabadban Sportudvarral, rendezett környezettel, olyannal, amilyet az újnak örülni tudók tartanak maguk körül. Aztán végigjárom a középületeket és lehetetlen nem észrevenni az óvodán, a tanácsházán az egészségházon, a művelődési otthonon, a szolgálati lakásokon a törődés semmivel nem pótolható nyomait. Tiszapüspöki az a falu, amelyikből azon az úton lehet csak kijönni, amelyiken bement az ember. A templom mögötti buszforduló semmiképp nem amolyan gesztus a volán sofőrjeinek, hogy „ugyan spóroljatok már meg egy rükvercet”, hanem — főleg így télidőben — a zsákutca vége. Aki ezt elfelejti, esetleg neki hajthat a Tiszának. E csendes, szemlélődő elvonulás a 4-es számú főútvonal hömpölygő folyamától kétségtelen előnynyel is jár. A viszonylagos nyugalmat a közelmúltban jó áron adta el a tanács azoknak, akik a csendet a víz közelében keresték. Üdülőtelkek és zártkertek áraiból futotta több itt az urbanizációs feladatok megoldására, mint másutt. Bővítik a kis ABC-t, és éppen kérdezni akarom a szatyros bevásárlóktól, tudnak-e az esti fórumról, amikor a fejünk fölött megszólal a „pléh kisbíró”, a hangosbeszélő, és közhírré teszi, hogy „a falu vezetői tisztelettel hívnak mindenkit az esti falugyűlésre”. A kérdezősködés így feleslegessé válik, irány tehát a tanácsháza. Az elnöki irodában órákkal az összejövetel előtt Tótok Sándor tanácselnök és Bicskei József községi párttitkár, mintha az első érkezőre várna. — Mit ígér az esti tanácskozás : panasznap lesz e, vagy elégedett számvetés? — kérdezem. — Akkor én elmondom, néhány évvel ezelőtt milyen felvetésekre kellett volna választ adni egy ilyen fórum során — kezdi a mérlegkészítést a rendkívül agilis tanácselnök. — Megkérdezték volna úgy 1982 táján, hogy mi lesz a düledező iskolával? Számon kérték volna, miért ázik be a viszonylag új orvosi rendelő, miért nincs elég víz, járda, mi irt akadozik a boltban a kenyér- ellátás, mikor tesszük rendbe a temetőt, mikor korszerűsítjük az óvoda fűtését, és miért van az, hogy a gázcseretelep és a Tüzép nyitva tartása nem a lakosság igényeihez alkalmazkodik? Az üdülőtelkek tulajdonosai alighanem interpelláltak volna a szabadstrand zuhanyzója, a mellékhelyiségek hiánya miatt, de sokallták volna a szúnyogokat is, a zártkerti gazdák pedig a villanyért emeltek volna szót. — Mindebből azt a követ-: keztetést vonhatom le, hogy e problémák halmaza immár a múlté? — A válaszunk legyen az, hogy teszünk egy sétát a községben... Elindulunk és menetközben sok minden kiderül. Először is a tanácsi vezetés jó bizonyítványát az élet állítja ki. Hiszen a szeneskályhákat központi fűtés váltotta fel az óvodában és az iskolában, a művelődési l)áz igazgatójának szolgálati lakásában még e kemény időben is folyik a munka. Űj kerítése, kapuja lett a temetőnek, és kiépült egy jó 60Q méteres „sugárút” is a faluban. Az ABC 100 négyzetméterrel bővül, és így bírni fogja kínálatban és tágasságban is az üdülők nyári invázióját. Ahogy az új utat méregetjük, az egyik asszony odaszól. — Szép lett az utca? — Hát ami azt illeti... — Lehetett is annyi pénzért. És e zsörtölődő megjegyzésben benne van a tulajdonosi büszkeség is. Hiszen tudják az út mentén lakók, hogy a házuk értéke nem a befizetett 8 ezer forinttal növekedett —a napi kényelemről már nem is szólva. Benézünk a boltba, ahol a vezető több szárazárut igényelne — csikós meg teaszalámit — de nehezményezi azt is, hogy hozzájuk még nem jutott el az ünnepi déligyümölcs szállítmány. A cigánylakosságről érdeklődöm, mire Bicskei József egy szürkepalás, magas házra mutat, amelyik mesz- sze kiemelkedik társai közül. — Ez egy cigánycsaládé, de az én segédmunkásom is padlástérbe épített manzárd szobában lakik. Persze szóba jön az is, hogy a legutóbbi cigányan- kéton számon kellett kérni, miért romlott az iskola me- gyeszerte irigyelt