Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
2 A 70. évforduló alkalmából ünnepi ülés a Kremlben (Folytatás az 1. oldalról) nák és matrózok békeóhaiát. a soknemzetiségű Oroszország népeinek lebírhatatlan vonzalmát a szabadság és a világosság iránt. A bolsevikok pártja képes volt arra. hogy megtalálja a legfontosabbat a különböző érdekek bonyolult összefonódásában, egyesíteni tudta a különféle irányzatokat és törekvéseket. és ezeket a forradalom fő kérdésének — a hatalom kérdésének —megoldása felé irányította. A nagy október már első — a földről és a békéről szóló — dekrétumaiban tettekkel adott választ a kor követelményeire, nemcsak a munkásosztály alapvető érdekeinek adott hangot, hanem a nép abszolút többségének törekvéseit is kifejezte. Ma fel kell idéznünk az októberi napok még egy nagyon fontos, elvi jelentőségű tanulságát. Napjainkban különösen aktuális a lenini válasz arra a kérdésre, amelyet az élet, a forradalmi valóság vet fel. nevezetesen arra. hogy milyen viszonyban áll egymással a szocializmushoz vezető út elméleti „modellje” és a szocialista építés tényleges gyakorlata. A marxizmus-leninizmus. mint alkotó tanítás nem kész Azok, akik dogmatikusan, mereven értelmezik a marxizmust, nem értették meg e tanítás lényegét — forradalmi dialektikáját. Pedig éppen ez jellemzi Lenin egész október utáni tevékenységét. Éppen ez tette lehetővé, hogy a lehetséges és a lehetetlen határán állva politikai és erkölcsi hőstetté váljék a breszti béke, amely megóvta több ezer ember életét, magát a szocialista haza létét. Vegyünk egy másik példát. Lenin, ugyanúgy mint Marx és Engels, meg volt győződve arról, hogy a forradalom fegyveres védelmét a népi milícia látja majd el. A konkrét körülmények azonban más megoldást követeltek. A népre kénysze- rített polgárháború, a külső intervenció új megközelítést tett szükségessé. Lenin rendeletére létrehozták a munkás-paraszt Vörös Hadsereget. Ez új típusú hadsereg volt, amely múlhatatlan dicsőséget szerzett a polgárháborúban és a külföldi intervenció visszaverése során. Keserves megpróbáltatásokat hoztak ezek az évek a fiatal szovjet hatalomnak. A maga kérlelhetetlen egyszerűségében és ridegségében merült fel a szocializmus létének vagy nemlétének kérdése. A párt egyesítette és mozgósította a népet a szocialista haza, az októberi vívmányok védelmére. Az éhes, rongyos ruhás, mezítlábas vörös katonák szétverték a jól képzett, jól felfegyverzett ellenforradalmi hadsereget, amelyet bőségesen elláttak mindennel nvugat és kelet imperialistái. A polgárháború tüze elborította az egész országot, eljutott minden családhoz, felforgatta a megszokott életmódot, az emberek lelkivilágát és sorsát. Ebben az élet-halál harcban győzött a nép akarata, milliók törekvése az új élet felé. Az ország mindent megtett, hogy segítsen a fiatal hadseregHa világtörténelmi léptékkel mérjük az általunk megtett utat, újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy rövid idő alatt elértük azt, amihez másoknak évszázadokra volt szükségük. A szocialista forradalom egy olyan országban ment végbe, amely a kapitalizmus fejlődésének közepes szintjén állt, ipara nagymértékben koncentrálódott, lakossága túlnyomó részét a parasztság alkotta, s mélyen gyökereztek a feudalizmus, sőt a még korábbi társadalmi formációk maradványai. Oroszország hatalmas tudományos és kulturális vívmányokat adott a világnak, de lakosságának háromnegyede írástudatlan volt. Az országot a végletereceptek és doktrinális előírások gyűjteménye. A 'marxista-leninista tanítástól idegen a szűklátókörű dogmatizmus. Ez a tanító" szorosan összekapcsolja az újító elméleti gondolatokat a gyakorlattal, a forradalmi harc menetével. Ennek tanulságos példá ja a nagy október. Mint ismeretes, még a korabeli munkásmozgalom jelentős személyiségei közül is sokan elzárkóztak attól, hogy törvényszerű jelenséget lássanak az októberi szocialista forradalomban: szerintük az nem „a szabályok szerint” zajlott le. nem állt összhangban a kialakult elméleti nézetekkel. Az orosz- országi kapitalizmus — vélekedtek — 1917 októberére nem