Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-15 / 295. szám

1987. DECEMBER 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szent Hilárius, Száz fabula, A magyar művészet képeskönyve Kutatás és kísérlet a szakmunkástanulók között Könyvritkaságok karácsony előtt Kultúrakóstolótői az önművelésig Már javában folynak a legszebb családi ünnep, a karácsony előkészületei. Egy­re többen fordulnak meg az üzletekben, hogy beszerez­zék az ajándékokat szeret­teiknek. Nem kivételek ez alól a 'könyvesboltok sem, ahol a leginkább szembetű­nő helyeken találhatjuk meg a hónap elején megkezdő­dött hagyományos téli könyvvásár egyszerre sze­met gyönyörködtető és érté­kes kiadványait. Ezekből válogattunk össze ajánlás­képpen, egy csokorra valót. A vers- és drámakötetek sorában több magyar, klasz- szikusnak számító költő, sokszor hiánycikknek szá­mító gyűjteményes kiadását találhatjuk meg. A Magvető illetve a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában jelentek meg József Attila, Radnóti Miklós, Nagy Lász­ló, Pilinszky János versei, versfordításai, valamint Weöres Sándor Kútbanéző, Juhász Ferenc A csörgőkí­gyó hőszeme című, az alko­tók legújabb lírai termését közreadó kötetei. Egységes elrendezésben, a végleges­nek tekinthető szöveggel és az író nyilatkozataival együtt jelentek meg Tamási Áron 1924—1942 között író­dott színjátékai: az ösvi- gasztalás, a Tündöklő Jero­mos. a Vitéz lélek, a Csalóka szivárvány és az Énekes madár. A prózakínálatból kiemel­kednek a régi magyar iroda­lom jeles egyéniségeinek rit­kaságszámba menő kiadá­sai: Bőd Péternek, Bethlen Kata tudós papjának egyet­len szépirodalmi alkotása, a Szent Hilárius, Heltai Gás­pár Slzáz fabulája, a Páz­mány Péter halálának 350. évfordulójára kiadott, válo­gatott prédikációkat tartal­mazó kötet, valamint a ma­gyar felvilágosodás vezér­alakjának, Bessenyei Györgynek válogatott költe­ményeit, színműveit, filozó­fiai és történeti tárgyú írá­sait, röpiratait egybefoglaló kiadvány. A ‘kortárs magyar írók közül Sikaszói fenyő­forgácsok címmel jelentette meg cikkeit, naplójegyzeteit Sütő András; Mándy Iván életműsorozata az Előadók, trásszerzők című, az iró kü­lönböző műfajú Írásait köz­readó negyedik kötettel gya­rapodott. Az antológiák kö­zül figyelmet érdemel kilenc fiatal, pályakezdő novellista közös könyve, amely Kutya­bajok címmel jelent meg, il­letve az Utam a világban című kétnyelvű, eszperantó irodalmi antológia. A filozófiai, politikai, tör­ténelmi könyvek közül bi­zonyára a szokásosnál na­gyobb érdeklődésre tarthat számot Ancsel Éva új köte­te, a Százkilencvennégy be­kezdés az emberről, amely­ben rövid, aforizmaszerű tö­mörséggel megfogalmazott gondolatokból áll össze a XX. századi ember létének látlelete. A magyar történe­lem egy-egv fontos kérdés­körét vizsgálja Bona Gábor Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848—49, M. Szabó Miklós A Magyar Királyi Honvéd Légierő a második világháborúban. Herczeg Géza Magyarország külpolitikája 896—1919-ig című tanulmánvkötete. Mo­csári/ Lajos a XIX. századi függetlenségi politika egyik kiemelkedő személyisége volt, neve szimbólum lett a magyarság és a nemzetisé­gek megbékülésénék. A tár­sadalomtudomány magyar klasszikusai sorozatban je­lent meg Nemzetiségek cí­mű műve. A művelődéstörténettel foglalkozó kiadványok kö­zül hasznos kézikönyv lehet nemcsak a szakmabéliek számára a Könyvkiadók és könyvterjesztők Magyaror­szágon című munka, mely­nek első része 1473-tól nap­jainkig vezet végig a ma­gyar könyvkultúra történe­tén, második része a hazai könyvszakma szerkezetét is­merteti, illetve tájékoztatást nyújt a mai vállalatokról és intézményekről. A művészeti albumok valamivel borso­sabb árú sorozatában talál­hatjuk meg A magyar mű­vészet képeskönyvét, amely több évszázad olyan alkotá­saiból ad válogatást, ame­lyeket a művészettörténet már tudományosan feldol­gozott, a köztudat pedig nemzeti kincseink között tart számon. Az