statisztikája? Négy-öt évvel ezelőtt ugyanis Tiszapüspökiben valamennyi cigánytanuló elvégezte a nyolc általánost, most viszont van két-három kimaradó, amiért a szülők felelősségét állapították meg az ankét résztvevői. Hát persze, jól jött a zártkertek árából és az üdülőtelkekből befolyt plusz pénz a tanácsnak,de az sem volt mindegy, miként költi el. Én úgy vélem, a falu nagy találmánya a Gamesz. Jó, tudom, másutt is van hasonló szervezet, de az itteni hat ember annyit végez, ameny- nyit külső, amolyan „vendég” építőbrigádok többszörös létszámban sem tudnának megtenni. Festenek, építenek, kertészkednek, betonoznak, kerítést hegeszte- nek, egyszóval a kommunális munkák szünetében szinte ég a kezük alatt a munka. — Pedig amikor szerveződtünk, volt, aki azt kérdezte, minek a tanácsnak az a sok léhűtő? Én akkor azt válaszoltam, legalább engedjék meg, hogy bebizonyítsuk; dolgozni akarunk — mondja Bicskei József, aki a párttitkári funkciója mellett a Gamesz vezetője is. A tanácselnök rábólint: — Bizony nem jutottunk volna ennyire a Gamesz, no és a megszámlálhatatlanul sok társadalmi munka nélkül. Közben érkeznek a tanács- házáA a meghívott vendégek. Létszámellenőrzéskor kiderül, hogy többen nem jöttek el azok közül a meghívottak közül, akiknek pedig panaszokra kellene válaszolni. Így az elektromos készülékeket javító szolnoki cég megbízottja, akihez mint később kiderült, lett volna szava a falunak. Jó félház van a művelődési ház színháztermében, amikor Tótok Sándor hozzákezd a beszámolójához. Ahhoz a számadáshoz, amivel napközben szembesülhettünk. Elkerülhetetlen, hogy néhány számadatot ne idézzünk ebből: az idei évben 16 millió forintból költekezett a tanács, jövőre 12,5 millióra számítanak úgy, hogy ebből 11 millió megy az intézmények üzemeltetésére. Aligha tudják tehát megismételni e kiugróan jó évet. A felszólalók a gazda jogán védik a falu értékeit. — Miért tette tönkre a Titász a templom előtti parkot? — kérdi egy idős ember. Némileg megnyugszik, amikor megtudja, hogy a „villanyosok” tavasszal helyre is állítják a valóban takaros közkertet. Kellene a vasbolt, a papírbolt — az áfésznek viszont nem lenne nagy üzlet, így azonban egy csomag szög a buszjegy árával együtt megfizethetetlenül drága. A sportpálya öltözőjéről a lakosság kérésére levették a „Temetkezési lerakat” táblát, és a koporsókat is kiviszik onnan, ha sportolók kívánják majd rendeltetésének megfelelően használni a helyiséget. Addig — jól jön a temetkezési vállalat bérleti díja. Farkas Menyhért sajáterős útépítéshez kérne segítséget maga és autóstársai nevében, hiszen a derékig érő kátyúkon át aligha tudnak tavaszig kivergődni a gépkocsik. Ígéretet kaptak; szándékukkal egyet ért a tanács, most már a környék tanácstagján a sor, állítsa csatasorba azokat, akik a cél érdekében hadrafogha- tók. A Gamesz munkáját itt is éri dicsérő szó, aztán Jánosi Imre az üdülőtulajdonosok nevében mond köszönetét legelébb is amiért — harminc évvel ezelőtt — befogadta őket a falu. Aztán persze kér is:: jobb ellátást a vízparton az áfésztől, mert hogy három évtizeddel ezelőtt mintha magasabb lett volna a színvonal a vendéglátásban. Nagy taps közepette kitüntetést adnak át a társadalmi munkában élenjáróknak, majd hazaindul a hideg estében a falu népe. A kifelé tartókhoz csatlakozom. — Minden panasz elhangzott? — kérdem néhány idős embertől. — Hát majd útközben előjön, amit elfelejtettünk, — mondja a szószólójuk. — De azért ne higyje, hogy szidni fogjuk a vezetést, vagy ilyesni. Mert látjuk mi mit kapott Püspöki az utóbbi években. Most bejöttek a dolgok, soha rosszabb ne legyen — mosolyog a kérdezett elégedetten, és ha lenne hol, talán le is kopogná. Palágyi Béla — pb — Olcsóbban, fényesebben Hódít a nátriumlámpa Sárga fények a jászsági településeken láz vége, Fotó: Tarpai Zoltán