teremtette meg a szocializmus minden szükséges anyagi és kulturális feltételét. Ügy gondolom, tanulságos és hasznos felidézni, hogyan válaszolt Lenin forradalmunk e bírálóinak. „A szocializmus megteremtéséhez — mondják önök — ci- vilizáltságra van szükség. Nagyon helyes. De miért nem teremthetjük meg mi idehaza előbb a civilizáltság- nak olyan előfeltételeit, mint a földesurak kiűzése, az oroszországi tőkések kiűzése, azután kezdve meg a haladást a szocializmus felé?” nek, a Lenin által meghirdetett jelszó jegyében élt és tevékenykedett: „mindent a győzelemért!” Mindörökre megőrizzük a legendás hősök — a bátor tengerészek és lovas katonák, a fiatal Vörös Hadsereg harcosai, parancsnokai és a vörös partizánok — hőstetteinek emlékét, ök védték meg a forradalmat, örök dicsőség nekik! Mély forradalmi dialektika érvényesült az új gazdasági politikáról hozott döntésben is, amely lényegesen kiszélesítette a szocializmussal, annak felépítése útjaival kapcsolatos elképzelések horizontját. Vagy vegyünk egy másik kérdést. Lenin, mint ismeretes, bírálta a „szövetkezeti szocializmus” korlátozott jellegét. Az októberi forradalom, a hatalom megszerzése után kialakult konkrét körülmények között azonban új módon vizsgálta a kérdést. „A szövetkezetekről” című cikkében kifejtette nézetét a szocializmusról, mint a .civilizált szövetkezetek” társadalmáról. Ebben állt az ereje és bátorsága a marxista dialektikának, amely kifejezte a forradalmi tanítás lényegét, és ezt alkalmazta oly ragyogóan Lenin. Ügv gondolta, hogy az új társadalom építése során „nem egyszer kell még javítgatnunk, alakítgatnunk, újra kezdenünk”. Valóban sokszor kellett javítgatnunk és alakítgatnunk a megkezdett művet, hosszadalmas és szívós harcot kellett vívnunk, fordulatokban gazdag, forradalmi jellegű történelmi folyamatokat éltünk át. És ezek nagy mértékben megváltoztatták előrehaladásunk körülményeit, feltételeit. Minket magunkat is megváltoztattak — megedzettek, tapasztalatokkal, tudással gazdagítottak, növelték bizonyosságunkat a forradalom sikerét illetően. kig feldúlta az imperialista háború és koldusbotra juttatta a hozzá nem értő vezetés. Az új élet építéséhez nem volt minta, az alkotó megoldások fáradhatatlan keresésére volt szükség. A kommunisták pártja számára világos volt a cél: a forradalom, és a szocializmus útja, a szovjethatalom. Lenin éppen erre az útra vezette a pártot. A tömegek élő, alkotó tevékenységének eredményeként a sokféleképpen rétegződött Oroszország igen bonyolult anyagából kikristályosodtak a jövendőbeli szocialista rend elvei és normái, a társadalom szervezetének korábban nem ismert formái. A néphatalom formáival, a tulajdon társadalmasításának útjaival és korlátáival, a szocialista termelés megszervezésével, az új, elvtársi fegyelem megteremtésével, az embernek az új társadalomban elfoglalt helyével és szerepével kapcsolatos, kezdetben tisztán elméleti elképzelések pontos megfogalmazást kaptak, reális, élő tartalommal teltek meg. Október legfőbb értelme az új élet megteremtésében van. Ez nem tört meg egyetlen napig sem. Még a lélegzetvételnyi időszakokat is arra használtuk fel, hogy építsünk, hogy keressük a szocialista jövőhöz vezető utakat. A huszas évek elején lendült fel leginkább a népi kezdeményezés és alkotás. Ezek az évek a szocialista újító szellemnek, a munkás- osztály és a dolgozó parasztság közötti szövetség optimális formái kutatásának. a dolgozó ember sokoldalú érdekeinek megvalósítását szolgáló mechanizmus kialakításának valódi forradalmi laboratóriumává váltak. A párt a termelés és a fogyasztás megszervezésének hadikommunista módszereiről — amelyeket a háború és a pusztulás kénysze- rített rá — áttért a társadalmi valóság befolyásolásának rugalmasabb, gazdaságilag megalapozott, „szabályos” eszközeire. Az új gazdaságpolitika intézkedései a szocializmus anyagi alapjának a megteremtésére irányultak. Mostanában mind gyakrabban folyamodunk Iljics utolsó munkáihoz, az új gazdaságpolitika lenini eszméihez. igyekszünk átvenni ezekből a tapasztalatokból mindazt az értéket, amire ma szükségünk