ismeretterjesztő köte­tek közül jó segítőtársunk lehet a kétkötetes Minden­napi ügyeink lexikona, amely közel félszáz szak­ember munkájaként hasz­nos kalauzul szolgál ügyes­bajos dolgaink intézésében. A begzéd- és magatartás­kultúra összefüggéseinek könyve a Deme László, Grétsy László és Wacha Imre szerkesztette Nyelvi il­lemtan, melynek témái kö­zött ott vannak a kapcsolat- teremtés módjai, a beszél­getés, a tegezés, magázás illemszabályai, a nyelvi dur­vaság problémái. A hét végén újabb sikert ért el a Karcagi Gábor Áron Gimná­zium diákszín­háza, a Yorick KHT. A Balassa­gyarmaton meg­rendezett XIX. Madách Imre iro­dalmi és színját­szó napokon a karcagi diákok harmadik helye­zést értek el és egyúttal bejutot­tak az 1988-as Ki mit tud? televí­ziós középdöntő­jébe is. Képün­kön Daróczi Mag­dolna, Váradi Szabolcs és Z. Tóth György Pe­tőfi A helység kalapácsa című művének elő­adásán Áttértek a magyar ábécére mm Ot éves a Képuisáq öt év egy intézmény éle­tében nem nagy idő. Ám a harminc éves televízió tör­ténetében mégis jelentős eseménynek tartják, hogy öt évvel ezelőtt, 1982. novem­ber végén megindult a Kép­újság rendszeres adása. És ezt az évfordulót azzal ünnepelték meg, hogy a Képújság analóg — azaz mindenféle televízión vehe­tő — adásában áttértek a magyar ábécé használatára. Annakidején 100 oldallal kezdődött az adás, ebből 30 oldalnyi kül- és belpolitikai híreket tartalmazott, 70 ol­dalon pedig egyéb közérde­kű információt 1983-ban már 170 oldalon jelentkezett a Képújság, 65 oldalra növelt híranyaggal, gazdasági és sporthírekkel bővülve. Ezeket a Magyar Távirati Irodában állítják össze és közvetlen vonalon elektronikusan táplálják be a rendszerbe. 1985-ben már 200 oldalas a Képújság, de még sok „álló” hírrel, 1986- ban viszont már csak friss információk kerültek a kép­ernyőre. Az analóg adások ideje 1983-ban és csak a tévé egyes műsorában 3200 perc volt. Egy évvel később már 4400 perc. 1985-ben a Kép­újság adások már a kettes műsorban is feltűntek, ek­kor összesen 8 ezer percben. Tavaly és az idei műsoridő 9 és fél ezer perc, jövőre tíz és fél ezer percnyi jut a Képújságnak. Az utóbbi időben a Kép­újság bővítette kapcsolatait a helyi kábeltelevíziós rend­szerekkel. Ezek átveszik a legkeresettebb oldalakat és külön csatornán, saját né­zőiknek továbbítják. Felmé­rések szerint a nézők 2 szá­zaléka olvassa a Képújság egy-egy adását — ez körül­belül 160 ezer olvasót je­lent. Ami egy jó példány- számú országos napilapnak is becsületére válna. Kiosztották a művészeti alap díjait A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának 1987. évi nagydíjait hétfőn adták át a Fészek Művészklubban. Irodalmi nagydíjat Cseres Tibor, Kossuth-díjas író, zenei nagydíjat Kroó György zenetörténész, képzőművé­szeti nagydíjat Reich Ká­roly, Kossuth-díjas grafikus- művész kapott. Kiosztották három kiállítási nívódíjat, ezeket Hantos Károly szob­rászművész, Hézső Ferenc grafikus, festőművész és Molnár Csaba iparművész vette át. Művészetszervezői díjjal tüntették ki Molnár Évát, a Fészek Művészklub munkatársát és Moldvay Győzőt, a Hatvani Galéria vezetőjét. Péterfi-plakettet kapott Ittzés Mihály zene­tudós. Bölöni György juta­lomban részesült Sziráky Judith író, művészeti írói ní­vódíjjal ismerték el Frank János, Miklós Pál és Tamás Mihály művészeti írók mun­kásságát. Első éves szakmunkástanulókkal kez­dődött úgynevezett kulturá­lis szükségletet fejlesztő mo­dellkísérlet a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Köz­pontban. A szokatlan kísér­let — országosan az első ilyen jellegű vállalkozás — természetesen nem előzmé­nyek nélküli. Köztudott, a szakmunkás- tanulók jelentős hányadának gondot okoz az olvasás, írás a számolás, vagyis az álta­lános iskolában nem sikerült az alapvető kultúrtechnikák elsajátítása, s ez megnehezí­ti számukra a tanulást, a művelődést, a világban való eligazodást, a teljes emberi élet elérését. E megállapítást