van. Természetesen hiba lenne egyenlőségjelet tenni a NÉP és a mai tetteink közé, hiszen ma egészen más fejlődési fokon állunk. Országunkban ma már nem létezik az az egyéni parasztság, amellyel a szövetség megteremtése meghatározta a húszas évek gazdaságpolitikájának leglényegesebb céljait. A NEP-nek azonban ennél távlatibb célja is volt. Űj társadalmat kellett építeni. Ahogy Lenin írta: „Ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a Arról az időről elmélkedve, amikor „a NÉP Oroszországából szocialista Oroszország lesz”, Lenin nem tűzhette és nem is tűzte azt a feladatot maga elé, hogy minden apró részletet átlátva megrajzolja a jövendőbeli társadalom képiét. A társadalmi berendezkedés aCap- vetően új szintjére emelkedő ország képének a gépipar megteremtéséből, a széleskörű szövetkezetesítésből, a dolgozóknak az államirányításba való általános bevonásából, az államapparátusnak az „inkább kevesebbet, de jobban” elve alapján történő megszervezéséből, az egész nép kulturális fejlődéséből, a szabad nemzetek szövetségének „hazugságtól és rabságtól” mentes erősítéséből kellett kialakulnia. Lenin utolsó, intellektuális és érzelmi szempontból hallatlanul gazdag munkáiban kirajzolódott a szocializmus építésével kaposola- tos nézetek rendszere és maga a hazai szocialista építés koncepciója. Ez pártunk hatalmas elméleti kincsestára. Vlagyimir Iljics Lenin korai halála hatalmas megrázkódtatást, mély bánatot, pótolhatatlan veszteséget jelentett az egész párt és a szovjet nép számára. Ezt mindenki átérezte. Hatalmas történelmi jelentőségű feladatokat kellett megoldani. A pártvezetésének Lenin nélkül, tanításaira és hagyatékára támaszkodva kellett megtalálnia az optimális megoldásokat, amelyek révén megszilárdulhattak a forradalom vívmányai és az ország eljuthatott a szocializmushoz a Szoviet- Oroszország akkori, konkrét viszonyai közölt. A történelem szigorú ultimátumot adott az új társanagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekre, a személyes érdekeltségre, az önálló elszámolásra... Ezt mondta nekünk az élet. Ezt mondta nekünk a forradalom fejlődésének objektív menete”. A NÉP alkotó potenciáljáról szólva, úgy vélem, még egyszer említést kell tennünk a terményadó gondolatának politikai és módszertani gazdaságáról. Minket természetesen nem a természetbeni beszolgáltatás akkori formái vonzanak, amelyeknek a munkások és a parasztok összefogását kellett biztosítaniuk, hanem azok, a terményadó eszméjében rejlő lehetőségek, amelyek módot adtak a tömegek alkotó energiájának felszabadítására, az emberi kezdeményezőkészség fokozására, a szocializmus alapelvé- nek („mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint”) működését korlátozó bürokratikus akadályok leküzdésére. A Lenin vezetésével megkezdett szocialista építés sok, elvileg új dolgot hozott. A világtörténelemben először kerültek kidolgozásra és alkalmazásra a tervgazdálkodás módszerei. A Go- elro-terv — valódi felfedezés volt, külön lépcsőfokot jelentett a világ gazdasági elméletének és gyakorlatának fejlődésében. Nem egyszerűen hatalmas villamosítási terv volt, hanem — Lenin elképzelése szerint — a földművelés, az ip>ar és a közlekedés „harmonikus egyesítése”, mai kifejezéssel élve az ország termelőerői területi elosztásának és fejlesztésének komplex Programja. Lenin a Goelro-tervet második pártprogramnak nevezte, „az egész népgazdaság újjáteremtése és a modern technikai színvonalára való emelése munkatervének”. Űj kultúra született, amely felhasználta a múlt tapxasz- talatait is, s azoknak a tehetségeknek, kiemelkedő egyéniségeknek a sokoldalú gazdagságát, bátorságát, eredetiségét is, akiket a forradalom felrázott és a nép szolgálatára ösztönzött. A soknemzetiségű szovjet állam kialakulásának kezdeti, lenini szakasza felülmúlhatatlan jelentőséggel bír számunkra — nem csak eredményeit, hanem tapasztalatait, módszertanát tekintve is. dalmi rendnek: társadalmi, gazdasági és műszaki alapjait a legrövidebb idő alatt megteremtve vagy fennmarad és megadja az emberiségnek a társadalom igazságos megszervezésének első tapasztalatait, vagy elpusztul és a következő századok emlékezetében a legjobb esetben is csak mint hősies, de sikertelen társadalmi kísérlet marad meg. Életbevágóan fontossá, a szó szoros értelmében sorsdöntővé vált a szocialista átalakítás ütemének meggyorsítása. A Lenin halála utáni időszak — a húszas és harmincas évek — különös helvet foglal el a szovjet állam történetében. Mintegy másfél évtized alatt gyökeres változások mentek végbe. Ezekben az években annyi min- minden történt — a szocialista építőmunka optimális módjainak felkutatása és az új társadalom alapiainak megteremtése területén elért valós eredmények szempont- iából egyaránt. Ezeket az éveket az emberi képességek határát súroló kemény munka, éles és sokoldalú harc jellemzi. Iparosítás. kollektivizálás, kulturális forradalom, a több nemzetiségű állam megszilárdítása. a Szovjetunió nemzetközi helyzetének megerősítése. a gazdaság és az egész társadalmi élet irányításának új formái — ezek mind erre az időszakra estek, s mindez messzemenő következményekkel járt. Hosszú évtizedek óta újra és újra visszatérünk ezekhez az időkhöz. Ez természetes, hiszen akkor alakult ki. épült a világ első szocialista társadalma. Ez történelmi méretű és jelentőségű vívmány volt. Az apák. nagyapák tettei iránti csodálat, valós eredményeink nagvra- értékelése örökké élni fog. úgy mint maguk a hőstettek és eredmények. És ha maid olykor kritikusan szemléljük történelmünket, azt csak azért tesszük, hogy jobban, teljesebben tudjuk elképzelni a jövőbe vezető utat. A múltat történelmi felelősségtudattal és a történelmi igazság alap ján kell megítélni. Ez először is azért szükséges, mert azoknak az éveknek óriási jelentőségük van államunk sorsa, a szocializmus sorsa szempontjából. Másodsorban azért van rá szükség, mert ezek az évek hosszú idő óta viták középpontjában állnak nemcsak országunkban, de külföldön is, ahol az igazság keresése közben gyakran kísérletet tesznek arra. hogy lejárassák a szocializmust, mint ú j társadalmi rendet, mint a kapitalizmus reális alternatíváját. Végül, különösen nagy szükségünk van ennek az időszaknak és történelmünk más korszakainak igazsághű értékelésére most. amikor kibontakozott az átalakítás. Nem politikai leszámoláshoz van rá szükségünk, nem azért, hogy lélekben megtörjünk bárkit is. hanem azért, hogy tisztelegjünk a múlt hőstettei előtt, s tanuljunk a hibákból és tévedésekből. Tehát a Lenin halála utáni húszas-harmincas évekről. Annak ellenére, hogy a pártnak, a társadalomnak rendelkezésére állt a szocializmus felépítésének lenini Azt hiszem érdemes szólni arról, hogy a forradalom előtt és után, a szocialista építés első éveiben a párt vezetői közül távolról sem mindenki osztotta a legfontosabb kérdésekről alkotott lenini nézeteket. Azonkívül a lenini ajánlások nem tudták felölelni az új társadalom építésének minden konkrét kérdését. Annak az időszaknak az eszmei vitáit elemezve figyelembe kell venni, hogy az óriási forradalmi átalakítások végrehajtása egy olyan országban, amilyen Oroszország volt akkor, már önmagában ,is igen nehéz feladatot jelentett. Az ország a történelmi előrelépés szakaszában volt, rohamossá vált fejlődése, gyorsan és mélyrehatóan átalakult a társadalmi élet minden területe. Az eszmei harc, amely tükrözte az osztályok, társadalmi csoportok és rétegek érdekeinek teljes skáláját, a kor követelményeit és feladatait, a történelmi hagyományokat és a megoldatlan feladatok nyomását, az ellenséges kapitalista környezetből fakadó viszonyokat — ez az eszmei harc elválaszthatatlanul összefonódott a gazdaságban, a politikában, az emberek életének minden szférájában végbemenő eseményekkel és folyamatokkal. Egyszóval kiigazodni, megtalálni az egyetlen igaz irányt ebben az egyáltalán nem könnyű és viharos helyzetben mértéktelenül nehéz volt. Az eszmei harcot még bonyolultabbá tette a pártvezetésben megnyilvánuló személyi vetélkedés: A régi nézeteltérések, amelyek már A trockizmus olyan politikai áramlat, amelynek ideológusai — balos álforradalmi frázisokkal takarózva — valójában kapituláns álláspontra helyezkedtek. Lényegében minden vonalon támadást indítottak a leniniz- mus ellen. A szocializmus ügye, a forradalom sorsa vált kérdésessé. E körülmények között szükségszerűvé vált a troc- kizmusnak az egész nép színe előtti trónfosztása, szocialistaellenes lényegének feltárása. A helyzetet bonyolította, hogy a trockisták a G. J. Zinovjev és L. B. Ka- menyev vezette „új ellenzékkel” egy hlokkban tevékenykedtek. Az ellenzék vezérei, megértve azt, hogy kisebbségbe kerültek, a párt sorainak bomlasztása érdekében újból és újból vitákat kénykoncepciója. rendelkezésre álltak Vlagyimir Iljicsnek az októberi forradalom utáni időszakban született munkái, az útkeresés nehéz volt. éles eszmei harcban, politikai viták közepette folyt. E viták középpontjában a társadalom fejlődésének alapvető kérdései álltak, s elsősorban az. hogy lehetséges-e a szocializmus felépítése országunkban. Az elméleti gondolkodás és a gyakorlati cselekvés arra próbált választ adni. hogy milyen irányokban és milyen formában kell végrehajtani a társadalmi-gazdasági átalakítást, hogyan lehet biztosítani ennek szocialista jellegét azon konkrét történelmi körülmények között, amelyekben a Szovjetunió létezett Előtérbe került a legnagyobb felelősségérzetet követelő gyakorlati építőmunka. Élesen vetődött fel az ország iparosításának, a gazdaság rekonstrukciójának kérdése; ezek nélkül elképzelhetetlen lett volna a szocialista építés, a védelmi képesség megerősítése. Ez Lenin közvetlen útmutatásaiból és elméleti hagyatékából következett.. Ugyancsak Lenin útmutatásaival összhangban jelentkezett a falu szocialista átalakításának kérdése. A legnagyobb, sorsfontosságú. dolgokról, problémákról és feladatokról volt tehát szó. Jóllehet a párt — ismétlem — rendelkezett az ezekre vonatkozó lenini útmutatással, e kérdések körül éles viták alakultak ki. Lenin életében megvoltak, megmutatkoztak az új helyzetben is, ráadásul nagyon éles formában. E veszély lehetőségére, mint ismeretes, figyelmeztetett Lenin, Levél a kongresszushoz című munkájában hangsúlyozta, hogy „ez nem csekélység, vagy ha igen, olyan csekélység, amely döntő jelentőségűvé válhat”. Nagyrészt így is történt. A kispolgári szemlélet hatalmába kerített néhány tekintélyes vezetőt, akik fnak- ciós tevékenységbe kezdtek. Ez megrázta a pártszervezeteket, elvonta ókét a tényleges feladatoktól, zavarta munkájukat. Ezek a személyek még akkor is bomlasz- totó tevékenységet fejtettek ki, amikor a párt túlnyomó többsége előtt már világos volt. hogy nézeteik ellentétesek a lenini eszmékkel és tervekkel, javaslataik hibásak és letéríthetik az országot a helyesen megválasztott útról. Vonatkozik mindez elsősorban L. D. Trockijra, aki Lenin halála után mértéktelen ambícióval tört a p>árton belüli vezető szerepre, teljes mértékben igazolva ezzel Leninnek azt az értékelését, hogy önhitt. eszmeileg ingatag, ravaszkodó politikus. Trookij és a trockisták tagadták annak lehetőségét, hogy a szocializmust fel lehet építeni kapitalista környezetben. A külpolitikában a forradalom exportjára helyezték a hangsúlyt, belpolitikájukban pedig a parasztságot „szorító prés” meghúzását, a falu város általi kizsákmányolását, a társadalom katonai-adminiszt- ratív eszközökkel történő irányítását hirdették. szerítettek a pártra. De végül is a párt a KB irányvonala mellett, az ellenzékkel szemben foglalt állást. Az ellenzéket eszmeileg és szervezetileg szétzúzták. Így a párt J. V. Sztálin irányította vezető magja az eszmei harcban megvédelmezte a leninizmust, kialakította a szocialista építés kezdeti szakaszának stratégiáját és taktikáját, megnyerte a párttagok, a dolgozók többségének támogatását politikai irányvonalához. A trockizmus eszmei szétzúzásában fontos szerepjet játszottak Ny. I. Buharin, F. E Dzerzsinszkij, Sz. M. Kirov, G. K. Ordzsonikidze, J. E. Rudzutak és mások. A huszas évek legvégén éles harc bontakozott ki ar(Folytatás a 3. oldalon) I népre kényszerűen polgárháború Kikristályosodtak a szocialista rend elvei I több nemzetiségű állam megszilárdítása Eszmei harc, és személyi vetélkedés B trockizmus trónfosztása