igazolta, illetve bővítette a Szolnok Megyei Művelődé­si és Ifjúsági Központ kuta­tócsoportjának Kerékgyár­tó István vezetésével vég­zett vizsgálata. A kutatás eredményeiről 1985-ben egy tanulmányban számoltak be. A számos tanulság között talán az egyik legelgondol- kodtatóbb, hogy a megkér­dezett szakmunkástanulók­nak mintegy harminc száza­léka a szabad idejében „sem­mit sem csinál,” illetve „pi­hen” vagy „a barátaival van.” Művelődéssél, önkép­zéssel még tíz százalékuk sem tölti el a szabad ide­jét. Természetesen szerepe van ebben a tanulás, műve­lődés már említett technikai akadályainak, ezentúl azon­ban tükrözi a fiatalok igé­nyeinek, kulturális szükség­leteinek színvonalát is. A tanulmány legfőbb eré­nye, hogy a „diagnózis” mellett valamiféle progra­mot, elképzelést sugall a diákok művelésére, nevelésé­re. Méghozzá egy komplex programot, amely a tanulók meglévő szükségleteire ala­pozva igyekszik megmutatni, elérhetővé tenni számukra a kultúra egészét. S ez na­gyon fontos cél, hiszen a pe­dagógiai kutatók jelentős ré­sze vallja, hogy nem lehet igazán eredményes a neve­lés, ha csupán egy területet veszünk célba, vagyis az ol­vasóvá, vagy az ének-zenei nevelés önmagában kevés a sikerhez. Az Országos Közművelő­dési Tanács mintegy félmil­lió forinttal segíti a prog­ram megvalósítását. S ter­mészetesen közreműködnek benne a kiválasztott tanulók iskolái, s más közművelődé­si intézmények is. A kísérlet elkezdődött az ősszel. Az egyik csoport a szolnoki 605. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet első éves központifűtés-sze­relő osztályából verbuváló­dott, a másik a 633-as szá­mú szakmunkásképző fiú- kollégiumának diákjaiból, míg a harmadik a megye- székhely valamennyi hagyo­mányos szakmunkásképző iskolájának szabadidő-szer­vező tanulóiból áll. Az első két csoport mellé természe­tesen úgynevezett kontroll­csoportokat is alakítottak. A 605-ös számú iskola cso­portja tulajdonképpen már a nyáron bekapcsolódott a kísérletbe. A fiatalok öt na­pig Zebegényben táboroztak. A különböző foglalkozáso­kon megismerkedtek egy­mással, erősödött bennük a közösségi összetartozás. S az is bebizonyosodott, hogy egy olyan közönség, amely oda­figyel az egyénre, segíti, erő­síti a személyiség fejlődését. A 633-as számú iskola kol­légiumának kísérleti cso­portja nemcsak elsősökből áll, a huszonnégy diákból tizennégy első osztályos, a többiek másodikosok és har­madikosok. Szakmájuk is eltérő, hiszen hús-, fa- és építőipari szakmákra ké­szülnek. így a kísérlet majd arra is választ ad, hogy a heterogén összetétel meny­nyire befolyásolja a csoport munkáját. A kísérlet foglalkozásait többnyire a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központban tartják, de tervezik, a mú­zeum, a könyvtár, a kiállí­tások, a színházi előadások látogatását is, amelyet ter­mészetesen minden alka­lommal beszélgetés követ. A három év alatt a fiatalok be­lekóstolnak a kultúra vala­mennyi területébe. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem az iskola szerve­zi mindezt a fiataloknak. Jo­gos is meg nem is a kérdés. Az iskolának ugyanis szá­mos más feladata is van je­len esetben a szakmai kép­zés, de a nem szakmai tár­gyak tanítása során sok időt elvesz a műveltségbeli hiá­nyosságok pótlása. S mind- ezmellett talán érződik a régi beidegződés, hogy aki nem tud tisztességesen ol­vasni, azt előbb meg kell ta­nítani olvasni, s csak azután lehet könyvtárba, színházba vinni. A pedagógia azonban nem ilyen egyszerű. Egy színházi vagy filmélmény — természetesen tanulója válo­gatja — ösztönzést adhat az olvasásra, művelődésre. S hogy ez valóban így van-e, a kísérlet is választ adhat erre. Mindezzel együtt a csoportok vezetői nem várnak túlzott eredmé­nyeket a kísérlettől. Azt azonban feltételezik, hogy a három év alatt a diákok megváltoznak „aktívabban közreműködnek” személyi­ségük fejlesztésében, s ta­lán igényükké, szükségletük­ké válik majd az önművelés. T. G. A mecénás tsz elnöke Gyorsfénykép Horváth Ferencről ...Karcag, Csepel, Tiszafü­red, Jászberény és Rákóczi- falva után. Itt kellett gyöke­ret verni, amikor 1973-ban a két tsz egyesült, és tizen­egy évi rákóczifalvi munka után rám esett a választás. Előtte egy évig termelés- irányítói főmérnökként dol­goztam itt, úgy éreztem, tisz­telnek, becsülnek az embe­rek, pedig igazán nem volt könnyű... Kubikos község volt, a legtöbben közülük itt éltek a megyében, őszintéb­bek, nyíltabbak... és sokkal keményebbek voltak, mint máshol, és ezt mindenkitől — tőlem is — elvárták. Ak­kor úgy gondoltam, majd meglátjuk... Azóta hatszor lett kiváló szövetkezet a Jászladáuyi Egyetértés Tsz. — Mindig a gazdasági eredményeknek örültem a legjobban — szö­gezi le Horváth Ferenc, a mintegy ezer tagot számlá­ló közösség, a falu lakossá­gának jelentős részét tömö­rítő, legnagyobb gazdasági egység elnöke, akit nem is azért kerestünk meg, hogy elsődleges feladatáról, fog­lalkozásáról — és mint kide­rült, legnagyobb szenvedé­lyéről — faggassuk. De ha a családtagokat is hozzászá­mítjuk, — és az már két és fél, háromezer ember —, akkor Jászladány kulturális életéről, a tsz-elnök pálya­futásáról, pontosabban ar­ról, hogy gazdasági szakem­ber létére miért is kötődik olyan sok szállal a művelő­dés ügyéhez, egyszóval minderről csak úgy lehet be­szélni, ha tudjuk, ■ hogy mindennek középpontjában a legfontosabb tényező még­iscsak a tsz. — Ha jól meggondolom, nincs is más olyan intéz­mény vagy szerv, vállalat, amelyik nagyobb anyagi tá­mogatást tudna adni ehhez. Mi a lehetőségeinkhez mér­ten segítettük az éppen most jubiláló — huszonöt éves — művelődési ház bővítését, minden évben adunk 30—50 ezer forintot a kiscsoportok foglalkoztatására, ezen belül a társastánccsoportnak. Lát­nia kellett volna az első be­mutatkozásukat ! Ott tolon­gott a falu apraja-nagyja, amikor a gyerekek, az apró­ságok angolkeringőt, tangót, valcert jártak! A szocialista brigádok is — úgy is mondhatnám, hogy ezek . elsősorban — pénzzel segítik a művelődési házat. Persze, az sem elhanyagol­ható, ahogy igyekeznek meg­mozdítani az embereket — és saját magukat —, ha van valami nekik igazán érde­kes, mondjuk egy-egy falu­színházi előadásra, vagy egy kirándulással egybekö­tött látogatásra a Várszín­házba. Jövőre, ha nehezebb anyagi helyzetben leszünk is, amire igény van, arra támogatás is lesz. Azon igyekszünk,' hogy ne legyen kevesebb, mint most. Talán megmosolyogtató, hogy amíg Horváth Feren­cet hallgatom, mindig ugyan­azok a jelszószerű kifejezé­sek motoszkálnak a fejem­ben: a kiművelt emberfők sokasága... vagy hogy ho­gyan válik a tudás, a mű­veltség termelő erővé. Beis­merem : túlságosan messze­menő lehet a következteté­sem, hisz mégiscsak egy né­hány ezer lelket számláló fa­luról, benne egy termelőszö­vetkezetről van szó... De sok kicsi sokra megy... — Gyerekkoromban — né­ha még most is — harmoni- káztam, a bátyám hegedűs. Ezzel nem azt akarom mon­dani, hogy születésemtől kezdve eljegyeztem magam a kultúrával, hisz ezt abban az időben nem is lehetett. A szüleim — és én magam is, hisz nagyon fiatal vol­tam, amikor meghalt az édesapám —, földművesek voltak, később se igen volt lehetőségünk arra, hogy ez töltse ki az életünket. De mindig nagyon fontos dolog­nak tartottam; ezért dolgo­zom a művelődési ház tár­sadalmi vezetőségében is, ahol nagyon jó segítőtársak­ra találtunk. Sajnos, már nem sokáig fogom csinálni, mert hamarosan nyugdíjba megyek. Nem szívesen gon­dolok rá, nem várom, mert eddig — bár mindig „nagy fordulatszámmal” dolgoztam —, se megunni nem tudtam, se bele nem fáradtam. Most már biztos, hogy a munkái­ban Ladány lesz az utolsó állomás. De nyugdíjasként hazamegyek Rákóczifalvára, ahol van egy kis házam, no meg egy kis föld, gyümölcs és szőlő, fiatal koromban méhészkedtem is... Egyszó­val lesz dolgom később is... — b. j. — (Fotó; M. J.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents